Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-03 / 155. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. július 3. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában A közös közlemény, amelyet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnökének ötnapos bécsi látogatása után a magyar és az osztrák kormány kiadott, gyakorlati bizonyítéka a bé­kés egymás mellett élés elvének. Köztudott, hogy Ausztria és hazánk egymástól különböző társadalmi rendszerben él, s politikai, gazdasági alapelveit egyik ország sem szándé­kozik feladni a másik kedvéért De hogy két szomszéd or­szág között lehetséges és fontos is a jó kapcsolatok és a barátság ápolása, mégha különböző világrendszerekhez tar­toznak is, arra példát mutat hazánk és Ausztria viszonya. Ausztria ugyanúgy, mint Magyarország, fontos politikai eseménynek minősítette a magyar államfő látogatását és hozzánk hasonlóéin értékelte, hogy a Losonczi Pál és kísérete, valamint Franz Jonas és kísérete között lezajlott munka- megbeszélések az őszinteség és a megértés légkörében zaj­lottak le. Megelégedésre szolgál, hogy a két állam kapcso­latai minden területen baráti, jószomszédi viszonnyá fejlőd­tek. S minthogy ehhez mind a mostani Losonczi-látogatás, mind a korábbi kölcsönös államférfiúi látogatások lényege­sen hozzájárultak, ezért a közös közlemény ig hangsúlyozza a megállapodást: e kölcsönös látogatásokat minden szinten folytatni fogják a jövőben is. örvendetes, hogy az eddig is szépen fejlődő magyar— osztrák gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok bővítésére — miként a látogatás személyes tapasztalatai iga­zolták — még további lehetőségek vannak. S bizonyos, hogy mindkét fél törekedni fog ezeknek kihasználására. Ugyan­csak biztató, hogy a két ország álláspontja a nemzetközi politika számos kérdésében sem tér el egymástól. Így például hasonlóan vélekedik Budapest és Bécs az indokínai konflik­tus sürgős rendezéséről, a közel-keleti tűzfészeknek a Biz­tonsági Tanács határozatán alapuló kioltásáról és ami talán — középeurópai országokról lévén szó — a legfontosabb: mindkét fél üdvözölte a finn kormány kezdeményezését az európai biztonsági konferencia előkészítésére, mert Ausztria is, Magyarország is igen fontosnak tartja ennek az érte­kezletnek a létrejöttét. „Magyarország üdvözöl minden olyan lépést, amely a feszültség enyhülése felé vezet és támogat minden olyan in­tézkedést, amely elősegíti a békét Európában, hozzájárul az emberek és a népek közötti barátság erősítéséhez” — idéz. zük a gondolatot Losonczi Pál Bécsben adott sajtónyilatko­zatából. Hozzátehetiük: az Elnöki Tanács elnökének és a magyar küldöttségnek ötnapos ausztriai látogatása és tár­gyalás-sorozata pontosan ezt a célt: az európai béke, a né­pek közötti barátság erősítésének ügyét segítette előbbre. Moszkvában kicserélték a szovjet—egyiptomi ba-átsági és együttműködési szerződés ratifikálási okmányait. Ké­pünkön baloldalt L. Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Andrej Gromiko külügyminiszter, jobboldalt az első Mahmud Riad, Egyiptom külügyminisztere. (Tele foto — TASZSZ—MTI—KS) Katonai díszpompával eltemették a világűr tragikusan elhunyt hőseit M INDENFELÖ 1 (Folytatás az 1. oldaról.) a gondolat: Dobrovolszkij, Volkov és Pacajev nem mondhatták milliók lelkese­dése közepette: jelentjük a hazának, jelentjük a párt­nak. .. A gyászünnepség kezdete előtt a párt és a kormány vezetői elfoglalták helyü­ket a Lenin mauzóleum mellvédjén. A tribünökön Moszkva város dolgozóinak képviselői, tudósok, kulturá­lis kiválóságok, tábornokok, marsallok voltak jelen. El­jöttek a gyásznagygyűlésre a moszkvai diplomáciai képvi­seletek vezetői is. köztük Ra- pai Gyula, hazánk moszk­vai nagykövete. Ott volt a Vörös téren Thomas Stafford amerikai asztronauta, aki Nixon el­nők megbízásából pénteken érkezett Moszkvába részvét­látogatásra. A gyászünnepséget Andrej Kirilenko. az SZKP P. B. tagja a KB titkára a te­metést rendező állami bi­zottság elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta: ..Nagy bánat ért bennün­ket Súlyos veszteség érte országunkat, a szovjet né­pet az űrhajósok hős csa­ládját A hősök halálhíre mély fájdalmat ébresztett minden szovjet ember, a világ minden embere szí­vében.” „Pártunk központi bizott­sága a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége, a szovjet kormány, az egész szovjet néppel együtt, kül­földi barátainkkal együtt mélységesen fájlalja a ha­zánkat ért veszteséget és őszinte együttérzését fejezi ki dicső űrhajós hőseink hozzátartozóinak, barátai­nak.” „Ök voltak az elsők, akik kipróbálták az új kozmikus komplexumot: a Szaljut or- bitális állomást és a Szojuz —11 szállító űrhajót. A ha­zának a világmindenség tér­ségeiben fantasztikus gyorsa­sággal száguldó kicsiny szi­getén vidámak voltak, átha­totta őket az a meggyőződés, hogy teljesíteni fogják a párt és a nép adta feladato­kat. És teljesítették is ezt a feladatot.. Megfigyeléseik eredményei felbecsülhetetlen értéket jelentenek a tudo­mány, a jövendő űrhajózás számára, az emberiség ‘szá­mára” — mondotta Kirilen­ko —, majd így folytatta: „A kozmikus térség kuta­tóinak be nem járt útja ne- hé , de hősies, nemes út Sem a puszta kíváncsiság viszi őket a világűrbe, ha­nem annak szükségessége, hogy az ember javára feltár­ják a világmindenség újabb és újabb titkait A jövőben is folytatni fogjuk ezt a ne­héz, de szükséges munkát.” Andrej Kirilinko köszöne­tét fejezte ki „minden szov­jet embernek, a párt- és tö­megszervezeteknek, a tudó­soknak, a kulturális élet képviselőinek, a testvéri szo­cialista országok dolgozói­nak, az állam és kormány­főknek, a külföldi országok polgárainak, mindenkinek, aki ezekben a napokban osz­tozik a gyászban. Ezután Msztyiszlav Keldis, a Szovjet Tudományos Aka­démia elnöke mondott be­szédet Georgij Dobrovolszkij, Vla- g„ .szláv Volkov és Viktor Pacajev útja az első ember által iránvított Szaljut-orbi- tális űrállomáson „új kor­szak kezdetét jelenti a vi­lágűr meghódításában, an­nak a korszaknak a kezde­tét, amelyben megkezdődött a hosszú időtartamra létesí­tett emberlakta űrállomások földkörüli pályákon való al­kalmazása — jelentette ki. Az űrhajósok „maradékta­lanul végrehajtották sokré­tű és különleges kísérleti programjukat, rendkívüli értékű tudományos kutató­munkát végeztek el”. A gyászünnepség befejez­tével a virágokkal borított urnákat a párt és a kormány vezetői, kozmonauták és a légierő tisztjei emelték fel. Díszsortűz közepette helyez­ték el a három űrhajós hamvai - Kreml falában, ahol Gagarin és Komarov hamvait a Kreml falában, sortűz után a szovjet him­nusz hangjai csendültek fel. majd a gyászszertartás vé­gén a moszkvai helyőrség alakulatai vonultak el utol­só tisztelgésül a hősök sírja előtt BERLIN Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának el­ső titkára fogadta Raul Roa Garciát, a Kubai Köztársa­ság külügyminiszterét, aki hivatalos látogatáson tartóz­kodik az NDK-ban. /z igen szívélyes légkör­ben lezajlott találkozón Ho- necker köszönetét mondott azért a tevékeny támogatá­sért, amelyben Kuba része­síti az NDK-t széles kö­rű, nemzetközi jogi elisme­réséért vívott küzdelmében. Raul Roa kifejezte meg­elégedését azzal kapcsolat­ban, hogy gyümölcsöző véle­ménycserét folytatott az NDK párt- és állami veze­tőivel. BONN Az SSZK-beli Helmstedt városi képviselőtestületének a szociáldemokrata párthoz tartozó öt tagja levelet ka­pott, amelyben az áll, hogy „halálra ítélték őket” — adja hírül a Welt Der Ar­beit című lap. A levelet az Aktion Wi­derstand elnevezésű neonáci szervezet tagjai írták, akik azért folyamodtak a fenye­getéshez, mert az említett képviselőtestületi tagok arra szavaztak, hogy tiltsák be a városban tervezett provoká­ciós neonáci felvonulást. A lap követeli, hogy a szél­sőjobboldali terroristákat zárják börtönbe. ☆ Csaknem másfélszázados huzavona után Anglia és Argentína a jelek szerint rendezte a Falkland-szigetek (brit külbirtok) feletti vitá­ját. A londoni külügyminisz­térium bejelentése szerint Buenos Airesben nemrég megállapodás jött létre a két ország között, s ennek értelmében Argentína „ad acta” teszi az Islas Malvinas (a Falkland-szigetek snanyol neve) iránt támasztott igé­nyét. A londoni szóvivő közölte, hogy a két ország képvise­lői június 21—30-án tárgya­lásokat folytattak az argen­tin fővárosban. Az ennek eredményekénti szerződés­tervezet lehetővé teszi a 2000 lakosú sziget állampolgárai számára a szabad mozgást '; gentíná- ban. (Eddig gyakran előfor­dult, hogy az odautazó falklandit besorozták kato­nának, annak ellenére, hogy túlnyomó többségük angol és skót eredetű és sohasepn volt argentin állampolgár.) PRETORIA A pretoriai külügyminisz­térium közlése szerint a Dél-afrikai Köztársaság és Malawi megállapodott ab­ban. hogy diplomáciai kap­csolatait követségi szintről nagykövetségi szintre eme­li. Malawi az egyetlen afri­kai ország, amely diplomá­ciai kapcsolatot tart fenn a fajüldöző Pretoriával. PUEBLA Lemondott a mexikói Pu­ebla egyetemének rektora, miután az egyetemi választá­sokkal kapcsolatban heves harcok robbantak ki két di­ákcsoport között. Az össze­tűzésnek hat sebesült áldo­zata van. Megrendítő pillanat a temetésről: az űrhajós házaspár, Tyereskova és Nyiuolajev utolsó búcsút vesz bajtársaik- tól. Tyereskova átöleli Dobrovolszkij 12 éves kislányát. Mariját. (Tele foto — TASZSZ—MTI—KS) Agyútalpon vitték ai hősi halált halt három űrhajós: Dobrovolszkij, Volkov és Pa- cajev koporsóját. Hamvaikat a Kreml falába temették eL (Tele foto — TASZSZ—MTI—KS) Brandt—Pompidou konzultáció A „Loreley” nevű rajnai sétahajón kezdődik hétfőn Pompidou francia államel­nök és Brandt kancellár ese­dékes félévi konzultációja. A megbeszélések közép­pontjában a Közös Piac kér­dései állnak. A napirend fontos pontja lesz a kelet-nyugati kapcso­latok időszerű kérdéseinek megvitatása is. Brandt be­számol legutóbbi amerikai látogatásáról és eszmecserét folytat Pompidou-val az európai biztonsági konferen­cia, valamint a kölcsönös haderőcsökkentés lehetősé­geinek problémáiról. Mint Bonn-ban hangoztat­ják. Nyugat-Berlinről előre­láthatólag nem sok szó esik majd, minthogy ezt a témát a két kormány már ismé­telten megvitatta. Tárgyalni fog viszont a két ország hadügyminisztere fegyverke­zési kérdésekről. Mint isme­retes, a Bundeswehr az utóbbi időben 5 milliárd márka értékű hadianyagot rendelt Franciaországban. Közös hadgyakorlat Az egyesített parancsnok­ság tervei szerint június 24. és július 2. között Csehszlo­vákia és a Német Demokra­tikus Köztársaság területén hadgyakorlatot tartottak a Varsói Szerződés tagállamai szárazföldi csapatainak, légi­erőinek és légvédelmi ala­kulatainak operatív törzsei. A hadgyakorlaton részt vett az egyesített fegyveres erők törzse, valamint a csehszlovák néphadsereg, az NDK nemzeti néphadserege és a szovjet hadsereg opera­tív törzse. A hadgyakorlatot Ivan Ja­kubovszkij, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerző­dés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancs­noka vezette. A gyakorlat során tisztáz­tak a fegyver- és hadsereg­nemek együttes harci cselek­ményei végrehajtásával ösz- szefüggő kérdéseket. A gya­korlat előmozdította az ope­ratív törzsek további össze- hangolódását, a szövetséges csapatok együttműködési módszereinek tökéletesítését, a testvéri hadseregek harci barátságának szilárdítását —, hangzik a hadgyakorlat­ról kiadott közlemény. Tüntetések Rhodesiában A csütörtöki nagyarányú tüntetéseket követően ké­szültségbe helyezték a rho- desiai főváros rendőrségét. Mint már korábban jelen­tettük. csütörtökön több- Száz afrikai és fehér diák tüntetett a kormányhivata­lok épülettömbje előtt, ahol a Rhodesiában tartózkodó brit kormánydelegáció rendszeresen találkozni szo­kott a rhodesiai kormány képviselőivel. A londoni konzervatív kormány képi- viselőinek az a megbízatá­suk, hogy módot találjanak a kiegyezésre a fehér tele­pes rendszer vezetőivel. A brit delegáció megérkezése óta napirenden vannak a tüntetések az ország fővá­rosában és vidéken egy­aránt. A felvonulás résztvevői — túlnyomó többségükben diá­kok — „Le lan Smith-szel! Le a 81 év óta tartó fehér Imperializmussal! Le a rendőrség brutalitásával! feliratú táblákat vittek. A Salisbury egyetem hallgatói július 1-ét a „A nemzeti gyász napjává” nyilvánítot­ták mindaddig, amíg az af­rikaiak nem foglalhatják el őket megillető helyüket a rhodesiai társadalomban. A rendőrség állítása sze­rint a házkutatások során fegyvere Két találtak a kül­város néhány házában. Mint­egy húsz afrikait letartóz­tattak. TISZAMENTI VEGYIMŰVEK VÁLLALAT Szolnok, Tószegi út, felvételre keres: férfi és női segédmunkásokat. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. TISZAMENTI VEGYIMŰVEK VÁLLALAT Szolnok, Tószegi út, felvételre keres: I elektrikusokat. elektroműszerész, villanyszerelő, lakatos és hegesztő szakmunkásokat. Jó kereseti lehetőség, csökkentett munkaidő. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán.

Next

/
Thumbnails
Contents