Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-24 / 173. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. július 24. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Lord Lothian brit külügyi államtitkár a Lordok Házá­ban hivatalosan közölte azt az információját, amely sze­rint a khartoumi elnöki palota körül pénteken még min­dig, pontosabban ismét, lövöldözést lehetett hallani. Bár más források ezt a jelentést nem erősítették meg, több ok is van arra, hogy ne csodálkozzunk, amiért valameny- nyi nyugati távirati iroda gyorshírben jelentette lord Lothian értesülését. Az egyik ok kétségtelenül az a tény, hogy az újabb lövöldözést nagyobb címbetűkkel lehet jelenteni, mint a helyzet megszilárdulását. A másik, a fontosabb ok, hogy az arab világ jelenlegi, meglehetősen látványos, fordulatait a lehető legjobban igyekszik kihasználni a nyugati pro­paganda-apparátus — sajnos, ezúttal nincs is nehéz dolga: ahol annyi minden történt néhány nap, sőt néhány óra alatt, mint a legnagyobb területű arab országban, Szudán­ban, ott senki nem fogja eleve lehetetlennek tartani az újabb lövöldözésekről szóló híreket. Még akkor sem, ha azok később esetleg nem is bizonyulnak igaznak. Az összképből azonban pillanatnyilag kirí a lord Lo- thian-féle értesülés. Általában ugyanis úgy tűnik, hogy az arab világban, sőt, általában a világban, befejezett tény­nek tekintik Nimeri vezérőrnagy visszatérését Szudán élére. A legérdekesebb természetesen az arab országok reagálása és ez a jelek szerint az egyetlen Irak kivételével egyértel­műen pozitív. Hosszabb távú következtetéseket még feltétlenül korai lenne levonni, de az arab visszhang-mozaikok alapján úgy tűnik: nemcsak Líbiában, hanem Egyiptomban és valószí­nűleg Szíriában is egyértelmű örömmel fogadták Nimeri hatalmának gyors restaurálását. Ennek az örömnek a leg­főbb eleme kézenfekvőnek látszik és ezt a Journal D’ Egypte című kairói lap vezércikke így fogalmazza meg: „A négyek ismét egymásra találtak. Nimeri visszatérésével újra meg­nyíltak azok a távlatok, amelyeket Egyiptom, Szíria, Líbia és Szudán együttműködése tárt fel.” Az Izrael-ellenes arab front legnagyobb, immár hagyo­mányos problémája az egység krónikus hiánya, amelyet a legutóbbi jordániai események csak súlyosbítottak. Kairó­ban és Tripoliban feltétlenül, Damaszkuszban pedig csak­nem bizonyosan úgy látják: a most levert szudáni állam­csíny eredménye egy Khartoum—Bagdad szélsőséges ten­gely lett volna. Ennek az arab világ további megosztásával fenyegető lehetőségnek az elhárulását üdvözlik az elégedett hangú egyiptomi és líbiai kommentárok. (KS) Helsinkiben ezúttal az amerikai nagykövetségen folytatódnak a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló tárgyalások. Képünkön: Szemjonov, a szovjet delegáció vezetője megérkezik a megbeszélések színhelyére. (Telefoto — AP—MTI—KS) Az indiai Calcuttában változatlanul óriási problé­mát okoz a kelet-pakisztáni menekültek tömege. Ké­pünkön: „csőlakók” kelet-pakisztániak a Calcuttái repü­lőtér mellett. (Telefoto — AP — MTI—KS) Egy Olaszországból Svájcba tartó vonat második ko­csija csütörtökön kisiklott a Simplon alagútban. Öt em­ber meghalt, négy súlyosan, tíz pedig könnyebben meg­sebesült. (Telefoto — AP—MTI—KS) A dél-vietnami Tay Nin térségében a szabadság- harcosok sikeres tüzérségi támadást intéztek az ameri­kai állások ellen. Képünkön: amerikai katonák megerő­sítik az egyik szétlőtt bunkert. (Telefoto — AP—MTI—KS) Ellentmondó jelentések Szudánból Nimeri vezérőrnagy, akit a hozzá hű katonai egysé­gek csütörtökön ellempuccsal visszahelyeztek a hatalom­ba, telefonon közölte Kad­hafi líbiai és Szadat egyip­tomi elnökkel, hogy „teljes mértékben ura a helyzet­nek”. A beszélgetésekre csü­törtökön éjjel került sor, amikor egyre gyérebbé vál­tak azok a hírek, hogy Ni- merivel szemben kisebb el­lenállási fészkek még kitar­tanak. Líbia hangosan, Egyiptom pedig közvetve üdvözölte a khartoumi fordulatot. — A benghazi rádió büszkén je­lentette, hogy „Líbia telje­sítette kötelességét Szudán- nal szemben”. A MENA egyiptomi hír- ügynökség khartoumi jelen­tése szerint Nimeri szudáni elnök elrendelte az őt eltá­volító puccs részeseinek azonnali bíróság elé állítá­sát. Az amdourmani rádió kö­zölte, hogy négy katonai büntetőtanács alakult e cél­ból. A tanácsok máris meg­kezdték munkájukat —, mi­közben a katonai vezetők országszerte folytatják a puccsisták, a kommunisták és a velük szimpatizálók ül­dözését Gyorshírben jelentették nyugati hírügynökségek Londonból, hogy hord Lo­thian külügyi államtitkár bejelentette a Lordok Házá­ban : pénteken délelőtt Khartoumban újból géppus- katüzet lehetett hallani. „A jelenlegi helyzet áttekinthe­tetlen — mondotta Lothian. — Legújabb információim szerint Nimeri tábornok is­mét kezébe vette az ellen­őrzést, de az elnöki palota körül újból lövöldözést le­hetett hallani ma reggel.” _ Lothian értesülését más források nem erősítették meg. Hasem Attát és három tiszt társát még nem végez­ték ki —, jelenti az AP amerikai hírügynökség ma­gyar idő szerint 17 órakor Kairóból szerzett telefonér­tesülésre hivatkozva. Az ér­tesülést a hírügynökség Nmunir Hammad ezredestől, Nimeri vezérőrnagy szárny­segédjétől kapta. Hegnyílt az ASZÚ kongresszusa Az Arab Szocialista Unió új nemzeti kongresszusa péntek este nyílik meg An­var Szadat beszédével. Ezen az ülésen választják meg az ASZÚ elnökét, aki egyben a kongresszus, a Központi Bizottság és a legfelső vég­rehajtó bizottság elnöki tisz­tét is betölti. Szombat délelőtt nyilvános ülést tart a kongresszus, s meghallgatja Borisz Pono- marjovnak, az SZKP Köz­ponti Bizottsága titkárának beszédét — Ponoanarjov egy szovjet küldöttség élén részt vesz az 1952. július 23-i egyiptomi forradalom 19. évfordulója alkalmából ren­dezett ünnepségeken. A szombati ülésen Mah­mud Riad miniszterelnök- helyettes és külügyminiszter a közél-keleti politikai hely­zetről, Szadek hadügymi­niszter pedig a katonai hely­zetről számol be a kongresz- szusmak. Szombat estétől a kong­resszus bizottságokban foly­tatja munkáját. A kongres­szus záróülését hétfő estére tűzték ki, ekkor az elnök újabb beszédet tart. Az Al, Gumhurija úgy ér­tesült, hogy vasárnap az EAK főügyésze tesz jelen­tést a kongresszusnak a má­jusban leleplezett összeeskü­vésről. Befejeződött a hadgyakorlat az EAK-ban Kairóban bejelentették, hogy pénteken hajnalban „nagy sikerrel” befejeződtek az egyiptomi fegyveres erők egy hét óta tartó hadgyakor­latai. A gyakorlatokban vadász­repülő századok, bombázók és elfogó vadászok, légiszál­lítású egységek, gépesített gyalogsági egységek, Pán­célos alakulatok, a tüzérség, valamint rakétás légvédel­mi egységek vettek részt. A cél az volt, hogy „próbá­ra tegyék a különböző fegy­vernemek harckészségét és alkalmazkodó képességét tartós harci föltételekhez”. Razziák Észak-írorszáqban Több száz angol katona részvételével Belfastban és Észak-lrország több kisebb városában a hatóságok nagyszabású razziát és ház­kutatás-sorozatot tartottak. Ezúttal nem fegyvert és robbanóanyagot kerestek, hanem az illegális ír köz- társasági hadsereg (IRA) tagjait próbálták felkutatni. A hatóságok a nagyszabású akció eredményéről csak annyit közöltek, hogy „szá­mos személyt” vittek be ki­hallgatásra. Londonderryben folyik a Bernadette Devlin kezdemé­nyezésére megindított nem­hivatalos vizsgálat, amelynek célja, hogy kiderítse két ír fiatalember halálának kö­rülményeit, akiket két hét­tel ezelőtt az angol katonák golyói öltek meg. Az egyik tanú vallomása szerint Sea­mus Cusack, akire állítólag azért lőtt rá a járőr, mert fegyver volt nála, nem hor­dott magánál semmilyen fegyvert és a katonák fi­gyelmeztetés nélkül nyitot­tak tüzet Csütörtökön éjjel és pén­teken hajnalban Belfast ka­tolikus negyedében több he­lyen tűzharc volt az IRA lövészei és az angol kato­nák között. Tüntetések so­rán csütörtök este és éjjel számos összecsapásra került sor polgári személyek és a katonaj járőrök között. Budapestre érkezett a Szíriái külügyminiszter (Folytatás az 1. oldalról) dr. Mohamed Zaharia Is­mail, a Szíriái Arab Köztár­saság magyarországi nagy- követf, aki Budapesten csat­lakozott a küldöttséghez, va­lamint Moustafa Ahmed Moukhtar, az Egyesült Arab Köztársaság budapesti nagy­követe, dr. Oldrich Mohels- ky, a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaság budapesti elnökhelyettesét, külügymi­niszter, aki hivatalos látoga­táson tartózkodik hazánk­ban. A látogatást követően a külügyminisztériumban meg­kezdődtek a Péter János és Abdul-Halim Khaddam ve­zette magyar—Szíriái kül­ügyminiszteri tárgyalások. Résztvett magyar részről a tárgyalásokon Hollai Imre külügyminiszter-helyettes, Péter János üdvözli a vendéget a Ferihegyi repülő­téren. nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és Jamal J. Ab­dulla, az Iraki Köztársaság budapesti nagykövetségének ügyvivője. Vályi Péter, a Miniszter- tanács elnökhelyettese pén­teken délután a Parlament­ben fogadta Abdul-Halim Khaddam-ot a Szíriái Arab Köztársaság miniszterelnök­helyettesét, külügyminisztert, aki Péter János külügymi­niszter meghívására hivata­los látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes lég­körben lezajlott eszmecsere során áttekintették a két or­szág kapcsolatait érintő kér­déseket, s foglalkoztak a gazdasági együttműködés további kiszélesítésének le­hetőségeivel. Péter János külügyminisz­ter pénteken délután hiva­talában fogadta Abdul- Halim Khaddam-ot, a Szíriái Arab Köztársaság miniszter­Szigeti Károly, a külügymi­nisztérium csoportfőnöket Veress János hazánk da­maszkuszi nagykövete és Nagy S. Lajos, a külügymi­nisztérium főosztályvezetője^ Szíriái részről pedig Abdul­lah Al-Khani külügyminisz­terhelyettes és Mohamed Zak^ria Ismail, a Szíriái Arab Köztársaság budapes-; ti nagykövete. A Magyar Távirati Iroda munkatársának illetékes helyről nyert értesülése sze­rint a tárgyaláson áttekin­tették a nemzetközi helyzet tét. A Szíriái külügyminisz­ter részletesen kifejtette kormánya nézetét a -közel- keleti válságról és igazságos rendezésének módszereiről. A szívélyes és őszinte lég­körben megtartott tárgyalá­sok során megvitatták a két­oldalú kapcsolatokat és meg­állapították, hogy ezek erő-- södnek és szélesednek. Tüzérségi harcok Dél-Vietnamban Dél-Vietnamban az ame­rikai parancsnokság csü­törtökön sem jelentett em­lítésre méltó harcokat. Az UPI saigoni tudósítója vi­szont azt közölte, hogy a saigoni kormányzat csapa­tai a részleges amerikai létszámcsökkentés következ­tében nehéz helyzetbe ke­rültek a Vietnam két részét elválasztó volt demilitarizált övezettől délre, ahol a népi erők tüzérsége napok óta élénk tevékenységet fejt ki. Az amerikai visszavo­nulás következtében az egyik dél-vietnami támasz­pont teljesen tüzérségi vé­delem nélkül maradt, s több más támaszpont is jelentő­sen gyengült. Kampong Cham kelet­kambodzsai tartományban folytatódnak a saigoni kor­mánycsapatok „tisztogató” hadműveletei. A dél-vietna­mi parancsnokság szerint a három nap óta tartó akció­ban csütörtökön volt az első jelentősebb ütközet a partizánokkal és ennek so­rán 37 partizán esett el. KISÚJSZÁLLÁSI GYÁREGYSÉGÜNKHÖZ adm. vezetői beosztásba mérlegképes könyvelőt azonnal felveszünk. Jelentkezéseket: Vasipari Vállalat személyzeti csoportjához kérjük Szolnok, Hunyadi u. 4. • -------------­T ERVEZŐT ÉS MŰSZAKI RAJZOLÓT keres felvételre gáz és üzemanyagkút tervek készítésére Tempó Ksz, Szolnok, Gábor Áron tér 1/a. Fizetés megegyezés szerint 0. Sállá.

Next

/
Thumbnails
Contents