Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-16 / 166. szám

Hasznos nemzetközi tárgyalások Készülődés a Yadászali Yilágkiállításra Képviselői javaslatok a kormány előtt Ülést tartott a Minisztertanács Aratási félidő a megyében Magtárban as árpatermés A legbizakodóbb falusi ember se gondolt arra, hogy ilyen jó időjárás legyen aratásra, mint az idei. Az elmúlt hetek száraz, sok esetben kánikulai melege kedvezett a gabona érésének, a hektolitersúlynak és az acélosságnak. Nem ritka az olyan búza, amelynek hektolitersúlya 83—84, sőt Kisújszálláson 85,6-ot is mértek. A felvásárló vállalat által átvett tételek mintegy 20 százaléka acélosként szere­pel, ami azt jelenti, hogy mázsánként 10 forintos felárat is kapnak érte a termelő gazdaságok. A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Miniszter­tanács csütörtökön ülést tar­tott. Meghallgatta és jóváha­gyólag tudomásul vette a külügyminiszter jelentését Losonczi Pálnak, az ElnöKi Tanács elnökének ausztriai látogatásáról, melynek során az Elnöki Tanács elnöke és kísérete hasznos tárgyaláso­kat folytatott az Osztrák Köztársaság elnökével, kan­cellárjával és az osztrák kor­mány több tagjával a két ország közötti kapcsolatok fejlesztéséről és az időszerű nemzetKözi kérdésekről. A külügyminiszter beszá­molt Ludvík Svoboda had- seregtá homoknak, a Cseh­szlovák Szocialista Köztár­saság elnökének, Csehszlo­vákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnök­sége tagjánax magyarországi hivatalos baráti látogatásá­ról, a magyar vezetőkkel folytatott baráti eszmecseré­ről. A kormány megállapí­totta, hogy e látogatás to­vább erősítette és mélyítette a két szomszédos szocialista ország kapcsolatait. A Minisztertanács jóvá­hagyólag tudomásul vette a külügyminiszter jelentését dr. Mahmoud Riadnak, az Egyesült Arab Köztársaság miniszterelnökhelyettes, kül­ügyminiszterének ötnapos hivatalos magyarországi lá­togatásáról. Dr. Mahmoud Riad tárgyalásai során át­adta Anvar Szadat, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke üzenetét a magyar vezetőknek. A kormány a látogatást és a megbeszélé­seket hasznosnak ítélte. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta a mezőgazda- sági és élelmezésügyi mi­niszternek a Vadászati Világ- kiállítás előkészületeiről szó­ló jelentését, a nemzeti be­mutatókon és a kiállítás kü­lönböző rendezvényein részt­vevő országok száma közel ötven. A világikállításra ed­dig 5200 trófea érkezett, — amelyeket nemzetközi zsűri bírált eL A kormány fel­hívta az illetékes tárcák ve­zetőit: saját hatáskörükben tegyék meg a szükséges in­tézkedéseket a Vadászati Világkiállítás sikeres lebo­nyolításának biztosítása ér­dekében. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter javas­latot tett Magyarország és Belgium kormányai között állategészségügyi egyezmény megkötésére. A kormány hozzájárult, hogy az álla­tok és állati eredetű termé­kek kivitelének zavartalan biztosítása érdekében a mi­nisztérium vezetői tegyék meg áz ezzel kapcsolatos in­tézkedéseket. A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a kor­mány kiterjesztette a ki­emelt ipari beruházásokon dolgozó építőipari vállala­toknál alkalmazott személyi ösztönzési rendszert ugyan­ezen munkahelyek technoló­giai-szerelési munkáin fog­A népgazdaságnak fontos, kiemelt ipari beruházások megvalósítasa, elsősorban a munkaerőgondok csökkentése érdekében a kormány intéz­kedése már néhány évvel ezelőtt lehetővé tette az ÉVM vállalatoknak, hogy e fontos építési és szerelési munkák után magasabb ha­szonkulcsot számítsanak fel, s az ebből eredő árbevétel 50 százalékát különféle bér­pótlékok és — újabban — célprémiumok révén anyagi ösztönzésre használják fel. Az ugyanezeken a nagy be­ruházásokon dolgozó KGM és NIM technológiai szerelő vállalatok azonban eddig nem élhettek az építőipari vállalatok részére megenge­dett személyi ösztönzési rendszer lehetőségeivel. A munkaügyi miniszter előterjesztésére a Miniszter- tanács most intézkedett a különbség megszüntetéséről. Határozatában felhatalmaz­tál kozta tott dolgozókra Az intézkedés alapján meg­szűnnek az építőipari mun­kások és a technológiai sze­relést végző dolgozók között jelenleg meglévő kereseti aránytalanságok, a kormány határozata elősegíti a tech­nológiai-szerelési tevékeny­ség hatékonyságának foko­zását, a határidők és a mi­nőségi követelmények betar­tását. A Minisztertanács titkár­ságának vezetője jelentést terjesztett a Kormány elé az országgyűlés júniusi ülésén elhangzott képviselői javas­latokról. A kormány fel­hívta a miniszterek figyel­mét a javaslatok megvizs­gálására és a szükséges in­tézkedések megtételére, — majd egyéb ügyeket tár­gyalt. ta a kohó- és gép­ipari és a munkaügyi minisz­tert, hogy az érdekelt mi­niszterekkel és országos ha­táskörű szervezetek vezetői­vel egyetértésben módosítsa a fontos szerződési kötele­zettség alá eső ipari beruhá­zások technológiai szerelési munkáin foglalkoztatott mun­kások és közvetlen műszaki irányítóik személyi érdekelt­ségi rendszerét. Így a nagy beruházásokon már a KGM és a NIM hatáskörébe tar­tozó technológiai szerelő vál­lalatok és a gépgyárak tech­nológiai szerelő részlegeire is kiterjed az építőipari vál­lalatokéval egyező személyi ösztönzési rendszer. Az új intézkedés módot nyújt ar­ra hogy az érintett vállala­tok dolgozóinak alapkeresete ezeken a fontos munkahelye­ken csupán e rendelkezés révén maximálisan 17 száza­(Folytatás a 3. oldalon) A jássboldoghási termés A héten lehullott mini­mális csapadék sem okozott törést az aratásban. Megye- szerte 1—3 mm esőt mértek csupán. A legtöbbet Szolno­kon, ahol 5,1 mm csapadék hullott. A gondos felkészü­lés, a jól szervezett és össze­hangolt munka tette lehető­vé, hogy már a múlt hét vé­gére befejeződött az őszi árpa, e hét elején pedig a tavaszi árpa aratása is. Az átlagtermések azt mutatják, hogy az őszi és a tavaszi árpából is többet takarítot­tak be holdanként, mint amit terveztek, vagy előze­tesen becsültek. Nem ritka az olyan hozam, mint a jászboldogházi Aranykalász Tsz-é, ahol őszi árpából 22,5, tavaszi árpából 20,9 mázsa az átlagtermés holdanként. A legnagyobb munkát ter­mészetesen a kenyérgabona betakarítása jelenti, amely­ből a termelőszövetkezetek 162 ezer holdat vetettek. A megyében több mint 1400 kombájnra vár a kenyérnek- való biztonságba tétele. Eb­ből 201 új gép. Külön öröm, hogy alkatrészhiány miatt eddig kevés volt a kiesés. A termelőszövetkezetek be tud­ták szerezni — ha nehezen is — a legszükségesebbeket. A kenyérgabona betakarítá­sának félidejéhez értek a me­gyében Kisújszálláson, ahol 8200 hold búza vár aratásra, 45—50 százaléknál tartanak. Hasonlóan Karcagon, ahol több mint 13 ezer hold búza van. Szolnok város három termelőszövetkezetében 50— 55 százaléknál járnak. A két nagy gabonatermesztő tisza­földvári termelőszövetkezet­ben a jövő héten keddre, szerdára teljesen befejezik a búza aratását. A Szabad Nép Tsz-ben 12, a Lenin Tsz-ben szintén 12 kombájn dolgozik. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy mindkét he­lyen több búzát takarítanak be, mint amit terveztek. Tissaug is befejezte A jászalsószentgyörgyi Pe­tőfi Termelőszövetkezetnek 2200 hold búzát kell learatni. Tíz kombájnnal eddig öt­száz holdat takarítottak be. A lassúság oka, hogy 1800 holdon termesztenek hétfaj­ta. különböző érésú vetőmag­búzát. A rákóczifalvai Rá­kóczi Tsz után a tiszaugi Ti- szagyöngye is elvégezte az aratást. A felszabadult kombájnokat azokra a he­lyekre irányítják, ahol arra a legnagyobb szükség lesz. Amíg az aratás jól halad, a kombájnszalma letakarítása és a nyári talajmunkák vég­zése lassú. Ezek pedig a jö- yő évi termés alapozását szolgálják; A gabonafelvásárlás és át­adás nagy ütemben történik. Ezideig mintegy 7 ezer va­gon került a magtárakba. Kisebb torlódás a szolnoki átvevőhelyeken tapasztalha­tó, ahová 8 termelőszövetke­zet szállít. A vállalat július 11-én, vasárnap 21 helyen szervezett átvételt, július 18-ra szintén vasárnapi át­vételt terveznek. Ahol szük­séges, az éjszakai átvételt is biztosítják. Várhatóan ezen és a jövő héten lesz a leg­erősebb a szállítás. V. K. Ht&: A jövőheti rádió és tv műsor Keresni kell Piroskáékat Utazik a Tisza üzenet a túlvilágról A 900. évfordulóra készülve Jubilált a Kender esi Vegyes Ktsz Példa már van Flancolni tudni kell Olimpián a szolnoki fiatalok Budapesten huszonhárom európai ország ifjú vörös­kereszteseinek részvételével ma kezdődik a nemzetközi elsősegélynyújtó olimpia. Érdekessége, hogy a Nem­zetközi Vöröskereszt Liga megbízásából és a Magyar Vöröskereszt szervezésében a világon elsőként Magyar- országon kerül megrende­zésre abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt ala­kult a Magyar Ifjúság Vö­röskereszt. Másik érdekes­sége — és Szolnok megyére nézve ez sem kevésbé jelen­tős — hogy megyénkből a szolnoki Tisza-parti Gimná­zium és egészségügyi szak- középiskola öttagú csapata vesz részt a budapesti ver­senyen. Ifjú vöröskereszteseinknek sok sikert kívánunk annál is Inkább, mert a bajai szak­munkásképző iskola csapa­tával együtt ez a tíz első­segélynyújtó képviseli a magyar fiatalokat az érde­kesnek ígérkező olimpián. AZ MTI hírmagyarázója írja: Kiterjesztették a kiemelt ipari beruházásoknál alkalmazott személyi ösztönzési rendszert HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK Vasutasok szellemi vetélkedője Szolnokon (Tudósítónktól.) A szakismerét, a közlekedés biztonságának javítására nagy szellemi vetélkedőt hir­detett a MÁV Budapesti Igazgatósága. A területükön lévő munkahelyekről mint­egy ezerkétszázan készültek fel a próbatételre. A terüle­ti döntőt a különböző cso­mópontok, állomások dolgo­zóinak helyi vetélkedője elő­zi meg. Ezeken derül ki, kik jogosultak résztvenni a területek legjobbjainak ta­lálkozóján. Szolnokon szerdán öt ka­tegóriában, hetvenöt forgal­mi szolgálattevő, váltó- és térközőr, mozdony, illetve vonatvezető felelt szakmai tudásból, a vasúti közlekedé­si szabályzatokból. A szigo­rú zsűri, véleménye alapján a szakma tizenöt legjobbja, kategóriánként hárman jogo­sultak arra, hogy november 6-án Budapesten „mérkőz­zenek” a következő fordulón. Fagylaltkonzerv A Szegedi Konzervgyár számos nyári újdonságot hoz forgalomba. Ezek közül a legnagyobb sikere a fagy- laltkonzervnek van, amely­ből már több száz vagonnal készítenek. Az üdítő citrom­lé tömeges gyártását most kezdték meg. Az év végéig egymillió palackot töltenek meg „folyékony C-vitamin- nal” s ehhez nem kevesebb, mint tízmillió citromot „fa­csarnak” ki, természetesen gépi úton. Nemes Dezső látogatása az EGYT gyógyszervegyészeti gyárban Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja csütörtökön felkereste az EGYT gyógyszervegyészeti gyárat. A látogatásra elkí­sérte Szakali József, az MSZMP X. kerületi bizott­ságának első titkára, és Uszoki István a budapesti pártbizottság osztályvezető­je. A vendégeket Vereckei István, a gyár igazgatója és Nagy József, a pártbizottság titkára, valamint a gyár más vezetői fogadták, s tá­jékoztatták a gazdasági mun­káról, a párt- és tömegszer­vezetek, valamint a szociá- lista brigádok tevékenységé­ről. Ezt követően felkeres­ték a vállalat több üzemré­szét, majd megtekintették a kutató laboratóriumokat. Délután Nemes Dezső aktí­vaértekezleten találkozott a gyár dolgozóival. irtják a nádat Tovább építik a Velencei tó déli partján a már négy kilométer hosszúságban el­készült partfalat. Megépíté­se után kotrógépekkel für­désre alkalmas vízmélységet alakítanak ki. Ennek során csaknem ötmillió köbméter Iszapot, évszázadok alatt le­rakodott korhadó növényi anyagot távolítanak el a tó­ból, A partrendezési mun­kákat nádirtás követi. A ne­gyedik ötéves tervben csak­nem 300 holdon számolják fel a strandokat „fenyegető” nádasokat. A partoktól 300 méteres körzetben strando­lásra alkalmas vízfelületet hoznak létre. A Velencei tavon eddig használatos nádirtó beren­dezések csak néhány centi­vel a vízszint alatt vágták a nádat és az rövidesen új­ra kinőtt. A Velencei tavi intéző bizottság most új nád­irtó gépet szerez be kül­földről; ez a tófelszín alatt két és fél méterre vágja le a nádat, amely többé nem tud a felszínre növi. A gyö­kerek kipusztitása már az amurok dolga. A vízen úszó gép a learatott nádat báláz­za, és végtelen kígyó formá­jában bocsátja ki magából. Elutazott hazánkból a vietnami pártmunkás küldöttség Le Thanh-nak, a vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága tagjának, Közpon­ti Bizottság mezőgazdasági osztálya vezetőjének vezeté­sével az MSZMP Központi Bizottsága meghívására jú­nius 15-től július 14-ig párt­munkás-küldöttség tartózko­dott Magyarországon. A kül­döttség tanulmányozta pár­tunknak a mezőgazdaság irá­nyításában szerzett tapaszta­latait, valamint a termelő- szövetkezetek, állami gazda­ságok és az élelmiszeripar szervezési és termelési ta-. pasztalatait. A küldöttség találkozott a mezőgazdasági és élelme­zésügyi minisztérium veze­tőivel, látogatást tett a Bé­kés, Hajdú, Pest és Vesz­prém megyei pártbizottságo­kon és tanácsoknál valamint mezőgazdasági üzemekben; A küldöttséget elutazása előtt fogadta Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság tikára. A delegációt elutazásakor a Nyugati-pályaudvarom dr. Csizmadia Ernő és dr. Per- jési László, a KB osztályve­zetőhelyettesei búcsúztatták. Jelen volt Hoang Cuong, a VDK budapesti nagykövete. Cselgáncsozók' a színpadon Nemcsak a mozinézők, ha­nem a színházi műfaj ked­velői számára is lényeges, hogy a darabok látványos jelenetei valóban látványo­sak s ne illúziórombolók le­gyenek. A filmgyártásban a MAFILM dublőrjei, vala­mint a vívás, lovaglás, a ve­rekedéssel tarkított jelene­tek néma szereplői az úgy­nevezett kaszkadőrök vállal­ják a veszélyes szerepeket. A Szegedi Szabadtéri Já­tékokra a filmgyár Pólyák József cselgáncs- és karate­oktató vezette dublőrcso­portját is meghívta vendég• szereplésre, f

Next

/
Thumbnails
Contents