Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-15 / 165. szám
1971. július 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 w / / Kongresszusra készülnek az ipari szövetkezetek Á világ legmagasabb szállodája Fendzsum, páskom és a többi A jászszentandrási művelődési ház kis népi együttesének legutóbbi sikere a Szivárvány sorozatban szerzett nívódíj. Nem volt meglepetés, hiszen korábban már rádió- és tévéfellépéssel is felhívták magukra a figyel- mef. Sajátos együttest alkotnak, átmenetet az irodalmi színpad, az énekkar és a tánccsoport között. — Hogyan alakult ki ez a profil? — érdeklődöm Kun- ráth Sándor magyar-ének szakos tanártól, az együttes vezetőjétől. * — Diákéveimmel kell kezdenem. A mi nemzedékünk a népi írókon, a népszokások tiszteletén nőtt fel. Engem mindenekelőtt a székely folklór vonzott, ezért egy kis erdélyi falucska tanítói állását pályáztam meg. Kicsit elkeseredtem, amikor közbeszólt a háború, de gyorsan rájöttem, hogy ott kell megvalósítanom elképzeléseimet, ahol vagyok. — Nehezen sikerült? — Kezdetben bizony, igen. Jászszen tanóráson, — mint mindenütt, meggyengült a népdal iránti szeretet a Horthy-korszakban. Magyar nóták, kupiék dívtak a mulatozásokon. Itt kezdtem az „agitációt.” Ha kellő fokra emelkedett a hangulat, rá- kezdtem egy-egy népdalra. Előbb rácsodálkoztak, aztán újraénekeltették, a végén már velem együtt fújták. — De miként lett ebből együttes? — Sodort bennünket a NÉKOSZ-idők „fényes szele”, fiatalok voltunk mindannyian. Megérttettem új, szentandrási barátaimmal, hogy a népdal nem tűnhetett el innen nyomtalanul. A 4 és fél ezres község lakosainak 70 százaléka ma is tanyán él. Végigpásztáztuk a környéket, az eredmény gazdagabb lett a vártnál. Balladák, mesék, dalok, hiedelmek tucatszám kerültek elő a nádtetők alól. Néhány év alatt annyira vittük, hogy Kodály Zoltán, aki 1954 februárjában — meghallgatott bennünket, további munkára biztatott. — Pendzsum, páskom, ban- riázás.. Többek közt ezeket a* * rejtélyes kifejezéseket hallottam műsorukban. Mik ezek tulajdonképpen? •— A pendzsum — hogy a tizenévesek szóhasználatával éljek — a házibuli népi őse volt a jász lányosházaknál. A bandázás jellegzetes férfi mulatság, borozás, nótázás, többnyire istállóban, szolgalegények között. A páskom szabadtéri vigadozás a tanya menti gyepen, a páston, tekével, métával, csűdöizéssel egybekötve. A csűdözés ütőMegjelent a hír, hogy ősszel összeül a magyar ipari szövekezetek VI. kongresszusa. Bejelentését az országban 1123 szövetkezet, 26 területi és ágazati szövetségben készítették, s készítik elő. Az elmúlt esztendőkben az ipari szövetkezeti kollektívák megalkották, újra-fogalmazták a korszerű elveknek megfelelő alapszabályaikat, valamennyi szövetkezetben újjáválasztották a vezetőket és a nem régen lezajlott szövetségi küldöttközgyűléseken beiktatták az érdekvédelmi és képviseleti szervek választott tisztségviselőit. Az ipari szövetkezetek VI. kongresszusa alkalmas fórum lesz ahhoz, hogy a megyékből és az ágazatokból érkező küldöttek újból áttejáték, kiszárított kocsonya- csontokkal. — Mi a célja ezeknek a feledésbe merült szokásoknak az összegyűjtésével, reprodukálásával? — Tükrei a múltnak. Sehol sem érhető ennyire tetten a jászságiak életkedve, ami legyőzte körülményeik sivárságát, mint ezekben a népi játékokban. Kötelességünk átmenteni őket napjainknak. , — A 25 tagú együttesben nemigen láttam 30 éven aluli résztvevőt. Vajon miért? — Szinte kivétel nélkül együtt kezdtük el ezt a mun. kát 25 éve, összegyalulód- tunk. Hogy néhány nevet említsek; Molnár István iskolaigazgató, akinek alapvető érdemei vannak az együttes megalakulásában, vagy Ördögh László tsz-elnökhe- lyettes, Sipos István művelődési ház igazgató, aztán Terenyei István bácsi, Kó- czián Jánosné... A fiataloknak már nincs közvetlen emléke az eleven folklórból. Persze, szeretnénk nekik idővel átadni a stafétát. A Torba Nándor könyvtáros kollégám által vezetett irodalmi színpad, remélem, át is veszi. A jászszentandrási együttes - legközelebb ősszel, a szüreti napokon kíván fellépni. Sz. J. kintsék két évtized eredményeit. Az 1950-es évek elején, az ipari szövetkezeti mozgalom megerősödésekor mintegy 80 ezer dolgozó tömörült — többnyire 20—30 fős kollektívákba — hogy kiragadja a kisiparosokat a létbizonytalanságból, s számukra biztos jövőt teremtsen. Jellemző adat a fejlődésről: ma a 30-nál kisebb létszámú szövetkezetek száma mindössze 2 százalék, jellemzővé vált a mind korszerűbb eszközökkel dolgozó árutermelő és szolgáltató, ' no—gőg fős szövetkezet. Népgazdaságunknak ma nélkülözhetetlen és dinamikus része a szövetkezeti ipar, amely az elmúlt esztendőben már csaknem 30 milliárd forintos árbevételt mutatott fel. E kollektívában él a szocialista ipar dolgozóinak 13 százaléka, az építőiparénak 12 százaléka. A háziipari termelés kétharmadát, a bútor és textiltermékek egyharmadát, a cipőipari készítmények egynegyedét az ipari szövetkezetek állítják elő. Az országban évente 6—8 ezer lakást húznak fel a szövetkezeti építők. Az elért fejlődést pártdokumentumok és kormányhatározatok ismerték el, kifejezve, hogy az ipari szövetkezetek jelentős mértékben hozzájárulnak az állami ipar kiegészítéséhez, a korszerűsödő kis és középüzemek rugalmasan alkalmazkodnak a piac igényeihez, a lakossági szükségletek kielégítéséhez Becsülendő és a társadalmi érdekek szolgálatában áll az a törekvés, hogy mintegy 80 ezer arra rászoruló embert (rokkantat, bedolgozót) lássanak el rendszeres munkával. A gazdaságirányítás reformjának 3 esztendeje alatt különösen nagy arányú volt az ipari szövetkezetek előrehaladása. A korábban valóban kisipari keretek között működő kollektívák jórészt saját erőből több mint 2 milliárd forint értékű beruházással gazdagodtak, az országban mindenütt új üzemházak, szolgáltatófiókok jelzik a gyarapodás mértékét. Három esztendő alatt kétszeresére nőtt a szövetkezetek vagyona, amely az elmúlt esztendő végén elérte a 7 milliárd forintot. Kedvezően alakult a szövetkezeti tagság személyes jövedelme is. A magyar ipari szövetkezetek évente több milliárd forint befizetéssel gyarapítják az állami költségvetést. Ezek az eredmények is megerősítik azt a megállapítást, hogy a szocialista szövetkezeti vállalat egyenjogú társa az állami vállalatoknak, tevékenységük nélkülözhetetlen a népgazdaság számára. Mindez mégsem jelenti azt, hogy az ipari szövetkezetek vezetőivel és tagjaival szemben a társadalom ne állítana fokozott igényeket. Ilyen igény és követelmény az, amit a párt X. kongresszusának határozata így fogalmaz meg: a szövetkezeti ipar tevékenységének központjába a szolgáltatások növelése kerüljön. Az országban ma közel 12 ezer szövetkezeti szolgáltató fiók működik, tevékenységük egy évtized alatt 50 százalékkal nőtt, de az mégis elmarad a társadalmi igények s a lehetőségek mögött. Az életszínvonal növekedése ,a tartós fogyasztási cikkek elterjedése, a lakosság ellátottságának emelkedése azt kívánja az ipari szövetkezetektől, hogy az eddigieknél gyorsabb ütemben emeljék szolgáltatásaik színvonalát és mennyiségét. A IV. ötéves terv végére a szövetkezeti ipar- terveik szerint — mintegy 45 milliárd forint értékű árutermeléssel és szolgáltatással veszi ki részét az országos erőfeszítésekből. Ez a célkitűzés 65—70 százalékos termelésnövelést kíván. Az országban 50—60 ’ ezer lakást építenek öt év alatt a szövetkezeti kollektívák, immár nem csupán a hagyományos módszerekkel, hanem korszerű (alagút-zsa- luzásos, középblokkos stb.) módszerek felhasználásával. Elmondhatjuk, hogy a szövetkezeti ipar valóban építő módon kíván hozzájárulni társadalmunk gazdasági erejének gyarapításához. Az OKISZ választmányának felhívása alapján augusztus 15-ig minden ipari szövetkezetben küldöttválasztó gyűléseket tartanak, ahol a tagság megválasztja képviselőit az ipari szövetkezetek október 11—13 között összeülő VI. kongrész- szusára. A tagság ezeken az értekezleteken megvitatja azokat az irányelveket, amelyek áttekintik az 1966. óta eltelt időszakot, értékelik a jelen feladatait és irányt mutatnak 300 ezer ipari szövetkezőnek a népgazdaság ötéves tervének teljesítéséhez. Jurmics László asszonyok — mert a falu legszebb férfija az én szeretőm volt. — a férfiak pedig — mert egyre se nézek rá. Tudom, hogy csak a házam akarják! Így őriztem ezt a levelet, olvasatlanul. De gyakran kiveszem a ládából, s elképzelem mi van benne. De most, ha ön elolvasná... nagyon hálás lennék. Elvettem a levelet. Az rikai lányról, most éppen mellette ül, aki gyengéd, csinos, szőke, illatos, mint az orgona, s aki olyan jóízűen nevet ennek az asszonynak a leírásán, hogy pénzt adott neki az utazáshoz, abba az országba, amely annyi csinos nővel van megáldva. — Mit ír? — kérdezte mellettem az érdes hang. Mondja már meg! Gyorsan! Hazudtam Mi mást tehetHermyna zur Mühlen* A LEVEL M ikor Kajet megismertem, már till volt a negyvenen és ijesztően csúnya volt. Az arcát mintha egy ügyetlen fafaragó készítette volna, szinte azt lehetett hinni, hogy egy életen át formálta a durva orrot, az előreugró csontos állat és a nagy szájat. A sötétkék szemek még szépek lehettek volna, ha nem olyan meredt, kísérteties pillantást tükröznének, valami ólálkodót, valami örökké várakozót. Mégis furcsa volt, hogy Kaje nem talált magának férjet, hisz saját háza, baromfiudvara, tehene és lova volt. De ő senkiről se akart hallani. Ügy mondják, 20 évvel ezelőtt volt az életében egy szép fiatal külföldi földmunkás, Borisz. Ez aztán — mesélték gúnyosan — alaposan kiforgatta. A csibész! Amerikába készült és pénzt akart. Az asszony miatta adott el két hold földet, 5 tehenet, a nyakláncát, s egy-két családi ékszert, melyben eredeti kövek voltak. Borisz mindent elpakolt, és a kocsmában kiröhögte. Mikor a munka elfogyott, egy-két hónapig még vele maradt, élt, mint Marci Hevesen, aztán tavasszal hirtelen eltűnt. Azóta Kaje nem beszél senkivel, ül az udvaron és vár a bolond. Talán túl sokáig nem beszélt már senkivel, s talán könnyebben fogadott bizalmába egy teljesen idegent, mint a szomszédokat, akiknek az irigységét már ismerte, mert mikor elhaladtam az udvar mellett, behívott a szobájába. Sokáig kutató szemekkel méregetett, majd mélyet lélegzett és azt mondta: — Biztos hallott már rólam. De n«m kell mindent elhinni, amit beszélnek, ö nem hagyott el engem, vissza fog még jönni. Felállt, kissé nehézkesen, mint az idősebb asszonyok. Egy nagy festett ládához lépett, s egy elsárgult levelet vett elő. A dátum már 10 éves volt, a féladóhely New York, Brooklyn. — Ezt írta nekem — mondta s durva kezei végtelen szeretettel tartották az élsárgult papírt. — Nekem írta. Kedves jó szavak, az egész szíve ebben a levélben van. — Üjra rám nézett, majd határozottan így szólt: — Tudom, hogy szerelmeslevél. De szeretném tudni mi van benne valóban. Minden kedves szót, minden gyengéd mondatot és azt is, mikor jön, hogy ismét ő legyen az úr az udvaromon. Nagyon értelmetlen képet vághattam, mert Kaje rögtön hozzáfűzte: — Én nem tudok olvasni, asszonyom. És kinek is mertem volna odaadni ezt a levelet. Azok mind gyűlölnek engem. Az írás műveletien volt és kusza. Először magamnak akartam elolvasni. Az asz- szony fürkésző szemekkel ült mellettem. Ügy nézett, mint egy kiéhezett ember, aki elé ételt tesznek, de hozzányúlnia nem szabad. Elolvastam a levelet egyszer, kétszer, háromszor és végigfutott a hideg a hátamon. Olyan durvaságokat, aljasságokat írt, hogy azt hittem részegen fogalmazta. Az egész levél csúfolódás volt a bolondról, aki elhitte a szép szavakat, egyetlen gúny a csúnyaságáról. Nem kímélt egyetlen vonást sem, leírta a durva szemöldököt, — mint sörtét, a nagy csontos szájat, mint a varangyét, s mesélt egy szép ametem vola! Hazudtam, hogy Borisz gondol rá, a szép órákra, az udvarra, hogy vágyik utána, s egyszer még vissza fog jönni egészen váratlanul s akkor a karjába fogja zárni. Nehezemre esett a szó, mert az utálat és az együttérzés összeszorította a torkomat. De tovább hazudtam, mindig jobban, szenvedélyesebben... Aztán letettem a levelet az asztalra. Kaje remegő kézzel nyúlt utána. Ez van a levélben? — suttogta. — Ilyen szép szavak? Ennyi szeretet! — sóhajtott — és én ezt nem tudom elolvasni. Borzasztó! Miért nem tanultam meg olvasni? Mutassa meg nekem, melyik sorban van az, hogy vágyik utánam? És hol van az, hogy visszajön váratlanul? Az első és az utolsó oldalra mutattam. Kaje lehajtotta a fejét. — „Ha én ezt tudtam volna ebben a nagy magányosságomban! Ha mindennap elolvashattam volna ezt a csodálatos levelet”. Rám nézett. — Meg lehet még tanulni olvasni az ép koromban? — Ez nagyon nehéz munka — válaszoltam kitérően. Meg aztán most már minek? Már tudja mi van a levélben. — Azt igen, de minden szót külön szeretnék megtanulni. — Tágra nyílt szemekkel ábrándozott, s észre sem vette, hgy kiosonok a házból. Azután mindig elkerültem az udvart, nehogy még egyszer el kelljen olvasni a levelet. De hamarosan hallottam az asszonyoktól, hogy Kaje minden nap megy a faluba a tanítóhoz. „Olvasni tanul” — gúnyolódtak, öreg napjaira megtanul olvasni. Talán előkelő hölgy akar lenni. Van egy nagy könyve, mint a gyerekeknek, azzal ül a pádon a háza előtt és hangosan mondja maga elé: bé... e... g. Halálra nevetjük magunkat. Egyszer gyalog jöttem hazafelé. A bokrok mögött lo- pózva jutottam el Kaje házáig. Aztán . egyszercoaK FILMEK felében* harmadában... Bevallom, ritkán járok a szolnoki Tisza moziba. Társa a Vörös Csillag szebb, barátságosabb, s ami a döntő a filmek legjava is itt kerül bemutatásra. Természetesen — különösen ha a műsorelosztás úgy hozza — beugrók a Tiszába is, na nem egy kis kánikulabéli mártózásra, hanem ki- kapcsolódásra, szórakozásra gondolok. Legutóbb, ha jól emlékszem Mészáros Márta, „Szép lányok ne sírjatok" című filmjének láttam egy részét. Igen, egy részét. — Nem, ne gondolják, hogy elkéstem, vagyhogy vélemény- nyilvánításképpen elvonultam vetítés közben — ilyenről szó sem volt. Egész egyszerűen az történt, hogy a film középső részét, jó 30 percet: nem vetítették le. Utólag sokat gondolkoztam, vajon Mészáros Márta, a gépész, vagy a saját számlámra írjam a hibát. Már kezdtem megbékélni, mondván: „bizonyára a vetítő jót akart.. ”, de egy újabb látogatás végleg megingatta a bizalmamat. A „Félszemű seriff” is érthetetlen volt. Kedvencem, a texasi őrmester meghalt, s én mindmáig nem tudom az okát. — Pisztoly, puska, ágyú, tank, vagy egy eltévedt nyílvessző csupán? Es ki volt a feladó és ki a postás? Hogy filmszakadás, tekercsváltás, kép- — illetve hangtorzulás okozta-e az újabb hibát, nehéz volna megmondani, hiszen mindegyikből akadt bőven, sőt hogy a műsor változatos legyen: filmközi villanygyújtogatás, csendes beszélgetés a jegyszedők között stb. élénkítette a délutánt. Fléreértés ne essék, én nem a hibák mia-tt fogtam ceruzát, egyet szeretnék elmondani csupán: e rendes és e rendetlen előadás együtt, zavarta egymást. Egy-egy ép kocka, egy valódi hangszalag mindig megzavarta, megkavarta a rendetlenség fölött érzett ámulatomat, ezért ja- vallanám: válasszák szét a tulajdonképpen két előadást. Ezek aztán nem bántanák, sőt kiegészítenék egymást. Mostani nézőhiányos korszakunkban talán még némi utánpótlást is jelentene ez a megoldás. — Biztos akad olyan nézőkollégám, — aki megnézi mindkét előadást. Bátorításként előre bejelentem: a két filmből én a rendesre is benevezek — hé — meghallottam az érdes, kemény hangot, ahogy áhítato- san, mint egy imát, minden szót hangsúlyozva olvasta: a ház, az udvar, a kutya, a tehén. Borzalmasan hangzottak ezek a mindennapi szavak. Istenem! Most tennél valamit, mielőtt elolvassa a levelet! Vakítsd meg, vagy tégy bármit, légy hozzá irgalmas... Az ősz hamar megérkezett. Szél járt a házak között, a fák megkopaszodtak, aztán tél lett és leesett az első hó. Minden fehér lett, vakítóan fehér. De egy éjjel vérpirosra színeződött a fehér világ. Magasra csapó lángok világították meg a szomszéd erdőt. A férfiak kirohantak, hogy eloltsák a tüzet. Mikor az udvart elérték, már minden lángokban állt. Az istállókban félelmetesen bőgtek az állatok, a lovak kiszabadultak, szétrúgták az istálló ajtaját és őrült trappban elmenekültek. Az égő ház előtt egy ősz hajú, zavarodott arcú asz- szony állt és nevetett. Olyan hangosan, hogy a tehenek bögését és az égő fa ropogását is túlharsogta. Nevetett, csak nevetett és nem tudta abbahagyni... Kaje megtanult olvasni... (Fordította: Steiner Katalin) Tokió Szindzsuku-negyedében most nyílt meg a 115 méter magas Keio Plaza Hotel, amelynek 47 emelete és három földalatti szintje van. Kétezer vendég ellátására alkalmas. (KYODO Foto—MTI—KS)
