Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-15 / 165. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. július 15; Dzsungelháború a közutakon? Az utóbbi hetek néhány megdöbbentő közúti balesete — mint a püspökladányi — még azok körében is hangos háborgást keltett, akik egyéb­ként nem sokat törődnek a közlekedéssel. A sokasodó híradásokban a közúti bal­esetek áldozatainak száma is sokasodik. Egy-egy hétvé­ge baleseti krónikáját tanul­mányozva. — de persze nemcsak a hétvégekét! — olyan benyomás alakul ki az emberben, mintha dzsungel­Naponta három halott 1971 első négy hónapjá­ban — holott a téli forgalom jóval kisebb az átlagosnál! — 302 ember vesztette éle­tét közúti baleset következ­tében. A sérültek száma 6 548 volt; a halottak száma tizennégy, a sérülteké húsz százalékkal haladta meg a múlt esztendő hasonló idő­szakának adatait. Pedig a gumiabroncson surranó ka­szás aratott a múlt évben is. 1970-ben 1356 ember vesz­tette életét, s 30 679 sérült meg. Meghalt annyi ember, mint egy közepes falu lakos­sága. Megsérült annyi, mint egy közepes városé... Nem véletlenek, elhárít­hatatlan okok közrejátszásá- ról van szó, hanem folya­matról, amelynek most már gátat kell vetni. 1966-ban 15 088 személysérüléssel járó háború zajlana a közutakon. A már unásig ismert mon­datok — „szabálytalan elő­zés közben; elsőbbségi jog meg nem adása miatt; a megengedettnél gyorsabban vezette járművét stb., stb.” — azt a nyilvánvaló tényt tükrözik, hogy bár vannak szabályok, egyre többen meg­sértik, fölrúgják azokat. A balesetekért tehát nem a ló­erők, hanem az azokat diri­gáló emberek hibáztathatok! közúti baleset történt. 1967- ben 17 417, 1968-ban 20 538, 1969-ben 22 877, 1970-ben 23 225. öt esztendő alatt te­hát 99145 esetben indult szirénázva a mentőautó, a rendőrkocsi a helyszínre, ké­szült jegyzőkönyv, fénykép, hallgattak ki szemtanúkat... hullott könny, hallatszott jajveszékelés, kapott fejéhez kétségbeesve szülő, feleség, férj, gyermek, testvér, jó­barát, munkatárs. öt év alatt 6065 ember vált közúti baleset áldozatá­vá. Öt év alatt 128 006 em­ber sérült meg ... Hát med­dig bővülhet még ez a tra­gikus veszteséglista?! Mert hamis, hazug az az egyenlet, amelyet fölállítói így fogal­maztak meg: több jármű — több baleset. BÉLYEG­SAROK Ct bélyegekből A szeptemberi Nemzetközi Bélyegkiállítás előkészületei lázas iramban folynak és már biztos, hogy a filatelis- tákat, de a kívülállókat is páratlan látnivalók várják. A bélyeganyagot tároló 3800 keret terjedelme Budapest egyik legszebb útvonalának, a Népköztársaság útjának hosszát meghaladja. A gon­dos válogatás ellenére olyan sok példányt mutatnak be a kiállításon, hogy mindenki csak a különösen kedvelt te­rületet tudja alaposabban szemügyre venni. Aki a nyit- vatartás teljes időtartama alatt szemlélődhet és min­den bélyeget kitüntet majd figyelmével, annak egy-egy darabra még egy másodperc sem jut. Az egyedülálló esemény alkalmából az emlékbélyeg­zés gyűjtőket kényeztetik ta­lán legjobban. Három he­lyen naponta változó színű bélyegzés lesz, de a nemzet­közi kiállításra utaló szöve­get a két legnagyobb forgal­mú fővárosi postahivatalban már napjainkban nyomtat­ják a levelek egy részére. A teljességre törekvők már most megkaphatják a Szö­vetség központjában működő postahivatalban a „100 éves a magyar bélyeg” szövegű lenyomatot. de ez még több vidéki kiállításon is olvas­ható lesz majd, így Kiskun­halason a városi címert áb­rázoló és az augusztus 20-i filatelista bemutató emlék­bélyegzőjén. Rajzos emlék­bélyegzőt kap a bélyegnapi ünnepség, a ballon- és a he­likopterposta, a nemzetközi filatelista szervezetek kong­resszusa, amelyek közül a Bélyeggyűjtő Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIP) tanácskozásának a Magyar Tudományos Akadémia nagy­terme ad otthont. Szekrényeket töltenek meg a tiszteletdíjak, amelyek kö­zül kiemelkedik Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnö­kének, a kiállítás fővédnö­kének díja. Kiss Nagy And­rás szobrászművész tervei szerint az Állami Pénzverde elkészítette a kiállítás dí­jait, amelyekből hat fokoza­tot nyerhetnek el az arra méltó gyűjtemények. A nagy arany érem átmérője 27 milliméter, súlya 13 gramm. Mi várható ? A rendkívül szépen sike­rült színes japán fametsze­teket bemutató sorozat, va­lamint a vasút bélyeg után a gyűjtők a nyár örömeit él­rosok a balesetek 13,9 száza­lékát okozzák. A járműveze­tők között a 19—25 éves élet- korúak csoportjában talál­ható a legtöbb szabálysértő, balesetet előidéző... Okok és okozatok elemzése sokfé­le összefüggésre, ismétlődés­re, veszélyforrásra hívja fel a szakemberek figyelmét. Ám a száguldók, az előzést el nem tűrök, a szabályokat áthágok nem böngészik a statisztikákat, nem foglal­koznak elemzéssel. Csak ka­ramboloznak. Csak gázolnak. Szigor, minden tekintetben Ezért találkozott minden józanul gondolkodó ember helyeslésével az az elhatáro­zás, hogy a rendőrség a korábbiaknál szigorúbban lép fel a közlekedési szabá­lyok megsértőivel szemben, s ha oka van rá, él azzal a jogával is, hogy megvonja a vezetői engedélyt. Ez azon­ban csak egyetlen lépés a le­hetséges és szükséges sok kö­zül. Mert nemcsak a jármű­vezetők arra rászolgáló ré­szénél van szükség a meg- regulázásra, de nagyobb rendre, fegyelemre kell sar­kallni a közlekedés szerve­zőit, irányítóit, ellenőrzőit is. A járművezetést bárki el­sajátíthatja, ha — valóban elsajátítja! Ezért, hogy to­vábbi korszerűsítésre, köve­telmény-növelésre van szük­ség a képzésben, ahogy nagy a szükség arra is: a módosí­tott közlekedésrendészeti szabályokat az arra illeté­kesek mindenkivel betartas­sák. Bonyolult, szerteágazó feladatok sokaságát kell vi­szonylag rövid idő alatt meg­oldani, mert a járműpark gyors növekedése szigor hiá­nyában a balesetek számát is gyorsan növelheti. Ez pe­dig nemhogy törvényszerű lenne, hanem az elfogadha­tatlan előtti behódolás. Ám e behódolás életek ezreit kö­vetelné adóként, s ezt az adót nem tűrheti a társada­lom. Intézkedések bizonyít­sák, szigor tanúsítsa: nem is tűri! * Mészáros Ottó vezhetik. A tervek szerint egy hónapig nem lesz új bé­lyeg, de rendkívüli kiadás­sal számolhatunk. Valószí­nű, hogy a Magyar Posta, amely lépésről lépésre kö­veti a kozmosz meghódítá­sát, lerója kegyeletét a kö­telességteljesítés három ál­dozata előtt. Augusztus vé­gén a Vadászati Világkiállí­tás megnyitását blokk, a Nemzetközi Bélyegkiállítás kezdetét blokk és négyérté­kű sorozat köszönti. Az ősz folyamán nyolc bélyeg, 14 forint névértékben a lósport különböző ágait mutatja be. Száz éve készíti a magyar (és az utolsó évtizedekben sok külföldi) bélyeget a bu­dai Állami Nyomda, emlék­kiadás tolmácsolja a filate- listák köszönetét. A fajgyű­lölet elleni küzdelem jegyé­ben 1 foiintos bélyeg jele­nik meg. Megjelenésük elő­reláthatólag az év végére szerez örömet, két nagyon szép kiadásról már most szólunk. Nyolc virág szín­pompája teszi derűssé albu­munkat a Botanikus Kert 20 éves fennállása alkalmából. A MODERN TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA LEXIKONA LÁZER Olyan elektromágneses rezgéskeltő, amely az optikai hullámhossz tartományában dolgozik, vagyis a lázer voltaképpen egy speciális fényforrás, sőt, mondhat­juk, hogy az optika ideális fényforrását találta fel ben­ne. Azért ideális, mert a fénye szigorúan monokro­matikus (azaz csak egyetlen hullámhosszon: egyetlen színben sugároz). A lázer fénye jól fókuszolható és így könnyen párhuzamossá is tehető. Ezek mind fényének koherens voltával függnek össze; azzal, hogy egységes hullámfront alakul ki és lép ki a lázerből, ellentétben pl. a közönséges izzólámpával, amelynek izzószálából kilé­pő fotonok nincsenek „szink­ronizálva”. A lázer anyaga vagy valamilyen gáz (pl. hé­lium, neon), vagy pedig szi­lárd test (pl. rubinkristály), amely atomjainak nagyobb hányadát alkalmas; módon gerjesztjük (pl. időközönként egy felvillanó kisüléssel, amelyet a vaku lámpához hasonló készülékkel állíta­nak elő). A gerjesztés azt je­lenti, hogy az atommagok körül keringő elektronokat arra kényszerítjük, hogy ma­gasabb, magtól „távolabbi” pályán mozogjanak. Ennek feltétele, hogy energiát kö­zöljünk az atommal, illető­leg • az elektronokkal (pl. a felvillanás fényenergiáját). Ekkor egy spontán bekövet­kező emisszió, vagyis az elektronnak alacsonyabb pá­lyára való visszatérte és egy fotonnak kisugárzása a ger­jesztett atomokat arra kény­szeríti, hogy további fotono­kat bocsássanak ki maguk­ból. Ezek a fotonok alkot­ják aztán a lázer sugarat. A lázer felhasználásának köre egyelőre még belátha­tatlan. Egyre újabb és újabb alkalmazásaival találkozunk. Az ú. n. kerr cellával, (amellyel többek között a fil­mek hangcsíkját is előállít­ják, és lényegében egy olyan eszköz, amely elektro­mos jel hatására fényáteresz­tőképességét változtatja) a lázer-fény intenzitása vál­toztatható (modulálható), és így híradástechnikai célokra kiválóan alkalmas. A lázer- fény segítségével átvihető in­formációmennyiség: az igen nagy frekvencia miatt) sok­szorosa a „szokásos” módon előállítható elektromágneses rezgéseknek, hiszen látható fény) a rádióhullámokkal átvihetőt messze felülmúlja, egyetlen sugáron több ezer,1 esetleg tízezer telefonbeszél­getés bonyolítható egyszerre. A lézerfény, illetőleg ener­gia nagy koncentrálhatósá- ga folytán pl. szemműtétek­ben is jól használható: a vé­kony lázer-sugárral könnyű­szerrel kiégethető a beteg ész. De ezenkívül a katonai, műszaki életben is egyre elterjedtebben használják a ázert. Hegépítik a mexikói­csatornát ? Mexikó nagy terv megva­lósításával foglalkozik: csa­tornát akar építeni az At­lanti- és a Csendes-óceán között ott, ahol Mexikó a legkeskenyebb. A terv nem új keletű, de eddig nem gon­doltak a megépítésére, most azonban nyomós politikai okok késztetik az országot a nagyszabású terv megvalósí­tására. Ilyen csatornára ugyanis nagy szükség van, a Panama-csatorna körüli vi­ták pedig még akár évtize­dekig is elhúzódhatnak. Tehuanapecnél a földszo­ros mindössze 214 kilométer széles és így a csatorna itt 114 kilométerrel lenne hosz- szabb a Panama-csatornánál, illetőleg 34 kilométerrel hosszabb a Szuezi-csatorná- nál. A számítások szerint a csatorna építése nyolcmilli- árd dollárba kerülne. Az élelmiszerfogyasztás gyors növekedése a Szovjetunióban A Szovjetunióban az utób­bi években rendkívül meg­növekedett az élelmiszerfo­gyasztás. Az egy főre jutó húsfogyasztás az utóbbi öt év­ben 6 kilogrammal emelke­dett és tavaly elérte a 47 kilogrammot. A kenyérfo­gyasztás ugyanakkor 6 kilo­grammal csökkent. Az el­múlt öt évben az egy főre jutó tejfogyasztás 53 liter­rel emelkedett és elérte a 304 litert, a zöldségfogyasz­tás 12 kilogrammal — ösz- szesen 84 kilogrammra nö­vekedett. A bolgár eper Az elkövetkezendő évek­ben Bulgária jelentősen nö­veli földieper termesztését. Jelenleg évente 30 000—32 000 tonna földieper terem és ez- zél Bulgária az ötödik he­lyen áll az epertermesz­tésben Lengyelország, Olasz­ország, Franciaország és Nagy-Britannia mögött. A fejlesztési tervekben né­hány új koreai eperfajta be­vezetése is szerepel. 1975-ig a hektáronkénti átlagtermést 5 tonnára kívánják emelni. ötven éves az Ursus traktorgyár A Varsó környéki Ursus Traktorgyár különböző tí­pusokban és változatokban készülő termékei nagy elis­merésnek örvendenek szá­mos európai, afrikai, dél­amerikai és ázsiai országban. Az üzem évről-évre növeli termelését és exportját. 1971 az Ursus Traktor­gyárban jubileumi esztendő. Szeptemberben lesz ötven éve annak, hogy három nem különösebben tehetős vállal­kozó összesen hét leányának minden hozományát egy kis üzem létesítésére fordította Varsó belvárosában. Az Ursus Traktorgyár fél­évszázados jubileuma nagy visszhangot keltett első­sorban Csehszlovákiában, a brnoi testvérüzem­ben, amely hosszú idő óta együttműködik az Ursus- sal. A C—385 típusú trak­tornak a fele gyakorlatilag Lengyelországban, a másik fele Csehszlovákiában ké­szül. A két üzem dolgozói és vezetői szoros kapcsolat­ban állnak egymással .nem­csak az évi 6000 traktor köl­csönös szállítása révén, ha­nem együtt ünnepük a kü­lönböző évfordulókat és ter­melési sikereket is. Képünkön: az Ursus trak­torok a gyár parkoló terüle­tén. Vágási tilalom Argentínában Az argentin gazdaságügyi minisztérium országos ér­vénnyel elrendelte a szarvas- marha vágási tilalmát. E rendeletet később módosí­tották. A házi vágásokra vo­natkozó tilalom az év első három hónapjának minden második hetére érvényes. A tilalmi időszakban a mé­szárosoknak tilos marhahúst árusítani, a vendéglők és szállodai éttermek étrend­jén marhahúsból készült étel nem szerepelhet. E ren­delettel sikerült valamelyest korlátozni a szarvasmarha­állomány rohamos csökkené­sét. Az argentin szarvasmar­ha-állományt ma 48 millióra becsülik. Tavaly amikor az argentin kormány közzétet­te azt a tervét, hogy a szarvasvasmarha-állományt 1980-ra 65 millióra kívánja növelni, az ország szarvas­marha-állománya még 50 millió volt. ..Sertésváros" Moldvában megkezdték egy teljesen automatizált ál- latenyésztési telep építését, amely több kolhoz közös beruházása. A sertéseket itt hígított tápanyagokkal ta- karmányozzák, amely az elő­készítőből csővezetéken ér­kezik az etetőkbe. A város nagyságú állattenyésztő-tele­pen pihenőszobák, fürdő-. klubszobák és éttermek áll­nak a dolgozók rendelkezé­sére. Az ötéves terv folya­mán a köztársaságban még további 30 ilyen „sertésvá­rost”, húsgyárat építenek és lényegesen bővítik a sertés­táp-készítő üzemek hálóza­tát; — ezzel évi 140 000 ton­na sertéshús előállítását te­szik lehetővé. Az angol mezőgazdaság korszerű, de költséges Angüa gazdaságának egyik legjobban fejlett ága a me­zőgazdaság. Bizonyítására ál­talában felsorolják az ága­zat főbb gazdasági adatát: aktív lakosságának csak kis százaléka dolgozik a me­zőgazdaságban, viszont a mezőgazdasági dolgozók jö­vedelme jóval magasabb, mint a Közös Piac országai­ban. Szerény ártámogatások, dinamizmus és a termelők vállalkozó szelleme jeUem- zi. Anglia kis mezőgazdasági üzemei teljesen beilleszked­nek az általános gazdasági mechanizmusba. A háború óta az ország termésmennyi­ségét megkettőzte, de élel­miszer szükségleteinek csak a felét tudja fedezni. Ezen a téren az első helyet fog­lalja el a világ importáló államai között. Kikerülhetelen ,hogy hoz­záfogjanak az angol mező- gazdasági politika teljes re­víziójához. A konzervatív kor­mány hangsúlyozza, hogy növelni kell a nemzeti ter­melést, emelni kell a piaci árakat, s csökkenteni az im­portot. Az angol mezőgazdaság erős, de sebezhető. m i Az igazság nem frázis '„A közlekedési szabályok az életedet védik.” Plakátok, táblák feliratai, benzinku­taknál osztogatott füzetecs- kék, közlekedésrendészeti előadások és vetélkedők ... és . másfajta „vetélkedők”. Akik fflámára az igazság frázis, a szabály megmoso­lyogni való semmiség. A közúti balesetek 73,3 száza­léka ugyanis a járművezetők hibájából következik be, 10,1 százalékát a gyalogosok okozzák. A járművek mű­szaki hibája — de még ezek nagyobb részét sem vehet­jük elkerülhetetlennek, hi­szen más dolog a tengelytö­rés, s megint más a rossz fék — száz baleset közül mindössze 2,6-ért okolható! A járművezetők hibájából bekövetkező balesetek egy- harmadát a gyorshajtás éá az elsőbbségi jog meg nem adása okozza. A virtus, a ló­erők és a. márkák 3 ., gyilkos vetélkedése, ostoba fitogta- tása, a gengszter-stílusú va- gányság, a szabályok fölru- gása, a közlekedési kultúra alacsony szintje. Ügy is mondhatjuk: a betonon el- burjánzó primitívség. A balesetet előidéző jár­művek listáját a motorkerék­párok vezetik, 33,1 százalék­kal. Utánuk a személygép­kocsik következnek, száz balesetből 27,5 azok vezetői rovására írható. A kerékpá-

Next

/
Thumbnails
Contents