Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-04 / 130. szám
A költségvetés végrehajtásáról — Növekedett a bérszínvonal — A bankrendszer továbbfejlesztése A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási ' Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön; ülést tartott. Dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt azokról a tanácskozásokról, amelyeket Mi- lenko Bojaniccsal, a Szerb Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának (kormányának) elnökével folytatott, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodott hazánkban. A magyar—jugoszláv együttmtűködés további javítását szolgáló megbeszéléseket a kormány hasznosnak ítélte és a jelentést tudomásul vette. A pénzügyminiszter beszámolt az 1970. évi állami költségvetés végrehajtásáról. A kormány a törvényjavaslatot elfogadta, s elhatározta, hogy azt az országgyűlés elé terjeszti. A kormány megvitatta és elfogadta az Országos Tervhivatal elnökének jelentését a népgazdaság 1971. I. negyedévi fejlődéséről, valamint a munkaügyi miniszter előterjesztését ugyanezen időszak munkaügyi helyzetéről. Az év első három hónapjában az ipari termelés 5.7 százalékkal emelkedett. Az építőipar a tervezettnél nagyobb, 11 százalékos növekedést ért el. A mezőgazdasá g területén a munkák megfelelő ütemben folynak, gyarapodott a sertésállomány. Az ipari termelés többlete teljes egészében a termelékenység növekedéséből származott. A kormány nagy gondot fordít arra, hogy a vállalatok beruházási kötelezettségvállalásaikban ne lépjék túl a számukra rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségek kereteit. A kormány határozatot hozott olyan jogi szabályozás kidolgozására, amely biztosítja a fedezetlen kötelezettségeket vállaló személyek — felelősségük mértékének megfelelő — fe- lelősségrevonását. Az egyedi nagyberuházások fedezete céljára a vállalati fejlesztési alapokból likviditási alapot kell képezni. A munkaügy területén 1971. I. negyedévben folytatódott a múlt évben kialakult fejlődés. A vállalatoknál fokozódott a tartalékok feltárására és a hatékonyság növelésére irányuló törekvés. A munkaszervezés, valamint a munkanormák korszerűsítése terén azonban lassú a javulás. A szocialista szektorban átlagosan 5,7 százalékkal növekedett a bérszínvonal. Az évvégi részesedés felosztása a vállalatoknál megfelelő rendben történt. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter az élelmiszerek minőségének elmúlt évi alakulásáról tett jelentést. Beszámolt továbbá a minőség javítása érdekében tett, illetve tervezett intézkedésekről. 1970-ben az előző évinél jobb minőségű termékeket állítottak elő az állami növényolaj-, a likőr- és a szesziparban. A nyersanyagellátási nehézségek ellenére javult a hús-, a hűtő-, a konzerv- és a tejipar termékeinek minősége is. Csak a korszerű technológiát alkalmazó üzemekben tudnak íz- letesebb kenyeret előállítani, másutt lényegében változatlan a helyzet. Továbbra sem kielégítő az üdítőitalok minősége és választéka. Az élelmiszeriparban több új, korszerű gépsort és berendezést állítottak üzembe. Ez a mennyiségi növekedés mellett egyenletesebb minőséget is biztosított. Jelentős fejlődés tapasztalható a gyártmányok és a csomagolás fejlesztésében. A szállítás, a tároló és a feldolgozó hűtőtér azonban még nem felel meg a követelményeknek. Az ellenőrző szervek a jövőben szigorúbban kísérik figyelemmel a szabványok érvényesítését és a minőség alakulását. Ugyanakkor a felügyeleti hatóság szélesebb körben alkalmaz gazdasági ösztönzőket, szükség esetén pedig bírságot. A pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank elnökének javaslatára a kormány határozatot hozott a bank- rendszer továbbfejlesztésére. A vállalatok álló- és forgóeszköz hitelezését folyamatosan, legkésőbb a jövő év elejéig a Magyar Nemzeti Bank veszi át, illetve végzi. Megszűnik a Beruházási Bank, a központi beruházások finanszírozását az Állami Fejlesztési Bank látja el. A tanácsok pénzalapjainak kezelése az Országos Takarékpénztárnál összpontosul. A bankrendszer továbbfejlesztésének eredményeként áttekinthetőbbé, egyszerűbbé válik a vállalatok pénzügyi munkája, hatékonyabb lesz a banktevékenység. A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott a szakértői működéssel kapcsolatos egyes kérdésekről. Az új rendelkezés a követelmények szigorításával, a felelősség fokozásával és a díjazás arányosabb megállapításával a szakértői tevékenység színvonalának emelését segíti elő. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Korszerűbb erőművek létesítéséről A negyedik ötéves tervben hét 200 megawattos erőműblokkot kell felépíteni és üzembe helyezni, de eddig csak sokkal kisebb gépeket állított elő a hazai ipar. Ezért tűzte napirendre a nagyobb teljesítményű és a korszerűbb erőműberendezések tervezési és gyártmányfejlesztési kérdéseit a II. energiagépgyártási konferencia, amelyről csütörtökön délelőtt a Technika Házában tartott sajtótájékoztatón számoltak be a Gépipari és az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület képviselői. Június 8. és 12. között kerül sor a konferenciára, nyolc országból érkező 63 külföldi és mintegy 200 hazai szakember részvételével. A hazai 200 megawattos erőművi blokkok tervezésében és gyártásában most előtérbe kerül a számítógépek felhasználása. A nagy teljesítményű gépegységek átmeneti kiesése az ország energiaellátásából ugyanis sokkal több gondot okozhat, mint az eddigi 40—50 megawattos gépeké. Ezért fontos, hogy a hiba gyors jelzésében és az energiakiesés azonnali pótlásában felhasználják az elektronikus számítógépeket. A konferencián azt is vizsgálják, hogyan készülnek fel az atomerőművek berendezéseinek gyártására. A konferencia alkalmából a Technika Házában nagyszabású energetikai kiállítás nyílt. Magyar pártküldöttség utaxott a Mongol Népi Forradalmi Párt kongressxusára Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével pártküldöttség utazott a Mongol Népi Forradalmi Párt június 7-én kezdődő XVI. kongresszusára A küldöttség tagjai: Frank Ferenc, a Békés megyei pártbizottság első titkára, valamint Krajcsik Mihály, hazánk Ulan-Bator-i nagykövete. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja, és Gyenes András, a KB külügyi osztályának vezetője búcsúztatta. Jelen volt íz Tüdev, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, valamint A. M. Szorokin, a Szovjetunió nagykövetségének követ-tanácsosa. Mta: Üj vasúti menetrend Máris sok jó dolog történt Átvilágítás a repülőtéreir Gyógyszerek világszínvonalon Elcsúszott a határidő Anyagellátási problémák a 4-es út építésénél Közrutai nkon a forgalom több mint ötven százaléka a főközlekedési utakon bonyolódik. Érthető, hogy ezek felújítása, karbantartása, bővítése a legfontosabb feladatok közé tartozik. Nem véletlen tehát, hogy a 4-es számú főközlekedési út rekonstrukciója is kiemelt jelen- 1 tőségű. A KPM Közúti Igazgatóság az elmúlt évben csak az építési munkákra — nem számítva a tervezés, kisajátítás és kábelfektetés költségeit — 40 millió forintot fizetett ki. 1971-re 68 millió forint van biztosítva erre a célra, de ez nem végleges öszeg, túl szabad lépni. Az előzetes tervek szerint ennek majdnem dupláját, mintegy 110—120 millió forint értékű munkát szeretnének elvégezni. Azért csak „szeretnének”, mert mint a tegnapi operatív bizottsági értekezleten egyik felszólaló találóan megjegyezte „a 4-es út a körmünkre égett”. Az eredeti határidő ugyanis 1972 lett volna és most már az az egy biztos csak, hogy erre az időre nem fejeződik be a rekonstrukció. Mi készül az idén? Ebben az évben elkészül Szolnok bevezető szakasza a megyehatártól a benzinkútig és Szolnok után a 104 és 108-as kilométerkő közötti szakasz. Megkezdődik Tö- rökszentmiklóson a csatorna- építés és befejeződik a terelőút építése. A 121-es és a 131-es kilométerkő között jelenleg a postákábel áthelyezésén dolgoznak, ezzel a munkával az idén ugyancsak készen lesznek. Folyamatban van Kisújszálláson a terelőút építése, amely 8 millió forintba kerül. A Kolozsvári úti felüljáróhoz most vonulnák fel az építők, két hét múlva ott is megkezdődnek a munkálatok. Ezzel nagy vonalakban el is , mondtuk, hogy mi készül az idén, beszélni kell azonban arról is, hogy mi hátráltatja a gyorsabb ütemű munkavégzést. Nincs elegendő kő Az operatív bizottsági értekezleten — amelyen majdnem egy tucat vállalat képviselői vettek részt — egybehangzó volt a vélemény: a jelenlegi anyagellátás mellett nem lehet gyorsítani az útépítés ütemét. A bitument szállító szerelvényeknek például két nap alatt kellene Zalaegerszegről Üllőre érkezni, de volt olyan, amelyik 15 nap alatt jutott el rendeltetési helyére. Emiatt biz aszfaltozok gyakran kénytelenek kényszerszünetet tartani és így sajnos egyes határidőket is módosítani kellett. A Betonútépítő Vállalat vasúton mindössze 308 köbméter anyagot kapott májusban, amit másfél nap alatt felhasznált. Ezért kénytelen volt a saját felelősségére közúton szállítani a szükséges anyagokat. A legnagyobb probléma mégis az, hogy nincs elegendő kő. Rangsorolni kellene Év elején vagonhiány nehezítette a szállítást, utána pedig a bánya nem / tudott biztosítani elég kőzúzalékot, pedig anélkül — ezt még a laikusok is tudják — nem lehet utat építeni. Jelenleg a Pestvidéki Kőbánya Vállalat még mindig az első negyedévre vállalt szállítási kötelezettségeit teljesíti, a harmadik negyedévre pedig egyelőre nem- fogad el megrendelést. . A felszólalók közül többen is elmondták: rangsorolni kellene melyek azok a nép- gazdaságilag legfontosabb útépítések, amelyekhez feltétlen-kellene anyagot biztosítani. A 4-es számú főközlekedési útvonal építése ugyanis ezek közé sorolandó, az anyagellátás mégsem, folyamatos. A kőbánya vál- - lalat képviselői talán magyarázattal szolgálhattak volna, de közülük senki sem vett részt a tegnapi tanácskozáBrcmdt — párban — Megnyílt a NATO ülése Útban a Mars felé — Ausztrália tiltakozik (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) DÚSÍTÁSOK — HÍREK Vasút villamosítás Jól halad a villamosítás a Budapest—szobi vasútvonalon. Budapesttől már Nagymarosig húzódik a vezeték- tartó oszlopok fűzére, amelyet csak egy-egy állomás szakít meg. Rákosmezőn és Eákospalota-Űjpest állomáson most egészítik ki az oszlopsort, s ha ott elkészülnek a munkával, a váci és a szobi állomás következik. A vezetékeket Várig már felszerelték. Az építők jól haladnak a munkával; előreláthatólag az év végére befejezik a Budapest—Szob közötti vasútvonal villamosítását. Alumíniumipari múzeum Magyar alumíniumipari Múzeumot hoznak létre Székesfehérvárott. Az új műszaki múzeum az ötven éves hazai alumíniumipar szellemi és tárgyi emlékeit mutatja majd be, s a bauxitku- tatás, a bányászat, a timföldgyártás, az alumíniumkohászat. a félkésztermék és készárugyártás, valamint a kapcsolódó ipari kutatótervező-kereskedelmi tevékenység múltját, fejlődését, eredményeit és terveit ismerteti meg a látogatókkal. Gyárfejlesztés A zalaegerszegi Zala bútorgyár és a nagykanizsai Kanizsa bútorgyár összesen, mintegy 200 000 000 forintos termelésfejlesztő beruházást valósít meg. A Kanizsa bútorgyár új, 4700 négyzetméter alapterületű asztalosipari munkacsarnokában megkezdték a bútorlapmegmunkáló automata gépsorok szerelését. A zalaegerszegi Zala bútorgyár új gyártó csarnoka is tető alá került. A két bútorgyár termelése a tervidőszak végére meghaladja az évi egymilliárd forint értéket. Közgazdász vándorgyűlés Egerben június 10—12 között rendezik meg a tizedik közgazdász vándorgyűlést. A jubileumi találkozóra több mint 700 vendéget várnak. A háromnapos tanácskozás központi témája: népgazdasági hatékonyság és vállalati jövedelmezőség. A bevezető előadást dr. Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke tartja. Ezt követően négy szekcióban tanácskoznak a résztvevők. Nyári egyetem Az idén hetedik alkalommal rendezik meg a műszaki tárgyú nyári egyetemet Miskolcon, június 20 és 31-e között. Az eseménysorozatra eddig három baráti országból hetvenen jelentkeztek. Résztvesznek a nyári egyetemen többek között a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemmel baráti kapcsolatokat tartó magdeburgi, kassai, krakkói műszaki felső- oktatási intézmények oktatói is. Technika háza Szegeden A gyorsan iparosodó Csongrád megye műszakír tudományos szakembereinek technika háza épül Szegeden. A terület fejlődésének szinte a szimbóluma, hogy a négyemeletes, modern objektum építészetileg szerves egységet alkot majd egy hétemeletes olajbányász lakóházzal. Mindkét épület alapozását megkezdték. A technika háza kiállítások rendezésére is alkalmas előcsarnokában nagy előadóterem nyílik majd, amelyet a négynyelvű tolmácsberendezéssel látnak el. Ezenkívül a különböző szinteken tanácskozó termeket, előadótermeket, klubokat, könyvtárakat és olvasószobát alakítanak ki. Vadvízország A Szegeddel határos Fehér-tói rezervátumban most van a vízimadarak költési ideje. A természetvédelmi terület szigetén több mint 3 OOo fészket raktak a dankasirályok, a küszvágó csérek. a tőkés- és a barátrécék. Alig lépésnyi távolságra, 50—60 centiméterre vannak egymástól a fészkek. Dr.' Beretzk Péter ornitológus tanítványaival megkezdte a madarak gyűrűzését. A küsz_ vágó csérek fiókáit jelölik meg, hogy pontos képet nyerjenek vonulási Ötjükről, téli tartózkodási helyük-’ ről. A hazánkban, költő csérek Afrikában telelnek át,1 nagy távolságokat tesznek meg vonulásuk során és gyakran egészen a Fokföldig hatolnak. A megjelöléssel értékes adatokhoz jutnak az omitoi lógusok.