Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-24 / 147. szám

XXII. évf. 147. sz. 1971. június 24., csütörtök. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér Ülésezik az országgyűlés A tavasszal megválasztott új országgyűlés szerdán kezdte meg első munkaülését. A párt Politikai Bizottságának, a Mi­nisztertanács tagjainak és a közélet más vezető személyisé­geinek jelenlétében nyitotta meg Apró Antal, az országgyű­lés elnöke a tanácskozást. Javasolta, hogy a legutóbb kine­vezett államtitkárokat az ülésekre tanácskozási joggal hívták meg. A képviselők a javaslatot elfogadták. Az előterjesztett és elfogadott napirend — a kormány programjának ismertetése, a múlt évi költségvetés végrehaj­tása, végül bizottság választása az alkotmány módosításának előkészítésére — sorrendjében a szerdai ülésen a kormány Fock Jenő miniszterelnök által előterjesztett programját vi­tatták meg a képviselők. A miniszterelnöki beszámolóhoz, amint az elnöklő Apró Antal bejelentette, 26 képviselő jelent­kezett hozzászólásra. , Fock Jenő beszéde Tisztelt Országgyűlés! A kormány és a magam nevében ismételten megkö­szönöm a nép választott kép­viselőinek bizalmát, amely- lyel felelős tisztségünkre megválasztott bennünket Célunk, hogy az élet vala­mennyi térülőién mind job­ban kibontakoztassuk népünk alkotó erőit. A Magyar Szocialista Mun­káspárt X. kongresszusát megelőző taggyűléseken, a küldöttértekezleteken, majd a kongresszuson sok szó esett a kormányzati munkáról, el­ért eredményeinkről. Jól esett hallani a párttagság és népünk elismerését Termé­szetesen nem hallgattak a fo­gyatékosságokról, a hibákról sem. A bírálatokat megszív­leljük, a hiányosságok fel­számolására törekszünk. Bizonyosak vagyunk abban Is, hogy népünk nemcsak szavazatával, hanem munká­jával is támogatja politikán­kat amelynek célja a szocia­lizmus teljes felépítése ha­zánkban. Amikor a választások al­kalmából beszámoltunk az eltelt időszak munkájáról, elmondhattuk, hogy a kor­mány teljesítette vállalt fel­adatait. Ügy kívánunk dol­gozni, hogy négy esztendő múltán ismét ezt mondhas­suk. Tisztelt Országgyűlés! Napjainkban egyre több tényező segíti a kormányzati munkát. Ezek közül a legfon­tosabbak a következők: A Magyar Szocialista Mun­káspárt X. kongresszusának elvi határozatai nagyobb ön­állóságot — s ezzel arányo­san — növekvő felelősséget ruháznak a kormányra. Fejlődésünk nagy vívmá­nya, egyben serkentője is a döntő társadalmi kérdések­ig®11 már létrejött és szünte­lenül erősödő szocialista népi­nemzeti egység. A szocialista demokrácia fejlődésével tovább erősödik államhatalmunk. Hazánkban ma olyan a politikai légkör, amely biztosítja a dolgozó tömegek aktivitását. Országgyűlésünk új tanács- törvényt alkotott, ennek vég­rehajtásával a tanácsok te­vékenysége mind színvona­lasabb. a kormány munkája pedig hatékonyabb. Ebben az évben úgy kezd­tük el középtávú tervünk tel­jesítését, hogy a megelőző ötéves terv főbb mutatóit nemcsak teljesítettük, hanem több vonatkozásban túl is teljesítettük. Fock elvtárs a továbbiak­ban a következőket mon­dotta: Változatlan célunk, hogy a nemzeti jövedelem emelkedé­sével összhangban fejlődjön a nép életszínvonala. Negye­dik ötéves tervünk a reáljö­vedelmek 25—27 százalékos növekedését Irányozza elő A munka szerinti jövedelmeket a jelenleginél jobban akarjuk differenciálni, a családi Jöve­delmek közötti jelentős kü­lönbségeket pedig csökkentjük. A dolgozó jövedelme ugyanis attól függ, hogy a család összjövedelmét hány család­tag között osztják fel. Növel­ni fogjuk a társadalmi jutta­tásokat. Ezzel elsősorban az alacsony jövedelmű családok életszínvonalát javítjuk. Az állam fokozottabban részt vállal a gyermekek s a mun­kaképtelen öregek eltartásá­ból. Az egyes társadalmi réte­gek, csoportok jövedelmében az évek során kialakult in­dokolatlan különbségeket az életkörülményeket fokozato­san javítva, az ország anya­gi erejéhez mérten igyek­szünk sorra-rendre megszün­tetni. Ez vezetett bennünket most is, amikor június 1-ével több mint másfélmilliárd fo­rint éves kihatással központi béremelést hajtottunk végre. Fock elvtárs ezután arról beszélt, hogy a kormány a lakosságot érintő minden fontos kérdésben idejében tájékoztatja a közvéleményt Időről-időre hiteles tájékoz­tatást nyújtunk arról: mit végeztünk, mit ter­vezünk és határozunk eL Sajnos, ezt a példát jóné- hány üzemben, vállalatnál nem követik. Gyakori, hogy az emberek tájékozottabbak az országos, a kormányzati, a miniszteri döntésekről, mint munkahelyük vezetői­nek intézkedéseiről, tervei­ről, gondjairól. Sokszor nem tárják fel az üzem, termelő- egységen belüli szervezetlen- ség okait, a munkaszerve­zésben jelentkező fogyaté­kosságokat, s közben abban bíznak, hogy a dolgozók ál­dozatvállalása, szorgalma és szakértelme majd átsegít a nehézségeken. Változatlanul célunk, hogy tovább haladjunk a munka­idő csökkentésének, a sza­badidő növelésének, vala­mint a szabadidő eltöltésé­nek kultúráltabbá tétele út­ján. A kormány tervet készít a 44 órás munkahét fokoza­tos kiterjesztésére. Csakis ott, s olyan körülmények között tehetünk újabb lépé­seket, ahol ez az egész tár­sadalom érdekeivel össz­hangban valósítható meg. Fock elvtárs többek között megemlítette, hogy a párt X. kongresszusát követően a kormány áttekintette a kongresszuson elhangzott ja­vaslatokat, amelyeknek meg­valósítása állami intézkedést kíván. Erre intézkedési ter­vet dolgozott ki, s a tenni­valók folyamatosan beke­rülnek a kormány munkater­veibe. Ezek között jelentős helyet foglal el államéletünk sokoldalú továbbfejlesztése. A szocialista demokrácia és az állami élet továbbfej­lesztése érdekében a követ­kező négy éves ciklusban számos új és sokrétű felada­tot kell megoldanunk. 1 A közvetlenül előttünk állóak közül kiemelném a követke­zőket. Fontosságánál és jelentősé­Tapaszlaiotcsere szárazon és vízen Vietnami víz%azdáikodási miniszter megyénkben Június 14-én érkezett ha­zánkba a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság vízgaz­dálkodási minisztere. Ha Ke Tan. a KÖzéptiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság vendége­ként két napot megyénkben is töltött. Kedden megtekin­tette többek között a Tisza II. építkezést, tegnap délelőtt pedig szakmai beszélgetést folytatott Budavári Kurttal, az OVH osztályvezetőjével és Nagy Illéssel, a VÍZIG igazgatóhelyettesével. Délután a vendégek szá­mára a VÍZIG szakemberei árvízvédelmi bemutatót tar­tottak. A szajoli Holt-Tisza partján az ÁKSZ nehéz osz­taga pontonról előbb vil- lanypóznányi cölöpöt vert hoz hasonlít A buzgárok el­fogásánál tesz nagy szolgá­latot. A bemutató színhelyé­ről, a „Kisköre” motoros­hajó szállította tovább a vendégeket a tiszapüspöki vízkivételi műhöz. Útközben olajszennyeződés elfogását imitálták a különleges osz­tag emberei. A miniszter és a szakem­berekből álló kísérete ezután a törökszentmiklósi Arany­kalász Tsz-ben tanulmá­nyozta az öntözést. — Ismerősek-e az árvízvé­delem itt látott technikai eszközei Vietnamban? — kérdeztük Ha Ke Tant, a bemutató során. — Hasonlóképpen csinál­juk mi is a gátak védelmét, Apró Antal, az országgyűlés elnöke megnyitja a parla­ment ülését (MTI foto — Szebellédy felv. KS) généi fogva elsősorban emlí­tem az alkotmánymódosítás előkészítésének munkálatait. A kiküldendő parlamenti bi­zottság mellett, illetve. a munka eredményességéhez szükség van a kormány sok­oldalú tevékenységére is. A következő években mó­dosítjuk a nők helyzetét sok vonatkozásban érintő csa­ládjogi törvényt, széleskörű­en felülvizsgáljuk a dolgozó nők helyzetét a könnyű ipar­ban, s ennek alapján meg­felelő intézkedéseket hozunk. Kormányzatunk nagy gon­dot fordít az ifjúság neve­lésére. problémáinak megol­dására, helyzetének fokoza­tos javítására. Ez a gondos­kodás fejeződik ki abban a majdnem egy éve megkez­dett munkában is, amelynek során előkészítjük az ifjúsá­gi törvény tervezetét, hogy azt még ez évben az ország- gyűlés elé terjesszük. A kor­mány a közeljövőben napi­rendjére tűz több olyan kér­dést, amely a fiatalok szé­les rétegeit érinti. Befejezésül a szónok a kö­vetkezőket mondta: Amint az ismertetett fel­(Folytatás a 3. oldalon) A vendégeknek Nagy Illés magyaráz légkalapáccsal percek alatt a part fövenyébe, majd a ta­valyi árvíz során különösen Ismertté vált pátrialemezek­ből vont védőfalat a feltéte­lezett árral szemben. A könnyűosztag bemuta­tott egy újdonságot: tavaly még nem találkoztunk az ARMCO gyűrűvel, amely rö­vid idő alatt összeszerelhető és egy hullámos falú hordó­csak gépek nélkül — vála­szolt a miniszter. Gépek nélkül és mégis varázslatos gyorsasággal ál­lítják helyre a megrongált védelmi rendszert a vietna­miak. Amikor az amerikaiak megrongálták a hanoi gáta­kat, — több tízezer ember hordta kosarakkal a földet és órák alatt betemette a bomba okozta sérüléseket. Wla: A világ mező« azdasága Kivételes jellemek HoUeben es a helvtHzonyok Biszku Béla és Nyers Rezső Moszkvába utazott Biszku Béla, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, a Központi Bizottság titkárai a Szovjet­unió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meg­hívására szerdán reggel né­hány napos baráti látogatás­ra Moszkvába utaztak. Bú­csúztatásukra a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent P.ullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, vala­mint Borbándi János ésGye- nes András, a Központi Bi­zottság osztályvezetői. Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjet­unió budapesti nagykövete. Apró Antal hazaérkezett Moszkvából Apró Antal, az országgyű­lés elnöke, aki a KGST vég­rehajtó bizottságának 53. ülésszaka alkalmából egy napot Moszkvában töltött, kedden a késő esti órákban visszaérkezett Budapestre. Mint ismeretes, Apró An­tal hazánk képviselője volt a KGST végrehajtó bizottságá­ban, az országgyűlés elnöké, vé nemrég történt megvá­lasztásáig. Fogadásánál a Ferihegyi repülőtéren megjelent V. J. Pavlov, a Szovjetunió buda­pesti nagykövete is. HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSUK -4- HÍREK Együttműködési szerződés Együttműködési szerződést írt alá szerdán a Volán Tröszt székházában Meszlé- nyi Géza, a Volán Tourist igazgatója és V. K. Bojcsen- ko. az Intourist elnöke. A szerződés alapján a jö­vőben az Intourist segít a szovjetunióbeli autóbuszutak szervezésében, az útvonalak kijelölésében, s különféle szolgáltatásokkal kényelme­sebbé teszi az utazást Nyári művésztelep Az ország minden tájáról -— Budapestről, Tokaj kör­nyékéről, Szekszárdról, Ba­lassagyarmatról — érkeztek képzőművészek a soproni zeneiskolában szerdán meg­nyílt nyári művés2telepre. A városi tanács, a Győr-Sopron megyei Tanács támogatásá­val, évről évre — az idén két turnusban — megrendezi az ország képzőművészeinek ta­lálkozóját. Gondoskodás a nőkről A Tiszai Vegyikombinát gazdasági és politikai vezetői messzemenően gondoskodnak a dolgozó nők élet- és mun­kakörülményeinek javításá­ról. Ezt tükrözi a most ki­adott igazgatói rendelkezés is. amely szerint a kiemelke­dő munkát végző kifogásta­lan közösségi magatartást ta­núsító kisgyermekes anyák­nak a jövőben jutalomsza­badság adható. Egy tizennégy éven aluli gyermek után hat, kettő után kilenc, három vagy ennél több, kiskorú gyermek eseté­ben pedig maximum 12 nap jutalomszabadság jár. Ki­záró ok a fegyelmi büntetés, a hanyag munka és az igazo­latlan hiányzás. A rendelke­zés július 1-én lép életbe. Zöldborsó gépesített betakarítása Tanácskozást és bemutatót rendeztek szerdán a felső­nyomási állami gazdaságban a zöldborsó gépesített betaka­rításáról. Az ország minden tájáról 150 konzervgyári, hű­tőipari szakember és mező­gazdász érkezett, akik a föl­deken munka közben tekin­tették meg a zöldborsó beta­karító gépeket, többek kö­zött a svéd borsófejtő gépe­ket, s az amerikai borsóara­tó- és cséplő gépsort. El utóbbi naponta 40 kézikaszás helyett vágja le a zöldborsót, majd két önjáró cséplőgépe kifejti a zsenge szemeket, s a szállító gépjárműbe üríti. Gázömlés Veszélyes helyzet keletke­zett kedden délután Pécs belvárosában, a Szabadság úton. A Déldunántúli Áram- szolgáltató Vállalat dolgozói az úttest alatt úgy akartak egy kábelt átvinni, hogy ásás helyett keresztülfúrják az út­testet és a fúró nyomában áthúzzák a vezetéket. Eköz­ben véletlenül belefúrtak a 180 cm mélységben levő, 150 milliméter átmérőjű kisnyo­mású elosztó gázvezetékbe. Az így támadt résen nagy erővel ömlött a gáz. A Dél­dunántúli Gázgyártó és Szol­gáltató Vállalat valamint a tűzoltóság egységei nyomban a helyszínre érkeztek. A gáz- mű emberei a nagy nyomás miatt gázálarcban is csak öt­percenként! váltással tudtak dolgozni. Kedden ideiglene­sen helyreállították a vezeté­ket. Kiiktatták a sérült sza­kaszt, s megállították a gáz­ömlést A környező lakások­ban állandóan vizsgálják a levegőt, szerencsére otthoná­ból senkit sem kellett kiköl­töztetni. Szerdán megkezdték a sé­rült vezeték végleges helyre- állítását Vándorgyűlés A gépipari tudományos egyesület anyagvizsgáló oszt tálya, a magyar kémikusok, bányászok és kohászok egye­sülete Békéscsabán rendezi meg a tizennegyedik magyar emissziós színképelemző ván­dorgyűlést. A négy napos esemény szerdai megnyitójá­ra hazánk minden tájáról 130 kémikus, fizikus, tudományos kutató és mérnök érkezett az alföldi városba. A vándor- gyűlés bevezető előadását dr. Török Tibor Kossuth-díjas egyetemi tanár, a kémiai tu­dományok doktora tartotta. Hangsúlyozta többek között: a korszerű anyagvizsgálat nélkülözhetetlen eszköze a színképelemzés. A tudomá­nyos kutatásban, az ipar szá­mos területén újabb lehető­ségek kínálkoznak a színkép- elemzés alkalmazására. A vándorgyűlés résztvevői az elkövetkező napokban 37 előadást hallgatnak meg.

Next

/
Thumbnails
Contents