Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-16 / 140. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. június 16. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában A világsajtó két legtekintélyesebb lapjának, a moszkvai Pravdának, a New York Times-nek keddi száma egyaránt adatokat — leleplező és elgondolkoztató adatokat — közöl az indokínai háborúról. A New York Times vasárnap megkezdett sorozatát a „Vietnam archívum”-ot folytatja. A Pravda szemleírója, Viktor Majevszkij az Indokínában elkövetett amerikai bűn­tetteket vizsgáló bizottság munkáját ismerteti. Majevszkij maga is tagja volt ennek a bizottságnak. A New York Times ténydossziéja (amelynek teljes ter­jedelme 7000 oldal) a múltat — a közelmúltat — leplezi le. Azt az utat mutatja be a maga valóságában, amelyet az Egyesült Államok tett meg a vietnami ügyekben való mér­sékelt részvételtől a totális háborúig, a VDK bombázásáig — a New York Times birtokába került „szigorúan titkos”, a „legszigorúbban titkos” jelzésű anyag (amelyből a becslé­sek szerint mindössze 6-—15 példány készült) megfigyelők szerint valóságos politikai robbanássorozatot indíthat el. Az adatok nyíltan leleplezték azt, hogy a legfelsőbb amerikai katonai és állami vezetés éveken át meghamisította a nyil­vánosságra hozott tényeket. Így például mindaz, amivel a VDK bombázását indokolta, nem volt más, mint előre el­gondolt, a legapróbb részletekig kidolgozott provokáció. Így például nyilvánosságra került egy ú. n. „30 napos forgató- könyv”, amelyet Johnson elnök is jóváhagyott, és amely pontosan előírja azt a 30 napra tervezett politikai diplomá­ciai offenzívát, amelynek #be kellett vezetni a D napot, a VDK elleni első tömeges amerikai bombatámadás napját. A forgatókönyvet 1964. május 23-án terjesztették az elnök elé és ezt követte a forgatókönyv szerinti pontos színjáték: az 1964 augusztusi, úgynevezett tonkini incidens, majd 1965 februárjában a támadás. • A New Yorkban nyilvánosságra került anyag minden bizonnyal még azokat is megdöbbenti Amerikában, akik valamiféle ál-nemzeti szólamok bűvkörében élve elhitték, hogy az Egyesült Államok valamiféle védekező háborút foly­tat sokezer kilométerre országának határaitól. Tudatos hideg fejjel kigondolt és szívós propaganda munkával leplezett agresszióról van szó. Nem szocialista ország sajtója, hanem a kapitalista propaganda vezető orgánuma bizonyítja ezt. A New York Times a közelmúlt tényeit idézi. A Pravda azokról a részletekről számol be, amely már napjainkban történnek. Azokról a tényekről, amelyeket most a legújabb propaganda verzió a vietnamizálás, az amerikai csapatok lassú kivonásának változata hivatott leplezni. A VDK-t érő provokációk napjainkban is folynak. Ez év március 21-én és 22-én például 127 repülőgép támadta az országot. Ez év áprilisában 1875 különböző bombát, 118 repeszhatású bom­bát tartalmazó tartályt dobtak le egyetlen vietnami tarto­mány sűrűn lakott területeire. A Vietnami Demokratikus Köztársaság déli részein 100 kórházat, 533 egészségügyi ál­lomást és szülőotthont, 76 iskolát semmisítettek meg a bom­bák — írja Majevszkij. A New Yorkban közzétett jelentés, a moszkvai egyol­dalas cikk tényeket közöl. Tényeket, amelyekkel szemben a leghangzatosabb propaganda-szólam is hatástalannak bi­zonyul. Mert a tények az igazságot hordozzák. (KS) Az Egyesült Allamok-beli New Haven városban heves összecsapásokra került sor a világhírű Yale egyetemen tüntetők és a rendőrök között. Képünkön: Az egyetem kertjében rendőrök támadnak a diákokra. (Telefoto— AP—MTI—KS) Hazaérkezett a magyar párt­küldöttség Mongóliából Kedden hazaérkezett Mon­góliából az MSZMP küldött­sége, amely Apró Antalnak, a Politikai Bizottság tagjá­nak vezetésével részt vett a Mongol Népi Forradalmi Párt XVI. kongresszusán. A küldöttség tagja volt Frank Ferenc, a Békés megyei párt- bizottság első titkára. A kül­döttséget a Ferihegyi repü­Ríchard Nixon amerikai elnök kedden délután a was­hingtoni Fehér Házban fo­gadta Willy Brandt nyugat­német kancellárt Ezzel meg­kezdődtek a nyugatnémet lőtéren Nemes Dezső, a PB tagja és Gyenes András, a KB külügyi osztályának ve­zetője fogadta. Jelen volt L. Tüdev. a Mongol Népköz­társaság budapesti nagykö­vetségének ideiglenes ügy­vivője, valamint A. M. Szo- rokin, a Szovjetunió buda­pesti nagykövetségének kö- vettanácsosa. kormányfő kétnapos was­hingtoni tárgyalásai, ame­lyeknek keretében Nixon elnökön kívül Rogers kül­ügyminiszterrel találkozik majd. Közel-Kelet KAIRÓ A kairói A1 Ahram érte­sülései szerint a tripoli egyezményhez tartozó álla­mok képviselői a hét folya­mán összeülnek, hogy meg­vitassák az arab föderáció alkotmánytervezetét. Sürgős intézkedéseket tesz Szudán is az államszövetséghez va­ló csatlakozás előkészíté­sére. ■ír A kairói lapok a UPI je­lentése nyomán közlik, hogy az egyiptomi fegyveres erők nyolc napon belül két alka­lommal partraszállási, illet­ve átkelési gyakorlatokat hajtottak végre a Szuezi- csatorna térségében. Befejeződtek a választások Nixon—Brandt találkozó KNDK-beli hivatalos láto­gatását befejezve Nicolae Ceausescu vezette román párt. és kormányküldöttség kedden elutazott a Vietnami Demokratikus Köztársaság­ba. Egyhetes látogatása során Ceausescu tárgyalásokat folytatott Kim ír Szen-nel, a kölcsönös érdeklődésre számottartó kérdésekről. A tárgyalásokról közös közle­ményt adtak ki. A Fővárosi Tanács Végre­hajtó Bizottságának jelentése szerint a moszkvai kerületi tanácsok megválasztásában a választójogosultak 99,99 százaléka adta le szavaza­tát; 99,89 százalék a kerü­leti tanácsok jelöltjei mel­lett, 0,11 százalék ellenük. A kerületi tanácsokba ösz- szesen 9123 küldöttet válasz­tottak a szovjet fővárosban. 45,7 százalékuk munkás. A nőküldöttek aránya 45,3 százalék. A megválasztott küldöttek közel 19 százaléka 30 éven aluli fiatal. Nyugat-Európai Unió Szeméthegyek szegélyezik a nyugat-németországi Maj- na-Frankfurt utcáit. Közel egy hete — múlt csütörtök 6ta — tart a szemetes sztrájk. A sztrájkolok jobb szo­ciális körülményeket követel, uek. (Telefoto—AP—MTI— KS) Kedden délelőtt Párizsban megkezdődött a Nyugat-Eu­rópai Unió (amelynek a hát közös piaci ország és Anglia tagjai) négynapos közgyű­lése. A közgyűlés napirend­ién a nyugateurópai politi­kai, gazdasági és katonapoli­tikai problémák megtárgya­lása, valamint az európai biztonság és ezzel kapcsolat­ban a kelet—nyugati kap­csolatok kérdéseinek megvi­tatása szerepel. Az utóbbi kérdéskomplexum megtár­gyalásánál csütörtökön Man- lio Brosio, a NATO távozó főtitkára tart referátumot PÁRIZS Georges Pompidou fran­cia köztársasági elnök ked­den az Elysée palotában — mintegy félórás megbeszé­lésen fogadta Valerian Zo- rint a Szovjetunió párizsi nagykövetét. A megbeszélés témáját nem közölték, — mindössze annyit, hogy a nagykövet egy igen fontos kérdésre vonatkozó elgon- dalásokat közölt. CALCUTTA Calcuttába érkezett Sad- rudin Aga Khan, az ENSZ menekültügyi főbiztosa, aki ezt megelőzően Pakisztán­ban, majd Oj Delhiben tár­gyalt az Indiába menekült kelet-pakisztániak sorsáról, az indiai kormány két tag­jával. Calcuttába érkezve újságírók előtt kijelentette, hogy bár rendkívül fontos­nak tartja a helyzet politi­kai rendezését, a legjobb megoldás szerinte „a mene­kültek önkéntes hazatele­pülése”. Hozzátette, hogy semmiféle külső beavatko­zás nem oldaná meg a hely­zetet. Elmondotta: pakisztá­ni látogatása során tapasz­talta, hogy — már vannak olyan táborok, amelyek a hazatelepülőket befogadják, mint mondotta „kezdetnek ez is valami”. LONDON Angol alsóházi szakértők szerint a Heath-kormány biztos parlamenti többségre számíthat a nyáron, amikor szavazásra kerül sor a kö­zöspiaci belépés kérdésében. Az eddigi beszédek, nyilat­kozatok, magánbeszélgetés­ben elhangzottak szerint a parlamenti felállás nagyjá­ból a következő: Előreláthatólag a közös­piaci belépés mellett fog szavazni 322 képviselő (215 konzervatív, 191 munkás­párti, 6 liberális). Az EGK ellen készül szavazni 177 honatya (35 tory, 137 mun­káspárti és 5 független), to­vábbi 126 képviselő állás- foglalása egyelőre tisztázat­lan. MOSZKVA Kedden hivatalos látoga­tásra Moszkvába érkezett Mahendra nepáli király. A magasrangú vendeg még a nap folyamán tárgyalásokat folytatott Nyikolaj Podgor- nijjal, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa elnökségének elnökével. BONN A román nagy nemzetgyű­lés küldöttségét, amely hét­főn érkezett az NSZK-ba, kedden fogadta Kai-Uwe Von Hassel, a Bundestag elnöke. ATHÉN Athénban bejelentették, hogy a Kínából hazatérő Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter szerdán rö­vid időre megállt a görög fővárosban és találkozott Xantopulosz-Palamasz ügy­vezető külügyminiszterrel. Megkezdődött a NSZEP kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) Központi Bizottság üléséről, amelyen kérte, hogy nálánál fiatalabb vegye át tőle az első titkári tisztséget. Elége­detten állapította meg, hogy a plénum egyhangúlag Erich Honeckert választotta meg a Központi Bizottság első tit­kárává. Hangsúlyozta, hogy ebben az egyhangú szava­zásban is megmutatkozott a párt szilárd, forradalmi egy­sége. Rámutatott, hogy . ez a pártkongresszus is az eddi­gi politika folytatásáról fog tanúskodni. Végezetül han­goztatta, hogy az NDK min­dig hűséges marad a szocia­lista nemzetköziség eszmé­jéhez, s a maga részéről mindent megtesz a szocia­lista országok szövetségének elmélyítése és integrációjuk fejlesztése érdekében. A megnyitó után Erich Honecker, a Központi Bi­zottság első titkára ismer­tette a Központi Bizottság beszámolóját. Erich Honecker beszédé­nek bevezető részében az NSZEP KB nevében köszö­netét mondott Walter Ulb- richtnak, a KB volt első titkárának, a német mun­kásmozgalom és a párt élén kifejtett több évtizedes eredményes működéséért. — Jó egészséget és alkotóerőt kívánt neki a pártvezetés kollektívájában és az állana- tanács elnökeként kifejten­dő további tevékenységé­hez. A NSZEP Központi Bi­zottságának közel öt órás beszámolója után, amelyet Erich Honecker terjesztett elő, a tanácskozás a késő délutáni órákban meghall­gatta a Központi Ellenőrző Bizottság jelentését, amelyet Kurt Seibt, a Központi El­lenőrző Bizottság elnöke terjesztett a kongresszus elé. Ezt megelőzően a szovjet űrállomás legénységének üdvözletét a kongresszus nagy lelkesedéssel elfoga- gadott válaszú ze nettel vi­szonozta. Kurt Seibt beszámolója után megkezdődött és ma folytatódik a vita a Köz­ponti Bizottság beszámolója fölött. Felszólalnak a ven­dégküldöttségek vezetői is. Várhatóan ma mondja el beszédét Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitká­ra és sor kerül Kádár Já­nosnak, az MSZMP KB el­ső titkárának felszólalásá­ra is. Képünkön: néhányan az elnökség tagjai közül. Balról: P. Verner, K. Hager, W. Stoph L. I. Brezsnyev és E. Honecker. (Telefoto—TASZS Z—MTI—KS) 24 órás szolgálat a világűrben A Szaljut orbitális tudo­mányos űrállomás kedden moszkvai idő szerint 15,00 óráig, (magyar idő szerint 13,00 óráig) 134 fordulatot tett a Föld körüL A kozmonauták munka­napja hétfőn este magyar idő szerint 20,00 órakor kez­dődött. A nap folyamán a kozmo­nauták folytatták a régeb­ben megkezdett kísérleteket: a Kaspi-tenger partvidéké­nek jellegzetes felszíni kép­ződményeiről készítettek színképfelvételt, hogy a ka­pott adatokat felhasználhas­sák mezőgazdasági, talajja­vítási, geodéziai és térképé­szeti célokra. Egyidejűleg repülőgépekről is végeztek légi fényképezést ugyanezek­ről a körzetekről. A Szaljut fedélzetéről folytatják a Volga-vidék fe­letti felhőzet fényképezését. Egyidejűleg a „Meteor” mes­terséges hold is televíziós felvételeket készít ugyan­ezekről a felhőképződmé­nyekről. A kísérlet célja: a felhőzet struktúrájának ta­nulmányozása. Folytatják a méréseket annak érdekében, hogy ada­tokat kapjanak arra vonat­kozólag, mekkora a sugár­biztonság aiz űrhajóban. Az űrhajó parancsnokának jelentése és a telemetrikus adatok szerint az űrhajósok közérzete jó. Magyar idő szerint 10 óra 36 perckor az állomás kilé­pett abból az övezetből, amely rádió útján elérhető a Szovjetunió területéről. A Szaljut orbitális űrállo­más fedélzetén 24 órás a szolgálat. A Föld forgása kö­vetkeztében a Szaljut min­den nap néhány órán át kí­vül van azon az övezeten, amely rádió útján elérhető a Szovjetunió területéről. Ebben az időszakban csupán egy űrhajós dolgozik, ami­kor, a Föld „látja” az orbi­tális laboratóriumot, két vagy három űrhajós tevé­kenykedik. A legfontosabb kísérleteket ebben az idő­szakban végzik. A kutató munjcára min­den űrhajós napi nyolc órát fordít — ez a tulajdonkép­peni munkanap. Mindegyik egyfolytában napi nyolc órát alszik és csupán rendkívüli esetekben engedik meg hogy a nyolc óra letelte előtt fel- költsék a személyzet vala­melyik tagját. 1200 négyszögöl telep 10x24 m alapterületű raktárnak használható modul barakkal és két helyiségből álló irodával eladó. A Landler Jenő úton. Érdeklődni: Szolnok, Ostor u. 1. szám ' f 4} S V alatt. Vas- és Faipari Szövetkezet. Ceausescu a VDK-ban

Next

/
Thumbnails
Contents