Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-13 / 111. szám
4 BEOGNOK BTEGTB m5FBÄr £973. május rá. TÁNCOSOKKAL INDIÁBAN 2. Művészet és élet ősi ritmusra Hyderabad, a Dekkán fennsík fővárosa úgy maradt meg bennem mint az óriási gránitkavicsokkal teleszórt domboldalak, tűzvörös virágú bokrok, festői tavak városa- A földtörténet legrégibb korszakát őrző, felszínre került, időkoptatta grá- n'.tsziklák egészen szokatlan varázst adnak ennek a vidéknek. s ebben a fehér napfényben fürdő városban ismerkedtünk először hazáiéban — keletkezési és művelési helyén — az indiai zenével és tánccal- Nem kép. zelhető szebb ajándék a vendéglátók részéről egy ma' gyár táncegyüttesnek, mint, hogy saját népi és klasszikus ^ művészetük legszebb csők- ■ rait nyújtják át, szerényen, ; de ugyanakkor jogos bü zke- ’ seggel. Tanítják a zenét i Egyszerű emeletes épületben van a hyderabadi tánc-, drámai és zenei akadémia. Az épületet, itt is vörösvirágú bokrok veszik körül. A folyosóról nyíló, nyitott ajtajú szobákban serény munka folyt: egyik teremben szitáron — az ősi, pengetős indiai hangszeren — gyakoroltak tarkaszáris lányok, a másikban hegedű óra volt, a fiúk a földön ülve, lábújukkal tartották a hegedűt. — Egyáltalán: mindenki a földön ült a tanárok párcentis dobogón — törökülésben, az arcok átszellemültek, a kezek pedig, ha hangszert nem kezeltek, nyugalmasan ütötték a ritmust a térdeken. India- szerte így van ez, ilyen akadémiákon tanítják a zenét és táncot. A tanárok és a növendékek óra után összegyűltek egy nagyobb teremben, szőnyeget tengettek a színpadot jelentő dobogóra és elkezdték a műsort. Szólt a hegedű, a szitár, a vina (a szitár testvére), a tabla és a mrdangam, e két jellegzetes indiai dob- Végül pedig — Miss Gayathri lépett elő, az intézet- egyik reménysége, a tizenhat éves, harcsú táncos, nő. bokáján, karjain fémkarikákkal. csen getyükkel, a száriját összefogó széles fémövvel. mályvaszínű és arany selyemben mezítláb. Tánca, a bharatanaiyam egyike a legrégibb és legbonyolultabb indiai mitikus táncoknak, hajdan templomi táncosnők táncolták, bonyolult kéz- és szemjelei fölémek egy idegen nyelv ismeretével... Tél volt Bangalore-ban. a szantálfa és selyemszövők városában tovább ismerkedtünk az ;■ indiai muzsikával- A tengerparti Trivandrum hangulatos kis színházában előbb a Pécsi Balett bűvölte ei az indiai nézőket, aztán az indiai táncosok a magyarokat, leginkább a keralai népi tánccal, a kathakalival, amelyben bőven van jelbeszéd, humor. fellelhetők benne a régi legendák elemei, s a bonyolult öltözéknek, fejdísznek, zöld és fehér arcfestéknek, szóval mindennek megvan a maga jelentősége. , Tél volt már jócskán Indiában. amikor ott jártunk. Delhiben — Északon, — esténként elkelt a kiskabát, de a délebbre eső többi városban, teljes pompájában virult körülöttünk a mj fogalmaink szerinti kellemes nyár. Bangalore és Trivandrum között egy 800 kilométernyi utat autóbuszokon kellett megtennünk. Itt kaptuk az első valódi ízelítőt az indiai szubkontinens méreteiről, népsűrűségéről.. Huszonnégy órán át szinte egyletében haladt velünk a busz az egy, maximum két nyomsávos. igen rossz országúton, s végesteien várlakiak az utak mentén. — Á lagunás tengerparton a falvak füzérként kapcsolódnak egymáshoz. hatalmas pálmafák, banánfák alatt bújnak meg a kunyhók kis kupacai, az emberek az országút mentén vagy egyenesen azon élik hétköznapjaikat. folyik a mindenre kiterjedő kereskedelem. árulnak érett banánt, zöld kókuszt, fonott kosárféléket. tengeri halat és — coca colát. Fölszánt fölénk delelni a nap. azután lenyugodott és az útmenti apró üzletek — egyben a társadalmi élet valamilyen kis központjai — nyüzsgése mitsem változott. Sárga mécsesek pislákoltak, Tengerpart egy faluban vad dobszót hagytunk magunk mögött, s láttuk, amint fehér vásznaikban táncolnak a sötétbőrű emberek. Éjszaka szelíd langyosság telepszik erre a már trópusi tájra, az országút egész hosszában sétáló, beszélgető emberekkel találkoztunk, s olykor egy-egy ráérősen baktató elefánttal... Hátborzongató lovaglás Utolsó indiai állomásunk nyújtott bepillantást a hatalmas indiai tengerpart egyszerű lakóinak életébe. — Agyékkötős fekete férfiak serénykedtek a fakéreg-csó- nakok körül, úgy lovagolták a hullámokat, hogy hátborzongató volt a látvány is- Meztelen kisfiúk bukfenceztek a sós vízben. Az asszonyok mihelyt feltűnnek a turisták — az idegenek — nyomban megjelennek hoszú kagyló-láncaikkal, — hűsítő gyümölcseikkel. Így fogadtak bennünket is. Medúzát, rákot. halat nyújt a tenger. A város utcáin síkos volt a járda sokhelyütt a tenger ajándékaitól. A város és a tengerpart között — afféle külváros — ugyanolyan falusi körülményeket találtunk mint az idevezető úton. Sokan élnek a kókuszból; hegyek emelkedtek a naoon Száradó gyümölcsből. Láttunk egy kis kőbányát is, kötéllel a derekukon dolgoztak az emberek a meredek kőfalon, s a tűző napsütésben egykedvű asszonyok válogatták a követ. De a munka itt, akármi legyen az. — olyan kincs, amire sokan áhítoznak. Az életet jelenti. Hallania Erzsébet (Következik: 3. Kincses sziget). "! •< -j i*i«»i i* Bélyeg sarok BÉKE „Béke Világtanács közgyűlése, Budapest, 1971. május 13—16”, hirdeti a magyar és francia nyelvű felirat az alkalmi postahivatal bélyegzőjén. Ez a pecsételés örökíti meg a filatelisták albumában az emberiség háború ellen vívott küzdelmének újabb fontos eseményét, amelynek hazánk fővárosa ad otthont. 26 éve ért véget a második világháború, de ez idő alatt a vietnami nép csak hónapokat élhetett békében és sokszor dörögtek fegyverek a Föld más országaiban, is. Magyarországot a második világháború kegyetlenül megtépázta, szomorú tapasztalatok tanítottak meg bennünket a békéért küzdeni. Postánk már 1945-ben, az előző évben kiadott Kossuth sorozat felülnyomásával bélyegre vitte a béke gondolatát. A 4 pengős érték készítésekor tévedésből az „N” betű tükörképét nyomtatták, a kis példányszámban, forgalomba került tévnyomat most 200 forintot ér. 1947-ben a békeszerződés életbelépését köszöntötte bélyeg. A II. Békevilágkongresszusra kiadott 3 értékből álló sorozat azt a gondolatot fejezte ki, hogy a béke a magyar családok minden tagjának közös ügye. 1952-ben az Országos Békekongresszusra kiadott sorozat 1 forintos értéke arról számol be, hogy üzemeinkben» a gépek mellett is foglalkoztak az emberek ezzel a fontos kérdéssel. A 60 filléres értéken búzatáblából lép elénk egy csinos menyecske. „Kardból ekét”, ez a szoborba öntött nemes gondolat jelent meg az 1963, évi moszkvai leszerelési békekongresz- szusra kiadott 1 forint névértékű bélyegen. A szervezett békemozgalom két évtizedes munkáját köszöntő bélyegen a latin pax (—béke) szó hatalmas betűit a jóakarattá emberek összefogásából alakított széttéphetetlen lánc veszi körül. Ez a két éve kiadott bélyeg jelkép, utal arra, hogy a mozgalom napjainkban százmilliókat, az emberiség legjavát vallhatja magáénak. Érdekes bélyegzések, emléklapok egészítik ki a békéhez kapcsolódó gyűjteményeket, számos külföldi ország is felhasználta a bélyeget arra, hogy az emberek tudatába vésse a háborúelleni küzdelem fontosságát. Ä hősök emlékét őrzi... Három szobrász közös alkotása A Tacsanka Herszonban A Herszon alatti sztyeppén, ahonnan a polgárháború éveiben Bugyonnij lovashadseregének támadásai indultak, emlékművet emeltek a legendás hírű ta- csankának. Alkotóit, Ju- rij Lohovinyin, Leonyid Mihajlenko és Lev Ro- gyionov leningrádi szobrászművészeket és Jev- genyij, Poltorackij építészt 1969-ben Állami Díjjal tüntették ki. A hajtó felemelkedik a bakon, a lovak felágaskodnak és a tacsanka rohanni kezd a sztyeppén. A parancsnok, kezében a zászlóval, menet közben ugrik fel a szekérre» a fiatal géppuskás izgatottan figyel a messzeségbe. Valósággal megelevenedik a távoli múlt. A legendás tacsankát ábrázoló emlékmű alkotóinak terve 1964-ben született meg. Hárman közülük — Lohovinyin és Roevionov szobrászok és Poltorackij építész akkor fejezték be Herszon város számára készülő Lenin-szob- rukat; Amikor a herszoniak- tól megtudták, hogy az I. Lovashadsereg dicsőségét hirdető helyeken nem őrzi emlékmű a hősök emlékét, akkor született meg tervük. 1966-tól kezdve Mihajlenko- val együtt dolgozott a három művész a tacsanka figuráján. Ez a munka baráti együttessé kovácsolta a különböző korú, más-más stílusú művészeket. Jurij Lohovinyin a leningrádi Repin Képzőművészeti Főiskolán tanult. „Nehéz út’’ című szoborkompozíciójában a Nagy Honvédő Háború éveinek súlyos élményeit örökíti meg. A mai embert ábrázolja „Földműves” című szobra. Leonyid Mihajlenko kisfiúként élte át a fasiszta megszállás szörnyűségeit. 1957- ben végezte el a Muhina Iparművészed Főiskolát. Eddigi alkotásaival, a leningrádi Finn pályaudvart díszítő „1917-es forradalom”- című féldomborművével, díjnyertes emlékműterveivel (a moszkvai Győzelem emlékmű, Breszt védőinek emlékműve, a Kuba számára készült „Playa Giron”) a hősi, monumentális témákhoz vonzódó szobrászként mutatkozott be. Lev Rogyionovot lírikus alkatú portrészobrászként ismerik. Elkészítette többek között Alekszej Tolsztoj» Gyemjan Bednij, a „Fiú”, a „Hucul menyasszony”, a „Szarvastenyésztő’’ szobrát. A Tacsanka emlékművet 1967-ben leplezték le. Új szovjet őszi búza fajták Örvendetes tény, hogy a hektáronkénti gabonatermés a Szovjetunióban az üzemek egész soránál meghaladta az 50 mázsát. A kavkasz- kajai kerület „Kubán” szov- hozának 3884 hektáros területén 53,2 q/ha hozamot értek el. A szántóföldi művelés általános javulása is hozzájárult ahhoz, hogy az üzemeknek 1970-ben a bőtermő „Bezosztaja 1” fajtában rejlő lehetőségeket csaknem teljes mértékben sikerült kimeríteniük. Természetesen mindehhez bizonyos mértékben hozzájárultak a jó időjárási viszoynok. Az új, reményteljes őszibúza fajták — mint az „Auróra” és „Kavkasz” — szintén bebizonyították magas termőképességüket. A fajtakísérletek és az üzemi vizsgálatok is megerősítették, hogy ezek igen bőtermő fajták, amelyek kedvező feltételek mellett 70 —80 mázsát, vagy még többet is adhatnak hektáronként. Nemcsak termőképesség, hanem rezisztencia (sárga-, barna-, fekterozsdára, lisztharmatra) tekintetében is kiemelkednek az őszibúza fajták közül. Ezenkívül az „Auróra” és a „Kavkasz” igen jó állóképességű szárral rendelkezik, a trágyázást és az öntözést igen meghálálja. A Krasznodár határterületén 1970-ben végzett fajta- kísérletek során az „Auróra” és a „Kavkasz” jelentős mértékben felülmúlta a „Bezosztája 1” fajtát. Az említett két fajta hektáronkénti hozama (átlagban, minden elővetemény után) 60, illetve 61,5 mázsának felel meg, míg a „Bezosztaja” ezzel szemben csak 54,6 mázsát ért el hektáronként. Ez megközelítően azonos az 1968-as eredményekkel. Az új fajták nagy termő- képességüket más országrészeken, valamint külföldön is bizonyították. Különösen kiemelkedtek magas hozamukkal az új fajták Kubán öntözött területein. Hegyi traktor A domboldalakon, hegyi terepen speciális traktorok üzemeltetésére van szükség, amelyek sikerrel le tudják küzdeni a terepnehézségeket. A képen látható Diesel meghajtású kerekes traktor rendkívül jó állóképességről tett tanúbizonyságot 15 fokos lejtőn is, illetve parlagon hagyott földek szántása közben. Henger tárcsás ekéjének szántási mélysége 25— 27 centiméter, sebessége a harmadik és negyedik fokozatban óránként 6 kilométer. Az ekevas fogási szélessége 61 centiméter volt. Az új gép hegyvidéki, mezőgazdasági, szállító és építőipari munkák elvégzésére készült. Több cukorrépát takarmánycélokra A Német Demokratikus Köztársaságban 400—450 métermázsára kívánják emelni a cukorrépa hektáronkénti terméshozamát és az ily módon nyert terméstöbbletet nagyobb arányban kívánják takarmánycélokra felhasználni. A szárított cukorrépaszelet és takarmányélesztő előállításával részben pótolni lehet a takarmánygabonát és fehérjét. Előzetes számítások szerint 1000 hektár területen termett cukorrépából mintegy 6100 tonna keményítőérték állítható elő szárított cukorrépaszelet formájában. Ha ilyen mennyiségű tápanyagot gabonából kellene előállítani, ehhez 2500 hektár gabonatermő területre lenne szükség. A répaszeleteken kívül további 2000 tonna takarmányérték nyerhető cukorrépalevelekből. A cukorrépa gazdasági szempontból is sokkal előnyösebb takarmány, mint a gabona. Hasznosításának feltétele azonban a cukorrépa termesztéssel és betakarítással kapcsolatos munkálatok teljes gépesítése. A szarvasmarhatartás Afrikában A szarvasmarha Afrika legfontosabb háziállata. Dél- Amerikával — tehát éghajlat szempontjából , hasonló kontinenssel — összehasonlítva a következőket állapíthatjuk meg: az állatsűrűség körülbelül csak egyharmada a dél-amerikainak, a hústermelés pedig körülbelül 35 százaléka. Az egy főre jutó fogyasztás valamivel meghaladja az egyötödét a dél- és közép-amerikai fogyasztásnak. A marhatartás súlypontja Kelet-Afrika (körülbelül 70 millió), a Sahel-övezet (délre a Szaharától, körülbelül 28,5 millió) és Dél-Afrika (körülbelül 22,5 millió). Közvetett és közvetlen klímahatások miatt a marhatartásnak érthető határai vannak, a földrész széles területein nem tenyészthetnek szarvasmarhát. A marhatartás a sztyeppére és a szavanna területére koncentrálódik, de itt is számos gátló tényező jelentkezik. szemben a mérsékelt ég-j övveL
