Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-30 / 126. szám

I 1971. május 30. I SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Ha ötöt kondul a sziget ha... Pitcairn szigetén fel­fedezték a ..Bounty” tengerészeinek leszár­mazó ttait (Üjsághír) A Bounty történetéből a kitűnő Goncourt-djas francia író, Robert Merle „A sziget” címmel kitűnő re­gényt írt, amely hazánkban is megjelent. Adamót, a re­gény főhősét valószínűleg a könyv minden olvasója szí­vébe zárta. Legutóbb Ame­rikában film is készült a regény nyomán a nálunk is ismert Marlon Brando-val a főszerepben. „A sziget” cselekménye közismert^ dehát a regény nem azért regény, hogy mindenben pontosan megfe­leljen a valóságnak. Éppen ezért talán nem érdektelen a hiteles történet, ha másként nem, dióhéjban. A hajó behúzott vitorlák­kal halad trópusi útján. A kapitány alszik, őrhelyén csak néhány őrszem és a kormányos áll. 1789. április 28-át írnak. A meleg és az illatos béke mélyén kirob­banóban a tragaédia, amely később legendává válik. A hajón zendülés tör ki, § a lázadók a kapitányt és 18 hű emberét a nyílt tenge­ren kiteszik egy csónakba. Miután kitöltötték kegyet­len bosszújukat kapitányu­kon, a hajón maradottakra nehezebb feladat vár. Olyan helyet kellett találniok, ahol elkerülhetik a tengeri zen- dülőkre váró akasztófát. Olyan helyre akartak jutni, ahova nem ér el az angol hatóságok keze. Először Ta- hitire gondoltak, de ez nem mutatott különösebb vendég­szeretetet. Az ausztráliai szi­getekhez tartozó Tubuai szi­getén sem találtak menedé­ket. Ezután Christian főhad­nagy, a zendülők vezetőjé­nek irányításával visszaha­józtak Tahitibe, hogy néhány embert, akik nem akarták folytatni az utat partrate- hessék. Tahitiben egyben be­hajóztak hét tahiti férfit és 12 tahiti asszonyt és külön­böző háziállatokat is a fe­délzetre vettek. A Bounty ezután elindult menedéket keresni. A zendülők most már mindössze csak kilen­cen maradtak: Fletcher Christian főhadnagy, Ed­ward Young zászlós, Ale­xander Smith (akit később John Adamsnak neveznek) William McKoy, Matthew Quintal, John Williams, Isaac Martin matrózok, John Mills ágyúkezelő és William Brown botanikus. Christian, aki olvasta Coock kapitány útij agyzeteit úgy határoz, hogy megkeresi Pitcairn szi­getét. A sziget a tengerről néz­ve bujának és termékenynek látszott, területe ugyan ki­csiny, de vizet és letelepe­désre alkalmas helyet is ta­lálnak. Élelem is volt, csak el kellett venni a természet­től. A lakatlan Pitcair-nek számukra az volt a legfon­tosabb tulajdonsága, hogy kiesett a hajójáratok útirá­nyából. Miután elfoglalták a szige­tet a kilenc angol, kilenc egyenlő részre osztja fel te­rületét, — a tahitieket ki­hagyva az osztozkodásból. A tahitiek ebbe még nagyne- hezen belenyugodtak, de amikor John Williams öz­vegyen maradt és egy tahiti férfi feleségét akarta, kirob­bant az ellenségeskedés. Ez mészárláshoz vezetett, mely­nek során öt angol pusztult el. Smith és Young életben maradtak, vissza is térhet­tek a faluba, ők jártak köz­ben a tahitieknél, hogy McKoy-t és Quintalt is fo­gadják vissza. Nyugalmuk rövid életű, mert McKoy megtanulja az alkohol lepár­lását egy bizonyos gyökérből és részegen leesik egy szik­láról. Quintalt pedig, aki a 'korábbiakhoz hasonlóan egy tahiti feleségét akarja, Young és Smith egy baltával meg­ölik Tíz évvel a partraszállás után csak Alexander Smith derékvitorlakezelő marad életben, John Adams néven egy igen furcsa család élén, amely tíz tahiti asszonyból és számos angol apák voná­sait őrző gyerekből áll. Mi­előtt Edward Young zászlós meghal megosztja tudását Smithel. Megtanítja őt olvas­ni, felruházza bizonyos is­meretekkel. 1808-ban, az amerikai Fol­ger kapitány véletlenül ki­köt a Pitcairnon és megta­lálja Alexander Smith-t, il­letve most már John Adam- sot, és először fedi fel a Bounty sorsát. Amikor Sir Thomas Staines angol kapi­tány 1814-ben kiköt a szige­ten az admiralitáshoz kül­dött jelentésében ezt írja Adamsról: „Ez a tiszteletre­méltó öregember az egyetlen angol, aki életben maradt a Bounty legénységéből. Cso­dálom a kis közösség iránti példamutató atyai gondosko­dását, akik mint családfőt tisztelik őt.” A szigeten napjainkban nyugalom van. Csupán John Adams és társainak sírjai jelzik a halál és félelem korszakát. ft I A mai Pitcairnak 94 la­kója van, s ugyanúgy nincs kikötésre alkalmas hely, mint a Bounty lázadó mat­rózainak partraszállása ide­jén. Az odaérkezőt a száraz­földről elinduló bárka szál­lítja a szigetre, amely há­rom kilométer hosszú és két kilométer széles, területe tíz négyzetkilométer. A tenger felől két-háromszáz méter magas sziklák övezik, s a partról a fennsíkra csak egy kezdetleges drótkö­télpálya segítségével lehet feljutni. A zendülők örökösei nem ismerik a pénzt. A munkát közösen folytatják. . Földet művelnek, csónakokat építe­nek, fát vágnak, ők működ­tetik a drótkötélpályát, és javítják a település házait. A szigeten egy kis bolt áll, ahol szükségleteiket bevásá­rolhatják, s ahol listát ve­zetnek bevásárlásaikról. A kívánt cikkekhez szükséges pénzt úgy teremtik elő, hogy bélyeggyűjtők számára a sziget bélyegzőjével ellátott borítékokat árulnak, a hajók­nak gyümölcsöt adnak el, s a maguk készítette emlék­tárgyakkal is hozzájutnak bizonyos összeghez. Ha hajó tűnik fel a látha­táron ötöt kondul a sziget harangja. A jelre minden férfilakó a drótkötél pá­lyához siet, hogy vízre eresz­szék a csónakokat az eladan­dó termékekkel. A szigetet, amely a Panama—Űjzéland vonalon helyezkedik el, he­tenként két-három hajó érinti. Az utánpótlást hajó bonyolítja le három havon­ta egyszer. Olykor megesik, hogy a beteg öt hónapot is vár orvosra. Addig rádió adó-vevő készüléken kap­ják az instrukciókat a beteg kezelésére. A természet rendkívül gazdag, a kenyér­fa, a kókusz, a banán, a na­rancs és a mangófa gazda­gon kínálják termésüket. A település központjának Adamstown-nak főterén he­lyezték el a Bounty horgo­nyát, amelyet 1957-t ha­„Fiatalság“ táncegyüttes . .. s­.....■ -■ .a... . >— L vovban, a szakmunkásképző intézetek tanulóinak és tanárainak művelődési házában hét év óta működik a „Fia­talság” amatőr táncegyüttes. A csoport munkáját Miroszláv Vantuh, az Ukrán Köztársaság érdemes művésze vezeti. Az ifjú táncosok nagy sikerrel mutatkoztak be sok szovjet vá­rosban és külföldön — Olaszországban, Kubában, Dániában, Lengyelországban és Magyarországon. A Ívovi együttes fhost mutatta be legújabb műsorát, amelyen a' Szovjetunió és a világ 16 népének táncait adják elő. Szerepel programjukban egy hucul szvit és orosz tánc­kép, magyar, bolgár, lengyel néptáncfeldoigozás. A képen: A Ivovi együttes leánykara a „Sarklifény” című láncot aúja elő i. • ; •* - (Foto; APN—KS) lásztak ki a tengerből. Ez a horgony, Yuong bibliája és a hajó harangja képezik ennek a majdnem 200 éves közösségnek minden történel­mi örökségét. A sziget veze­tője Yuong leszármazottja, Fletcher Chiristian utódja, a rádiótávirász, Brown-e pe­dig faszobrász. A magas sziklákkal öve- 1|zett szigeten, ahol közel két évszázaddal ezelőtt a Bounty reményvesztett tengerészei­nek véres tragédiája lezaj­lott ma békésen élnek kései utódaik. Az erőszak; múlt­juk története, ami csak re­gények és kalandfilmek nyo­mán él az emberek emléke­zetében. (s — a) A szovjet népszámlálás adatai 8.13 LITVÁN*. A 2 36 Í.ETT SZ SZ K A Szovjetunió lakossága 1970 január 15-éne 9.00 BELORUSZ SZSZK 3,57 MOLDVAI SZ SZ K 47,13 UKRÁN SZ SZ K. 4.69 GRÚZ SZ SZ K 2.49! ÖRMÉNY ü (SZ SZK 9,1 AZERBAJDZSANI V4||l2,16 SZ 52 K TURKMEN SZ SZ K 2.90 SZ SZ K TADZSIK SZ SZ K Az 0 F SZ SZ K számmal jelölt gazdasági körzetei: 2) Központi (D Volge-vjatkei (^Közép-fekete fö/tf T) Észek-káukáziisi (3) Kalinyingrádi terület ' ^ Az SzSzK lakossága 1970 jan.15-én (mő.fő) Alakosság tényleges szaporodása 1959 és 1970 között i t 0-10 11-15 16-25 IHlil 25 felett A világ — Kína, India után — harmadik legnépe­sebb országában, a Szovjet­unióban 1970. januárjában tartott népszámlálás adatai alapján a lakosság száma 241,7 millió fő volt. 16 szá­zalékkal magasabb, mint az előző népszámláláskor. Az egyes köztársaságok között, népességszámukat tekintve hatalmas különbségek van­nak: a három legnépesebb köztársaság, az Oroszországi Föderatív SZSZK 130,08 mil­lió, az Ukrán SZSZK 47,13 millió, a Kazah SZSZK pe­dig 12,85 millió lakosú, a legkisebb népességszámú Észt SZSZK-ban viszont csu­pán 1,36 millió ember él. Legmagasabb volt a tényle­ges szaporodás Közép-Ázsia gyorsan iparosodó köztársa­ságaiban, a legalacsonyabb pedig a nagy népsűrűségű európai gazdasági körzetek­ben, valamint a zord éghaj­latú uráli és és nyugat-szi­bériai területeken. > Az egyre gyorsuló urbani­záció következtében a városi lakosság mintegy 36 millió fővel gyarapodott (ebből 14,6 millió főnyj a természetes szaparodás, 5 millió fő a várossá nyilvánított telepü­lések lakossága, 16 millió fő pedig beköltöző), ezáltal a városi lakosság az össznépes- ség 56 százalékát adta. — (1913-ban csupán a lakosság 18 százaléka volt városlakó). Csökkent, de még mindig igén jelentős a nemek kö­zötti aránytalan különbség, ami a II. világháború kö­vetkezménye. 1970-ben a Szovjetunió területein 111,4 millió férfi és 130,3 millió nő élt. A sok nemzetiségű ország legnagyobb nemzetiségei: az orosz (129,015 millió fő), az ukrán (40,753 millió fő), az üzbég (9,195 millió fő), a belorusz (9,052 millió fő), a tatár (5,931 millió fő) és a kazah (5,299 millió fő). A Szovjetunió területén 166 000 magyar nemzetiségű lakos él. A nemzetiségek közötti közvetítő orosz nyelvet az ország lakosságának több mint háromnegyed része be­széli, közülük 13 millió nem orosz nemzetiségű lakos anyanyelveként, további 41,9 millió lakos pedig második, társalgási nyelvként. A népszámlálás adatai a lakosság kulturális felemel­kedését is tanúsítják: míg a forradalom előtt a lakosság 75 százaléka írástudatlan volt, 1970-re a számuk 439 ezer főre (ebből 170 ezer férfi, 269 ezer nő) csökkent, akik zömmel az 50 évnél idősebb korosztályból kerül­nek ki. A közép- és felső­fokú végzettségűek száma 1959 és 1970 között 62 szá­zalékkal növekedett, az 1000 foglalkoztatottra számított számuk 653 fő (1959-ben 433). Legmagasabb a rész­arányuk Grúziában, Ör­ményországban, Türkméniá- ban. Valamennyi nemzetiségi területen megtörtént a fel­zárkózás az országos átlag­hoz, sőt egyes körzetekben már túl is szárnyalta azt. — TERRA — VÉGVESZÉLYBEN A MŰEMLÉKEK Pótolhatatlan építé­szeti és szobrászati emlékek pusztulnak egyre rohamosabban a civilizáció mérgező gá­zaitól. Ha nem sikerül hamarosan gátat vet­ni pusztulásuknak, még ebben az évszá­zadban különös ka­tasztrófa tanúi le­szünk: a különböző ko­rokból származó, év­századokon át fennma­radt műemlékek jóré­sze teljesen megsem­misül. A szennyezett levegő még a követ is megöli. Kleopátra 200 tonnás kőobeliszkjét Is­mail pasa 1881-ben az USA- nak ajándékozta. A kolosz- szust a New York-i Central Parkban állították félj Ki­lencven év alatt a város hír­hedten szennyezett levegője jóformán felfalta a követ, re­liefjeiben több kárt tett, mint a harminc évszázados sivatagi klíma. A világ minden tájáról ér­keznek a vészjelek. Az akro- poliszi márványtemplom. Ve­lence több száz palotája, Prága homokkőszobrai vagy Pisa freskói egyformán ve­szélybe kerültek. A fejlett ipari országokban szép szám. mai akadnak még olyan ká­rok, amelyek többé semmi­lyen eljárással nem tehetők jóvá. Az NSZK-ban Flens­burg és Passau között a ro­mán, gót, reneszánsz és ba­rokk műemlékek koruktól teljesen függetlenül, egyszer­re mennek tönkre a gyilkos füstgázoktól. A megmenté­sük érdekében végzett tudo­mányos kutatások, kísérletek jórészt már el is késtek, és sok esetben már csak arra irányulhatnak, hogy meg­mentsék még, ami menthető. Az ipari évszázad hatalmas választékban eregeti gyilkos gázait a légkörbe. Az eső, harmat, vagy köd e mérgek­kel „feldúsítva” hatol a sza­badban levő szobrok, műem­léképületek felületi rétegei­be, s ott megkezdik szívós aknamunkájukat: kifejtik a kő különböző alkotóelemeit, például a meszet, vagy tim­földet. A csapadék nélküli időszakban kiszárad a kő, de például a vízben feloldott mész gipsszé változik. S minthogy a gipszkristályok­nak több helyre van szüksé­gük, mint a mészkristályok- nak, a folyamat egyre na­gyobb felületeket „robbant le” a kőről. A szobor lassan felismerhetetlen csonkká vá­lik, az épület faragott díszei eltűnnek, s a kőfal hámlása lassan az épület statikáját is veszélyezteti. Prágából biztató hírek ér­keztek. A Csehszlovák Tudo­mányos Akadémia Elméleti Kémiai Intézetében két eljá­rás is túljutott már a kísér­letezés szakaszán. A prágai vár Szent Vitus temulomának déli bejárata feletti, XV. századból szár­mazó üvegmozaikra 1954-ben kimondták az ítéletet: le kell szedni és másolattal he­lyettesíteni, ha az eredetit még úgy, ahogy meg akar­ják menteni. Az intézetben dr. Rathousky és munkatár­sai ekkor dolgoztak ki egy eljárást, amellyel végül nem­csak megmentették, hanem vissza is adták az üvegmo­zaik eredeti szépségét. A be­teg, megvakult üvegmozaik­szemeket polibutilmetakri- láttal impregnálták, majd védelrmil szilikon-bevonattal látták el. Azóta ugyanezt a szilikon-bevonatot alkalmaz­ták a Lőportorony és még néhány kisebb prágai műem­lék épület védelmére is, A szilikonok jó tulajdonságai közül közismert víztaszításuk, ellenállásuk különböző vegyi hatások ellen; a >,robbantó” mérgekkel nem hatolhat be a víz a szilikon-burok alá. Bizonyos esetekben azon* ban már csak egy lehetőség maradt; a már túlságosan megrongálódott szobor biz­tonságos, védett helyre szál­lítása, s pótlása időtálló má­solattal. A kőből faragott má­solat hátránya, hogy nem biztosítható pontossága, né­melykor pedig, az eredeti ál­lapota miatt, már el sem ké­szíthető. Ilyenkor — restau­rátor nyelven szólva — fak­szimilét kell készíteni, lé­ny omatot. KÜLPOLITIKAI

Next

/
Thumbnails
Contents