Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-30 / 126. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971, május 30, 2 Á szovjet —egyiptomi szerződés jelentősége Washingtonra közben to­vább növekszik a politikai nyomás. A szocialista inter- nacionálé Helsinkiben meg­tartott tanácskozása sem tér­hetett ki az állásfoglalás elől, az eddigi határozatoknál egyértelműbben vetette fel az amerikai csapatok kivoná­sának szükségességét. Fel­tűnést keltett a svéd beje­lentés. hogy Stockholm anya­gi segítséget nyújtott a VDK- nak s néhány millió korona értékben gyógyszert juttat el a dél-vietnami szabadság- harcosokhoz. Jóleső érzés volt hazánk fővárosának ne­vét hallani: a párizsi Viet­nam-tárgyalások során a VDK delegációja külön ki­emelte a Béke-világtanács budapesti okmányainak je­lentőségét. Változatlanul napirenden van földrészünk biztonsága is. Az újságolvasó az elmúlt hét során újra tanúja lehe­tett az európai kibontakozást segítő illetve akadályozó lé­péseknek. A csehszlovák kongresszuson a szocialista országok több vezetője hang­súlyozta, hogy nem szabad kalmárkodni az európai biz­tonsági konferencia kérdé­seivel. A felreérthetetlen cél­HJí/TFÖ: Pompidou brüsszeli látogatása. — Laird amerikai hadügyminiszter nyugat-európai útja. KEDD: A Csehszlovák Kommunista Párt XIV. kongresszusa. — Újabb nagyköveti tanácskozás Nyugat-BeriinrőL SZERDA: • A szocialista internacionálé Helsinkiben ülésezik. — Feszültség a pakisztáni—indiai határon. CSÜTÖRTÖK: Kairóban szerződést írnak alá a Szovjetunió és az EAK között, Podgornij—Szadat tárgyalások. PÉNTEK: Kádár János beszéde Usty Nad-Labem-ban. — Marsrakéta felbocsátása a Szovjetunióban. SZOMBAT: Harcok Dél-Vietnamban és Laoszban. fgy Útja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin. Kétségtelenül zavar lett úrrá számos nyugati sajtóor­gánumon, amikor Kairóban bejelen,tették, hogy a Szov­jetunió és az Egyesült Arab Köztársaság tizenöt évre szó­ló szerződést kötött, Moszkva és Kairó együttműködése ter­mészetesen nem újkeletű. Amennyiben igaz a régi mon_ dás, hogy a jó barátot a baj­ban, a nehéz órákban ismerni meg — a szocialista világ, mindenekelőtt a Szovjetunió a válságos helyzetben sietett az antiimperialista arab erők segítségére. Ilyen értelemben, a hét ki­emelkedő eseményeként ér­tékelhető szerződés tulajdon­képpen a nemzetközi jogi formulákba öntötte az eddigi gyakorlatot, s kölcsönös, kö­zös elkötelezettséget jelent a jövőre nézve, e politikának szélesebb síkon, magasabb szin.ten történő folytatására. Túl a szerződés alapvető el­vi jellegén és hosszútávú ki­hatásain, a kairói megállapo­dásnak, Podgornij tárgyalá­sainak különös nyomatékot adtak az EAK-ban végbe­ment belső fejlemények is. Az egyiptomi vezetésben bekövetkezett összeütközések az. ország belügyét képezték, de nyilvánvaló, hogy nem választhatok el a politikai kép egészétől. A nyugati kommentátorok — kárör­vendve, ábrándokat melen­getve, vagy objektív látszat­tal, de egyaránt — Egyiptom megrendülését, valamint a szovjet—arab kapcsolatok el- hidegülését várták. Várako­zásaikban csalódtak, s úgy tűnik, hogy Kairó főfígyelme — a kényszerű kitérő után — ismét az alapkérdésre, a kö­zel-keleti válság rendezésére irányulhat. A kairói eseményekre po­sitiv visszhang is erkezett, elsősorban, Prágából, ahol a hét másik nagyfontosságú eseményén, a Csehszlovák Kommunista Part kongresz- szusán felszólaló Leonyid Brezsnyev röviden érintette az egyiptomi fejleményeket is. „Ellenfeleink mindent megtesznek annak érdeké­ben, hogy szétrombolják a szocialista országok testvért közössegét, meggyengítsék és szétdarabolják az antiimpe­rialista erők harci frontját. Ki akarták szakítani soraink­ból Csehszlovákiát, ez azon­ban nem sikerült. Különböző fogások, rágalmak és provo­kációk segítségéve] el akar­ják hinteni a viszály magvait a szocialista országok és a gyarmati iga alól felszaba­dult haladó államok között. Az utóbbi időkben intrikák fő célpontjául az EAK-ot vá­lasztották, azonban, tetteik rtem válnak valóra...” — mondta az SZKP főtitkára a csehszlovák pártkongresszus szón,oki emelvényén. Az idő­bért és térben látszólag egy­mástól messze eső történések elemző összekapcsolásával a beszéd betekintést engedett az imperializmus globális stratégiájának elképzeléseibe. Ügy tűnik tehát, hogy a közel-keleti válságcsomag is­mét előtérbe kerül, noha a földgolyó többi, immár szin­tén hagyományosnak számí­tó kritikus területein sincs csend. Az indokínai had­színtereken élénkülés tapasz­talható — különösen Dél- Laoszban és Dél-Vietnam északi felében tevékenyked­tek sikeresen a hazafiak. Gustav Husak, a CSK.I’ KB első titkára záróbeszédét tart ja a párt XIV. kongresszusai! Befejeződött Bécsben a hadászati fegyverzetek korlátozásáról szóló (SALT) tárgyalá­sok „tavaszi fordulója”. A képen V. S. Szemjonov (jobbra) a szovjet és G. C. Smith (balra) az amerikai küldöttség vezetője as utolsó megbeszé'és után az USA bécsi nagykövetsége előtt (Telefotó — UPI—MTI—KS) zás arra Vonatkozott, hogy egyes nyugati hatalmak va­lamennyi európai kérdést egyszerre szeretnék megolda­ni, az egyszerűbbeket a bo­nyolultabbaktól téve függő­vé. Ha az európai tanácsko­zást változatlanul a nyugat- berlini tű fokán „kívánják át kényszeríteni, ez jóidőre fé­kezően hat”. A héten tartott huszadik nagyköveti találko­zóról különben viszonylag derűlátó kommentárok láttak napvilágot, de egy teljes nyu­gat-berlini rendezés nyilván alapos időt igényel. Ezért Pá­rizs magatartása szövetségese­inél ésszerűbbnek látszik. A francia kormány ugyanis nem komplett nyugat-berlini rendezést, csupán az előrelé­pést kívánná egy összeuró­pai értekezlet előzményéül. Ésszerű mozzanatok mutat­koznak a kanadai kormány magatartásában is: Trudeau miniszterelnök Szovjetunió- beli látogatása során rend­szeres konzultációk folytatá­sáról szóló jegyzőkönyvet írt alá Moszkvában. Az at­lanti hatalmak közül csupán szovjet—francia viszonylat­ban volt eddig ilyen egyez­mény. Az Egyesült Államok el­lenakcióinak nyitányát Laird hadügyminiszter nyugat-eu­rópai útja, s a Mittenwald- ban tartott NATO atom-ta­nácskozás jelentette. Ennek együk szünetében Laird négy­szemközti beszélgetést foly­tatott Brand kancellárral, s állítólag Nixon biztosítékait tolmácsolta a nyugatnémet kancellárnak. Esserint a le­szerelési tapogatózások (Salt napirend, csapatcsökkentés Európában) nem helyette­síthetik a nyugat-berlini megállapodást. Vagyis: újra amerikai közbeavatkozás és fékezés az európai ügyiekben. Az EAK külügyminiszté­riuma valamennyi kairói külképviselethez eljuttatta a 15 évre szóló szovjet—egyip­tomi barátsági és együttmű­ködési szerződés szövegét. A szovjet és az egyiptomi tör­vényhozó testületek jóváha­gyó döntését követően a szerződés ratifikációs ok­mányait letétbe helyezik az Egyesült Nemzetek Szerve­zeténél is. Kairóban a parlament — a néptanács — elé terjesz­tik a kétoldalú barátsági és együttműködési szerződést jóváhagyás végett. Az A1 Ahram úgy értesült, hogy hamarosan kitűzik a parla­ment ratifikációs ülésének időpontját. Valamennyi szombati lap vezércikkben méltatja Pod­gornij szovjet államfő kai­rói látogatását és a csütör­tökön aláírt szovjet—egyip­tomi barátsági és együttmű­ködési szerződés jelentőségét Á Közel—Kelet hírei BEIRUT A libanoni parlament pén­teken este 48 szavazattal hat ellenében és két tartózkodás mellett bizalmat szavazott Szaed Szalem kormányának. A képviselőház kilencvenki- lenc tagja közül — 43-an nem voltak jelen a bizalmi szavazásnál, amelyet maga Szalem miniszterelnök kért a kabinet általános politikai irányvonalával kapcsolatban. WASHINGTON Fejszal szaud-arábiai ural­kodó washingtoni látogatá­sa „nem vitt új elemet az arab—izraeli konfliktus ren­dezésébe” — írja az AFP hírügynökség az amerikai fővárosból. Az AFP „jó forrása” szerint Nixon nem volt hajlandó elkötelezni magát amellett, hogy nyo­mást gyakoroljon Izraelre a közel-keleti válságnak a BT-határozat alapjan tör­ténő rendezéséért. Események — sorokban VARSÖ Márkus Gyula, az MTI varsói tudósítója jelenti: Varsóban ülést tartott a LEMP KB szakértői bizott­ságának elnöksége. A bizottság elnökségi ülé­sén részt vett Edward Gie- rek, a LEMP KB első titkára. Beszédében hangoztatta, hogy a szakértői bizottság főfel­adata az ország gazdasági és társadalmi fejlődésének meg. gyorsítását, anyagi és ember­tartalékainak jobb kihaszná­lását biztosító koncepciók ki­dolgozása. „Reform-progra­munknak — mondotta — fi­gyelembe kell vennie gazda­sági helyzetünket és lehetősé­geinket. A szakértői bizott­ság munkáját meg kell gyor­sítani, hogy javaslatait száin- bavehessük a VI. kongresz- szus téziseinek kidolgozásá­nál”. A szakértői bizottság 11 munkacsoportjában több mint 230 tudós, párt és köz­életi személyiség tevékenyke. dik. MOSZKVA Június közepén — a ko­rábban létrejött megállapo­dásnak megfelelően — a Szovjetunió Legfelső Taná­csa Elnöksége és a szovjet kormány meghívására hiva­talos látogatásra Moszkvába érkezik Mahendra nepáli ki­rály. MELBOURNE Az ausztráliai Ansett légi- társaságnak pénteken négy belföldi járatát kellett elha­lasztania ismeretlen telefoná­lók fenyegetései miatt. A gé­pek fedélzetén robbanószer­kezetet helyeztünk el — ezt mondta mindegyik telefoná­ló, de — meglepetésre — egyikük semr kért pénzt, jól­tehet valakinek sikerült ki­csalnia szerdán a Quantas társaságtól 500 ezer dollárt annak fejében, hogy elárul­ja: hol van a pokolgép. DJAKKARTA A Kappi nevű indonéz diákszervezet tagjai nagysza­bású tüntetéssel fenyegették meg a kormányt a választási kampány során tapasztalható visszaéléseké törvénysertések miatt. A Kappi azt állítja, hogy Suhartoék az általuk létrehozott szakmai (korpo­rációs) szövetségekbe akar­ják kényszeríteni az embere­ket, MONTEVIDEO Pénteken Montevideoban hivatalosan. bejlentették, hogy két nappal korábban — útban a bíróság épülete felé — őrzői kezéből kereket ol­dott a Tupamaro gerilla­szervezet egyik vezetője, a 39 éves Juan Almiratti mérnök. A Tupamaro főnök a múlt év áprilisában esett fogságba s azóta — mint hírlik — börtönéből irányította, a vá­rosi gerillákat. — Szerdán kitépte magát a detektívek kezéből, s az utcai sokaság­ban egérutat nyert. Őrzői lö­véseket adtak le utána, dó azok nem őt találták el, ha­nem — a munkaügyi minisz­ter gépkocsiját. A miniszter sofőrje könnyebben megse­besült. RANGOON Egy rangooni sajtóértekez­leten pénteken hivatalosad is kormányellenes külföld) aknamunkával vádolták meg U Nu, volt burmai miniszter, elnököt. U Nu, mint ismere­tes, két évvel ezelőtt Indiá­ba ment gyógykezeltetni ma­gát, de hazájába nem tért vissza, hanem Thaiföldön te­lepedett le. Itt hozta létre a „nemzeti felszabad) tási fron­tot” s e szervezet segítségé­vel — mint Rangoonban el­mondották — diverziós cse­lekményekre uszított fiatalo­kat, sőt céljai érdekében még misszionáriusokat is felhasz­nált CLEVELAND Egy clevelandi bíróság kel­lő bizonyítékok híján végre elvetette a vádat a neves békeharcos, háborúellenes színésznő, Jane Fonda ellen Annakidején, mint beszá­moltunk róla, a Kanada fe­lől érkező művésznő holmi­ját szokatlan alapossággal kutatták át a vámnál, s mi­után csekély mennyiségű aj­zószert találtak nála, vád alá helyzeték. A csempészés vádját megtetézték azzal,’ hogy Fonda ellenállt a ha­tóságoknak, amikor azok kötelességüket kívánták tel­jesíteni. Nagy feltűnést kel­tett akkor, hogy éppen Jana Fondát szemelték ki a szo­katlan vizsgálatra, s hogy az Amerikában — kivált a művészvilágban — „normá­lisnak” tekintett ajzószer­adag miatt csempészést ol­vastak a fejére. Az ameri­kai sajtó tudatos provokáció-, ként értékelte az esetet. . . t LONDON . A 28 éves Christina Houghton asszony a múlt héten a sussexi Rustington kórházában 13 hónapos ter­hesség után adott életet egy egészséges kislánynak. Az orvosok, akik még néni ta­nulmányozták át az idevo­natkozó rekord-listát, leg­följebb sejtik, hogy betegi „világrekordot” mondhat magáénak. Halalültefvény A kaliforniai Yuba City közelében a péntekről szom- bantra virradó éjszaka egy ideig meg kellet szakítani a kutatást az özönvízszerű zá­por miatt, amikor azonban a nyomozók a munkát foly­tatták, újabb férfi holttestet találtak Ezzel 21-re emelke­dett azoknaR a mezőgazda­sági vándormunkásoknak a száma, akiket késszúrásokkal megölve s több esetben meg­csonkítva találtak a Yuba City közelében levő farmon, A kutatást irányító rendőr­tisztek véleménye szerint va­lószínű, hogy újabb áldoza­tok kerülnek elő, bár az eső­zésektől megdagadt Feather folyó vize elöntéssel fenyegeti az ültetvényt. A gyilkossággal gyanúsí­tott Juan Corona 37 éves munkaerő toborzó változat­lanul tagad, az eddig talált bizonyítékok alapján azon­ban kiadták ellene a vádira­tot — egyelőre tízrendbeli emberölés miatt. Az tigyésa többek között bizonyítéknak vette azt. hogy Corona gép­kocsijában egy villámzárai táskában vérnyomokká! szennyezett nádvágókést, leél véres rövidnadrágot és más, szintén véres tárgyakat ta­láltak. A föld alól előkerüli holttestek közül kettőnél pe­dig olyan orvosi receptre bukkantak, amelyek Corona nevére voltak kiállítva. A 21 áldozat kö?ül eddig tíznek a személyazonosságál tudták csak megállapítani. A kaliforniai rendőrségnél s most feltárt szörnyű tömeg, gyilkossággal kapcsolatban egyre több asszony jelentke­zik. hogy kérje, tegyék lehe­tővé az áldozatokról készül', fényképek megtekintéséi számukra, mivel vándor- munkásként elszegődött fér­jük több mint egy év óta nem adott életjelt magá­ról. .; Tájékozatlan lakásügyit kérdések ben ? Még kapható a NÉPSZABADSÁG LAKÁSÜGYI RENBELETlí Csak 4 Ft, —- Mindéi! kérdésre választ kap! Kapható; INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT, Szolnok, Kossuth tér 5. LAKÁSÜGYI TÁJÉKOZTATÓ HIVATAL (a leégett Centrum Aruház helyén)

Next

/
Thumbnails
Contents