Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-29 / 125. szám

2 SZOLNOK MEGTE3 NÉPLAP 1971. május 29. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Nyikolaj Podgornij szovjet államfő elutazott Kairóból és ezzel a közel-keleti diplomácia gazdag történetében is párat­lanul fontos négy nap ért véget. Az ezalatt lefolyt tárgya­lásokról — ezt nem nehéz megjósolni — még igen sok szó esik majd a közelebbi és távolabbi jövőben. A megbeszé­lésekről és főleg azok eredményeiről, azonban már most meg lehet állapítani, hogy azok nagy csalódást okoztak bizonyos nyugati fővárosokban és nem utolsósorban Tel Avivban. Azok viszont akik eddig is tisztában voltak azzal, hogy a Szovjetunió léte és antiimperialista politikája a világ többi térségéhez hasonlóan a Közel-Keleten is alapvető fontosságú, tartós tényező, most sem csalódtak. A szovjet kormány olyan megállapodást írt alá az egyiptomi vezetéssel, amely öröm­mel tölti el azokat akik szívügyüknek tekintik a haladó erők közel-keleti pozícióit. Podgornij kairói látogatásáról kiadott közös közlemény kulcsmondata így hangzik: „a tárgyalások során, amelyek a két ország kapcsolataira jellemző barátság és kölcsönös megértés légkörében zajlottak le, a felek véleményt cseréltek a Szovjetunió és az EAK kapcsolatainak további fejlődésével összefüggő sok kérdésről, valamint a jelenlegi nemzetközi helyzet és a közel-keleti helyzet időszerű problémáiról”. Ez a monjdat nem más: mint a rendkívül széles skálájú megbeszélések tematikájának tömör ismertetése. Mind a meg­beszélésekről kiadott sajtójelentésekből, mind a tárgyalások megkoronozásaként létrejött szovjet—egyiptomi szerződésből egyértelműen kitűnik, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Arab Köztársaság közötti kapcsolatok történetében, új, az eddiginél is barátibb szakasz következik. A két államfő tárgyalás-sorozata és a két ország közötti Impozáns időtartamú, másfél évtizedes szerződés kétségtelenül a látványos diplomáciai lépések közé tartozik és az ilyen lépések időzítése soha nem véletlen. Az előzmények a kö­vetkezők voltak: 1. Izrael magatartása, nyilvánvaló — bár közvetett, wa­shingtoni támogatással, oda vezetett, hogy Jarringnak gya­korlatilag fel kellett függesztenie békéltetési kísérleteit. A közel-keleti fegyverszünet de jure megszűnt létezni, s csak de facto maradt meg. 2. Egyiptomban olyan, kifejezetten belpolitikai termé­szetű, személyi változásokra került sor, amelyet nyugaton úgy értelmeztek, hogy azok elhidegítik egymástól Moszkvát és Kairót Nehéz csattanósabb választ elképzelni ezekre a realitá­sokat a vágyálmokkal helyettesítő kombinációkra, mint Pod- gomij kairói látogatását és annak eredményeit. (KS) Scheel nyugatnémet külügyminiszter Bonnban találkozott francia kollegájával, Sehuniann-iial (Telefoto — AP—MTI—KS) Befejeződtek a SALT tárgyalások Az osztrák fővárosban pénteken hivatalosan befe­jeződött a hadászati fegy­verzetek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalá­sok „bécsi fordulója”. A tavaszi munkaprogram már­cius 15-én kezdődött és má­jus 28-ig tartott. A szovjet küldöttséget Szemjonov kiil- ügyminiszterhelyettes vezet­te. Az amerikai küldöttség élén Gerard Smith állt. Az utolsó munkaülést pén­teken délelőtt aa amerikai nagykövetség épületében tar­tották. Ez volt a 14. bécsi ülés, de a tárgyalások meg­kezdése óta sorrendben a hetvenedik. Az ülés után a delegációkat búcsúlátogatá­son fogadta Franz Jonas osztrák köztársasági elnök. A két küldöttségvezető kö­szönetét mondott az osztrák államfőnek a vendéglátásért és jelezte, hogy szándékuk­ban áll még visszatérni a tárgyalások folytatására. A bécsi tanácskozásokról közös közleményt adtak ki. Észak—Írország Az észak-írországi bizton­sági erők vezetői szerint az illegális ír köztársasági had­sereg (IRA) gondosan előké­szített terv szerint folytatja terrorakcióit. A terv már évek óta a brit hatóságok kezében van. A keddi bom­bamerénylet a terrorakciók kiterjesztését és jelentős mi­nőségi változását jelenti. — (Eddig ugyanis a bombame­rényietek elsősorban a gaz­dasági, közigazgatási élet megzavarására irányultak, az új szakaszban, amit a hét- eleji támadás indított meg, valószínűnek látszik, hogy az emberi élet elleni támadá­sok lesznek a jellemzőek.) Az észak-írországi bizton­sági tanács, amelyben a ka­tonaság és a rendőrség veze­tői Faulkner miniszterelnök elnökletével vesznefc .részt, csütörtökön ülést tartott. Az ülésről csak annyit közöltek, hogy a biztonsági erők ren­delkezésére bocsátanak egy pontosabban meg nem hatá­rozott „titkos taktikai felsze­relést”. Norvégia —Albánia A norvég külügyminiszté­rium pénteken közölte Nor­végia és Albánia megállapo­dott abban, hogy diplomáciai kapcsolatot létesít egymással és hogy nagyköveteket cserél. Podgornij elutazott Kairábál NATO tanácskozás 'A! NATO brüsszeli főhadi­szállásán — Franciaország képviselője nélkül, — 14 or­szág részvételével pénteken megkezdődött a szervezet védelmi tervező tanácsának ülése. Az ülésen a 14 ország had- ügyiminszterei tnellett kin Nyikolaj Podgornij,' st Szovjetunió Legfelső Tanács Elnökségének elnöke pénte­ken befejezte baráti látoga­tását az Egyesült Arab Köz­társaságban és délután há­rom órakor elutazott Kairó­ból. A szovjet államfőt, aki négy napot töltött Egyiptom­ban, a repülőtéren Anvar Szadat elnök és más magas­rangú személyiségek búcsúz­tatták. A kairói rádió egye­nes adásban közvetítette Podgornij búcsúztatását. A távozó szovjet államfőt az egyiptomi főváros lakossága a szovjet—egyiptomi barát­ságot éltetve köszöntötte, Emberrablási kísérlet lönböző magasrangú katonai vezetők vesznek részt. Mint az UPI hírügynökség írja, a pénteki megbeszélé­sen az európai NATO-arszá- gok hadügyminiszterei bizto­sították Laird amerikai had­ügyminisztert arról, hogy a hetvenes években növelni fogják hozzájárulásukat a nyugat-európai katonai rend­szerhez. Emberrablást kísérlet tör­tént csütörtökön este Spa­nyolországban. — Ismeretlen tettesek el akarták rabolni Henri Wolinert, Franciaor­szág San Sebastian-i főkon­zulját. Az eset este háromnegyed nyolc óra körül történt. Wo- liner hazaérkezett és éppen át aKarta lépni villájának küszöbét, amikor két isme­retlen fiatalember rávetette magát és azon igyekezett, Kép a csütörtökön megnyílt párizsi légikiállításról. Elő­térben: az első szuperszonikus utasszállító repülőgép, a szov­jet TU 111, a-háttérben a legnagyobb csapatszállító gépnek tartott Galaxy, a<z amerikai Lockheed-cég gyártmánya. v áTelefoto—AP—MTI—KS) hogy a francia diplomatát erőszakkal betuszkolja a kö­zelben várakozó gépkocsiba. A kisportolt francia fŐKon- zul azonban nem vesztette el hidegvérét. — Pillanatok alatt leütötte egyik támadó­ját. A dulakodást kísérő kiál­tásokra emberek közeledtek, a két fiatalember bevágta magát a Közelben parkoló gépkocsiba, amelyben két másik személy is tartózko­dott — és elhajtottak. A főkonzulnak hajaszála sem görbölt meg. Támadóinál volt ugyan fegyver, de nem használták azt. A spanyol és a francia rendőrség megkezdte a haj­szát a zöld 6zínű Renault— R—8 gépkocsi után, a négy fegyveres merénylő ellen el­fogatási parancsot adtak Ki. Trudeau hazautazott Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök tizenegy na­pos hivatalos látogatás után ma elutazott a Szovjetunió­ból. A kanadai miniszter- elnök Moszkvában a szovjet vezetőkkel tárgyalt, majd országjáró körútja során Szibériába is ellátogatott. INDENFELÖ MÜNCHEN John Connally amerikai pénzügyminiszter a münche­ni nemzetközi valutaértekez­let zárónapján kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem értékeli le a dollárt, és nem változtatja meg az arany árát. Az ameri kai kül­döttség vezetője azt Ígérte, hogy a Kormány úgy serken­ti a gazdasági növekedést, hogy ne okozzon újabb in­fláció hullámot. Ezzel egyidejűleg azonban Connally kifogásolta, hogy a Közös Piac országai korlá­tozzák az amerikai mezőgaz­dasági cikkek importját. Ka­nada magas vámot vet ki az amerikai gépKocsikra, Japán pedig exportjának 30 száza­lékát az amerikai piacon he­lyezi el, s ugyanakkor kor­látozza az amerikai behoza­talt. HAVANNA Havannában csütörtökön megkezdődtek a tárgyalások a Lengyel Egyesült Munkás­párt és a Kubai Kommunis­ta Párt Központi Bizottságá­nak küldöttsége között. BUKAREST A Romániában tartózkodó lengyel katonai küldöttség, amelyet Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB Politikai Bizott­ságának póttagja, nemzetvé­delmi miniszter vezet, csü­törtökön Konstanta járásban katonai repülő és tengeré­szeti egységeket keresett fel. DÜSSELDORF A Német Kommunista Párt (DKP) elnöksége nyilatkoza­tában élesen tiltaKozott a bonni belügyminisztérium kísérlete ellen, hogy a párt tevékenységét az NSZK biz­tonságára nézve „potenciális veszélynek” minősitse és ez­által állandóan betiltással fe­nyegesse. STOCKHOLM Golda Meir izraeli minisz­terelnök pénteken Stock­holmba, észak-európai kőr­útjának negyedik állomáshe­lyére érkezett. A repülőté­ren igen szigorú biztonsági intézkedéseket léntettek élet­be, mert tüntetésektől tar­tottak. SZÖUL A szöuli egyetem négy be­zárt kollégiumának megnyi­tását és bebörtönzött társaik szabadon bocsátását követelő diákok egy egyetemi gyűlé­sen elégették az oktatásügyi miniszter képmását, majd az utcára vonulva rendőri ala­kulatokkal ütköztek meg. — Tizenöt tüntetőt letartóz­tattak. HAVANNA Havannában bejelentették, hogy az ameriKai parti őrség egyik naszádja csütörtökön a nemzetközi vizeken feltar­tóztatott 8 kubai halászt, — akik a nyílt tengeren az amerikai Dry Tortugas szi­getektől 35 mérföld távolság­ra halásztak. A kubai halász­flotta igazgatósága „provo- Katív, törvénytelen és sem­mivel sem igazolható tett­nek” minősítette az ameri­kai hatóságok lépését Barátsági és együttműködési sezrződés aláírásával értek véget Kairóban, a Podgornij szovjet államelnök és Szadat egyiptomi államfő közötti tárgyalások. Képünkön: Pod­gornij és Szadat a tárgyalások befejezése után. (Telefoto —AP—MTI—KS) Á Közel-Kelet hírei DAMASZKUSZ A Palesztinái forradalmi hadsereg parancsnoksága be. jelentette, hogy egy Paleszti­nái kommandó péntekre vir­radó éjszaka megszállt Ku- neitra várostól délre rakéta- támadást intézett egy izraeli katonai tábor ellen. A köz­vetlen találatok következté­ben az ellenség több beren­dezése tönkrement és számos izraeli katona életét vesztet­te, illetve megsebesült — mondotta a szóvivő. WASHINGTON Nixon amerikai elnök csü­törtökön a Fehér Házban fo­gadta Fejszál Szaúd Arábia-i királyt. A király arra kérte Nixont, vesse latba befolyá­sát Izraelnél az agresszió megfékezésére a hatnapos háborúban megszállt terüle­tek kiürítésére. KAIRÓ A MENA jelentése szerint a leleplezett összeesküvés fo­lyamatban levő kivizsgálása során nagymennyiségű fegy­vert és lőszert találtak az Arab Szocialista Unió szék­házában. Heikal, az A1 Ahram fő- szerkesztője pénteki vezér­cikkében arról ír, hogy Egyiptom még egyszer nem képes elviselni egy olyan po­litikai felfordulást, mint a legutóbb leleplezett összees­küvés és ennek nyomán szá­mos miniszter és ASZU-mi- niszter leváltását. Heikal sze. rint Egyiptom csodával hatá­ros módon vészelte át ezt a megelőző 1967-es válságot; amikor Nasszernek fel kel­lett számolnia az Amer ál­tal kiépített hatalmi közpon­tokat. Heikal ezután arról ir, hogy 1968-ban csaló válasz­tásokkal alakították ki a2 ASZÚ legfelső végrehajtó bi. zottságát, de Nasszer abban a helyzetben nem akart újabb belpolitikai válságot kirobbantani; A főszerkesztő szerint a most folyó vizsgálatok során néhány „hajmeresztő” rész­letre is fény derült: a letar­tóztatott politikusok rendsze­resen spiritiszta szeánszokat tartottak, hogy így nyerjenek ihletet tevékenységükhöz. Az alexandriai egyetem nemzetközi jogi professzora, dr. Ali Szodek ugyancsak aa A1 Ahram hasábjain amel­lett foglal állást, hogy szün­tessék meg a felsőoktatási minisztériumban az úgyne­vezett biztonsági pórázt A professzor azzal indokolja javaslatát, hogy az egyetemi előadóknak minden külföldi utazás előtt a biztonsági iro­dától kell engedélyt kémiök és az engedély megalása gyakran önkényes szeszélytől függ. Azonnali belépéssel felveszünk kőműves, asztalos, lakatos, betonelemgyártó és kertész szakmunkásokat. Autódaru-kezelőket — esetleg gépjárműve­zetői jogosítvánnyal —, gépjárművezetőket. Férfi szállító és rakodó munkásokat, valamint férfi és női betanított, ill. segédmunkásokat. Közgazdasági technikumi végzettséggel bér- elszámolási csoportvezetőt, bérelszámolót, bérkönyvelőt. Vidékieknek étkezést, szállást — megfelelő létszám jelentkezése esetén gépjárművel tör­ténő szállítást — biztosítunk. Felvételre jelentkezni a gyár munkaügyi osz­tályán lehet. 3ETON ÉS VASBETONIPARI MŰVEK SZOLNOKI GYÁRA (Épületelemgyár) Szolnok, Tószegi út.

Next

/
Thumbnails
Contents