Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-28 / 124. szám
10 gZiUfaNUH urcuiBi ncruAr i&n. inajtíB ao* 1971. MÁJUS 28„ PÉNTEK EMIL NAPJA A Nap káli 3.55, nyugsziko 19 28. — A Hold kél: 7.14, nyugsMks 23.17. Természettudományi Társulat 130 évvel ezelőtt, 1841. május 28-án aiaiuotta meg Bugát Fái, a Ve gyár Termé- szertudományi Társulatot, a «»aj J udomanyos Ismeretter- fr.-^tó Tärsaml elődjét. Bugát Pit í7S3-ban született Gyöngyi són, és 1865- ban Pesten Halt meg. 1813- ben avattaK &*i vosdoktorrá a pesti egyetemen. A szabadságharc ideién az Országos Honvédelmi Bizottmány or • szó'jós főorveisá nevezte ki, s bugát a kormányt Debrecenbe is köcrtte. A szabao- v tógharc bukása után sok ül- ' dizietésben tolt része, de ez sem tudta kedvét szegni. Jelentős érdemeket szer-. ce\t a ma‘%ar orvosi mű- nye.tr> fejlesztése terén vj szavak (például láz, tályog, tzom. ideg. étvágy stb.) alkotáséval, ha sok nyelvi újítás később nem is állta ki et tack p>'olaját. Elsőnek szorgalmazta a magyar orvosok és iermészetvizsgálőh cár dot gyűléseinek meghirdetését, s az 1841-ben általa al'.piutt Természettudományi Társz lat első elnöke is ő lett. A Tudományos Ismeretterjesztő Tá'ruiat elnöksége 1962-ben Bugái Pál emlékérmet alapított, a tudományos ismeretterjesztésben kiemelkedő munkát végzők jutalmazását a Családi otthon, munkahely Érdekes Ismerkedési estet rendez pénteken este a tisza- ligeti hétvégi üdülőjében a MÁV Járműjavító Vállalat húsz tagú Petőfi Sándor szocialista brigádja. A vacsorával egybekötött találkozón — ahol a brigádtagok feleségei is résztvesznek — arról tárgyalnak majd, milyen kölcsönhatással van egymásra a családi otthon és a munkahely. t\ (• — A CENTRUM-hétfő bevezetése óta Szolnokon ia ezen a napon keresik fel a vásárlók legszívesebben a Centrum Aruházat. Ebben az évben 16 alkalommal rendeztek Centrum-hétfőt.’ Az akció az áruháznak eddig 1 millió 88 ezer forint forgalmat, a vásárlóknak pedig 218 ezer forint megtakarítást jelentett. ' V- H - 14 — VASÄRNAP, május 30- án újból megnyílik a tatarozás miatt két hónapig zárva tartó Nemzeti Étterem és az Expressz étkező. A megszépült két egységben június 7-től elkezdik az előfizetéses étkeztetést is. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista MunkáspáiM Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanáds l^pja főszerkesztő 5 Varoa .lnvcpf Telefon: 12—093, 12-320, K-099. 11 _QQQ T elex: 093357 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok, Kossuth, tér 2. Igazgató: Virágh ■ Iván Telelőn: 12—094. Az előfizetés díja egy hónapra: 20.— forint. Index-szám: 25 069 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat felelős vezető 1 Kozák. Ferenc Idöjárá»jelentés A ||_ Szolnoki Képzőművészeti Rövidfilm Szemle mai programja 9.30 órakor: Vita a képzőművészeti és művészet népművelési és tömegkommunikációs feladatairól, lehetőségeiről, a városi tanács nagytermében. Vita vezető: B. Fehér Zsuzsa művészettörténész. 15.00 órakor: III. Fesztivál- vetítés a tv 16 mm-es filmjeiből az SZMT nagytermében. (Külön program szerint). 18.00 órakor: IV. Fesztiválvetítés a Vörös Csillag Filmszínházban. 20.15 órakor: V. Fesztiválvetítés a Vörös Csillag Filmszínházban. 22.00 órakor: „Film a kirakatban” c. kirakatrendezői verseny eredményhirdetése. 22.00 órakor: A Filmszemle nemzetközi vendégeinek ünnepi filmbemutatója (Vörös Csillag Filmszínház). — FELKÉSZÜLT a nyári jó időre a Kelet-Magyarországi Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat szolnoki lerakata. Május elején több mint 20 ezer konfekcionált selyem és pamutáruval látta el megyénk boltjait, így megfelelő az ellátás például a keresett „otthonka” ruhákból, vagy az NDK importanyagból készült selyem nadrágkosztümből. Az igények kielégítését biztosítja továbbá az a 100 ezer méter selyem méteráru, amely az előző évektől eltérően jóval nagyobb választékban várja a vevőket. Az inasból nem lett mester Várható időjárás: változóan felhős idő. Főként a Dunántúlon záporok, zivatarok. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli szél. A nappali felmelegedés elsősorban a Dunántúlon tovább gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20 —25 fok között. Távolabbi kilátások: növekvő felhőzet, megismétlődő záporok, zivatarok, a hőmérséklet csökken. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek eleinte 11—15, később 8—12 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte 21—26, később 16—21 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. Hasznos együttműködés Kisújszálláson az ÁFÉSZ 200 ezer forinttal járult hozzá a város csatornázási költségeihez. A hozzájárulás fejében a városi tanács biztosítja, hogy a szövetkezet éttermét ezen a nyáron bekapcsolja a csatornahálózatba. — TISZAFÖLDVÄRON, a mezőgazdasági műszaki napok alkalmából pályaválasztási kiállítást rendezett a Mü.M. 637. számú Szakmunkásképző Iskola, a Hajnóczy József Gimnázium és a belterületi általános iskola. A kiállítás május 26-tól június 1-ig tart = A SZOLNOKI Kassal úti általános iskola Tisza Antal úttörőcsapatát a megyei iparcikk kiskereskedelmi vállalat KISZ szervezete patronálja. A vállalat fia-; taljai a kommunista szombat jegyében — túlóradíjukból megvásárolt festékkel — társadalmi munkában el-- vállalták az iskola kapujáénak és kerítésének átfestés sét — AZ IDÉN június 5—11.' között kerül megrendezésre Balatonszepezden a KISZ- vezetők tanfolyama. Szolnokról száz KISZ vezető vesz részt a nyári tanfolyamon. A robot-kalauz 100 millió bélyegben és bankjegyekben i A hetvenéves, teljesen visszavonultan élő Milton Ritter, torontói lakost holtan találták otthonában. Rendőrségi szemle után felmérték a hagyatékot, amely bélyeg- és éremgyűjteményből és nagyösz- ezegű valutából áll. Az elhunyt hatalmas bélyegkészletének megismerése megijesztette a szakértőket, akik attól félnek, hogy Ritter bélyegeinek értékesítése kedvezőtlenül befolyásolja majd a kanadai árakat. A hagyatékban több mint 100 ezer dollár értékű olyan bankjegyet találtak, amelyet a harmincas években használtak és már érvénytelen lett. A kalinyingrádi villamos^ kocsik egyikében az utasokat külön kalauz üdvözölte, aki különben hibátlanul közölte az egyes megállók nevét, felszólította az utasokat, váltsák meg jegyüket, a perselybe bedobott érmék ellenében jegyet adott. Ezt a robotkalauzt az egyik kalinyingrá. di iskola kibernetikai szakkörének lelkes ifjú tagjai készítették. A gyermekek már egész „robotcsaládot” szerkesztettek, melynek tagjai a legkülönbözőbb műveleteké* végzik eL Téli alom nyáron? A téli álmot alvó állatokat nehéz elaltatni a nyári időszakban. Szovjet szakemberek vért vettek egy mókustól a téli álom idején és nyáron ezt a vért befecskendezték két másik mókusba, amelyek ezután 48 órán át aludtak. A téli álmot alvó állatok vére nyilvánvalóan tartalmaz még eddig ismeretlen anyagokat. Tavaly nyáron a Tisza- menti Vegyiművek egyik vezető LeoszU.ú dolgozója külföldre utazóit. Hazatérve kínos meglepetés várta: a lakásában betörő járt és mintegy 20 ezer forint értéket vitt magával. A nyomozás után a rendőrségi dossziéra egyelőre rákerült a felirat: a tettes ismeretlen. Közben az élet ment tovább és a bűnözők sem tétlenkedtek. Az egyik társaság nemrég egy ittas embert „szabadított meg” 1800 forintjától. Az eset klasszikus példája volt a markece- lásnak. A tettesek rendőrkézre kerültek, vallottak és azt sem hallgatták el, hogy a bűntett kivitelezésében egy „szakértő” is segítette őket. Képes János tállyai fiatalember úgy mutatkozott be a társaságban, mint „de- tektív-inas”, aki éppen iskolán van, ahol a nyomozás fortélyait tanulja. A kizsebett ember pénzéből „szakértői díj” fejében fel is vett 210 forintot. A rendőrség az eset vizsgálata során alaposabban utána nézett az önjelölt detektív múltjának és érdekes megállapításra jutott. A fiatalember valamikor a vegyiművek dolgozója volt, és a tavaly nyári betörés időpontjábar pontosan a károsult alatt lévő lakásban élt. A házkutatás megerősítette a gyanút: a betörést ő követte el. Előkerült többek között a károsult aranyórájának hátlapja és egy jellegzetes gyűtű. A betörő mindent bevallott A detektív inasból nem lesz mesterdetektív, bár napjait jelenleg a rendőrségen tölti. Nem a szakma fortélyait tanulja, hanem előzetes letartóztatásban várja ügyének tárgyalását. SZÍNHÁZ Szolnokon a Szigligeti Színházban este 7 órakor: Sybill — (Szigligeti bérlet). (-------1 L 1 M OZI 1 1 l_____1 1 A televízió és a rádió műsorából ajánljuk A LABDA. Egy óra a tévében Karinthy Ferenccel. Karinthy Ferenc írásait a Rádió és a Televízió közönsége is jól ismeri. Azzal a kérdéssel fordulunk Karinthy Ferenchez: a ma esti műsorban viszontlátjuk-e ezeket a sikeres játékokat? — Csupán részleteket. A labda című adás voltaképp szerzői est, visszapillantás, tehát színpadi művek meuett novellák, karcolatok is helyet kapnak benne, újabb irásek, s jómagam is több mindenről beszélek, múltról es jeUnrél, életről, irodalomról. A műsort 21.10 órakor közvetíti a televízió. Szolnok Vörös Csillag: Képző- művészeti Rövidfilmszemle, Tisza: Hogyan robantottam ki a második világháborút? I—n„ — Kert: Szerelem a megfelelő idegennel. — Jászberény Lehel: A karbonárik, Kert: özvegy menyasszonyok. — Kisújszállás Ady: Szerelmem segíts! Kunhegyes: Szabadság: Olsen bandája. Kun- szentmárton Körös: Isadóra. — Mezőtúr Szabadság: Az Angyal elrablása, Dózsa: A kanári és a hóvihar. — Tiszafüred Tisza: A homok asszonya. Törökszentmik- lós Dózsa: Ezopusz. — Túrkeve Vörös Csillag: A halál erődje. ___..........................R ÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Ahogy én látom... — IL Képzőművészeti Filmszemle. — Nótacsokor. — Építők fóruma. — Ritmusturmix. KOSSUTH RADIO: 8.26: Fehér Sándor népi zenekara látszik, Endrédl Mimi és Sztáray Márton énekel. 9.00: Elmegy az emberi hogy visszatérjen. Részletek GeorgiJ Vlagylmov regényéből. n. rész. 9,12: Mozart-műveiböl. 10.05: „Ismerd meg önmagad”. VL rész. 10.40: „Édes anyanyelvűnk". Lőrincze Lajos műsora, firm.) 10.45: Két Jelenet Lully Alkesz- tisz című operájából. 10.59: Lottóeredmények. 11,00: Kalandok Timlandban. 11.10: Zenekari muzsika. 12,30: Tánczenei koktél. 13.18: A XIV. kerületi KISZ és az OTP ..Bartók” kamara- kórusa énekel. t 13,45: BNV. Nemzetközi munkamegosztás. 14,00: Róka Móka Bábszínháza. A Gyermekrádió műsora. 14,25: Iskolarádió. 15.15: Joan Baez énekel. 15.34: Toronyzene. 15.43: Rádlószlnház: Az utolső utáni éjszaka. 17,20: Haydn; B-dúr szimfónia. 17,45: Mikrofórum. 18.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. 19.40: Égtájak. Latin-Amerika. 21,13: BNV. Téma a negyedik 5 éves tervben. 21,29: Bernstein hangverseny a Stuttgarti Rádióban. 22.29: Meditáció. 22.30: A Bernstein-hangverseny folytatása. 23.21: Az űi magyar zene hónapja. 23.51: Nóták. PETŐFI RADIO: 8.051 A Magyar Rádió és Televízió sztmfónlkus zenekara látszik. 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések, firm ) 9.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknél:.' 11.00: Lottóeredmények. 12.90: Népdalokkal egész éven át flsm.) 12.15: Gabo* Gábor felvét eelibfll. 12.45: József Attila kutatásairól beszél Szabolcsi Miklós. 13.03: Lammermoori Lucia. Részletek Donizetti operájából. 14.00: Mindenki kedvére kettőtől—hatig... Rivaldafényben... — Szerkesztő: Török Mária. L Psota Irén énekel, II. Larry Elgart szaxofonozik, — ül. Domahidy László énekel. IV. A Ravers együttes negyedórája. 14.30: Hírek. Körzeti Időjárás. 14,50: Üzenetek. A mikrofon előtt: Boros Anikó. 15.30: Hírek. 15.33: Rtvaldafényben.„ II. rész. 16.30: Hírek. 17,00: ötórai tea. — Szerkesztő: Csiba Lajos. 18.00: Hírek. Időjárás. 18,10: Holnap közvetítjük,^! A Cseh Filharmonikus zenekar hangversenye a Prágai Tavaszon. 18.36: Világkonszernek a 70-es évek elején. 18,51: Az új magyar zene hónapja. 20.25: Üj könyvek, flsm.) 20.28: Az operaközvetítés folytatása. 22,29: Szénes népi muzsika. 23.15: Könnyűzene éjfélig. ü B B i 18.10: Tánczenei koktél, flsm.) 18,55: Janacek: Broueek úr utazásai — jelenet. 19,10: Az új magyar zene hónapja. 20.28: Elisabeth Schwarzkopf éa Dietrich Fischer-Dieskau énekeL 21,17: A dzsessz kedvelőinek! McCoy Tyner kvartettje Játszik. 21,30: Hangfelvételek — felsőfok kon. Beethoven műveiből. BUDAPESTI 8.05: Élővilág. fAlt. lsk. 5. oszt.) 9.00: Fizika. (Alt. lsk. 7. oszt.) 10,00: Lottósorsolás e stúdióban. 11.06: Élővilág. (Alt. lsk. 6. oszt.) 11.55: Francia nyelv. (Középisk. in—IV. oszt.) 13,10: Élővilág. (Alt. isk. S. oszt.) (lsm.) 14,55: Fizika (lsm.) 15.50: Élővilág. (Altlsk. (.oszt.) (lsm.) 17,18: Hírek. 17,25: Melyiket az ötezerből* Pályaválasztási műsor. 18,00: Magyar mesterek. Stróbl Alajos, flsm.) 18,35: Oscar Peterson Budapesten. 18,55: Irány a BNVI Riportfilm. 19,15: Esti mese. 19.30: Tv-blradó. 20.00: Telitalálat. Vetélkedő -> sok szerencsével. 21,10: A labda. Egy óra Karinthy Ferenccel. 22,15: Tv-hiradó — 8. kiadás. 22,25: DUnyertes filmek. Bemutató a XIL Miskolci Filmfesztivál harmadik-díjas filmjei bőL POZSONY: 14.40: Hírek. 14.50: UEFA labdarúgó torna. 16.45: Biológia. 17.15: Yao: A varázsló. Francia Ifjúsági tv-sorozat 5. t. 18.35: Vásári pillanatképek. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-híraóo. , 20.00: Diszünnepség a CSKP megalakulásának 50. évfordulója és a CSKP XIV. kongresszusa alkalmából. 81,30: A tónál. Szovjet film 2. ri 22.45: Tv-hlradó — 2. kiadás. BELGRAD: 16.40: Magyar nyelvű tv-krónika. 17,35: Gyere, nőjünk. 18.30: Visszatérés a dzsesszhea. 19,00: Ne mondj csúnya szót humoros adássorozat első része. 20,35: Énekesek kupája. 22.05: A szakértő (filmsorozat)« 23,15: Szabadegyetem. BUKAREST: 16.00: Iskola-tv. ) 17.50: A gyermekek világa. i 18.30: Hírek, utána sport. 19.25: Csehszlovák játékfilm. 20.55: A cantonl vásár. Típusváltozás miatt felajánljuk megvételre az alábbi anyagokat: 2”—5”-os különféle méretű horganyzott gázcső továbbá: átm. 70 x 3 melegen vont acélcső és TRKC 4/IV. típusú thermo- ventillátor készletünket. MEZŐGÉP VÁLLALAT SZOLNOK 2. sz. gyáregysége, Tószeg Telefon: Szolnok, 13—413; Ügyintéző: RIBITA GYULA.'