Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-27 / 123. szám
1971. május 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 a Budapesti Nemzetközi Y ásáron A jászberényi Hűtőgépgyár csaknem 400 négyzet- méter alapterületen állítja ki termékeit a KGM óriás csarnokában. Felvonultatták a hagyományos Lehel család tagjait, a 125, 150, 170, 200 és 230 literes hűtőszekrényeket. Ezek kompresszoros gépek, s már jól ismertek a hazai fogyasztók előtt. A tavalyi BNV-n jelent meg először az S—60-as hűtőszekrényük. Ez már abszorpciós gép. Hűtőagregát- ját svájci licenc alapján gyártják, melyre a gyár 5 éves garanciát vállal. A sorozatgyártása még tavaly megkezdődött. BNV díjas az S-140-es A Hűtőgépgyár hű önmagához.'Mint minden vásárra, mast is új gyártmányt produkált. Osztatlan sikert aratott a Lehel S—140-es hűtő- szekrény. Az újdonságot a vásár rendezői BNV-díjjal, szép serleggel tüntették ki. A Lehel S—140-es abszorpciós háztartási hűtőszekrény világszínvonalú termék. Előnye, hogy 3 csillagos, ez azt jelenti: 14 literes mélyhűtő részében mínusz 18 Celsius fok alatti a hőmérséklet. Továbbá, a leolvasztó része automatikus, kondenzátorral működik. (A gépet nem kell kikapcsolni.) Az S—140-es agregátja is svájci licenc alapján készül, a gyár 5 éves garanciát vállal működéséért. A fogyasztói ára 5100 forint. Mellus János propaganda osztályvezető tájékoztatása szerint jelenleg a null-szériánál tartanak, sorozatgyártása július— augusztusban kezdődik. Az S—140-es hűtőszekrényből évi 20 ezer a gyár kapacitása. Virágmintás autószii'on A vásáron több nagyméretű kereskedelmi hűtőszekrényt is bemutatnak. Ezek 450, 700, illetve 1100 literesek. Számos hűtő és mélyhűtő pultot is elhoztak. Közismertek a Hűtőgépgyár autoszifonjai. A forma- tervezők most újabb típusokat produkáltak Ízléses kivitelű a Dóra és a Nóra 1 literes szifon, továbbá a virágmintás szifon, melyet a nyugati vásárlók ízlésének megfelelően gyártják. Elhozták a gyár 50 és 100 literes alumínium söröshordóit és az alumíniumból készült radiátorait is. Az utóbbi a jászboldogházai gyáregység terméke. A Hűtőgépgyár klimatizá- ló berendezések gyártásával is foglalkozik. A vásári kisebb tárgyalóhelyiségeket a KK—2-es típusú berendezéssel látták el. Kellemes hőmérsékletet biztosít a kánikulában. A KS—8-as berendezés nagyobb helyiségek klimatizálására alkalmas. Ott jártunkkor is élénk volt a Hűtőgépgyár kiállításának forgalma. A háztartási hűtőgépek iránt francia és nyugatnémet, az autoszi- fonok szállításáról pedig svéd és dán üzletemberek érdeklődtek. A hazai látogatókat meglepték az új formák, s nagy tetszést aratott a BNV-díjas S—140-es hűtő- szekrény. NDK kooperációval A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár törökszentmiklósi gyára az idén is több új gyártmánnyal lepte meg az érdeklődőket. Ezek közül kiemelkedik az MS 8000-es sorozatú stabil szállítószalag. Bíró Sándor főmérnök mutatta be lapunk munkatársának. A stabil szállítószalag KGST kooperációban az NDK-val együttműködve készül. A főmérnök elmondta: a felhasználók igényei szerint 9,5 métertől 147 méter dobtengély hosszúságban gyártják. Méghozzá kétféle kivitelben. Az egyik a sima szállítószalag, mely a sor végéig viszi az anyagot, a másik a módosított kivitelű, mely a szalag bármely részén kiadja az anyagot. Az utóbbi kivitelezése a fel- használás szerint szintén kétféle lehet: szemesterméket és darabos árut, (csöves kukoricát, burgonyát, cukorrépát) szállító, a következő pedig sízálas anyagokat és ta- padós terméket (silót) hord. Generál kivitelező a BMG törökszentmiklósi gyára és az NDK-béli VEB Kombinát Lumpulsa Betrieb Falkensee Vállalat. A KGST kooperációban ez újszerű vonás. A stabil szállítószalagot a Gabona Tröszt igényeinek megfelelően alakították ki, ugyanis kiválóan alkalmas a gabonasilók be- és kirakodására. Az igényeknek megfelelően bővítik a gyártást. A szalag segítséget nyújt az istállók gépesítéséhez, szálastakarmány, siló rakodásához. A gyártás tavaly ősszel kezdődött Törökszentmikló- son, eddig 60 berendezés készült. A mezőgazdasági nagyüzemek e gyártmányt még nem ismerik. Hordozható szállítószalagok A következő új gyártmányok a hordozható könnyű szállítószalagok, az MK—3, MK—4,5 és az MK—6-os típusok. Érzek felhasználása sokféle, többek között éttermi és raktározási célokra is alkalmasak. Ezek szintén KGST kooperációban, az NDK-beli gyárral együttműködve készülnek. A gyártmány piacát a két fél megállapodása szerint osztják fel. Tavaly készült el a null széria, most a sorozatgyártásnál tartanak. A gyár tavaly mutatta bé a vásáron az RM—2-es rotációs fűkaszát, melyet nyugatnémet licenc alapján gyártanak. Az idén már sorozatban. Most ismét elhozták a vásárra. A gép kapacitása rendkívül nagy, 2—2,6 kát. hold óránként. E termék keresett cikk. A gyár következő új terméke az RZ—6-os rotációs szárzúzógép (munkaszélessége 6 méter). Ezt a nagyobb gazdaságok részére tervezték. A géppel kukorica-, napraforgószárat, dohánykó- rót és konyhakerti növények maradványait lehet szétzúzni. A szárzúzó D4KB traktorra szerelhető. Három részből áll, mindegyik elem külön- külön is üzemeltethető. Idén készül a nullszéria, a sorozatgyártást 1972-ben kezdik meg. A BNV-n most először mutatták be. A törökszentmiklósi gyár hagyományos termékeit nem vitte fel a vásárra, de ezek prospektusait igen. Készséggel állnak a vásárlók rendelkezésére. Hétfőn az AGROTRÖSZT vállalatai tanácskoztak a BMG szakembereivel. Pausz Ferenc az értékesítés vezetője arról tájékoztatott, hogy az AGROKER vállalatok terven felüli igényt jelentettek be Csillag rendsodróra és traktoros gereblyére. A szállításnak a gyár készséggel tesz eleget. A gyár szakemberei szerint az idei vásár jellemzője: a korábbiaknál nagyobb a szakmai érdeklődés. A szolnoki Mezőgép Vállalat a vásáron bemutatja a Sirokkó 10-es szárító berendezését, mely gabonafélék, kukorica, rizs és olajmagvák szárítására alkalmas. A berendezés teljesítménye kukoricából 6 tonna óránként. A 1VM közönség- szolgálata A szolnoki Tiszamenti Vegyiművek a vegyipari pavilonban mutatja be gyártmányait. A gyáróriás az idén nem vitt új terméket a BNV-re. Ismét bemutatják a Tomi mosószer családot: a Tomi Automatot, a Bio Tomit, a Tomi Prímát, a Tomi Extrát és a Tomi Supert. Ismert, hogy a Kiváló Áruk Fórumán ezek kitűnő minősítést nyertek. Koltai László, a vevőszolgálat ügyintézője szerint a mostani vásáron nagy az érdeklődés a mosószerek iránt. A fogyasztók kíváncsiak; miért gyártanak ötféle mosószert. Az érdeklődők készséges felvilágosítást és műszaki tanácsokat, használati tájékoztatót kapnak. Az utóbbihoz a gyár nyomtatványt készített Ez része a termék-propagandának. A vegyiművek bemutatja a szuperfoszfát műtrágyáját, porított és szemcsézett alakban, valamint a kevert mű- ■ trágyáját (8—8 százalékos N+P+K hatóanyagú). Ez is 'szemcsézett, így gyorsabb a gépi kiszórása. A gyár felvonultatta porfestékeit is. A koncentrált oxid festékeket vörös, barna, sárga és fekete színben. A krómoxidból pedig a zöld 580-ast. Az utóbbiból sokat exportálnak is. Természetesen nem hiányozhat a gyár főterméke, a kénsav sem. A TVM egyébként kilenc gyártmánycsoportban csaknem száz termékét mutatja be a vásáron. Előregyártott szauna A Vajdahunyad vár melletti tóparton sok nézője van a CM típusú szauna épületnek. A budapesti Műszaki Egyetem lakóépület tervező tanszéke, a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet tervezte, a Mezőtúri Állami Gazdaság gyomai fatelepe vitelezte ki. Az építmény gcizterét egyszerre 6—8 fürdőző használhatja, a pihenőben, lehűlő térben, tágas fedett teraszán további 8—10 személy tartózkodhat. A fürdőt mosdó és WC egészíti ki. A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság két kertiházat mutat be a kiállításon. Az egyik 9, a másik 12 négyzetméter alapterületű. Mindkettőt a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet tervezte. Megyénk termékeit bemutatta: Máthé László Magyar István Nagy Zsolt A Mezőtúri Állami Gazdaság szaunája A BMG törökszentmiklósi gyárában készült MS 8000-es sorozatú stabil szállítószalag A Hűtőgépgyár legújabb típusú autószifonjai Arató Dénes, a Hűtőgépgyár vevőszolgálatának munkatársa bemutatja a BNV-díjas Lehel S—140-es hűtőszekrényt A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 9 négyzet- méter alapterületű kerliháza Részlet a Tiszamenti Vegyiművek termékbemutatójából A szolnoki Mezőgép Vállalat Sirokkó—II)-es terményszárító berendezése