Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-27 / 123. szám
A CSKP kongresszusa folytatja munkáját Kádár János és Leonyid Bressnyev is felszólalt a kongresszuson Szerdán reggel fél kilenckor a prágai Fucik park kongresszusi palotájában fo’y- tatta munkáját a Csehszlovák Kommunista Párt XIV. kongresszusa. A délelőtti ülés napirendjén Lubomir Strougalnak, a CSKP KB elnökségi tagjának, a csehszlovák szövetségi kormány elnökének beszámolója szerepelt az 1971-- 1975. évi új ötéves terv irányelveiről. A CSKP tegnapi ülésén felszólalt Leonyid Brezsny-v is. Kádár János beszéde A BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR MADÁRTÁVLATBÓL. A FELVÉTEL 32 MÉTER MAGASBÓL, A BUDAPESTI GÉP- ÉS FELVONÓSZERELŐ VÄLLALAT — BELSŐ TELEPÍTÉSŰ FELVONÓJÁRÓL KÉSZÜLT. • (Képes beszámolónk a 4—5. oldalon) Fotó: Nagy Zsolt Fiatal egészségügyi dolgozók megyei tanácskozása A KISZ kongresszusain a vezető szervek és a különböző bizottságok általában nagy figyelmet fordítottak az ifjúsági rétegek, csoportok életével, munkájával, nevelésével kapcsolatos feladatokra. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az 1959 januárjában hozott határozat fő célkitűzéseit megvalósítottuk, szerepel azonban a határozatban — és a gyakorlat is felvet néhány olyan fontos feladatot, —• amelyeknek elvégzése még a jelen és az elkövetkezendő időben is nagy erőfeszítéseket követel az ifjúsági szövetségtől. Ide tartozik — és talán az első helyen — az egészségügy. Igaz a fő célok és érdekek minden ifjúsági rétegnél az mosok de az is igaz, hogy eddig az egészségügyi fiatalok sajátos problémáival, gondjaival nem foglalkozott eléggé a KISz.. Mindenekelőtt őszinte köszönetét mondok a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében a meghívásért. Szívből üdvözlöm testvérpártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának küldötteit és teljes sikert kívánok nagyfontosságú munkájukhoz. Küldőt.ségünk átadja önöknek s a küldött elvtarsak személyében a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kommunistáinak, munkásosztályának, népeinek a magyar kommunisták, a szocializmust építő magyar nép testvéri üdvözletét és legjobb kívánsága t — kezdte beszédét Kádár elvtárs, majd a továbbiakban a következőket mondotta: A csehszlovák és a magyar kommunisták tapasztalata1 egyaránt mutatják, hogy a kapitalista osztályellenség legyőzése, a múlt maradványainak felszámolása, az új, szocialista tarsaoalom felépítése, a nemzetközi imperializmus beavatkozási kísérleteinek visszaverése nagy és nehéz feladat, amely nemzedékek szilárd helytállását követeli meg. Sorsunk úgy hozta magával, hogy a közelmúlt években országainkban nehéz helyzet alakult ki, s emiatt előbb a Magyar Népköztársaság, majd a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kerüit A TU—144 Párizsban Párizsban csütörtökön nyitják meg a 29. nemzetközi repülőgépipari kiállítást. Ezen kerül először a nyilvánosság előtti bemutatásra NyugabEurópában két szuperszonikus utasszállító repülőgép (a francia—angol együttműködésben készült francia Concorde s a szovjet TU—144). A szovjet szuperszonikus repülőgép kedden érkezett meg Le Bourget repülőterére, ahol az összegyűlt nagyszámú szakértő előtt néhány manővert hajtott végre a leszállás előtt. A szakértők szerint a szovjet szuperszonikus gép kitűnő manőverezési képességről tett tanúságot. A repülőgépen. Párizsba érkezett Alekszej Tupoljev mérnök, a gép konstruktőre, az L’Humanitének adott nyilatkozatában hangsúlyozta: a TU—144-en egyelőre még csak kísérleti repüléseket vé. geznek és nagyon meg vannak elégedve az eddigi eredményekkel, mert a kísérleti repülések azt mutatják, hogy jóformán semmilyen módosítást nem kell végrehajtani a gépen. A kísérleti repülések során eddig már 2430 kilométeres óránkénti sebességet értek eL ^ szériagyártás csak a kíséra nemzetközi osztáxyhai. c gyújtópontjába, a világsajtó első oldalara. A politikai harc kiéleződött országainkban, pártjaink súlyos nehézségekkel kerültek szembe. Mi teljes mértékben megértettük annak a helyzetnek a súlyos • ságát és bonyolultságát, amellyel csehszlovák e.v- társainknak a közelmúlt években szembe kellett nézniök. Az ilyen helyzet súlyossá • ga nemcsak abban van, hogy a szocializmus minden rendű és rangú ellensége a párt és a munkáshatalom szétzúzására tör, hanem méginkabb abban, hogy a párt vezető szerepe meggyengül, az csztályf rontok összekeverednek, eszmei, politikai zavar, nacicnahz- mus lép fel. Az cnök harca is megerősíti v:szont azt a nemzetközi tapasztalatot, hogy nincs az a nehézség, amelyet ne lehetne legyőzni, ha a párt helyes marxista—leninista osztálypolitikát folytat, a pártban érvényesülnek a lenini normák, a tömegekkel kölcsönös a bizalom, szorosak a kapcsolatok, s a párt rendíthetetlenül hű a proletár- internacionalizmus eszméihez. A proletár- internacionalizmus hatalmas ereje volt a fő támasza a szocializmus magyar híveinek is 1956-ban. amikor nálunk, a személyi kultusz időszakúban beköleti repülések befejezése után kezdődik majd meg. Tupoljev hangsúlyozta, hogy a szuperszonikus repülőgépekre a jövőben feltétlenül szükség lesz és e gépek sebessége még fokozódni fog. Egy kérdésre válaszolva Tupoljev elmondotta, hogy amerikai légitársaság képviselői Moszkvában jártak és érdeklődtek a TU—144 iránt. Tupoljev azonban meg van győződve arról, hogy az amerikaiak előbb-utóbb maguk is fognak szuperszonikus repülőgépeket gyártani, mert a fejlődés logikája feltétlenül kikényszeríti majd ezt az Egyesült Államokban is. Megkezdődött az V. haematológiai kongresszus Szerdán a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megnyitották az Aka. démia és a Magyar Haematológiai Társaság által rendezett V. haematológiai kongresszust. A nagyszámú magyar résztvevőn kfviil a harmatológia. vagyis a vér tudományának sok nemzetközileg elismert külföldi kiválósága is jelen van a háromnapos tanácskozáson, amelyen a vérrel kapesolavetkezett súlyos hibák a revizionista árulás, a belső osztályellenség és a nemzetközi imperializmus támadása a munkashatalom, a nép szocialista vívmányai nak megsemmisítésével fenyegetett. Sokat jelentett számunkra azokban a súlyos időkben, nog> nemzetközi osztálytestvéreink között Csehszlovákia kommunistái és dolgozó népéi igaz barátként mellettünk állottái: és önzetlenül segítették harcunkat. A proletár-internacionalizmus eszméje, a szocializmus ügye, a barát, a testvér iránti szolidaritás vezetett bennünket, magyarokat is akkor, amikor 1968-ban szövetségeseinkkel együtt a Csehszlovák Szocialista Köztársaság munkásosztályának, haladó erőinek segítségére siettünk. Mi akkor is bizonyosak voltunk abban, hogy ha az imperialistáknak nem lesz módjuk kívülről beavatkozni, Csehszlovákia kommunistái és munkásosztálya, a szocializmus hívei rendezik soraikat, megvívják harcukat, maguk megvédik hatalmukat, szocialista vívmányaikat, biztosítani fogják a társadalom kérdéseinek szocialista megoldását. Bennünket örömmé] töltenek el csehszlovák elvtársaink utóbbi időben folytatott harcának nagy eredményei. A Központi Bizottság (Folyt, a 2. oldalon) tos tudományos kutatások legkülönbözőbb ágainak problémáit, többek között a leukémia, a véralvadás, az immunológiai és szcrvátü'te- tési kérdések, a vérsejtkép- zés és a sugárártalmak, valamint a transzfúzió problémáit vitatják meg. Miniszteri utasítás A művelődésügyi miniszter utasításban szabályozta a nevelőotthonokban és nevelőintézetekben élő fiatalok — túlnyomó többségükben állami gondozottak — szakmunkásképzésének szervezeti rendjét, a növendékeket megillető juttatásokat és azok kifizetésének módját. A szabályozás a nevelőintézetekben és otthonokban Is lehetővé teszi kihelyezett szakmunkásképző iskolák működését. A miniszteri utasítás mentesíti a szakmunkásképzéssel foglalkozó nevelőintézeteket az admlniszt. rációs tennivalók jelentős részétől és egységessé teszi az intézetekben meghonosodott különféle gyakorlatot Erdei Ferenc emlékezete Szombaton délután 40 perces műsorral tiszteleg a Magyar Televízió Erdei Ferenc Ennek a hiányosságnak a pótlásara a KISZ Szóin.'ií megyei Bizottsága és a megyei tanács egészségügyi osztálya kezdeményezte, hogy megyénkben rendezzék meg a fiatal egészségügyiek megyei tanácskozását. Az országban egyedülálló kezdeményezést tett követte és tegnap Karcagon emléke előtt. Az összeállításhoz csaknem ötezer méter filmet néztek végig a műsor készítői: Major Sándor szerkesztő és B. Megyeri Gabriella rendező. így fe'hasz- nálták a régi híradók anyagait, az 1969-ben sugárzott „Szülőföldem, Makó” cimü produkció számos epizódját, a Veres Péter emlékműsor kockáit, s a ..Röpülj páva” vetélkedő szarvasi ünnepségének néhány megörökített részletét. Az összeállítás a nézők elé idézi Erdei Ferencet, a politikust, a tudóst és az írót. Nyári táborozás Csaknem nyolcezer budapesti középiskolás diák készül nyári táborozásra. Június 13-a és augusztus 21-e közölt öt turnusban szerte az országban 13 építőtáborban dolgoznak majd fiúk és lányok, ismerkednek a fizikai munkával, a tájjal, az emberekkel. A már hagyományos ismert nyári „állomáshelyek” Nagykőrös, Mátétel- ke, Rákospatak vagy Kiskunhalas mellett az idén új tábort is avatnak: a tatai új úttörőváros felépítésében segédkeznek a budapesti iskolások. összehívták az egészség- ügyi fiatalok képviselőinek első ilyen fórumát. Miért is volt tulajdonképpen erre szükség? A fő cél az — amelyben a tegnapi tanácskozás csak az első lépés volt —, hogy Begttséget adjanak a fiatal orvosok és középfokú képeSüllőtenyésztés A Balatoni Ilalkeltctő Állomáson mesterséges fészkekre rakott ikrákból az idén is nagy tömegben keltettek süllőivadékokat. Az újszülöttet néhány napig előnevelő medencékben erősítették ..edzették” hogy jobban a'kalmazkodjanak a Balaton életviszonyaihoz. A kutatók s a halászok véleménye szerint a fogas- süllő állomány viszonylag lassú fejlődésének legfőbb oka az. hogy amig a kis halak nem érik el a ragadozó kort, sokat éheznek. Belkereskedelmi küldöttségünk Moszkvában Szurdi István belkereskedelmi miniszter vezetésével kedden a Ferihegyi repülőtérről belkereskedelmi küldöttség utazott Moszkvába a május 2íl-án nvíló Intnrgmas 71 kiállításra. A miniszter találkozik a szocialista orszá. gok belkereskedelmi vezetőivel, s tárgyal a szovjet belkereskedelmi miniszterrel a két ország kereskedelmét érintő időszerű kérdésekről, a közvetlen választékcseréről. Bitessel rendelkező egészségügyi dolgozók rendszeres és folyamatos szakmai képzéséhez is, hogy a szakmai képzettség emelésével egyidőben az aktív társadalmi, munkaszervezési és politikai tevékenység végzésére ösztönözzenek. Közismert dolog, hogy a munkahelyi beilleszkedés, a képzettségnek megfelelő beosztás, a pályakezdő orvosoknak különösed sok problémát okoz. I ’ Nem ritka eset, hogy az idősebbek bizalmatlanok a fiatalok iránt, vannak, akik azokat a fiatalokat, ak.k kritikai megjegyzést tesznek szinte ellenségnek tekintik. Nem egyszer előfordul, hogy egy-egy fiatalt ízlése miatt morálisan elmarasztalnak, és tévesen általánosítanak. Az ilyen előítéletek eredményezik az- t^n, hogy a fiatalok magukba zárkóznak, kialakul bennük egy olyan tudat, hogy az idősebbek nem becsülik őket. A fiatalok több bizalmat várnak és szeretnék, ha kezdeményezéseikre, véleményükre az idősebbek jutóban oda figyelnének, mert csak akkor erezhetik, h-->gy munkájuk, javaslatuk, megjegyzésük társadalmilag is fontosak. Az elmúlt húsz év alatt majdnem megháromszorozódott az egészségügy terültén dolgozó fiatalok sza ma és ez a fejlődés ezután is folytatódni fog. 1 ■ Ez a tény is azt indokolja, hogy az ifjúsági szövetségnek az érdekelt szervekkel egy >U nagyonb felelősséggel kell foglalkozni az emlitctt gondokkal. I v Természetesen — mint a tegnapi tanácskozáson is elhangzott — még számtalan megoldásra varó probléma van. A tegnapi vitafórum célja elsősorban ezeknek a fölvetése volt Mindent megoldani egyik napról a másikra nem lehet, de reméljük, hogv egy nagyon hasznos kezdeményezés első lépését tettek meg a fiatV egészségügyi dolgozók. — zámbu —» Podgornij Kairóban (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) 1ÍKLK ^ i t IDÓSÍ1 ÁSOK ~ Hl KEK* — TLPPSl l’ASOK HÍlHi-K ^ TUDÓSIT VSUK - MIKIIK