Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-25 / 121. szám
1971. május 25, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Csapó Géza (SZMTE) kitűnően szerepelt Ideális versenyidőben bonyolították le szombat—vasárnap a VM Egyetértés rendezésében. az Újpesti öbölben a válogatottak részére kötelező kajak-Kenu versenyt. A felnőttek számára, bár még nem volt válogató jellegű, mégis jelentős versenynek bizonyult, mert a szakvezetés részére ez adott tájékoztatást a téli felkészülés eredményéssé- géről. A kétnapos viadalon rajthoz állt Csapó Géza, az SZMTE válogatott sportolója is, aki bár Szegeden dolgozik, továbbra is az SZMTE színeiben induL Idei bemu- tatKozása ragyogóan sikerült A K-l 1000 méteres olimpiai távon biztos győzelmet szerzett, megelőzve Szöllősit, Svidrót, Völgyit és Heszt. Vasámajj rajthoz állt 500 méteren és 10 000 méteren is, ahol a nagyon értékes második, illetve harmadik helyet szerezte meg és ezzel a három távon a legegyenletesebb, a legjobb formát igazolta a válogatottak között. Csapó Géza június elejéig Dunavarsány- ban edzőtáborban vesz részt majd júniusban előreláthatóan Hollandiában indul nemzetközi versenyen. Ez az időszak már szerves része a Belgrádban megrendezésre kerülő VB felkészülésnek, ahol reméljük, az idén is eredményesen képviseli színeinket. Az SZVÍZIG versenyzői közül Deme a K-l rövid és középtáv középfutamaiból esett ki, rendkívül erős mezőnyben. A K-l 10 000 métereri 9. lett. A felnőtt I. o. 10 000 m-en Czeglédit a versenybíróság téves ítélkezéssel kizárta. Korábban Szegeden nyolc egyesület részvételével idénynyitó kajak-kenu versenyre került sor, amelyen részt vettek az SZMTE versenyzői is. Az SZMTE színeiben rajthoz állt Csapó Géza, a magyar felnőtt válogatott tagja, akinek teljesítménye kiemelkedett az egyébként is nagy létszámú mezőnyből. Az MTE versenyzőinek jobb eredményei: K-l. férfi felnőtt I. o. 10 000 m: 1. Csapó Géza, K-l. ffi felnőtt I. o. 1000 m: 1. Csapó Géza, K-2. férfi ifj: 3. Török— Bozsó, K-l. férfi III. o. 10 000 m; 3. Lukács, 500 m; 4. Lukács (24 induló). Pk-1. serdülő fiú 2 000 m: 1. Túri (25 induló). ' Pk-2. serdülő fiú 2 000 m: 1. Lő- rinczi—Mankovics. Pk-1. serdülő fiú 500 m} 1. Túri (27 induló). Pk-2. serdülő fiú 500 m; 1. Lőrinczi—Mankovics. Pk-1. serdülő leány 500 m: (11 induló). 2. Szita, 5. Szekeres. Pk-2. serdülő leány 2 000 m: 2. Szita- Szekeres. TOTÓ 1. Haladás—Honvéd i jjo 2. Pécs—Ü. Dózsa 2 i;2 3. ETO—Salgótarján 1 3 :o 4. Várpalota—Egyetértés x 1:1 5. FÖSPED—G.-MAVAG x 1:1 6. Ózd—BVSC X 0:0 7. Előre—Zalaegerszeg x 0:0 8. Ajka—Dorog z 0:1 9. Bakony—Savaria x 0:0 10. Szekszárd—Pécsi Ere. 1 1:0 11. Roma—Milan x 1 :l 12. Varese—Foggia 1 3 io 13. Lanerossi—Sampdorla x 0:0 14. Bocskai—Pénzügyőr | INGATLAN: ELADNÁM Cibakházán levő, jó megélhetést biztosító 1300 n.-öl nagyon szép szólói gyümölcsösömet, jó állapotban levő egyszoba, konyha kamrás házamat, kúltal. Lehet megosztva Is. ,,Jó vásár” jeligére a szolnoki hirdetőbe. BELVÁROSBAN félház eladó, az egész beköltözhető lakáscserével. „Kertes” jeligére a kiadóba. SZOLNOK, Kerék út 4. sz. alatt félház eladó. Azonnal beköltözhetően. KENDERESEN eladó beköltözhető kétszobás ház, nagy telekkel, gazdasági épületekkel. Érdeklődni: Koős, Budapest V., Váci u. 7. ADAS-VÉTEL: SÜRGŐSEN eladó 133 n-öl telek Daru út és Sárkány út közötti területén. — (Rékasi felüljárónál) Érdeklődni: Szolnok, Attila utca 53. szám. Petróczki. TÖRÖKSZENTMIK- LOS belterületén — háromszobás családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: vasárnap 10—12-ig. Mártírok útja 109. sz. alatt. 600 n.-öl gyümölcsös eladó. Szandaszőllős, Kossuth u. 74/a. TÖRZSKÖNYVEZETT 7 hónapos boxer kan kutya eladó. Karcag, Szabó József u. 17. SZOLNOK Vas- «3 Faipar) Szövetkezet eladásra felajánl 1 db 7 köbméteres fa- száritőt, 3 db álló- csöves hat atmoszfé- rás kazánnal. Továbbá 1 db Csepel pótkocsit üzemképes állapotban. Érdeklődni Szolnok, Landler Jenő a. telepen TMK vezetőnéL Telefon: 11—322. HAT hetes tacskó kutyák eladók. Tö- rökszentmiklós, Kossuth L>. u. 282. 8/80 GROSSER két műágyas síkkötőgép és 6 fejes fonalorsó- zó motorral eladó. Szolnok, Vöröscsillag u. 66. n. 9. Takács. KOMPLETT kovácsszerszám felszerelés, valamint egy jó állapotban lévő Komár motor eladó. Szolnok, Verseghy u. 23. MÁSFÉL lóerős villanymotor 220 voltos cirkula és darálóval eladó. Szolnok, VHI. Vihar u. 2. TÍZ leveles, nagy Filodendro eladó. Szolnok, Ibolya u. 16. BONTÁSBÓL ajtó, ablak és vályog eladó. Szolnok, Achlm A. u. 18. EGY db. sodrott heréit ló és egy db. heréit magyar ló eladó. Kisújszállás, Vörös- tüzér u. 30. HASZNÁLT hibátlan gázpalackot veszek, esetleg tűzhellyel is. Tóth András, Szolnok, Mártírok útja 7. MÉLY gyermekkocsi eladó. Szolnok, Övcw da u. a. ELADÓ 2 16 gumis- kocsival együtt. Karcag, Bercsényi u. 18. sz. GÉPJÁRMŰ: 353-as Wartburg de Luxe eladó. Szolnok, Landler Jenő u. 18. sz., egész nap. IGEN jó állapotban levő 350-es Welorex eladó. Tiszapüspöki, Feszti Árpád u. 6. TRABANTOT kevés kilométerrel vennék. Ajánlatokat ,,Extra” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELADÓ vagy Csepelre cserélhető most vizsgázott GAZ 51-es és IFA W—50-es tehergépkocsi. Március IS Tsz, Jászberény. 601-es Trabant CY rsz.-mal eladó. Szolnok, Tisza A. u. 12. Kiss. 500-as Trabant Combi eladó. Érdeklődni : Mezőtúr, Szív n. 3. szám. CN-es Trabant eladó. Szolnok, Vosz- tok, Palla L krt. 7. Megtekinthető 14 órá- től. Molnár. LAKÁSCSERE: Elcserélném szolnoki belvárosi nagyméretű egyszoba haUos összkomfortos földszintes tanácsi lakásomat kisebb hasonlóra. i.Első emeletig” jeUgére a szolnoki hirdetőbe. imm Gépírni tudó adminisztrátort azonnal alkalmazunk három évi időtartamra, szerződéssel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Állattenyésztést Felügyelőség, Szolnok, Keskeny János u. »8. sz, alatt. v - A szolnoki Tejüzem, Mártírok útja 13. sz. alatt fiatalkorúakat rövidített munkaidőben foglalkoztat, könnyebb munkára. Jelentkezés a Tejüzemben, Szolnok, Mártírok útja 13. sz. Továbbra is első osztályban a MAY vívócsapatai A Magyar Vívószövetség pénteken rendezte meg az idei I. o. női tőrcsapatok, szombaton pedig a párbajtőrcsapatok bajnokságát. A Szolnoki MÁV vívói mindkét számban szerepeltek. Fő cél az I. osztály megtartása mellett a fiatalok, az utánpótlás szerepeltetése volt. ííői tőrcsapatban az első körben a szolnokiak a Bp. Honvéd ellen 8:8-as eredménnyel, jobb találatarány- nyal nyertek. Harmadikként végeztek és a második kpr- ben Szombathellyel kerültek össze. Nagy küzdelem után 9:4-re nyerték a mérkőzést és a táblázat hatodik helyén kötöttek ki. A csapatban Németh Ilona és Szat- máriné magasan kiemelkedett. A kritikus csörtékben Szatmáriné, felismerve az ellenfél gyengéit, ügyesen és jól végrehajtott támadásaival imponáló módon hozta győzelmeit. Szalai és Lapis esetenként kielégített, néha azonban versenylázzal küzdöttek. A fiatal Szentistvány és Dimó még nem szokták meg a versenyeket jellemző keménységet. Szombaton párbajtőrben az első forduló erős csoportjában a Bp. Honvéd ellen elért 8:6-os győzelemmel a harmadik helyen végeztek a szolnokiak. A második körben Veszprémmel összekerülve 9:6-ra győztek és a 6. helyen végeztek. A verseny végig nyílt volt, a sok meleg pillanatban egy- egy találaton múlt a végeredmény. Különösen Veszprém ellen volt késéiig menő küzdelem. A csapat minden tagja kitűnően helytállt, elsősorban B. Nagy emelkedett ki, de a végeredményhez nem kevésbé járult hozzá a csapat többi tagjának szívós küzdeni akarása is. Az I. osztályú versenyek lezajlása után a Szolnoki MÁV vívói három számban továbbra is tartják az I. osztályú szintet. A megyei vívószövetség vasárnap rendezte meg a már hagyományos Józsa Kupa ifjúsági vegyes vívócsapatok részére kiírt versenyét. A Székesfehérvári Alba Regia, a Törökszentmiklósi Kinizsi és a Szolnoki MÁV két csapata indult. A csapatokban két fiú, két leány tő- röző és két kardozó szerepelt. A négy csapat teljes körmérkőzést vívott. Az egymás elleni eredmények után az első helyet eldöntő mérkőzést a Szolnoki MÁV I., Gyergyói, Dávid, Dimó, Németh, Pákái, Zimonyi összeállítású csapata nyerte az Alba Regia előtt. A küzdelem végig nyílt volt, a 6:6- os végeredmény után a szolnokiak négy találattal voltak jobbak. A harmadik helyet a Törökszentmiklósi Kinizsi szerezte meg. A szolnokiaknál a fiú tőrözők, a törökszentmiklósiaknál a kardozók nyújtottak jó teljesítményt. G. Kiss . Martfűi késilabdások fekete vasárnapja Tovább tart a martfűi női csapat gyengélkedése. Bár teljesítményük ezúttal némi javulást mutatott, egy sorozat durva hiba miatt kénytelenek voltak a bajnokság második helyezettje előtt meghajolni. A férfiak hasonló hibák miatt nem várt vereséget szenvedtek a kiesési zónában tanyázó kiskunhalasiak otthonában. ELZETT—Tisza Cipő SE 9:5 (3:2) SB I B. Női. Martfű, 100 n., v.: Kalász és Papp. Tisza SE: Csató — Sulyok, Kovács (2), Novák, Beke, Juhász (3), Kazinczi, csere: Csörgő, Holló, Varró, Pató. Edző: Ruják Endre. Tíz perc lendületes, változatos játék után született meg a mérkőzés és Martfű első gólja. A hazaiak nem sokáig örülhettek' a vezetésnek, mert a fővárosiak kapushibából egyenlítettek, sőt, röviddel rá a vezetést is megszerezték és ezt már nem is engedték ki a kezükből. A cipőgyáriak erejéből csak két kapufára tellett és ráadásul két büntetőt is kihagytak. A mérkőzés sorsa a második félidőben rövid 10 perc alatt dőlt el, amikor a vendégek kihasználva a hazaiak hibáit, gyors in- dításos gólokkal 8:2-re húztak el. A martfűieknek már csak szépítésre tellett erejükből. Kiskunhalas—Tisza Cipő SE 17:13 (7:8) — rk — A Szolnoki Vörös Meteor tornacsa pata területi bajnok A Szolnok megyei Torna Szakszövetség jól sikerült területi felnőtt férfi tomászbajnokságot rendezett, melyen Bács, Békés, Csongrád, Pest és Szolnok megye két legjobb csapata indulhatott. A Szolnoki Vörös Meteor Jó erőkből álló együttese nyújtón, lett első. Végig szép versenyt korláton, lólengésben és talajon vívott Kalocsa rutinos tornászaival, s a szolnoki fiúk lényegesen Jobb lólengés gyakorlatukkal, biztató szerenkéntl átlaggal, az összetett versenyt Is biztosan nyerték. Egyénileg Dlkó Tibor nyújtotta a legjobb teljesítményt, annak ellenére, hogy éjszakai műszak után lóugrása a vártnál gyengébben sikerült. A szolnoki Verseghy gimnázium fiatal tornászai tartalékosán le tisztesen helytálltak a felnőttek versenyében. Különösen lóugrásban és gyűrűn Jeleskedtek. A csapatból Papp Szabolcs szereplése dicsérhető. A Miskolcon rendezendő országos vidékbajnokságon az eleó két helyezett csapat indulhat. Végeredmény: 1. Szolnoki Vörös Meteor SC 265,9 (edző: Biber Pál); 2. Kalocsa ISK 161,4; 3. Szolnoki Verseghy F. glmn. SK 158,1 p. (edző: Biber Pál). A győztes csapat tagjai: Mladonicz- ky István, Nánási Tibor; Németh József, Szullmán István, Dikó Tibor, Vida Dénes. Hirdessen a Néplapban Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Cserkeszőllő Fürdőbe vizsgázott pedikűröst keres azonnai belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Cserkeszőllő, fürdő vezetőjénél. A Lőrinci Fonó 15 éven felüli lányok részére felvételt hirdet, 15— 16 év közötti lányok részére: 1200 Ft havi keresetet biztosítunk, 16 éven felüli lányok részére: a betanulási idő 1 hónap, a kereset 1200,— Ft. A betanulási idő után 1500,— Ft—2000-ig a kereseti lehetőség. Vidékieket korszerű leányotthonunkba helyezzük el, havi 100,— Ft térítésért. A leányotthon közvetlen a gyár mellett van, üzemi ebéd napi 4,— Ft. Cím: Lőrinci Fonó, Budapest XVm., Gyömrői u. 85—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. Azonnali belépéssel felveszünk kőműves, asztalos, lakatos, be- tonelemgyártó és kertész szakmunkásokat, autódarukezelőket — esetleg gépjárművezetői jogosítvánnyal — gépjárművezetőket, férfi szállító és rakodó munkásokat, valamint férfi és női betanított, illetve segédmunkásokat. Vidékieknek étkezést, szállást — megfelelő létszám jelentkezése esetén gépjárművel történő szállítást biztosítunk. Felvételre jelentkezni a gyár munkaügyi osztályán lehet. Beton- és Vasbetonipari művek szolnoki gyára (Éoületelemgyár) Szolnok, Tószegi út. A Nagyalföldi KöoTai- és föld- gáztermelő Vállalat felvételre keres nyomdai gépszedőt, kéziszedőt, gépmestert, könyvkötőt, berakónőket. Jelentkezni lehet: a vállalat központjában, szervezői önálló osztályon. Szolnok, Beloiannisz u. 14/a. A Városi Tanács V, B. útfenntartó üzeme azonnali felvételre keres: gyors- és géofrőnőt. műszaki rajzolót, félmfiszakos nvug- dfias anvaekönyvelőt. motorszerelőt. szfvattvúke7előket. heneer- génkezelőt. segédmunkáinkat motorszerelők és aszfaltozők mellé, torszerelők és aszfaltozők mellé, éjleliőröket. portásokat. 6—8 fő úténftő kubikos brigádot. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés az útfenntartó üzem üzemgazdasági csoportnál. Szolnok, Bán u. L szám. Gépkocsivezetőket veszünk fel azonnali belépéssel. — Szolnok, Jászberény és Eger teleohellvel. Fizetés megegyezés szerint. MÉH Vállalat, Szolnok^ Mártírok útja 9. szám. A Szolnoki Járműjavító üzem felvételre keres lakatos szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lebet: az üzem munkaügyi osztályán. Szolnok, Körösi út. A kiskörei Tisza n. Vízlépcső építkezés keres nagy gyakorlattal rendelkező villanyszerelőket, villanyszerelő segédmunkásokat, korszerű munkásszállás. Kiemelt bérezés. (Kollektív szerződés szerinti, — kedvezményes napi kétszeri üzemi étkezés. Címünk: KISKÖRE meves megve) Vízügyi Építő Vállalat létesit- ményfőmérnökség, Kiskörei Tisza n. Vízlépcső építkezés keres nehézgépkezelőket, kotrómestereket, ácsokat, vasbetonszerelőket, kövezőket. Kitűnő munkásszállás. Kiemelt bérezés, kollektív szerződés szerint. Kedvezményes napi kétszeri üzemi étkezés. Címünk: KISKORÉ (Heves megye) Vízügyi Építő V általat, létesítmény főmérnökség. Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Szolnok, Tiszaliget székhellyel takarítónőket osztott munkaidőbe — azonnali belépéssel alkalmaz. A FIT vn. sz. Autójavító Vállalat szolnoki üzeme alkalmaz autószerelőket, lakatosokat, kárpitosokat és kocsimosót. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Szolnok, Százados út 8. A Szolnoki Nyomda Vállalat — azonnali felvételre keres férfi segédmunkásokat. — Jelentkezni lehet: Szolnok, Május 1. u. 19. Szolnoki Tejüzem Jő kereseti lehetőséggel női dolgozókat vesz fel. Jelentkezés személyesen, — Szolnok, Mártírok útja 13, Erdélyi elvtársnál. A MEZŐGÉP 1. sz. gyáregysége Szolnok, Besenyszögi út, átkép- zős tanfolyamot indít, hegesztő, lakatos szakmákban. A tanfolyam időtartama 6 hónap. Jelentkezési határidő: 1971. május 31. A munkavégzés mellett végzett tanfolyam sikeres befejezése után szakképesítést biztosítunk. Jelentkezhetnek: VI., illetve VII. általános iskolát végzett férfiak, akik 18 életévüket betöltötték. Jelentkezés: a fenti címen. Fiatalok! Figyelem! — Fonő és szövő szakmára 3—6 hónap betanulási idővel, igen kedvező betanulási keresettel 15 évet betöltött női dolgozókat felveszünk. A betanulási időt követően a kereset havi 1700—2200 Ft-ig. Szakmai gyakorlat és a szakmai tanfolyamok után szakmunkásképesítést nyerhetnek. Napi 3.60 Ft-ért biztosítunk ebédet, az átképzési idő alatt: 1.— Ft-ért. Felveszünk továbbá 16 évet betöltött női és férfi segédmunkásokat. Egyedülálló vidékiek részére kedvezményes szállásról gondoskodunk. A munka kétműszakos, de van állandó éjszakai műszak is. Le- dás, Budapest, XI., Hauszmann A. u. 20. szám. Szolnoki Háziipari Szövetkezet azonnali felvétellel keres kétműszakos központban lévő üzemébe konfekció varrónőket, — varrni nem tudókat Is felveszünk, betanítjuk őket. Betanulási idő 2 hónap. Képességüknek megfelelő bért biztosítunk. Jelentkezni lehet: Szolnok, Magyar u. 14. sz. alatt a személyzeti vezetőnéL Takarítónőt osztott munkaidőben felveszünk VI. hó 1-i hatállyal. Jelentkezés: KPM Közúti Igazgatóság. Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. sz. (munkaügyi osztály) 16 évet betöltött lányokat szövőnőnek felvesz a Pamuttextilművek Jacquard Szövőgyára. — A betanulási idő 12 hét; ezen idő alatt havi 1050 Ft bruttó fizetést és napi 1 Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban a PTM Jacquard Szövőgyár munkaerőgazdálkodási osztályán, Budapest, XÜL* Szekszárdi a. 19—25. Azonnali belépéssel alkalmazunk TMK-lakatosokat: jó kereseti lehetőség, 40 órás munkahét. Je-, lentkezés személyesen: Allatife- hérje Takarmányokat Előállító Vállalat, Szolnok, Tószegi út. SZOLNOK és más vidéki munkahelyre Vaccuum—Larssen építésvezetőség állományába — jó kereseti lehetőséggel —* felvészünk. női raktárost, — férfiakat gépkezelőnek. — Jelentkezés: Szolnok, MÁV pályaudvari aluljáró építkezésen Zsolnai Dezső művezetőnél. Textilgyár felvesz 16 évet betöltött női dolgozókat 3 műszakos fonódai munkára. A vidékieknek szállásról gondoskodunk. A kollektív szerződésen felül számos kedvezményt biztosítunk. — Jelentkezés: KÖBANYAI TEXTILMÜVEK, Budapest X., Mag- lódi u. 25., munkaügyi osztály. Minden levélbeni érdeklődésre részletes felvilágosítást küldünk. maaasmmmmmmmmmmmmm HIRDETMÉNY Áz alábbi ingatlanon levő felépítményeket bontásra, nyilvános árverésen 1971. május 27-én 9 órai kezdettel értékesítjük. Szolnok, Sípos téri iskola. Árverésen résztvevők építési engedélyüket bemutatni tartoznak. — Az árverés a Harcsa u. 2- sz. — Sípos téri iskola — előtt kezdődik. Szolnok megyei jt Beruházási Vállalat V álasz-le velezőlap POSTAHIVATAL Postaszolgálati ágy!