Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-23 / 120. szám

1971. május 23.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

7

ALBRECHT DÜRER

f ?-x r

&r*~

Az Apokalipszis lovasai. Fametszet, 1498. A felhők között szárnyaló angyal irányítja a háború, az erőszak, a jogtalanság és a pestis megszemélyesítőit, akik lovaik alá tiporják a rettegő bűnösöket.

(f ■ '!

v-------^ ■-'*

• . > - —

Különféle ötletek. Tollrajz, 1521.

Moldvay Győző:

Reggeli félelem

Mindig keresek valakit, és mindig, mindig másikat, vagy csak az elvesztett régit, kivel a reggel rámvirradt.

Kitől elfutni nem tudok, ki rámbogozta úgy magát, csomó hátán egy új csomó, amit kardél se vághat át.

Mindig keresek valakit, de félek, hogyha meglelem: könnyű toliam leválik mind, földre szegez a kegyelem.

Érett diója jóllakat, eltelnek csönddel tagjaim, s kikötni többé nem tudok áz éjféli hold partjain.

Mezei András:

Eg felé emelt karral

Búcsúzom ettől a fától, szépséges magányától, mintha egy erdő állna, úgy zúg, zeng minden ága.

Ég felé emelt karral szólal mezőnyi karddal gerincén áramolva tombol, kitárulkozva.

Hangok, karok és ágak hallani allelujáznak.

Én sem állhatok szebben: ember az éggel szemben.

Karomat öröm nyújtja, ereim szökőkútja nem lehet láthatatlan ” állok kivághatatlan.

ZALKA MÁTÉ:

A hős szabócska

Húszéves a Zrínyi Katonai Kiadó

SÓSKÚTI JÚLIA VASÁRNAPI RIPORTJA:

Az embert erős kötelek

A húszéves fennállását ünneplő Zrínyi Katonai Kiadó hézagpótló szerepet tölt be könyvkiadásunkban. Nemcsak alapvető feladatával — a hadsereg személyi állományának politikai oktatási, agltációs anyagaival, a hadtörténeti munkák megjelentetésével —, hanem az utóbbi években mind jelentősebbé váló szépirodalmi kiadói tevékenységével.

E profil lényegében 1955- ben kezdett kialakulni, majd'

1956 után bontakozott ki.

1957 tavaszán a Zrínyi Katonai Kiadó jóvoltából jelentkezett hazánkban először Illés Béla: Ég a Tisza című, a Tanácsköztársaságról szóló művével. Itt jelent meg Berkest András Októberi vihar című, rövid idő alatt igen népszerűvé vált regénye, amely elsőként mutatta be a széppróza eszközeivel az ellenforradalmárok ellen küzdő kommunisták hősiességét.

A két idézett mű mintegy körvonalazza is a Zrínyi Katonai Kiadó szépirodalmi jellegű tevékenységének kiadói politikáját: középpontjában

a hazafias és internacionalista nevelés, a honvédelem eszméjének ápolása áll. Hosszú lenne mindazokat az értékes alkotásokat felsorolni, amelyeket e cél szolgálatában a Zrínyi kiadott — s amelyek azóta mind nagy közönségsikert arattak.

(Mintegy igazolva, hogy az igazán értékes, nemes gondolatokat sugárzó művek mindig méltán számíthatnak -üzleti” sikerre is.)

Néhányat — emlékeztetőül — említsünk meg: Venturi: Fehér zászló Kefalónia felett, Wauk: Zendülés a Caine hadihajón, Szimonov: Mindennap harc, Kovái Lőrinc: Négyen a monitoron, M. Lalic: A sötétség sugara, J. Aldridge: Végső menedék stb.

A memoár és — főleg háborús — regényirodalom számos kiváló magyar és külföldi termékének kiadása azért is nagyjelentőségű, mert ezek a Zrínyi Kiadó missziója nélkül könnyen elsikkadhattak volna — űrt hagyva maguk mögött a humánus gondolkodásra és magatartásra nevelő műveket illetően.

A húszéves évfordulót méltóan ünnepli a Zrínyi — e nemes kiadói alapelveket reprezentálva — a jubileum alkalmával kiadott remek Zalka Máté kisregénnyel, amelyet a legendás hírű internacionalista hős, a kitűnő tollú író 1927-ben írt Moszkvában.

Méltatás helyett álljanak itt Zalka Máté sorai a könyv előszavából:

„A burzsoázia meseírója, Grimm, a katonaság példaképét és a hős alakját úgy rajzolta meg az ő gyermek olvasóinak, hogy azok el se képzelhessenek más hőst maguknak, mint bátor, nemes lovagot vagy elszegényedett uraság harmadik, legkisebb fiát. de semmi körülmények között sem verbuválták hőseiket a dolgozók, a prole- táriátus soraiból. A hős szabó című elbeszélés nem

más, mint a proletár, a szegény kis szabólegény kigúnyolása, aki leütvén derékszíjával hét legyet egy csapásra, kivarrta övén selyemcérnával: „hetet egy csapásra”. És a felirat karriert csinált neki a nyers erő előtt meghajló társadalomban, míg a végén ráfizet a gyáva szabócska, mikor az igazi bátorság próbáját kell kiállnia. A proletáriátusnak van hőskora, amely beillik a legszebb, legfantasztikusabb mesének.

A proletáriátusnak vannak hősei, akik beillenek a legbátrabb, a legnemesebb lovagok sorába. A proletariátus hősei nem professzionális vitézek, hanem egyszerű proletárok, akik nem kevésbé odaadóan meg tudtak halni az osztályuk ügyéért, mint a feudál lovagok, és nem kevésbé tudtak győzni, mint a burzsoázia nehéz tudású tábornokai.

Az én hősöm egyszerű szabólegény. Igazi bátor, igazi hős szabó, a proletariátus közlegény fia, de nem kevésbé bátor és nem kevésbé nemes, mint Grimm hősei. És eljött az idő, amikor a bátor szabócska megmutatta, hogy tényleg hetet le tud ütni egy csapásra. Leütötte a cárt, leütötte a burzsoáziát, leütötte a háborút, leütötte a hazug istent, leütötte az éhséget, leütötte az explorációt, és leütötte a tudatlanságot egy csapásra. Én válaszolni akartam a burzsoá meseírónak egy történettel, amelyikhez én igen keveset tettem a saját íatnáziámból.”

— Neve?

— Balázs József.

— Hol született?

— Szlavon-Brodban, 1917- ben.

Szlavon-Brod. A térképen ma is megtalálható, Zágrábtól nem messze, a Szava innenső partján, Jugoszláviában. Most így írják a városka nevét: Slavonski Brod. Ott született Balázs József.

— Nemcsak én. Hatan vagyunk testvérek, öten ott láttuk meg a napvilágot, Szlavon-Brodban. Innen, Szolnokról került oda az apánk. Története van ennek. Nem is ezerkilencszázban, ezernyolcszáznegyvenhétben kezdődött, amikor eljött Szolnokig a vonat.

Elmondta. Gyönyörű história.

Legényke volt még Balázs György, amikor megépítették Szolnokig a „vas utat”. Főleg a fiatalság járt a tüzes paripa csodálatára. Nagy dolog az! Száguldani, amerre csak a sínek kanyarognak.

Balázs György gazda addig bámulta a csodát, hogy szabadulni se tudott tőle. Apai jussa volt neki a szolnoki Ugarban. 50 hold. Nem fűlt hozzá a foga. A földdel több volt akkor a jaj, meg a baj, mint a haszon. Bérbe adta.

És 1860-ban — meglehet 1861 tavasza volt már — ka- laplevéve bekopogott az in- dóházba. Azt mondta munkát keres. Elhitték neki.

Fűtő lett, mozdonyfűtő. Elég jó pénz keresett, kellett is. Hamarosan nagy család ülte körül az asztalt, az akkori Constantin utcai kis házban. Kilenc gyerek született a Balázs-családban. Azt már nem tudják az unokák, a dédunokák, hányát nevelt fel a „Magyar Állam”' pénzéből Balázs nagyapa. Azt azonban pontosan, hogy: ■

— Jóska nagybátyánkat kalauznak adták. Sándor lakatosnak jött a mostani járműjavítóba. László vasúti altisztként dolgozott.

Balázs György „vasútinak” Igencsak öröme telhetett benne, hogy a fiúk vasutasok lettek. Megérte-e István fia mozdonyvezetői kinevezését?

Az ezerkilencszázas évek elején már nem volt köny- nyű bejutni a vasúthoz. Jól fizető volt, rangos hely, bár nagy szolgálatot kívánt. Abban az időben minden szolnoki fiú vágya a vasút volt Mert nem is volt más. A cukorgyárat később, az első évtizedben építették, a fatelepeken embertelen volt a hajsza, s lépten-nyomon megalázás a sors. A „Magyar Állam”-nál biztosítás volt, meg pályaorvos. A „Magyar Állam” tízéves szolgálat után véglegesítette a jó munkást, b akkor biztos öregség, nyugdíj várt rá. Hej, mi maiak, de keveset tudunk abból a világból. Azt sem, ki, mi volt akkor egy mozdonyfűtő, mint Balázs György is. Régiek mondják: mindenki megsüvegelője.

Mégis. Balázs György 1880-ban született István fia is a vasúthoz pályázott. Fel is vették — lakatostanonc- nak. Csakhogy Zágrábba szólt az 1900-as évek elején a felvételt bizonyító okmány. Ott tanulta meg a lakatos szakmát, s mikor már kitanulta csínját-bínját a mozdony- meg a szerkocsijavításnak, tovább lépett. A pályaorvosi vizsgálaton megfelelt mozdonyvezetőnek. Akkor végigjárt minden javítóosztályt a zágrábi üzemben. És meglett férfiként újra ta- nonc lett. Hat hónapig a fűtőházban tanult, míg megkapta kinevezését. A mozdonyvezetőit. Szolgálati főnöksége: Szlavon-Brod.

Így történt, hogy Balázs István családjával megtelepedett a horvát városkában. Vasutas kolóniában, magyarok között. Ott születtek a gyerekek, ott jártak iskolába a nagyobbak.

— A bátyámat, mert éleseszű volt, hamar elvitték az államvasutak szegedi kollégiumába, gimnáziumba, (ö már nyugdíjas vasúti.)

— Mi azért nem maradtunk ott sokáig. Közbejött a háború, a magyar forradalom.

A Tanácsköztársaság idején egymás ellen uszították a nemzetisegeket a délvidéki urak. Balázs István keveset tudott erről. A vonatok akkor is mentek, a szolgálat akkor is szolgálat volt.

Hanem Balázsné asszony öt gyerekével nagy félelemben élt. Nem sokáig. Megtanácskozta a párjával, s ripsz-ropsz, eladta a szlavon- brodi házat. A vasút adott egy vagont, belepakolta a bútorokat, a gyerekeket, s a gőzös hazahozta őket Szolnokra. Vagonban maradtak, amíg az állomáshoz közel sikerült egy kis házat venni.

Ez a történet, a csupasz história. Az apáé és fiáé. De folytatása is van.

A magyar vasút 125 éves születésnapja megünneplése előtt dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója sajtótájékoztatót tartott. Sok újságíró kérdezett, s olyan őszinte hangú volt a beszélgetés, hogy néhányan nem állták meg, megkérdezték, miért hagyja ott manapság annyi ember a vasutat?

A vezérigazgató nem kertelt. Elismerte, hogy évente sokezer ember jön-megy a vasútnál. Nemcsak a pénzt keveslik — a szolgálat is nehéz. Szabad szombatot, nyolc órás munkaidőt keresnek az emberek.

A felelősséget sem szeretik. Balázs István sokat mondogatta a családjának: Fiaim, egyik lábam a börtönben, másik a sírban.

Régen mondta, de azóta is így van, A vezérigazgató igazolta. Ma Magyarországon egy közepes nagyságú gyárnak 100 milliós vagyona van épületben, gépben, anyagban. A vasútnál ennyi egy vonat értéke. Milyen nagy hát a mozdonyvezető, vagy akár egy sorompóőr felelőssége is. Van szomorú példánk sajnos ...

— Itt volt N. Béla kétszeres kiváló mozdonyvezető, kérem. Ragyogó ember volt. Egyszer hibázott csak, egyszer kerülte el szemét Ceglédnél a tiltó piros. Személyi sérülés nem történt. De anyagi kár! Bizony elítélték, börtönbe zárták. Jól mondta édesapám, egyik lába a sírban, másik a börtönben...

Aki mondja, Balázs József mégis mozdonyra kívánkozott. Türelmes volt, tudta, végig kell járni az utat. Először gyári munkás, s csak aztán, sokára a gőzös.

Egy bátyja akkor már lakatos volt, a MÁV-műhely- ben. Apja mozdonyvezető. Eokat nyomott ez a latban. Felvették. 1931-ben tizen- kettedmagával lakatostanonc lett:

— Gondolja el, csak tizenkettőt vettek fel. Akkor a nagygazdák Szolnokon már nem földet ígértek a fiaiknak, hanem azt: kijárják, hogy vasúti legyen. Járták is. Nagy protekció, sok hízott liba, disznó volt egy- egy felvétel mögött. Az én apámnak hat gyereke volt, meg apja után hite a vasúiban.

— Mintha hallanám ma is. Éjszaka megkocogtatták az ablakunkat: Balázs úr, éjfélkor a 20—27-es vonathoz behívó.

— Apám olyankor fogta a bádogtáskát. Maguk fabrikálták. Mindig volt benne hagyma, lebbencstészta, kis zsír, paprika. Aztán ment. Akkor még nem védte sátor a mozdonyvezetőt. Leülni sem lehetett. Ha az ellenőr ülő alkalmatosságot talált a mozdonyon, kivágta, csakúgy nyekkent. És beírta az ellenőrző könyvbe.

— Huszonöt évig járta apám az országot, aztán ment nyugdíjba. Huszonöt éves

tengelyszolgálat után már járt az. Sokféle mozdo- nyugdíjba. Sokféle mozdonyon ment. Kavpanon — minden gőzösnek megvolt a csúfneve —, ez a 325-ös mozdony volt. Vezetett 377- est, 324-est.

— Beteg soha nem volt, csak évente egyszer látogatta meg a pályaorvost, Bakos doktor urat. Karácsonykor, István nap előtt. Bakos főorvos nagyon tisztelte az utazószemélyzetet. Azért őket is tegezte.

— Hol szolgálsz?

— Tengelyen, mozdonyt vezetek, főorvos úr.

— Akkor pihenhetsz. Egy hét elég?

— így volt karácsonykor, István napján legtöbbször otthon, velünk az édesapám. Negyvennyolcévesen ment nyugdíjba, s 74 éves koráig élt szegény.

Meglehet, bánkódott, amikor József fia nagy reménykedés után, 1934-ben lakatosként hiába jelentkezett újra tanoncnak. Az orvos nem engedte mozdonyra.

Valamikor jó „parti” volt a vasutas. Aki vasutashoz adta a lányát, tudta, nyugodt lehet. Valamikor apáról fiúra szállt a vasút szolgálata.

Az újságírók mondták, s a vezérigazgató igazat adott nekik.

— Ez a legnagyobb bajunk, hogy egyre kevesebb fiú követi már az apját a vasútnál. Kiöregszünk. Javítani kellene a 150 ezer magyar vasutas helyzetén, pénzén is. Nincs az a jó utánpótlás, ami volt. Nem jönnek a fiúk...

A Balázs-fiúk jöttek. Balázs József most a „maradék” belőlük. Hat éve van a nyugdíjig. Főfelügyelői rangja van, 2850 forintja havonta. A VT. osztályon, a járműjavítóban „határidőrögzítő programozó”. Magyarul ő osztja be, mikor, melyik mozdony javítása következik. Másoktól tudom, minden fortélyát ismeri a járműjavító munkájának. Vág az esze, mint a borotva — azt mondták róla. Nem csoda.

— Ebben az évben lesz negyven esztendeje, hogy a vasutat szolgálom.

így mondja: szolgálom. Vasutascsaládban felnőtt embernek ma is szolgálat ez.

— Őszintén mondom, a fiamnak nem ezt a pályát szántam. De mert tovább tanulni gyerekfejjel nem tetszett neki, bizony idehoztam. Itt lett ipari tanuló, s már neki is több mint tízéves szolgálata van a járműben. Esztergályos-marós. Az órabére? Pontosan nem is tudom, mert most emeltek neki 70 fillért. Ezüstjelvényt kapott a Szakma Ifjú Mestere mozgalomért. Tíz forint valamennyi. Kétezer ' körül keres, huszonnyolc éves. Éppen tegnap volt otthon, hozta Attilát, a kisunokámat. Meg örömhírt. Budapestre jár. Levelező tanuló a vasút-' gépészeti technikumban. Harmadéves. Sikerült a vizsgája.

— A legfiatalabb Balázs- fiú, a vasutas ős dédunokája előre akar lépni.

— Nézze, a vasút forradalmát éli. Diesel-mozdonyok, villamosvonatok járnak. Itt, ez az idén 115 éves jármű is erre készük Ember is kell hozzá. Soha olyan szükség műszakiakra nem volt, mint most.

Az apát akarták vinni más munkára, elvi osztályra, igazi irodába. Nem ment.

— Nekem csak itt, a mozdonyok között teljen már el ez a hat év. Erőben, egészségben. Elégedett vagyok a sorsommal, s már a fiaméval is az leszek. Innen el nem menne. Hívták máshová. Azt mondja:

— Ezt a kollektívát, ezt a járműt, apám? Ettől nem lehet elszakadni.

Mert az embert erős kötelek fogják az apák, nagyapák, dédapák életútjáhoa.