Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-04 / 103. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. május Is Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Van valami jelképes abban, hogy Rogers, az Egyesült Államok külügyminisztere Szaúd-Arábiában kezdte és Jordániában folytatta nagy harangzúgással bejelentett közel-keleti körútját. Szaúd-Arábia a State Department számára alighanem a legkevésbé problematikus arab ország. A sivatagi királyságban csak néhány esztendeje törölték el hivatalosan a rabszolgaságot, de nem hivatalosan ma is létezik. Ugyanakkor az arisztokrácia, elsősorban az igen népes királyi család, légkondicionált Cadillacok egész flottójával közlekedik ezeregy-éjszakába illő, de azért ugyancsak légkondicionált, sivatagi palotái között. A pénz minderre az olajból van, és az olajat szinte kizárólag a nagy amerikai cégek termelik ki és adják el. Washington nemcsak gazdaságilag, hanem katonailag is szoros kapcsolaban áll Szaúd-Arábiával, mindmáig jelentős légitámaszpontot tart fenn itt, nem is olyan régen még innen támogatták a Jemenből elűzött imám reakciós kísérleteit. Az út második állomása Jordánia, amelynek uralkodója látványosan körülvitte vendégét a fővároson, Amma- non, igazolandó, hogy íme, Ammanban megszűnt „a kettős hatalom”, a gerilláknak el kellett hagyniok a várost, ahol egyértelműen a királyi csapatok ellenőrzik a helyzetet. Csakhogy még ebben a szigorúan ellenőrzött helyzetben is sor került egy tüntetésre, igaz, ezt a biztonsági csapatok percek alatt feloszlatták. Nem nehéz megjósolni, hogy az amerikai külügyminiszter kőrútjának következő állomása, Beirut, már forróbb perceket tartogat a magasrangú látogató számára. A libanoni fővárosban tízezrekre tehető a palesztin gerillákkal cselekvőén rokonszenvezők száma és ezek már két nappal a látogatás előtt, vagyis szombaton, megrendezték első tüntetésüket. Az utazás legizgalmasabb állomása valamennyi hírügynökség egybehangzó véleménye szerint Kairó lesz. Aligha lehet vitás, hogy maga a tény, az amerikai külügyminiszter látogatása az egyiptomi fővárosban, rendkívül figyelemreméltó esemény, amelyet nem is olyan régen még elképzelni is nehéz lett volna. Az érdekességet fokozza, hogy Kairóban éppen Rogers látogatása előtt került sor egy vitathatatlanul fontos belpolitikai döntésre: Ali Szabri alelnök elmozdítására. A lépés közvetlen oka ugyan állítólag a hármas föderációval kapcsolatos nézeteltérésben keresendő, de a megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Szabri mindig élesen szembefordult Hejkallal, az A1 Ahram neves főszerkesztőjével, aki szerint lehetséges az USA „semlegesítése”- Mégis nyilvánvaló túlzásnak tűnik az a nyugati állítás, hogy Szabri menesztésének időzítése nem véletlen, hanem Rogersnek szánt kairói gesztus. Az egyébként már Szaúd-Arábiaban kitűnt, hogy az amerikai külügyminiszter mindenfajta terv és javaslat nélkül, tehát üres kézzel érkezett a Közel-Keletre. Üres kézzel pedig a világon mindenütt nehéz produkálni valamit, de a Közel-Keleten egyszerűen lehetetlen... (KS) Szádot felmentette tisztségéből Ali Szobrit Indokína A dél-vietnami hadszíntéren. vasárnap viszonylagos nyugalom volt- A felszabadító fegyveres erők tüzérsége négy amerikai állás ellen in. dított zaklató támadást így gyalogságuk háromízben ütközött meg a saigoni kormánycsapatokkal. Kambodzsában a 4. számú országút körül folytatódtak vasárnap a harcok. A Pentagon bejelentette, hogy vizsgálatot indított egy meg nem nevezett dandár-tábornok ellen, akit egykori alárendeltjei azzal vádolnak, hogy három évvel ezelőtt egy helikopterről dél-vietnami polgári személyeket vett célba és lőtt le. A Pentagon a bejelentést azután tette, hogy a Time Magazin legfrissebb száma közölte az egykori beosztottak — helikopter-pilóták és kísérők — vádját. Eszerint a dandár-tábornok Quang Ngai tartományban 1968-ban hat délvietnami parasztot ölt meg a helikopterről. Amerika—Kína A csamgkajsekista Tajvan élesen tiltakozott az Egyesült Államoknál, az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének csütörtöki nyilatkozata miatt. A szóvivő, Charles Bray, tudvalevőleg azt mondotta, hogy Tajvan helyzete „rende. zetlen kérdés” s utalt rá — hogy az ügyet a tajvani vezetőknek és a Kínai Népköz- társaság kormányának kell majd megoldania. Csou Su-kai, a tajvani rezsim külügyminisztere, szombaton magához kérette Walter McConnauhy amerikai nagykövetet és értésére adta, hogy kormánya „súlyosan aggódik” a kitétel miatt. Anvar Szadat egyiptomi elnök, élve alkotmányos jogaival, tegnap este elmozdította tisztségéből Ali Szabiit, az EAK egyik alelnökét. Az intézkedés a hivatalos közel-keleti hírügynökség néhánysoros közleményéből vált ismeretessé, amelyet az A1 Ahram mai száma megismételt. A közlemény röviden bejelenti, hogy AliSzab- rit felmentették alelnöki tisztségéből. A hír nem érte váratlanul Mind India, mind Pakisztán légitérsértéssel vádolta meg a másikat vasárnap este. Először Pakisztán jelentette be, hogy indiai harci repülőgépek 13 kilométeres mélységben kétszer is berepültek a Keletpakisztán északi részén fekvő Rangpur fölé. Az indiai hadügyminisztérium közölte, hogy nem tud ilyen esetről. Ezután az indiaiak közölték, hogy a pakisztáni légierő gépei vasárnap két lé- gitérsértést hajtottak végre Nyugat-Bengália állam Co- osh Behar térségében. Calcuttától 400 kilométernyire északnyugatra. A hírről beAz amerikai főváros hétfőn a kora hajnali óráktól kezdve katonai tábor képét öltötte. A kormányhivatalok tevékenységének és a városi forgalom feltartóztatásának célját maguk elé tűző háborúellenes tüntetők hajnali 4 órakor (helyi idő) kísérletet tettek a négy nagy washingtoni híd lezárására. Ezeken — tekintettel a tervezett a közel-keleti politikai megfigyelőket, mivel az utóbbi napokban Kairóban már híresztelések terjedtek el, hogy Szadat elnök és alelnöke között nézeteltérések keletkezetek a Szíriával és Líbiával megkötött állam- szövetség kérdésében. Nem tudni, hogy ezek a nézeteltérések — ha ugyan valóban léteznek — a szövetség létrejöttének tányéré. — avagy megkötésének mikéntjére vonatkoztak-e. számoló United News Of In. dia hírügynökség azt is írta. hogy vasárnap, immár a második egymást követő napon, pakisztáni szárazföldi egységek aknavetőkkel lőtték Rad- hikapuf indiai helység vasútállomását, továbbá, hogy pakisztáni szárazföldi alaku- latoklatok megrohanták Nyugat-Bengália Malda megyéjében Sabdalpur falut és több házat felgyújtottak. A másik indiaj hírügynökség. a PTI. arról tájékoztat, hogy vasárnap Quasba keletpakisztáni város közelében a „Bangla Desh” erői érzékeny veszteséget mértek a nyugat- pakisztáni hadseregre. megmozdulásra — már csúcsforgalmi zsúfoltságban haladtak az „előrelátó” honpolgárok kocsijai. A karhatalom is felkészült a hajnali nyitányra és a hidakat 50 méterenként fegyveresek őrizték. A tüntetők barikádokat is emeltek az autók útjának eltorlaszolására, de ekkor a rendőrség könnygázgránátokkal szorította vissza őket, majd gyorsan szétdobálta az úttorlaszokat. Reggel fél hétkor már 100-nál több volt a letartóztatott tüntetők száma és — mint a UPI fogalmazott — „egy sorozat incidensre került sor” a hidaknál és az elővárosokból a főváros belterületére vezető főútvonalakon. Az egyik tüntetőmenetet Benjamin Spock a világhírű gyermekgyógyász vezette. Ez a menet is azok közé tartozott, amely ellen könnygáz- gránáttal és füst-bombával támadtak a rendőrök. Nyugati hírügynökségek megjegyzik,_hogy a washingtoni rendőrség „gerilla-stílusú csatározásokat” folytatott a fiatal tüntetőkkel. Az összecsapásokban a hatóságok a szövetségi katonaság több harci felszereléssel ellátott alakulatát is felhasználták- Reggel 6 óra tájban már mindenütt szövetségi ka. tonaság váltotta fél a rendőröket a közlekedési csomópontoknál. A nyugati hírügynökségek legfrissebb ielentése' szerint a? Egvesült Államokban eddig mintegy ötezer embert vettek őrizetbe, akik részt- vették a vietnami háború ellen indított nagyszabású tavaszi békeoffenzívában- ■ A CFP francia olajtársaság hazarendelte technikusait az algériai szaharai Hassi-Messaoud olajmezőkről. Az olaj- mező 51 százalékát ugyanis Algéria államosította. A képen: a technikusok családtagjaikkal a párizsi repülőtérre érkeztek, (Telefoto —r. AP—MTI—KS) Határsértések India és Pakisztán között Tüntetés, barikád Washingtonban M INDENFELÖ 1 RIO DE JANEIRO A hatósági tilalom ellenére megünnepelte a brazil munkásosztály a dolgozók nemzetközi szolidaritásánaK napját. A politikai jogtalanság és a nehéz létviszonyok elleni taltakozás jegyében folyt le Brazíliában május 1. Sao Paolo állam 27 szak- szervezeti szerve — amely százezreket tömírít soraiban „rendkívüli közgyűléseket” tartott. TOKIO Japán haladó erői tegnap ünnepelték a jelenlegi alkotmány hatálybalépésének 24. évfordulóját. Ennek az alkotmánynak 9. cikkelye meghirdeti a háborúról való lemondást és megtiltja Japán számára a fegyveres erők tartását. A Japán Kommunista Párt, a Japán Szocialista Párt és más demokratikus szervezetek kezdeményezésére országszerte gyűléseket tartottak az alkotmány védelmében. A kormánykörök és a reakciós elemek az alkotmány felülvizsgálására törekszenek, ki akarják iktatni az alkotmányból azokat a cikkelyeket, amelyek akadályozzák az ország űjrafel- fegyverzését. KNOKKE (Belgium) A belga—holland határ közelében vasárnap éjjel . tűzharc robbant ki egy holland katonaszökevény és egy belga járőr között. A katonák igazoltatni akarták az autójában ülő egyenruhás férfit, mire az előrántotta géppisztolyát és tüzelni kezdett. A járőr két tagja életét vesztette. további kettő megsebesült. A szökevénynek sikerült kereket oldania. VARSÓ Lengyelországi látogatásra érkezett a francia katonai akadémiák tábornokainak és tisztjeinek egy csoportja — Phlippe Moreau ellentengernagy vezetésével. Varsón kívül felkeresik Krakkót, — Wroclawot, Gdanskot és Os- wiecimet is. PORTO A portugáliai Portóban szombaton tüntető fiatalok vonultak fel a szabadságot életetve és a kapitalizmus elleni jelszavakat hangoztatva- A rendőrség szétoszlatta a tüntetőket, közben többen megsebesültek. PHNOM PENH In • Tam tábornok, a két hete tartó kambodzsai kormányválság megoldására kiszemelt negyedik jelölt is visszaadta a kormányalakítási megbízást. Az AFP értesülése szerint a rezsim vezetői hétfőn reggel megbeszélést tartottak s ezen elhatározták, hogy — „nemzeti egységkormányt” alakítanak és Lón Nőit teszik meg a „minisztertanács elnökévé”, • ■ ■ • * .... * Honecker az HSZEP KB új első titkára (Folytatás az 1. oldalról) jövő köszönetét mond neki a KB élén kifejtett több évtizedes tevékenységéért és a Politikai Bizottság kollektívájában kifejtett tevékeny- ségééi-t a párt elnökeként, valamint az NDK Államtanácsának elnökeként még hosszú évekig jó egészséget és alkotóerőt kívánt neki- V Erich Honecker 1912 augusztus 25-én a Saar vidéki Neunkirchhen.ben bányászcsalád gyermekeként született- Apja tagja volt Németország Kommunista Pártjának. Honecker tíz éves korában kapcsolódott be a kommunista gyermekcsoportok munkájába. Az általános iskola elvégzése után a tetőfedő mesterséget tanulta ki. 1926-ban lett a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagja, 1929-ben lépett ne Németország Kommunista Pártjába. 1930-ban elvtársai Moszkvába, a Kommunista Ifjúsági Internacionálé iskolájába delegálták. Ezt követően a Kommunista Ifjúsági Szövetség saar-vidéki vezetőségének titkáraként működött, m-ajd 1934-ben a szövetség Központi Bizottságának tagja lett. 1933-tól aktívan, résztvett az antifasiszta harcban. 1935 decemberében letartóztatták és másfél évvel később tíz évi börtönbüntetésre ítélték. Miután a szovjet hadsereg egységei kiszabadították fogságából. az NKP Központi Bizottságának ifjúsági titkára. majd később a Központi Ifíúsági Bizottság vezetője lettHonecker. a Szabad Német Ifjúság (FDJ) egyik megala- kítója volt. 1946-tól 1955-ig az FDJ Központi Tanácsának elnöke. 1947-ben ő vezette az első ifjúsági küldöttséget, amely a második világháború után, a Szovjetunióba utazott. 1949 és 1955 között a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség végrehajtó bizottságának tagjaként tevékenykedett. 1946-tól, mint az NKP Központi Bizottságának tagja, Honecker részt vett a két munkáspárt egyesítésének megvalósításában. Az egyesülési kongresszus beválasztotta a Német Szocialista Egységpárt elnökségébe. Ho- neckert minden ezt követő pártkongresszuson beválasztották a párt kollektív vezető testületébe, a Központi Bizottságba. 1950 óta a Politikai Bizottság tagja. 1955 és 56 között a Szovjeutnió- ban tanult. 1958-tól a Központi Bizottság titkára. , Erich Honecker az elmúlt években részt vett a szocialista országok part- és állami vezetőinek minden jelentős találkozóján. Aktívan közreműködött a kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai nemzetközi tanácskozásának előkészítésében. A Német Demokratikus Köztársaság megalakulása óta Honecker a népi kamara képviselője. A dolgozók érdekeit szolgáló, következetes önfeláldozó magatartásáért, harcokban gazdag életéért a Marx Károly Érdemrendet, a Munka Hőse kitüntetést és más magas kitüntetéseket kapott. Brandt Becsbe látogat A hétfői bécsi lapok hírül adták, hogy az osztrák fővárosba várják a bonni kormány szóvivőjét. Von Wech- mart —, aki megbeszélést folytat Kreisky kancellárral és Kirchsläger külügyminiszterrel. Látogatása többek között Brandt nyugatnémet kancellár bécsi utazásának előkészületeit szolgálta. GYORSLISTA Az 197 1 május hó 3-án 3 782 288 hűtőgép megtartott lottó jutalomsor3 787 853 fényképezőgép solásról, melyen a 14. heti 3 788 4«9 méteráru lottószelvények vettek részt3 789 761 Ismerd meg hazá3 404 957 éléskamra ut. dat. Autóbusztúra. 3 408 978 ki mit vál. 3 799 180 fényképezőgép 3 414 058 éléskamra ut. 3 801 223 tv 3 415 607 tv 3 813 200 bútor-lakbér. 3 415 760 mosógép 3 813 212 mosógép 3 416 348 méteráru 3 818 348 tv 3 432 766 méteráru 3 818 444 tv 3 447 965 ki mit vál. 3 822 498 utalv. 3 449 914 utalv. 3 827 739 utalv. 3 452 827 éléskamra ut. 3 840 600 tv 3 456 720 ruházati cikk 3 845 147 tv 3 466 327 ruházati cikk 3 853 383 ki mit vál. 3 468 383 mosógép 3 859 078 tv 3 473 230 ruházati cikk 3 863 148 utalv. 4 481 268 háztart- g. 3 863 «22 motorkerékpár 3 489 717 ruházati cikk 3 865 807 háztart. g. 3 497 810 hűtőgép 3 874 588 rádió 3 507 556 OFOTÉRT ut. 3 887 321 éléskamra utalv. 3 519 943 bútor — lakbér. 3 899 157 ki mit vál. 3 542 002 OFOTÉRT ut. 3 901 174 bútor 3 551 242 háztart. g. 3 922 072 utalv. 3 552 049 OFOTÉRT ut. 3 922 531 tv 3 552 613 ruházati cikk 3 929 245 ruházati cikk 3 559 178 utalv. 3 929 788 tv 3 568 022 ruházati cikk 3 934 777 óra 3 569 492 éléskamra ut. 4 072 559 bútor-laber. 3 587 231 bútor — laber. 4 075 229 tv 3 588 233 hűtőgép 4 077 092 háztart. g. 3 596 646 tv 4 080 479 háztart. g. 3 603 826 méteráru 4 089 188 háztart. g. 3 610 779 tv 4 288 088 mosógép 3 616 750 hűtőgép 4 292 478 Ismerd meg hazá3 625 341 ki mit váldat, autóbusztúra 3 625 438 bútor — lakbér. 4 297 020 tv 3 632 422 OFOTÉRT ut. 4 300 387 Ismerd meg hazá3 639 417 háztart. g. dat, autóbusztúra 3 642 224 háztart. g. 4 301 423 ki mit vál. 3 665 005 méteráru 4 312 130 éléskamra ut. 3 665144 ki mit vál. 7 578 402 rádió 3 665 778 mosógép 7 579 778 utalv. 3 667 219 tv 7 580 487 bútor 3 668 219 hűtőgép 8 277 419 ki mit vál. 3 670 288 ki mit vál. 8 278 051 utalv. 3 671 125 utalv8 298 972 utalv. 3 678 746 rádió 8 302 3 éléskamra ut. 3 679 912 éléskamra ut. 8 316 711 háztart. g. 3 689 456 tv 8 346 7«6 hűtőgép 3 706 576 ki mit váL 8 346 898 éléskamra utalv. 3 716 542 ki mit vál. 3 726 660 éléskamra ut. 3 727 561 háztart. g 3 728 228 ki mit váL s az ezzel járó magas bein- 3 731 8 3 éléskamra ut. 3 742 839 ruházati cikk 3 743 952 hűtőgép 3 745 080 háztart. g. 3 754 514 mosógép •3 757 389 ki mit vál. 3 781 143 Skoda S 100 tip. személygépkocsira utalv. A nyertes szelvényeket 1971. május 20-ig kell a totólottó kirendeltségek, az OTP fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V. Mün- nich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, fül esetleges számhibákért fele- f— lósséget nem .vállalunk., J