Szolnok Megyei Néplap, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-04 / 80. szám
1971. április 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A X. pártkongresszus anyagának tanulmányozása közben Szocialista valóságunk és a művészetek PALICZ JÓZSEF t ÉPÍTKEZÉS II. Hírünk a világban K ádár (i múlthoz képest ma még jogosultab- u ban mutat rá arra, hogy a magyar nép érdekében nem létezhet, sem most, sem a jövőben jobb út annál, amit jómaga követett”. Ezt az érdekes mondatot egy nyugatnémet kommentárból, a kölni rádió adásából idézzük. Igaz, még a pártkongresszus idején hangzott el, de most, hogy sorozatosan összegezzük a múlt négy esztendő tanulságait, érdemes felidézni azok közül az — ugyancsak összegező —kommentárok közül egyet. Ha cikkeink szokvány fordulatával akarnánk élni, ezt mondhatnánk: még a kölni rádió is elismeri... A szokvány fordulat mögött azonban igazság van. A nyugati kommentárok ezer és ezer változatában, (az érméi is barátságosabbakban és az ennél rosszindulatúbbakban is) vjssza-vissza tér ez a gondolat. Választások előtt állunk, és sok országban ez a dicsekvések ideje. Nálunk ez nem szokás, de a beszámoló, a visszatekintés a megtett útra kötelező is, hasznos is. így van ez a belső fejlődést illetően és Magyarország nemzetközi tevékenységével egyaránt. Milyen utat járt be, milyen hírt szerzett hazánk a nemzetközi életben? M Tgyarország — kis ország. Nem dönti el a világ sorsát, de van hivatása, van tere a tevékenységre, s igyekszik meg Is tenni a magáét. Jó hírünk van a világban, s ez két alapelvnek, azok következetes megvalósításának köszönhető. Az egyik: nemzetközi tevékenységünk főcélja a békés építőmunka külső feltételeinek megteremtése. A másik alapelv: megbízható, hű szövetségesei vagyunk a szocialista szövetségi rendszernek, de mások számára is tárgyalni akaró és tárgyalóképes jó partner. Ismerjük a magunk szerény eszközeit, egyben azonban a nagy nemzetközi lehetőségeket is, s ez a tudat magabiztosságot és kiegyensúlyozottságot ad külpolitikánknak. A Külügyminisztérium minden esztendőben kiad egy kötetet, amelyben a magyar I külpolitika legfontosabb ese- £ «lényeit rögzíti, de még • kötetbe se fér bele természetesen minden. Segítségünkre siet azonban az ösz- széfoglaláshoz néhány szám. Az elmúlt négy esztendőben kormányunk 17 országgal létesített diplomáciai kapcsolatot, és ezzel 89-re emelkedett azoknak az államoknak a száma, amellyel a Magyar Népköztársaság diplomáciai viszonyban van. Vezető politikusaink négy esztendő alatt 324 alkalommal tettek hivatalos látogatást, illetve fogadtak itthon magasrangú vendéget D e mi van a számok mögött? Miről tárgyaltak a politikusok? Milyen hírt vittek rólunk magukkal a vendégek, milyen emléket hagytak maguk mögött ott kint a magyarok? Milyen híreket röpít szét a világba Magyar- országról a sajtó? Mindez olyan szerteágazó, hogy csak saját ellentétével lehet ösz- szef oglalni: az információs tömeget egy-egy mondatba sűríteni. Leonyid Brezsnyev mondta az MSZMP X. kongresz- szusán: „Magyarország, a magyar munkásosztály, a szövetkezeti parasztság, az értelmiség, az egész dolgozó nép, joggal büszke az elmúlt negyedszázadra. Önök, kedves barátaim, ezidö alatt hatalmas történelmi átalakítást hajtottak végre”. Jólesett hallani az elismerő szavakat, annál is inkább, mert a gigantikus erőkkel rendelkező Szovjetunió tartja fejünk felett azt a védőtetőt, — mondhatjuk bátran atompajzsot is — amely lehetővé teszi sokoldalú nemzetközi tevékenységünket. S most egy másik idézet: „Engedjék meg, hogy valamennyi résztvevő nevében köszönetét mondjak a Szovjetunió Kommunista Pártjának és a Magyar Szocialista Munkáspártnak, amiért hozzájárultak ahhoz a kommunista elvtársiasság szellemében folytatott bölcs és önfeláldozó munkához, amely elősegítette tanácskozásunk sikerét.” Uruguay képviselője jelentette ki ezt a kommunista és munkáspártok moszkvai /csúcstalálkozóján. Idézhetnénk vietnami barátaink, vagy az arab népek képviselőinek szavait arról, hogy Magyarország, mindég nűtt a jő ügy mellett áll. Idézhetnénk más jellegű nemzetközi terület, a KGST képviselőit arról, hogy — munkával is, új kezdeményezésekkel is — igyekszünk hozzájárulni a szocialista gazdasági együttműködéshez. A mikor azt mondjuk, hogy nemzetközi tevékenységünk célja a békés alkotás külső feltételeinek megteremtése, nemcsak a szocialista együttműködésre gondolunk: a békéhez elengedhetetlen a különböző társadalmi rendszerű államok egymás mellett élése. S mi nem zárkózunk el attól a másik világtól. Ellenkezőleg: bőségesein mutatják kapcsolataink statisztikai görbéjének fölfelé ívelését, a négy esztendő eseményei, az Elnöki Tanács elnökének ázsiai és afrikai útja, miniszterelnökünk franciaországi, ausztriai és finnországi látogatása, a sok-sok magasrangú külföldi vendég Budapesten. Éppen két esztendeje hangzott el a Varsói Szerződés államainak felhívása az európai biztonsági konferencia összehívására. Ez a deklaráció a Budapesti Felhívás nevet kapta, s azóta a magyar diplomácia rendkívül szorgos munkával igyekszik hozzájárulni a terv megvalósításához: Péter János külügyminiszter sok-solc keleti és nyugati tanácskozása jelzi ezt a munkát. M agyarország megbízható barát, szolid partner. örülünk, hogy ezt elismerik barátaink, jólesik, hogy halljuk ezt olyan más országokban, amelyek készek barátságos kapcsolatokat kiépíteni velünk. De még ott is, ahol nem tetszik magatartásunk, az önkéntelen elismerés hangja csendül meg: elismerik következetességünket. Bármelyik nyugati fővárosban tárgyaljanak is politikusaink, bármely nyugati politikus tárgyaljon is a magyar fővárosban, nem hagyunk kétséget afelől, hogy a szocialista közösség hű tagjai vagyunk S a legutóbbi négy év diplomáciai sikerei is mutatják, hogy ez a következetesség — sehol sem rossz útlevél. ’•'"1 . Tatár In»« Sok vélemény hangzik el napjainkban a művészet és a szocializmus kapcsolatáról, a művészet és politika összefüggéséről. Arról, hogy az alkotás művészi folyamatát mennyire termékenyítette — vagy nem termékenyítette — meg szocialista valóságunk; arról, hogy tényleg a mai szocialista valóságot tükrözik-e a művészeti alkotások vagy sem; mennyi ebben a polgári, kispolgári ideológia és szemlélet hatása, és így tovább. Nehéz lenne tagadni, hogy nálunk a kultúrának, a művészeti alkotásoknak sokkal nagyobb hatásuk van a társadalmi közhangulatra, mint más, főleg fejlett nyugati országokban. Közismert, hogy ott szinte teljesen visszhang nélkül születnek jeles alkotások. Ezek még az értelmiségnek — amely rétegnek, úgymond, „hivatalból” közelebbi kapcsolata van a kultúrával, a művészetekkel — is csak szűk körében keltenek némi visszhangot. Tehát ott a kultúra nem válik annyira közvetlen politikai kérdéssé. A magyar társadalom fejlődésében sajátos hagyomány, 'hogy a művészetek mindig nagy politikai szerepet is betöltötték a magyar progresszióban. Elég gyakran előbb a költészet és irodalom fogalmazta meg a megérett társadalmi kérdéseket és csak később a politika. S ez a hagyomány nem tűnt el nyomtalanul. A helyzet persze — a munkásosztály és forradalmi pártja kialakulásával — már régen mássá lett. Hogv úgy mondjuk: a vátesz szerepét ma már, a mi modem korunkban nem egyes művészek (írók, költők stb.) töltik be, hanem a „vátesz” maga a társadalomtudománnyal felfegyverzett, a tömegekkel együtt élő-lélegző tudatos szervezett erő — a kommunisták pártja. Noha — híven eddigi politikánkhoz — a jövőben sem kíván a párt a művészeti munkába, a stíluskeresésbe adminisztratív eszközzel beleavatkozni, ideológiailag egyáltalán nem közömbös e társadalmi jelenség iránt. Ellenkezőleg. A párt ideológiai tevékenysége arra irányul, hogv a marxista—leninista világnézet minél mélyebben áthassa, átformálja az alkotó művészeket, mert mev«vőződé- sünk, hogy szocialista művek csak szocialista világnézet alanián foganhatnak. Elutasítiuk azt a gyakorlatot amelv közvetlen nan! szolgálatot követelt a kultúrától. a művészetektől. Biztosiunk az alkotás szabad légkörét, helyt adva minden humanista — tehát nem kizárólag csak szocialista — alkotásnak és iránvzatnak. De — és itt hadd idézzük a X. kongresszus határozatát; — ..Uevnnnklíor a kultiu-nlís élet területén sem engedtük l^Zt-éghe vonni a ir'rt. a szocialista állam illetékességét senkitől.” Ezt a Ténveffes kérdést a szocializmus és a művészetek kancsolatáhan úgv vé' iük. most é« a i "-vőben kissé erőtelesebben szükséges hangsúlyozni. Akadnak olyanok. akik — nem ismerve a művészeti alkotás folyamatának bonyolultságát, a szocialista alapnak a felépítményre gyakorolt ellentmondásos voltát. — ott is türelmetlenek, ahol türelmesnek kellene lenni, ahol fel kellene karolni minden őszinte jószándékot, még akkor is. ha ez vitára késztet bennünket. Ez a türelmetlenség káros a szocialista művészetek feilődésére. De kár lenne hal’gatni arról is, hogv halvánként az alkotó mühe- Ivek van liberális envadskcnvság is. Nem a nárt művészei-no- litikája a liberális — amit egyesek felfedezni vélnek egy-egy téves vagy elhibázott művészeti produktum, színházi bemutató, film, vagy irodalmi színpadi előadás kapcsán —, hanem a „baloldali” szűkkeblűség és öoktrínerség mellett jelen van egy más előjelű — de miért ne mondjuk ki:< jobboldali irányzatú, indíttatású — tünet is. amely egyes esetekben liberalizmushoz vezet. Ezekkel a hibás egyedi alkotásokkal szemben utólag is csak a kritika elvi fegyverét alkalmazzuk, nem engedhetünk a türelmetlenségnek, s nem gondolunk adminisztratív lépésekre. Ellenben az az igény joggal megfogalmazható, hogy a jövőben minden alkotó műhelyben emelkedjék magasabb színvonalra a felelősség, hogy lehetőleg még az alkotás folyamatában, vagy a publikálás előtt, jól működjék az a — világnézetünk által szabályozott — művészeti kontroll, amely elejét veheti a durvább hibáknakA párt nem akarja előírni egytlen alkotó művésznek sem, hogyan és mit alkosson. De elvileg nemcsak joga, kötelessége is a pártnak, hogy irányelveket adjon. Megint csak a X. pártkongresszus dokumentumához fordulhatunk, ahol ezeket olvashatjuk: „Alkotóinktól azt várjuk, hogy a szocializmus adta lehetőségeket népünk javára kamatoztassák. segítsék megérteni és cselekvőén formálni gazdagabb, egyszersmind bonyolultabb, világunkat. Továbbra is a népünk és az emberiség alapvető létkérdésedben pártosan állást foglaló, szocialista realista, közéleti elkötelezettségű művészetet támogatjuk. Kulturális. művészeti életünkben tovább kell erősíteni a politikai és ideológiai egység irányába ható tendenciákat. Növelni kell a kommunista, szocialista közéletiség erőit.” Nincs irányzatosság nélküli művészet. A művészet mindig irányzata*, hiszen i művészettörténetben világosan kimutatható mindenkorban a művészet és politika kapcsolata. Azért irányza- tos a művészet, mert tükrözi adott korát, s abban rejlik iránvzatossága elsősorban. hogy mit ábrázol, miként értelmezi korát, hogyan interpretál? Miképpen mutatja meg saját kora emberének erkölcsi arculatát, hiszen az erkölcs maga is tükör, amely formálja az egyén világnézetét, erkölcsi arculatát. Teljesen jogos a x. kongresszusnak az az igénye is. hogy a művészet szorosabb kapcsolatban legyen az élettel, arntty ma a szocializmus építésének gyakorlata. Ily módon szolgálhatja a nép érdekeit és művészi igényét. így lehel részese az új ember nevelésének- Persze az elvár) irodalmi művek, amelyek a lumpenek világát ábrázolják, alkalmasak lehetnek arra, hogy figyelmeztessenek: így nem szabad élni. De csupán ennek a negatív tendenciának megmutatása maga is hamisítás lehet, mert az élet ilyen is, meg merőben más is. Miért van az, hogy irodalmi folyóirataink jóformán csak presszótörténeteket, sexirodalmat tálalnak? Alig villan fel a becsülettel, tiszességgel, szocialista tudatossággal élő és dolgozó munkás alakja? Nincs itt valami szemléleti torzulás? Alkotóművészek nézetében és szerkesztői koncepciókban? A népiség igénye az új közönség részéről elemi erővel nvilatkozik meg a művészi produktumok megítélésénél. Nagvon tanulságos ezzel kapcsolatban Lukács Györgyöt idézni, aki a minap a Bartók-ünnepségen kifejtette: „a nép hatalma tulajdonképpen Bartók egész tevékenységének alapvető motívuma. Bartók, aki kora világának zenéjével ugyan szemben állt, együtt tiltakozik mindazokkal, akik a modem kapitalizmus jelensége, az ember elidegenítése ellep lázadoznak. Bartók a nép nevében teszi ezt, s a nép alatt nem a régi idők valami szentimentális hagyományát érti, hanem nemzetközi értelemben: a népien belül azokat az erőket, amelyek emberhez méltó életet akarnak élni.” Ez nagyonis egyértelmű állásfoglalás. De talán még egy idézet kívánkozik ide. A Magyar Ifjúság nemrég közölte Kádár János gondolatait egy budapesti diáklap szerkesztőinek adott válaszát. Egyik helyütt ezek olvashatók: „József Attila élete, küzdelme, tragédiája engem arra a gorkíji mesehősre emlékeztet, aki saját szívét kitépte, s annak lángjával mutatta a szabadulás útját a sötét erdőben ' tévelygő népének.” Nos, nyilvánvaló, hogy ez az eszménykép sokak számára ma nem érhető el. De sokan megközelíthetik, ha megértik a József Attila-i világszemléletet, művészetének, költészetének azonosulását a szocializmus, a kommunizmus ügyével. Mert itt a szocialista elkötelezettség nyílt vállalásáról van szó! Az is igaz, hogy mi nyilvánosságot adunk a mai nyugati polgári művészeti értékeknek is, a mi társadalmunk nem zárható el hermetikus falakkal a nyugati eszmei áramlatok elől. Másrészt az is nyilvánvaló, hogy a korábbinál reálisabban értelmezzük a magyar irodalom és kultúra hagyományait De a fő törekvésünk — és elsősorban ennek szolgálatába állítjuk a szocialista állam mecénási tevékenységét is — az, amit a X. pártkongresszus a fent idézett módon megfogalmazott. (Egyébként nem bizonyos, hogy minden szinten, a községi, városi tanácsokban is, jól sáfárkodnak új mecénásaink az állam anyagi eszközeivel.) Hogy még nem mindenütt érvényesülnek a kongresz- szuson megfogalmazottak? Ennek oka lehet egyrészt hogy föllelhető manapság még a doktriner, szűkítő, balos álláspont hatása. Másrészt az a jobboldali ideológia is, amely Nyugatról meg-megújuló táplálékot kap. Amikor ezt hangosabban szóvá tesszük, nincs szó kultúrpolitikánkban semmiféle „megmerevedésről”. Ellenkezőleg! Az alkotó viták tisztábbá teszik az elvi álláspontokat, javítják az alkotói légkört. Ebben a vonatkozásban is meg kell találnunk, mit jelent magasabb szinten folytatni a szocializmus teljes felépítéséért a harcot. Teljes mérr tékben támogatjuk az alkotó erőket, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a kockázatot is vállalni kell, hiszen az alkotás rendkívül bonyolult folyamat, amelyben ellentmondások is keletkeznek. De ezek időben megoldhatók, ha magasabb szintű az ideológiai munka az alkotó műhelyekben, és magasabb szintre emelkedik a felelősség is, mindenekelőtt az ott alkotó kommunisták soraiban. Elvi vitákra van szükség. A vitatkozás alakítja a nézeteket, és kovácsolja ki a helyes marxista álláspontot. Meggyőződésünk, hogy minél jobban megtermékenyíti a marxista—leninista világnézet az alkotó művészeket, annál inkább várhatók, hogy olyan alkotások születnek, amelyek magas művészi színvonalon jelenítik meg a ma emberének alakját, erkölcsi világát. Rácz Lajosi 1
