Szolnok Megyei Néplap, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-22 / 94. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. április 22. Az olaj háború csatái 5. Az olajszagú háború Többször is szó esett már arról az országok egész sorát — kőolajtermelőket és olaj- származékokat fogyasztókat egyaránt — állandóan foglalkoztató kérdésről, hogy meddig elegendő földünk jelenleg ismert olajtartaléka. Közismert, hogy a kőolajfogyasztás szó szerint napról r.apia növeltszik; az energia- igény és a petrokémia gyorsan növekvő szükségletei élővé teszik ezt a gondot. A problémáról az amerikai külügyminisztérium hivatalos lapjában a múlt esztendő októberének végén ezt írta P. H. Trezise államtitkár: „Uralkodó helyzetünk van az egész világon a kőolaj területén és a kőolaj a legfontosabb termék a világkereskedelemben... Egyetlen kormány sem feledkezhet meg arról, hogy milyen fontos helyet foglalnak el az energiaforrások politikai és gazdasági életében”. Bélyeg az elefánton Nos, James Gauntt amerikai geológus szerint Dél- Vietnam, Kambodzsa, Thaiföld és Indonézia partjai mentén a tenger alatt fekvő olajmezők öt év múlva több kőolajat termelhetnek, mint amennyit ma az egész nyugati világ elfogyaszt. — Az egyik nagy. cég igazgatója szerint idézzük — „A nagyon gazdag amerikai olajkészletek (a lousianai kőolaj forrásokra gondolok) a délkeletázsiai palimén ti olajkészletekkel összehasonlítva olyanok, mint egy bélyeg az elefánt hátán”. A Fortune című amerikai lap egy esztendeje megírta, hogy hat nagy olajcég (közülük öt amerikai és egy angol) tizenkét millió dollárt fektetett be eddig a kutatásokba és az eredmény arról győzi meg a befektetőket, hogy a tengerfenék alatt ott, Délkelet-Ázsiában valószínűleg a világ legnagyobb kőolaj- és földgáz-készlete van; nagyobb annál a mesebeli gazdagságú olejmezőnél, amely a Perzsa-öböl környéke alatt található. 1970 decemberében a sai- goni rezsim nemzetgyűlése megszavazta. Thieu elnök pedig törvényerőre emelte azt a javaslatot, amelynek alapján külföldi olajtársaságok engedélyt kapnak arra, hogy kőolaj után kutassanak, majd azt kiaknázzák, mindenütt a tengerfenék alatt a dél-vietnami partok mentén. Nem sokkal később a puccsista kambodzsai rezsim és a thaiföldi vezetők állapodtak meg, hogy a sai- goni kormány elhatározásához hasonlóan, lehetővé teszik az amerikai vállalatoknak a kutatást és a kitermelést... Az egyezményről nincs említés A geológusok, amikor beszámoltak kutatási eredményeikről, azt sem hallgatták el, hogy a dél-vietnami és kambodzsai partok mentén a tenger alatt húzódó olajmezők kőolaja különlegesen értékes: igen csekély a kéntartalma, így tehát olcsóbban dolgozható fel, mint a más forrásokból származó olaj. A dél-vietnami nép, Indokína többi népei tulajdonát képező sok-sok millió tonna olaj áruba bocsátására már szervezetet is létesítettek Saigonban; annak vezetője, Tran Van Khai külön is hangsúlyozta, milyen kiváló minőségű lesz majd a most már élőre eladott olaj. Azokban a terjedelmes nyilatkozatokban, amelyeket az Egyesült Államok politikai és katonai vezetői az amerikaiak indokínai háborújáról tettek és tesznek, souminden szerepel. Szó esik itt „szabadságjogokról”, a dél-vietnami, kambodzsai és laoszi jobboldali csoportoknak „az amerikaiak iránt érzett szövetségi és baráti kapcsolatairól”, de sem Abrams tábornok, indokínai amerikai főparancsnok szavaiban, sem Nixon terjedelmes külpolitikai üzenetében vagy sajtó- konferenciáin nincs említés az olajkutatási egyezményről. Inkább több import Trezise államtitkár már idézett cikkében megállapítja, hogy az Egyesült Államok képes lenne megnövelni hazai kőolajtermelését, de a költséges: — s így természetesen az árak is otthon lényegesen magasabbak lennének, mint valamelyik távoli területen, ott, ahol a nagy monopóliumok még diktálhatnak a termelő országnak. Az amerikai fogyasztó — így az államtitsár — nyilván inkább amellett dönt, hogy az Egyesült Államok importáljon több kőolajat”. Ennek az érvelésnek egyik hiányossága az, hogy nem mondja el; a nagy olajmonopóliumok számára ez az import sok-sok milliárd hasznot jelent. Nem mondja el azt sem, hogy az indokínai háborút most már éppen az olaj jegyében terjeszti Ki újra és újra Nixon elnök — a ..Vietnam izálás” jelszava aligha fedi el ezt a tényt. A vietnami nép nevében a délvietnami ideiglenes kormány és a többi indokínai nép igazi kormányai is kijelentették; a saigoniaknak nincs joguk áruba bocsátani a tengerfenék olaját, a nép tulajdonát. Az olajháború csatáinas sorába hamarosan belép a küzdelem a délkelet-ázsiai olajért is. Gárdos Miklós Vége Érettségi menetrend a dolgozók középiskoláiban Az idén csaknem 20 000 „felnőtt diák” készül érettségi, illetve képesítő vizsgára a különböző típusú középiskolák esti, valamint levelező tagozatain. A Művelődésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az érettségi menetrendje a következőképpen alakul; a dolgozók gimnáziumaiban a szóbeli osztályvizsgákat május 25-ig fejezik be. Magyar nyelv- és irodalomból június 3-án, matematikából június 4-én írják meg a végzősök érettségi dolgozatukat. A szóbeli érettségit június 21 és július 15-e között bonyolítják le. A dolgozók szakközépiskoláiban és technikumaiban a negyedikesek osztály vizsgáit ugyancsak májusban tartják. Az újtipusú (ipari, posta- és vasútforgalmi, kereskedelmi, vízügyi, stb.) szakközépiskolákban tanuló dolgozók írásbeli érettségi dolgozatukat a május 26-a és június elseje közötti időszakban készítik el. A dolgozók közgazdasági szakközépiskoláiban és köz- gazdasági technikumaiban az írásbeli érettségi, illetve képesítő vizsgákra június 1—-5-e között kerül sor. A szóbeli vizsgák időpontját az igazgató határozza meg. ezek általában június második felében lesznek. mÉfc. A zöldségtermesztés növelése Lengyelországban Albrecht Dürer A Magyar Posta 10 forint névértékű blokk kiadásával köszönti Albrecht Dürer születésének 500. évfordulóját. A blokk a nagy művész Férfiképmás c. alkotását ábrázol, ja, amely a Szépművészeti Múzeum féltett kincsei közé tartozik. Az új kiadás keretét Bokros Ferenc grafikus- művész, Dürer egyik kerettanulmányából állította ösz- sze. Dürer egyetemes művész, festő, grafikus (fa- és rézmetszet), ezenkívül értékes könyveket is írt. A német nép nagy művészét szoros kapcsolatok fűzik hazánkhoz. Szülei a Békés megyei Ajtós községben éltek. Az apa ötvös volt és a XV. század közepén költözött Németországba. Az évfordulót szülővárosában. Nümbergben páratlan kiállítással ünnepük, Dürer 500 remekművét mutatják be. amelyet 13 ország múzeumaiból kölcsönöznek. A kiállítást szeptemberben Dr ez. dába helyezik át, hogy a Német Demokratikus Köztársaság polgárai is gyönyörködhessenek Dürer életművében. A Magyar Posta új blokkján szereplő kép is vándorútra. Számos külföldi bélyegen láthatók Dürer alkotásai, különösen önarckpe (ez lesz Albánia jubileumi blokkja is), amelyet három példányban festett meg és most a párizsi Louvre, a madridi Prado, a müncheni Pinakothek őriz. Különleges műélvezet lesz a három portré összehasonlítása, eddig ezeket sohasem lehetett együtt látni. • Az angol királyi gyűjtemény Budapesten Avilág legnagyobb bélyeg, gyűjteménye az angol királyi család tulajdonában van. IX. Erzsébet királynő enge- däyezte, hogy a páratlan albumok kincseit szeptemberben a „Budapest 71” világkiállításon bemutassák. A kiállításra ,41 külföldi országból érkeznek gyűjtemények. A jelentkezők olvan kiváló anyagot aiánloHak fel. hogy a legszigorúbb válogatás után is háromszázzal fel kell emelni a bemutató-keretek számát, még így sem lehet minden igényt kielégíteni. A Maevar Filatélia Vállalat meehí''áoára a kiállítás tartama alatt B,,rfone«ten tárttá t> TFSDA fPZIveekeCJ*zöVPtfipo'pl tem'Hpr 9-én k”1 földi k^res- kedők »-észvételével bélyegárverés lesz. Megjelent a Delta A Lombik bébi ábrándja címen a biológia „csodáit”, s főként a családtervezés mindennapos problémáit teszi a valóság mérlegére a Delta Magazin új számában Benedek István, a televízió népszerű tudós kommentátora. A magyar tudomány legnagyobb vállalkozását, a Szegedi Biológiai Központot fényképekkel és Straub F. Brúnó akadémikus cikkével ismerteti a lap. Bemutatja a Holdon működő lézer-tükrök működését, a fénnyel irányított komputereket, a köny- nyűszerkezetekkel „raktárról” összeállítható épületeket, a rejtélyes idegbetegségek okozásával gyanúsított „lassú” vírusokat, s a híradástechnika új csodafegyverét, a PCM-et. Beszámol a parányítás világrekordjáról, amely lehetővé teszi a teljes Forsyte Saga megörökítését egyetlen kártyalapon. Hírt ad a lap az egyiptomi falfestmények legújabban felderített „mesterségbeli” titkairól, a színek tartós csillogásának magyarázatáról, valamint a kopasz emberek út reménységéről. a hajátültetésről... Ezenkívül még számos újdonság, információ, ötlet és száznál több — javarészt színes — fénykép tesri változatossá a D°lta most megjelent számát. Á Szovietunió és az olimpia A Szovjetunió a korai időktől kezdődően nagy figyel, met szentelt a testnevelésnek, mint a szocialista kultúra szerves részének. Nem véletlen tehát, sogy jelenleg is több mint 50 000 turistatábor áll a sportolni vágyók rendelkezésére, A tömegsport eredményeképpen a világ. és Európa-bainoksá- gofcon a szovjet sportolók 150 aranyérmet szereztek. További gondoskodás nyilvánult meg a XXIV. párt- kongresszus előzetes okmányaiban; „Az 1971—75 években tovább kell javítani a tömeges testnevelés és tömegsport feltételeit új sportlétesítmények építésével és a meglevők jobb kihasználásával.” A szovjet társadalom az olimpiai játékokat a sport fejlődése, a népek közötti béke és barátság megerősítése szempontjából fontos eszköznek tekinti. Aggodalmat kelt, hogy egyes nyugati körök nyíltan politikai céloknak áldozzák fel a sportot. Ilyen lépés volt az 1976. évi olimpia megrendezés! jogának megtagadása Moszkvától, vagy a szocialista országok súlyemelőinek sorozatos diszkvaliSikálása a világbajnokságon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság határozatai gyakran eltérnek az olimpiai mozgalom tényleges feladataitól és ellentétben állnak a nemzetek és a világ sport- mozgalmának fejlődésével. A - szovjet sportközvélemény az 1973. évre összehívott Olimpiai Kongresszust úgy tekinti, mint lehetőséget arra, hogy rendezzék a világ sportmozgalmának mindmáig megoldatlan kérdéseit. Szövetkezeti nőküldöttek Szerdán délelőtt a Gellért szállóban megkezdte munkáját a szövetkezetek nemzetközi szövetsége mellett működő nőszövetkezők tanácsadó testületének budapesti ülésszaka. A három napra tervezett tanácskozáson 17 ország szövetkezeteinek és szövetkezeti szövetségeinek nőküldöttei vesznek részt. Szabó Istvánnak, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökének megnyitó szavai után a naoirendet S. Raikkönen, a tanácsadó testület finn elnöke terjesztette elő, Az európai hagymatermesztésben Lengyelország jelenleg a harmadik helyen áll Spanyolország és Olaszország mögött. Tervei között szerepel az is, hogy élre törjön a zöldborsó, a spárga, a fejessaláta, a zeller és más zöldségek termesztésében is. A zöldségtermesztés növeléCsaknem 100 000 tonnával kevesebb alma termett tavaly Olaszországban, mint a megelőző évben. A kisebb termés oka: tervszerűen megszüntették (kivágták) mintegy 2000 hektár területű almáskertet az Emilia-Romagna Az NSZK élelmiszeripara az idén számos újfajta tartósított tojáskészítményt kíván, forgalomba hozni. Az élelmiszerújdonságok között az alábbiakat találjuk: speciális csomagolású folyékony tojás, Az Egyesült Államokban a baromfiállomány (különösen a csirkeállomány) csaknem egy harmadánál gombás megbetegedések tapasztalhatók. A laboratóriumi vizsgálatok megállapították, hogy e gombás megbetegedéseknek különböző okai vannak, amelyek elsősorban a baromfi- állomány takarmányozására vezethetők vissza. Egyik ilyen ok az, hogy a gabonaAz Egyesült Nemzetek búzaértekezletén erőfeszítések történtek egy úgynevezett korlátozottabb nemzetközi gabonaegyezmény létrehozására — miután hivatalosan is elismerték, hogy kudarcba fulladt a fő gabonaexportáló országok azon kísérlete, hogy kompromisszumra jussanak a „bázis” búza-fajta kiválasztásával és az árskálával kapcsolatban. Az úgynevezett „korlátozott egyezmény” nem tartalmaz majd semmilyen árkikötést. vagy az előbbiekre vonatkozó jogokat és kötelességeket. Az aláíró országok azonban egyetértenek a Nemzetközi Gabona Tanács konzultációs fórumként való fenntartásában. A Tanács feladaA bőség a zöldségfajtákból általában nyár végén köszönt be. Tavasszal csak a délről érkező szerelvények látják el a nagyvárosokat friss zöldséggel. De a melegházak és a hosszú úton történő szállítás túlságosan sokba kerülnek. A Szovjetunió Zöldséetermelési Tudományos Kutató Intézetében röviden így fogalmazták meg a tennivalót: olcsón, szabad téren, bármilyen klimatikal zónában nagymennyiségű korai zöldség. A Zöldségtermelési Tudományos Kutató Intézet érdekes kísérleteket folytatott. Jó minőségű, válogatott magsére Lengyelországban kedvezőek a lehetőségek. Többek között a mezőgazdaságban dolgozik a lakosságnak több mint 35 százaléka, így a termelésnek ezen a területén Lengyelországnak — más országokkal ellentétben — nem kell munkaerő-gondokkal küzdenie. vidéken. Az almatermés csökkenésében része volt annak is, hogy Cuneo és Tren- tino tartományokban a virágzás idején bekövetkezett fagyok miatt kisebb volt a termés. keménytojás-rolád, plasztikzacskóba csomagolt tojáskockák, tojásszeletek tejben (konzerv), mélyhűtött omlett, tojásszendvicsek és különböző liofilizált tojásos készítmények. termést még a szemek teljes beérése előtt betakarítják, ugyanakkor a szemtermés gépi szárítása nem megfelelő, a szemestakarmány nagy nedvességtartalma lehetővé teszi a gombák szaporodását A gyors gépi aratásnál a szemek megsérülnek, továbbá az automata etetőkben, szállító autókban és silókban az összetapadt gabonamaradvány befüiled. ta az árakra, a kereskedelmi és nem kereskedelmi, valamint a fuvardíj tételekre vonatkozó információk gyűjtése és egyeztetése. A Tanácsnak olyan jellegű megbízatása is lesz, hogy folyamatosan vizsgálja majd egy újabb konferencia összehívásának lehetőségét, melyen egy. még az előbbinél is átfogóbb egyezmény kerülne megtárgyalásra. Illetékes források emlékeztetnek arra, hogy a javasolt „foghíjas” megállapodások alapján kevés a valószínűsége annak, hogy a piaci viszonyok tovább rosszabbodjanak annál a helyzetnél, mint amilyenek a jelenleg érvényben levő Nemzetközi Gabona Egyezmény megkötésének kezdetén voltak. vakat folyékony polimerrel itattak át A magokon leheletvékony vízvédő réteg képződött — mint egy kis nylon esőkabát. Ez a filmréteg fél hónapra, egy hónapra meggátolta a magvak kicsirázását. nem pusztultak el a váratlan első fagyoktól. Később, amikor a meleg napok már közelednek, a filmréteg megrepedezik, a magvakba bejut a nedvesség, s azok fei- csiráznak. A „téli” saláta és sárgarépa, amelyet így kezeltek, korai termést hozott és a terméshozam is a kétszerese volt a szokásosnak. Az EGK mezőgazdasága és Norvégia Ötven százalékkal kisebb lesz a norvég mezőgazdaság jövedelme, ha Norvégia belép az EGK-ba? Elárasztják-e Norvégiát az EGK olcsó mezőgazdasági termékei? Még több üzemet kell majd megszüntetni? Ezeket a kérdéseket teszik fel a norvég piezőgazdák, amikor az EGK- ba való belépésre irányuló tárgyalások ismét megélénkültek. A nyugat-európai országaltban a mezőgazdasági dolgozók száma állandóan csökken. Ez annak a következménye, hogy a mezőgazdaságból többen távoznak, mint amennyi új munkaerőt a szektor felvesz. Ez a folyamat bizonyos ideig még tart Norvégiában és Dániában a népességnek körülbelül 11 százaléka foglalkozik mező- gazdasággal, körülbelül 3 százalékkal kevesebb, mint az EGK-ban, Norvégiában a mezőgazdaság a nemzeti jövedelemben 2,3 százalékkal részesedik, az EGK és Dánia megfelelő adatai csaknem háromszor ekkorák. A nemzetközi búzamegállapodásról „Esőkabátban” a zöldségmagvak Kevesebb alma termett Olaszországban Üj tojáskészítmények Gombás megbetegedések az amerikai baromfiállománynál