Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-02 / 51. szám

8 I SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március i. 1971. MÁRCIUS 2., KEDD Meghajtok a hét végén LUJZA NAPJA A Nap kél: 6.25, nyugszik: 17.29. — A Hold kél: 8,21, nyugszik: —■ Várható időjárás ma estig: változóan felhős, hideg idő, az élénk, helyenként még erős északi, északkeleti szél csak lassan mérséklődik. He­lyenként kisebb hófúvás, A hideg idő tovább tart. — Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 0, mínusz ő fok között. Elupalhy Jenő Negyven évvel ezelőtt, 1931. március 2-án halt meg — 70 éves korában — Klu- Vathy Jenő egyetemi tanár, akadémikus, ismert fizikus. Tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen és a Műegyetemen végezte, majd Eötvös Lórándhoz került ta­nársegédnek. Rövid külföldi tanulmányút után, 1888-ban gimnáziumi tanár tett. 1903- tól a budapesti Tudomány- egyetemen az újonnan szer­vezett gyakorlati fizikai tan­szék első tanáraként dolgo­zott. 1910-be n megszervezte a gyakorlati fizikai intéze­tet, s annak igazgatójaként tevékenyekedett 1921-ben történt nyugdíjba vonulá­sáig. Jelentős Klupathy tudo­mánynépszerűsítő tevé­kenysége is; 1900-ban indí­totta meg és csaknem más­fél, évtizeden át szerkesztette az JJránia című folyóiratot. Nevéhez fűződik a vetítésnél használt elektromos úrlámpa és a hanggal történő elekt­romos távkapcsolás feltalá­lása; említésre méltó tudo­mányos eredményeket ért el a folyadékok szilárdságára vonatkozó vizsgálatok te­rén is. — A TÜRKE VEI ÁFÉSZ vendéglátó egységeinél ta­valy mintegy tizenhárom­millió forintos forgalmat bo­nyolítottak le. Az üzemágon bélül az ételforgalom nőtt Jelentősen; — több mint 10 százalékká!. Az előfizetéses menüt fogyasztók száma 22 százalékkal emelkedett, az a la carte étkezők fogyasz­tása viszont egy százalékkal csökkent. — MEGYÉNK 23 takarék­szövetkezeténél az elmúlt öt év alatt a betétállomány 46 millió forintról 151 millió forintra növekedett. A szö­vetkezetek évi forgalma je­lenleg meghaladja az évi Ü00 millió forintot. Szombat délelőtt az 509-es számú Bukarest—Budapest között közlekedő gyorsvonat mozdonyvezetője hiába adott le figyelmeztető hangjelzé­seket, a vonatsínek között haladó férfi nem tért ki a száguldó szerelvény elől. A szolnoki November 7. felül­járótól mintegy 200 méterre féktávolságon belül halálra gázolta a vonat a 32 éves Virág Ferencet (Szolnok, Szép út 31. szám alatti la­kost). A rendőrség eddigi nyomozása szerint a férfi — RÉGI vágya teljesül a jásztelkieknek: hosszú évek tartalékolása után az idén hozzákezdenek a vízmű épí­téséhez. A hárommillió fo­rintos beruházás 1971 vé­gén kezdődik, amikor a Fémmunkás Vállalat leszál­lítja a községben a hidro- glóbuszt. Az év végére be­fejeződik a nemrég össze­dőlt kultúrház építése is. A mésfél millió forintba ke­rülő kulturális létesítmény sokkal korszerűbb lesz az előzőnél. — SZOMBATON tartotta mérlegzáró közgyűlését a szolnoki Textil- és Bőrfel­dolgozó Ktsz. A szövetkezet tavaly 13,5 millió forint ér­téket termelt. Tervüket 107 százalékra teljesítették és a tagok 35 munkanap bérét kapták nyereségként. — PUSZTAKÜRTÖN 1500 négyzetméter betonjárda épül az idén mintegy 160 ezer forintos költséggel. Korszerűsítik a község víz­vezetékhálózatát is és bőví­tik a gerincvezetéket. Ezek­re a munkálatokra mintegy 260 ezer forintot költenek. — A SZÖVTF.RV készíti a rákóczifalvai ÁFÉSZ két­száz személyes éttermének terveit. A vendéglátó egy­ség és a hozzátartozó 400 adagos konyha épitéséhez 1971 második felében kez­denek hozzá. — FEBRUÁR 27-ÉN Ken­deres külterületén a 4-es számú főúton haladt sze­mélygépkocsijával Vozár János Budapest, Somogyi B. út 19. szám alatti lakos. A gépkocsivezető gyorshaj­tás következtében járművé­vel az árokba borult és a balesetnél 8 napon túl gyó­gyuló sérülést szenvedett. valószínűleg öngyilkosságot követett el. A Tiszavárkony, Kossuth út 17. szám alatt lakó Lantos Franciskát két napig nem látták kijönni a házából szomszédai. Szombat délelőtt végül is felnyitották a la­kást, ahol az egyedül élő, 59 éves nyugdíjas nőt holtan találták. A hosszú évek óta érelmeszesedésben szenvedő szív- és vesebeteg asszony­nyal az orvosszakértő meg­állapítása szerint hirtelen agyvérzés végzett. Ház a nagy erdőben A kisújszállási vadászok március 6-án avatják új ott­honukat A félmillió forin­tos költséggel épült, fürdő­szobás, olajkályhás kis er­dei lakban kellemesen töl­tik majd hétvégi pihenőiket a vadásztársaság tagjai és hozzátartozóik. Az ideális környezetben minden bi­zonnyal jól érzik majd ma­gukat a külföldi vadászok is, akik szép számmal lá­togatják a társaság terüle­tét Két szerencsétlenség vasárnap Halálos végű közlekedési baleset áldozata lett Gál Já­nos Abádszalók, Thököly út 21. szám alatti lakos. A Lenin Tsz vontatóját vezet­te Kisújszállás határában, amikor járműve megcsú­szott és az árokba borult Vezetője olyan súlyosan megsérült hogy a helyszínen meghalt. Vasárnap délután Szolno­kon, a Vöröshadsereg úton történt a másik baleset Horváth László Szolnok, Attila út 3. szám alatti la­kos ittasan biciklizett és Hegedűs Gyula zagyvaréka- si lakos szemé'yt'énkocsija elé hajtott. A baleset kö­vetkeztében a kerékpáros 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett Vcsórnaotár A megyei tanács illetékes osztályától kapott tájékozta­tás szerint e hónapban így ala­kul a megyében a vásárok időrendje. Március 6-án Üj- szászon lesz országos állat- és kirakodóvásár, 7-én Jász­apátiban tartanak állatvá- sárt és ugyanezen a napon Öcsödön országos állat- és kirakodóvásár. M’rcüis 'S-án Tószegen tartanak állat- és kirakodóvásárt 14-én nedlg Jásrfénysza-un reod-znek or­szágos állatvá«árt. Ugyan­ezen a nanon Kisújszálláson állat- és kirakodóvásárt tar­tanak. A hónap 21. napjáu Szolnokon rendeznek orszá­gos autó és motorvásárt. A hónap végén. 28-án pedig Jászberényben, valamint Kunszentmártonban lesz or­szágos állat- és kirakodóvá­sár. HIRDETMÉNY A Szolnoki Városi Tanács. V. B. Szolnok, Kisgyep te­rületén ingatlan kisajátítá­sokat hajt végre. Az érin­tett ingatlanok jegyzéke a Városi Tanács hirdető táb­láján ki van függesztve. Felkérjük mindazon ingat­lan tulajdonosokat, akiknek Ingatlana az érintett terüle­ten kisajátításra kerül és még nem kaptak értesítést a kisajátításról, címüket az ingatlan telekkönyvi hely­színrajzi számával együtt a Szolnoki Városi Tanács V. B. igazgatási osztályán adják le, vagy küldjék meg. Közüleiek, lermelőszövelkezetek, Ahami Gazdaságok figyelnél e! Ontőzőtelepek, átereszek készítéséhez azonnali kiszolgálással ÉRTÉKESÍTÜNK 30, 40, 50 cm átm. 2 fm. hosszú sérült (selejtes) tokos, betoncsöveket KEDVEZMÉNYES ÁRON. Biztosítani tudunk útalaphoz megfelelő be­tontörmeléket is. Érdeklődni: BVM SZOLNOKI GYÁRA, Anyag- és Áruforgalmi Osztályán. Telefon: 13-510, 41 mellék. Posta címünk: Szolnok 7, Postafiók 6. A támadók megszeli dilitek A doiog úgy kezdődött, hogy november 29-én Abony- ban vásár volt. Onnan jptt haza egylovas Kocsijával, meglehetősen ittasan, Rafael Pál is. Szolnokra érve a Mozdony falatozó melletti utcácskában parkírozott a szekérrel, majd bent folytat­ta az italozást. A lóra egy 11 éves fiúcska vigyázott és bár már erősen besötétedett, a kocsi nem volt kivilágítva Ezek a szabálytalanságok szúrtak szemet az arra járó URH-s rendőrjárőrökneK. A gyermeket beküldték az italboltba, hogy küldje ki a szekér tulajdonosát. A hívás­ra vagy tizenöt—húsz ci­gány tolongott ki az ajtón. Rafael maga mögött érezve a „hátország” bizalmát, mi­nősíthetetlen hangon kezdett válaszolgatni a rendőr kér­déseire. az igazoltatást pedig egyenesen megtagadta, majd ököllel támadt az egyiK jár­őrre. Hivatásban nem volt hiány Rafael József és élettársa, Jakab Katalin abonyi lako­sok sem akartak kimaradni a „buliból” és a másik jár­őrt kezdték ütlegelni, rán­gatni. A rendőrök mi Közben gumibottal védekeztek, a gépkocsi felé hátráltak. A túlerő láttán az egyik rendőr elővette a fegyverét. — Állj, mert lövök! — szólította fel a támadókat. — Ne féljetek, úgyse mer lőni — harsogott a szurkolók biztatása. MiKözben a rend­őr a földbe lőtt, a lövedék meghorzsolta Rafael Pál sar­kát, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A lövésre a tömeg és a ve­rekedők megszelídültek. Idő­közben megérkezett a másik URH-kocsi is. így az erősí­tés segítségével sikerült elő­állítani Rafael Józsefet és Jakab Katalint is. A szolnoki járásbíróság csoport tagjaként elkövetett hivatalos személy elleni erő­szak bűntette miatt Rafael Pált egyévi szabadságvesz­tésre ítélte és a közügyéit gyakorlásától egy évre eltil­totta. A másodrendű vádlott Rafael Józsefet nyolchónapi, a harmadrendű vádlott Ja­kab Katalint pedig öthónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész súlyosbításért felleb­bezett. — pb — I MOZI 1 L _____1 1 Szolnok Vörös Csillag: Tájkép csata után, Tisza: Cleopatra I—II., Jászberény Lehel: Ité'et (du.), Vihar Délen, Kisújszállás Ady: Vlagyimir Iljics Lenin (du.). Az elhagyott házban. Kunhegyes Szabadság: Tiszta égbolt, Kun- szentmárton Körös: Szerelem, Mezőtúr Dózsa: Ludas Matyi, Béke: Estély habfürdővel, Sza­badság : A skarlátruhás nő, Ti­szafüred Tisza: Csapajev (du.), Boszorkányper, Törökszentmik- tós Dózsa: Az inkák kincse, Túrkeve Vörös Csillag: Olsen bandája. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: „Szivárvány’* — Jászberény vá­ros bemutatója. KOSSUTH RADIO: 8.20: Járóka Sándor népi zene­kara játszik. 9.00: Harsan a kürtszó! (ísm.) 9.35: Bach: d-moll csembaloverseny. 10.05: Miért szép? József Attila: Elégia c. verséről (ism.) 10.25: Rossini; A házassági szerződés. 12.30: Melódiakoktél. 13.48: „Mandátum és megbízó­levél”. A választójogi tör­vény új vonásai. 14.03: Elveszett a varázsgyűrű. Mesejáték (ism.) 15.10: A magyar dalirodalomból. 15.25: Rádióiskola. 16.05: Liadov: Három szimfó- nikus költemény. 16.28: Slágermagyarázat. Vidám műsor Darvas Szilárd írásaiból. 17.38: A Budapesti Koncert Fúvószenekar játszik. 17.30: Folytassuk a vitát! 18.00: Könnyűzenei híradó. 18.30: A Szabó-család. 19.25; Népdalcsokor. 20.02': Holnap közvetítjük... 20.32: Művelődés és gazdaság. Hogy állunk a felnőtt- oktatással? 21.80: Töltsön egy órát kedvenceivel. Komjáthy György műsora. 22.20: Pégi német, angol, francia és olasz muzsika. 23.20: Könnyűzene éjfélig. 9.10: kórusmuzsika. PETŐFI RADIO: 8.05: Mozart műveiből. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.) 9.00: Kórusok romantikus operákból. 9.35: Cigánydalok, csárdások. 11.45: Az állatvilág bédekere. 12.Óö; Kórusok népdalokat énekelnek. 12 30: Zenekari muzsika. 14.00: Tánczenei koktél. 14.45: Hírek. Körzeti időiórás. 14.50: Találkozás a stúdióban. Közben: 15.30, 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom. Közben: 17.30. 17.33: Hírek. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Hivatása tanítónő (ism.) l*2*t Fiatalok hullámhosszán. 20.25: Ül könyvek (ism.) 20.28: Rádiószínház: Magyaror­szág romlásáról, avagy mi történt Mohács után? (ism.) 21.40: Zenekari muzsika. 22.20: A fehér bika. .teán— Jacques Rebearivelo versei. 22.35: Magyar szerzők népdalfeldolgozásaiból. 23.15: Puszalka. Részletek Dvorzsák operájából. URH: 18 10* Hanglemezparádé. 18.55: Kurs? Russzkovo Jazüka. Nyelvvizsga előkészítő, ri (elezet 18.18: Bartók; A televízió és a rádió mai műsorából ajánljuk A SAJT. Willem Elsschot novellájának magyarul beszélő tévéfilm változata. A filmet 20.00 órakor láthatjuk a kép­ernyőn. MANDÁTUM ÉS MEGBÍZÓLEVÉL. A választójogi tör­vény új vonásai. A mikrofon előtt; dr. Szibereky Jenő igaz- ságügyminiszter-helyettes. Riporter: Kapás Irén. Szerkesztő: Szigethy Anna. A műsort 13.48 órakor hallhatjuk a Kossuth adón. m. zongoraverseny. 19.37: Titoktartás. Szántó Tibor emlékezete (ism.) 20.98: A dzsessz kedvelőinek: Ella Fitzgerald énekel. 20.33: Beethoven: Vonósötös. 21.03: Wagner zenedrámáiból. 21.56: A Nemzetközi Rádióegye­tem műsorából. 22.26: Magyar zeneszerzők. BUDAPEST: 9.00: Iskola-tv Olvasás. (Alt. Isk. 4. oszt.) 9.55: Történelem (Alt. Isk. 5. oszt.) 11.05: Kémia (Alt. isk. 7. oszt.) 11.55: Filmesztétika (Középlsk. I. oszt.) 14.00: Olvasás (Ism.) 14.55: Történelem (ism.) 15.50: Kémia (Ism.) 17.43: Hírek. 17.50: Hollandia. Kisfllm. 18.15: Bevezető. 18.00: Hollandia. Kisfllm. 18.20: Bevezető. 18.25: Az ördög hajói. Kisfllm a jégvitorlázásról. 18.45: Dalok holland tájakon. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: A sajt. WlUem Elsschot novellájának Tv-íilmvált. 21.25; Rudi Carell. Zenés műsor. 22.00: Tv-hlradó — 2. kiadás. BECS: 18.25: Kulturális aktualitások. 18.50: Santa Fétől nyuatra. 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-Hiradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Cheviot Bay. Az ausztrá­liai miniszterelnök misz­tikus haláláról. 21.15: Egy katona, egy ágy. Filmkomédia. 22.43: Tv-Hlradó. POZSONY: 16.10: Hírek. 16.15: Pedagógusok műsora. 16.35: Orosz nyelvtanfolyam. 17.05: Dokumentumfilm Zgurfo* ka írónő életművéről. 17.45: Telesport. 18.15: Fúvószene. 18.35: Kis tv-könyvtár. 19.00: Tv-Hiradó. 19.30: Az élcsapat formálódása. Sorozat 3. rész. 20.00: Két tv-egyfelvonásos. 21.05: Csehszlovák előadóművé­szet. 21.35: Egyikük lesz. Tv-riport. 22.05: Tv-Hiradó. BELGRAD: 16.45: Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.40: Kicsiny világ. 18.30: Bosznia és Hercegovina kulturális öröksége. 19.00; Makedón népzene. 19.20: Tv-posta. 20.35: Mouchette Cvejic opera­énekesnő portréja. Totó tájékoztató A 9. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 és 13 plussz 1 találatos szelvény nincs. 12 találatos 14 darab, nyereményük egyenként 79194 forint 11 találatos 169 darab, nyere­ményük 2624 forint. 10 talá­latos 2077 darab, nyeremé­nyük 320 forint A 10. hétre átvitt juta­lomösszeg 307 973 forint. A március elsején megtartott rendes havi tárgynyeremény sorsoláson a Budapest I. kerület, Csalogány utca 22— 24. számú házban 2 szobás öröklakást az 511 975 számú szelvény, a 3 szobás örökla­kást nedig a 14 398 számú szelvény g"zdáia nyert. Az 1 876 832 ~zámú és a 8 895 348 számú szelvényre eev-egy tolótetős W-rtbiirv személy- gépkocsit sorsoltak. * V. HIRDETMÉNY Mezőtúr Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztá­lya értesíti a kedves szülő­ket. hogy az 1971rf2-es tan­évre tankot-les 1. osztályos gyem-ekek beírására a vá-os valamennyi általános isko­lájában 1971. március 8-án és 9-én d^'előtt 9 h—12 h-ig és délután 14 h—18 h-ig ke­lül sor. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093. 12—230, 12 -069* 11—939. Telex: 09 3357 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok, Kossuth tér 1, Igazgató: Virág h Iván Telefon: 12—094. Az előfizetés díja egy hónapra: 20.— forint. Index-szám: 25 069 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a testvéreknek, ismerősöknek, akik ÖZV. FARKAS ALBERTNE temetésén résztvettek* Külön köszönetét mon­dunk dr. Balogh István ke­zelő orvos úrnak, aki szen­vedésének e-*yh tésé „t min­dent elkövetett. Gyászoló Nagy család Szolnok A bony hun vásár voí fael Pál Szolnok, Lepke út 5, szám alatti lakos nem min­dennapi bűncselekmény el­követéséért felelt a napok­ban. Mint népes varjú csapat, úgy megszállták az érdek­lődők a tárgyalás napjára a szolnoki járásbíróságot. Ra-

Next

/
Thumbnails
Contents