Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-10 / 58. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március 10. Ui városok hazánk térképén Főváros í».® Megyei város * Újonnan várossá nyilvánított tetepflrfs ’ •00.1 A város le'lekszáma (ISTO bon.eier tí)S = 5 ^KÉPERNYŐJE = * ELŐTT Egy este— Hollandiával A vidéki ipartelepítés hatá­sára hazánkban is meggyor­sult az urbanizációs folya­mat. Ipari településeink la­kosságszáma gyorsan növek­szik, javul a kommunális, kulturális, eyészségügyi ellá­tottság, egyre inkább városi­as külsőt is mutatnak. Az urbanizáció előrehalad­tával városaink száma 1945- töl napjainkig 50-ről 79-re, a városi lakosság aránya — 1949-től napjainkig 36 száza­lékról 45 százalékra növeke­dett. A folyamat legintenzí­vebben az elmúlt évek során megszervezett nagyközségek­ben folyik. Közülük kerülnek ki — a szükséges szint eléré­se után — újabb városaink. Az Elnöki Tanács határozata alapján 1971 április 25-én Ba- latonfüred, Csorna. Nagyatád alakul várossá. Az Elnök Tanács kjelölte a regionális központok sze­repét betöltő megyei városo­kat is. Ezeket a városainkat — a városhálózatban elfog­lalt helyük alapján — a kor­mány kiemelten kezeli, köz­vetlen irányításukat azonban a megyékkel egyenrangú fő­várossal szemben a megyei szervek intézik. A határozat alapján Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged mellett Győr a Kisalföld és Észak-Dunántúl központja is kiemelt státuszt kapott A város járműgyár­tással, textil-, ruházati- és élelmiszeriparral, házgyárral rendelkező nagy ipari cent­rum. További fejlődését a IV. ötéves terv jármű prog­ramjából rá háruló feladatok biztosítják. A műszaki szak­emberképzést a Közlekedési és Távközlési Műszaki Fő­iskola Győrbe telepítésével oldják meg. — TERRA — Ökölvívóból balett-táncos Chicagóban egy ökölvívó mérkőzésen a bíró mindkét szembenálló felet diszkvalifi­kálta: Jerry Pink és Jimmy Morales, a két ökölvívó ugyanis három meneten ke­resztül az ámyékboxolásnak olyan kiváló példáját szol­gáltatta, hogy még véletle­nül sem helyeztek el egymá­son kemény ütést. Az illetékes sportszövetség felfüggesztette őket. ám kilá­tásuk van arra, hogy más pá­lyán csinálnak karriert: egy balett-csoport kecsegtető szerződést kínál nekik. A balett-csoport menedzse­re, Roy Williams kijelentette: ,.Véletlenül láttam a két já­tékos úgynevezett küzdelmét Ökölvívó szempontból siral­mas volt. tánc szempontból viszont csemege. Ilyen szám­mal van nálunk jövőjük-” Mibe kerülnek az olimpiai érmek? A legközelebbi olimpiai já­tékokig még több mint más­fél év van hátra, München­ben azonban már élénk ke­reskedelem folyik az arany és ezüst emlékérmekkel. Az arany érmek ára 36 és 1700 márka között váltakozik. Az eddigi bevétel 1700 000 márka. Márciusi rövidfilmek Öt magyar, két lengyel, egy román, egy szovjet és egy cseh kisfilmet láthatunk márciusban a mozikban. Kollányi Ágoston Udvarok című színes filmje azt mutat­ja meg, hogy a világvárossá növekedett Budapesten ho­gyan marad egyre kevesebb hely a régi kis házak udva­rainak. A középkori Buda polgárházainak hangulatos udvarait lassanként elnyelik a nagyvárosi építkezések. Ismét divat lett a csipke. Kolonits Ilona, a világhírű halasi csipkéről forgatott szí­nes kisfilmet. Változatok egy témára címmel. Kis József a neves magyar tudós utazóról készítette Vámbéry Ármin című film­jét. Bemutatja azokat a he­lyeket, ahol Vámbéry Ármin utazásai során járt: Konstan- tinápolytól Közép-Ázsiáig. A film elkészítéséhez a szov- jet-üzbégf filmstúdió adott segítséget. Érdekes és fontos társa­dalmi kérdéssel foglalkozik Oláh Gábor a Koránkelők című filmben. Két fiatal lány hétköznapjait mutatja be, vá­gyaik és a valóság szembe­állításával. A Díszlépés rövid rajz­film, a Pannónia Filmstúdió alkotása egészíti ki a hónap magyar rövidfilmjeinek so­rát. Rajzfilm a lengyelek most bemutatandó két alkotása is. Az első, a Mini vidám, szel­lemes hangvételű, az Utazás inkább kísérlet komolyabb, filozófikusabb téma feldolgo­zására. A szovjet Kunasir sziget című film a távoli Kamcsat­kától délre fekvő egyik vul­kanikus szigetre viszi el a né­zőt. Bemutatja a sziget föld­rajzi viszonyait, a vulkánok működését és a környező tenger élővilágát. A városi ember, különösen az utóbbi évtizedekben egy­re szívesebben menekül a természetbe. Ezt a gyakran feldolgozott témát választot­ták az Ég veled város című cseh kisfilm alkotói, akik ez­úttal a téma humoros olda­lát ragadták meg. Egy kicsit talán bizarr a megállapítás, de a holland televízió kedd esti bemutat­kozása ezt az érzést váltotta ki belőlem. Találkozás a holland tájjal, e táj jellegze­tes emberi viágával, ismer­kedés egy ország népével, szokásaival és művészetével. A holland televíziósok válto­zatos programot állítottak össze, s e változatosságban színek rejlettek Kék és fehér tájakon vándoroltunk, repül­tünk a dalok szárnyán, s egy tévéfilm a holland kisember, a tisztviselő vágyait, álmait, kiábrándulását is közelünk­be hozta. Az egyik legfőbb nemzeti termék, a sajt körül bontakozott ki a hajózási vál­lalat könyvelőjének, Franz Laarmans úrnak kiábrándu­lással végződő sajtkalandja. A kicsit elnyújtott, lassú Hosszabb szünet után je­lent meg Bors Máté a képer­nyőn. Legutóbbi jelentkezése óta kissé meg is változott. Komolyabb lett és külső megjelenésében is már nem annyira a harcos, kalandos Borsra emlékeztet, mint in­kább egy szelíd entellektuell- re. Megváltoztak a körülmé­nyek és mások a követelmé­nyek. Ez a változás látszik meg Bors Máté magatartásán és alakján is. A látszat azon­ban kissé csal. Mert amikor eljön igazán az ő ideje, ak­kor ismét úgy üli meg Rhé- dey báró rakoncátlankodó ménjét, mint annakidején, a tizenkilences harcokban. Az első rész, amelyet láttunk, valójában egy újabb sorozat kezdete. Bors Máté az ille­gális harcban tanúsított bá­torságának története. Most még csak útnak indították Bécsből, az emigráció egyik központjából a hazai küzdő­térre. De máris bravúrok so­rát mutatta be. A Bors most látott folyta­tása megőrizte a tévéfilm eredeti alapállását, kaland­film-jellegét. Most is hihetet­Ha a műsor modorában tömören kellene kifejezni vé­leményemet, azt mondanám: Kár volt ezt a szigetet bené­pesíteni. Legalábbis úgy, ahogyan péntek este Szilágyi János, Lakatlan szigeti házi­gazda irányításával történt Mert mi is volt ebben a csak szórakoztatni kívánó te­levíziós műsorban? Amely új sorozatnak kínálja magát! Négy meghívott vendég, a sziget első lakói vallottak ar­ról, hogy saját szórakozásuk­ra mit néznének meg, illetve mit hallgatnának meg ebben a nagy lakatlanságban. így kerültek aztán elő kinek- kinek kedve szerint a múlt emlékezetes pillanatai: gólok, a Tetemre hívás, egy Verdi- ária, a Sullivan opera egy részlete, Nepp ötperces rajz­filmje és egyebek. Valamint egy szellemtelen és túlbonyo­lított ötlet a Járóka kilenc képsora. Hogyan élnek a bé­bik földi ketrecükben, majd hogyan teszik lábukat elő­ször az anyaföldre? Erről tu­dósított Szőnyi János nagy igyekezettel, s közben sajnos durva nyelvi hibát is elkö­vetve. Az elmondanék felté­teles alak helyett a helytelen elmondanák változatot ejtve (Ezt csak azért említem meg, mert az utóbbi időben egyre gyakrabban hallhatunk ehhez hasonló nyelvi „botlásokat”.) A szellemeskedés természe­tére vall, ha megemlítem, hogy ebben a Járóka kilenc­ben a gondozónőt automati­kus liftnek titulálták, s a kisgyerekek táplálkozását az űrhajósok üzemanyaggal tör­ténő feltöltésének nevezték. Az unaloműző Lakatlan szi­geti műsorban Omegáék is szerepeltek. Ha rajtam állt volna, csak a lemezüket vit­tem volna a szigetre magam*. szívverésű tévéfilm végkövet­keztetése, a filmben kirajzo­lódó enyhe társadalomkritika ellenére is kissé idegen volt. Mert a sajtüzlettel póruljárt kistisztviselő visszatérése ere­deti munkahelyéhez, ahol jól érezheti magát, bár senkinek sem számít; a visszakanyaro- dás régi bevált sorsához, ön­ként sugallja a kapitalista világban divatos, kispolgári beletörődés nem épp dicsé­rendő filozófiáját. A neves énekes, Rudi Carel vonzó egyéniség, jól táncol, énekel, a köréje kanyarított show azonban már korántsem volt oly vonzó. Mindent egybe­vetve, a közel négyórás or­szágműsor érdekes bepillan­tást engedett egy kevésbé is­mert ország életébe. Jók ezek az ország-műsorok! lennek tűnő bravúrok sorjáz­nak benne, s a dramaturgia kocsija a véletlenek kerekén gördül előre nem a megol­dás, hanem mindig az újabb és újabb kalandok felé. Le­het, hogy olykor már-már mulatságos és felnőtt ésszel hihetetlen, ahogyan eseten­ként kivágja magát, vagy szorult helyzetében rátalál a megoldás nyitjára. Dehát egy kalandfilmben minden lehet­séges. A Bors pedig kaland­film. Abban tér el a műfaj nyugati példányaitól, hogy mondanivalója egyértelműen világos és szocialista szelle­miségű. Az első részt Mar­kos Miklós írta és rendezte, és láthatóan arra törekedett, hogy a váratlan fordulatok­ban bővelkedő történet kö­zepette lehetőleg jól kitapint­ható egyéniségeket állítson a képernyőre. így Sípos úr fi­guráját sikerült is kitűnően megragadnia. Ami az ötle­tek kijátszását illeti, ott azonban helyenként kissé erélytelennek bizonyult. Bors és társai tehát nem tették le a lantot. Azzal, hogy a Ta­nácsköztársaság elbukott. A harcot tovább folytatják. mai, & a filmjüket nem. Mu­zsikájuk sokkal kellemesebb, mint megjelenésük Érdekes dolog ez a szóra­koztató műsorok dolga a te­levízióban. Szinte egymás­után szenvednek hajótörést a képernyőn. Olyan progra­mok, amelyekkel átütő sikert szeretnének elérni a tévések s megbuknak. Ki tudja, mi ennek az oka? Sajnos, ránk nézőkre csak az tartozik, amit látunk a képernyőn. A Lakatlan szigetet látva, alig­hanem mi nézők váltunk ez­úttal hajótöröttekké, mert szórakozni vágyó „hajónk” bizony zátonyra futott az öt- lettelen, erőszakoltan szelle- meskedő program vizein. Ha valami gyökeres fordulat nem következik be Szilágyi János szigetén, akkor érde­mesebb lesz helyette előven­ni a jő öreg olvasmányt, Defoe Robinsonját. Röviden A Kicsoda-Micsoda’ barát­ságosabbá vált új formájá­ban, új környezetében. Csa­ládiasabb lett. De még to­vább is lehetne lépni. A já­ték közbeni kellemes cseve­gés, társalgás irányába A Váczi Mihály szavalóver­seny elődöntőinek sora szín­vonalas fordulóval zárult Kivételes tehetséget üdvözöl­hettünk a képernyőn, Péter Ilonát. A zsűri Gáti József­fel az élen szigorúan, de igaz­ságosan értékelve tanulságo­san igazította el a nézőt. Igen gyenge képminőség­ben kaptuk a San Remo-i fesztivál képeit. Érthetetlen. Olykor csak az énekesek ho­mályos vonásait lehetett ki­venni a képernyőn. Megjeleni a Nemzetközi Szemle legújabb száma A folyóirat márciusi száma több figye­lemreméltó dokumentumot közöl: egyebek közt a 15 tőkés ország kommunista párt­jának londoni tanácskozására készült alap­tézisek részleteit, a modem kapitalizmus óriásvállalatairól, a soknemzetiségű mono­póliumokról és az ellenük folyó harcról. Közű Nixon februári kongresszusi üzene­tének eredeti szövegét, s annak amerikai forrásokból származó kritikáját. A folyó­irat vezető cikkét dr. Szűrös Mátyás írta ..A Szovjetunió fejlődésének távlatai” címmel, s a szovjet politika áttekintése mellett annak fejlődési irányáról is von le következtetéseket. Közli a folyóirat öt fia­tal külpolitikus-közgazdász olajháborúról írott beható ismertetésének első részét, amely a jelenlegi olajválság előzményeit és az ezzel kapcsolatos ellentéteket vázolja. Figyelmet érdemel Karczag Gábor „Egy­ségfront Latin-Amerikában” című cikke, amely beszámol a latin-amerikai forradal­mi és haladó mozgalmakban a chilei egy­ségfront-politika sikere nyomán végbement változásról. A Vita-rovatban Chrulinák Alajos az egyiptomi osztályviszonyok rész­letes elemzésével válaszol a korábbi cikkét ért ellenvetésekre. A Nemzetközi Szemle e számában közli Lukács Györgynek a szerkesztőséghez in­tézett, s a Népszabadság február 21-i Szá­mában is megjelent levelét. Az Események nyomában rovatban a folyóirat kommentárokat hoz időszerű kül­politikai eseményekről, s felszólítja olva­sóit; véleményeikkel, kérdéseikkel fordul­janak a szerkesztőséghez, és az általános érdeklődésre számot tartó problémákra rendszeresen válaszol a szerkesztőség. Vlagyimir Tumanov: Az alkotás gyötrelmei Ha csak egyetlen alkalommal is kipróbálták erejüket az irodalom csábító és ingoványos területén, ak­kor bizonyára megértik, hogy a szer­ző mennyire szeretné, ha alkotása napvilágot látna. Mikor befejeztem humoros elbeszélésemet, magam is azt szerettem volna, ha azt miha­marabb kinyomtatják. Minden ro­konom és ismerősöm egyhangúan azt állította, hogy az elbeszélést egyenesen Csehov színvonalán sike­rült megírnom. A szolid lapocska irodalmi mun­katársa előtt álltam, s néztem, amint egyáltalán nem sietős mozdulatok­kal átlapozza kéziratom oldalait. Külsőleg nyugodtnak látszottam, belül azonban gáztűzhelyen rotyogó teáskannához hasonlítottam. — Nem rossz munka, — mondta az irodalmi munkatárs, befejezve az olvasást. — Megjelent már valahol? — Nem, még nem jelentem meg, — feleltem neki egy kis bűntudat­tal. — De szeretném remélni, hogy... — Értem, — szólt az irodalmi munkatárs. — Persze, ennek nincs jelentősége. Az a fontos, hogy jó az anyag. Elég jól kigondolta ezt az el­beszélést. Dolgozzon még rajta egy kicsit, rövidítse meg vagy ötven szá­zalékkal, aztán újra hozza el. Meg­mutatjuk az osztályvezetőnek. Végül ismét a szerkesztőségben vagyok Az osztályvezető olvasta a felére fogyott elbeszélésemet, én meg közben úgy lestem rá, mint ahogy a közlekedési szabályokat át­hágó sofőr néz a rendőrre. — Megjelent már? — kérdezte az osztályvezető, miközben befejezte az olvasást. — Nem, még nem jelentem meg, — feletem. — De remélem... — Tudja, — fordult ismét hozzám az osztályvezető, — az elbeszélése meglehetősen kedves. Dolgozgasson még rajta egy kicsit, rövidítse meg a felével, csináljon belőle egy elmés kis humoreszket, én aztán odaadom a főszerkesztő-helyettesnek. Még egy hétig s7abogattam, sőt átszabtam művemet. A főszerkesztő helyettese, miután elolvasta a humoreszkemet, ceruzá­jával sokáig matatott felette s én úgy követtem ceruzáját, mint ahogy fogfájós ember követi tekintetével a fogához közelítő fogfúrót. — Megjelent már? — kérdezte végül a főszerkesztő helyettese. — Nem, — feleltem. — De... — Az ön humoreszkjében — foly­tatta a főszerkesztő helyettese, — kétségtelenül van bizonyos friss hu­moros mag. Ne csináljunk belőle egy bohóctréfát? Csak egy néhány szót, de az olyan legyen, hogy az olvasó hangosan felkacagjon, vágj' éppen szélesen elmosolyodjon. Dolgozzon. Aztán majd megmutatjuk a főszer­kesztőnek. Még egy hétig törtem hát a fejem, hogy e rövid humoreszkből mint csinálhatnék egy még rövidebb bo­hóctréfát, amitől az olvasó hangosan felkacagjon, vagy éppen csak, hogy szélesen elmosolyodjon. Végülis a bohóctréfa elkészült. A főszerkesztő helyettese átadta a mű­vet a főszerkesztőnek. Két hét múlva kaptam egy leve­let. Reszkető ujjakkal bontottam fel a borítékot és a következőket olvas­tam: „Tisztelt szerző elvtárs! Sajnos, nem áll módunkban közölni lapunk­ban az ön bohóctréfáját helyhiány miatt, mert a rendelkezésünkre álló szabad helyet sokkal fontosabb anyagok részére tartjuk fenn. A , lap főszerkesztője. Aláírás.” Hosszasan és fájdalmasan érintett sikertelenségem. Persze, nincs rossz haszon nélkül. Kudarcaim újabb el­beszélés témájául szolgáltak. Mikor beállítottam vele a szer­kesztőségbe, újból csak azt tanácsol­ták, hogy kissé húzzam meg. „Felét, aztán megint a felét, — gondoltam magamban — humoreszk, bohóctré­fa. ..” — Nem, — feleltem határozottan, —- nem fogom megrövidíteni. Mellékesen megjegyeztem, hogy már sok újságban és folyóiratban megjelentem. És, mint látják, elbeszélésemet közölték Minden rövidítés nélkül. MOLNÁR SÁNDOR fordítása I i! * * Lakatlan ssiget Ismét Bors Krü-

Next

/
Thumbnails
Contents