Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-09 / 57. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március 9. Sikeres volta tavaszi rajt Szolnoki MTE — Ózdi Kohász 2:0 (1:0) MÁV-sporttelep, 1800 né­ző, v.: Hévízi. SZMTE: Nagy P. — Papp II, Heídrich I, Kovács, Sebők, Árvái, Ga- rics II, Himer, Mile, Nagy F., Rozsán. Edző: Lazányi Péter. Ózd: Csank — Várallyai, Mu­rányi, Mahai, Abuczki, Vár- konyi, Dolezsál, Egri, Fükő, Szendrei, Váradi. Edző: Kál- nai László. Rögtön az MTE ragadta magához a játék irányítását, az első helyzet a 6. percben adódott: Himer átadását Mi­le alig lőtte a balsarok mel­lé. Állandóan a szolnoki csa­pat támadott, az ózdiak alig jutottak át a felezővonalon. A 10. percben egymás után négy szögletet rúgott az MTE. Az elsőnél Csank a gólvonalról kaparta ki Nagy F. lövését. Három perc múl­va Papp II szabadrúgásból kapu elé ívelt labdáját Nagy F. kapásból rálőtte, Csank bravúrral hárított. Nagy ost­rom alatt állt az ózdi kapu, gól azonban nem akart szü­letni. Feljött az Ózd. A 24. percben Váradit a 16-oson belül buktatták, Hévízi a vo­nalról rugatott szabadrúgást, a . labda elakadt a sorfalban. A 30. percben megszületett a? MTE első tavaszi gólja. Himer jó átadásával Mile kapura fordult volna, a 16-oson belül azonban Vár­allyai elhúzta a lábát 11-es! Az ózdiak tiltakoztak, egy percig állt a játék. Végül a büntetőt Nagy F. a bal alsó sarokba helyezte. 1:0. Táma­dásban maradt az MTE, az ideges ózdiak sokszor sza­bálytalankodtak. Egy ízben Hímért nyomták el a kapu előtt, ezért is büntető járt volna. A 38. percben Sebőköt megrúgták, a szabadrúgás­ból Rozsán alig lőtt fölé. A 45. percben Nagy P. és Heid- rich I egymást zavarta a lab­da megszerzésében. Az egyik ózdi csatár ott termett, de Nagy P. büntető-gyanúsan akadályozta. Szünet után folytatódott az MTE ostroma. Az 52. perc­Jászberény t Lehel—Szol­noki MÁV 5:1 (3:1). Jász­berény, 200 n-, v.: Csák. Jb. Lehel: Vasas — Nagy I., Benke, Juhász — Fekete, Marczis — Urbán, Bányai, Sándor, Bugyi, Kovács. Szó. MÁV: Tari — Sülé (Ve-, rpvszki), Abonyi, Kucser — Pintér B., Földesi — Csorna, Makai (Pagonyi), Kelemen, Szabó Gy., Koródi. A ha­vas játéktéren változatos, jóiramú mérkőzést vívott a két csapat. A gólokon kívül mindkét oldalon sok helyzet kimaradt. G.: Urbán (2), Sándor, Bányai, Nagy I., ill. Csorna. Szolnoki Vegyiművek— Középtiszai MEDOSZ 8:3 (5:1). Vegyiművek pálya, v.: Mák. G.: Polgár (2), Bozsó (2), Bíró, Németh (11-esből), Kolláth, Fehér (öngól), ill. Sairáki (3). Szolnoki Olajbányász—Szó. Cukorgyár 5:3 (3:1). Tisza­ijáét, v.: Agócs. G.: Józsa (2), Kapolcsi, Fodor, Serege, ill. Tóth (2), Major II. Mezőtúri AFC—Gyomai T'K 2:0 (1:0). Mezőtúr, v.: Selmeczi. A hazai csapat minden tekintetben felül­múlta NB III-as ellenfelét. Góljai formás támadások után születtek. Ha a MAFC ben Garics remek beadását Mile a felső kapufára fejel­te. Az ózdiak előtt az 56. percben nyílt alkalom az egyenlítésre. Fűkő egy sza- badrúgá bői kapu elé ívelt labdát teljesen egyedül hagy­va a kapu mellé fejelt. Ez­után érthetetlenül lefékezett a szolnoki csapat. Átenged­te a kezdeményezést a ven­dégeknek, csapkodóvá vált u játéka. Fölénybe került az Ózd. a szolnoki védők sok­szor rúgták a labdát a pálya melletti udvarba, s emiatt percekig állt a játék. A hajrá aztán újra a szolnoki csapaté Volt. A 73, percben érdekes körülmények között született meg a második gól. Parázs jelenetek játszódtak le az ózdi kapu előtt. Mile ívelt labdát a kapu elé, Csank ki­mozdult, közben Murányi fel akart szabadítani. A labda Nagy F. fejére vágódott, majd onnan a kapu bal alsó sarkába gurult. 2:0. A 80. percben Váradi átcselezte magát a szolnoki védőnőn, lövését Nagy P. védte. Egy perc múlva Garics elfutott, de beadása Miiének nem jól jött lábra. A 87. percben Nagy F. lövését védte Csank, majd Himer hagyott ki nagy helyzetet. Röp’abda Jászkun Kupa A Szolnok megyei Röp­labda Szövetség 1958-tól évente megrendezi a Jász­kun Kupa terembajnokságot. A hagyományos verseny cél­ja, hogy — ha rövid időre is — egy táborba vonja az alacsonyabb és a magasabb szintű csapátokat és korai versenylehetőséget nyújtson a bajnoki felkészülésre. Az 1971. évi küzdelmekre 6 férfi és 4 női csapat ne­vezett be. A benevezett együttese^ mérkőzései sor­solás alapján márciusban a szolnoki Áchim András úti általános iskola tornatermé­ben kerülnek lebonyolításra, A férfi csoportban a Szol­noki TirASZ NB Il-es, a Mezőtúri Felsőfokú Techni­kum, a Szolnoki MTE, a Szolnoki Dózsa, a Szolnoki TITÁSZ II megyei bajnok­ságban játszó és a Kunhe- gyesi Gimnázium iskolai csapata alkotja a mezőnyt A nők részéről a Jászberé­nyi ESE NB II-es, a Kun- hegyesi Vörös Meteor, a Szolnoki Vegyiművek és a Szolnoki MTE megyei szintű csapatai vesznek részt Papp László Szolnokon A Szamuely Tibor gép­ipari kollégium rendezésé­ben Papp László háromszo­ros olimpiai bajnok ökölvívó ma este 17 órakor Szolno­kon, a Ságvári művelődési házban élménybeszámolót tart Szolnoki fölény a fiú tőr számokban Szombaton és vasárnap a Csongrád megyei Vívó Szak- szövetség rendezésében Sze­geden került sor öt megye serdülő kiválasztó vívóver­senyeire. Fiú, leány tőr és kardszámok kerültek lebo­nyolításra. Külön indultak a 14—15 és a 16—17 évesek. Szolnok megyét Szolnok és Törökszentmiklós vívói kép­viselték. Szombaton a kardszámok­ban a 14—15 évesek csoport­jában a döntőben Orosz az 5., Busi a 7. helyet rzerezte meg. Mindketten a MÁV ver­senyzői. Serdülőknél kardban a törökszentmiklósi Sőreg 8. lett Vasárnap a tőr számok­ban igen népes mezőnyök indultak. A 14—15 évesek leánytőr számában Németh Erika (MÁV) szerepeit jól. Nagy küzdelem után a máso­dik helyen végzett Pengeve- zetésén van még javítani va­ló. A törökszentmikló'i Ba­kó' ugyancsak jó vívással ne­gyedik. A serdülő leány tő- rözőknél Dimó (MÁV) máso­dik helyével érte el a leg­jobb eredményt Erőteljes, szép támadásaival és gyors visszaszúrásaival kiemelke­dően vívott. Szépen fejlődik Turcsányi (Törökszenmiklós), 5. helyét csak találat arány döntötte el. Szépen küzdött Széntistvány, aki 8. lett A legnagyobb küzdelmet a fiú tőr számok hozták. A T4 —15 évesek számát Orosz nyerte. Második- szándékú támadásaival volt eredmé­nyes. Meglepetés az utóbbi időben sokat fejlődött Antal 3. helye. Tolna vívott még jól, 5. lett. Mindhárman a MÁV versenyzői. A befejező szám, a 16—17 éves fiúk tőr versenye volt. Feszült légkörben indult a selejtező, a szolnokiak cso­portelsőként jutottak tovább. A középdöntőben — mivel az egymás elleni eredményeket tovább vitték — főlég a szol­nokiak között, késéiig menő küzdelem alakult ki. Dávid, Zimonyi, Gyergyói, Palatí­nus, a serdülő magyar bajnok csapat tagjai döntötték el a helyezések sorsát, ami a dön­tő végéig nyílt volt. Végül is Dávid nyert megérdemelten. Gyors visszaszúrásai rendre ültek. Zimonyi « 2. helyét gyors támadásainak köszön­heti, a 3. Gyergyói ugyancsak jól küzdött. Palatínus 5. he­lye megérdemelt ha nem idegeskedik, beleszólhatott volna az első hely sorsába. Verseny számonként az első öt helyezett indulhat a Bu­dapesten megrendezésre ke­rülő országos döntőn. G. Kiss Előkészületi mérkőzések Sikerült visszavágni a tavalyi ózdi 0:2-ért. Ezen a mér­kőzésen az MTE minden tekintetben felülni alta ellenfelét. Pontosabb összjátékával, a széleken .vezetett gyors támadá­saival sokszor okozott zavart az ózdiak soraiban, de harcos­ságban. akarásban, lelkesedésben is ellenfele fölé kerekedett. Csupán a második félidő közepén volt egy kritikus szakasz, ettől eltekintve végig irányította a játékot és teljesen meg­érdemelten győzött. Nagy F. személyében találjuk a mezőny legjobbját. Irányított, harcolt és eredményes is volt. Utána Mile következik a sorban. A többiek fs becsülettel küzdöttek, és nem okoztak csalódást a fiatalok sem. Ózd legjobbjai: Csank, Murányi, Fükő. (pi) Az SZMTE második gólja előtti jelenet. Csanfc már hiíba fut vissza, a labda a hálóba tart. A kapus mögötti játékos takarja Nagy Ferencet, akinek fejéről a labda a kapuba került Foto: Novák labdarúgó sokmozgásos játékból. G.: Rostás (2), Kis-Nemes (11- esből), Hoffler, ill. Szabó, Szepeshelyi, Oláh. J ászárokszállás—Jb. Lehel 11. 7:2 (2:1). JászárokszáUás. Jóiramú, változatos játékot hozott a két csapat, találko­zója. G.: Kóczián (2), Cser­völgyi (2). Zsólya, Rédei, Kovács, ill. Réti (2). Szajol—Sz. Olajbányász II. 4:2 (1:1). Szajol. Szajol ifi—Sz. Olajbányász ifi 3:3. SZMTE II.—Sz. Vegyimű­vek II. 3:3 (2:0). SZMÁV II.—Űjszász 4:1. MÁV-sporttelep. SZMÁV ifi—Űjszász ifi 4:1.. Szombaton Szolnokon, a cukorgyári pályára kiírt Szolnoki Gépjavító—Tisza Cipő SE mérkőzés elmaradt, mert a Tisza Cipő pénteken lemondta. Rákóczifalvg—Tiszaföldvár 3:1 (0:1). Labdarúgók a középiskolás ba noki címért ezt a formát tartani tudja, akkor a bajnokságban sok örömet szerez szurkolóinak. G.: Szűcs, Major. Mezőtúri FMGT—Kisúj­szállási MÁV MTE 4:3 (3:1). Kisújszállás, 50 n., v.: Krei- ter. A szétesően játszó ha­zai csapat megérdemelt ve­reséget szenvedett II. osztá­lyú ellenfelétől. A vendégek lepkét adtak a korszerű. A 605. sz. ITSK labdarúgó csapata jogot szerzett az or­szágos középiskolás bajnok­ság selejtezőjében való in­dulásra. összesen huszon­négy csapat vetélkedik a bajnoki címért, a mérkőzé­seket oda-visszavágó alapon kieséses rendszerben játsszák. A szolnoki együttes első találkozójára március 10-én 11.30-kor kerüj sor a Tlsza- ligetben a Budapesti Autó- közlekedési Technikum el­len. Visszavágó március 19* én a fővárosban a Volán pá­lyán. Pontegyenlőség esetén a gólkülönbség dönti el a továbbjutást. Végül a három állva maradt csapat június 20 és 26 között Gyulán ját­szik az országos bajnoki cí­mért. A 605. sz. ITSK játékosai februárban kezdték el a fel­készülést előbb 22-es, majd később 18-asra szűkített ke­rettel. A csapatban több is­mert játékos van, mint pél­dául Lakatos (Tiszaföldvár), Csontos (Törökszentmiklós), a Magyar-testvérek (Sz. Ve­gyiművek), Pénzes, Balogh, Hanó (SZMTE), Kántor (SZMÁV), Kelemen (Sz. Cu­korgyár). de tehetséges Pa­taki, Fenyvesi és Karkusz is. Nincs baj a tartalékokkal sem, mert ők is csaknem azonos szinten játszanak. Az ismeretlen mezőnyben, is­meretlen csapattal kell fel­venni a küzdelmet Ennek ellenére szeretőének a tava­lyához hasonló eredményt el­érni, amikor bekerültek az országos döntőbe. Szolnoki és törökszentmiklósi birkózók győzelmei Színvonalas mérkőznek jellemezték a Szolnok megye’ Birkózó Szövetség rendezésé­ben a MÁV-sporttelepen sor- rakerüit Keleti-területi ifjú­sági egyéni kötött -s szabad­fogású h'5ín^k'áef^t Részt vett Hajdú, Pest és Js-'• • * -N ’ - z.-t 1 A orv'*.'1 •>'T •* ,ra— sütetének 81 birkózója. Kötött­fogásban a Szolnoki MÁV ve^enyzői szerezték a leg­több ooiitot. Három első és egy harmadik helyezést ér­tek el. Szabadfogásban a tö- rökszentmiklóriak jelesked­tek három első hellvel. Egyé­ni'eg kötöttfoaásban a szol­noki Horváth yopán nyúi*ott kiemelkedő téüesüményt: a 65 kilogrammos súlycsoport­ban nvolc mduló ko-ml min­déi ellenfelét kétvál'a' le­gvőzve nvert bn lnnkp:iftnt. S^ahadfegó-ban a tö-ök^rnt- miklcsi Tóth András színes, változatos birkózással került a megérdemelt első helyre. Meglepetés a jó képességű jászberényi Király gyenge teljesítménye. örvendetes, hogy megyénkből valamény- nyi szakosztály elindította versenyzőit. A Szolnok megyei birkó­zók eredményei.Kötött fogás, 48 kg.: 1. Györfi L. (Karcag). 2. Rózsahegyi (Jb. Lehel). 52 kg.: 1. Györfi A. (Karcag) 2. Király (Lehel). 56 kg. 3. Berényi. (Leheli. 60 kg. 1. Czakó Gy. (SZMÁV). 6" kg.: 1. Horváth ÍSZMÁV1 3 p-oivr (C-rnirf.Tr, 70 v-i • 1. Nvi+rai (Jászaoá'il. 2. Dó sa (L»hel). 87 kg.; 1 BKsrt>r méryl f«"?MÁVl. ?. Ha -an go­zó (lehel'. Szab"dfee6s. 5? kg.: t. Tóth A. (Tórökseent- mikVs) 75 ke: 1. P'nt- rtm' 81 kg.: 3. Nánási (Túrkeve) 87 kg.: 1. Babella (Tm). A 65 kg os súlycsoportban győztes s oinokl Horvá.h. klubtársát, Czakó Mátyást fejtet j két vállra. A Meteor jól, a Fáklya rosszul kezdett Szolnoki Vörös Meteor—jVIező- berényi Vörös Meteor 81:73 (36:38) Békéscsaba, vezette: Molnár és Veres. Szolnok: Molnár (5), Hor- váthné (2), Kálmán (29), Zsidainé (16), Kovács (1). — Csere: Palla, Cseh, Csabai (12), Hegedűs (16), Herczeg, Keszthelyiné, Czitán. Edző': Horváth János. Nagy iramban kezdődőt a mér­kőzés. Szolnok kezdeményezett többet és a 7. percben már 15:4- re vezetett. A hazaiak egészpá­lyás letámadást alkalmaztak és sorozatos szabálytalanságokkal igyekeztek kizökkenteni a Me- , teort a játék ritmusából. Az ala­csony terem miatt a hosszú indí­tások sem sikerültek és sok volt az eladott labda is a szolnoki lányoknál. A második íéúdőben a két békési játékvezető jóvo tá- ból egymás után pontozódtak ki a szolnokiak, de így is biztosan tartották kezükben a játék irá­nyítását és csak a győzelem aránya volt kétes. Hódmezővásárhely—Karcagi Fáklya 05:68 (61:27) Hódmezővásárhely, 50 néző. — Fáklya: Horváth (9), Tür^e (2), Csanádi (9), Tapasztó (6), Szaba­dos (19). — Csere: Laboncz (2), Bodnár (4). Kiss (2). Tóth, Haj­dú (4). Nagy (5), Farkas. Megilletődötten kezdett a Fák­lya férfi csapata az első NB li­es mérkőzésen. A hazaiak ezt jól kihasználták és mire a Fáklya „felébredt”, már tűi nagy lett a pontkülönbség. A karcagi játéko­sok képtelenek voltak tartani a hazaiak legjobbját, Léhmannt, aki egymaga 45 pontot szerzett. A ipérkőzés második felében a Fáklya is jobban belelendült, — amit a szoros második félidei! eredmény is bizonyít. A Fáklya játékán meglátszott az előké­születi mérkőzések hiánya, s hozzá kell tenni, hogy igazo'áa leányában niég nem játszott Szerep! és Cs. Nagy Totó eredmények I. SBTC—Ü. Dózsa 1 2:1 2. Haladás—Pécs X 0:0 3. Videoton—Dunaújváros­X 1:1 4. Komló -Diósgyőr l 1:0 5. FTC—Tatabánya 1 3:0 6. Eger—Fg:-e értés X 0:0 7. FÖSPFD—Kecskemét 2 1:2 8 Előre-Várpalota 1 1:0 9* Pécsi Bányász—ZTE X 3:0 10, Inter—Milan 1 2:0 11. Juventus—Napoli 1 4J 12. Lazic—Bologna X ZU 13. Sampdorla—Roma X o.-o 4* li Florentina—Torino X 1:1 Táblázatok Labdarúgó NB I Eredmények: Rába ETO— Bp. Honvéd 3:0, MTK—Cse­pel 1:1. Salgótarján—Újpesti Dózsa 2:1, Vasas—SZEOL 5:0, Ferencváros—Tatabánya 3:0. Videoton—Dunaújváros 1:1. Szombathely—Pécs 0:0, Kom­ló—Diósgyőr 1:0. A bajnokság állása l. Ü. Dózsa 16 9 4 3 44-18 30 2. Vasas 16 11 1 4 40-14 29 3. FTC 16 8 4 4 2*3-13 28 4. MTK 16 6 8 2 28-20 27 5. Honvéd 16 8 3 5 29-18 26 6. Csepel 16 i 8 4 16-17 22 7. Pécs 16 4 8 4 17-16 21 8. DVTK 16 6 4 6 17 29 21 9. SBTC 16 7 4 5 27-25 20 10. Tatabánya 16 6 3 7 22-21 19 ll. Videoton 16 4 8 4 13-16 19 12. ETO 16 7 2 7 17-20 17 13. Haladás 16 5 4 7 22-29 17 14. Komló 16 4 4 8 18-23 14 15. Dunaújv. 16 2 3 11 13-35 11 16. SZEOL 16 2 2 12 9-39 7 Az utolsó oszlopban a szerzett és a jutalompontok összesítve szerepelnek» Labdarúgó NB I B Eredmények: Bp. Sparta­cus—Ganz-MÁVAG 1:1. Eger —VM Egyetértés 0:0, Orosz­lány—MÄV DAC 2:0. Kecs­kemét—Szállítók 2:1, BKV Előre—Várpalota 1 -0, Pécsi Bányász—Zalaegerszeg 0:0, Békéscsaba—Székesfehérvári MÁV 2:1, DVSC-BVSC 4:1. A bajnokság állása A jutalompontok és a szerzett pontok az utolsé oszlopban ŐSZ' szesítve vannak 1. Eg yet értés 18 11 7 — 26- 6 3’í 2. Eger 13 9 6 3 26-12 29 3. Oroszlány 18 8 4 6 26-19 21 4. MÁV DAC 18 9 3 e 13-13 27 5. K Dózsa 18 7 6 S 13-15 21 6. Be. Scart. 18 5 7 e 16-17 25 7. Pérsl E. 13 5 e 7 17-71 25 8, Békéscsaba 13 7 4 7 21--3 21 fi. tt.-.c—t-q 13 4 6 C 11-72 23 10. ZVa TE 13 C 5 7 23-21 22 :i. Ganz-M. 13 6 C 6 21-21 23 r’. Debrecen 13 7 r E 20-19 21 i?. Székes!. 13 € e 6 13-19 2» 14. «^c’nck 13 5 5 8 17-21 19 15. BVSC 13 6 5 7 25-31 18 16. Ózd 18 6 3 9 13-2« 18 17. Várpalota 18 3 8 7 16-18 IS 18. Előre 18 4 4 10 8-19 1-i

Next

/
Thumbnails
Contents