Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-30 / 75. szám
■ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Fölényes győzelem Szolnoki MTE— Ganz-MÍVAG 4:0 (2:0) A labdarúgó AB 111-ban csak a Tisza Cipő nyert MTE sporttelep, 2000 n., v.: dr. Jármai. SZMTE: Nagy P. —> Papp IX, Heidrich I, Kovács, Sebők, Árvái, Garics, Himer, Mile, Nagy F., Rozsán. Edző: Lazányi Péter. MÁVAG: Meyer — fiakos, Monostori, Marczell, Balogh. Kvassai, Bősze, Dinopulosz I (kistér), Végh (Ananiádisz), Palanik, Fenyvesi. Edző: Róz- ner Győző. Már az első percben gólt kiáltott a közönség. Sebők előre ívelt labdáját Nagy F. kapásból kapura lőtte. Meyer a gólvonalra ejtette a labdát, a játékvezető azonban to- vábbot intett. Frissen, lendületesen játszott az MTE, főleg a balszélen vezetett veszélyes támadásokat. A 11. perc meghozta az első hazai gólt. Villámgyors támadás futott a balszélen, Mile fejese a felső kapufán csattant. Meyer vetődés közben a földre huppant, a labda Nagy F. elé került, s a csatár belsővel a hálóba pofozta. 1:0. Jól játszott az MTE, támadásai rendre gólveszélyt jelentettek. A 22. percben Garics ügyes cselekkel lerázta védőjét, beadását Mile a kapu fölé fejelte. Támadgatott a MÁVAG is, de izgalmat csupán a hazai védők időnkénti könnyelműsködése okozott. A 29. percben Himer bal alsó sarokba tartó lövését Meyer szögletre öklözte, egy perc múlva Palanik szögletből beívelt labdáját Végh fejéről szedte le Nagy P. A 35. percben Himer a kapu közelében egyedül kapta Sebők beadását, de elpattant előle a labda. A 42. percben aztán sikerült... Kapu előtti csatározás után Bakos hátra gurította a labdát, Himer rácsapott és közelről élesen a hálóba lőtt. 2:0. Góllal kezdődött a második játékrész. A 48. percben Mi le két védőt is kicselezett, aztán laposan a jobb alsó sarokba lőtt. 3:0. Lefékezett az MTE, a fővárosiak mezőnyfölénybe kerültek. Tíz perc múlva ismét Mile futott el a balszélen, beadása az üres kapu előtt álló Garics elé került, de a szélső fölött át- pattant a labda. A 67. percben Ananiádisz előtt nyílt gólszerzési lehetőség. Kapura fordult volna, Heidrich I azonban a kezét fogta és így a lövés mellé szállt. Remek akciót láthattunk a 76. percben. Mile ragyogóan elfutott, lőtt, de a bal felső sarokba tartó labdát Meyer a levegőben úszva ütötte szögletre. A beívelt labdát Rozsán a bal alsó sarokba lőtte. 4:0. A 80. percben ritkán látható jelenet játszódott le a fővárosi kapu előtt. Garics átjátszotta védőjét és teljesen egyedül tört kapura. Beívelt labdáját Meyer Himer elé ütötte. A csatár előtt üres volt a kapu, védő sem állt körülötte, de várt, majd Nagy F. elé továbbított, s végül a befutó védők felszabadítottak. A végén már könnyedén, néha kissé könnyelműsködve játszott az MTE. Még'a szakosztályban, sem tit kolták, hogy tartanak a mérkőzéstől. Jó csapat a Ganz-MÁVAG, bizonyították ezt eddigi eredményei és tavaszi veretlensége. Általában szoros eredményt vártak. Nos, az MTE legénység alaposan rácáfolt az óvatoskodókra. Nagyszerű játékkal lepte meg az ellenfelet és szurkolóit. Kirobbanó formában levő középpályásai révén — Sebők Árvái, Nagy F. — uralta a mezőnyt, jobbnál jobb labdákkal indította támadásba, elsősorban a széleken a csatárokat, s teremtett rendre gólveszélyt ellenfele kapuja előtt. Gyorsan, ötletesen, nagy kedvvel, lelkesen játszott a csapat és még ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzte le a végén már kedvetlenül küzdő ellenfelét. Jó: Nagy P., Papp II, Sebők, Árvái, Nagy F., Mile, ill. Monostori, Kvasai, Palanik. (pD A MÁV-nak állt a mérkőzés Gyulai MEDOSZ—Szolnoki MÁV OtO Totó eredmények Gyula, 1200 n., v.i Bacsa Gy. MEDOSZ: Juhász — Káló, Szilágyi, Lovász — Guti, Csőke — Galbács, Vasvári (Mészáros), Kádár, Arató, Tóth I. Edző: Himer József. Sz. MÁV: Donka — Kácsor, Ábonyi, Kucser — Pintér, Földesi — Pagonyi, Kelemen, Kalmár (Csorna), Szabó Gy., Kóródl. Edző: Tu- ray András. Gyulai támadásokkal indult a játék. A 10. percben vezette első akcióját a MÁV, de Földesi keresztbe ívelt lövése elsuhant a felső sarok mellett. Közben Kalmár megsérült, de sántikálva tovább játszott. Fokozódott az iram, előbb Szabó hatalmas lövését ütötte szögletre Juhász, majd Pagonyi és Kóró- di elfutásai okoztak izgalmat. Rövid időszakra beszorult a hazai csapat, helyzetek is voltak, de a MÁV csatárok késlekedtek. A 30. perctől parázs kapu előtti jelenetek után Kóródi kitűnő beadását Kelemen az oldalléc mellé fejelte. A hazai támadósor rajtaütéseit Donka kifutásokkal hárította. Szünet után a szél segítségével a gyulaiak heves ostromba kezdtek. Szögletsoro ■ zat és egy kapufa jelezte fölényüket. Közben Donka is megsérült, de önfeláldozóan tovább játszott. A megerősített MÁV védelem — Abonyi vezetésével — kitűnően állta az ostromot. A 70. perctől elfáradtak a hazaiak a MÁV támadások egyre sűrűbbek lettek. A 81. percben Csorna a jobb szárnyon elfutott és beadását Pagonyi a jobb alsó sarokba fejelte. A teljesen szabályos gólt a játékvezető nem adta meg. Izgalmas, helyenként túl kemény játék jellemezte a zutolsó perceket. A mérkőzést a várakozásnak megfelelően kemény küzdelem jellemezte. A MÁV játékosok jó része kisebb nagyobb sérüléssel hagyta ©1 a játékteret. Jó: Abonyi (a mezőny legjobbja), Donka, Földesi, Pintér. IX. Gy. 1. Haladás—O. Dózsa x 0:0 2. Szeged—Videoton x 1:1 3. Tatabánya—Csepel 1 2:0 4. Pécs—Rába ETO 1 10 5. Kecskemét—Eger l 1:0 6. Várpalota—Oroszl. x 1:1 7. Özd—Békéscsaba x 2:2 8. FÖSPED—Előre 1 1:0 9. Ikarus—Volán x 1:) 10. Bologna—Fiorentlna x 0:0 11. Catania—Inter. 2 0:1 12. Roma—Juventus x 0:0 13. Torino—Sampdoria x 0:0 + 1 14. Verona—Foggia x 1:1 Tisza Cipő—Mátészalka 2:1 (1:1) Martfű. 200 n„ v.: Dobozi. Tisza Cipő: Tajti — Sz. Kiss, Mihovits, Mészáros, Szűcs, Novák, Katona, Kátai, Nagy I., Komláti, Triz (Kovács II.) Edző: Fazekas László. Az első félidőben, meglepetésre a vendégcsapat »átszőtt jobban, de több nagy gólhelyzetet kihagyott. Szünet után felülkerekedett a hazai együttes és ha öngóllal is, de teljesen megérdemelten győzött. G.: Komláti, Deák (öngól), ill. Kósa. Jó: Szűcs, Katona, Nagy I., Kovács II., ill. Gál, Juhász, Kósa. Tiszalöldvár—Kiskunhalas 2:2 (2:0) Tiszaföldvár, 500 n., v.: Gyarmati. Tiszaföldvár: Németh I. — Lakatos, Borza. Juhász, Bige (Kávási), Bíró, Lovász, Molnár, Németh II., Makai, Berta. Két ellentétes félidő. Az elsőben a hazai együttes kitűnően játszott és akár több góllal is vezethetett"volna. A második félidőben feljött a bajnokjelölt Kiskunhalas és főleg az utolsó félórában játszott kitűnően. Megérdemel, ten egyenlített. G.: Németh TI., Molnár (11-esből). Oláh, Mészáros. Jó: Borza, Bíró, Molnár, Németh II., illetve Mészáros, Kocsis VasS. Szolnoki Vegyiművek—Nyírbátori Dózsa 0:0 Vegyiművek pálya, 50 n., v.: Honti. Vegyiművek: Szó. ke — Bíró J., Orszáczki, Kókai (Bozsó), Palla, Polgár, Czifra, Bíró A., Kovács (Mihályi), Kolláth, Magyar. Edző: Tóth László. Végig alacsony színvonalú, rengeteg Hibával tarkított, tervszerűtlen, csapkodó játék. Jó: Bíró J., Orszáczki, ill. Mozsa, SzeDesl. Kállai. Szolnoki Ola'bánvász—Deb•X Tiszaliget, 200 n., v.: Kun. Olajbányász: Gyémánt — Thoma, Horváth, Szokolai, Józsa, Szabó Himer, Kanol- csi. Váraljai (Fejes), Bíró, Fodor. Edző: Szántó József. Jóiramú, változatos, küzdelmes mérkőzést vívott a két csapat. Az első játékrészben Váraljai három holt. biztos helyzeioen hibázott. Szünet után ismét a Középcsatár előtt nyílt góiszerzesi lehetőség, majd Jozsa kétszer a kapufát találta el, a Deíejezés előtt nehány perccel pedig egy szögieixugás- bói kapura perditett labda az egyiK gólvonalon álló védőről került a Kapu fölé. Helyzetei és a játék képe alapján az Olajbányász győzelmet érdemelt volna. Horváth a mezőny legjobbja volt, a debrecenieknél Nagy L.. Kocsis és Tóth M. játszott jól. Kilián FSE—Hajdúböszörmény 0:0 Kilián páiya, 150 n., v.: Puskcs. KFSE: Tatár — Balogh, Oláh, Pálszabó (Hernádi), Bujdosó, Király, Balázs, Kálmán, Hajdú. Kovács J., Géczi. Edző: Halász József. A KFSE kezdett jobban, a 6. percben Kovács beadását Hajdú elől Hépánszki kiütötte, majd Bujdosó lövése alig kerülte el a jobb alsó sarkot. Szünet után az 59. percben Balázs beadásából Hajdú a felső kapufát találta el. Óriási gólhelyzet volt. Jó: Tatár (a mezőny legjobbja), Kálmán, ill. Magyar, Csatári, Nagy. Rakainazi Spartacus—Szabó Lajos SE 3:0 (0:0) Rakamaz. 1500 n., v.: Szabó. Szabó SE: Hegedűs — Pomázi, Ig’.ódi, Kántor, Jan- csa — Tóth, Szűcs, Bánhidl — Kincses, Boda, Czétényi (Moriori). Edző: Máté Sándor. Szép számú közönség buzi. dítása mellett, a hszaiak lendültek támadásba, de á mezőtúriak védelme egy kivételtől eltekintve biztosan hárított. A második félidő- ben a hazai csapat 11-esből, majd egy szép támadás végén 3 0-ra elhúzott. Változatos Játék ut$n Jancsát a 16-oson belül felvágták. A büntetőt Bánhidi nagy erővel a hálótartó vasnak lőtte, de meglepetésre a játékvezető nem adta meg a gólt. G.: Borbély 2 (egvet ll-es- ből). Kádas. Jó- Erdős, Szilágyi, Csécsi, ill. Hegedűs, Jancsa, Monori, Boda. Tizennyolc csapni mindössze nyolc gólt lőtt Potyagólt kapott a Lehel Szegedi Dózsa—Jb. Lehel 1:0 (1:0) Jászberény, 600 n., v.: Papp. Sz. Dózsa: Bánfi — Gőcze, Bíró, Csanádi, Re- ményik dr.. Madarász, So- mogyfalvi, Bóka, Csordás dr., Szikora, Héger dr. Edző: ■Nyári Tibor. Lehel SC: Vasas — Nagy, Benke, Juhász, Fekete. Mafczis, Bugyi. Bányai (Görög), Urban, Lukácsi, Kovács. Edző: Bíró István. Két gyors szegedi támadással kezdődött a találkozó, majd két hazai szöglet után Bugyi kecsegtető helyzetben fölé lőtt. A 14. percben gyors vendégtámadás futott a jobboldalon és Iléger dr. tiszta helyzetben leadott jobbalsó- sarkos lövését Vasas reflexszel szögletre ütötte. Változatos, jó iramú volt a mérkőzés. Több hazai szögletrúgás maradt eredménytelen. A 23. percben született a mérkőzés egyetlen gólja. Bányai a 16-oson senkitől sem zavartatva elrúghatta volna a labdát, de rosszul adta le és Bóka közvetlen közelről megszerezte a vezetést. Nagy potyagól. 1:0. A gól után a Lehel lendült támadásbá, Marczis fölé, majd Lukácsi mellé bombázott. A 40. percben Bányai futtatta Urbánt a jobboldalon, a középcsatár beadását Kovács mintegy 8 méterről fölé fejelte. Szünet után állandósult a hazaiak fölénye. A 60. percben Bányai szögletrúgását Fekete fejelte kapufára. A Dózsa játékosai szívós védekezéssel és ügyes adogatássokkal próbálták a hazaiak rohamát megtörni. A 78. percben Juhász tört előre és jól eltalált lövése a felső kapufán csattant. Az utolsó percekben még Lukácsi egyenlíthetett volna, de lekésett a labdáról. Az első félidő változatos, jó iramú mérkőzést hozott. A szegediek nagy potyagóllal előnyt szereztek, melyet meg is tudtak tartani a mérkőzés végéig, nyomaszta hazai fölény ellenére. A Lehel csatársora a 100 százalékos gólhelyzeteket is kihagyta, a döntetlen igazságosabb lett volna. Jó: Bánfi, Bíró, Bóka, Héger dr., ill. Marczis, Lukácsi. Kunszentmártoni TE—Törökszentmiklósi Vasas * 1:0 (1:0). Kunszeritmárton 200 néző, vezette Szailer. (Szeged). —i A mintegy 25 perces nagy Vasas nyomást kitűnő játékkal hárította a hazai védelem, majd a 28. percben egy Tóth—Garáz akció után az utóbbi megszerezte a mérkőzés egyetlen gólját- Ezután kiegyenlített, „portszerű játékot láthattunk. A kitűnő játékvezetéssel mindkét fél elégedett volt. Jó: Földi, Kácsfalvi (a mezőny legjobbja), Tóth. Csornán I., Veres, ill. Lórinczi, Porhanda. Ifi: Törökszentmiklós—KU- TE 4:0. Karcag—Jászjákóhalma 2:1 (2:0) Karcag, 150 n- v-: Molnár. A tervszerűen védekező vendégekkel szemben nehezen boldogultak a hazai csatárok. Fordulás után Karcag több formás támadást vezetett, mégis a vendégek értek el gólt G.: Ökrös (tizenegyesből), örlős ill- Hegyest (tizenegyesből). Jó: Tüdős, P. Kovács, örlős, 111. Kovács, Koncsik, Hegy esi. Ifi: Jászjákóhalma—Karcag 1:0. Szolnoki Cukorgyár—Üj- szász 0:0. Cukorgyári p. 150 n-: Nagy S. (Debrecenből). Az első félidő élénk iramú, változatos játékot hozott. A cukorgyáriak háíom biztos gólhe'vzetben hibázlak. A második félidőt a Cuko-'gvár- végig támadta, de a lelkesen és jó] vádé vendégek sikeresen e’lenöl’t’k- Jó Játékvezetés. Jó: Ondók. Munkácsi, Géczi. ill. Dancsó. Kovács (a mezőny legjobbja). Nagy J. Ifi: Sz. Cukorgyár—Ujszász 3:1, Jászárokszallási Spartacus—Jászberényi Vasas 1:0 (0:0). Jászárokszállás, 600 n. v.: Horváth- Jászárokszállás nagy számú közönség előtt játszotta első tavaszi bajnoki mórkőz .ét otthonában. Változatos, helyenként jó- iramú mérkőzésen a hazaiak többet Cs veszélyesebben támadtak, megérdemelten jutottak a két pont birtokába. G-: Szabó. Jó: Rédei, Faragó, Szabó, Muntyán. ill. Buda, Csík, Inges. Ifi: Jb- Vasas—Jászárokszállás 2:1. Szolnoki MTE II-Rákó- ezifalva 1:1 (1:1) Tiszaliget, v.: Kubányi- Erósiramú, színvonalas mérkőzést játszott a két csapat. G.: Perei, ill. Papp III. Jó: No- vothnyi, Vörös, Mészáros, Dósa, ill. Adamko, Hanó, Gerhát, VinczeIfi: Sz. MTE—Rákoczifal- va 4:0. Szászberek—Szolnoki Gépjavító 0:0. Szászberek, 200 n- v.: Csák I- Változatos, heves iramú mérkőzést vívott a két csapat A hazaiak óriási lelkesedéssel egyensúlyozták a Gépjavító nagyobb technikai felkészültségét, de a látottak alapján az eredmény igazságos. Jó: Koczka, Juhász, Végó, Balogh, Bali, a Gépjavítóból senki nem emelkedett az átlag fölé. Ifi: ITSK—Szászberek 12:0. Tószeg—K- MEDOSZ 0:0. Tószeg 300 n. v-: Gere I. Végig küzdelmes mérkőzés- A játék hevében súlyos sérülés és két kiállítás is történt. Tamásit (Tószeg) lábtöréssel kórházba szállították, majd az összecsapás után a helyi csapatból Szabót a vendégektől Sági Il-t kiállították. Az eredmény, a játék és a Izgalmas küzdelemben nyert a Meteor Szolnoki Vörög Meteor— OSC 72:11 (40:34) Budapest, v.: Glllyi és Fü- löp. Szolnok: Molnár, Hor- váthné (10) Kálmán (17), Zsidainé (10), Hegedűs (20). Csere: Palla, Csabai (5), Tiszámé (6), Kovács (4), Keszt- helyiné, Czitán, Herczeg. Edző: Horváth János. Az első félidő közepén még úgy látszott, hogy fölényesen nyer a Meteor, állandóan 10—12 ponttal veze. tett. Az egyetemisták azonban — minden mindegy alapon — bátran dobtak mesz- sziről. BEAC—Karcagi Fáklya 96:77 (42:37) Budapest, vezette: Cseresnyés és Vokány. Táblázatok I.abdarúgó NB I Eredmények: Ferencváros— Vasas 1:0, Diósgyőr—Dunaújváros 1:0, Bp. Honvéd—Saigólar- ján i:4, Tatabánya—Csepel 2:0, Pécs—Rába ETO 1:0, Komló— HTK 1:0, Szombathely—ŰJpesti Dózsa 0:0, SZKOD—Videoton 1 a. Az NB I állása: 1. Ű. Dózsa 19 11 5 3 48-18 35 2. FTC 19 10 5 4 30-13 33 3. Vasas 19 12 2 5 42-16 32 4. Honvéd 19 10 4 5 36-23 31 5. MTK 19 7 8 4 30-23 29 6. Csepel 19 5 9 5 22-20 25 7. DVTK N 39 Ő 4 7 19-30 25 8. Pécs 19 5 9 5 19-18 24 9. SBTC 19 8 5 6 32-30 23 10. Tatab. 49 7 4 8 24- 22 22 11. ETO 19 9 2 8 20-22 21 12. Videofoft 19 4 9 6 15-20 20 13. Haladás 39 5 5 9 22-33 3.8 14. Komló 39 5 5 9 21-33 17 15. Duna új v. 19 2 5 12 15-33 13 16. SZEOL. 19 2 3 14 11-47 8 Az utolsó oszlopban a szerzett és- a jutalompontok összesítve szerepelnek. Labdarúgó KB I P Eredmények: VM Egyetértés - Bp. Spartacus 1:0, Pécsi Bányász—MÁV DAC 1:0, DVSC— Székésíehérvári MÁV 1.0, ózd • Békéscsaba 2:2, SzálUtók—BKV Előre 1:0. Kecskemét-Eger 1:0. BVSC—ZTE 2:2, Oroszlány— Várpalota l Az KB l B állása: helyzetek alapján igazságos. Jó: Szőllösi, Kormos, Tamási, Spányik, ilL Fábián, Pádár, Sipos. Ifi: K. MEDOSZ—Tószeg 3:0. Túrkevé—Mezőtúr 0:0. Túrkeve 400 n- v.: Csák II- Mindkét csapat igen nagy akarással küzdött, de a kapuk csak egy-két alkalommal voltak veszélyben. A mezőnyben egyenrangú el- lenfek találkozóján igazságos döntetlen született- Jó: Bőrök. Szamosfalvi, Vajda, ill- Kerékgyártó, Orosz, Szűcs, Hegyi. Ifi: Túrkeve—Mezőtúr 5:2. Szolnoki MÁV II—Kisújszállási MÁV MTE 1:0 (1:0). Kisújszállás, 200 n. v.: Tom- bor. Súlyos játékvezetői tévedések fosztották meg a hazai tsapatot a győzelemtől- A vendégek a 2. percben Szabó II- révén vezetést szereztek. Ezután teljesen beszorultak kapujuk elé, s előbb Oláh, majd Szepeshe- lyi lövése a kapufán csattant- A 31. percben Kreiter lövése a hálóba jutott, ezt azonban a játékvezető nem adta meg- — A 85. percben Oláh szögletrúgása után érintés nélkül jutott kapuba a labda. A játékvezető azonban ezt a gólt sem adta meg. A mérkőzés lefújása után csak a két csapat játékosainak volt köszönhető. hogy az érthetetlen játékvezetői ítéletek miatt feldühödött hazai közönség nem folyamodott tettleges- séghez. Jó: Nagy (mezőny legjobbja). Makai. Kántor, Csurgai, Szabó II., ilL Farkas, Téglási, Szepeshelyi, Oláh, Kreiter. Ifi: Kisújszállás—Sz. MÁV 2:01. Égi etért. 21 14 7 — 30- 6 « 2. Eger 21 11 6 4 29-13 33 3. K. Dózsa 21 9 6 6 21-18 31 4. Oroszlány 21 9 5 7 28-22 30 5. M. DAC 21 9 4 8 19-17 23 6. Pécsi B. 21 6 7 8 19-28 2a 7. Béléses. 21 8 5 8 24-23 27 8. Bp. Spart. 21 6 7 8 20-20 2? 9. FOSPED 21 5 7 9 18-25 26 10. Zala. TE 21 7 6 3 37-24 2i 11. Ganz-M. 21 7 7 7 23-27 25 12. Debrecen 21 a 6 7 21-20 24 13. BVSC 21 a 6 7 31-34 23 Szolnok . 21 7 5 9 23-26 23 15. Ózd 21 7 5 9 23-29 22 J.6. Székest. 21 6 6 9 13-21 20 17. Várpalota 21 4 9 8 20-21 ia 18. ElOre 21 4 4 13 8-23 15 Az utolsó oszlopban a szerzett ks a jutalom pontok együtt sz* repelnek. Labdarugó NB IL Keleti esop. Eredmények: KISTEXT-MűM Debrecen 3:1, Kiskunfélegyháza - Középilletépltök ^ :0, Pénzügyőr —Sza'-vas 1:0, Cegléd—SZVSE 1:0, r>EAC—Bocskai BE 2:1, Ve- csés—Budafok 1:0. 1. Cegléd 17 11 5 1 36-18 27 2. Pénzügyőr 17 19 5 2 29-12 25 3. L-eheJ 17 8 5 4 16- 9 21 4. Sz. Dózsa 11 8 4 5 27-19 29 5. Bocskai 11 6 5 6 28-27 17 6. Szó. MÁV 17 4 8 5 23-19 1« 7. DEAC 17 6 4 7 29-26 18 8. SZVSE 17 6 4 7 22-21 1« 9. KISTEXT 17 5 6 6 21-22 18 10. Budafok 17 5 5 7 22-22 15 li. Gyula 17 5 5 7 24-26 15 12. középül. 17 5 5 I 14-17 15 13. Szarvas 17 4 7 6 17-23 15 14. MGM 17 5 4 8 21-30 14 15. Vecsés 17 i 5 8 9-21 13 16. Kiskunf. 17 3 5 9 15-41 11 Labdarúgó NB HL Északkeleti csoport 1. Hajdúszob. 17 10 4 3 22-13 24 2. Záhony 17 10 2 5 38-25 22 3. Rakamaz 17 9 4 4 23-16 23 4. Nyírbátor 17 10 2 5 24-16 22 5. Hajdúbösz. 17 6 8 3 25-17 20 6. TITASZ 17 8 4 5 £3-16 20 7. Hajdú V. 17 8 3 6 19-13 19 8. Sz. Vegyi. 17 7 3 7 26-21 17 9. Püspöki. 17 7 3 7 20-23 17 10. Szabó I«. 17 6 4 7 20-22 1« 11. Tuzsér 17 6 3 8 19-26 15 12. Tisza C. 17 6 3 b 18-26 15 13. Nagykálló 17 4 6 7 16-18 14 14. Sz. Olajb. 17 3 4 10 14-30 18 15. Mátészalk. 17 5 0 12 25-42 10 16. Kilián FSE 17 2 5 10 6-21 9 A megyei labdarúgó bajnokság állása: 1. Töröksz. 20 14 3 3 62-17 31 2. Rákóczlf. 20 U •5 4 39-21 2*1 3. Túrkeve 20 11 5 4 29-23 27 4. Sz. Cukor. 20 9 5 6 31-23 23 ö>Sz. Gépj. 20 8 7 5 25-.3 23 6. Tószeg 20 8 7 5 24-27 23 7. Ü3 szász ".0 9 4 7 30-U 22 8. Mezőtúr 20 8 4 8 28-27 20 9. Karcag fe 7 6 7 26-29 £0 10. SZMTE n. 20 6 7 7 39-33 19 U- Kisújsz. 20 8 2 10 33-32 lt 12. Jászárok. 20 6 6 8 32-32 18 13. SZMAV n. 20 6 6 8 35-41 18 14. KuTE 20 7 4 Ö 22-34 11 15. K. MEDOSZ 20 6 6 10 23-26 lf 16. Jb. Vasas 20 4 6 10 23-40 14 17. Szászb.20 4 5 11 14-C5 «. JfcwjákúiL 3* fi László