Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-28 / 74. szám
V. Kasajevs Egy unalmas ember csodája A városi park egyik padján egy Igor névre hallgató fiatalember éppen szerelméről nyilatkozott egy Szvetlána nevű hölgynek. — Nézze csak, Igor, — lehullt; egy csillag, — mondta Szvetlána. — Hm, — köhintett a tenyerébe Igor, — szigorúan véve,' a csillagok nem hullanak le. Olvastam egy cikket az egyik tudományos- ismeret terjesztő lapban, és abban az állt, hogy ezek nem; csillagok, hanem meteoritok. Áthaladnak a föld légrétegén, aztán... — Mondja, miért ilyen unalmas maga mindig? — vágott közbe Szvetlána — Ráadásul már azt is előre tudom, hogyan fog engem felköszönteni a születésnapomon — Hogy? — kérdezte a fiú gépiesen. — Hát így! „Tisztelt Szvetlána! Üdvözlöm önt ezen a megtisztelő jubileumon. Kívánom, hogy a jövőben is nagy felelősséggel végezze feladatát úgy, a családban, mint a társadalmi beosztásában...” — Miért, ez talán rossz? — Ugyan, dehogy rossz, de... Tudja egyáltalán, hogy Vászja mit mondott nekem tegnap? Hát ezt mondta: „Szvetlána, ezen az ünnepi napon magának ajándékozom a félvilágot!” — Hm, — mormogta Igor, néhány ember hajlamos arra, hogy elajándékozza azt ami nem is az övé... — Ah, szóval így! _ kiá ltott fel a hölgy. _ Akkor tudja meg: Vászjával sokkal érdekesebb lenni! maga pedig egy száraz kóró, és mindig is az marad! Egy szjkrá- nyi romantika sincs magában! — Megfordult és elrobogott a fasorban. — Hát maga hová rohan? — kiáltott utána. Ez pedig nem igaz, már ami a romantikát illeti! Én... Méghozzá milyen romantikus vagyok! Sokkal romantikusabb, mint Vászja! — Igen? — A lány megfordult és gúnyosan elmosolyodott. — Vászja még azt is megígérte, hogy meglep egy terülj-asztalkámmal... — Micsoda? — hökkent meg Igor. — De hiszen ez nevetséges. Ilyen nincs is... — Vászja pedig azt mondta. hogy a föld alól is megszerzi... — vállatvont és étfutott. Igor még sokáig üldögélt a pádon, a tenyerébe kö- 1 intgetett és a történteken morfondírozott. Végül aztán felállt és határozottan mondotta: — Hát jó! Én megszerzem ezt a térítőt! Bebizonyítom, hogy én is... — Határozott léptekkel Indult el az úton. Eltelt két hét. Ez alatt az idő alatt Igorról senki nem tudott semmit. Azonban Szvetlána születésnapján megjelent Igor borotválatla- nul, tépett ruhában, mezítelen talpaihoz papucs simult. Kebeléből ünnepélyesen előhúzta a hőn áhított térítőt. — Hogyan!? — hüledezett Szvetlána. — Csak nem szerezte meg? Valóban? — Figyelmesen megszemlélte, majd bűntudattal így szólt: Szegénykém, mennyi mindent kellett kibírnia... — Lényegtelen, — Jelentette ki férfiasán, — azért is teljesítettem a kívánságát. Vegye át a terülj-asztalkát... „íme, ez a szerelem ereje! — gondolta lelkesen Szvetlána. — Egy gyökeréig észlényt, egy unalmas kórót romantikussá tett!” — Nyissa csak szét a térítőt, — mondta a szerelemtől újjáéledt kóró, — parancsoljon meg neki valamit és tapsoljon. Rögtön minden kívánsága teljesül. Nos, mit óhajt? —• Hát, valami ünnepélyeset. Hogy passzoljon a mai naphoz. — Svetlána határozatlanul széttárta a térítőt, és tapsolt hozzá. És csoda történt. Honnan, honnan nem, megjelent a terülj-asztalkám egy vizeskancsó, pohár, ceruza, elnöki csengő, s a terítő száraz, recsegő hangon bejelentette: — Megkezdjük annak az embernek szentelt ülésünket aki a feladatát maga* felelősségérzettel végzi úgy a a családban, mint a társadalmi beosztásban... Molnár Sándor foriítása kávéfőző a szobában. — Ha egy munkás bejön anyagkiutalásért, akkor mi a teendő? — kérdeztem kíváncsian. — Mélyen az illető szemébe néz, és átküldi Gort- vai kollégához. Gortvainak majd később mutatom be. Vele szoktunk délelőtt bar- kochbáznl a könyvelésben. Tud barkochbázni ? — Az előző munkahelyemen mással foglalkoztunk... — Majd beletanul — intett jóakaratúan. — Szokott telefonálni ? — Olykor. — Ha telefonálni akar, akkor lemegy a földszintre, nap. Ha kinéz az ablakon, a budai hegyek lankáit látja, — suttogta ábrándosán és megkérdezte: — Szereti a természetet? — Szeretem. — Remélem, jól fogja érezni magát nálunk. Tudja, egész rendes hely ez az üzem, csak egy baj van — jegyezte meg kissé keserűen. — Mi a baj? — kérdeztem. — Az ember agyon gürcöli magát és akkor elsején a pofájába vágnak ezerötszáz forintot! Galambos Szilveszter G. Jablonsxkij! Önkéntes detektív Munka után —- este —- Vi- talij Albertovics Pjatkin hazaérkezett. Alig ért be a lépcsőházba, máris vésztjósló jajveszékelés ütötte meg a fülét: — Segítség! Rendőr!... Vitalij Albertovics összerezzent és megigazította a szemüvegét. A lépcsőház teljesen kihalt... Aktatáskáját magához szorítva Pjatkin hármasával szedve a lépcsőket rohant felfelé. Ezalatt a lélegzetelállító ordítás dermesztő hörgéssé változott. A harmadik emelet előcsarnokában a hangok már egészen közelinek tűntek. Hirtelen asszonyi visítás töltötte meg a lépcsőházat... A 25-ös égők homályos fényében feszesen zárt négy ajtó, a 10-es, a 11-es, a 12-es, a 13- as számai csillogtak. A női sikolyt erős férfi basszus nyomta el; ezt testek földre huppanásának a moraja és erős csörömpölés követték. Ennek ellenére nehéz volt eldönteni, hogy mindez melyik lakásban is történik. Vitalij Albertovics szeme a 11-e3 számon akadt meg. Előtte a lábtörlő összegyűrtnek látszott és félre volt rúgva az ajtó elől. A zárban egy elhajlított kulcs éktelenkedett... Az ajtón belül haldoklóit az áldozat. Vitalij Albertovics öntudatlanul nyomta meg a csengő gombját, de a csengő hangját nem hallotta. A kulcs meg se mozdult az angol zárban, öklével verte az ajtót, de arra sem reagált senki. Ben,t viszont eget rengető gyermekordítás hallatszott. Vitalij Albertovics ledobta az aktatáskáját a kőre, hátralépett és vállával teljes erejéből nekiugrott az ajtónak, s vele együtt esett be a küszöbön. Pjatkin itt senkit sem látott. A fürdőszoba nyitott ajtaján betekintve valamiféle ruha volt látható, a csapból pedig a víz ömlött a padlóra. A WC feltépett ajtaján ott éktelenkedett a lefeszített tolózár, A konyhában a tűzhelyen egy lábaskában rnár odaégett az étel, amelyből szemet, torkot maró füst áradt. A bent folyó gyilkosság, a jajgatás, a hör- gés zaja a hall zárt ajtaja mögött hallatszott. Vitalij Albertovics összeszorított foggal és ököllel tört be a hallba. A látottak villámcsapásként hatottak rá. A kékesrózsaszín félhomályban állva, ülve, fekve hat ember volt látható. Egy négyéves körüli halálra rémült gyermek könnytől maszatos arccal bámult ki a francia ágy alól. Minden tekintet merően szegeződött a televízió képernyőjére.Ott a gengszterbanda éppen a nyomokat igyekezett eltüntetni. Eszeveszett gépkocsi féknyikorgás hasított a zajba. A detektívfelügyelő fekete esőkabátban közeledett egy Aliig felfegyverzett banditához. Az összecsapás döntő pillanata következett... Amikor a képernyőn megjelent a „Vége az első résznek”, a senki által észre nem vett Vitalij Albertovics Pjatkin halkan kisompolygott a 11-es számú lakásból. A lépcsőházban felvette aktatáskáját, lábaiban gyengeséget, reszketést érezve elindult lakása felé... Fordította: Sigér Imre N. Bulgakov: AZ IR Nyár volt, s én kitárt ablak mögött ültem és az ihlettől megszállva, kopogtattam az írógépemen. Az ablak alatt megállt egy ékesebb férfi és egy ideig rámbámult. Végül megszólalt: — Mit kopogsz? — Tudja, — válaszoltam neki, — én író vagyok. — Na és, akkor mi van, ha író vagy? — mondta a férfi. — Ha író vagy, az azt jelenti, hogy neked már kopogni is szabad? — Tudja, — feleltem neki, — a dolog úgy áll, hogy az írógépek munka közben kopognak. — Na és mi az, hogy kopognak? Hát te ne kopogj. Ha mindenki író lesz és gépelni fognak, mi lesz abból? Mi? Na, látod... •— mondta a férfi, mint aki meg van győződve arról, hogy7 következtetése maga a logika. — Úgyhogy, fejezd be a kopogást. Idehallgass, aztán mit írsz? — Én? Elbeszélést. — Űgy-úgy... Idehallgass, a júniusi lakbéredet befizetted már? — Igen. — Ügy-úgy... Tudod mit, tegyél a géped alá valamiféle térítőt A Kopogástól minden visszhangzik. — Jól van, azonnal terítek alá egy takarót, ha annyira zavarja önt. — Alátetted? Na, kopogj csak. Nem, mégis dübörög. Semmit sem oldottunk meg. Úgyhogy fejezd be a kopoÓQÉP gást. Én mondom neked, fejezd be a kopogást. Fejezd már be. — Végülls a saját... Hiszen én nem zavarlak téged vég’ülis. — Te engem ne oKtassl Megértetted? Különben hívom a társadalmiakat. Azok aztán röviden eltilatnak attól, hogy elbeszéléseket kopogtass. Még azt a pogány géped is elviszik. Hogy ne kopogj, ökelme, persze, kopogni óhajt. Úgyhogy fejezd be. Különben majd meglátod, nem fogsz sokáig ko^ pogni!... , Hirtelen csend lett. Kinéztem az ablakon, de már csak a hátát láttam; a téren dominózók között felszabadult egy hely, oda tartott. A csontlapocskák tüzérség módjára kezdtek csattogni. Molnár Sándor hódítása ' — Nézd, mekkora tabletta ran az égen! XaMó' Bité Üj munkahely A múlt hó közepén hozzájárulással beléptem a Hús- klopfoló Gyárba. Kérgesi főosztályvezető karon ragadott és pár szó kíséretében átnyújtott egy simára nyalt frizurájú, klottköpenyes férfinak: — Bemutatom önnek az új kollégáját. Ismertesse meg a belső rendünkkel, legyen segítségére a munkájában — mondta Kérgesi és barátságos • biccentés után eltűnt. — Ez lesz az íróasztala — mutatott kartársam egy dió--, barna alkalmatosságra. — Az élső fiókban találja az anyagkiutalási listákat. Közvetlen alatta disznósajt van és hónaposretek. Még az elődje hagyta ott. Ebbe a főkönyvbe kell beiktatni három másolattal a havi feketekávé fogyasztást. Szereti a feketekávét? — Nagyon — bólintottam. — Akkor majd remekül megértik egymást Jolánka kolléganővel, ő a legjobb a bérelszámoló mellett van egy kitömött rénszarvas, ott balra kanyarodik és egyenesen kijut az utcára. A szomszédos eszpresszóban kitűnő telefonkészülék található és friss túrós. Az ebédidő déli tizenkettőtől fél egyig tart. Ha visszafelé a padlásfeljárón jön, akkor háromnegyed egy is lesz, míg visszatér a szobába. — Mégis, mi lesz a munkám? — érdeklődtem. — Az első időben figyelni kell, nem jön-e valaki a folyosón. Ha közelednek, akkor kettőt köhög. Így nem érhet bennünket meglepetés. — Egy ilyen nagy üzemben mégis akadhat néha valami sürgős elintézni való — jegyeztem meg tisztelettel. — Ha sürgős elintézni valója van, a folyosón jobbra a harmadik ajtó. Egyébként a mosdóba délelőtt tizenegy órakor gyönyörűen besüt a
