Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-26 / 72. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március 26. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Azalatt a hat esztendő alatt, amíg Harold Wilson vezetésével a munkáspárt volt kormányon Angliában, valamelyest lazult a korábban annyira szoros amerikai—angol szövetség. A külpolitika alapkérdéseiben ugyan Wilsonék ugyanúgy támogatták Washingtont, mint konzervatív elődeik. Minthogy azonban a munkáspártban mindig vannak haladó elemek is, belpolitikájában pedig olykor — ha szerény és óvatos módon — de államosítások és a gazdagok fokozottabb megadóztatása is szerepelnek, az USA vezetői egy munkáspárti Angliát sohasem éreztek olyan százszázalékos csatlósuknak, mint egy tory vezetésű Britanniát. így hát egyre többen firtatják, amióta tavaly júniusban ismét a konzervatív párt vette át a hatalmat, hogy most, Heath vezetése alatt, helyreáll-e ismét a régi „szerelmi nász” a megbonthatatlan kapcsolat Washington és London között? Ismét a többitől megkülönböztetett, elsőszámú és különleges szövetségese lesz-e az Egyesült Államoknak Anglia? Most mindenesetre, London jelentős lépést tett e régi státusz visszaszerzésére. A szakszervezet- és sztrájkellenes tör- vényt, amelyet amióta csak Robert Carr miniszter előterjesztette elkeseredetten támadnak a bérből és fizetésből élő angol tömegek, az angol alsóház bár maratoni méretű. 21 teljes órán át tartó vita után, de — elfogadta. A tömegek, mint említettük, már eddig is számtalan tiltakozó felvonulást, tüntetést és sztrájkot rendeztek e törvény ellen (amikor még csak törvényjavaslat volt), s nem vitás, hogy a parlamenti szavazás után a dolgozó tömegek harca csak fokozódni fog. Az amerikai ízű (a hírhedt USA-beU Taft—Hartley törvény volt Carr törvényének mintája és ihletűje) új törvénnyel kapcsolatban azonban sajnálatosképpen épp az a szerv nem harcol kellő eréllyel amelynek első kötelessége az lenne' a TUC, a Brit szakszervezeti Tanács. A TUC eddig mindig óta tagságát az ezzel kapcsolatos sztrájkoktól, ahelyett, hogy azok élére állt volna és alkotmányos, parlamenti módokat javasolt. Most épp a parlamentben bizonyosodott. be — lévén ott a kormánynak megfelelő többsége —, hogy parlamenti úton e törvény ellen sikeresen harcolni nem lehet. Valószínű, hogy a növekvő tömegnyomás most már a brit szakszervezeti főtanács vezetőségét is a törvénnyel szembeni erélyesebb akciókra ösztönzi. (KS) Tito Rómában Elhalasztott sztrájk Argentínában Indokína Joszip Broz Tito, a Jugosz- láv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke csütörtökön délelőtt 9-30 órakor repülőgépen hivatalos látogatásra Rómába érkezett. Titót elkísérte útjára felesége, Joli anka is. A jugoszláv köztársasági elnököt 21 ágyúlövéssel köszöntötték Róma Ciampino repülőterén, ahol fogadására megjelent Giuseppe Saragat köztársasági elnök, Emilio Colombo miniszterelnök, Francesco De Martino miniszterelnök-helyettes és Aide Moro külügyminiszter. Tito a második világháború óta első ízben utazott Olaszországba. Látogatásával Saragat elnök 1969-es jugoszláviai útját viszonozza. » EAK Az argentin katonai junta első szoci'lis intézkedéseként szerdán bejelentette: hozzájárul ahhoz, hogy 19 százalékkal emeljék az alkalmazottak fizetését. A jelek szerint Argentínában hamarosan folytatódnak a munkáltatók és a szak- szervezetek közti megbeszélések a munkabérek emeléséről. E táreyalások korábban azért szakadtak meg, mert a kormány 19 százalékban szabta meg az esetleges béremelések felső határát. Az új junta szerda este azonban ezt a korlátozás is törölte. Mint ismeretes, a munkásság legalább negyven százalékos fizetésemé1 ést köve. tel, tekintettel arra, hogy az utóbbi 14 hónap során az országban 33 százalékkal drágult a megélhetés. Levingston eltávolításának előestéjén a szakszervezetek bejelentették, hogy bérköveteléseik alátámasztására ismét ál'alános sztrá jkot hirdetnek ki. A sztrájkot azonban az országban kialakult helyzet 'miatt elhalasztották. Afrikai véde'mi közösség Szadat elnök a nép határtalan bizalmáról biztosította az EAK hadseregét azokon a találkozókon, amelyeken a fegyveres erők vezető tisztjeivel folytatott megbeszéléseket a politikai és a katonai helyzetről. Az A1 Ahram jelentése szerint — szerdán került sor a hatodik és egyben az utolsó katonai tanácskozásra. Szadat elnök felhatalmazta a Szuezi front katonai parancsnokait, hogy minden váratlan izraeli támadásra saját belátásuk szerint válaszoljanak. A hat találkozón Szadat átfogó jelentést kapott a katonai heyzetről, a hadsereg fel- készültségérőlAz A1 Gumhurija értesülése szerint a frontra vezényelt fegyveres erők minden eshetőségre felkészülve nagyarányú hadgyakorlatokat tartottak az utóbbi időben a légirő és páncélos alakulatok részvételével. Az államfő katonai tanácskozásaival párhuzamosan az Arab Szocialista Unió vezetői a polgári védelem felkészültségét ellenőrizték és a belső front erősítését, a lakosság mozgósítását szorgalmazták. Riad miniszterelnökhelyettes és külügvminisrier e”véb- ként a külügyminisztérium szerdai diplomataértekezletén kijelentette, hogy az EAK minden tőle telhetőt megtett a közel-keleti válság politikai megoldásáért, s a közvetlen arab—izraeli tárgyalások elfogadása vagy a jelenlegi helyzetbe való beletörődés egyaránt kapitulációt jelentene Egyiptom részéről. Sekou Touré guineaj elnök szerdán közölte, hogy Guinea, Sierra Leone és Libéria védelmi közösségbe tömörülve kívánja elhárítani az országaik függetlensége és szuverenitása ellen irányuló reakciós fenyegetéseket. A Conakry-! rádióban mondott be. szédében az elnök hangoztatta, hogy március 17-én fogadta Siaka Stevens Sierra- Leone-i miniszterelnököt és megvitatta vele a védelmi közösség létrehozását. Az erre vonatkozó egyezményt még nem írták alá, mert a Az amerikai szenátus egyetértett a képviselőházzal és szerdán este leszavaz, ta az SST-t, a kormány által erősen patronált terveket a hangnál gyorsabb utasszállító repülőgép kikísérletezésére. A szenátus 51 szavazattal, 46 ellenében elvetette azt a javaslatot, hogy a folyó pénzügyi év végéig adjon még 134 millió dollárt a kísérletekre. Az SST jövője ezzel csaknem reménytelenné vált. A tervek elsősorban presztizs- jellegűek voltak. Az Egyesült Államok válságban lévő repülőipara lépést akart tartani az angol—francia Concorde-gép típussal és a szovjet TU—144 gyei. A szenátusbeli szavazás azoknak a győzelme, akik óvatoskodnak a hangnál gyorsabb gépek által okozott esetleges kömyezetrontás, hangártalmak miatt. örülnek azoir is, «kik a pénzügyi prioritásokat másként akarták meghatározni viszont súlyos kudarc a szervezés kimenetele a kormányra nézve. két küldöttség úgy döntött, hogy megvárja a libériái kormánynak a javaslatra adandó válaszát. Hangoztatta, hogy a tervek szerint március 26-án közös guineai és Sierra Leone-i küldöttség indul Monroviába, Libéria fővárosábaSekou Touré szerint kormányát nem lepte meg, hogy a Sierra Leone-i rendszerrel szemben álló reakciós elemek éopen most, a védelmi közösség létrehozásának előestéjén kíséreltek meg államcsínyt. Az SST kudarca Nixon elnök a szavazás után adott nyilatkozatában értésre adta, hogy csalódott és elkeseredett, mert az SST „része volt Amerika büszke, alkotó és mélységesen humanista hagyományainak” A Boeing-repülőgépgyár számára, amely a prototípus két kísérleti példányát készíti és a General Electric- nek, amely a motorokat gyártotta volna, a szenátusi szavazás állítólag a katasztrófával egyértelmű. A Boeing cég azt ál'ítja, hogy ötezer munkást kell elbocsátania és egy héten belül már utcára is kezdik tenni az embereket nem beszélve a partner-vállalatokról, ame. lyek további ezreket bocsátanak el. A General Electric ezerötszáz munkásnak akarja kiadni a munkakönyvét Szerdán bombaként robbant az ABC rádióállomás híre. amely szerint Japán felajánlotta, hogy mindenestől átveszi az SST terveit. A japán ipar — állította a ráSAIGON A dél-vietnami zsoldoshad. sereg most befejeződött 45 napos laoszi inváziója a délvietnami fegyveres erőknek majdnem tízezer fő veszteséget okozott, ami a bevetett egységek létszámának majdnem a felét tesz ki — közölte csütörtökön az AP „magasrangú saigoni katonai kö- rök”-ből szerzett értesülés alapján. Az ezzel kapcsolatos részletes adatok a következők: 3800 dél-vietnami ka. tana elesett, 5200 megsebesült, és 775-öt eltűntnek nyilvánítottak. Említett kotok szerint, a dél-vietnami parancsnokságok hivatalos sajtóközleményei vagy késedelmesek, vagy szándékosan nem közük a valódi adatokat. PÁRIZS Párizsban szerdán gyűlést rendeztek a kambodzsai nemzeti egységfront megalapításának első évfordulója alkalmából. A gyűlésen beszédet mondott Xuan Thuy, a párizsi tárgyalásokon résztvevő VDK-küldöttség vezetője és a dé1 -vietnami ideiri^nos forradalmi kormány küldöttségének vezetője Nguyen Thi Binh asszony, külügyminiszter. dió — egymilliárd dollárt adott Volna a tervekért, s az eddig legvártott alkatrészekért. modellekért, a máris kész 28 hajtóműért, valamint a licencekért. A japán kormány részéről Akazava Soicsi, külkereskedelem- és iparügyi minisztérium nehézipari osztályának igazgatója kereken cáfolta, hogy ilyen elképzelések léteznének azt azonban kénytelen volt megerősíteni, hogy T. A. Wilson, a Boeing elnöke tárgyalásokat folytat Tokióban. Az ABC arról is beszámolt, hogy amerikai repülőgépipari cégek konzorciumot akarnak alakítani a japán beavatkozás elhárítására. Ezt a hírt nem cáfolták, de nem is erősítették meg. A Reuter szakírója szerint erőteljes garanciákra lesz szükség a kormány és a légifor. galmi társaságok részéről ahhoz, hogy az ipar. amely máris válságba került, — vállalja a további munkát az SST-n. Teljesen összeomlott a saigoni hadsereg laoszi intervenciója. A szabadságharcosok a dél-vietnami alakulatokat egészen a határig üldözték és a harcok sz n elye most m -r Dél- Vietnam északi terü eteire tevődött át. Kép: A szétszórt intervenciós egységek sebesült katonái a határon áit Dél- Yietnam felé menekülnek. (Telefoto — AP-MTI-KS) MINDENFELŐL BELGRAD A Tanjug washingtoni tudósítója, Branko Bogunovics, fontos figyelmeztető jelnek minősíti, hogy Nixon amerikai elnök nem egészen egy hónap alatt ötször volt kénytelen megjelenni a televízió képernyőjén és „a nyilatkozatok idejének több, mint a felét a laoszi és általában az indokínai helyzetnek szentelte. Ez megmutatta, mi volt a fő oka Nixon szereplésének”. A jugoszláv hírügynökség rámutat: ..A legutóbbi id ók minden közvéleménykutatása megmutatta, hogy Richard Nixon népszerűsége csökken. s a Fehér Házba történt bevonulása óta most jutott el a mélypontra. A laoszi helyzet láthatóan különösen éles formában vetette fel ezt a bizalmi válságot... ■ŰJ DELHI Szvaran Szingh indiai külügyminiszter a parlament felsőházában Kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy a nemzetközösség fajilag rendkívül összetett jellegét komoly veszélybe sodorná, ha Anglia folytatja a Dél-Afri- kába iránvuló fegyverszállításait. Szingh azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy London elhatározta Wasp típusú helikonterek, valamint a haditengerészeti fegyverek Pretoriába szállítását. SANTIAGO Az Allende vezette chilei népi egységfronthoz tartozó politikai pártok és szervezetek közös nyilatkozatban ítélték el a reakciós erők manővereit amelyeknek célja, hogy megakadályozzák a kormány haladó intézkedéseinek végrehajtását és politikailag lejárassák a kormány egyes tagjait. Á nyilatkozat, amelyet a chilei politikai élet számos kiemelkedő képviselője, köztük Luis Corvalan. a Chilri KP főtitkára is a'áírt, hangsúlyozza. hogy a kereszténydemokrata párt jobboldali elemei hamis vádakkal illetik Orlando Cantuarias bányaügyi minisztert. A személve elleni alaotalan támadások nagy felháborodást váltottak ki a dolgozók körében. Csou En-laj interjúja Magasabb bért és méltányosabb elbánást követelnek a francia teherautó-vezetők. Tiltakozásuknak szokatlan módon adtak kifejezést: lezárták az országutakat. Képün^ a Párizstól északra eső autópályán készült: a tehergépkocsik vezetői és a kivezényelt rendőrök farkasszemet néznek (JCdefoU) — AP-MTI-KS) Csou En-laj kínai miniszterelnök interjút adott Edgar Show amerikai újságírónak, a New Republic című hetilap számára. A beszélgetés folyamán hosszú évek óta először konkrét ada’okat ismertetett a Kínai Népköz- társaság gazdasági helyzetéről. Elmondotta többek között, hogy 1970-ben Kína ipari termelésének értéke a közlekedést is beleértve, mintegy 90 milliárd amerikai dollár értékű volt. A minisztere’ ők az interjú szerint kifejtette, hogy Kína ..csaknem teljesen nő. tolta” az úevnevezett kulturális forradalom miatt a mezőgazdasági és ipari termelésben bekövetkezett visszaesést. Az ország acéltermelése, amelyet az 1967— 1968. évi „forradalmi harcok” ugyancsak sútvosan érintettek, az utolsó öt év folvamán 10 és 18 millió tonna között volt. 1970-ben 2o millió tonna olajat termeltek, ami a kormányfő szerint elegendő a jelenlegi szükségletek fedezésére. S a műtrágya-gyártás hozzávetőleg évi t4 millió tonna. A mezőgazdaság helyzetét ismertetve Csou En-laj azt mondotta az amerikai úíság. írónak, hogy -z ntóhhj 9 évben gvors f,-'rizst értek el ezen a területen. A gabonatermelés I97n-ben meghaladta a 240 millió tonnát. Ennek ellenére Kína váltó» zatlanu! búzát importál, s ezt a miniszterelnök azzal magyarázta hogy az importált búza olcsóbb a Kínában termelt rizsnél. Ezért a búzát belső fogyasztásra, vagy tartalékképzésre használják, a rizst viszont részben exportálják, cserébe más mezőgazdasági termékekért és ipari alapanyagokért. Több millió tonna rizst szállítanak a Vietnami Demokratikus Köztársaság és más országok megsegítésére is. Ami az 1966—1970. évi otóves tervet illeti, c ou Fn- lai kPe’entette, hogv a terv célkitűzéseit „alapvetően” sikerült teljesíteni „az 1967 —68. évi visszaesés ellenére is1«. NYUGAT BERLIN A március 14-i nyugat- beriini választás után. amelyen a szociáldemokrata párt jelentős szavazatveszteséget szenvedett, de megtartotta abszolút többségét a városi kezdődnek a koalíció folyta- képviselöházban, most meg- tására vonatkozó tárgyalások az SPD és a szabad demokraták között. A koalíciós tárgyalások felvételét hosz- szas huza-vona előzte meg, mert a szabad demokraták több pozíciót követeltek maguknak. Schütz kormányzó polgármester a koalíciós tárgyalások megindítását javasló levelében két szenátori helyet — (eddig egy volt) és kilenc szenátusi hivatalt — ajánlott fel a szabad demokratáknak. Elutasította azonban a szabad demokrata program számos várospolitikai követelésének megvalósítását BONN A Német Kommunista Párt elnöksége levélben fordult tagjaihoz és a pártszervezetekhez. Ebben hangsúlyozza, hogy a párt következő kongresszusának előkészületei, a dolgozók legfontosabb érdekeinek teljesítéséért vívott harc fokozása, a Német Kommunista Párt fejlődésének új szakaszát nyitja meg. A levél megállapítja; Az NKP legfontosabb feladatát az NSZK és a Szovjetunió, valamint az NSZK és Lengyelország között aláírt szerződések haladéktalan ratifikálásáért történő mozgósításban látja. A nyugatnémet reakciós erők, köztük az „ellenállási akció” elnevezésű rohamosz- tág, tovább folytatják a provokatív akciókat, amelyek elsősorban a demokraták és antifasiszták ellen irányulnak. Az újfasiszták Reck- linghausenben fasiszta jelvényeket mázoltak a Német Kommunista Párt helvi szervezete székházának ablakaira. NEW YORK David Ben Gurion, Izrael állam első minisztere'nöke a Saturday Review című hetilapnak adott nyilatkozatában Kijelentette: Izrael számára elsőrendű szükségszerűség az igazi béke elérése. Ehhez Ben Gurion véleménye szerint vissza kell térni az 1967 előtti határok mögé, ..kivéve Kelet-Jeruzsále- met és a Golan-magaslato- kat, az előbbit történelmi, az utóbbit biztonsági megfontol ásókból.” Ben Gurion hangoztatta, hogy Izraelnek az igazi biztonságot az arab szomszédokhoz fűződő barátság, a kölcsönös bizalom, az igazi béke jelentheti. PRÁGA Lubomir Strougal miniszterelnök részvételével Prágában csütörtökön ülést tartott a szövetségi gyűlés, a csehszlovák parlament. Josef Cemyt és Rostislav Paterat megválasztották a saft-i vetségi gyűlés ednckhelyefe