Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-04 / 53. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március L Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában A bombamerénylet megrongálta az amerikai törvény- hozás épületének, a Capitoliumnak szenátusi szárnyát. Súlyos anyagi károk mellett emberéletben szerencsére, nem esett b'ántódás. S a „szerencsére” jelzővel a magunk véleményét is kifejezzük: nem értünk egyet az ilyen jellegű merényletekkel, bárki követte is eL S hogy ki, vagy kik voltak a merénylők. azt e pillanatban még senki nem tudja. Találgatások folynak. Gus Hall, az amerikai KP főtitkárának nyilatkozata szerint elképzelhető, hogy szélsőjobb- oldali, háborús párti fajvédők, akik (mint a „klas'zikus” Reichstag-perben, s annyi más esetben) megint egyszer a baloldal nyakába varrva az ügyet, a békeharcos erők fokozottabb elnyomására akarják kihasználni az esetet. Más források, például a Chicago Tribune című napilap, már ezt a változatot inszinuálják is, összefüggésbe hozva a merényletet azzal, hogy a „háború ellenzői, elsősorban a radikális ifjúsági csoportok, nagy tüntetéseket terveznek április végére Washingtonban s nyíltan beszélnek arról, hogy megbénítják a kormányt”. A merénylőket vagy megtalálják, vagy nem találják meg, vagy — harmadik lehetőség — egy „magányos őrült” nyakába varrják az ügyet, miként ezt a két Kennedy- és Martin Luther King-gyilkosságoknál tették, mert befolyásos köröknek az állt érdekükben, hogy a háttér elmosódjék, a szálak megszakadjanak. Ennél azonban többről van szó. . A robbanás mindenképpen egy folyamat része: az USA társadalmában évek óta sorozatosan bekövetkezett robbanások láncolata a lényege Szemben az egyszeri, a Capitolum épületében történt robbanással, ez a folyamat országos válság előidézője. Okozója: az indokínai háború, amelyet a tömegek nemcsak céltalannak és reménytelennek, de szégyenletesnek is éreznek, hiszen kiderül, hogy az amerikai hadviselési módszerek gyakran olyanok, amilyenekért annak idején Nümbergben háborús bűnösökét ítéltek el. Okozója: a feketék kiéleződött helyzete. Okozója: további súlyos társadalmi problémák kicsúcsoso- dása, elsősorban is az az ellentmondás, hogy a szegénység gondjait a kormányzat képtelen megoldani, az indokínai háborúra, a fegyverkezéTre s a látványos akciókra viszont mindig minden összeg rendelkezésre áll. „Kétségtelen, hogy ez a bombamerénylet elmond valamit társadalmunk helyzetéről — a sorainkban megtalálható erőszakos rétegekről és arról, milyen könnyen terjed e szélsőségek fertőzése a sötét csalódottság és mély kiábrándultság időszakában” — írta keddi vezércikkében a Washington Post. Hozzáfűzhetjük az agresszív nixoni politika, nevezze magát bár vietnamizálásnak vagy másnak, maga is elősegítője a jobboldali szélsőségek fertőző elterjedésének, a csalódottság é~. kiábrándultság elmélyülésének, az USA-n belüli erőszak ijesztő mértékű növekedésének. (KS) Befejeződött a honvédelmi miniszterek bizottságának ülése 1971. március 2-án és 3-án Budapesten ülésezett a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi minisztereinek bizottsága. A bizottság munkájában részt vettek a honvédelmi miniszterek, az egyesített fegyveres erők fő- parancsnoka és törzsfőnöke. Az ülésen megvizsgálták a Varsói Szerződés hadseregei infrastruktúrája korszerűsítésének kérdését Az ülés részvevői célszerűnek tartják a megfelelő rendszabályok foganatosítását a híradás rendszerének és a vezetés eszközeinek továbbfejlesztésére vonatkozóan. A honvédelmi miniszterek bizottsága továbbá meghallgatta a Varsói Szerződés tagállamai csapatainak és flottáinak távlati fejlesztéséről szóló jelentést. Figyelembe véve a NATO agresszív blokk nem csökkenő erőfeszítéseit, az ülés részvevői olyan következtetésre jutottak, hogy továbbra is szükséges erősíteni s ellátni korszerű fegyverzettel és technikai eszközökkel a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeit. A megtárgyalt kérdésekben egyeztetett határozatokat hoztak. Az ülésen Czinege Lajos vezérezredes. a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere elnökölt STOCKHOLM A svéd kormány kedden este elhalasztotta a 3000 katonatiszt felfüggesztéséről hozott határozat végrehajtását A felfüggesztés kedden éjfélkor lépett volna életbe. Mint ismeretes a svéd kormány döntésére azt követően került sor, hogy a tisztek — maguk is szakszervezeti tagok lévén — támogatták a közalkalmazottak béremelési sztrájkját TOKIO Tokióban szerdán megnyílt a Japán Szakszervezeti Főtanács (SOHYO) 41. rendkívüli kongresszusa. A kétnapos kongresszuson a SOHYO 4 300 000 tagját képviselő küldöttek a japán munkások ezévi tavaszi megmozdulásainak programját vitatják meg. A program harcot irányoz elő a havi fizetések emeléséért, a minimális bérek megállapításáért CONAKRY A guinea! kormány egy Conakry-ból sugárzott rádió kommüniké szerint élesen tiltakozott amiatt, hogy a Portugál-Guinea területén állomásozó repülőgépek állandóan megsértik a Guineái Köztársaság légiterét, sőt nem egyszer barbár bombatámadásokat hajtottak végre az ország békés falvai ellen. Az értekezleten a tagállamok hadügyminiszterei vezette küldöttségeken kívül részt vesz I. L Jakubovszkij, a Szovjetunió marsall ja, a Varsói Szerződés Tagállamai Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka, és F. M. Stemenko hadseregtábornok, — az Egyesített Fegyveres Erők Törzsének főnöke, a főparancsnok első helyettese. Képünkön: A tanácskozás résztvevői. (MTI foto: Friedmann E. felvétele—KS) Indokína Elnökválasztás előtt Szíria A saigoni elnöki hivatal szerdán közölte, hogy Van Thieu elnök rendeletet írt alá. amely a dél-vietnami rendőri szervezetet közvetlenül a köztársasági elnök ellenőrzése alá helyezi. Az intézkedés célja a korábban a belügyminisztérium ellenőrzése alatt állott rendőrség, a fegyveres erők s a polgári védelmi alakulatok ,,jobb együttműködésének előmozdítása”. A rendőrség létszá- ipáit 85 000-ről 100 000-re ki- vánják fel emelni. CvV<X* > x . síi ' v a Szíria népe március 12-én, története során első ízben választ közvetlenül köztársasági elnököt. Hafez Asszad tábornok miniszterelnök e tisztre történő jelölését a parlament összehívásának kellett megelőznie. A legfőbb népképviseleti szerv életerhívása 1969. májusa óta esedékes volt, de a kormányzó Baath párt belső ellentétei folytán 1971. februárjáig késlekedett. Atasszi állam- és kormányfő, valamint a Baath előző vezetősége az 1969. május 1-i ideiglenes alkotmány elfogadása óta számos ígéretet tett arra, hogy a parlament összeül, de Ígéretét nem váltotta be. Az új kurzus kedvező feltételeit Asszad tábornok november elején végrehajtott vértelen puccsa teremtette meg. Akkor Asszad átvette a kormány vezetését, és a Baath új regionális parancsnoksága Ahmed A1 Khatibot bízta meg ideiglenesen az államfői teendők ellátásával. Február 22-én három hónapos megbízatásának lejártával Khatib lemondott. Az ideiglenes alkotmány értelmében az államfői tisztséggel járó feladatokat ettől fogva Asszad látta el. aki ilymódon február 22-e óta gyakorlatilag köztársasági elnöknek tekinthető. A február 22-i események előjátékaként — február 16-án kinevezték az Va-ad parlamentet: — 17-én módosították az ideiglenes kormányt. A módosítás értelmében az önálló államfői tiszt megszűnne, s a legfőbb végrehajtó hatalom a majdan megválasztandó köztársasági elnök kezébe kerül. A köztársasági elnöknek inoó^an ált hadat üzenni bókát kötni kormányt l-i „ i illetve feloszlatni. Ct lát.ia el az államfő protokolláris teendőit is. LOS ANGELES A Los Angeles-i bíróság kedden tíz évi börtönbüntetésre ítélte Alvin Glatkows- ki huszonegy éves tengerészt, aki múlt év március 14-én Clyde McCay nevű társával Kambodzsába kény- szerített egy Dél-Korea felé tartó — napalmmal és lőszerekkel megrakott — amerikai hajót. A két fiatalembernek — akik akciójukat a vietnami háború elleni tiltakozásul hajtották végre — a Norodom Szihanuk vezette kambodzsai kormány politikai menedégjogot adott. Glat- kowski később visszakerült az Egyesült Államokba, társának azonban a kambodzsai államcsínyt követően nyoma veszett PÁRIZS A CGT és a CFDT, a két legnagyobb francia szakszervezet vezetői közös sajtóértekezletet tartottak Párizsban, s bejelentették, hogy a két szakszervezet közös akciókat indít a munkáltatók egyre fokozódó önkényeskedése ellen, a szakszervezeti szabadságjogok védelmében. Franciaorszáeban törvény tiltia ugvan. hogv a munkáltatók megtorló intézkedéseket tegyenek választott szak- szervezeti tisztségviselők ellen, ámde a gyártulajdonosok ezt a törvényt sokszor megszegik. A dolgozók érdekeiért harcosan «fkrn«j7Ä110 szakszervezeti delegátusokat elbocsátják, s inkább bírságot fizetnek, de nem veszik őket vissza az ütembe. A r’OT és a CFDT most azt követelt hoz—catr elvan fö-vám^t amotv biz. a invtplanul elbocsátott szakszervezeti tisztség- viselőknek a munkhelyeikre való visszavételét ••-'•••-•-x-.-Xs'SS Saigoni tüzérség a semleges Laosz földjén. -A saigoni rezsim hadserege nehéz napokat él át: a laoszi agressziós hadműveletet az amerikaiak dolgozták ki. de vágóhídra dél-vietnamiakat hajtanak A hazafias erők sikeresen vették fel a küzdelmet a betolakodókkal. (Telefoto—AP— MTI—KS) Gustáv Husák. a CSKP KB első titkára Romániába érkezett, ahol eszmecserét folytat a román párt vezetőivel. Képünkön: Nicolae Ceausescu, az RKP KB főtitkára (balról) a bukaresti repülőtéren üdvözli Gustáv Husákot. — (Telefoto—AP—MTI—KIS) Libanon üzenete Beiruti kormányforrásokból származó hír szerint Libanon külügyminisztere Jelkérte a négy nagyhatalmat, — kényszerítsék Izraelt olyan ígéretre, hogy hajlandó kia négy nagyhoz vonulni valamennvi megszállott arab területről és ezzel mentsék meg a kudarctól a közel-keleti diplomáciai erőfeszítéseket. Parasztmegmozd jlás Bo'iviában Egyelőre nem eléggé tisztázott parasztmegmozdulásról érkezett hír Bolíviából. A jelentések szerint kedden mintegy 3000 paraszt vonult be teherautókon a brazíliai határ közelében fekvő Santa Cruz bolíviai vámosba és ellenállás nélkül elfoglalták a főbb középületeket. A parasztok ezután bejelentették, hogy elmozdítják tisztségéből a 120 000 lakosú város polgármesterét és a helyére Remberto Torrez ezredest, Juan Jósé Torrez elnök unokatestvérét állítják. Az elnök este rendkívüli minisztertanácsot hívott ösz- sze La Paz-ban, hogy megvitassák a fővárostól 900 kilométerre lévő Santa Cruz- ban lezajlott fejleményeket. Az AFP La Paz-i jelentése szerint lehetséges, hogy az események hátterében brazíliai felforgató elemek állnak. A bolíviai biztonsági szolgálatból már több hete olyan hírek szivárogtak ki, hogy külföldi elemek szaka- dár mozgalmat akarnak szítani Santa Cruz-ban. Az AP más megfigyelők véleményére utal, akik szerint az akciót a helyi katonai egységek parancsnokai irányították, és céljuk egyes baloldali miniszterek eltávolítása volt a kormányból. Elrablói, a (upamarók mini-teherautón szállították a montevideói kórházba (képünk) Claude Fly amerikai diplomatát, akit csaknem hét hónapig tartottak fogságban. Az „agronómus”, aki hiteles források szerint a CIA ügynöke, szívbetegségben szenved. — (Telefoto—AP—MTI—KS) AZ ÜVEGIPARI MÜVEK KARCAGI ÜVEGGYÁRA (Karcag-Berekfürdő) PÁLYÁZATOT HIRDET pénzügyiszámviteiíosztályvezetői állás betöltésére. Feltételek: pénzügyi-számviteli felsőfokú iskolai végzettség, vagy mérlegképes könyvelői oklevél. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: írásban, az eddigi működés rövid leírásával, c fenti 2Ín-3n, illetve I személyesen a gyár igazgatójánál.