Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-02 / 27. szám
1971. február 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Miről írna Ön, ha újságíró lenne? Kérdezték lapunk munkatársai különböző beosztású, foglalkozású újságolvasóktól. A legtöbb ember ugyanis nemcsak olvassa a lapot, hanem véleménye is van róla: „én másképpen írtam volna”, „én azt is megírtam volna”. Hogy mit? íme a válaszok: Dr. Kuhnyár László, a megyei bíróság elnöke Én az alkoholizmus terjedéséről írnék sokat, az igazságszolgáltatás területén ugyanis az a tapasztalatom, hogy az erőszakos cselekmények elkövetőinél egyik motiváló tényező az alkohol. Ez nem véletlen, hiszen köztudott, hogy az ittas emberekben föloldódnak a gátlások és ebben az állapotban olyan dolgokat is elkövetnek, amelyeket józanul nem tennének meg. Igaz, van nálunk is alkoholizmus elleni küzdelem, de az gyakran konfliktusba kerül egyéb érdekekkel. A vendéglátóipari dolgozódnak például az az érdeke, hogy minél több szeszes italt adjanak el, mert akkor több prémiumot kapnak. Nyilvánvaló, hogy ezért sokan 18 éven aluliaknak is kiszolgálnak szeszes italt, és nem tartják be azt a rendeletet sem, hogy ittas embert tilos kiszolgálni. Mit lehetne tenni ez ellen? Véleményem szerint nem szabadna érdekeltté tenni senkit abban, hogy minél több szeszes italt adjon el. El kellene dönteni, hogy társadalmilag mihez fűződik nagyobb érdek, az alkoholfogyasztásból származó jövedelem növeléséhez, vagy az ittasság hatása alatt elkövetett bűncselekmények csökkentéséhez. Szóban mindenki elítéli az alkoholizmust, a gyakorlatban viszont annál kevesebbet teszünk ellene. Pedig nagyon is aktuális problémáról van szó, amit nemcsak a mi tapasztalatunk bizonyít, hanem , a nemrég nyilvánosságra hozott statisztika is, amely szerint világviszonylatban az előkelő nyolcadik helyet foglaljuk el az alkohol fogyasztásban. Félreértések elkerülésére, nem azt kívánom, hogy senki se igyon szeszesitalt, — magam sem vagyok antialkoholista —, csupán azt szeretném, ha elérhetnénk, hogy tudjanak az emberek mértéket tartani. Saját és a mások érdekében is. Bódi Imre Államidíjas, a tiszaföldvári T enin Termelőszövetkezet elnöke — A szövetkezet gondjairól és jövőbeni feladatairól írnék. Ezek közé tartozik a szövetkezeti vezetés megerősítése. A mezőgazdaságban bármennyire is előrehaladunk a gépesítéssel, az időjárás befolyását teljesen kiküszöbölni nem lehet, s így a kockázat nagy. Igaz, a nehézségekkel számolnak a termelőszövetkezetek tagjai, a problémákat mégis a vezetők gyakori cserélgetésével akarják megoldani. Nekem az a véleményem, hogy a vezetők nagy fluktuációja — a mi területi szövetségünk tapasztalataiból kiindulva — egyáltalán nem segíti elő a vezetés erkölcsi megbecsülését. Hogy minden embert, a helyi adottságokat, a földet jól megismerje a vezető és hogy őt is megismerjék a tagok, időre van szükség. Mi példáuí tíz éve dolgozunk már együtt, de még nem mondhatom, hogy mindent és mindenkit tökéletesen ismerek. — A múlt évi aratás bebizonyította, — a megfelelően gépesített szövetkezetek időre befejezték az aratást —, a technikai, műszaki színvonal emelésének fontosságát. Az iparszerű termelés feltételeinek kialakításakor mór előre gondoskodni kell arról is, hogy legyen elég, technikához értő szakember. — Dimény elvtársnak az a nyilatkozata, hogy Szolnok megye 1000 traktort kap, megnyugtató. De jó szervezéssel mi is tudjuk gyarapítani a gépeink számát, illetve a meglévők teljesítményét. Arra gondolok, hogy egy-egy gépet többféle munkára is használhatunk. A gépek jobb kihasználásán kívül másféle haszon is származik ebből. Általános gond, hogy a *tsz- be jelentkezőknek talán 10 százaléka vállalja szívesen a kapálást, 90 százalékuk gépre, vagy műhelybe szeretne kerülni. Az állattenyésztés vonatkozásában pedig a szakosított állattelepek létrehozásának óriási jelentőségére hívnám fel újra és újra a figyelmet. Balogh Gyula, az Alföldi Olajipari KISZ Bizottság titkára — Természetesen az ifjúságról, a fiatalokról írnék, annál is inkább, mert véleményem szerint a lapok nem foglalkoznak eleget velünk. Az újságolvasók rendszerint csak a felsőbb KISZ szervek által hozott határozatokról szereznek tudomást, arról nem, hogy ezek hogyan valósulnak meg a gyakorlatban. Ezzel kapcsolatban szeretnék a mi bizottságunk munkájáról beszélni. Vállalatunknál, hogy úgy mondjam „súlya” van a KISZ-nek. Legutóbb az olajipari pártbizottsággal együttes ülésen vitattuk meg az MSZMP Központi Bizottságának ifjúságnolitikai határozatát és döntőt1 (ink a további teendőkről. A kapcsolatunk egyébként nemcsak a pártbizottsággal ilyen jó, hanem a szakszervezettel és a gazdasági vezetéssel is. Maximálisan támogatnak bennünket mindenben. A jó összhangnak köszönhető az is, hogy évről évre kimagasló eredményeket érnek el fiataljaink a „Kiváló Ifjú Mérnök, Technikus” mozgalomban. 1966 óta négy szakdolgozattal értünk el országos első, második vagy harmadik helyezést. Tavaly tíz mérnök és egy technikus adott be dolgozatot, ezek értékelése most van folyamatban. Bízunk benne, hogy a szép sorozat az idén sem fog megszakadni. Alakulóban van egy ifjúsági társadalmi tervező iroda az F. Bede László alapszervezetünknél, amely segít majd a sürgős tervek elkészítésében a termelési főosztálynak és a szerkesztési irodának. Az ezekért kapott pénz 20 százalékát a fiatalok kapják, a többit pedig az alapszervezet pénztárába teszik. Jó lenne, ha az ilyen kezdeményezésekről többet írnának a sajtóban; még hasznosabbnak tartanám, ha a lapnak lenne egy állandó ifjúsági fóruma. Vidéki László taxisofőr — Amikor a közlekedés gondjairól írnék, részletesen foglalkoznék azzal is, hogy milyen objektív okok gátolják a közlekedéssel kapcsolatos igények maradéktalan kielégítését. Meggyőződésem, ha az utazó közönség jobban ismerné problémáinkat, talán megértőbb lenne, talán nem lenne annyira türelmetlen, amikor nem kap azonnal taxit. . Írnék arról is, — remélem vállalatunk vezetői is olvasnák —, hogy Szolnokon a taxisofőrök sérelmezik; még mindig nem kapták vissza azokat a melegedő bódékat, amelyeket a taxiállomásokon a korábbi években létesítettek, de időközben megszüntették azokat. Jó lenne, ha a lap többet foglalkozna az utas és a gépkocsivezető, a vásárló és az eladó, a vendég és a felszolgáló viszonyával. Ha egy jólöltözött „úriember” az Árkád presszó elé rendeli a taxit, hazaviteti magát és csak az ötödik vagy hatodik utcában jut eszébe, hogy nincs pénze, akkor a legnyugodtabb természetű taxisofőr is nehezen tud udvarias maradni. Tóth Tibor, a megyei tanács vb művelődés- ügyi osztályának vezetője — Először is felsorolom azokat a közelmúltban megjelent cikkeket, amelyek úgy foglalkoztak a megye kulturális életének eredményeivel és gondjaival, hogyha újságíró lennék, én is hasonlóképp írtam volna meg. Ilyenek voltak a kunmadarasi művelődési házról és a kisújszállási KISZ-szervezetek kulturális tevékenységéről szóló írások. Hasznos vitát kavartak. Rávilágítottak közművelődésünk mindennapi, apróbb, de nagyon is fontos és megoldandó gondjaira. — írnék a közművelődés személyi vonatkozású problémáiról: a hivatásos és tiszteletdíjas népművelők erkölcsi, anyagi megbecsüléséről. Most például az e téren elért eredményekről, arról, hogy 1970- ben Karcagon két népművelőnek biztosítottak lakást, vagy arról, hogy tavaly is és talán az idén is 100—200 forinttal tudjuk emelni a tiszteletdíjas könyvtárosoknak fizetett összeget. Nem is a pénzösszeg nagysága itt az érdekes, hanem az, hogy a társadalom kezdi valóban felismerni és a „helyére tenni” a népművelés ügyét, jelentőségét. — Sokat vitatkoznak fiataljaink, s mi is napjaink forradalmiságáról. Arról, hogy léteznek-e még igazán forradalmi tettek? Nos, erre akár a mi munkaterületünkről is tudok példát hozni. A megye középiskolai oktatási rendszerének átalakítása immár tíz éve tartó folyamat. Hétköznapi, ugyanakkor nem könnyű munka. De eredményeként létrejön az a szakközépiskolai struktúra, amelyben a jövő évtized szakembereit képezik. S ennek az új típusú oktatási formának a kialakítása mór forradalmi változást jelent. — És valahogy másképpen is írnék az óvodai helyzetről. Igaz, Szolnokon 135 százalékos az óvodák kihasználtsága, valamennyi túlzsúfolt. Ezért a már elavult óvodákat is fenn kell tartanunk. A helyzetet az is nehezíti, hogy a III. ötéves terv időszakában két száz személyes óvoda felépítése építőipari kapacitáshiány miatt elmaradt. De írnék az óvónőkről is, akik ilyen nehéz körülményele között a legnagyobb odaadással foglalkoznak a gyerekekkel. Papi Lajos szobrászművész Többet és alaposabban foglalkoznék a képzőművészettel, mert úgy érzem, hogy az utóbbi időben kicsit mostoha- gyerekek lettünk. Ezt persze nemcsak a sajtóra értem, hanem az „illetékes vezetőkre” is. Nagyon sok ismerősöm van, — köztük sok tanácsi vezető —, akikkel, ha találkozom, mindig megkérdezik: hogy vagy Lajos bátyám, de a műtermembe nem jönnek el soha. Vonatkozik ez a Képző- művészeti Alapra is, nem nézik meg, hogy a vidéki művészek hogyan dolgoznak, nem tudják, hogy melyik művész mire képes, csupán megrendeléseket adnak. Másrészt úgy vélem, hogy nem fordítunk elég gondot az utánpótlás nevelésére. A megyében régebben sok képző- művészeti szakkör működött, most nem tudom, hogy hány van, de azt hiszem sokkal kevesebb. Itt, Kisújszálláson 12 év óta foglalkozom a fiatalokkal és gyakran kellett bizony nehézségekkel küszködnünk. Előfordult, hogy 3 évig saját pénzemből tartottam fönn a szakkört. Nem volt helyiségünk sem, a fiatalokkal csak a műteremben tudtam foglalkozni. Ha a foglalkozáson nincsenek legalább tízen — mert nem tudnak egy időben eljönni —, akkor szakkörvezetői díjat sem kapok. Pedig érdemes lenne ezekkel a gyerekekkel többet törődni, mert egyesek olyan dolgokat produkálnak, én is gyakran meglepődöm. Szerencsére a mi gondjaink heteken belül megszűnnek, mert a városi tanács vb művelődési osztályának és a művelődési ház igazgatójának a támogatásával új szakköri helyiséget kapunk, nagyszerű fölszerelésseL Amit elmondtam, nem panaszként mondtam eh Sok helyre hívtak már, de én nem mentem, és nem is fogok elmenni. Szeretném azonban, ha az említett „illetékesek” kicsit nagyobb érdeklődést tanúsítanának irántunk, munkáink iránt. Dr. Csépányi Attila, a megyei kórház igazgatója — Az új szolnoki kórházzal biztosan sokat foglalkoznék, szinte végig figyelemmel kísérném az építkezés fázisait. Az állandó nyilvánosság úgy gondolom, a határidők betartására és gyorsabb munkára ösztönözné az építőipari vállalatot. No, de a személyes vágyakon kívül, véleményem szerint az egészség- ügyi felvilágosításnak több helyet és figyelmet szentelhetne a sajtó. A rendszeresen közölt jogi tanácsadáshoz hasonlóan lehetne megoldani, hogy a gyakori betegségekről, azok megelőzéséről vagy járvány idején a helyes életmódról, védekezésről egy-egy szakorvos írna ismeretterjesztő cikket. Azt hiszem, kollégáim szívesen vállalkoznának erre a feladatra. A nővédelmi tanácsadóink tevékenysége is sok hasznos témát adna, mivel a hozzánk forduló nők problémái és azokra a megoldás keresése, nemegyszer a nagyobb nyilvánosságot is megérdemelnék. — Májusban országos jelentőségű esemény színhelye lesz Szolnok. A magyar kórházszövetség itt rendez szim- poziont a kórház szervezésről és vezetésről. Ebben az évben ünnepeljük kórházunk fennállásának 75. évfordulóját is, amikor dr. Hetényi Géza nevét szeretnénk felvenni. Már folyamatban van a kórházzal kapcsolatos dokumentumanyag rendszerezése, amelyet majd könyvalakban is szeretnénk megjelentetni. A saitótól azt kérjük, hogy a jelentőségüknek megfelelően foglalkozzon ezekkel a témákkal. Szabó Arpádné, a Szolnoki Fényképész Szövetkezet dolgozója Az újságírók — különösen ha kereskedelemről van szó — szívesen bírálnak. Leginkább a hibákról írnak, talán azért, mert ez a téma izgalmas, vagy ahogy mondani szokták, olvasmányos. Bármennyire is különös amit mondok, én meg vagyok elégedve a kereskedelemmel, különösen a Ságvári körúti ABC-áruházzal, ahol állandó vásárló vagyok. Az eladók velem mindig nagyon udvariasak és természetes én is az vagyok velük. Itt mindent megvásárolhatok, amire szükségem van és szerintem a vásárlónak ez a fontos. Ugyanezeket tudom mondani a szomszédomban lévő húsboltról, g Hófehérkéről, a Centrum áruházról. Véleményem — s erről szívesen írnék — a panaszok nem mindig abból adódnak, hogy kevés az áru, vagy rossz annak a minősége, inkább abból, hogy a vásárlók és az eladók is türelmedének. Sokszor megfeledkeznek arról, hogy a pult mindkét oldalán emberek vannak, akiknek nemcsak örömük, de gondjaik is, nemcsak türelmük, hanem idegeik is vannak. Takács Gyuláné, a Ságvári körúti Falatozó eladója — Furcsán hangzik, hogy éppen vendéglátóipari dolgozó beszél ezekről a kérdésekről, én mégis elmondom: szívesen írnék és gyakran az alkoholizmus elleni küzdelemről. Nemcsak Szolnokon, de megyeszerte megszokott jelenség, hogy a tej- és kenyérboltok, vagy a csemegeboltok reggel 6 órakor nyitnak, az italboltok viszont 5-kor már nyitva várják a betérőket. Sokan, akik korán indulnak munkába, nem tudnak reggelit vásárolni maguknak, de a műszak előtti féldeci pálinkát szinte intézményesen biztosítjuk számukra. Megkérdezném a lapban azt is, helyes-e, hogy Szolnokon az egyik szórakozóhely, ahol szeszesitalt mérnek, reggel 5-kor zár, pár utcával odébb pedig a másik italbolt 5-kor már nyit. Az előbbi témánál maradva írnék a Néplapban arról is, hogy a mi szakmán' ’ an nem a legszerencsésebbek azok az ösztönzők, amelyek szerint az elért forgalom határozza meg a különben is kis fizetésű vp^óglátóipari dolgozók jövedelmét. Többet lehetne írni arról, hogy eljárást indítottak a részegen garázdálkodók ellen. És hogy fellépnek azok ellen, akik az italozás miatt elhanyagolják családjukat. így talán megváltozna az a helytelen gyakorlat, hogy egyes — magukról megfeledkezett — emberek cselekedeteit becsületesen dolgozó kollektíváktól kérjék számon.
