Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-05 / 30. szám
1971. február l. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Az ohiói Limában hétéves születésnapját ünnepli a kis Matthew Winkler. Minden oka megvan az ünneplésre: ő az orvostudomány történetében az első, akit sikerült megmenteni denevérharapás okozta veszettség ntán. (Telefoto — AP—MTI—KS) Lövészeink Kubában Szerdán a késő éjszakai órákban Szabó Mihály alezredes, főtitkárhelyettes vezetésével Kubába utazott a Magyar Honvédelmi Szövetség lövészválogatottja, a február 8-án kezdődő nemeztközi versenyre. A válogatott tagjai ezt az alkalmat arra is felhasználják, hqgy kubai lövésztársaiknak segítséget nyújtsanak a pán-amerikai versenyekre való felkészüléshez. Ciklonok Szibériában Kilenc nap alatt hét ciklon söpört végig a kamcsatkai félsziget fölött. Eközben akkora hőmennyiség hullott az övezetre, mint máskor hét teljes hónap alatt. Az élet azonban nem állt meg, fokozatosan felszámolják az ítéletidő következményeit. Az élelmiszert terepjárók szállítják rendeltetési helyükre, a repülőtér ismét fogadta a Moszkvából, Vlagyivosztokból érkező gépeket. Napi postánkból Hiányzik a közönség iránti szeretet Köszönetem fejezem ki a Néplap szerkesztőségének, amiért megjelentette a Miért? Miért? Miért? című cikket. Valójában. a színház a mi ügyünk, tehát közös cél, közös érdek. Habár ez az utóbbi időben kevésbé tapasztalható. Sajnos úgy a magam részéről, mint a közönség suttogásából kivehető, hogy nagy az elégedetlenség a színházzal szemben. Amióta a Szigligeti Színház rendszeresen működik, állandó látogatója vagyok. Módomban állt, s áll figyelemmel kísérni a színházunkkal kapcsolatos fejleményeket, amivel az utóbbi időben nemigen dicsekedhetünk. Ha így megy tovább, még ott sem fogunk tartani, ahonnan elindultunk. Szerintem nem elég, hogy megszervezik a bérletes közönséget. Sok bérlettulajdonos nem jön el az előadásra, üresek a székek, amit természetesen a művészek is észrevesznek. Ezért nem tudnak megfelelő odaadással játszani, érdektelen lesz számukra az előadás úgy, mint a nézőknek. Volt olyan idő, amikor bérletek nem voltak, mégis teltház volt. A karzaton álltunk, sokszor korgó gyomorral és mégsem éreztük magunkat fáradtnak. Sőt, felfrissülve „jóllakottan” távoztunk. Ma miért nem így van? Talán azért, mert sokszor látszik, hogy kényszerből adnak elő darabokat, hiányzik a közönség iránti Bzeretet, a lelkesedés. És miért? Talán a kiadott bérletek nagy számával is magyarázható. Magam is tapasztaltam, hogy a nem bérletes előadásokon nagyobb lelkesedéssel játszottak a művészek, mert ezekre az előadásokra a válóban érdeklődő néző jött el szívesen és önakaratból. A színház és a közönség mai Viszonyának egyik okozója lehet az is, hogy valamennyi nevesebb művészünk „szárnyra kelt”. Félő. hogy a még meglévők is követni fogják őket. Értékelem és szeretem a komoly műfajt, de azért hiányoznak a jó operettek azt hiszem, nemcsak nekem, hanem sokunknak. Gondolni kellene a kevésbé olvasott, egyszerűbb emberekre is, akik a könnyebb műveket jobban megértik és ezen keresztül lehetne megszerettetni velük a komolyabb és magasabb műveltséget kívánó előadásokat. A közönség közömbösségével — amit a darabok megválasztása idéz elő — magyarázható az is, hogy egy-egy premier nem sikerül. Pedig ebben az évadban is sok bemutató előadást tűztem műsorra. Sikert elérni azonban nehéz a hozzáértő közönség nélkül. Szerintem az előadásokkal még nevelni, formálni kellene a közönséget, mert sajnos a mérleg serpenyője erre lejt. A színház és a művészek erre hivatottak. Ezért csak rajtuk múlik, hogy a közönség szeresse és értékelje a színházat. Nem ártana, sőt javítana a mai helyzeten, ha néhány régi darabot felújítanának és ebben a komolyabb műfajból is lehetne válogatni. Például a Bánk bán, A néma levente, Lear király, Stuart Mária, etb. Nem mintha a mai darabokért nem lelkesednénk, hisz tetszett a Macskajáték is. Javaslom a Néplap szerkesztőségének, tartson kerekasztal konferenciát a színház közönségével ezekről a kérdésekről. Cs. J.-né Szolnok Színvonalas szolgáltatások kellenek A családi és társadalmi ünnepségek jövője Az emberi életnek vannak pillanatai, eseményei — a családi életnek éppúgy, mint a társadalom életének —, amelyek természetszerűen kívánják meg az ünnepélyességet; illő, hogy ünnepi külsőségekkel emeljük ki őket a hétköznapi, megszokott események sokaságából. Hogy csak egyet-kettőt említsek: a születés, a névadás, a házasságkötés — az öröm ünnepei — vagy .velük szemben az elhalálozás, a gyász fájdalmas ünnepe. Régen az egyház sajátította ki magának az ünnepek Kereteinek, a szertartások megrendezésének jogát Napjainkban azonban egyre inkább hódít a nem vallási, hanem világi, még pontosabban a társadalom nyújtotta lehetőségek igénybevétele; a társadalmilag megrendezett ünnepségek rendszere. Aki tíz évvel ezelőtt látta a városi tanács emeleti, eldugott, egyszerűen bebútorozott házasságkötő termét — néhány ülőszék, két bársonypuff a frigyre lépő pár tagjainak, egy ósdi asztal az anyakönyvnek és a hivatali esketőnek — és mostanában is járt a város földszinti, pompával díszes házasságkötő termében, ahol néhány éve mondják ki fiatalok százai a boldogító igent, le tudja mérni a különbséget; s azt is megállapíthatja, hogy jelentős anyagi erőfeszítések árán komoly előrelépés történt a családi és társadalmi ünnepek megrendezésében. Ezt az előrelépést az élet követelte meg. Az egyre nagyobb számban jelentkező társadalmi igény. Mert míg 1960-ban a házasulandóknak csak 22,2 százaléka elégedett meg a polgári házassággal, az elmúlt évben már a frigyre lépők 74,2 százaléka, azaz 614-ből 539-en döntöttek az ünnepélyes társadalmi gesztus igénybevétele mellett. A névadásban is hasonló arányú előrelépésről beszélhetünk, ugyanis a tíz év előtti 2,6 százalékról, amikor 1076 esetből csak 28 esetben került sor társadalmi jellegű névadásra, 1970-ben már ez a százalékarány 36,9-re emelkedett. Ez a fejlődés, aligha lehetett volna elképzelhető az időközben egyre gyarapodó és kivitelében is színvonalasabbá váló társadalmi szolgáltatások nélkül. Ma már egyre nagyszabású társadalmi esküvő alkalmával szól az orgona, zeng a kórus, az ünnepeltek köszöntésében helyet kap a költészet és még a pezsgővel teli pohár is összecseng. Á fejlődésben azonban nincs megállás. Az eredmények a további előrelépést sürgetik ezen a téren is. Annál is inkább, mert bár az öröm ünnepeire betört a társadalmi igény, a gyász szertartásait többnyire azonban még az egyház végzi. Éppen az elmúlt évben volt tapasztalható visszaesés: az elhalálozottaknak csak 14,4 százalékát temették el társadalmi „szertartások” közepette és ez a tény is figyelmeztet a körültekintőbb és felkészültebb felvilágosító munkára. Ezért fogadta el szerdai ülésén a szolnoki városi tanács végrehajtó bizottsága azt a javaslatot, mely szerint a megye székhelyén tovább kell növelni a családi és társadalmi ünnepek ünnepélyes és egyéb prózai szolgáltatásainak színvonalát. A jövőben nagyvárossá váló Szolnokon a családi és társadalmi ünnepek megrendezését is nagyvárosi színvonalon kell kielégíteni. Ezért született a döntés, hogy az év második felétől önálló, független iroda, intézmény, vagy talán — ha a lehetőségek megengedik — intézet végezze majd a családi és társadalmi ünnepek rendezvényeinek szervezését és konkrét lebonyolítását. A szolgáltatások vonzó nyújtásán túl igyekszik majd az iroda valóban társadalmivá szélesíteni a családi ünnepek körét és gondoskodik arról is, hogy a városban meglévő Eddigi eredményeihez és hírnevéhez méltóan akar szerepelni a Tisza Táncegyüttes a Szolnoki Néptánc Fesztiválon — az alföldi fesztivált új, tartalmának megfelelő névvel illették — erre lehet következtetni a gondos felkészülésből, amely korántsem zavartalan. Szerencsére az kószahir — nem igaz —, hogy az együttesre „rászakadt a tető”. Csupán a megyei művelődési központ MájU6 1. üti Ady termének mennyezetéről hullott le jókora vakolat, de baj nem történt. A próbatermet óvatosságból lezárták, s az együttesnek a Komarov-termet — ott műszaki klub működne — jelölték ki a próbák megtartására. Sajnos a Komarov-teremben semmiféle tisztálkodási lehetőség nincs — így az együttes — a tagság saját felelősségére — tovább» ra is az Ady-teremben próbál. üzemi, vállalati, társadalmi bizottságokat összefogva szakmailag is felkészítse őket sajátos feladataikra. Az iroda vagy intézmény létrehozása a várostól jelentős anyagi áldozatot kíván. De ez az áldozatvállalás időszerű. Hisz nem csupán arról van szó, hogy az ünnepelték, vagy az elhunytak hozzátartozóinak válláról vegyen le bizonyos terheket, sokszor fárasztó megterheléseket szolgáltatásai révén, sokkal inkább arról, hogy ezeknek a világi szellemű rendezvényeknek és a hozzájuk csatlakozó kisebb szolgáltatásoknak ideológiai tartalmuk van. Így az esetleges előrelépés ezen a területen ideológiai előrelépést is jelent. Ehhez az út: csak a vonzó szolgáltatások színvonalának emelésén, a minden igényt kielégítő ünnepélyes keretek megteremtésén és az erőteljesebb és korszerűbb felvilágosító propaganda- munkán át vezet. Csak ez je- lehthet egészséges konkurenciát a sokak szemében még mindig vonzó — főképp a gyászszertartások esetében — egyházi szertartásoknak. Az ország néhány városában már működik családi és társadalmi ünnepek intézete. A megyében Jászberény is foglalkozik hasonló intézmény megvalósításának gondolatával. A most elfogadott szolnoki tervek azt jelentik, hogy a megyeszékhely sem akar elmaradni az országos kezdeményezésektől. V. M. A szolnoki fesztiválon — május 14—15—16 — „Udvarhelyi tánc" című folklór kompozícióval indul az együttes. A zenei anyagot Lajta gyűjtéséből állították össze. Az együttes népi zenekarát Berki László, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőprimá- sa tanítja be. Az Udvarhelyi tánc koreográfiáját Molnár Lajos, a Budapest Táncegyüttes koreográfusa Irta, ő is készíti fel színpadra az együttest. A folklór kompozíciót tizenkét pár táncolja. A Tisza másik versenyszámai amellyel az együttes a fesztiválon indul, még nincs kész. de a vezető koreográfus, Várhelyi Lajos reméli, hogy a tematikus kompozíció próbáit is hamarosan elkezdhetik. A szolnoki fesztiválon különben 18 neves népi együttes vesz részt. — ti — Daniel Lang: Incidens a 192-es magaslaton 4. Az aranyfogú lány Az őrmester szenvtelen arccal jelentette be a hírt, kiki értse belőle azt, amit akar. Clark nyomban lelkesen helyeselt. A két Diaz nevetni kezdett, vagy azért, mert zavarban voltak, vagy pedig azért, találgatta Eriksson, mert azt hitték, Meser- ve csak tréfál, ugyanis amit ,,az osztag harci morál iáról” mondott, az visszatérő szólamnak számított az egész szakaszban. Eriksson elmondta. hogy maga egy szót sem szólt, de miután Meser- ve és a többiek különböző hányban elszéledtek a reggeli gyülekezőig, elment barátjához, a nyugat—virginiai Curly Rowan tizedeshez, aki ugyanolyan régen szolgált íllafvP jj SÍZ3— vasznál, mint Meserve. Rowan meglepődve hallgatta Eriksson beszámolját az őrmester tervéről, de amikor Eriksson megkérdezte tőle. ielentse-e Meserve szándékát egv tisztnek, még mielőtt elhagyják a tábort. Rowan rögtön megrázta a feiét, és — a bírósági jegyzőkönyv szerint — így válaszolt: „Meserve nem mer ilyen marhaságot csinálni.” Rowan, ha nem is hitte, még sem örült a hírnek. A háború áldozata ő is Egyszerre érkezett Meserve-vei Vietnamba, megfontolt, jóravaló embernek ismerte meg. De azt is elmondta Erikssonnak, hogy négy-öt hét óta szemlátomást megváltozott az őrmester csúnyán kezdett bánni a vietnamiakkal; néhány hete rálőtt egyre, meg is sebe- sítette. amit később csak azzal indokolt, hogy „úgy tartotta kedve”. Curly szavaiból Eriksson azt vette ki, hogy valamiképpen Meserve is a háború áldozota lett. Másnap hajnalban négy óra harminc perckor Meserve szorgosan ellenőrizte emberei fölszerelését a tábor kijáratánál. megnézte rendben van-e az élelmük. géD- fegyverük. tölténykészletük, megvannak-e füst- és kézigránátjaik és a többi szükséges holmijuk. Ennek végeztével az osztag kisorjázott a táborból az enyhén nedves sötétbe, senki sem tudta, mi a parancsnok szándéka. Húsz perccel később már valamennyien tudták. Sietség nélkül meneteltek a szürke pirkadatban, kötelességtudó- an követték az őrmestert. Kétezer métert tettek meg keleti irányban, ami — ezt Eriksson és a többiek rögtön észrevették — éles eltérést jelentett attól a nyugati útvonaltól, amelyet oly pontosan jelölt meg az őrmester az eligazításon. Átkutatták a viskókat A Phu My körzet Cat Tu- ong nevű falucskája felé közeledtek. és Eriksson gondolatban elátkozta magát, hogy Rowanra hallgatott. Dobogó szívvel, zavartan és hitetlen- kedve látta, hogy Meserve minden teketória nélkül hozzákezd terve végrehajtásához: Clarkkal a nyomában, szisztematikusan átkutatta a falucska viskóit. Üres kézzel bújtak ki öt vagy hat viskóból, mikor a mindig kedves és előzékeny Rafe egy fehér kunyhóra bökve felkiáltott: „Ott egy csinos lány lakik. Aranyfoga van!” Az őrmester azonnal döntött: „Ö lesz az, akit megtalálunk.” Rafe elképedt javaslata várható hord erején, és keserves arccal Manuelre és Erikssonra nézett miközben Meserve és Clark meggyorsították lépteiket a csinos aranyfogú lánvt rejtegető fehér viskó felé. Eriksson, Manuel és az időközben elszerencsétlenedett Rafe kinn ücsörgött. Meserve pedig Clark társaságában belépett a kunyhóba, Mao otthonába. Az anya zokogva könyörgöíi Tovább időztek, mint a többi viskóbán. és mivel Eriksson kinn állt, nem tud számot adni arról, mi történt odabent. Phán Thi Loc, — aki az egvik tárgyaláson elmondta: Két évvel volt fatalabb Maonál; a vallomását fordító tolmács ezt közölte: „Azt mondja, hogv bejöttek. elernlámoa volt náluk, körbevilágítottak, meglátta az anvja meg a nővére arcát, mindnyájan egyszerre ébredtek fel. Reggel hat óra volt. még nem volt világos.” Az apa a Phu My-i piacra ment, folytatta a tolmács. Az anya zokogva kö- nvörgött. a lánvai összebújva a fal mellé kueorodtak. Lochoz nem nyúltak, de Maót megragadták, hátrakötötték a kezét egy darab kó- kuszk'itéllel. Loc egy másik válaszát a fordító igy közvetítette: „Azt mondja, a nővérének van egy aranyfoga az alsó álkapcsában, jobb oldalt.” Mikor Meserve és Clark csatlakozott a három vára^o- 20 katonához, már megkötözve vonszolták Maót. Clark a kön vökénél fogva taszigál- ta előre, amikor Meserve in- dulit parancsolt az osztagnak. „Közeledett a napkelte, és azt akarta, hogy a lánvt minél kevesebből lássák” — folytatta Eriksson. ,,Egy helikopter legénysége megláthatta volna.” Rémüle* volt a szemükben Az osztag még a falu területén járt, amikor helybeli gyerekek sereglettek ösz- sze. körülvették Maót. izgatottan beszéltek egymáshoz, majd kilépett a viskóból Loc. A két nővér egymásra nézett. ..Rémület volt a szemükben” — emlékszik visz- sza Eriksson. Zsákmányukkal egvütt a katonák nyugat felé indultak, kifelé a faluból, vissza arra az útvonalra, amelyet követniük kellett volna. Alig haladtak húsz métert, amikor kétségbeesett kiáltás állította meg őket. Mao anyja kiáltott, és üldözőbe vette őket. Meserve így vallott a hadbíróság előtt: „Előbújt az anyja, és amint várható volt, sírva fakadt. Didi. menj el — mondtuk neki.” Az anya, mondta Eriksson. egy sálat lengetett, és nagy igyekezettel tört előre. Lihegve érte be a katonákat, mutogatással tudtukra adta, hogy a sál Mabé. és szedetné, ha Maó felvenné magára, arca könnyektől volt nedves, hangja esedezett. Kínos pillanat volt. Clark vetett véget neki. Széles mosollyal elvette a sálat, és Mao szájába gyömöszölte. Manuel esküvel hitelesített vallomásának szövegében ez áll: „Clark azért tömte be a lány szálát, hogy ne k: áthasson. Még mindig sötét volt. és egyetlen civil sem tartóztatott fel berniinket.” Az anvát faképnél hagyva, újra menetelni kezdett az osztag. Maót lökésekkel nógatva. hogy tartsa a léníst. Alig maradt látótávolságon kívül a falu. amikor Manuel talán azért, hogy túltesven Clarkon, kioldotta Maó kezeit. lecsúsztatta hátizsákiát a .válláról, és a lánvra rakta. (Folytatjuk) Fesztivál előtt a „Tisza46 portáján
