Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-17 / 40. szám
197Í. február 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Uborkaszezon ? Valaki megkérdezte tőlem, hogy nem jelent még meg a szolnoki műsorfüzet, amelynek jöttét néhány hónappal ezelőtt hírül adtuk? Tudomásom szerint még nem jelent meg, válaszoltam, — aztán firtatni kezdtem magamban, hogy... Mit is jelentettünk volna be a januári, februári műsorfüzetben? A színház és a mozik műsorát feltétlenül. Volt ebben az időszakban hangverseny is, egy Árkádest, a megyei művelődési központban egy ORI-rendez- vény. a Folytassa, Hacsek! (meglettünk volna nélküle) és még néhány ismeretterjesztő előadás... A városi tanács művelődésügyi osztályán a kulturális heteket szervezik. Sokat I ígérő rendezvénysorozat lesz. — majd májusban. A közeli hónapokban tartják a diák- naDokat is. Lesz ez is, az is, — sokféle kulturális esemény, de csak lesz! December, január és február uborkaszezon? Vagy majdnem az? Tavaly, tavalyelőtt télen jónéhánv színvonalas műsort. előadást láttunk a Ság- vári művelődési központban is. A Thália Színházat is többször vendégül látták. Ebben a szezonban mintha a megyei művelődési központ is más feladatokra tartalékolná erejét. Egyszóval: holtszezon van. Miért? A kulturális élet irányítói, szervezői tudják legjobban, hogy milyen nehéz egy adott közösséget vagy közigazgatási egységet kimozdítani a „holtpontról”. Félő, most is így lesz. Megszokjuk lassacskán hogy a „Ságvári” — enyhén szólva — nem kényeztet el bennünket A magyar költészet századai sorozat a bizonyítéka, hogy volna érdeklődés a színvonalas rendezvények iránt. Bár megcáfolnának a tények — makacs dolgok! — úgy látjuk, hogy a tavaly ősszel rendezett Szovjet Kultúra Napjai óta „vákuum-féle” van a város kulturális életében. Prog- ramtalanul, alkalmanként „él” az Árkád, semmit se hallunk már a Premier Színpadról... Az előzőekből is következik, hogy sokszor mondvacsinált. alig valamit érő, álkulturális rendezvényekre hívjuk meg az üzemek szocialista brigádjait. — hogy teljesítsék kulturális vállalásaikat. Hovatovább olyan helyzet alakul ki Szolnokon, hogyha a városi tanács művelődés- ügyi osztálya nem szervez, nem rendez valamit, — a tanácsok szerepköréből következően nincs ilyen feladata — akkor a színház és a mozik műsorán kívül alig-alig kap a város érdemleges kulturális eseményt. Tavaly olyasmit tapasztaltunk, hogy talán Szolnokot az addigiaknál fokozottabban sikerül bekapcsolni a szocialista kultúra pezsgő áramkörébe. Nos az elmúlt hónapok — ti — Ezekiel próféta kincse Giovanni Belfiore római bútorkereskedő az olaszországi Fracca község lakóinak legnagyobb épülésére lyukat ás. Ásója fürgén mozog — de nemcsak az övé: vele van felesége, lánya és a szolgálójuk is. Belfiore ugyanis kincset keres, mégpedig nem akármilyet Ezekiel prófétáét. A kereskedő életében akkor állt be fordulat, amikor álmában megjelent a próféta. Az álomképnek több közölnivalója is akadt: egyrészt elmondta, hogy a kereskedő „előző életében” az ő tanítványa volt; másrészt felfedte, hogy egy titokzatos helyen kincset rejt a föld mélye. Belfiore, aki addig a hitetlenek életét élte, sebtében megtért. Hitt az álombéli Ezekielnefc, s családjával együtt felkerekedett, hogy Fracca környékén a földet túrja. Eddig egyetlen dolog sikerült neki: a vagyona java részét már felélte. Rendületlenül bízik azonban; elmondta, hogy 30 méteres mélységben remél a kincsre rábukkanni. A környékbeliek érdeklődéssel figyelik a munkálatok előrehaladását Szolnoki házak a vasát két oldalán Ne legyünk sűrűn, csak elegen Az első kirgiz gépkocsik A kirgiz főváros, Frunze keleti peremkerületében — az ötéves terv szülötteként — új autószerelő gyár kezdte meg működését. Az üvegből és vasbetonból készült hatalmas épülettömb akkora területet foglal el, mint hat futballpálya. A kirgiz tervezők számoltak a nyári hónapok nagy hőségével, s ezért a gyárat klímaberendezéssel látták el, s az épület tetején hamarosan mesterséges tavat létesítenek. A légmodernebb technikával felszerelt gyár megszakítás nélküli, folyamatos szállítószalag. Minden termelőrészlegben ipari televízió áll. A gyár első terméke a SZÁZ—3502 típusú önkiürítő billenőgépkocsi. 3,2 torma ömlesztett anyagot szállíthat és több mint két méter magas bunkerbe ürítheti. Ez a gép elsősorban az építők és a mezőgazdasági munkások tetszését vívta ki. Egy perc alatt megtölti a magas ültető, vetőgépeket és az univerzális eseményei sajnos nem ezt bizonyítják. Aggasztó volt 1970 munkaerőhelyzete. Az építőiparban is, sőt igazán csak ott. Az ÉPSZER Vállalat életében nem is először. A munkaerővándorlás olyan méreteket öltött ott az utóbbi két-há- rom évben, hogy csak a számok úgy mutatták: egy év alatt teljesen kicserélődik a vállalat kollektívája. A helyzet elemzésekor azonban más dolog derül ki. Nem nyolc-kilencszáz ember megy el évente ettől a tanácsi vállalattól. hanem mindössze „Felmegyek as A múlt év őszén vezetői tanácskozást tartottak a műm. kaerővándorlás ügyében az ÉPSZER-nél. A tanácskozás kimondta: ezentúl nem vehető fel olyan ember a vállalathoz, aki legalább egy évig nem dolgozott egy helyen. És nem vehető vissza „ÉPSZER-vándorló” sem. Tehát olyan ember, aki tavasszal máshol próbál szerencsét, ósszel-télen visszajött. hadd teljen az idő. Október óta munkásfelvészáz ember csinálja a gondot, a bajt Tavasszal felmondanak, elmennek máshová szerencsét próbálni, aztán ősszel visszajönnek, — szánják-bánják, de újból jelentkeznek munkára. Egy ember felvétele és kilépése legalább négy napi „üresjárat”. A felvételkor orvosi vizsgalatra kell küldeni, hivatalos ügyeket intézni a központban, távozáskor pedig ugyancsak van papírmunka. (Nesze neked vállalati termelékenység.«) igazgatóhoz™ télkor előre közük a jelentkezőkkel, amennyiben már dolgoztak a vállalatnál, vagy nincs egy éve folyamatos munkaviszonyuk más vállalatnál - ne is próbálkozzanak. — Az építőiparban nincs szankció, nincs kötelező munkaközvetítés. A jelentkezők ezt sokszor mindennél jobban tudják. Az első válasz rendszerint az: — Felmegyek az igazgatóhoz. Kiss Sándor, az ÉPSZER igazgatója azóta sokszor elmagyarázta, nem vesznek fel vándormadarak, t, s a vállalati szabálytól, szigorítástól legfejebb akkor térnek el, ha tíz vagy ennél nagyobb fős brigád jelentkezik egyszerre munkára. Sokan meggond o Hált A szigorú szabálynak eredménye máris látszik. Sokan meggondolták egy negyed év alatt, a kilépést. De nemcsak ezt. Mintha a munkafegyelem is jobb lenne. Huszonöt helyen építkezik, dolgozik jelenleg az ÉPSZER. Az igazgató, meg a műszaki vezetők minden munkahelyen elmondták már: „ne legyünk sűrűn, csak elegen!” Nem könnyű az ÉPSZER dolga. Nyilvánvaló számolhat azzal is (mivel a kilépések. távozások nem befolyásolhatók). hogy kevés lesz a munkaerő. Egy azonban bizonyos, a vállalat megpróbálja gondolkozásra, megfontolásra nevelni dolgozóit. És munkára. Fegyelmezettebbre, szorgalmasabbra. Daniel Lang: Incidens a 192-es magaslaton i4. A tanú magánzárkában Talán csak azért keresett meg, hogy mentse a bőrét, hogy bűni’észesből koronatanúvá tudjon vedleni. Ezért gyakran félbeszakította Erikssont, felszólította, hogy indokoljon meg bizonyos részleteket, amelyek első hallásra ellentmondtak egymásnak. A rendőrből azonban fokozatosan ismét lelkész lett. „Most már láttam, hogy olyan ember beszél hozzám, aki mindenáron meg akarta menteni azt a lányt, de nem tudta” — mondta nekem Kirk. „Az is biztos, hogy Sven nem paranoiás félelemből tartott attól, hogy golyót eresztenek a hátába, mert beszélt velem. Háborúban — legalább is abban a háborúban — mindennaposak voltak a megmagyarázhatatlan lövések, a halott katonák, akik vagy harcban estek el — vagy nem. Akkor és ott minden játszadozás vérre ment és Meserve meg az osztag többi tagja sem volt ki- feUy, hiszen ha likvidálni akarták Svent, mint a bűntény lehetséges koronatanúját, ott volt erre a kezükben az M—16-osuk.’’ Nyomozók is kihallgatták Eriksson éjfél felé végzett történetével. Kirk, akárcsak korábban Vorst, komolyan megkérdezte Erikssontól, vajon eldöntötte-e, hogy hajlandó vállalni nemcsak a kihallgatásokat, de az állami tanú szerepének kockázatait is egy nyilvános tárgyaláson. Mikor Eriksson újból kijelentette, hogy hajlandó, Kirk felemelte a telefont és felhívta a Camp Radcliffben állomásozó bűnügyi nyomozó hatóság irodáját. „Nem is sejtettem, hogy a hadseregben ilyen hatóság is van” — mondta nekem Eriksson. Tíz perc múlva két nyomozó érkezett a lelkész szállására és az eskü- vei hitelesített nyilatkozott tanúsága szerint Eriksson — jellegzetes, szerény szűkszavúságával — azt közölte velük, hogy „amióta csak megtörtént izgat engem ez a dolog, ezért ma este idejöttem a lelkészhez, és elmondtam neki, mi történt.” A nyomozók hűvös, semleges, magabiztos hangon hallgatták ki. „Nem voltak felháborodva, semmi nem látszott rajtuk” — emlékszik vissza Eriksson. „Csak a kötelességüket végezték.” Amint a két nyomozó felmérte az ügy súlyosságát, egy percet sem vesztegetett. „Szinte észre sem vettem és már a dutyiban ültem” — mondta Eriksson. „Egy acélfalú magánzárkába csuktak. Megnyugtattak, hogy csak védelmi őrizet céljából.” Az áthelyezés Ettől a oilkmattól kezdve Eriksson katonaélete gyökeres fordulatot vett. Mikor néhány óra múlva kieresztették a zárkájából, már nem magános, illegális feljelentő volt, hanem fogaskerék egy bonyolult igazságszolgáltató gépezetben, amelynek az volt a célja, hogy bizonyítékokat gyűjtsön, kihallgassa a gyanúsítottakat és egyáltalán: hogy megállapítsa, valóban létezik-e a bűnügy. Amint megindult Mao meggyilkolásának kivizsgálása, a legkülönbözőbb szakemberek értekeztek Erikssonnal: patoló- gusok, bűnügyi nyomozók, ügyvédek, ballisztikai- és lőfegyver-szakértők. Még közkatonai minőségében is az igazságszolgáltatással került kapcsolatba, áthelyezték ugyanis a Camp Radcliffi 545-ös tábori rendőr századhoz, amelynek kötelékében ettől kezdve magasrangú tisztek biztonságára vigyázott, kapuknál őrködött, időnként részt vett a támaszpont területének „átfésülésé- ben”, ami esetleges Vietkong- beszivárgás ellen irányult és mindennap délután négy órakor beszállt a „piástaxiba”, a tábori rendőrség autóbuszába, amelynek az volt a feladata, hogy fölszedje azokat a közkatonákat, akik a két mérföldre eső An Khe „pokolnegyedében”, vagyis bárjaiban és bordélyaiban túlságosan „eláztak”. „A bűnügyi nyomozó hatóság nem hagyta, hogy gepíegyverkezelő le* gyek” — emlékezett Eriksson, „Leállították az áthelyezési papírjaimat. Azt mondták, túlságosan veszélyes munka és csak akkor tudnak tanúként felhasználni, ha élve maradok.’? Maga is gyanúsított volt Katonaéletének hirtelen fordulatát Eriksson a Kirk- kel folytatott beszélgetést követő reggelen tapasztalta. Még fel sem ébredt szinte, amikor a tábori rendőrök zárkájából a tábori rendőrség felügyelőjének irodájába kísérték, ahol újabb kihallgatásnak vetették alá. „Gyakorlatilag én magam is gyanúsított voltam” — mondta Eriksson. „A bűnügyi nyomozók ezt tüzetesen el is magyarázták nekem, és egyúttal ismertették törvényben biztosított jogaimat, többek között azt, hogy nem vagyok köteles vallomást tenni.” Mikor véget ért a kihallgatás, felkérték, hogy vezessen el egy kutató-különítményt a 192-es magaslatnak arra a pontjára, ahol állítása szerint Mao holtteste megtalálható. A különítményt egy osz- tagnyi fegyveres legénység is elkísérte, hogy megvédje őket egy esetleges rajtaütéstől, Másnap reggel, december 9" én indultak útnak, An Khe- ből először egy szükségrepülőtérre repültek, közel Vorst századparancsnokságához. Hatórás gyaloglás A csoportot egy ezredes, egy őrnagy, majd leszállásuk után még Vorst százados vezette, aki Eriksson irányában némaságba burkolózott. Velük volt néhány bűnügyi nyomozó, fényképész, egy lőfegyver és egy ballisztikai szakértő. A repülőtérről gyalog tették meg a 192-es magaslatig az utat. Hatórás gyaloglás következett a nehéz terepen, s mikor végre közvetlenül a csúcs alá érkeztek, többen közülük, akik nem szokták meg az ilyen hosszú gyalogutakat, szinte teljesen kimerültek. Eriksson feszülten kémlelni kezdte a vidéket, azt a különös formájú sziklaképződményt kereste, ahol a leszúrt lányt agyonlőtték. Annakidején rendkívül szokatlannak találta a kiugró, csavart sziklát, de most, mire újra hozzászokott a környezethez, meglepetve látta, hogy a sziklához közel annak pontos ikermása emelkedik. (Folytatjuk) t
