Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-03 / 28. szám
1971. február 3. SZOLNOK HEGYEI NÉPLAP 5 A jászk'séri AFÉSZ-nél a Kaffka Margit nevét viselő háromszoros szocialista könyvelő brigád az idén ismét megpályázta a szocialista címet. A brigád jelenleg Nagy Andor főkönyvelő vezetésével mérleget készít. Hcrsza, néhány pofon és egy törött kéz Mikor befejezte napi munkáját a papírgyárban Csá- szi József, Szolnok, Csokonai út 67. szám álatti lakos, barátaival elindult, hogy néhány üveg sörrel ünnepelje meg: ennek a napnak — augusztus 29-ének is vége van. Pedig nem volt még vége a napnak és Császi számára csak akkor kezdett igazán mozgalmassá válni, amikor úgy fél tíz tájban társaitól elválva a Foci falatozóba igyekezett, hogy néhány pohárral még „rátegyen”. A Mátyás király utca és a Thököly út sarkán egy diáklány jött vele szemben. A lány nagyívben kikerülte az ittas férfit, aki azonban követni kezdte. V. Erzsébet megijedt a nyomába Fiatal népművelők gyakorlata Ma délelőtt várhatóan húsz egyetemi hallgató érkezik a megyébe önkéntes népművelési gyakorlatra. Egyikük sem hivatásos népművelőnek készül. Vannak közöttük leendő közgazdászok, orvosok, tanárok, agrármérnökök, állatorvosok. Céljuk a népművelési munka tanulmányozása és ismerkedés jövendő munkaterületükkel. Öt községben: Kunszent- márton-Kungyaluban, Martfűn, Tiszaburán, Kengyelen és Jászfelsőszentgyörgyön töltenek el tíz napot. Községenként eltérő feladatot kapnak: Kengyelen például a bejáró munkások körében végzendő népművelési munkát, Martfűn az ifjú szakmunkásoknak a termelésbe és a kulturális életbe történő beilleszkedését vizsgálják. Munkájuk nem merül ki a vizsgálódásban, gyakorlati segítséget is nyújtanak, népművelési feladatok elvégzéséhez. Elutazásuk után a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya népművelési csoportjához küldött jelentésben számolnak be tapasztalataikról, javaslataikról. A debreceni tanítóképző intézet két népműveléskönyvtár szakos hallgatója is megkezdte február elsején kötelező gyakorlatát Szolnokon. A hallgatók két hónapot a megyei művelődési központban, kettőt a megyei könyvtárban töltenek. Gördülő gondok A vidéki színházak új működési rendiérek félévi iapasziala'ai Szolnok még nem vett részi a kcrzetesiiésben Üj működési élv alapján kezdték művészi munkájukat ebben az évadban a vidéki színházak. A körzetesítés új rendje a művészi színvonal emelését, a meglevő vidéki színházak megerősítését tűzte ki célul. Elvi alapja az előadásokra vonatkozóan: kevesebbet, de jobban — a nagyobb nézőszám érdekében. Pécsett, Szegeden és Debrecenben tájékoztatták az MTI munkatársait a körzetesítés első félévi tapasztalatairól — a „gördülő gondokról” és eredményekről — valamint a további feladatokról. A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ működési területe az idei 75. jubileumi évadban jelentősen „kitágult”; rendszeresen ellátogat a szomszédos Tolna megye székhelyére Szekszárd- ra, amely Pécs színházi testvérvárosa lett. Szekszárdon ma már rendszeressé vált a pécsi színészek játéka; eddig tizenkét előadásukat több mint hétezren tekintették meg. — A pécsi opera dunántúli feladatot lát el; lévén e tájegység egyetlen operaegyüttese. Az anyavároson kívül Kaposvárott, Veszprémben. Szekszárdon, Ajkán, Keszthelyen és Pécs- váradon szerepelt a népszerű „Varázsfuvolá”-val. A „gördülésbe” bekapcsolódott a gyermekszínház is, amely vidéken az egyedüli ilyen intézmény. — A Pécsi Balett — amely méltán nevezhető „utazó együttesének, a Dunántúl és az Alföld több olyan városában vendégszerepeit, ahol korábban balettet nem láthatott a közönség. A Pécsi Nemzeti Színház az évad első felében összesen 35 előadást tartott székhelyén kívül, több mint tizenhétezer néző előtt. Az évad második felére tervezik a balett népszerűsítését. Észak-Magyarországon, Dunántúl északi városaiban is. Nyárra pedig a balaton-men- ti üdülőhelyekről kaptak meghívást. A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 1961-ben 587, 1969-ben 392, 1970-ben pedig 316 előadást tartott. 1969-ben 247 000-en, 1969ben 147 000-en, 1970-ben 156 000-en tekintették meg műsorait. Az előadások számának csökkenéséhez hozzájárult, hogy a Kamaraszínházban — az épület átalakítása miatt — az utóbbi két évben nem tartottak előadásokat. Tavaly a tiszai árvízveszély miatt néhány városban a „tájolás” is elmaradt A nézők számának kismértékű emelkedéséhez — amely azonban elmaradt a várt eredményektől, hozzájárult az, hogy a korábban is rangos operai társulathoz felzárkózott a prózai együttes. Az idei évad újdonsága a „A nagy íróit, nagy szerepek, nagy színészek” című drámasorozat. A színház a szegedi évad befejeztével az idén egy hetes, illetve több napos vendégszereplésre utazik majd Hódmezővásárhelyre, Szentesre, Szombathelyre és Szekszárdra is. Az illetékes tanácsi vezetők megítélése szerint a megtartott előadások — köztük a tájelőadások — száma jelenleg indokolatlanul alacsony. DEBRECENBEN három színház működik: a Csokonai, a Hungária Kamara és a Stúdió Színpad. A Nyíregyházán rendszeresen tartott bérletes előadásokon kívül gyakran fellépnek a debreceni művészek Salgótarjánban, Ózdon, Sátoraljaújhelyen, Mezőkövesden. A memrég végrehajtott körzetesités, esztendők alatt kialakult gyakorlatot „törvényesített”. A tapasztalatok arra utalnak: az operakultúra terjesztése érdekében változásokra lenne szükség, hogy az előadások színvonala magasabb legyen, kielégítsék a közönség igényeit, s egyben foglalkoztatott legyen az operarészleg ii eredő férfitől és futásnak eredt, ám üldözője nem tágított. A Délibáb úti iskolához érve a kislány bement az udvarba és kétség- beesetten verte meg segítségért B. Pál ablakát, ám ez alatt Császi utolérte. — Na végre, megvagy! — lihegte, miköztien a kezénél fogva az utcára próbálta vonszolni V. Erzsébetet. Ekkor lépett ki a házból B. Pál, — aki „civilben” cselgáncs oktató — így Császi jobbnak látta elfutni. Most azonban őt üldözték: a lány segítségére siető férfi mindenütt a nyomában volt, és rövid hajsza után utolérte. — Na, gyere ide, megmártom benned a késem! — fenyegetőzött Császi és B. Pál ment. Verekedni kezdtek, mind a ketten adtak is és kaptak, végül Császi a földre került, ahonnan csak egy „sportszerűtlen húzással” szabadult: beleharapott ellenfele ujjába. Az üldözés folyt tovább végig a városon. A Szántó utcánál M. István is Császi után vetette magát. A Mo- sonyi utcában á menekülő férfi cselezni próbált: egy kerítés mellé hasalt, ám egy bérház lámpájának fényében felfedezték. — Most pedig menjünk a rendőrségre! — invitálták Császit, aki erre a keze ügyében lévő kerítésléccel M. István lejét próbálta eltalálni. Ö azonban kezével kivédte az ütést, így „csak” a kézközép-csontja törött el. A verekedés során a vádlott késével B. Pál kezét is megsebesítette. Végül egy szomszéd felismerte Császit, megmondta nevét és lakcímét, ezzel az ügy első része befejezést nyert. A folytatására a szolnoki járásbíróságon került sor, ahol Császi Józsefet súlyos és könnyű testi sértés miatt, valamint garázdaságért 10 hónapi szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet nem jogerős. Fontos vizsgálatokat iktatott idei első félévi programiába a Legfőbb Ügyészség A legfőbb ügyészség a törvényesség érvényesülésével kapcsolatban jelentős kérdésekben végez országos, illetve széles körű vizsgálatot 1971 első félévében. Így valamennyi főügyészség feladatává tette a közrend és a közbiztonság elleni szabály- sértések — garázdaság, közveszélyes munkakerülés, üzletszerű kéjelgés, verekedés, veszélyes fenyegetés, botrányt okozó részegség — miatti őrizetbevétel és eljárás, valamint az ilyen bűnügyekben hozott érdemi határozatok törvényességének vizsgálatát. Sor került a szabálysértések elbírálásának törvényességi vizsgálatára is: például, hogy helyesen döntött-e a szabálysértési hatóság, egyrészt a bűntett és a szabálysértés elhatárolásáról, másrészt a garázdaság, verekedés és más, elzárással is sújtható szabálysértések minősítéséről. Fontos szempont annak vizsgálata is, hogyan érvényesülnek e témával kapcsolatban a jogpolitikai elvek: például, hogy a szabálysértés miatt alkalmazott büntetések. hozott intézkedések arányban állnak-e a cselekmények súlyával és az elkövetők személyi körülményeivel, nem tapasztalható-e a büntetések alkalmazásánál következetlenség, sablonosság, vagy liberalizmus. A feladatok között szerepel a lakossági adók —házadó és jövedelemadó — kivetésénél keletkezett jogviták elintézésének és az adók végrehajtására Vonatkozó jogszabályok betartásának törvényességi vizsgálata. A vizsgálat kiterjed valamennyi főügyészségre és az általuk kijelölt járási (városi, kerületi) ügyészségekre. Egy további vizsgálat azt kiséri figyelemmel, hogyan tartják be a munkavédelemre vonatkozó szabályokat a MÁV igazgatóságainál és néhány nagyobb vállalatnál. Egy másik vizsgálatnál a fiatalkorú munkavállalókra vonatkozó jogszabályok betartását ellenőrzik az építőipari vállalatoknál, az állami gazdaságokban és a kisipari termelőszövetkezetek- néL Daniel Lang: Incidens a 192-es magaslaton t Hét vaskos kötet Mindenekelőtt azt mondta el, hogy Mao meggyilkolásának jogi vonatkozásairól nem akar beszélni. Pedig megtehette volna; magam is olvastam az általa kezdeményezett bírósági tárgyalások jegyzőkönyvét, hét vaskos kötetet az Egyesült Államok haditörvényszékének irattárában, a virginiai Falls Churchben, benne Eriksson vallomását az őrjárat tagjai ellen, az ítéletek és fellebbezések szövegét, a bírák és a védőügyvédek véget nem érő levelezését s a vádlottak jellemére vonatkozó tanúvallomásokat. Nyúlós okoskodás Erikson négy tárgyaláson tanúskodott Vietnamban, bőven kijutott neki is az igazságszolgáltatás folyamatából, megismerhette az ügyvédek konok vallatási módszereit, a bírák ismétlődő dörgedelmeit, amelyek arra szólították fel, hogy többnyire homályos kérdésekre precíz válaszokat ad- jpo, hí « véleménye az* mondta, hogy az egész ügymenet valami nyúlós okoskodás volt, persze az is igaz, hogy alighanem túlzott várakozással lépett a hadbírósági terembe, ahol a négy tárgyalás lezajlott. Azt remélte, hogy a tárgyalások majd megkönnyítik, hogy tisztázza maga előtt a Mao sorsán támadt indulatait. Talán naívul, mégis azt várta, hogy négy társával egyetemben hangos gondolkodásba fognak a tárgyalóteremben, valami közös kutatóakcióba, hogy kiderítsék: hogyan történhetett meg, hogy egy fiatal lánynak így kellett meghalnia. Azt képzelte, megkérdezheti: hogyan történhetett meg, hogy az osztagból egyedül ő cselekedett úgy, ahogyan cselekedett. Elmondta volna, hogyan hatott rá az ügy, és mi hajtotta, hogy feljelentse a többieket — négy fiatal, magafajta amerikait, akikkel az ellenséges terület mélyén csakis úgy maradhattak életben, ha egymásra bízták életüket. El akarta űzni kétségeit, vajon minden tőle telhetőt megtett-e a szenvedő Maóért — s ezek a kétségek, mégia, a mai napig rágják őt. Abban bízik, mondta, hogy velem mindent megbeszélhet. De arra már korán rájött, hogy az efféle problémák a törvény előtt nem sok vizet zavarnak. Mint az aVnák és célpontok Mikor rákezdett, hogy szigorúan nem-jogi alapon beszámoljon az ügyről, elmondta, hogy visszatekintve már világosan látja: Mao halála várható volt. Számtalan hasonló eset előzte meg. így vagy úgy, mondta, szinte napirenden voltak az efféle ügyek, csak éppen ő lassan, tétován fogta fel, hogy ugyanúgy a háborúhoz tartoznak, mint az aknák és a célpontok. Ma már úgy látja, hogy meg kellett volna éreznie: az egyik ilyen ügy előbb-utóbb különleges, betetőző erővel hat majd rá. Alighogy megérkezett Vietnamba, 1966 októberében, máris felfigyelt bizonyos jelenetekre, amelyek látnivalóan ösztönszerűek voltak és nem illeszkedtek a katonai stratégiába. Erikson elmondta, hogy gyakori volt az ütlegelés, látta, amint a közkatonák találomra rugdalták és pofozták a vietnamiakat. Olykor hivatalos parancsokra hivatkozva szentesültek az indokolatlan, erőszakos cselekedetek. Szolgálati idejének elején, emlékezett Eriksson, egységének katonáit például felhatalmazták, hogy lőjenek az este hétkor kezdődő kijárási tilalom vietnami megszegőire. Példa gyári int A gyakorlatban az illető katonára volt bízva, tüzet nyisson-e egy-egy vietnamira, aki néhány perces késéssel vályogból és bambusznádból összetákolt viskójába igyekezett. Ugyanígy szabad volt rálőni minden olyan vietnamira, aki futott, de — Eriksson szavaival — „néha igen-igen vékony volt a határvonal futás és lépés között”. Egy nappal azután, hogy osztagát rajtaütés érte, és megsebesült a legénység fele, néhány foglyot ejtettek és viszonzáskép-, pen rövid úton kivégeztek kettőt közülük „példa gyanánt*. Az egyik tizedes, akit még mindig dühített az előző napi rajtaütés, kis híján megfojtotta az egyik foglyot; hurokszerűen a nyakára csomózott egy esőgallért és már szorította is, amikor egy irgalmas hadnagy ráparancsolt, hogy hagyja abba. Megtörve első, töprengő hallgatását, Eriksson így folytatta: „Az ember egyik napról a másikra hirtelen csak azt látta, hogy megváltoznak a társai — rendes fickók,' eszükbe se jutna otthon, hogy „sárgának” vagy „kutyafejűnek” gúnyolják a keleti embert. De most a világ túlsó végén voltak, idegenben, ahol azt se tudták, ki a barátjuk és ki nem. „Nap nap után megesett, hogy egy keskeny földútra keveredtünk, amolyan nyomorúságos, falusi főutcára és előbújtak a falu vénei, hogy üdvözöljenek, a gyerekek mosolyogva rohantak oda hozzánk, várták, hogy kiosszuk az édességeket. A földút másik végén, alighogy kiértünk a faluból, ott meg puskatűz fogadott, mi meg elkeseredtünk azon, hogy a falu lakói nem figyelmeztettek bennünket Mindenki elárulta önmaqát A legtöbben csakis azt gondolhattuk, hogy marhák vagyunk, amiért idejöttünk meghalni. És az ilyen gondolatok, hiába, megváltoztatták sok emberünket. Már nem hittek abban, hogy az élet, bárki élete, akár a saját életünk, bármit is érne. Nem mondom azt, hogy mindenki, aki civilt ütlegelt, büszke volt magára — de nem is ismerte volna el, hogy szégyelli. De azért elárulta magát. A legváratlanabb pillanatokban, anélkül, hogy kérdőre vonták volna, mentegetni kezdte, amit ‘esetleg néhány órával azelőtt elkövetett. Persze, én addig végig a gyalogosoknál voltam. Elülső zónában, ahol a legrondább a háború. Nappal felderítő-tisztogató akciók, éjszaka rajtaütések. Rájöttem, hogy nem is olyan nehéz megölni egy embert — harc közben éppen olyan ösztönös, mint hogy az ember félreugrik a lövedék elől. Sosem tudja az ember, ki lesz a következő hulla, és ez egészen más, mint a hátvonal. Mennél hátrább került az ember, annál közelebb jutott a civilélethez.” (Folytatjuk)
