Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-09 / 7. szám

1971. január 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s RIANÁS Emelkedő létszám a dolgozok középiskoláiban A Művelédésügyi Minisz­tériumban most készült el a dolgozók középiskoláira vo­natkozó statisztikai összesí­tés. Az adatok szerint a ta­valyihoz képest emelkedett a hallgatók létszáma. Az 1970—1971-es oktatási évben 113 874 „felnőtt diák” tanul a , középiskolák esti, illetve levelező tagozatain. Ez az előző évinél 7550-nel (7.1 szá­zalék) több. Figyelemre méltó, hogy az összes hallgatók 58.5 száza­léka fizikai dolgozó, s a tel­jes létszám 43.3 százaléka — foglalkozását tekintve — szakmunkás. Az első évfolyamokban ebben az oktatási évben 44 442-en kezdték meg kö­zépiskolai tanulmányaikat, — érettségi vizsgára pedig 19 049 dolgozó készül. A jégmező alatt szunnyadó Balatonon az éjszakai, és a nappali hőmérsékleti különb­ségek hatására rianások ke­letkeznek. A környékbeli la­kosok, a halászok, a nád- és jégvágók az ezzel járó han­got jobbára „durrogásnak” nevezik. Sokan azt mondják, hogy „beszél” a Balaton. A repülőgépek hangrobbanásá­ra hasonlítható csattanást hárfákra emlékezető éles pengő hang és csilingelés követi. A Balatonon az utób­bi napokban több 15—20 kilométer hasszú rianás ke­letkezett. Mint a nagy könyvben,,. Nem tud az ember szabadulni az emlékeitől. Mindig ádódik valami, ami előkotor múltjából egy-egy darabkát. A napokban Mezőtúron Jártam és a városi népmű­velési felügyelővel, Salánki Istvannéval beszélgettem „Túr” és a megye közműve­lődési helyzetéről, a gondok­ról. a bajokról. Nem veszi talán beszélgető partnerom fecsegésnek, hogy leírom: ke­seregtünk is egy kicsit, — ez se jól van, az se... Nem l közművelődés fundamentu- »át kárhoztattuk és rosszai­tok. inkább az „eresztéke­ket”. Az meg van elég. Aztán megnéztük a város közeli népművelési program­ját. Erről meg már arra kell következtetnem, hogy — sér­tés ne essék — beszélgető társammal együtt örök elége­detlenkedők vagyunk. De ha Szabad meggondolásaimmal terhelni az olvasót, elmon­dom. legyünk is, mert akkor kezd szellemileg meghalni íz ember, amikor már min­dent fenntartás nélkül szép- hek. jónak és tökéletesnek tart. Sajnos vannak, akik így Járnak, és némelyek olya­nok. mint a Csárdáskirálynő szenilis nagyhercege — vagy kiféléje —; „minden nagyon szép. minden nagyon jó, min­dennel meg vagyok elé­gedve”. Megtudtam, hogy a közeli hetekben kórushangverseny lesz a városban, valamivel később pedig a Szálljatok szód szavak rádiósvetélkedő területi selejtezőjét bonyolít­ják le. — készülnek az ön­tevékeny művészeti együtte­sek a Szivárvány műsorára Is, jó évet zárt a TIT, sa­többi... Már búcsúzkodáskor kaptam az ajánlatot, hogy nézzem meg az átalakított városi könyvtárat. így is tettem. — Ahogy beléptem, és szét­néztem, a híressé vált színé­szi kifakadás. a csodálkozó közhely bukott ki a számon: „Nem igaz!” Igaz, úgy mondja a ma­gyar: hál’istennek; igaz! Az átalakított városi könyvtár olyan szép, hogy azt merem mondani: így van ez megír­va a „csoda könyvtárról”, a képzeletbeli nagykönyvben. Belép az ember a kölcsön­zőbe, gyönyörű világos nagy­terem, natur-lakkozott pol­cok, virágok, festmények, vázák... A kölcsönző polcrendszeré­nek hossza több mint egy kilométer. (Az átalakítás előtt 460 méter volt.) Az 50 ezer kötetes könyvtár állo­mányának többsége itt van. A kölcsönzőből az olvasó­terembe mehetünk. Nem túl­zóm el, olyán, mintha egy nagyon elegánsan berende­zett nagykövetségi szalonba lépnénk. Üvegportál, függö­nyök, elegáns fotelok, nép- művészeti tárgyak, virágok... Ebben a környezetben leülni, megpihenni is élvezet. A gyermekkönyvtár új, magnagyobbított teremben működik. Szintén szabadpol­cos rendszerrel. Néhány mutató a könyvtár tartalmi munkájáról. Száz­negyvennyolc napilap és folyóirat jár az olvasóba. Az átalakítás előtt a lakosság 22 százaléka volt a könyvtár beiratkozott olvasója, de az elmúlt évben az átalakítás miatt ez a szám lecsökkent 18 százalékra. A könyvtáro­sok reménykednek, hogy az esztétikus környezet újra visszacsalogatja majd az ol­vasókat. Igen jó az olvasási átlag, minden egyes beirat­kozott olvasó közel 30 köte­tet olvasott el az elmúlt év­ben. A könyvtárosok — nagyon áldozatkészen — meghosz- szabbították a nyitvatartási időt: az eddigi 32 óra helyett 51 órát tart nyitva a felnőtt könyvtár, és vasárnap dél­előtt is fogad vendégeket az olvasóterem. A gyermek- könyvtár pedig heti 17 órá­ról 28 órára emelte nyitva­tartási idejét. Vasárnap dél­előttönként rendszeres klub- foglalkozást tartanak az ifjú irodalombarátoknak. A városi tanács igen sokat áldozott és áldoz könyvtárá­ra. Az átalakítás negyedmil­lió forintba került. — mesé­sen sikerült... Tavaly 120 ezer forintot adtak új köny­vek vásárlására. —‘ az idén ugyanennyit. (Tudok olyan fele mezőtúmyi nagyközsé­gekről, ahol évi 10—14 ezer forinttal „beérik”. — mond­ják: — több pénz nincs könyvre!) A könyvtár a külsőségei­hez és eddigi tartalmi mun­kájához méltóan akar dol­gozni: beneveztek a „Kiváló Könyvtár” országos pályá­zatára. Sikerül-e? Talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy minél több mező­túri. minél többször látogas­sa a gondolatok méltó haj­lékát. ülő megindokolnom a cikkem elején lévő néhány sorocskát. Miért is hivatkoztam az emlékek mindunta­lan feltörésére? Azért, mert annak idején egy egész őszön próbálkoztam a mezőtúri Levente Otthon könyv­tárában, hogy kikölcsönözzem az Egri csillagok-at. Vég­re, hosszú hónapok után, hozzájutottam egy egyonnyűtt, zsírpecsétes, tintafoltos példányhoz. Tiszai Lajos Volt—nincs falu A térképen még fekete pont, de a térkép hamis, mert ebben a faluban nem lakik senki. Még az a tizenkét em­ber is elment az ősszel, aki eddig ott élt. Tímár György ibafai plébá­nos, egész könyvhegyet olva­sott át, hogy megismerhesse a község múltját, 1332-ig tu­dott a falu krónikájában visz- szalapozni. Akkor említették először Gyűrűfű nevét. Kelet­kezése a történelem homályá­ba vész. Azt viszont biztosan tudjuk: 1970. november 25- én elköltözött idős Huri Szabó József és felesége, az utolsó gyűrűim család. kán: malátakávés zacskó az ablakdeszkán, kifakult fény­kép, korsó, lim-lomok- A ház kerekeskútján még ott a lánc és a vödör. A kút mély, vize kitűnő, de nem issza senki. A nyáron még lakat volt a házakon, amelyeket nem romboltak le. Ma már kevés a zárt ajtó, szabad a bejárás, bárki körülnézhet: üres szo­bák, törött rokka, ócska ágy, szalmazsákkal, csorbult kö­csögök meg korsók, elnyűtt és foszladozó ruhadarabok, tin­tásüveg, tankönyvek, füzetek, borosüvegek, alján a megece- tesedett borral. Krizantémok virulnak a há­uránvárosi panelháznak nincs múltja, hagyománya- Korpád­nak viszont van. Történelmi község. Nehéz a falutól megválni. Gyűrűfű tanácstagja, az öreg Vajda Józsi bácsi például azt mondta, hogy utolsónak fog elköltözni- Utolsó előttinek ment eL Akkor már elszállí­tották az oltárt, ledöntötték a haranglábat és filmesek al­kudoztak a faluért. A Hunnia Filmgyár meg akarta venni a kihalt község házait- Azt be­szélték, kitűnő háborús filmet lehetne készíteni Gyürűfűn. Az ibafai körzeti tanács meg is kérdezte a Pécsre, Szent­(KS foto: Szokolai István felvétele) Néptelen házak, kihalt utcák.«, Többször jártam Gyűrűffln, ha behunytam a szemem, ma­gam előtt láttam házait- Most mégis alig találom az utat A nyáron harangláb állt a falu közepén, mellette a nagy iskolaépület, s ezúttal csak romhalmazt találtunk a he­lyén. Csak az „alvég” meg a „felvég” régi, ha ilyen kis fa­luban alvégről meg felvégről lehet beszélni. Ez itt Cziegler Márton háza az alvégen. Tavaly ősszel lát­tam az öreget utoljára, költö­zés előtt. A fiát várta Pécs­ről, időnként az útra kémlelt, jön-e már a teherautó. Vagy fél vagonnyi téglarakás övez­te, a lebontott istállót, a gaz­dasági épületek maradványai. Kaszanyelet faragott, ki tud­ja miért A Kertvárosban ugyanis — ahová készült — nincs mit kaszáink Most már majd egy vagon­nyi tégla van a Cziegler-ház körül, de nem viszi el senki. Pedig lett volna rá idő. Be­kukkantunk a ház aWa­zak előtt pirospaprika fűzér lóg néhány tornácon. Nyiko­rogva forog a szélkakas, a villanyórákon még ott vannak az ólomplombák, sértetlenül. Fenyők zúgnak, olyan szépen, ahogy a fenyők szólnak téli éjszakákon. A szomszédos Korpád köz­ség még reménykedik. Ami­kor észreveszik a Geodéziai Vállalat terepjáró kocsiját megnyílnak a házak ajtói. A kerítéshez jönnek és megkér­dik: — Mikor kapunk utat? • A nyáron is ezt kérdezték. S hiába a magyarázat: Húsz éve még 35 család élt Kor­pádon, ma pedig csak 21. Ha ezt a 21 családot Pécsre köl­töztetnék, még egy uránváro­si panelházat sem tudnának megtölteni. Olyan panelház, melyhez hétmillió forintos beruházással épült volna út — nincs. Itt viszont ezt kí­vánják: utat, hétmillióért. S amikor a számokra hivatko­zunk, kész a válasz is: egy lőrincre, BOkkősdre meg Szi­getvárra szétszóródott falu lakóit, mit kérnek 8 még ál­ló' házakért. Mindenki be­nyújtotta a kívánságlistát, s amikor összeadták a számo­kat, majdnem egymillió fo­rint „jött ki”. i — Sok lesz kicsit! — töp­rengett a tanácselnök. — Nem adnak érte ennyit — Dehogyis nem adnak! —« mondták az egykori gyűrű- fűiek, — A filmeseknek még a bőrük alatt is pénz van! Nem volt! A tanácselnök! szerint ma már háromszáz- ezerért is odaadnák a falut A volt gyűrűfűiek könnye is kicsordul, amikor a falu nevét emlegetik. De egyetlen­egy olyan gyűrűfűivel sem találkoztam, aki hajlandó vol­na visszaköltözni- Nagy úr a vízvezeték, az aszfaltozott ut­ca, a kényelem. Magyar László cAz Izqáqa emhtf múnotóqia a jól sikerült óévről9 a és a mélyütésekről Jő, hogy jön szerkesztő­kéin. Azt hittem, már elfe­lejtett engem. Mondták is a haverjaim, addig nyomtad a süket szöveget a szerkesztő­nek, amíg megunta. Meg azt is mondták, hogy nem vagy te már divatos szaki- kám. Nézd meg az újságo­kat — szövegelték a fülem­be — mindenki elmondja ott, ’hogy mi a véleménye az elmúlt évről, csak a me­lósok nem. Addig durúzsol- tak, hogy már éppen arra gondoltam, megkeresem ma­gát hapsikám, hogy oké-e még az én szövegem...? ...Ne értsen félre, csak a sok munka miatt nem kerestem. Tudja, hogy ez egy nehéz év volt. A pártkongresszus körüli időben meg egyene­sen meghalni sem értünk rá... .. .Arra rá is érünk még. De hadd mondjam el sza­kikéin, nagyon örülünk ám ánnak. hogy az utóbbi idő­ben észrevehetően odafi­gyelnek a melós szavára Emlékszik, drága szakikám. hogy csak egy példát mond­ják, tavaly, tavaly előtt mennyit nyomtuk a szöve­get az ünnepi ellátás miatt? Most meg? Minden volt bőségesen, úgy mint abban a faterjaink által sokat em­legetett régi szép békeidő­ben. Csak egy icipici kü­lönbséggel: most a melós is meg tudott venni mindent. Mondtam is az öregnek az ünnepen; faterkám, tegyük el a régi szöveget, mert az igazi békevilág most van. Valamit még morgott az öreg, hogy szentjánoskenyér még ■ mindig nincsen, de amikor mondtam neki, hogy csak azért nincs, mert a mai fiatalok már nem részesül­tek vallásos nevelésben és nem eszik ezt a bibliai cso­danövényt, elhallgatott. Meg egyébként is a tökéletes áru- választékról: Szerkesztőkém, ezt magának is mondom, nemcsak a faternak mond­tam. Kik jártak valamikor arannyal hímzett kacagány- ban, ékköves mentével, kar­dokkal? No, kik? A főurak, hapsikám. És most? Kapasz­kodjon, drága szerkesztő­kém. Üjból kapható. Minden dolgozó megveheti. Saját két villogómmal láttam Pesten, a belvárosban. Egy egész garnitúra negyvenöt- ezer forint. Mert jni minden kacagányról igényt kielégítünk. Nálunk nem lehet hiánycikk. Ha ka- cagány kell a dolgozónak, kardokkal, legyen. Ne mondja, hogy mostoha világ van ebben a szocializmus­ban. .. ...Ne mérgelődjön. Ezt ter­mészetesen nem a dolgo­zóknak árulják. Nagy az idegenforgalom, a külföl­diek veszik nehéz valutá­ért... .. .Jól van. Maga min­dent megmagyaráz, hapsi­kám. Adjunk a külföldinek dollárért kacagányt. Ha neki az kell. A hasam fáj a mo­solytól, ha arra gondolok, hogy Schmidt úr az NSZK- ból. hazamegy és mutogatja a dollárért lőtt szarvas agan­csát, kicsomagoltatja a rok­kát és elmondja, hogy ott a pusztán ilyennel fonják a fonalat a vörös zászlóhoz a kommunisták. Majd előveszi a kacagányt, s elmondja, ezt meg a jobb emberek hordták ott valaha, de ma már nem. Elvitték őket a kommunisták követ törni, a lovaikat pedig megették mert nagy az éhínség... Szakikám, jó az nekünk, ha még ma is így áruljuk ma­gunkat a Nyugat előtt? Jő, máris témát változtatok, mert látom, kezd felmenni magánál is a pumpa. Pe­dig egy szerkesztő őrizze meg a hidegvérét, legyen mindig nyugodt és megfon­tolt. ... Mi az, a jó taná­csaimtól még idegesebb...? ...Nem vagyok ideges. Nem új dolog, amit mond. Nagy vita fofyik erről. (És a vita közben nő a dollár­bevétel!) A turista minde­nütt az érdekeset, a külön­legeset keresi. Nálunk ezt tartja annak. Higyje el, az átlagműveltségű nyugati sokkal jobban ismeri hazán­kat, mintsem maga is ko­molyan venné az ilyesmit. Egyébként hadd mondjak el egy történetet. Fiatal házas ismerőseim lakást kaptak. Elkezdték lázasan beren­dezni. Asztal kell, szék, meg ez, meg az. A fiatalasszony még az ágyat, vagy here- rőt nem is mondta, az edé­nyeket sem reklamálta, csak azzal rágta a férj fülét: és ne feledd szivecském, egy rokka is kell, Elámul- tam, hogy ez a kis városi asszonyka, aki talán még egy rántottál sem tud meg­sütni, fonni akar otthon es­ténként. De a férfi kisegí­tett. Tudod, ez most olyan divatos szobadísz... .. .Köszönöm szakikám. szépen visszaadta a labdát. Bár az MTE csatárai pasz- szolnának ilyen jól. De vi­gyázzon hapsikám, mert valamikor én is Jő! cselez­tem. A hatvanezer forintos briliáns fülbevalót, a tizen­kétezer forintos arany kar­kötőt, vagy a tizenhatezer forintos bundát is a külföl­dieknek áruljuk? A pesti kirakatban láttam ilyesmit, mert karácsony előtt föl kellett utaznom. Bundabu­gyit akartam venni a mamá­nak, de egész Szolnokon nem kaptam. Szóval a saját két szép szememmel láttam, hogy elég sok kirakat van tele ilyesmivel. És a boltok isi De hapsikám, én be is mentem. Egyikben sem külföldiek tolongtak. És ami a legfontosabb. Jaj, de nagy kő esett le a szívemről, amikor megláttam. Drága szerkesztőkém! Lehet már kapni nálunk is Metaxa ko­nyakot .. ...Miért, eddig nem volt elég külföldi konyak...? ...Volt volt de úgy lát­szik, nem elég. Maga job­ban tudja hapsikám, mert az újságírók jobban szere­tik, én már csak kitartok a sima cseresznye mellett Volt itt az öt csillagos grúz­tól a jugoszláv, bolgár, al­bán konyakon át a francia Napóleonig mindenfajta. Nagy, nemzetközi testvéri­ségben és egységben. De görög Metaxa nem volt, szerkesztőkém. Most már van. hála az égnek, négy- száznyolcvanért egy üveg... jó, jó, ne idegeskedjen..., ezí is csak a külföldiek kedvéi ért. De nem esi gázom űj év elején az idegéit, szerkesz­tőkém. A múlt évről akart kérdezni, nem? Eddig is ar­ról beszéltem, de hadd mondjam meg, nekem ez a Papp Laci tetszik a legjob­ban. A béka feneke alól hozta fel a magyar bunyós sportot, csak úgy dagad a magyar szív és egyszer csak mit olvasok. Laci le akar mondani. Ez az, drága hap­sikám, nem lennénk magya­rok, ha nem így lenne. El­kezd menni valakinek, si­kerei vannak, jó mindenki­nek, amit csinál és ez elég ahhoz, hogy betartsanak ne­ki. Azok hapsikám, figyelje meg, akik azelőtt ugyanab­ban a funkcióban semmire sem vitték. Szerkesztőkém, nagyon vigyázzunk! Hetven­egyre az az én kívánságom, hogy. óvjuk egymást az ilyen mélyütésektől, mert az el­múlt évben szép sikereink voltak. Nemcsak a bunyó­ban. Asztaliteniszben is. Meg a gazdasági és kulturá­lis életben, a politikában... „.Hadd fejezzem be én, nmit akart mondani. Mert nagyon igaza van. Szépen mennek a dolgok nálunk, csak mi magunk ronthatjuk el, s főként akkor, ha nem ügyelünk ilyesmire. Azt hiszem, erről az idén még sokat beszélgetünk, addig is boldog újévet magának és a többieknek a műhelyben. Varga József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents