Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-31 / 26. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19«, január 3L Ha rajtol az Ápollo-14 Hétfő: katonai puccs Ugandában. Moszkva vendégei: a csehszlovák vezetők, illetve az osztrák külügyminisz­ter. Kedd: Pompidou és Brandt párizsi tárgyalásai. A két né­met állam képviselőinek berlini találkozója, Szerda: diplomáciai tevékenység a klözel-keleti tűzszünet lejártával. A nyugatnémet CDU kongresszusa Düs­seldorfban. Csütörtök: az MSZMP KB külpolitikai állásfoglalása. Szovjet nyilatkozat az európai biztonságról. Péntek: heves amerikai bombázás Kambodzsában. Kek- konen finn elnök római beszélgetései. Szombat: több afrikai ország változatlanul Obotét tekin­ti Uganda államfőjének. így látja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin: A heti krónikába hétfőn korahajnalban került az első bejegyzés, amikor a rádiófi­gyelők meglepetten tapasz­talhatták, hogy a kampalai adó — a kiadott műsortól eltérően katonazenét és esacsacsákat sugároz. Lezaj­lott az év első afrikai állam­csínye, katonai hatalomátvé­tel történt Ugandában. --Az a tény. hogy egy évtized alatt immár az ötvenhatodé puccsot hajtották végre a fekete kontinensen, megmu­tatja, milyen problémák van­nak számos fejlődő ország politikai szilárdságával. Törzsi viszálykodások, gaz­dasági nehézségek, személyi torzsalkodások egyaránt köz­rejátszottak az ugandai vál­tozásban. Mind több jel utal azokban arra is. hogv ez a puccs az imperialista körök érd étkében állt. Időzítése sem lehetett véletlen: elkövetői kihasználták Obote elnök tá­vollévőt. aki éppen a nem- zetköa;össég sineapore-i ér­tekezletén hevesen bírálta a Dél-rAÍríkába tervezett fegy­verszállításokat, s az Indiai- óceánijai kapcsolatos angol— ameriliiai manővereket. Guinea ismételt fenyegeté­se, am? Conakry-1 a Nyugat- Németországgal való szakí­táshoz vezette; a délszudáni harcok felélénkülése; az ugandai államcsíny — ko­moly figyelmeztetést jelen­tenek, hqgy a haladó afrikai országokra gyakran súlyos harcok és megpróbáltatások várnak. Mindenképpen pozi­tív tényként értékelhetjük, hogy Tanzánia, Szomáii és más államok egyelőre nem ismerik el az új katonai rend­szert Ugandában. Ez megne­hezíti a reajcciós erők kon­szolidációját Kampalában és fokozza az antiimperialista összefogást szerte Afrikában. Térjünk azonban vissza saját földrészünírre, ahol az elmúlt héten folytatódott a diplomáciai csúcsforvalom. A megbeszélések legtöbbet sze­replő témája az európai biz­tonság volt. s meeeléffedett- ségael nyuPtázhatjuk, hogv e lényeges kérdés nem került le a napirendről. Moszkvá-' ban a szox'jet—osztrák kül­ügyminiszteri párbeszéd so­rán időszerűnek tartották, hogy egy európai biztonsági konferencia soknid-iú előké­szítése megkezdődjék. Egy másik, ugyancsak a szovjet fővárosban kelt közlemény nyomatékosan hangsúlyozta; a Varsói Szerződés országai és Juens-lávia támogatták a Helsinkiben tartandó előze­tes eszmecserekre vona+koaó finn leez^e—énve-ést. Érthe­tő érdeklődés kísérte Kékkő­idén finn elnök talá!’'ezéiát az olasz vezetőkkel, akíkutá­HSRDETMENY A Megyei Művelődési Köz­pontban az alábbi tanfolya­mokra lehet jelentkezni: SZABÁS-VARRÁS: Kez­dődik: február 9-én. R^s-vé- teli díto 80.— EL TELEVÍ­ZIÓ SZERET 6: Ke’d*dik: február 12. Részvételi díj: 140— Ft FARSANGI TÁR­SASTáNrt; ff^’dAdik; feb­ruár 4-én Részvételi díj: 150 Rt. Je1ertkö''A- A- *«j- világosftás a Művelődés! Központ irodájában. Ságvári krt 23. Telefon: 13—070. na Párizsba utaztak. A fran­cia főváros más szempontból is látogatott volt: Colombo előtt Brandt tárgyalt Pompi- douval. Sok sző esett az európai kérdésekről a két német ál­lamban is. Beszélt azokról Walter Ulbricht az NDK ál­lamfője és Willy Brandt, az NSZK kancellárja is. A nyu­gatnémet kormányfő szoká­sos évi mérlegkészítését vé­gezte el a parlamentben, de a kedvező megállapítások mellett sok kétértelműséget hagyott maga után, a másik német állam elismerésének kérdésében pedig a merev vonalat folytatta. Közben kongresszust tartott a CDU, a kormányzásból kiszorult kereszténydemokrata párt. A jobboldali ellenzék Düssel­dorfban programot akart ki­dolgozni, de úgy a keleti po­litika, mint a belső reformok ügyében csak az értelmetlen tagadást tudta felvonultatni. Nem oldódtak meg a szemé­lyi kérdések sem, a kong­resszust a bukott embernek számító Kiesinger nyitotta meg és zárta be, új pártve­zért, esetleges kancellár-je­löltet majd a kővetkező, még az idei évben megrendezésre kerülő újabb kongreszuson választanak majd. Ügy tűnik, hogy a tavaly őszi nagy rohama után a ke­reszténydemokraták lemond­tak a gyors hatalomváltás reményéről, a Brandt kor­mány némileg megerősítette helyzetét, lélegzethez jutott A jelenlegi helyzetben ez kétségkívül hasznos számára, de még hasznosabbnak bizo­nyulna. ha a bonni kormány nem késlekedne előnyösebbé vált helvzetének kiaknázásá­val. bátrabban és határozot­tabban lépne tovább a meg­kezdett úton... A közel-keleti válságnak most lezárult hete — a most kezdődő hét jegyében állott A soronkövetkező péntekre virradó éjjel érvényét veszti a tűzszünet második, meg­hosszabbított szakasza. Kairó a közvetett tárgyalásokon bekövetkező haladástól tette függővé a fegyvernyugvás megújítását, a Jarring misz- szió azonban eddig nem ho­zott kézzelfogható eredményt (Természetesen, ha alapo­san meggondoljuk, valami eredményt az eszmecsere folytatása is jelent, Izrael korábban erre sfsm vájt haj­landó.) Százhúsz érával 4 kritikus dátum előtt még mindig koc­kázatos lenne jósolni. Máris szárnyrakeltek olyan hírek, hogy a tűzszüneti vonalakon nagyarányú katonai felvonu­lás kezdődött a szembenálló felek mozgósították erőiket Ugyanakkor a négy nagyha­talom ENSZ főmegbízottai csütörtökön ülnek össze öt- veooeevedszer hogv utolsó próbát tegveoek. Számítanak az ENSZ főtitkárának felhí­vására is. Akár meghosszab­bítják a tűzszünetet. akár nem ami nem jelenti ok­vetlenül a harcok kiíítolását — a rendeze*le-> helyzet ar­ra inti az érdekelteket, s az egész viláeot. hogy út erőfe­szítéseket kell tenni a tartós ős kielégítő megoldás irányá­ba. A hé+vége jelentéseiben gygkran szőrénél* a bukares­ti keltezés is: számos hír­ügynökség ismertette és mél­tatta az MSZMP Központi Bizottságának külpolitikai vonatkozású állásfoglalásait. Híven pártunk és kormá­nyunk következetes, elvi vo­nalvezetéséhez, a KB ülés ismét kifejezte a magyar vé­leményt a legfontosabb nem­zetközi kérdésekben. Joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy az utóbbi időszakban az Egyesült Államok vezető köreinek magatartása még merevebbé vált, folytatódott a Nixon-adminisztráció jobb­ratolódása, ami a válságköz­pontokban fokozta a feszült­séget Üj és új veszélyes elemek terhelik a délkelet­ázsiai helyzetet; a kétértel­műség álarca mögött Was­hington lényegében támogat­ja Izrael megszálló, a politi­kai rendezést akadályozó politikáját; s a? amerikaiak továbbra sem mutatják ma­gukat érdekeltnek egy euró­pai biztonság kialakításában., Az amerikai politika negatív következményei azonban ar­ra kell, hogy ösztönözzék a béke erőit: tegyenek meg mindent az imperializmus elszigeteléséért és visszaszo­rításáért Ez a harc az euró­pai kontinensen máris ho­zott bizonyos eredményeket Ha csupán az elmúlt napokat tekintjük, a mindennapok je­lentései és hírei kellőképpen alátámaszthatják az átfogó, alapos elemzést­Az Apollo—14 holdrakéta vasárnap — helyi idő sze­rint 15.23, magyar idő sze­rint 21.23 órakor — indul útjára a Kennedy-foki tá­maszpont 39-a jelzésű kilö- vőhelyéről. A műszaki sze­mélyzet szombaton reggel már hozzálátott a háromlép­csős Saturn—^ hordozó rakéta telepeinek beszerelé­séhez és ezeket áram alá helyezték. A nap folyamán héliummal töltik fel azt a rakétahaj tőművet }s, amely a holdkompot, — ezúttal az Antares nevet kapta, — a Hold felszínére teszi majd le. A három űrhajós ,— Allan Sheperd, Stewart Roosa és Edgar Mitchell — többszáz órán át gyakorolta a hold­utazás különféle feladatait, a leszállást a holdfelszín Fra Mauro kráterében és a sétát a kráterek között. Az űrhajósok már karan­ténban vanpalu Szombaton találkoztak a fellövés előtt utoljára családtagjaikkal, de a búcsúcsókot már csali üvegep át adhatták nekik. A Kennedy-foki kísérleti támaszponton egyébként pénteken néger tüntetés volt. Ralph Abernathy lel­kész, a Martin Luther Kipg- féle polgárjogi szervezet ve­zetője és munkatársai veze­tésével a néger csoport az ellen tiltakozott, hogy mi­közben űrkutatásra jut pénz, a szállodai néger alkálma- zottak fizetésemelésére nem. „Kőzetet nem ehetsz!” — ilyen feliratú táblát is vit­tek, a holdkutatás hatalmas költségeire utalva. Kennedy-fokon, az űrrepü­lőtéren szombaton reggel, he­lyi idő szerint 7 órakor, meg­kezdődött a rajt-visszaszám­lálás. A három űrhajós — She­pard kapitány, Roosa és Mitchell — közben az utolsó simításokat végzi. Shepard, aki 1961. május 5-én a törté­nelem első amerikai űrhajó­saként 15 percet töltött a vi­lágűrben egy Mercury-kabin- ban, szombaton önmaga „lel­ki felkészítésével” foglalatos­kodott A tízéves kihagyás után ismét bele kell élnie magát „abba a lelkiállapot­ba”, de mint mondja, nem számít, hogy csak 15 percet töltött eddig az űrben, leg­alább olyan „versenyképes­nek” tartja magat, mint azok, akik több napra távolodtak el a FöldgojyótóL Ml Harcok Ugandában Angol íapjelentések és az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint harcok rob­bantak ki az észak-ugandai Gulu város katonai táborai­ban az Obotéhoz hű erők és Amin vezérkari főnök hívei között Az AP egy szemtanú nyl • latkozatat közli, aki Gulu-ba tartott, de gépkocsiját a Tárgyalás Párizsban Szombaton délben véget ért az olasz kormányfő és Morc külügyminiszter kétnapos pá­rizsi hivatalos látogatása, amelynek középpontjában Colombo miniszterelnök és Pompidou elnök egyórás négyszemközti megbeszélése állt Párizsi diplomáciai körök szerint a két fél egyetértett abban, hogy rövidesen „rea­lisztikus” megegyezést kell te­tő alá hozni a nyugat-európai gazdasági és valutaunióhoz vezető útrők Tűzharc Phnom Ponb-bon Véres tűzharc robbant ki szombaton Phnom Penhben saigoni katonák és a Lón Nol féle hadsereg alakulatai kö­zött A szembenálló felek 15 percen át aknavetőkkel és géppuskákkal lőtték egymás állásait. A kambodzsai had­sereg tankokkal és roham» csapatokkal avatkozott köz­be. A véres összetűzés oka egyelőre nem ismeretes, de a UPI tudósítója leírja a lö­völdözés kezdetét Elmondja, hogy a főváros központjában lévő egyik rendőrállomásról egy dél-vietnami matróz dü­hösen rohant ki és a Me­kong folyón horgonyzó hajó­járól génpuskával tért visz- sza. A fegyvert egy magaslati helyre állította és onnan tü­zelni kezdett a rendőrkapi­tányságra A közelben lévő kambod­zsai katonák a tüzet viszo­nozták ég a harcba hamaro­san beavatkoztak a saigoni egységek is. ros előtt őt kilométernyire emelt útakadályoknál kato­nák visszafordították. Az illető hallotta, hogy a város­ban lövöldözés folyik. Gulu térségében, a Murc- híson-vízesés közelében, több kaszárnya is van. Itt helyez­kedik el az ugandai légierő egyik támaszpontja is. Amin tábornok pénteken újságírók előtt tagadta a gu- lui harcok hírét, de környe­zetének egyik tagja, amikor őt is megkérdezték, már nem volt hajlandó válaszolni. A szombat reggeli Daily Telegraph arról tájékoztat hogy a városban két órán át folytak a harcok és több tisztet letartóztattak. Az an­gol főmegbízotti hivatal gu­ba képviselője a lap tudósí­tójának elmondotta, hogy megkezdődtek az előkészüle­tek a város európai kolóniá­jának — körülbelül ötszáz embernek —• a kitelepítésére, amelyre akkor kerül sor, ha a helyzet romlik, A szombati Guardian sze­rint Guluban lango és akoli töm.sbeli katonákat tartóztat­tak le és szállítottak börtön­be, A lap úgy értesült, hogy körülbelül ezerre tehető szá­muk ép sebesültek, halottak is vannak közöttük. Első afrikai kormányként a kinshasai Kongó támogatásá­ról biztosította az új ugan­dai rezsimet, a közlemény szerint Mobutu kongói elnök úgy véli, hogv a ..közeljövő­ben" Ugandába utazhat. Ai amerikai külügyiriinisxter nyilatkozata William Rogers amerikai külügyminiszter péntekj saj- tóértkezietén a közel-keleti helyzettel foglalkozva egy­részt a február 5-éh lejáró közel-keleti tűzszünet újabb meghosszabbítására, másrészt arra szólította fel aa érde­kelt feleket, hogy a Gunnar Jarring misszió keretében „a dokumentu­mok cseréjének szakaszá­ról” térjenek át „a párbe­széd szakaszára”. Meggyőződésünk —■ mondot­ta ennek kapcsán hogy a felek a komoly tárgyalások megkezdésének küszöbén áll­hatnak, A tárgyalások most olyan pontra jutottak, ame­lyen szóbeli eszmecserék megkezdésével kellene „aktí­vakká” válniok, Rogers kitért a stratégiai fegyeverek korlátozásáról folytatott szovjet—amerikai megbeszélések legutóbbi sza­kaszára is, Azt hangoztatta, hogy ez a tanácskozás nem volt „különösebben termé- kenv”. maid ki lementette, az Egyesült Államok to­vábbra is kívánatosnak tartja a támadó és védelmi fegyverzetekre is kiterjedő egyezmény megk** 'rét Ami Washingtont Uletí folytatta még nem dön­tött az ABM-rendszer — a rakétaelhárító rakéta rend­szer kiépítésének legközeleb­bi szakaszáról. Aí amerikai külügyminisz­ter kijelentette, az Egyesült Államok „érdekelt abban, hogy Nyugat-Berlin kérdésé­ről megállapodás jöjjön lét­re”, majd megelégedését fe­jezte ki azzal kapcsolatban, hogy Willy Brandt karcellár szavai szerint az NSZK nem ratifikálja a szovjet—nyu­gatnémet szerződést mind­addig amíg Nyugat-Berlin kérdésében nem mutatkozik haladás. Rogers nem volt hailandó válaszolni arra a kérdésre, hogy az Eavesult Államok még mindig Tajvant tartia-e egész Kfna egvedüli törvé­nyes képviselőiének. Ügy nyilatkozott hogy Washington kész átértékel­ni Kínával kaneso'ntos erév nnliHkMát. de nem közölte, hogy ezt mikor teszi meg. Reménvét fejezte ki. hogy a Peking és W^ingten közöt­ti varsói nagyköveti megbe­szélések hamarosan f-lvta- tódnak. hozzáfűzve. hogy Pe- kineből még nem érkezett világos i el zés a tárgyalások újrakezd ésérek időpontjáról. Rogers kijelentette. a? Amerikai Államok Szerveze­tének kül v gvm i—íy-toH érte­kezletén az Vwesűit Ali a vök iavasolni foeria. boav az USA és Eeiiaőnr kör-'tt ki­robbant vitát teries'-élr a hágai Nemzetközi Bíróság elé. Rogers szavai szerint Washington képz tekintetbe venni a latin-amerikai álla­mok nemzeti törekvéseit és törvényes érdekeit, de ve­szélyesnek minősítette, hogy bármely ország háromszáz- húsz kilométerre terjessze felségvizeinek határát. Mint már jelentettük, Ro­gers pénteki sajtóértekezle­tének legfontosabb bejelen­tése az volt. hogy az Egye­sült Államok Kambodztohan és Laoszban kész maximáli­san felhasználni egész légi- erejét. „Nem zárjuk ki annak le­hetőségét —» mondotta —, hogy Indokína bármely térségében bevessük légi­erőnket”. Rogers sajtóértekezlete —■ Egyesült Államok szerte igen nagy érdet-'s<te«;t keltett — írja az AP. Washing*-óban máris rneri"',”’*ok a talál­gatások arról, hogv az Egye­sült Államok úiabb nagy­szabású ép mérés» katonai hadműveletet tervez a Viet­nammal szomszédos államok ellen. Olvan hírek is elterjedtek — folvfatia a hírügynökség. — hogy a sateoni no-mánv­elő T *r»sz el­len és ezt az '''gyesfl't Álla­mok légiereje támogatni fogja. MÜNCHEN Szombaton éjjel tűz ütött ki a müncheni labdarugo- stadionban. Rendőrségi je­lentés szerint a lángok a déli lelátó ülőhelyein csap­tak magasra. A tűzoltók egy órán keresztül birkóztak a tűzzel, amelynek oka egye­lőre ismeretlen- A rendőr­ség nem zárja ki annak le­hetőségét, Rogy gyújtogatás történt. Személyi sérülés sze­rencsére nem esett. A ke­letkezett kár nagyságát meg nem tudták felbecsülni. ABIDJAN Sékou Touré guinea! el­nök üzenetet intézett Julius Nyerere tanzániai elnökhöz — jelentette be a „forrada­lom hangja” rádióadó. Üze­netében Sékou Touré fenn­tartás nélküli helyesléséről biztosítja Nyerere elnöknek, az ugandai kérdésben el­foglalt álláspontját A gui­nea; elnök egyébként csü­törtöki sajtóértekezletón is elítélően nyilatkozott az Amin tábornok által végre­hajtott ugandai hatalomát­vételt őL LONDON Victor Feather, a brit szakszervezetek szövetségé­nek főtitkára felajánlotta, hogy közvetít a postások bérvitájában. Mint ismere­tes, a posta nyolcszázalékos béremelést ajánlott fel, a dolgozók tizenöt százalékos követelésével szemben. A postaügyi szakszervezet vég­rehajtó bizottsága vasárnap ül össze, hogy megtárgyalja Feather ajánlatát és a sztrájk egyétí fejleményeit DINANT (Belgium) Összeütközött a levegőben a, belga légierő két sugár- hajtású vadászgépe pénteken és Dinainfc dél-belgiumi vá­rosra zuhant A pilóták ki­ugrottak és megmenekültek, s csodával határos módon még anyagi kár sem kelet­kezett RIO DE JANEIRO Elítélték Brazíliában - a ..halálbrigád” első két tag­ját. Két rendőr fejenként 65 évj börtönbüntetésben része­sült. A „halálbrigád” rend­őrök és volt rendőrök köz­reműködésével évek óta működik Brazíliában. Célja az önbíráskodás: sorra gyil­kolják meg azokat a bűnö­zőket, ép állítólagos bűnöző­ket akikkel a hatóságok nem számoltak le. UTRECHT A holland biztosító társa­ságok közlönyé pénteki számában arról tájékozta­tott, hogy az angol királyi család kilenc tagja, közöttük II. Erzsébet királynő és Margit hercegnő életbiztosí­tást kötöttek. A biztosítási összeg 60 millió holland fo­rint (7 millió font sterling). VATIKÁN VÁROS A Vatikán 1970-es évköny­ve szerint 1968 óta csaknem 11 millióval nőtt a katoliku­sok száma, a papi létszám viszont ugyanezen idő alatt mintegy 1500-zal csökkent A katolikus egyház tagjai­nak száma a világon 526 millió 604 110. MOSZKVÁ Rudolf Kirchschläger, Ausztria szövetségi külügy­minisztere, aki január 25- től a szovjet kormánv meg­hívására hivatalos látogatá­son volt a Szovjetunióban, szombaton hazautazott Moszkvából. PÁRIZS Befelezte munkáját a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának plé­numa. Pénteken Georges Marchais főtitkárhelvettes tartott beszámolót a francia- országi politikai helyzetről és a márciusban sorra kerü­lő községtanácsi választások előkészítéséről., Mint mon­dotta. a nagy monopóliumok politikájának következtében emelkednek a közszükségleti cikkek árai és az adók, fo­kozódik a munkanélküliség A munkanélküliek száma je­lenleg meghaladja az 500 ez­ret

Next

/
Thumbnails
Contents