Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-22 / 18. szám

1971. január 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Jég alatti halászat Friss hal a fo y ászt óknak — Kontúr rend a a halaknál MACSKAJÁTÉK A Szigligeti Színház bemutatója Megfeszül a kötél. A szol­noki Holt-Tisza jégpáncélja alá bújtatott hálót húzzák a halászok. Kétezer négyzet- méter vízterületet fogott köz­re a Felszabadulás halászati szövetkezet Kovács Géza bri­gádja. Vajon mennyi halat sikerül kifogni az óriás há­lóval ezt várják mindannyi­an. És az eredmény? Kevés ponty, keszeg és két ,,jól megtermett” süllő. Gyorsan kiszedik a hálóból. Az öreg nyugdíjas halász, Kovács Sanyi bácsi csóválja a fejét, „pedig az éjszaka bajúszos cigánnyal álmod­tam... harcsát kellett volna fogni”. — „Majd a legköze­lebbi húzásnál” — vigasztal­ják a többiek. Naponta háromszor-négy- szer küldik le a hálót a jég alá. A tél végéig az egész holtágat lehalásszák. Az itt fogott halak nagyré­szét a budapesti halászcsár­da vendégei fogyasztják, de jut a szolnoki halüzletbe is. A folyamatos ellátás mellett még halgazdálkodási haszna is van a jégalatti halászatnak. Ilyenkor fogják a legtöbb ke­szeget, mely a nemes ha­lunk a ponty, legnagyobb táplálék konkurrense. (A halászok a befagyott holtágon számtalan kisebb- nagyobb léket vágnak. A lé­kek jól láthatók és meg is jelölik. A Holt-Tisza mellett lakók, elsősorban a gyere­kek, nagyon figyelmesen jár­janak a jégen, nehogy bele­lépjenek a lékbe.) — esi —< Törvénytervezet készül a szívátültetésről Amikor az első sikeres Szívátültetés híre bejárta a világot, mindenütt a döbbe­netét és reményt keltő szen­záció erejével hatott. A lai­kus nagyközönség — hiszen, mint mondani szokás: min­den csoda három napig tart —• lassacskán napirendre tért az első és az utána kö­vetkezett többi különleges műtét fölött. Orvosok és jo­gászok körében azóta is zaj­lanak a viták, hiszen a szerv- átültetés egészségügyi vonat­kozásain kívül merőben új jogi problémákat is felvet. Nemzetközi tanácskozásokat tartottak már erről, s több ország jogászai dolgoznak a szervátültetés jogi szabályo­zásán. Hiányoznak a technikai feltételek Nálunk még — talán soká­ig — nem kerülhet napi­rendre a szívátültetés, s a hivatalos orvosi körök állás- foglalása szerint jelenleg ál­talában még nincsenek meg a technikai feltételek más szervátültetésekhez sem. A jogszabály alkotóknak azon­ban a jövőt is figyelembe kell venniük, hiszen ami ma még megvalósíthatatlan, hol- nap-holnapután általános gyakorlattá válhat. Ezért — nálunk is készül törvény a széné tül tetésekről. ponto­sabban: „az egészségügyi törvénynek a szövet- és szervkivételre, illetőleg ezek átültetésére vonatkozó ren­delkezései”. A készülő jogszabály sze­rint vért, szövetet vagy vizs­gálati anyagot élő ember tes­téből csak akkor szabad vizsgálat céljára kivenni, ha az illető belegyezett. Nem teljesen cselekvőképes fel­nőtt embernél ehhez törvé­nyes képviselőjének bele­egyezése szükséges. Ha a be­avatkozás ellen az érintett nem tesz előzetes észrevé­telt, azt beleegyezésnek le­het tekinteni. Csak páros Elő ember testéből más személy testébe történő átül­tetés céljából csak páros szerv egyikét lehet kioperál­ni. Ezt is csak akkor, ha a szervet kapó beteg az átül­tetés nélkül életveszélybe ke­rülne és a szervet adó — a donor — a tőle kivett szerv nélkül is tovább él, sőt elő­reláthatólag tartós károso­dást sem okoz egészségi ál­lapotában a szerv elvesztése. Külön hangsúlyozza a készü­lő törvény, hogy szervátül­tetést csak akkor szabad el­szerv egyikét végezni, ha annak elméleti és technikai, személyi és tár­gyi feltételei egyaránt meg­vannak. Az adományozót az orvosnak tájékoztatnia kell arról, hogy milyen veszélyek­kel. kockázattal járhat a szerv kivétele közvetlenül a műtét után és a jövőben. Kényszer- és befolvásmente- sen kel] megtennie beleegye­ző nyilatkozatát az adomá­nyozónak, s ezt a nyilatko­zatot közjegyzőnek kell hite­lesítenie. Ellenszolgáltatás nélkül A szervet adományozó nem tudhatja, hogy ki a rászorult beteg, akinek az életét men­ti meg. Kivétel: ha közvetlen hozzátartozóról van sző, a a donor éppen azért vállalko­zik a szerv átadására, hogy ezzel családtagiénak életét menthesse meg. Anyagi el­lenszolgáltatást nem kaphat a donor — s a későbbiekben sem léphet fel ilyen igény­nyel. Viszont anyagi károso­dás sem érheti; aa állam megtéríti a táppénz és az átlagkeresete közti különbsé­gét. Ha a szervkivétellel kap­csolatban megrokkan, egész­ségi állapota romlik, vagy mpffi-ni, az adományozó, il­letve hozzátartozói ugyan­csak kártalanítást kapnak az államtól. Hasonló feltételekkel le­het szövetet átültetni. A kü­lönbség csupán annyi, hogy ■ beleegyező nyilatkozatot nem kell közjegyzővel hite­lesíttetni. Gondosan és alaposan tá­jékoztatni kell az orvosnak azt a személyt is, akinek tes­tébe akár élő ember, akár holttest kioperált szervét át­ültetik. A betegnek, vagy hozzátartozójának beleegye­ző nyilatkozata is szükséges. Ha azonban közvetlen élet­veszély elhárítása érdekében van szükség a szervátültetés­re, a tájékoztatás és a bele­egyező nyilatkozat nélkül is el lehet végezni a műtétet. Külön szabályozza a tör­vénytervezet a holttestből történő szervkivétel eseteit. (Tulajdonképpen ez ad majd lehetőséget — ha a személyi és tárgyi feltételek nálunk is megvalósulnak — a szív és más életfontosságú szervek átültetésére.) Három orvosnak kell igazolni A jogszabály-tervezet sze­rint szerv kivételét csak ak­kor lehet elkezdeni, ha a ha­lál beálltát az átültetésben részt nem vevő három orvos megállapítja, az orvostudo­mány mindenkori fejlettsé­gének megfelelően és a Ma­gyarországon előírt módon. A három orvosnak ezt iga­zolnia is kell. Csak az egész­ségügyi miniszter által kije­lölt intézménvekben. az in­tézmény vezetője által kije­lölt orvosok végezhetik el a szerv kivételét. A szerv-, il­letve szövet-kivételről jegy­zőkönyvet kell felvenni. A halott hozzátartozói az átül­tetés céljára kioperált szer­vért semmiféle ellenszolgál­tatást nem kaphatnak. Orvosi és jogi szakértők bevonásával készüi az előre­láthatóan 1972-ben életbelé­pő törvény tervezete. Még több változtatás lehetséges rajta, amíg az országgyűlés törvénverőre emeli. Abban azonban aligha lehet válto­zás, ami alapvető benne: a humánum, az emberi életek megmentésének célja. V. E. A fiatalság, szokták mon­dani olyan hiba, amit na­gyon hamar kinő az ember. Az öregség viszont olyan, hogy előbb vagy utóbb va­lamennyien beleesünk. Ha a hajlott kor furcsaságait ne­vetjük, önmagunk leendő nevetségességére veszünk fel előleget. Még akkor is, ha nem akarjuk tudomásul venni. Még akkor is, ha nem hisszük el, — ez a fia­talság privilégiuma —, hogy valaha is megöregedhetünk. Talán ez az oka, hogy idős embereken csak kétfélekép­pen lehet nevetni. Durván, felelőtlenül, meggondolatla­nul és otrombán kiröhögni őket, ^ vagy kijózanítóan, megértőén, bölcsen nevetni rajtuk — s önmagunkon. Örkény István tragiko­médiája ez utóbbival aján­dékozza meg a nézőt. Az is­meretlen mélységekre sze­met nyitó, bölcs nevetéssel. Hatvanegynéhány éves hősei a lét legnagyobb kérdéseivel viaskodnak; az elmúlás fel­oldhatatlan tragédiájával és a férfi és nő kapcsolatának bonyolult szövevényével, amely, hisz emberek va­gyunk, a bölcsőtől a kopor­sóig átfonja életünket. Örök kérdésekre keresnek felele­tet, s teszik mindezt a leg­hétköznapibb módon, a leg­kisszerűbb körülmények kö­zött A kültelki hangver­senyre, társbérlőtől ruhát orzó szenvedély, a műfog­sort vacogtató szerelmi láz, a félig papucsban, félig ma­gasszárú cipőben utcára kergető féltékenység, a saját temetését megrendező halál­ai kacérkodó reménytelen­ség önmagában hordja azt a groteszk kontrasztot amely megnevettet. Az ösz- sze nem illő dolgok szerves kapcsolatának komikumát De éppen ez, ez a groteszk humor tárja fel a tragikus mélységeket A nagy szenvedélyek lán­golása, a szenvtelen, külső szemlélő számára egy kicsit mindig mosolyogtatő. Sok hűhó, alig valamiért... Özv. Orbán Béláné lobogá- sa vitathatatlanul mulatsá­gosabb, mint akárki fiatalé, akihez „illik” aa ilyesmi. De ugyanakkor tragikusabb is. Megrendítőbb, felkava- róbb. Éppen azért, amiért mulatságosabb: nemcsak va­lakiért harcol, foggal, kö­römmel, apró hazugságok­kal és fékezhetetlen indula­tokkal, hanem valami ellen is. Az elmúlással, öregség­gel, halállal vív tiszteletre­méltó szélmalomharcot És papucsos-fűzőscipős, nyugta­lan és nyughatatlan alakja megtanít valamire: a tej­csarnokban veszekedve, az autóbuszra nyomakodva, az utcán, a szomszédban, egye­dül, vagy társaságban, ha történik valami és ha nem történik semmi, nulla órá­tól huszonnégy óráig — élünk. S így akarva, akarat­lanul az élet legnagyobb kérdéseire keresünk felele­tet A darab tulajdonképpen hatalmas, véget nem érő pörlekedés, amelyet özv. Orbán Béláné, azaz Erzsi­ké folytat nővérével, az okos, a megfontolt Gázával, aki München mellett éli gyár- tulajdonos fiának összkom­fortos, kényelmes életét Két magatartás, két életfor­ma csap össze dialógusok­ban. Hogyan lehet az öreg­séggel nyugodtan szembe­nézni? Kinek van igaza, an­nak, aki elébemegy, aláza­tosan fejet hajt, magára ölti s büszkén viseli öregségét, vagy annak, aki a szemébe nevet, és fittyet hány neki? Hogyan lehet szépen meg­öregedni? A válasz — se­hogy. Az elmúlás, a közelgő halál elől egyik módszer sem nyújt menedéket De a kér­désben, hogy hogyan kell megöregedni, benne foglal­tatik az is: hogyan kell, vagy hogyan kellett volna élni... özv. Orbán Béláné veszít t a lányával, veszít a társ­bérlőjével, veszít hajdani és örök nagy szerelmével, Csermlényi Viktorral (nyu­galmazott operaházi tagi) vívott párharcaiban és ve­szít az új barátnő, régi is­merős Paulával szemben is. Mindig veszít, végül mégis győzedelmeskedik. Azzal, hogy mert veszíteni, hogy vállalta a vereség lehető­ségét hogy vállalta, hogy merte vállalni önmagát, győ­zött a józan, megfontolt semmit sem kockáztató éle­tek felett. Pyrrhusi győze­lem, de győzelem. Sorsa nem példázat Nem jelkép. Csak egy történet, amit elmondanak nekünk. Egy mulatságos, elgondol­koztató, szomorúan vidám, vidáman szomorú történet. Semmi több. Talán éppen ezért jelenthet, talán ezért jelent oly sokat. A Macskajáték hősei saj­nálatra és szeretetre méltó figurák. Emberek. Örkény István nagyszerűen ért hoz­zá. hogy a dialógusok szö­vetébe beépített félmonda­tokkal, szavakkal — éppen azokkal a szavakkal, ame­lyekkel megnevettet-meg- mosolyogtat — ablakot nyis­son az emberi lélek rejtel­meibe, hogy a mondatfűzés sztereotipiáival is jellemez­zen. A Macskajáték bemutatá­sával a szolnoki Szigligeti Színház a magyar drámairo­dalom új, jelentős alkotását segítette színpadra. Székely Gábor rendezése sodró lendületet, pergő rit­must adott az előadásnak. Még a jelenetváltások sem állították le a cselekményt, mert a rendező úgy állította be a járásokat, mozgásokat, hogy a színészek szinte át­léphettek az egyik jelenet­ből a másikba. Nagy segít­ségére volt ebben Fehér Miklós kitűnő játéklehetősé­get biztosító, néhány jel­zéssel is atmoszférát terem­tő díszlete, s a jól alkalma­zott fényeffektusok. A szereplők kiválasztásá­nál és az egyes figurák be­állításánál Székely Gábor érezhetően arra törekedett, hogy az író elképzelte élet­kornál fiatalabbra formál- tassa hőseit. Feltehetőleg azért, mert úgy vélte, ha színészei, minden korrekció nélkül állítják színpadra a szerepeket, az előadás köny- nyen átbillenhet azon a hajszálon, ami a nevetést a kinevetéstől elválasztja. El­gondolása elfogadható, egyetlen fenntartással: ha Csermlényi Viktor nem ősz halántékú. vonzóan elaggott amorózó. hanem, amint azt a szövegben gyakorta el­mondták, minden emberi tartását már-már feladó, szétfolyó jelenség, az érte vívott küzdelem még kis­szerűbb, a groteszk még kegyetlenebb, a komédia még mulatságosabb, a tra­gédia még mélyebb. özv. Orbán, Béláné sze­repében Hegedűs Ágnes né­hány jelenetben eljutott a figura lényegéig, de teljes egészében nem sikerült a hallatlanul sokrétű, sokszí­nű hősnő alakjával meg­birkóznia Giza, a tolószékhez kö­tött nővér alakját Koós Ol­ga keltette életre; nehéz és hálátlan feladatát mintasze­rűen oldotta meg. Különö­sen a második rész végén voltak nagyszerű pillanatai. Igen jó alakítás Gyimesi Pálma Paulája, mindig „nett”, mindig „tüchtig” ha­misítatlan Gerbeaud-hölgyet varázsolt a színpadra, és a sztereotip mondatok nyu­galma, a, határozottság, a biztonság, a könnyed cse­vegés mögött is felvillan­totta a szánandó embert Bókái Mária, Ilus megíor- málója a jelentéktelenséget, a szürkeséget jelentős szí­nészi teljesítménnyel állí­totta elénk, bemutatva a szürke számtalan árnyala­tát; egy unalmas ember iz­galmas portréját rajzolta meg. Bángyörgyi Károly Csermlényi Viktor szerepé­ben korrekt, jó teljesítményt nyújtott; alakítása — a rendezői koncepció kerete­in belül — kifogástalan. Szép pillanatokkal ajándé­kozott meg Kaszab Anna, Csermlényiné Bruckner Adelaida szerepében; hang­jában, a századelő Wagner­hősnőinek pátosza zengett, egy kort, egy egész pályát, az operaházi örökös tag életútját sűrítette néhány mondatába. Utoljára szeretnék szólni Bodnár Erikáról, akinek Egérke alakítása számomra az egész előadás talán leg­izgalmasabb színészi telje­sítménye. Ennek a fiatal színésznőnek kitűnő érzéke van a groteszkhez; az az ol­dalazó, határozatlan járás, amit kitalált ehhez a figu­rához, azok a darabos, hir­telen-merev mozdulatok, fél­úton megálló félszeg gesz­tusok egyszerre fakasztanak szánalmat és mosolyt. Hi­bátlanul megy végig a tra­gédia és komédia keskeny mezsgyéjén. Mészáros Lajos rajza Csík István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents