Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-13 / 292. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJEfEK! Ára: 1 forint Egzisztencia A napokban részt vettem egy párttaggyűlésen, me­lyen a vállalat igazgatója adott számot a vezetők tevékenységéről. A beszámoló feletti vitában részt­vevők elismerően szóltak a gazdasági eredményekről, de a vezető és a beosztottak viszonyának javításában, az elemző, szervező munkában bőven találtak javítanivalót, s azt ki is fejtették. Mindez várható is volt, hiszen az ottani párttagok több­sége magasfokú politikai képzettséggel rendelkezik. Talán ezért is tűnt fel nekem, hogy egyikük így kezdte felszólalá­sát: „A segítőszándék, a jóindulat vezeti a vitában részt­vevőket.” Mi más vezetné? — vetődött fel bennem a kérdés. Tudo­másom van róla, hogy a szóbanforgó igazgató kinevezését a helyi pártvezetőség is kezdeményezte, munkájáról azóta sem változott a véleménye. No, de akkor miért szükséges a segí­tőszándék hangoztatása, miért nem természetes, önmagától érthető az, hogy a hibák szóvátétele őszinte jóindulattal pá­rosul ? Régen túl vagyunk már azon az időszakon, amikor szinte a hibák első szóvátétele egyenlő volt a mulasztó leváltásá­val. Korántsem vagyunk azonban túl az indulatok lobogásán. Tegyük kezünket a szívünkre: véleményeltérés esetén még korántsem mindig elsődleges nálunk az ész hűvös logikája, a tények cáfolhatatlan igaza. S ha a véleménykülönbség saját hibáink felvetésével jár együtt, akkor meg különösen hajlamosak vagyunk tért ftdni indulatainknak, mintsem a józan számvetésnek. Talán egzisztenciánk féltése vezet bennünket, pedig.. Hadd mondjak el erre egy példát. Néhány hónappal ezelőtt egy magyar delegáció tanul­mányozta a francia államigazgatási munkát. Az egyik napon beállított egy tizedrangú beosztott a magyarokkal tárgyaló magasrangú vezetőhöz, s mivel az ügy nem tűrt halasztást, rögvest kifejtette, milyen károkat fog okozni a vezető leg­újabb intézkedése. A magyarok néztek egyet, s azután megkérdezték: ennek az úrnak nem lesz emiatt bántódása? A válasz elgondolkoz­tató: — Ennek az úrnak akkor lenne bántódása, ha a követ­kezményeket mérlegelve nem akadályozta volna meg egy hi­bás rendelkezés végrehajtását. A bírálatnak ezt az oldalát még kevesen hangoztatják nálunk. Pártalapszervezeteinkben sem lépnek fel kellő eréllyel a „ne szólj szám, nem fáj fejem” elvet valló, meg­hunyászkodó emberekkel szemben. Pedig az volna a kívá­natos, hogy a „bólintó-jánosok” egzisztenciája legyen bizony­talan; hogy annak legyen becsülete, aki a közösség ügyéért ki mer állni, még akkor is, ha tulajdon főnökével kell vi­tába szalinia. S a vita csak akkor lesz termékeny, akkor követik meg­felelő intézkedések, ha eleve tudomásul vesszük, hogy ugyan­arról a témáról másoknak lehét a mienkkel homlokegye­nest ellenkező véleménye, s azt tiszteletben is tartjuk. Csak így biztosítható, hogy a tények, s ne szubjektív tényezők döntsék el a vitát. M anapság még elég széles körben szokás a bírálókról rosszindulatot, vagy hozzá nem értést feltételezni. Az előbbiről már szóltam. Az utóbbira elég em­líteni azt a régi-régi mondást, miszerint: nem kell ahhoz suszternek lenni, hogy meg tudjuk mondani, hol szorít a cipő. Legalábbis a saját munkaterületünkön nem. S. B. Az elsőségért Háromezerhatszázan még hiányoznak Kevés a szakmunkástanuló lány — ,,Nem vonzó szakmák" Többet tehetnének a vállalatok Megyénkben az ipari létesítmények szaporodásával, a mezőgazdasági üzemek fejlődésével, a különböző szol­gáltató tevékenységek bővülésével egyre több szakmun­kásra van szükség. Sajnos az igények növekedésével a szakmunkásképzés mind Kevésbé tud lépést tartani. A megyei tanács munkaügyi osztályára eddig beér­kezett jelentések tanúsága szerint a munkáltatók hat­ezernyolcszáz elsőéves szakmunkástanulót kérnek az 1971/72-es tanévre. Ezt az igényt megközelítően sem lehet Kielégíteni, hiszen a megye általános iskoláiban jövőre mindössze hétezren végeznek. Közülük körülbelül két- ezerkilencszázan a középiskolát választják, mintegy ki- lencszázan pedig nem tanulnak tovább. Ezek után nem nehéz kiszámítani, hogy mintegy — háromezernétszázan mennek majd szakmunkásta nulónak, ami az igényeknek még a felét sem elégíti ki. Van azonban egy másik figyelmeztető jelenség is, mégpedig az, hogy me­gyénkben a tovább nem ta­nulóknak 86 százaléka lány, szemben az országos 70 szá­zalékos aránnyal. Még el­szomorítóbb, hogy azoK a lányok, akik mégis a tovább­tanulás mellett döntenek elsősorban a középiskolát A lányok és a fizikai munka Kétségtelen, hogy még mindig tapasztalható bizo­nyos előítélet a lányok ré­széről a fizikai munka iránt. Sokkal súlyossabb ok vi­szont, hogy kevés a lehe­tőség. A Mü.M szolnoki 605. szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézetbe az 1970/71-es tan­évre ezerötven első osztályos tanulót vettek föl, s közü­lük mindössze ötvenkilenc a lány. Igaz a tervezett lét­számtól alig maradtak el, mert a megyei tanács mun­kaügyi osztálya és a Mü.M által jóváhagyott tervben hatvankét leánytanuló fölvé­A tipikus női szakmák Sajnos sokszor olyan szak­mákra is — mint például a férfifodrász — fiú tanulókat kémek, pedig arra a lányok is alkalmasak lennének. Nehezíti a helyzetet, hogy a tipikus női szakmákban — bőrdíszműves, női szabó, női fodrász, kozmetikus, könyv­kötő — telítettség van, — évente legfeljebb egy-két ilyen tanulóra van szükség. Más szakmákban, mint pél­dául elektroműszerész, órás, kelmefestő, fényképész, a nők a férfiakéval azonos ér­tékű munkát tudnának vé­Zámbó Árpád 12. OLDAL l — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — '"*1 választják, arra csak keve­sen szánják el magukat, hogy szakmát tanuljanak. Ezt bizonyítja az is, hogy még a szakmunkásképző in­tézetekben 1960—69 között 142 százalékkal nőtt a tanu­lók száma, a lány tanulóké 10 százalékról mindössze 23 százalékra emelkedett^ tele szerepelt. Nem jobb a helyzet a megye más Mü.M intézeteiben sem. A követ­kező tanévre például két­száznyolcvan lány ipari ta­nuló fölvételét tervezik. — Hogy miért csak ennyit? — Mert a vállalatok nem szí­vesen foglalkoztatnak női szakmunkásokat. Ez egyes esetekben érthető, mert a megye üzemeiben, gyáraiban az esztergályosokj marósok, géplakatosok elég nehéz fi­zikai munkát is végeznek. Olyan üzem, ahol kis gépe­ken, kis munkadarabokat kellene megmunkálni, egye­lőre nincs. gezni, de az igény olyan ki­csi, hogy ez is csak néhány lánynak ad elhelyezkedési lehetőséget. A Tisza Cipőgyár képezne Vannak természetesen olyan szakmák is, amelyek­ben szívesen foglalkoztatná­nak nőket, de nincs elég je­lentkező. A Tisza Cipőgyár száz lányt akart fölvenni ci­pőfelsőrész-készítő tanuló­nak, de csak negyvennyolcat A Ganz Villamossági Mű­vek szolnoki gyára már két ízben nyert első helyezést a nagyvállalat üzemei között folyó munka verseny ben. Ez évben is meg akarják tarta­ni ezt az előnyt, annál is in­kább, mert így a velejáró vandorserleg véglegesen az ő birtokukban maradi A kongresszusi verseny el­ső félévi eredményei a gyár­ban megerősítették a kollek­tíva esélyeit az elsőség meg­tartására. A termelő munkát végző huszonkét brigád a IU. ne­gyedévben is példásan helytállt, többségük mara­déktalanul teljesítette kongresszusi felajánlásait. A munkafegyelemre jellem­ző, hogy sem igazolatlan hiányzás, sem magánügyben történt eltávozás nem for­dult elő a negyedév három hónapjában. Több soronkívüli munkát kapott a gyár az utóbbi idő­ben a vállalati központtól. E feladatokat Is a kért időre elvégezték, hogy elősegítsék a transzformátorgyár és a nagygépgyár exportra kerü­lő gyártmányainak elkészí­tését. Tizenöt nem termelőbrigád is részt vesz a kongresszu­si versenyben. Ezek a kollektívák többsé­gükben olyan felajánlások teljesítésén dolgoznak, ame­lyek társosztályok verseny­vállalásaihoz kapcsolódnak, tehát egy-egy brigádra csak bizonyos részfeladat hárul. Az ilyen jellegű kötelezett­ségeknek is mindegyikük időre eleget tett. A műszaki ellenőrzési osztály tizenhá­rom tagú brigádja például társadalmi munkában gyár­tott egy OD-állórészt. A pártkongresszus után is tovább folytatják a ver­senyt a szolnoki gyárban, ahol már a jövő évi ver­senyfeladatok kidolgozását is megkezdték. Kulturális küldöttség utazott Moszkvába llku Pál művelődésügyi mi­niszter vezetésével szombaton reggel küldöttség utazott Moszkvába, a magyar—szov­jet kormányközi kulturális együttműködési bizottság so- ronkövetkező ülésére. A moszkvai tanácskozáson megvitatják az együttműkö­dést a társadalomtudományok oktatása terén, a különböző nemzetközi versenyeken, fesztiválokon, kiállításokon szerzett tapasztalatokat, meg­vizsgálják továbbá a film, a színház, a zene területén ki­alakult együttműködésre vo­natkozó határozatok végre­hajtását, s egyeztetik az 1971-re szóló magyar—szov­jet kulturális munkaterv ki­egészítő jegyzőkönyvét. Apró Antal Moszkvába utazott Apró Antal, a Miniszterta­nács elnökhelyettese szomba­ton Moszkvába utazott a KGST Végrehajtó Bizottsá­gának 50. ülésére. Búcsúzta­tására a Keleti pályaudvaron megjelent Szabó Zoltán egészségügyi miniszter, dr. Gál Tivadar, a Miniszterta­nács titkárságának vezetője és F. J. Tyitov, a Szovjet­unió budapesti nagykövete. Kct és fél millió pár kesztyű A Pécsi Kesztyűgyár a Ma­gyar Könnyűipar egyik leg­dinamikusabban fejlődő vál­lalata E megállapításra ékes bizonyítékot adnak a rövide­sen záruló harmadik ötéves terv eredményei. Fél évtized alatt ötven százalékkal növel­ték a termelést. A csaknem sikerült. Állítólag „nem von­zó” ez a szakma Lehet, hogy tényleg így van, de bizonya­ra az is közrejátszott, hogy a lányoknaK csak egy részét tudjak elhelyezni a munkás­szállóban, diákotthon ugyan­is nincs. „Nem vonzóak” a mező- gazdasági szakmák sem. A jászapáti mezőgazdasági szakmunkásképző intézetbe például évről évre kevés a jelentkező. Más problémák vannak a kereskedelmi szaK- munkásképzésnél. Ide ugyan­is van jelentkező, van igény, van tantestület, csupán tan­terem nincs elég. Az elmondottak azt bizo­nyítják, hogy sürgősen tenni kell valamit a szakmunkás­hiány enyhítésére, Minde­nek előtt az általános isko­lát végzett lányokat kellene sokkal nagyobb arányban bevonni a szakmunkáskép­zésbe. Sokat tehetnének en­nek érdekében a vállalatok, a tsz-ek: nagyobb propagan­dával az egyelőre „nem von­zó” szakmákat is népszerűb­bé lehetne tenni. A megyei tanács munka­ügyi osztályán rövidesen el­készül a pályaválasztási ta­nácsadó füzet. Jó lenne, ha azt majd a leánytanulók és a szüleik is sokat forgatnák. A IV. ötéves terv során épülő új szakmunkásképző iskolák — Törökszentmikló- son, Kunszentmártonban, Mezőtúron 6 tantermes, Szol­nokon 12 tantermes Mü.M iskola és egy Kersekedelmi szakmunkásképző iskola ké­szül — nyilván enyhítenek majd a gondokon. A diák­otthoni helyek száma azon­ban nem fog lényegesen emelkedni. Számolni kell azzal is, hogy az általános iskolák nem tudják az ipari tanuló utánpótlást biztosítani, hi­szen 1972-ben hétszázzal ke­vesebb nyolcadikos végez majd, mint 1971-bens Vagy­is a vállalatoknak sokKal nagyobb gondot kell fordíta­ni a felnőtt szakmunkáskép­zésre. A tapasztalat sajnos azt bizonyítja, hogy eddig nem sokat tetteK ennek ér­dekében: az idén például mindössze négy osztályban tanulnak felnőttek. négyezer embert foglalkozta­tó központi és vidéki egysé­gek együttesen 2,5 millió pár kesztyűt készítettek az idén, az eddigi legtöbbet a gyár életében. A magyar kesztyű­export hatvan százalékát a pécsi vállalat adja. Több mint iiúsz országba szállítanak, a földnek úgyszólván minden részébe eljut a kedvelt, szép áru. A negyedik ötéves terv időszakában a központi gyá­rat és a dombóvári egységet bővítik, javítják a munka hatékonyságát. A 70 millió forintot igénylő fejlesztés költségei számításaik szerint hét év alatt megtérülnek. Űj szer a peronoszpőra ellen Cj gombaölőszer gyártását kezdték meg a peremartoni ipari robbanóanyaggyárban. A Recin Szuper elnevezésű saját szabadalom vegyi anyag. Összehívták az ország­gyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. paragrafusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1970. december 18. napján — pén­tek — délelőtt 11 órára ösz- szehívta. Ma: Kongresszus után Az óra reggel ötkor csönget 3. OLDAL Gyökerek A szó értéke 4. OLDAL Csövek víz nélkül Szombati piaci szemle 5. OLDAL Nőnek ne yégy virágot Könyvszemle 6. OLDAL Két perc nyelvművelés Beethoven évforduló 7. OLDAL Szentély és üzlet 8. OLDAL Sírjál, sírjál, Bengália! I 9. OLDAL t Csak átszállójegyet váltott a Meteor 11. oldal ! i Mással vetette le a lopott táskát rezet cs cinket tartalmaz, s elsősorban a szőlőben a pero- noszpóra ellen nyújt bizton­ságos védelmet. A kísérletek tapasztalatai szerint elsődle­ges érdeme, hogy tartós ha­tású, igy a rézgáliccal, vala­mint a szintetikus gombaölő szerekkel szemben elegendő évente egyszer a levelekre permetezni. A Recin Szuper­ből 1971-ben már 20 tonnát adnak át a mezőgazdaság­nak. Holland üvegváros Szentesen Csongrád megye legna­gyobb közös gazdasága, a 18 000 holdas szentesi Termál Tsz holland „üvegvárost” épít 30 000 négyzetméternyi terü­leten. A kertészeti kombináC 64 millió forintba kerül és teljes egészében 1971 végére készül el,. Heti világhíradó Hadgyakorlat az EAK-ban (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON)

Next

/
Thumbnails
Contents