Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-09 / 288. szám

1970, december 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Űj vízmű épült Miskolc-Tapolcán „Á magyar költészet századai" / A debreceni MAV-zenekar hangversenye A Miskolci Vízművek 28 millió forníos költséggel új víz­müvet építtetett a Ganz Mávaggal és az Északmagyaror­szági Állami Építőipari Vállalattal. A gépház teljesítmé­nye 50 ezer köbméter víz naponta, amelyet szükség sze­rint 100 százalékkal lehet fokozni, a régi gépház teljesít­ménye 40 ezer köbméter víz volt max'mum. Képünkön: A tapolcai vízmű szivattyú-gépháza. Ezzel a címmel kezdődött meg ősszel Szolnokon az irodalmi szabadegyetem előadássorozata. Hétfőn es­te a városi tanács dísztermé­ben a magyar barokk iro­dalommal ismerkedhettek az érdeklődők. Dr. Kovács Sándor Iván irodalomtörténész a barokk jellegzetességeinek áttekin­tése, a legkiválóbb alkotók rövid bemutatása mellett elemezte a barokk irodalom hatását a XIX. és XX. szá­zad magyar irodalmában, elsősorban a Nyugat nem­zedékeinek költészetében. Egyes formai elemek (rím­párok) továbbélésének szel­lemes nyomon követése kü­lönösen nagy tetszést ara­tott. A műsor második részé­ben Jancsó Adrienne, Csen- gery Adrienne és Bánffy György a barokk kor köl­tészetéből és dalaiból adott ízelítőt. Jancsó Adrienne és Bán­ffy György részleteket mu­tatott be a Szigeti veszede­lemből, majd Zrínyi Miülós más költeményeiből és a kuruc kor költészetének leg­szebb darabjaiból is bemu­tattak néhányat. Csengery Adrienne XVII. századi vi­rágénekek és deáknóták előadásával aratott sikert. Hétfőn este a filharmónia harmadik bérleti hangverse­nyét hallottuk a Szigligeti Színházban, amelyen a deb­receni MÁV filharmonikus zenekar mutatkozott be idén elsőízben a szolnoki közön­ségnek. Az együttest ezúttal Rumen Bairakov, fiatal bolgár kar­nagy dirigálta. A bevezetőül elhangzott mű, Sztojanov: Ünnepi nyi­tánya, érdekes, modern hang­vételű. kompozíció, melyben kötetlen háromtagú forma körvonalai sejthetők. A ka­rakterisztikus első részt ke­leties hanghatásoktól színes, lágy, lírai középrész követi, majd impozáns, szárnyaló zárótétel következik, mely­ben újra meg újra ünnepé­lyesen felzengenek a réz­fúvók fanfárjai. A mű stí­lusát nehéz lenne meghatá­rozni, leginkább az impresz- szionistáfc hatása érezhető (Debussy, Ravel, De Falla), de 'gyakran egészen esztrá- dos hatásokat is felfedezhe­tünk. Egészében véve hatá­sos kompozíció. A zenekar, sajnos, itt-ott kicsit birkó­zott az anyaggal egy-két próba nyilván nem ártott volna még. Ezután Káté László, fiatal és igen tehetséges művé­szünk közreműködésével a világhírű örmény zeneszerző. Hacsaturján népszerű Hege­dűversenye hangzott el. Ez a mű kétségkívül az est leg­jobb produkciója volt. Ha­csaturján koncertje nem vé­letlenül állandó repertoár­száma kiváló hegedűművé­szeknek. (Annakidején Ojszt­rah mutatta be a darabot.) A szerző a zeneszerzői szak­ma mesteri tudásáról tesz bi­zonyságot a kompozícióban. Hacsaturján századunk fol­klorista irányzatának egyik reprezentánsa, művei kiin­dulópontjának tán leginkább Sztravinszkij e szellemében fogant alkotásait tekintjük (Petruska, Tűzmadár), ö is a lírai és elbeszélő ábrázolás- mód mestere, mint nagy orosz elődje: az impozáns, ezerszínű 'keleti világ utol­érhetetlen megfestő je. (El­lentétben a mi Bartók Bé­lánkkal, aki inkább befelé forduló, elmélyült, az ember szellemi és érzelmi mélysé­geit feltáró — és felkutató — alkotó.) Hacsaturján emellett a ha­gyományokat tiszteletben tar­tó zeneszerző. A Hegedű- verseny is hagyományosan 3 tételes, melyből az első ki­tűnően felépített szonátafor­ma, a második egy csodála­tos lírai ének, az utolsó pedig egy sziporkázóan szel­lemes, lendületes tánc-rondó. A szólistától ízelítőt kap­tunk a magasrendű differen­ciált muzsikálásból. Kóté László előadásában minden zenei mozzanat kidolgozott volt, s az itt-ott egészen rendkívüli technikai követel­ményeket támasztó szólamot magabiztosan, fölényesen szólaltatta meg. Csillogó technikája valami puritán szerénységgel párosul, kerüli a látványt, a hatásokat, egy- egy bravúros futama végte­len magától értetődőséggel olvad bele a zenei szövet egészébe. Nagyszerű volt ezt az ön feledt, szép muzsikálást hal. gatni. A zenekar és a kai nagy e műben egyenértél partnere volt Kóté László nak. Az estet záró mű, Beethc ven V. szimfóniája mindé karmester számára komol feladat. A klasszikus szim fóniairodalom egészen ki emelkedő alkotása ez a kom pozíció, az emberi küzdelem a harc, az elfáradások és ; megújuló remények, félel­metes szorongások és az iga záért küzdő ember győzel mének nagy sziptézise. A nagy német zeneszerző szü­letésének 200. évfordulóját ünnepeljük ebben az évben, így az előadás ünnepi meg­nyilatkozás volt. A bolgár karnagy a nagy­vonalú formálás híve, széles ívekben, a nagy részek ará­nyait szem előtt tartva vezé­nyel. Sajnos, ez Beethoven­nél önmagában nem helytál­ló. A műnek számtalan olyan „buktatója” van, amely a leg­nagyobb karmestereket is próbára teszi. Az apró mo­tívumok végül is hatalmas egésszé tornyosuló halmaza megköveteli a részletek ap­rólékos kimunkálását, s ál­talában nagyobb gondot kí­ván. Zavaró volt itt-ott a fa­fúvósok összehangolatlansá­ga, vagy a különböző vo­nóskart pontatlanságok, pl. a III. tétel fugátójában. A IV. tétel viszont kitű­nően sikerült — talán éppen mert ez nagyobb formátu­mú —, s így végül ünnepé­lyesen, nagy sikerrel zárult a hangverseny. M. L. Jelentős eredményeket ért el Magyarország a tuberkulózis elleni küzdelemben Karácsonyra készül a rádió és a televízió Pilyázaii felhívás Az úttörőmozgalom 1971-ben Ünnepli megalakulásának 25. év­fordulóját. A negyedszázados jubileum alkalmából a Szolnok megyei tanács vb művelődésügyi osztálya és a Magyar Ottörők Szövetsége Szolnok megyei el­nöksége pályázatot hirdet a kö­vetkező témákból: úttörőcsapat, úttörőház története. ifivezetö voltam; az úttörőmozgalom 25 éve. A pályázaton mindenki in­dulhat, aki az úttörőmozgalom munkájában részt vett. Pályadí­jak kategóriánként: I. díj. két­ezer, II. díj ezerötszáz, IH. díj pedig ezer forint. A már említett két szerv, va­lamint a Pedagógusok Szakszer­vezete Szolnok megyei Bizott­sága és az Állami Biztosító Szolnok megyei Igazgatósága ugyancsak a jubileumi évfordu­ló tiszteletére FOTÓPÁLYÁZA­TOT hirdet táborozás, sport- és tanulmányi versenyek, KRESZ és egészségügyi vetélke­dők, úttörők a teljes biztonsá­gért és más akciók, kulturális szemle, hasznos anyagok gyűj­tése, stb. témakörökből. Pályázni lehet minden olyan archív, vagy új fotóval, fekete- fehér, színes diával és 8—16 milliméteres filmmel, amely az úttörőmozgalom tevékenységé­nek egy-egy mozzanatát, ese­ményét ábrázolja. A fotók hosszabbik oldalának mérete 24 80 centiméter közölt lehet. A maximálisan beküldhető pálya­munkák száma kategóriánként: 5 fekete—fehér fotó, színes fotó korlátlan számban, dia 20, vagy két sorozat, film 3. A fényképek hátoldalára fel kell írni a készítő nevét, lak­címét, a kép címét, készítésének idejét és helyét. A diák kereté­re betűjelzést és számot kell Írni. diák címét, a készítés évét, helyét, a készítő nevével és címé­vel együtt külön listán kell feltüntetni. A filmeket és a magnószalagot orsóra csavarva külön dobozban kell beküldeni, ráírva a film elmét, az alkotó nevét és lakcímét, a vetítés, illetve a magnószalag lejátszási sebességét. A legjobbnak ítélt fotó és dia alkotások között összesen há­romezer forint nívódliat oszta­nak ki, a filmnél az I. díj há­romezer. a n. díj kétezer, a III. díj pedig ezer forint. A pályamunkákat az irodalmi és a fotópályázatra is 1971. már­cius 1-ig kell beküdleni a Ma­gyar írttörők Szövetsége Szol­nok megyei Elnöksége címére, Szolnok, Beloiannisz út 1. A beérkező munkákat az út­törőmozgalom 25. évfordulója tiszteletére rendezendő jubileu­mi kiállításon bemutatják, s utána a pályázóknak visszakül­A Szolnok megyei történelmi bizottság egyben kéri azokat, akiknek tulajdonában az úttö­rőélettel kapcsolatos fényképek, albumok, jelvények, igazolvá­nyok. zászlók, plakátok, hang- felvételek stb. vannak, hogy de­cember 1-ig küldjék el az út­törőszövetség megyei elnöksége címére. A beküldött anyagokat a történelmi bizottság a megye úttörőtörténetének feldolgozásá­hoz, kiállítás rendezéséhez kívánja felhasználni és 1971. december 81-ig visszajuttatja tulajdonosa» nak., Elutazott hazánkból dr. J. Holm professzor, a nem­zetközi tbc unió ügyvezető igazgatója, aki a nemzetközi szervezet megfigyelőjeként részt vett a felnőttkori tbc gyógyszeres megelőzése ügyében tartott nemzetközi értekezleten. Elutazása előtt az MTI munkatársának adott nyilatkozatában el­mondta: — 1948—51 között több ízben jártam Magyarorszá­gon. Akkoriban önöknél még rendkívül súlyos prob­lémát jelentett a tbc. A probléma nem szűnt meg, de összehasonlíthatatlanul kisebb lett, s a magyar szak­emberek — úgy látszik — véglegesen felülkerekednek a gyermekkori tbc elleni küzdelemben. — A tbc elleni küzde­lemnek ma világszerte leg­fontosabb problémája a fia­tal felnőttek egészségének védelme. Az idősebb nemze­dék soraiban található ugyanis a legtöbb tbc-s be­teg és a fertőzésnek leg­jobban a velük együtt dol­gozó fiatal felnőttek van­nak kitéve. A most befeje­ződött budapesti találkozás éppen ennek a küzdelemnek egyik ágával foglalkozott. — A nemzetközi program első szakasza — amely elő­reláthatóan öt évet vesz igénybe — kétévi előkészí­tés után tavasszal Csehszlo­vákiában és az NDK-ban kezdődött. Az ott szerzett tapasztalatok nyomán ősz­szel további öt országban — köztük Magyarországon is — megkezdődött a mun­ka. A programban résztve­vő Szolnok megyei TBC In­tézetben és a magyarországi küzdelmet irányító országos Korányi TBC és Pulmonoló- giai Intézetben egyaránt igen jó tapasztalatokat és benyomásokat szereztem; A rádió és a televízió ka­rácsonyi műsortervében, a rádióban a muzsika lesz túlsúlyban, a televízióban bemutatnak számos tv-játé­kot és nagysikerű filmalko­tást. A rádió megismétli -,,A szeretet arca” című össze­állítást. Kodolányi János „Juliánus barát” című re­gényét rádiójáték formájá­ban mutatják be. Főként a tanyasi gyermekekkel fog­lalkozik a „Nyitnikék fe­nyőfája” című adás. A ze­nei csemegék közé tartozik az a műsor, amelyben Bach Hat brandenburgi versenye hangzik el, Yehudi Menuhin vezényletével, a Beethoven év jegyében mutatják be december 26-án. illetve 27- én a BBC-től érkezett két zenei ritkaságot, a nagy ze­neköltő hetedik és ötödik szimfóniájának Liszt-zongo- raátírásában készített fel­vételeit. „A zene nem ismer ha­tárokat” címmel készült százperces különkiadás a könnyebb múzsa kedvelői­nek. December 26-án köny- nyűzenei és sanzon bemuta­tó lesz a rádióban „Rande­vú” címmel. A vakáció kezdetétől gon­doskodnak a legfiatalabb korosztály szórakozásáról: így a többi között december 22-től 3 folytatásban közve­títi a rádió Becher—Stowe világhírű regényének. a Tamás bátya kunyhójának rádió adaptációját. A gyertyagyújtás estéjén szerepel a tv műsorában két költői francia film: a „Család nélkül” című tör­ténet és Lamorise világhírű alkotása a „Piros léggömb”. Növeltéh ismereteiket A jászberényi járásban az elmúlt négy évben je­lentősen növelték általános és szakmai ismeretüket a tanácsok vezető és ügyinté­ző dolgozói. A községek vb- vezetői közül tizenegyen po­litikai iskolákban, tizen- ketten tanácsakadémián, az ügyintézők közül ötvenné­gyen politikai oktatásokon, ötvennyolcán pedig általá­nos államigazgatási ismere­tekből vizsgáztak, vagy fognak vizsgázni a megkez­dett tanulmányaik befejezé­se után. A járási tanács apparátu­sának dolgozói is szorgalma­san tanultak az elmúlt négy esztendőben. A különböző politikai iskolákra huszonöt személyt iskoláztak be, har­minckét dolgozó tett általá­nos államigazgatási ismere­tekből szakvizsgát, heten pedig egyéb — a tanácsi munkához szükséges — is­meretekből vizsgáztak. A szőlő csak nyolc sor, de mert három pász­tó, lenyúlik a kertek alja dűlőútig. Már senki nem tudja pontosan, hány éves. — Csak én benne élek amióta asszony vagyok — mondja a, nagymama — s amikor idejöttem ez már örg szőlő volt. Mégis szép nagyon, ki­vált ilyenkor szüret után. A bor, amit termett elfér két kis hordócskában; tán már ki is forrt, mert me­leg volt az ősz. A prést két hete elraktuk s csak a ház mögötti konyhakert végében lassan elmálló tör­köly rozsdaszín tömbje em. lékeztet szüretre. Szüret? Na hiszen! Reg­gel nyolckor álltunk be a sorok közé hatan, s délre már le volt szedve. Az idén nem is találtunk olyan fürtöt, amit érdemes lett volna kitenni a mesgyére, mert csak magunkat csú­foltuk volna vele. — Kár a gálicért, amit az ember beleöl — mondja bosszú­san a sógor — de a nagy­mama leinti: — mert már rég nincs telketek hozzá! Igaza van, nem vitatom. De kinek volna ideje és türelme közülünk ide jön­ni nyitni, kapálni, kötözni? Csak ő — a nagymama — tesz-vesz benne, s sógor kétszer-háromszor megper­metezi. Most november vége van, maradék napsugár bújóes- kázik a diófa lecsupált Demény Oltó: • * hangra nyílik, szinte ma­gától. Belépek s ott is a pusztulás jeleit látom. Pe­dig milyen jó kis kamra volt ez, amikor én ide ke­rültem. Nagyapa MÁV bog. nár volt, s a munkahelyén kapta a kimustrált vagon­pallókat, amelyekből épí­Öreg szőlő ágai között, s könnyű szél rezegted a tőkén maradt rézszínű leveleket. — Jö­vőre még ennyi sem lesz — dünnyogöm magamban, számbavéve a homok új halottait. Mert az elpusz­tult tőke körül megtöp- ped a föld, s a feketére égett csonk erőtlenül ha­nyatlik a homokra; a kis­gyerek is játszva ránthat­ja ki belőle. Azért csak vé­gig simogatok mindent a szememmel, amíg vissza­érek a házig. A kulcs ben­ne van a kamrazárban, meg sem kell fordítani, tette. Egyik sarkába beál­lította a gyalupadot, a má­sikba meg szerszámszek­rényt ügyeskedett össze a vésőknek, gyaluknak, re- szelőknek. Körbe hatalmas kampósszegeket ütött, rá­juk akasztani a fűrésze­ket, hordórái'okat s a har­madik sarokba válogatott szál dongafák voltak le­rakva szépen, forsiftosan. Most mindent por lep, rozsda esz s méteres pók­hálók lógnak a mennye­zetről. — Meg kellene nézni a bort! Lehajolok, két ujjamat beakasztom a vaskarikába s megemelem a pinceajtót. Hét lépcső vezet a hideg, betonozott üregbe. A pici ablakrés alatti sarokban — mint mindig — homokba rakva a zöldség; ez kitart újig. A másik oldalon van a bor. Betontalpakra két ászok van fektetve hosszá­ban; ezeken állnak a hor­dók. Megnézem — gáz már rég nincs — odahaj­tom a fejemet egyiknek az oldalához. — Na, ez már nem susog! A dugó azért még nincs beleütve, csak úgy keresztbe van állítva a lyukon. Odább teszem, s megfogom a kék mű­anyagcsövet. Tudom, hogy bajos lesz — ezt sosem fo­gom megtanulni — de azért nagy üggyel-bajjal sikerült kicsalnom egy kancsóra valót. Rendet te­szek magam után aztán a kancsóval fölmegyek a napra. Lesüt az az edény fenekéig s látom már. hogy tiszta a bor. Kis hab van a tetején azt elfújom, s kezdem kóstolgatni. Sava­nyú, mint a múlt évben s mindig mióta ismerem, de tudja isten? — a harmadik pohárnál már elkezd éde­sedni és még soha nem kaptam fejfájást tőle. Vi­szem a házba, ahol nagy­mama vár az ajtóban: — Mi van ? Csak nem bort húztál? — De! Ezzel a kis kan­csóval. — És milyen? Még én sem kóstoltam. — Mint mindig; kevés és savanyú. — Nem baj! Az ünne­pekre elég lesz. — Elég hát! Még egy kishordóval húsvétra is marad. Leteszem a kancsót s né­zek magam elé. Mérhetet­lenül sajnálok valamit, amit szeretek, de nem tu­dok megmenteni. — Há­rom év, öt év? — aztán végképp elmúlik az öreg szőlő; nem is sejtem mi lesz belőle? Csemegeüzle­tekből vc-zem majd a tü­körfényű borokat, mindig csak egy-két üveggel, s ha jobbak lesznek is ennél, nem tudom majd ennvire szeretni őket. Fimúlik tő­lem a birtoklás édessége, elmaradnak a meghitt moz­zanatok, s az évente ismét­lődő derűs bizonyosság: — Jó lett a bor!

Next

/
Thumbnails
Contents