Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-01 / 281. szám

1970. december 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Ä szolnoki Textil és Bőrfeldolgozó Ktsz-ben há­rom szocialista brigád dolgozik. A táskakészítő részlegben 5 ezer aktatáskát, a kesztyűkészítő részlegben 7 ezer speciális munkavédelmi kesz­tyűt, a textil részlegben pedig 5 ezer meleg vé­dőruhát készítenek havonta. Fiilöp Jánosné az aktatáskák minőségéi ellenőrzi Készülnek-a védőkesztyűk Pódiumon a megye 21 kórusa Szombaton Jászberénybe n, vasárnap pedig Szolno­kon került sor a meghívott kórusok bemutatkozására. Kettős céllal: egyrészt, hogy az elhangzott kórusművek legjavát a Magyar Rádió felvételen rögzítse egy úgyne­vezett rádiós Kóruspódium számára; másrészt, hogy azok a kórusok, amelyek minősíteni is kívánták magukat, te­kintélyes szakmai zsűri előtt is megméressenek. A két­napos program valójában a nemrég alakult KOTA (Kó­rusok Országos Tanácsa) megyei szervezetének első na­gyobb szabású rendezvénye volt. De ennek sikere és eredménye már is bizonyította, hogy a társadalmi össze­fogásra épülő szervezet fris s vért öntött a társas-ének­lés szép hagyományait éltető mozgalom, a megye kórus- mozgalmának vérkeringésé be. Legörvendetesebb tény, hogy az utóbbi időben újabb és újabb kórusok születtek. Jászapátin hosszú idő óta nem sikerült tető alá hozni egy felnőttekből álló vegyes­kórust, most 60 tagú együt­tessel léptek a pódiumra. Vagy a jászberényi Hűtőgép­gyár kamarakórusa, amelyik az üzemi élet talajából nőtt ki, és ezúttal meghitt kama­raénekléssel bizonyította, — hogy a társaséneklés nem idegen az üzemben dolgozó fiataloktól sem. Csak össze kell fogni őket. Nem kevés­bé örvendetes, hogy régi kó­rusok arculata jelentősen megfiatalodott; új, fiatal ar­cok jelentek meg az időseb­bek mellett. Kellemes meg­lepetést jelentett néhány kó­rus megizmosodása; példá­ul a karcagi művelődési ház kórusáé. Jó volt látni a jász- kiséri ktsz csupa dolgozó fiatalokból verbuválódott éneklő közösségét. Nincs ab­ban tehát semmi túlzás, — hogy a megye kórusmzgalma a meredek átalakulás kor­szakába lépett. Magától értetődő, hogy az erőteljes mennyiségi gyara­podás a pódiumon még nem mindenkor és mindenben pá­rosult minőségi előrelépés­sel is. Egy azonban tartalmi szempontból is megállapítha­tó: az igényességgel nincs semmi baj. Á műsorok meg­választásában tudatosság és magasfokú igényesség érvé­nyesült. A kórusirodalom klasszikusai éppúgy helyet kaptak a kórusok program­jában, mint a népdalfeldol­gozások és a munkásmozga­lom dalai. A jól szerkesztett műsorokban pedig arra is volt gondjuk, nem különben érzékük a kórusvezetőknek, hogy az általuk előadott da­lok egységes érzelmi ívet al­kossanak. Ami megjegyzendő: egy-egy kórus mintha na­gyobb fába vágta volna fej­széjét, mint amennyit a fej­sze elbírt volna. Például a rokonszenves jászapáti kórus, amelyik erején túl vállalko­zott Kodály .Fölszállott a pá­va című, nehezebb művészi feladatot jelentő kórusmű­vének bemutatására. Ami a megvalósítás, az igények teljesítményre vál­tásának szakmai értékelését illeti, lehetetlen valamennyi kórus értékeiről és gyengéi­ről szólni egy rövidebb ösz- szefoglalóban. Különben is a bemutatót követő beszélge­tésben a kórusvezetők a zsű­ritől megkapták az elisme­rést és a továbblépéshez szükséges szakmai útravalót. Három énekkar — a török- szentnjiklósj,, rppyglődési ház tísjzt Ferenc kórusa, a Kili­án Repülő Műszaki Főisko­la és az Egészségügyi Szak­iskola vegyeskara és a jász­berényi Hűtőgépgyár Mad­rigál Kórusa — ezüst foko­zatú, további kettő pedig — a jászapáti ÁFÉSZ és a jász- kiséri ktsz kórusa — bronz fokozatú minősítést is szer­zett. És bár a kunszentmár­toni gimnázium énekkara minősítésre nem pályázott, szereplésük, hangulatos és magával ragadó éneklésük a szolnoki pódium egyik leg­szebb eseménye volt. Az is örömmel tölthette el a kóru­sokat, hogy valamennyiük műsorából szerepel majd egy vagy két dal a rádió ké­sőbbi időpontban sorra kerü­lő Kóruspódiumában. Mindezeken túl / valami mégis hiányzott a kétnapos szép és eredményes program­ból: a közönség. A közönség, amely nélkül művészet el­képzelhetetlen, a kórusének­lés művészete sem. Még a rádiófelvételre épülő bemu­tatkozás sem maradhat meg szűkkörben, mert ha csak a szakmabeliek magánügye marad, ha csak legfeljebb egymást hallgatják meg a kórusok, éppen az az élmény vész el, amely minden kó­rusnak drága: az őt hallgató, az általa előadott dalban fel­oldódó közönséggel való ta­lálkozás öröme. A ' társas­éneklés ugyan már önmagá­ban is közösségformáló erő, együttélés a művészi szép­ben. de igazán akkor tölti be hivatását, ha sokan sokak­nak énekelnek. Nem a tiszta szigorúságú zsűrinek, a fé­mes csillogásé mikrofonnak és esetleg a kiváncsi társak­nak, hanem a szépre áhí- tó közönségnek. A következő mezőtúri és karcagi pódium rendezésében a jól rajtoló KOTA-nak erre is vállalkoz­nia kellene. V. M. Nagykun Együttes? Szép, sokat ígérő elképze­lést dédelgetnek a kisújszál­lási kulturális vezetők: meg szeretnék alakítani a városi népi együttest. A táncosokból és zenészek­ből álló művészeti csoport — kell persze kórus is! — a Kunság népi hagyományainak élesztését és ápolását tűzné ki alapvető célul. A népi együttes megalakí­tása — mondanunk sem kell — nagyon lényeglátó és ál­dozatkész társadalmi össze­fogást igényel. A csoporfr megalakításának először is alapvétő szervezési formáját és anyagi lehetőségeit kell megteremteni. Valószínűtlen­nek tartjuk, hogy ez utóbbit egyedül is elbírná a műve­lődésügy „zsebe”. Ügy hisz- szük, a helyi ÁFÉSZ-nek, Fa­ipari Vállalatnak, gépjavító állomásnak, a termelőszövet­kezeteknek szép patrióta fel­adatuk volna az együttes fenntartásának erkölcsi és anyagi támogatása. Annál' is inkább, mert minden bizony­nyal dolgozóik köréből ke­rülnek majd ki az együttes tagjai. A Búsképű Lovag E cím viselője felöltötte lovagi me­zét, felkötötte cintányérját és elindult új kalandok felé. A poros országúton kocogott, mi­dőn egy fogadó előtt verekedő cso­portot pillantott meg. Hárman fel­váltva rugdostak egy földön fekvő öregembert, és tizennyolcán nézték. — Hallatlan közöny — vélte a Bús­képű, előrántotta szablyáját és szi­gorú hangon kérdé: — Mi történik itt nemes urak! Miért rugdossák ezt az élemedett korú aggastyánt?! — Megitta a fröccsömet ez a disz­nó — mondotta az egyik rugós — és nem akarja megadni a kettőnyolc- vanat. A Búsképű belesápadt e példátlan cselszövés mikéntjébe és érces han­gon felkiálta: — Az elnyomottakért, az igazságért küzdők, erre esküdtem fel. Igyák níeg fröecseiket nyugodtan, hidalgók és ha legközelebb bármilyen sérelem éri önöket, engem keressenek, itt a név­jegyem. Lehajolt az öreghez, kivett a zse­béből kettőnyolevanat, átadta az im- bolyogva is nemes tartású kisemmi­zettnek, és egy utolsót rúgva a föl­dön heverő latorba, emelt fővel in­dult új kalandok felé. Az esthajnal csillag vecsernyére pitymallott, midőn teljes valójában megtorpant. Mármint a Lovag. Szem­be jött vele egy Szaracén és rettene­tes hangon rárivallt: — Merre van a Szent Sír, mondd meg barbár, vagy menten a pikáns hegyére tűzlek!... — Nem bántani engemet, őrült úr, nem jól beszél magyar, itten mink belgyógyászat tanulás az orvosok karába. Ott sír a sarkon egy. de az nem hisz, hogy szent... A Búsképű a helyzetnek megfele­lően felfújta magát, és odament a sarkon sírdogáló leányzóhoz. — Nemes hölgy — köszöntötte tisz­telettel — én az árvák és a bajba­jutottak istápolója, a hölgyek gyámo- litója vagyok. Miként tudok gyászod­ra gyógyírt csepegtetni? — ötszázzal... — Ah, szóval váltságdíj! — Valóban válságos helyzetben vagyok, nemes idegen. A fiúm agyon­ver, ha nem adok neki estére leg­alább ötszázat. A Búsképűnek végigfutott a. hát­gerincén a jéghideg felismerés. Ez Dulcinea, szíve hölgye. Bajban, a leg­kellemetlenebb életveszélyben! Féltérdre ereszkedett és hódolatá­val nyújtotta imádott Dülcineája fe­lé utolsó ötszáz maravédijét. A nemes hölgy rápillantott az ismeretlen valu­tára és felsikoltott legott: — Piszok huligán! Hamispénzzel akarod kiszúrni a szemem?... Feri... Feriiii...!!! Feri pillanatok alatt ott termett és adott a Búsképű Lovagnak boxerrel kettőt. Elmerengve nézte a vérében fet- rengő lovagot és szenvedő hangon jegyezte meg: — Micsoda sötét alakok vannak!... Nem való nekünk ez a bűnös város, Rózái... Deák Gusztáv Jászberényben enyhültek a szállodai gondok A szállodahiány — ez a megyénk városaira és sok községére nehezedő gond — Jászberényben is sokáig ne­hezítette a vendéglátóipari és idegenforgalmi munkát. A régi szálloda sem mére­teivel, sem elavult berende­zéseivel nem tudta kielégí­teni a vendégek igénvét. Sok baj volt a szobák fű­tésével, a szálloda tisztasá­gával, hiányoztak a szüksé­ges személyi feltételek. Za­varta a vendégek pihenését, hogy a szálloda egyetlen be­járata azonos az épületben elhelyezett több „zajos” üzemrész bejáratával. Vilá­gossá vált. hogy olyan álla­potban már nem lehet to­vább üzemeltetni a szállo­dát. de új éoítéséhez nem volt és ma sincs lehetősége a vendéglátóipari vállalat­nak. Ezért hogy mégis Segít­senek a gondokon, az év eleién jelentős anyagi ráfor­dítással korszerűsítették a régi szállodát. A kooott be­rendezéseket korszerű bú­torokkal cserélték ki. Több mint 250 ezer forint érték­ben heverőket, foteleket, párnázott székeket és egyéb berendezéseket vásároltak. Ötvenezer forint költséggel úi ká'vhákra cserélték ki a régieket. A szobák leválasztásával több fürdőszobát is építet­tek. Csaknem 300 ezer forin­tot fordítottak a szálloda belső tatarozására és ezzel szinte útiávarázsolták a ré­gi éniiletet. Javultak a személvi felté­telek is. A korábbi három helyett a jelenlegi hattagú személyzettel maradéktala­nul biztosítani tudják a ven- dériek ellátását, a szálloda takarítását, fűtését! __ Ablak Kicsit megfáradt már c a műsorforma. Na ne mintha nagyon rossz lei volna ez a szombat esti, Li hoczky Zsuzsával, de benr volt a sokkal jobb leheti sége. A bevált műsorszerkez« receptje szerint kevert kol tálban igazán benne vo minden; élettörténet, és jc barátok, komoly zene és tér mészetesen sok-sok operett De egy hiányzott. Az egyé niség. Nem „dobta fel” : műsort Lehoczky Zsuzsa — egyébként közismert —tem peramentuma, nem izzott fel nem tárult ki. Mésélt önma gáról — szinte kívülről; In kább érezhettük szeppeni diáklánynak, mint érett, ön­magában bízó művésznek Nem hiszem, hogy éz a te­hetséges színésznő ne tudott volna többet megmutatni ön­magából ez alatt az egy óra alatt. Hogy nem így történt, abban legalább annyi része van a szerkesztőnek, mint neki. Pedig Czigány György épp azzal tette közismertté nevét a rádióhallgatók előtt, hogy bebizonyította: lehet a könnyebb műfajt komolyan, a zenét könnyedén — még­is igényesen — venni. Most viszont pont ezt az igé-í nyességet hiányoltuk. Nem lett, volna szabad megelégedni az emberi kap­csolatok felszínes, valamit is alig mondó érintésével. Mélyebbre kellett volna ás­ni, megmutatni a művész emberi arcát. S ez — mivel vidám és muzikális környe­zetben élő színésznőről van szó — nem is ment volna a műsor jó kedve, könnyed­sége rovására. Sőt. Sajnálom, • hogy . feltételes módban kellett kifejeznem magam. Mert, sajnálom aa elmulasztott lehetőséget. Üdvözlet az olvasónak! Játszunk. Miért is ne ját­szanánk? Mi magyarok az-, tán ... Stb. Stb. Igen, ezer két a szavakat már nagyon sokszor leírtuk (még többet elmondtuk) nem kevésbé azt is, hogy: vetélkedőknek még igazán- nem vagyunk híjá­val. De nézzük meg már azt is, hogy miért jó ez ne­künk? Nos. egy választ meg­kísérlek. lehet, hogy szub­jektív lesz. (De hát melyik nem az?!) Szerintem azért jó min­den ekfelett a vetélkedő, a játék, mert benne van a résztvevő plussz-izgalma. Így a legjobb — és leg­könnyebb — tanulni. Észre­vétlenül is elkap a iáték lá­za már én — a hallgató — is találgatok s a műsor vé­gén azon veszem észre ma­gam. hogy egv csomó min­dent megtanultam. Pedig nem is akartam tanulni. Hát ezért jó ... Ez a legújabb irodalmi. A 6-os stúdióban, szerény ke­retek közölt búvik a vetél­kedő. könvvekről. mezők­ről és gondolatokról. Igen. gondolatokról is. hiszen — szinte úi színfolt — egy olvan feladatot is kaptak a versenvzők. hogv egv-esv versről el kellett mondani­uk — miért szén. Ez a szo­katlan — és pontokban ne­hezen összehasonlítható fel­adat próbára tette a zsűrit, az azonban — Garai Oáhor költő vezetésével — igazán példát mutatott igazeígos- ságból. meg hozzáértésből is. Hadd zárjam azzal, ami­vel ez a műsor kezdődött. Garai Gábor — akit a kongresszus aznap válasz­tott a Központi Bizottság tagjává — mondta el, mi­lyen nagyszerű dolog az. hogy az ország életét alap­vetően érintő kérdések tár­gyalásánál lényegében az egész nép ott lehet. S ez rádiósok—tévések jó mun( káját dicséri. Köszönet értej sife .s-f ‘fc* Irömbikzky i*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents