Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-25 / 302. szám
1970. december 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP M ég kettőt kellett aludni karácsonyig. Szép, fehérnek ígérkezett az ünnep, a várost vastag, puha hőtakaró védte a tíz fokos hideg elől. Mindenki dugdo- sott valamit valahová egymás elől. A fenyőt már megvásárolták, a szaloncukrot is. Jobbára a főznivalót, legalábbis a húst, a libát már megvette a mami. Nagymamát mind a hárman így becézték, a lánya, a férje és az unoka is. Olyan ■ kedves és szép volt ez a szó: mami. Melegség, íz, szeretet, féltés: mindez mami. Mami nem volt öreg, csupán hatvan éves, fürge, friss fáradhatatlan. Minden az ő vállán nyugodott Takarított, mosott főzött és természetesen habosra vasalta a fehérneműket A férfi, a vő melegszívű fickó mindahányszor kerített egy asszonyt segíteni a házhoz, azt a mami két hét múlva kiüldözte, kiutálta onnét. „A lányom nem így szokta, a vöm nem így szereti... Gyermekem, maga nem tud maradjon. Mert a kislány komolyan vette a fenyegetőd- zést miért is ne vette volna komolyan. Mami tényleg nélkülözhetetlen volt, ő nemcsak a háztartással foglalkozott, maga volt a két lábon járó, élő határidős napló. Mind a hármójuk ügyét ismerte, nyilvántartotta, mindannyiukat időben figyelmeztetett mindenre, hiszen neki nem volt ügye. Nyelveket is beszélt, kislány korában három évig élt Belgiumban, cseregyermekként. Könnyen segített a kislány nyelvleckéiben és fogott az agya, mint a borotva. Mindent hallott, mindent látott, mindent tudott, hiszen közöttük élt, nem volt magánélete, este élte hát végig mindazt, amit a fiatalok mondtak el egymásnak életük aznapi eseményeiből. Jobban ismert mindenkit mind a két vállalatnál, mint ők maguk, akik közöttük dolgoztak és ezekről beszéltek. Különösen a sokszor emlegetett emberek, a jó és rossz emberek jellemét ismerte, mert mami romantikus lélek volt, Jókain nőtt fel SIHA AblDOR t MAMI vasalni, maga nem ért semmihez.” A lányok, asszonyok sírtak és két hét múlva szó nélkül távoztak. Mami a lelkűket is kizsigerelte. Némelyikük még a bérét sem vette ki. Minden távozás után a mami boldog volt, övé volt ismét az egész lakás — birodalom. Megmagyarázhatatlan, egyfajta különösen jóleső hatalmat érzett a lelkében, érezte nélkülözhetetlenségét, fontosságát. Bevásárolt, takarékoskodott, a kosztpénzből vázát vett, hamutartót, kicsi, aranyos nippeket, a lánya pedig dühöngött. Minden nap fitymálta az ételt, ízléstelen bu• taságoknak, avitt holmiknak nevezte a vásárolt dolgokat és érthetetlennek az édesanyját. Ilyenkor nem hívta maminak, esak annyit mondott: „Anyám maga sohasem fog megváltozni, maga nem erre a világra való, maga elkésett egy századot.” — De édes lányom, mind a ketten dolgoztok és Katóka iskolába jár. Miért baj az, ha a család negyedik tagja is hasznossá akarja tenni magát, vagy engem nem számítasz családtagnak? — Ó, anyám, tudja, milyen maga? Maga mindenkit kimart innét. Senkit sem hagy élni. Mindenbe beleszól, csak az a jó, amit maga csinál. Dicsérni kell a főztjét, a szépen vasalt ingeket, minden nap csodálni kell magát és ez fárasztó. Maga pontosan olyan, mint egy rakoncátlan, fontoskodó. hiú gyerek. Ezeknél a veszekedéseknél rendszerint a férfi sietett anyósa segítségére. Ritkábban az unokája, mert azt az édesíny ja rendszerint elintézte égy pofonnal. Ilyenkor kész volt a családi háború, csúnya háborúk voltak. Mindenki szidott mindenkit, végül a lánya ki íe'en tette: — Ez mind maga miatt, magáért van, ez a maga műve, anvám. __Jő, jó — szipogta mami — én akár el is mehetek. Tudom én jól, hogy senkinek sem kell az öreg... Én nem akarlak tovább zavarni benneteket. Mindenki tudta, hogy nem mehet el, hová is menne, kihez? Ki fogad be egy ismeretlen, idős asszonyt? De a férfi mindig belement a szív- fájdító, drámai játékba és mindig újra kérlelte: — Ne hagyjon itt bennünket, mami. Mit csinálnánk mi maga nélkül? És az apjához csatlakozott a lánya és mamit az unokája is sírva kérlelte, és mint minden ilyen embert, őt is a jó és a rossz vonzotta, illetve taszította. És ha nagynéha közbeszólt, mindketten megdöbbenve hallgatták. — Hát ezt honnét tudja, mami? Ilyenkor mindig zavarba jött, tulajdonképpen ő maga sem tudta volna pontosan megmagyarázni. Tele volt a lakás nappal is emberekkel, figurákkal, a fiatalok kollégáival, a kislány barátnőivel és tanáraival. Ismerősként beszélgetett velük és pontosan úgy szólította őket, ahogyan amazok hárman. „Maga Kovács tanárnő olyan kedves asszony. Miért pikkel ön a mi kis unokánkra? Hiszen olyan drága kislány... Sándor, maga egy pernahajder, maga csupán kalandot keres, tudhatná, láthatná, hogy az én lányom nem olyan, ő szereti Ferit, a férjét. Hagyja csak bébében a lányomat... így főzött, így mosott, így vasalt, így élt egész nap, sohasem volt egyedül, és este a gyermekek szájából tovább szövődött az élete. Az ünnep előtti napon lánya mindannyiuk legnagyobb megdöbbenésére közölte, hogy beutalót kapott Hajdúszoboszlóra és ezért nagyon boldog. Hiszen erre várt már három éve. Háborús kislány ő, a mami tudhatná a legjobban, hogy akkor fázott meg egy életre a dereka, a válla. Tudták a vállalatnál is, hiszen elégszer elmondta, elégszer láthatták a szenvedő arcát, de mindenki azt mondta, hogy egy mérnöknőnek van annyi pénze, hogy maszek utaltassa be magát. A melősok előbbre valók. Most természetesen pukkadnak odabennt. A család is pukkadt, de csak mami mert megszólalni. Nagyon csúnya veszekedés volt. Már a békítés sem segített. — Karácsonykor ilyet tenni — hajtogatta mami és sírva ment lefeküdni. Éjszaka rosszul lett. Orvost hívtak, nemsoká megérkezett a mentő és mamit bevitték. Agyvérzés — állapították meg és bent tartották a kórházban. A férj kérdőn nézett a feleségére, de az csak annyit mondott: — Ilyen beutalót az ember lehet tíz évben egyszer kap. Nem szalaszthatom el. Azzal sem segítek anyámon, ha itthon maradok, még szerencse, hogy szegény mami megfőzött, megsütött mindent Nem lesz gondotok. A levesbe a tésztát te is be tudod főzni. Menjetek be hozzá mind a két nap. Vigyetek narancsot Remélem, gondolom úgy sem veszi észre, hogy nem vagyok ott, hiszen nem volt eszméleténél. Mindegy, egyben biztos vagyok: nélkülem is meg fog gyógyulni. Mire hazajövök kutya baja. Kimentek a pályaudvarra, bágyadt mosoly, fásult puszik és a vonat kidübörgött a csarnokból. Bementek mind a két nap, mami nem tudott beszélni és a szája, jaj szegénynek a szá. ja, de a szeme, az hálás volt Azon látszott, hogy mindent ért, csak válaszolni képtelen. Próbáltak narancsot adni neki, nem sikerült Hazafelé a villamoson nem mertek egymás szemébe nézni, a kislány is jól tartotta magát, csak otthon sírt. Az apa zsibbadt szívvel a gáz fölé állt és befőzte a levest. A sütőben megmelegítette a húst de egyikük sein evett. Leültek a tévé elé és az eszük mamin járt, mennyire szerette szegény a tévét mennyire izgult, mennyire örült minden kis butaságnak. A készüléket kikapcsolták, hallgattak, lefeküdtek. Nehéz két hét volt. A vonatnál a férj kissé száraz torokkal, vagy inkább száraz modorral fogadta a feleségét. — Mami már kint van, kihoztam. De még súlyos, még beteg, még nem tud beszélni. — Szegény... válaszolta az asszony és nem sikerült lepleznie, hogy semmi sajnálat nincs a szívében, A férj agyának ősködéből előbátortalankodott egy furcsa sejtelem: — kivel élek én együtt, te magasságos úristen. _ Koratavasszal mami már lábbadozott. Enni már szépen tudott, a szavai még töredeztek szaggatottak voltak, de határozottan javult. És ekkor szinte megoldhatatlan helyzet elé állította a családot az élet. Az asszonyt a vállalata egy évre kiküldte külföldre egy magyar kolóniára. Nagy szükség van o.tt a magyar mérnökökre felkiáltással. És mindössze két hetük volt az útig. Karrier, pénz, egzotikum. Az asszony számára a két hét egyetlen boldog percnek tűnt Vásároltak, csomagoltak, aztán mindent átpakoltak, mindent újrakezdték és végül búcsúztak. Két hónap és a gyermek vizsgázik. Akkor ők is mehetnek. A férfi is kapott valamilyen beosztást és a kislány angol nyelvű iskolába fog járni. De mi legyen a mamival? Az asszony azonnal megtalálta a megoldást édesanyja további sorsára. — Bevisszük a szociális otthonba, neked van összeköttetésed a tanácsnál, légy szíves intézd el. Két hónap áll a rendelkezésre. A férj azonnal ellenezte a tervet. Antihumánusnak, sőt a végén már piszok dolognak tartotta. — Élhetetlen vagy, mindig is ilyen voltál — vádolta a felesége. A férfi ekkor mondta ki házasságuk idején először, hogy nem hajlandó semmire, nincs szociális otthon és sem a gyermek, sem ő nem utazik külföldre, nem kell az angol iskola és nem kell a három- százezer forint, valutában sem. A repülőtérre kikísérték. A * * férfi szíve üres volt, semmit sem érzett és csupán csak ez fájt. A nő határtalanul boldog volt, a kislány izgatott. A beszállásnál bággyadt mosoly, fásult puszi, s a hatalmas gépmadár motorjai felbőgtek, a légcsavarok fülsiketítő vákuumot teremtettek. — De anya — mondta könnyes szemmel a kislány — engem meg sem csókoltál... Mindebből az asszony már semmit sem hallott, csak integetett belülről, a kisablakon át Az első levélben aranyos volt, a másodikba megkérdezte, jól bánnak-e a mamival. Egy év múlva azt írta, marad még egy évig és a szabadságát is kint tölti, hiszen tudják, nem bírja a repülőt Legyenek jók. MÉSZÁROS LAJOS: OLASZORSZÁGI VÁZLAT Bényei József t Megemelem a kalapom Meglengetem a kalapom minden jóismerősnek. Lohol az idő. Homlokom napról-napra idősebb. Volt és lesz ezután is két-három jóbarátom, s valameddig még hazavár szálló esttel a lányom. Naponta rablom magamat sűrű perc-pergőtűzben, nézek a tegnapok után Vidáman, keserűn. Megemelem a kalapom. Éltem harmincöt évet. Élek még ennyit? S ami lesz fényesebb lesz, sötétebb? Paul Eduard i Jó igazság Forró a törvényed ember, Hogy a fürtből bor legyen,. Hogy a szénből tűz legyen És a csókból újra ember. Kemény a törvényed ember, Érintetlen megmaradni Háborúban és nyomorban S halálos veszélyben is. Szelíd a törvényed ember, Vizet fénnyé változtatni, Valósággá, ami álom, Testvér az ellenséget. Ősi s újdonúj e törvény, Ez tökéletesedik, A gyermekszívből kinővén A legfőbb értelemig. Illyés Gyula fordítása Áz első magyar atomreaktor A Központi Fizikai Kutató Intézet és az Izotóp Intézet szakemberei az utolsó simításokat végzik az első magyar gyártmányú atomreaktoron. A Budapesti Műszaki Egyetem területén épülő minireaktor egyes berendezéseinek próbáit előreláthatólag ez év végén, jövő év elején kezdik meg. Februárban pedig sor kerül majd az úgynevezett fizikai indításra, amikor is a hasadó uránt tartalmazó fűtő elemeket elhelyezik a „magban”. A reaktor 31 főnyi személyzetének vezetője Csőm Gyula főmérnök elmondta, hogy ez a reaktor lényegesén kisebb teljesítményű (10 kilowattos) lesz, mint a szovjet szakemberek vezetésével a KFKI-ban épült. Főleg oktatási és kutatási célokat szolgál majd és az ország többi egyetemének is rendelkezésére áll. Egy „besugárzó alagút” is készül hozzá, amelyben az orvos- és agrármérnök hallgatók vizsgálhatják növényeken, állatokon a rádioaktív sugárzás biológiai hatásait. Érdekességek: az első adag, 2,8 kilogramm súlyú hasadó urán üzemanyag — a Szovjetunióból hozzák — négy-öt évig lesz elegendő. A besugárzásra küldött anyagok 30 méter hosszú, 2,5 centiméter átmérőjű csövön, emberi kéz érintése nélkül jutnak a laboratóriumokból a sugárzási zónába, onnan pedig a vizsgálóterembe. A környezet és a reaktorépületben dolgozók védelmét tökéletesen megszervezték. A 0,1 négyzetméter alap- területű, félméter magas aktív zónát — ahol az uránhasítás, az energiatermelés történik — másfél méter átmérőjű, 6,5 méter magas és két méter falvastagságú különleges betonból készült, vízzel telt tartályban helyezték el. Az atomreaktor épületébe csak teljesen egészséges hallgatókat és oktatókat engednek be. Bent tetőtől talpig át kell öltözniük, és csak többszöri zuhanyozás és sugárvizsgálat után léphetnek ki. A reaktor működése során keletkezett fertőzött szilárd hulladékokat a KÖJÁL elszállítja az izotóptemetőbe, a folyékony és légneműeket pedig a helyszínen tisztítják meg. v
