Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-24 / 301. szám

1970. december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 KOCSI KARÁCSOM A főagronómus újra bele­fog; — Igen, értem már, az elvtársnő is olyat akar írni, amilyet a tv-ben is szoktak játszani, — hogy felelevenítsék a régi hagyományokat. Hát akkor írja! Karácsony estéjén sü­töttük az angyal-kolbászt. Hogy miért hívták angyal­kolbásznak? Hát, csak úgy, nem tudom miért. Aztán ka­rácsony első napján mi legé­nyek, a lányos házaknál ren­dezett citerabálba mentünk táncolni, meg pajkoskodni. Na, kezd már kerekedni a riport? Másra terelem a szót. Úgy látszik a hortobágyszéli Kócsújfalu népi hagyomá­nyait jobban ismeri a tisza­füredi múzeum fiatal, Deb­recenben végzett muzeológus nője, mint a pásztorok, kis- parasztok ma élő leszárma­zottjai. <5 ugyanis hétféle­képpen nevezte a lebbencset, e táj népének leggyakoribb eledelét. Beszélt a köleská­sás, borsos, sós rétesről, amit azért sütnek újévre, hogy a szerencse több pénzzel lepje meg a házat, mint az ó-esz­tendőben. Szinte magam előtt láttam a hérészeket, a rongyos pojácának öltözött süldő legényeket, téli lako­dalmak és disznótorok, ra­koncátlan tréfacsinálóit. A délibábbal együtt kiszorítot­ták őket is a hortobágyi pusztáról mai életünk új ha­gyományai. — Mit jelent ez a szó: ka­rácsony? — kérdezem a téli vakációra készülődő hetedi­kesektől. — Fenyőfa ünnep... — Jé­zus születésnapja... Nagyon régi történelmi szokás... — Az ajándékozás ünnepe. — Mit szeretnétek ajándék­ba kapni? — Táskarádiót... — Köny­vet... — Én már előlegbe kaptam egy órát... — csoko­ládét... — Fényképezőgépet. — Mivel töltitek az ünne­peket... — Mi tévét nézünk... — Mi is... — Mi is... — Minden két embernek van itt már' tévéje. Így az­tán otthon töltik az ünnepe­ket. Most sütünk, főzünk, az ünnepeken meg megesszük és nem kívánkozunk sehova se — mondja egy csinos fe­kete fiatalasszony, akit ab­lakpucolás közben szólítot­tam meg az utcáról. — Maga mit készít az ün­nepekre? — A héten mi is disznót ölünk, főzök toroskáposz­tát. Aztán vágok libát, leves­nek egy pár csirkét. Sütök egy csokoládés, egy citromos meg egy kávés tortát. Meg egy kis hajtogatott hájast. — Béig lit nem süt? — Ó, kérem, diót meg má­kot még az idén nem lát­tunk a vegyesboltban. — Mikor főzött utoljára handabakárét? — Mit tetszik kérdezni? — Slambucot, de mondha­tom úgy is, lacsuhát, latyát, Mai céhlegények Mit kellett tudnia egy mé­szároslegénynek, ha mester akart lenni? A kalapos ki­rály II. József idejében »mindössze” ennyit: A levágandó ökör súlyát alaposan megbecsülni. Mert úgymond: „Bötsülésben az, mi öt.vfonton alól* vagy fö­lül hibáztatik: büntetése minden egyes fontért egy forint.” Az ökör levágása előtt há­romszor poharat üríteni a fenségesek egészségére. Az ökröt legfeljebb három Ütéssel levágni, minden to­vábbi ütésnél újabb bünte­tés: másfél „rendes forint”. Mesternek lenni tehát sok pénzbe került, de megérte. Évszázadokig egyeduralmuk volt a céheknek. Ma, az egykori céhlegények utódai, a kihaló szakmák utolsó mesterei maguk gyártják »remekeiket” évszázados mód­szerekkel: iparosok és ván­dorló vásárkereskedők egy- személyben, csakúgy, minf hajdani céhes elődeik. Az egykori rangos szakmák utol­só mohikánjai: a kékfestők, tímárok, kötelesek, pintérek, íccések, rézöntők, papucso- sok, késesek, mézeskalácso- sok, viaszöntők meg a pipa­készítők. A papucsos Orosházán egy szűk siká­torban kopott tábla hirdeti: papucsosmester. A gazda la­pos ácsplajbásszal rója a vonalakat: rajzolja a papucs­talpat. Majd komótosan tér­dére fekteti a bőrdarabot és kerekítő késsel kiszabja. — Hát igen — mondja — ezelőtt 15—20 papucsos is megélt Orosházán. Még a suszterek is belekontárkod- tak a mesterségbe... A mesterségbe, amely apá­ról fiúra szállt. — Miből készül a jó pa­pucs? — Birkából, kecskéből, csi­kóból, kutyából, borjúból. A nehéz papucs marha-, vagy sertésbőrből. Az asztalon tucatnyi félig kész, díszes topánka. A mes­ter ölében most téli papucs születik. A téli papucs fel­sőrésze bőrből, a nyárié bár­sonyból készül, a bélése szattyánból. De bársony is többféle lehet: préselt, fes­tett, hímzett és rózsás. A zsebkéses A sátor homlokán felirat: „Jő asszony, jó zsebkés, mind a kettő nyereség!” A zsebkéses keserűen mondja: — Uram, egy művésszel rajzoltattam ezt a jelmon­datot, hiába. Nem kell már a bicska az embereknek. Még a kirándulók is Vendéglőben esznek, a tőrök is kimentek a divatból. Látja, annak ott jó! A vattacukorárus felé bök, akit öt-hat gyerek is körül­vesz: — Az még szerencsés szakma. Az állam nem gyártja, be­fektetése alig van, szak- képzettség sem kell hozzá. És reklám se, megy magá­tól. .. vagy sifrit, vagy csak így lebbencset. — Ja, — és látom az arcán megsértettem. — Hát azt ak kor főzök, ha éppen üres i pénztárcám. Nem nagyon szeretjük mi azt. A vegyesbolt a tanyaköz­pont központja. Polcain kilós friss kenyerek,- gyulai kolbász, citrom, narancs, ételkonzervek, befőttek és rengeteg ital. A legolcsóbb fájta Schillertől, a badacso­nyi Szürkebarátig és a négy féle pezsgőig minden. — Fogy is? — Hogyne kérem — feleli a boltos. — Nagyon jelentős a boltos. Nagy Lajos, a helyi Petőfi Tsz párttitkára, kint lakik a tanyán, jó negyedóra járás­ra Kócstól. Az asztali petró­leumlámpa fényénél beszél­getünk. Bizony gyenge év volt az idei. A tavalyi bő ter­més segített az idén: a csak nem másfél millió forint tartalék. Így nem csökkent a tagol? jövedelme, ebben az évben is 25—26 ezer forint kereset jut egyre. Meg aztán nincsenek is olyan nagyon kiszolgáltatva a bú­zatermés alakulásának, hi­szen sokan foglalkoznak ház­táji. állattartással. Nagy ék tanyája körül háromszáz to­jó kapirgáí, hetenként 700 tojást is beküldhetnek a kel­tetőbe. — Rengeteg munka ván velük, de megéri. Jó a felvá­sárlási ár, 2.10 forint körül volt darabja. — mondja Nagyné, akiről csapongó be­szélgetésünk során kiderül, hogy annakidején, 15 éves csitri korában filmszínész is volt. Ö játszotta a hortobá­gyi csikósokról szóló Komor ló című film női főszerepét. Két éve tán, amikor' Debre­cenben véletlenül összetalál­kozott a rendezővel, azt mondta neki — „Margitka te nem változtál semmit. Most is olyan huncut szép szemed van”. Aztán Balláékról beszél­gettünk. Nagyon dolgos, igyekvő emberek. Ahogy számolja, 50 malacot nevel­nek. Elmenet megnézem a há­zukat. Dupla üvegablakos, nagy verandás, olajbojler melegíti a vizet a fürdőszo­bában. Horváth Mária Egy hajszálon múlott Gazdá4codási gondok a mesterszállási Úttörő Tsz-ben A mesterszállási Úttörő Tsz 1968 tavaszán komplex, szakosított sertéstelep épí­téséhez kezdett. Az évi 4 ezer hízottsertést kibocsájtó telep beruházási költsége 21 millió forint. Az akkor ér­vényben lévő rendelet sze­rint a beruházáshoz még 70 százalékos állami dotáció járt Az ötezer holdas gaz­daságnak így is nagy meg­terhelést okozott a beruhá­zás. De előbbre láttak. Ha teljes kapacitással üzemel a telep, évi termelési értéke 10 millió forint lesz. Annyi, mint most az össz-áilatte­nyésztésé. A kivitelezés befejezéshez közeledik. A jövő évben még vágóhíd, bekötőút épül hozzá és bekerítik a telepet. Az idén 9 millió forintot ru­háztak be, s ebből 2,6 millió a saját erő. Nem kis összeg egy sikertelen év után. Épp ez okozta a legnagyobb gon­dot a szövetkezetben. Hármas variáció Szabó Péter elnök így emlékszik vissza az év ele­jén megtartott vezetőségi ülés vitájára: — Három lehetőség között kellett választanunk: hitelt szerezni az építkezés folyta­tásához, de nem kaptunk. Abbahagyni a beruházást, ám akkor elveszítjük az ál­lami támogatást, vagy saját erő hozzáadásával építkez­zünk. Tudtuk, hogy nehéz lesz, mégis vállaltuk a koc­kázatot. Tavalyról egymillió forint biztonsági tartalékunk maradt, ezt elvitte az épít­kezés. Még kevés is lett. Többet szerettünk, volna tartalékolni, de a tagság nem járult hozzá. Az elnök sorolja az utób­bi éveket, egy-egy sikeres esztendőt periodikusan kö­vette a rossz. Egy átlagos időjárás esetén az építkezés nem okozott volna gondot. — A szemük előtt ment tönkre a búza. Húszezer má­zsa értékesítésére szerződ­tünk, s csak fele termett. A többit elvitte az eső. Har­minc kis kaszás is munkába állt, de mit kezdhettek 1800 holdon? Egyesek a főagro- nómust akarták bűnbaknak állítani, de nem tehet róla. Nekem is. nagy feszültséget okozat a, voltunk a len. Talán, ha több kom­bájnunk lett volna... A szövetkezeti tagság nagy többsége reálisan ítéli meg a szövetkezet helyzetét. Szeptemberben már világo­san látták: mi várható az év végén. Őszintén beszél­gettek az emberekkel, tájé­koztatták őket. Az őszi be­takarítás gyors ütemű volt, pedig 800 hold kukoricát, 300 hold napraforgót kellett betakarítani, s alig egy hó­nap alatt 20 ezer mázsa cu­korrépát beszállítani. A kapások kiváló termést adtak, a szövetkezet törté­netében a legmagasabbat. A kukorica 24, a napraforgó 11,5, a cukorrépa 257 mázsás átlagterméssel fizetett. A rizsre viszont ráfizettek, 14 mázsás átlag helyett csak öt mázsa termett. Az elnök azt mondja: — Az idén 20 éves a szö­vetkezetünk. Szomorú jubi­leum, hajszálon múlik, hogy nem lesz mérleghiányunk. De nem keseredünk el. A közös vagyonunk az idén csaknem 10 millió forinttal nőtt, s összességében meg­közelíti a 40 milliót A te­her csak 350 ezer forint. Ez is igazolja a beruházási dön­tésünk helyességét. Az állat­tenyésztés biztonságosabb, az idén is másfélmillió pluszt hozott. A nadrágszíjat most ösz- szébb kell húzni. A tsz az 1968—69 évi részesedésnek 80 százalékát oszthatja. Az aránytalanság azonban igen nagy. A munkaegységre dol­gozók még a 80 százalékot sem érhetik el, a részesmű­velők zöme viszont 100 szá­zalék felett kap. Akik ál­landóan dolgoznak — állat- tenyésztők, műhelymunká­sok, traktorosok — keve­sebbet keresnek. A tsz vezetői megfelelő következtetést akarnak le­vonni a bér aránytalanságok megszüntetése érdekében. A szövetkezet helyzete, ko­rántsem tragikus. Egyetlen év újból eredményessé teszi a gazdálkodást Mesterszállá­son. — m. 1 — Kopogtat farsang hercege Farsang hercege már kopogtat. Az év végi ünnepeken — ha jól megszámítjuk majd egy hétről van szó — vidám mű­soros esteket, tréfás vetélkedőket, beat hangversenyeket, ma­gyarnóta esteket és bálákat rendeznek a megye művelődési házaiban. Karácsony első napján szinte mindegyik városi és köz­ségi művelődési házban fenyőbál lesz, az év utolsó napjár, pedig az elmaradhatatlan szilveszteri mulatság. A karácsonyi ünnepek második két napján a megyében turnézik a népszerű Juventus és a Neoton beat együttes, számos községben budapesti vendégművészek szerepelnek, így Tiszafüreden Horváth Tivadar, Medriyánszky Ági és 'Szé- csi Pál. ' 1 , ■ Művelődési házaink többségében az ifjúsági klubok is vidám összejöveteleket tartanak, iöbb helyen, így például Kisújszálláson „előszilvesztert” rendeznek. A karcagi fiatalok már az új ifjúsági házban szerettek volna táncolni az ünnepeken, de sajnos az átalakított (volt MEDOSZ) kultúrotthon csak január közepére lesz készen, csak akkor fogadhat vendégeket. A vidám mulatság azért nem marad el Karcagon sem, mert a különböző üzemek, ter­melőszövetkezetek „házi rendezvényein” kívül a Déryné mű­velődési házban rendednek nagyszabású mulatságot. Harmat Endrét 9. A RASZPUTYIN-REJTÉLY As éneklő minisster A pétervári „Rode” mula­tónak köszönhette Alekszandr Nyikolájevics Hvosztov (csak névrokona a már korábban, miniszterelnökjelöltként em­legetett Hvosztovnak). hogy a birodalom belügyminisz­tere lett. A cári udvar jól bevált gyakorlata volt, hogy erre a rettegett posztra felhoztak vidékről egy-egy gátlástala­nul kegyetlen, minden ellen­zék fizikai megsemmisítésé­ben jeleskedő tartományi kormányzót. Így történt Szto- lipin esetében és ilyen ala­pon javasolták Carszkoje Szelonak A. N. Hvosztovot, „ Nyizsni j -Novgorod tarto­mány urát is. A cár felesége tanácsára megbízta Raszpu- t.yint a szokásos feladattal: vizsgálná meg a jelölt „lel­két”. » A sztarec elutazott. Em­lékszünk: amikor a másik, kormányfőnek kiszemelt Hvosztovot „vizsgálta meg”, azért nem lett a kinevezés­ből semmi, mert a kegyel­mes úr úgy fogadta a pa­rasztot, mint — így írta fér­jének a felháborodott cárné — „egy minisztériumi kérel­mezőt”. Nyizsni.i-Novgorodban — nőmén est omen? — ugyan­ez történt. ,,Atyuska és Anyuska küldött...” ■— Itt volnék — állított be a különös jövevény a kor­mányzó elegáns otthonába. — Atyuska és Ahyuska kül­dött, vizsgáljam meg a lel­kedet. Ha megfelelsz, esetleg belügyminisztert csinálunk belőled. A kormányzó végignézett a bundás bumfordin, hztán kitört belőle a jóízű nevetés. Raszputyin hozzászokott ah­hoz, hogy gyűlölik, hogy sér­tegetik. De ahhoz nem, hogy kinevetik, yérig sértve tá­vozott. Csak késő délután tért vissza. — Nos, Bátyuska — mond­ta a kövér Hvosztovnak, mi­után nagy nehezen a színe elé került — téged alaposan elintéztelek. Sürgöny jelentést küldtem rólad Carszkojeba. Nagy lehetőséget szalasztot­tál el a gőgösséged miatt. Hvosztov aznap kegyes han­gulatban lehetett. Csodála­tosképpen sem délelőtt, sem délután nem dobatta ki da­rabontjaival a szemtelen pa­rasztot. Ezúttal is mosolyog­va kitessékelte. Derűsen süp- pedt egy öblös bőrfotelbe, aztán hirtelen eszébe jutott valami. — Szólj csak át, fiam. a postamesternek — mondta a titkárának j nézzen utána, adtak-e fel ma táviratot Carszkoje Szeloba. A fiatalember hamarosan letette főnöke asztalára a másolatot. „Anna Virubovának, Car­szkoje Szelő. Mondd meg Anyuskának, hogy Hvosztov felett ugyan az Úf kegye le­beg, de egyelőre valami hi­ányzik belőle.” A kormányzó azonnal ki­talált valami ürügyet arra, hogy uralkodói audenciát kérjen. Megkapta, de a cár félreérthetetlen hűvösséggel fogadta. Búskomoran tért vissza „fővárosába”. Megér­tette, hogy mérhetetlenül sokba került neki egy köny- nyelmű kacagás. Hozzávetőleg fél évtizedbe. Cigánykőrus és kinevesés Ennyi ideig tartott, amíg siker koronázta lázas kísér­leteit, hogy közvetlen kapcso­latba lépjen a sztareccal. Szerencséjére értesült arról, hogy a muzsik gyakori ven­dég a „Rode”-mulatóban. Hvosztov pétervári tartózko­dásai során minden estéiét itt töltötte, hátha közelebb kerülhet a miniszteri' rangok osztogatóiáhnz. És egv este bekövetkezelt. amire várt. s,. A „Rode”-ban nyitva állt annak a különteremnek az ajtaja, amelyben a szta­rec szórakozott. Szokás sze­rint a szomszéd helyiségek­ből is több" érdeklődő figyel­te a mulatozásba mind job­ban belemelegedő Raszpu- tyint. A szibériai imádta a cigánykórust.' Most is áhíta- tosan figyelte, de egy idő múlva rosszallóan csóválta meg a fejét. 1— Jó, nem mondom, jó — harsogta —■, de valami hi­ányzik belőle. Meg is mon­dom, mi: az erő. Körülnézett az álldogálló- kon és pillantása megakadt a kövér kormányzón. — Hé, te! Téged ismerlek. Látom, elég dagadt vagy ahhoz, hogy kiszoríts magad­ból néhány erős hangot. Menj,, testvér, segíts a kó­rusnak. És egy óriási tartomány teljhatalmú hóhéra beállt a cigányok közé. Ilyen hono­ráriumért azóta is kevesen énekeltek: néhány napon be­lül hivatalos közlemény lá­tott napvilágot arról, hogy a cár Alekszandr Nyikoláje­vics Hvosztovot Oroszország belügyminiszterévé nevezte ki. Gorohovája utca 64, A muzsik négy helyen la­kott tartósabban a főváros­ban. Első állandó lakása a Nyevszkij-Proszpekten, a második a Kirocsnaján, , a harmadik 'az Angol-sugár- úton, az utolsó pedig a Go- rohová ja utca 64. számú ház­ban volt. 1914-től haláláig itt, a Fontanka-csatornától egy háztömbnvire, egy tá­volról sem előkelő bérház harmadik emeletén lakott a hirodalom ügyeinek legfőbb irányítója. Aki be akarj, menni az öt-; emeletes csúf téglaépületbe, először kövezett kis udvarba jutott. A házat egyszerű em­berek lakták. Masszőrnő, kis- hivatalnok, varrónő — ebből a kategóriából kerültek ki z cári kegyenc szomszédai. A lépcsőházat neorealista illa­tok és szimatoló titkosrend­őrök töltötték meg. Alek- szandra kívánságára Raszpu- tyint úgy őrizték, mintha az uralkodó család tagja len­ne. A valóságban még sok­kal ; intenzívebben: a hivata­los : testőrökön és hírszerző­kön kívül csak úgy nyüzsög­ték ' a muzsik karrierjében, vagy éppen megbuktatásában érdekelt pénzcsoport.ok és egyéb hatalmasságok „ma­szek” ügynökei is. • Fülöp Miller szemléletes képet fest erről a furcsa „lépcsőházi világról”. Jürav- lev portás kis fülkéjében éj­jel-nappal zümmögött a sza­movár — a házmester-párt a tisztes jólét régióiba emelték a különböző rendű és rangú bérencek teáért, vagy infor­mációért adott kopejkái. Fizetést kaptak a háziúr­tól, a belügyminisztériumtól és legalább három bankártól. Segítettek a sokféle listára felírni Raszputyin látogatói­nak lehetőleg teljes névsorát. Ha a szent férfiúnak része­gen nőre szottyant kedve és — meglehetősen ritkán for­dult elő — éppen nem akadt hölgy-látogatója, „JuraVlev mama”, a portásné sorrend­ben a harmadik volt. akihez bekopogtatott. Ilyenkor min­dig a 31-es számú lakásban lakó Kátya varrónővel kezd- tei Ha az kidobta, Utjlia masszőrnő következett és a portásfülkéhez csak akkor fanyalod i a cárné lelkiaty­ja, ha i(> is kudarc érte. (Folytat jük\ A. ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents