Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-22 / 299. szám

Verseghy Könyvtár SZOLNOK VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXI. évf. 299. sz. 1970. decemb er 22., kedd. Elfogadták Szolnok megye középtávú pénzügyi tervét Üléseseit Szolnok Megye Tanácsa Fontos dokumentumot fogadott el tegnapi ülésén Szolnok Megye Tanácsa. Szolnok megye 1971—75. évi középtávú pénz­ügyi tervének, fejlesztési alapjának és szabályozási .rendsze­rének, valamint az 1971. évi költségvetési előirányzatának megállapítására vonatkozó jelentést Soós István, a megyei tanács vb elnökhelyettese terjesztette az ülés elé. Kétszázhetven millióval több % költségvetésben ' Köztudomású, hogy a kö­zéptávú pénzügyi terv két részből áll. A költségvetésből és a fejlesztési tervből. A költségvetési részt vizs­gálva kiderül, hogy a harma­dik ötéves terv utolsó évéhez viszonyítottan a költségvetés Volumene 1975-re 270 millió forinttal növekszik. A terv­időszakban összesen 4 mil­liárd 795 millió forint kerül e címen felhasználásra. A fej­lesztés szükségszerű, indokol­ja azt, hogy fejleszteni kell a közvilágítást, több pénz kell a parkok fenntartására, a köztisztasági feladatok meg­oldására, a lakásgazdálkodás­ra, a város- és községrende­zésekre, valamint a vízgazdál­kodási problémák megoldá­sára. Ebből az összegből az előb­bieken kívül többek között szociális és egészségügyi fel­adatokra öt év alatt 1 mil­liárd 470 millió forint fordít­ható. A fenntartáson kívül ez az összeg lehetővé tesz inten­zív terápiás osztályok, részle­gek kialakítását, a korszerű altatósi módszerek bevezeté­séhez szükséges anaesthesio- lógiai hálózat kiépítését, az anya- és gyermekvédelem to­vábbfejlesztését és így tovább. Jelentősen növekszik az el­látás minőségi színvonala. Intézkednek majd a gyermek- és ifjúságvédelem helyzeté­nek javítására; a mezőgazda- sági és építőipari szakmun­kás tanulóképzés bővítésére és továbbfejlesztésére, a gyógyszerellátás javítására; az egészségügyi felvilágosító munka kiszélesítésére; a mű­velődéspolitikai irányelveket alátámasztó színházi ellátott­ság színvonalának növelésére; a pályaválasztási tanácsadás továbbfejlesztésére. Több lakás épül A megyében 1971—75-ös években különböző források­ból mintegy 15 ezer lakás épí­tését tervezik. Ez meghaladja a harmadik ötéves terv irány­számait. A felmérések és a számítások szerint a lakások 35—40 százaléka többszintes, telepszerű kivitelben valósít­ható meg. E lakásszámból 2640 lesz a célcsoportos beru­házásként építendő tanácsi bér- és szövetkezeti lakás. Célcsoportos lakásfejlesztésre 894 millió forint központi tá­mogatás és 181 millió forint bankhitel áll a megye rendel­kezésére. A lakásszám meg­oszlása: 1760 tanácsi bér, és 880 szövetkezeti. Az iparfej lésztés, az urba­nizációs folyamatok, a köz- intézmény hálózat fejleszté­sének igényei megkívánják, hogy jelentős anyagi eszközö­ket fordítsanak tanácsaink a vízgazdálkodási feladatok megoldására. A negyedik öt­éves tervben e célra összesen 288 millió forintot irányoztak elő, tanácsi támogatásként. Ezt a pénzt elsősorban a szol­noki felszíni víztisztító mű, a jászberényi, a törökszentmik­lósi vízművek megvalósításá­nál, a karcagi vízmű építésé­nek befejezéséhez kell igény­be venni. Fürdők, termálvizek hasznosítására 5 millió forint támogatást irányoztak elő. A negyedik ötéves tervben a tanácsi fejlesztések nyomán 28 100 köbméter/napi vízter­melő kapacitás bővítéssel le­het számolni. Javul a kórházi ellátás, új gyógyszertárak évülnek Jóváhagyta a tanács azt is, hogy a negyedik ötéves terv­ben az új megyei kórház épí­tésének megkezdésén kívül 150 ággyal bővüljön a karcagi kórház. A szakorvosi járóbe­teg ellátás javítására Mezőtú­ron 10, Jászberényben 24, Törökszentmiklóson 17 mun­kahelyes rendelőintézet épül megyei támogatásból és helyi alapokból. Ez lehetővé teszi, hogy a napi szakorvosi óra­szám a megyében 197 órával növekedjék. A gyógyszer felhasználás­ban jelentkező növekvő igé­nyek kielégítése érdekében szükséges a megyei gyógy­szerraktár központ megépíté­se. Az építést a megyei ta­nács 9 millió forinttal segíti. Ezen túlmenően a tervidő­szakban kapcsolódó beruhá­zásként és részben vállalati forrásból Szolnokon éjjel­nappalos, Jászberényben, Me­zőtúron viszont helyi és vál­lalati alapokból egy-egy gyógyszertár építését határoz­ta meg a fejlesztési terv. Mindez csak néhány kira­gadott példa a tegnap elfo­gadott dokumentumból. A megyei tanács tegnapi ülésén ezen kívül még több más té­mát is tárgyaltak, így jóvá­hagyták Szolnok város álta­lános rendezési terv részeit, elfogadták a megyei tanács és vb, valamint a megyei NEB 1971. első félévi munkatervét. Későbbre halasztották a Varsói Szerződés honvédelmi miniszteri bizottságának ülését A Magyar Távirati Irodát felhatalmazták annak közlé­sére, hogy a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi minisz­teri bizottságának ülését, kölcsönös megállapodás alapján ké­sőbbi időpontra halasztották. Elutazott a kubai állaraminiszter Hétfőn elutazott hazánk­ból dr. Carlos Rafael ' Rod­riquez államminiszter, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága titkár­ságának tagja, aki dr. Ajtai Miklósnak, a kormány el­nökhelyettesének, az MSZMP Központi Bizottsága tagjá­nak meghívására december 16 és 21 között hivatalos ba­ráti látogatást tett Magyar- országon. •CTMWIW.. »«1 A térmelőszöret kezetek újkeletű gondjairól Tanácskozott a TOT kibővített elnökségi ülése — Az idei év nagy próbája volt a termelőszövetke­zeti mozgalomnak — mondotta Szabó István, a Ter- melőszövetkezetek Országos Tanácsának hétfőn kezdő­dött kibővített elnökségi ülésén, amelyen a közös gaz­daságok eredményeiről és feladatairól tanácskoztak. Az ülésen részt vett és felszólalt dr. Dimény Imre mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter is. A TOT elnöke rámutatott; a tsz-ek döntő többsége 1970-ben a terveknek meg­felelően gazdálkodott és jól kihasználta az új közgazda­sági környezet adta lehető­ségeket. Ennek köszönhető, Szabó István ezután a ter­melőszövetkezeti mozgalmat ér,intő néhány fontosabb kér­désről fejtette ki a TOT el­nökségének véleményét El­mondotta: a tsz-ek . ma már mindenütt arra törekednek, hogy áruikat minél kisebb veszteséggel juttassák el az átvevőkhöz, fogyasztókhoz. A szövetkezetek és a válla­latok kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolata általában kielégítően alakul, de — amint rámutatott — akad­nak még gondok. Gyakran megesik, hogy a korábban kialakult szerződéses félté­hogy a természeti csapások, ár- és belvizek ellenére a tsz-ek idei termelési értéke az 1969. évi kiugróan magas eredménynél csupán 3 szá­zalékkal kisebb. teleket módosítani kell; ilyenkor azonban nem egy­szer a termelők húzzák a rövidebbet és csak a feldol­gozók járnak jól. Az idei mezőgazdasági ká­rok egy része — utalt rá Szabó István — a kedvezőt­len gép- és alkatrész-ellátás­ból adódik, ezért ez a té­ma külön figyelmet érdemel. Ezután arról beszélt, hogy az idei év rendkívüli időjá­rás miatt különleges intéz­kedéseket igényel. /Ezzel kap­csolatban elmondotta: az ár- és a belvizek miatti veszte­ségeket — az általános gya­korlattól eltérően — egysze­rűsített és gyorsított eljá­rással kell rendezni úgy, hogy a közgyűlés elé már olyan zárszámadás kerüljön, amely ismerteti a rendezés anyagi lehetőségeit. Java­solta: azokat az eseteket, amelyeket a mai pénzügyi előírások alapján nem lehet rendezni, alaposan vizsgál­ják meg és a szövetkezeti mozgalom érdekével össz­hangban hozzák meg a dön­téseket. A beszámolót élénk vita követte. Az ülésen felszólalt dr. Dimény Imre mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi minisz­ter. Elöljáróban ismertette, hogy milyen eredményeket hozott a harmadik ötéves terv az élelmiszergazdaság­ban. Ezután a gondokról szólt és kifejtette: a .gazda­ságok nem lehetnek elége­dettek az állatállomány fej­lődésével, az állati termékek értékesítésével. Időszakon­ként akadozott a zöldségel­látás és más élelmiszerekből is hiány mutatkozott. Ezért a negyedik ötéves tervben a gazdaságoknak jobban kell igazítaniuk a bel- és a kül­földi igényekhez a termelés szerkezetét. A szövetkezetek és a vállalatok kapcsolata [ HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK ­A KISZ KB ülése Hétfőn ülést tartott a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­ga. A tanácskozáson —- ame­lyen részt vett Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára és Égető La­jos, az MSZMP Központi Bi­zottságának helyettes osztály- vezetője — megvonták az if­júsági szövetség idei tevé­kenységének mérlegét s meg­határozták a jövő esztendő fő tennivalóit. Dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára vitaindító előadásában egyebek között hangsúlyozta: évfordulókban bővelkedő, politikai, gazdasá­gi és kulturális eseményekben gazdag esztendő volt 1970. A szövetség méltó módon ünne­pelte meg Magyarország fel­szabadításának 25. és Lenin születésének 100. évforduló­ját; a Lenin-centenárium tisz­teletére meghirdetett ..kom­munista vasárnap" a KISZ jelentős politikai és munka­akciója volt. Az ifjú szakem­berek, üzemi, termelőszövet­kezeti KISZ szervezetek te­vékeny részt vettek a népgaz­dasági terv tejesítésében, fia­talok százezrei, munkálkodtak a felszabadulási és kongresz- szusi munkaversenyek sike­réért. Dr. Horváth István végeze­tül az ifjúsági szövetség jövő esztendei feladatairól szólt, .s kiemelte: a KISZ egész tevé- • kenysége, minden politikai, kulturális és munkaakciója a szövetség VIII. kongresszusá­nak előkészítését szolgálja. Az ifjú kommunisták életé­nek fontos eseményére vár­hatóan 1971. decemberében kerül sor. A Központi Bizottság — vita után — elfogadta az if­júsági szövetség idei munká­jának értékeléséről szóló be­számolót, s meghatározta a jövő esztendei feladatokat. Apró Antal hazaérkezett Moszkvából Apró Antal, a Miniszterta­nács elnökhelyettese vasárnap a késő esti órákban hazaér­kezett Moszkvából, ahol a KGST végrehajtó Bizottságá­nak 50. ülésén vett részt. Hazaérkezel* Moszkvából a Közoonti Gazdasági Döntőbizottság HUdöttsége Dr. Fekete Károly ria IGLE elnökének vezetésévé vasárnap az éjszakai órákban hazaérkezett Moszkvából az a küldöttség, amely az össz- szövetségi központi gazdasági döntőbizottság elnökének meghívására egyhetes tapasz­talatcsere-látogatást tett a Szovjetunióban. Magyar—szovjet vegyipari együttműködés Elutazott Budapestről az a szovjet küldöttség, amely a Szovjetunió vegyipari minisz­tere első helyettesének. L. I. Oszipenkonak, a vezetésével a magyar—szovjet vegyipari gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési ál­landó munkabizottság decem­ber 15. és 19. között Buda­pesten tartott 7. ülésén vett részt. Az ülésen megtárgyalták a Magyar Népköztársaság Ne­hézipari Minisztériuma és a Szovjetunió Vegyipari Minisz­tériuma közötti közvetlen muszaki-í i idományos együtt­működés 197(1. évi munkater­vének tel iesílését, jóváhagy­ták az 1971. évi egvüttműkö- dési munka tervet és az ole­finkémiai egyezmény végre­hajtásával kapcsolatos szak­értői javaslatokat. Az ülés ipircnd jén szerepeltek to­áhbá az 1971—75. évi gaz­dasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködés elmélyí­tésének kérdései is. Az ülésen résztvevő magyar küldöttsé­get dr. Szekér Gyula, a ne­hézipari miniszter első he­lyettese vezette. Katonák ünnepsége a DNFF évfordulóján Tíz esztendeje, 1960. decem­ber 20-án alakult meg a Dél- vietnami Nemzeti Felszabadí- tási Front: az évforduló al­kalmából vasárnap délelőtt nagygyűlést tartottak az új­pesti katonafiatalok. Zúgó taps köszöntötte az elnökségben helyet foglaló vietnami vendégeket, köztük Chau Tho Thong-ot a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság budapesti nagykövetsé­gének első titkárát, valamint Harmati Sándort, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagját, az Or­szágos Béketanács alelnökét, a Magyar Néphadsereg ma­gasrangú képviselőjét. Dél-Vietnam népének forro testvéri üdvözletét tolmácsol­ta hozzászólásában Dinh Ba Thi, a'Dél-Vietnami Köztár­saság budapesti nagykövete, Pham Thai Than, a DNFF kelet-nem-bo-i zónája állandó bizottságának tagja, a DNFF Budapesten tartózkodó kül­döttségének vezetője és Nguyen Thi Chon, a Dél­Vietnami Ideiglenes Forra­dalmi Kormány Párizsban tárgyaló küldöttségének tag­ja. A nagygyűlés az Interna- cionálé hangjaival ért véget; záróakkordként a fiatal ka­tonák zászlót ajándékoztak a DNFF küldöttségének. Álltak a traktorok Baranya megyében ismét normálissá vált a gázolaj ellá­tás. December első felében a mezőgazdasági üzemekben el­fogyott az olaj és az ÄFOR- telepek nem tudtak kellő utánpótlásról gondoskodni, mivel a MÁV szállítási gon­dokkal küszködött. Emiatt sú­lyos helyzet alakult ki a gaz­daságokban: a határban le­álltak a szántótraktorok és akadozott az olajfűtésű állat- tenyésztő üzemek hőellátása. Az illetékes megyei és or­szágos szervek erélyes intéz­kedésére az utóbbi napokban fokozták a gázolaj-szállításo­kat Baranyába. Ennek ered­ményeként hétfőn már rendes mennyiségben vásárolhattak üzemanyagot a gazdaságok. A hét elején tehát ismét megindultak a szántótrakto­rok a baranyai határban. A mélyszántásra kijelölt terü­letnek kilencven százalékát megforgatták az ekék« A miniszter ezután egész * sor kérdésre válaszolt. Egye­bek között elmondotta: a közgazdasági szabályozó rendszer beváltotta a hozzá­fűzött reményeket. Ezért nincs szükség alapvető vál­toztatásra és csak kisebb korrekcióknak van helye. Ezekkel a módosító intézke­désekkel az egységes élelmi­szer-gazdasági szabályozó rendszer kialakulását igye­keznek elősegíteni. Bejelen­tette: az időnként jelentkező állat-túlkínálatot az úgyne­vezett intervenciós-vásárlá­sokkal vezetik le.- Az ilyen felvásárlásokból adódó több­let-költségeket a költségve­tés fedezi. A MÉM intézkedései A kedvezőtlen adottságú tsz-ekkel kapcsolatban rá­mutatott: ezeket a gazdasá­gokat továbbra is támogat­ják. Egyebek között árki­egészítést kapnak, attól füg­gően, hogy milyenek a ter­mőhelyi adottságaik. Végül a mezőgazdasági termelőszövetkezetek egyik legnagyobb gondjával kap­csolatban kifejtette: idén 10 ezer traktort vásárolhattak meg a gazdaságok, jövőre 12 ezret bocsátanak rendelke­zésükre. A gépalkatrész-el­látás megjavítására a MÉM egész sor intézkedést tervez. A TOT elnökségi ülése ked- deo folytatódik. (MTI»

Next

/
Thumbnails
Contents