Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-18 / 296. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1§70, december 18. 1 _ _____JTa M gr 1 rr gondok . *fTri7 r-m i smétlődő hibák az MlL-nel Mint derült égből a vil­lámcsapás, úgy érte a szol­noki szurkolókat az MTE NB I B-s labdarúgócsapatá­nak őszi szereplése. A 16. helyen .végzett, 38 százalékos teliesítményt nyújtott. En­nél gyengébben csak az Elő­re szerepelt. A 17. helyen álló Várpalota is csak azért került az MTE mögé, mert mindössze egy jutalompont­tal kezdte az őszi fordulót. Amikor tavaly befejező­dött a bajnokság és értékel­tük az MTE szereplését, szó- vátettünk néhány hibát, amelyek véleményünk sze­rint az állandó kiesési gon­doknak okozói voltak. Töb­bek között említettük az utánpótlás nevelés hiányát, a gyenge erőnlétet, a stílus­talan, tervszerűtlen játékot. S most ismét, ugyanezen hi­bák miatt került nehéz helyzetbe a csapat, sőt újab­bakkal tetézték azokat. Mielőtt még ezekre rátér­nénk, nézzünk a számok mögé. Tizenhét merkő’é-en a csatársor mindössze 15 gólt rúgott. Ebből 13 hazai pályán született. Idegenben csak két gólocskára tellett. Ez bizony nagyon kevés. S míg a töb­bi NB I B-s csapatra el le­het mondani, hogy -egysíkú a játékuk: otthon támad­nak, idegenben körömsza­kadtáig védekeznek, az MTE-re még ez sem jel­lemző. A kilenc hazai mér­kőzésből csak hármat nyert meg, két találkozón a csa­társor képtelen volt saját pályáján gólt rúgni, s meg­szerezhető 18 pontból tízet tartolt meg. Ezek a számok önmagukért beszélnek, s úgy véljük, nem szükséges csapatrészenként értékelni a teliesítményeket, egy-egy mérkőzés kiragadásával vé­leményt mondani. Nem szükséges, hiszen a szurko­lók maguk is szemtanúi voltak a játéknak. Egy év alatt három edxo Elgondolkoztató, hogy a nagy labdarúgó hagyomá­nyokkal rendelkező város­ban, miért nem tudnak erős, életképes, legalább az NB I B-ben helytálló együttest Összekovácsolni. Az MTE csak árnyéka önmagának. Evek óta ott áll a csapat, hogy csak a szerencse menti meg a kieséstől. Azt várná a szurkoló, hogy a szakve­zetés az első eset után ta­nulva salát kárán, megelőzi a bait, belenyúl a darázsfé­szekbe és rendet teremt. Saj­nos a hibák ismétlődnek, sőt szaporodnak, a sebek nemhogv he^fnének, ha nem mérgesednek. Itt van mindjárt az erőn­lét kérdése. Tavaly Czigony István edzéseivel nem vol­tak elégedettek, Szerződtet­ték Somogy vári Józsefet, és a vezetők a bajnokság vé­gén úéy nyilatkoztak, hogy az erőnlét javításával sike­rült a bennmaradás. Azaz, elégedettek voltak. Ma So­mogy vári edző számlájára írják az erőnlét hiányt. Van is ennek alapja, mert volt olyan edzés, amikor 800 mé­tert futtatta a játékosokat, vagy 20 perces közepes in­tenzitású edzést tartott. De hol voltak a vezetők, akik­nek feladatuk lett volna az ellenőrzés és a felelősségre vonás? Akkor léotek fel erélyesen, amikor már baj volt. S akkor is hogyan? Mellé állítottak egy másik edzőt. Egyikük edzette a csapatot, másikuk összeállí­totta a pályára lépő tizen­egyet. Naivitás lenne azt hinni, hogy egymást segítve dolgoztak. Látva, hogy ez nem jó, újra Somogyvári mellett döntöttek, majd vé­gül új edzőt kerestek. AtWtyögtéh a nyarat Kapkodás, következetlen­ség jellemezte a szakosz­tály munkáját. Hiába volt lelkiismeretes a szakosztály­vezető. egyedül képtelen volt társadalmi megbízatásának eleget tenni. Alig akadt se­gítőtársa, akivel megbeszél­hette volna a tennivalókat. Abba persze valamennyien jogot vindikáltak maguk­nak, hogy ki játsszon, ho­gyan álljon fel a csapat, de a játékosok ügyes-bajos dol­gainak intézése, a kénye­sebb kérdésekben való eliá- rás egy-le ét ember feladatá­vá maradt. Nem csoda, hogy a kankodásban hibákat kö­vettek el. Ilyen volt többek között a nyári eset. Az MTE nem nevezett a kupa küzdel­mekre. Lehetőségünk volt egy németországi portyára, s választani kellett: vagy a kupa. vagy a portya — mondta a szakosztályvezető. A? utóbbit választották, s végül arról is lemaradtak. Véleményünk szerint hely­telenül döntöttek.' Ä gyenge erőplétu csapatnak lötyögős­re akartak lehetőséget adni, nem pedig dolgoztatni. Vég­eredményben a nyarat át­pihenték, g míg mások a kuoa küzdelmek révén já­tékban voltak, az őgzi rajt­kor erőt gyűitöttek, az MTE játékosai alibi edzőmérkő­zésekkel lábukban kezdtek. Joffoh és hotel esst geh A szakosztályvezetés szám­láiéra írható a nem kielé­gítő utánpótlás nevelés is. Ez ugyan nem idei hiba, mint inkább évek mulasz­tása. Nem arról van sző, hogy tehetségeket nem ne­velnek, bár elég keveset. Inkább arról, hegy ezek a tehetségek egyrészének szemlélete, klubjuk iránti kötelesség érzete nem a leg­jobb. A megyei I. osztályú, de az NB I B-s mérkőzése­ket is látva elmondható, AZ ÁPRILIS 4. GÉPGYÁR KÜLSZERELÉSI v~’ GYÁREGYSÉGE felvételre keres ácsokat, állványozókat, hegesztőket, esőszerelőket, betanított munkásokat és segédmunkásokat Jelentkezés a Szolnoki Papírgyárban dolgozó szere­lési Kirendeltségnél személyesen- Munkaidői heti 44 éra. Minden héten szabad szombat. hogy alibi futballt játsza­nak. A kérésekben, követe­lésekben viszont nem ma­radná el a szívvel-lélekkel küzdőktől. Lakás, munkaidő kedvezmény — a leírtakon felül természetesen —, több pénz, ez szerepel a szótáruk­ban, de a klubhűség, a vá- rds szeretete már kevésbé. Szerencsére az ilyenek vannak kevesebben, s töb­ben azok, akik érzik, mit kaptak a vó-ostól és tudják is kötelességüket. Minden marad a régi? A tavaszi forduló még hátra van, de a tudomá­sunkra jutott elképzelések szerint semmi sem változik. Annak idején ideiglenesen szerződtették Lazányi Pé­tert edzőnek, hogy majd az őszi fordulók után az NB I B színvonalának megfelelő szakemberre bízzák a csa­patot. Most pedig úgy dön­töttek, hogy Lazányi Péter marad, mert erőnlétben fel­hozta a csapatot. Tehát is­métlődik a múlt. Ezek után kérdés, hogy ki tartja majd azokat az edzéseket, ame­lyeken a játékosok rendsze­resen, módszeresen fejleszt­hetik technikai tudásukat, ki vezeti le a taktikai jelle­gi! edzéseket? Tudjuk, hogy egy év alatt nem lehet csodákat művel­ni. A jelenlegi elnökség és szakosztály vezetés egy év alatt nem pótolhatja évek mulasztását. Azt azonban nem értjük, <hogy az ismét­lődő hibák láttán, miért kö­vetik a régi utat. Persze sze­münkre vethetik, hogyköny- nyű a Mbicnek, de mondiuk meg, mit tegyenek. A ho­gyanra azoknak kell a vá­laszt adniok, akik az egye­sület tagjainak bizalmából vezetői lettek az MTE-nek. Nem feladatunk edzőt ke­resni, de ,a. szakvezetésnek, az egyesület vezetőinek kö­telessége lett volna, s erre volt elegendő idő is. A szakosztályvezetésbe pedig olyan személyeket kell ke­resni, akik tettekkel is bi­zonyítják ragaszkodásukat az egyesülethez. S így talán közös erővel, a játékosok­kal szót értve a tavasz még örömet is hozhat a szurko­lóknak. — mj — Tanácsülés Az MTS Szolnok megyei Tanácsa ma délelőtt 9 óra­kor az MTS székházában ülést tart. Jelentés hangzik el megyénk sportoló ifjúsá­gának erkölcsi és politikai neveléséről, valamint a to­vábbi feladatokról. Második napirendi pontként javasla­tot tesznek a megyei tanács elnökségének 1971 első fél­évi munka- és üléstervére. Sporthírek Társadalmi aktívákat jutalma­zott a napokban a Magyar ököl­vívó Szövetség. A megjelenteket Karácsony István köszöntötte, majd átadta a jutalmakat. Részt vett az ünnepségen a szolnoki Csordás Gábor testnevelő tanár, ökölvívó edző is, aki a magyar ifjúsági és serdülő válogatottnál végzett munkájáért kapott elis­merést és jutalmat. ☆ A Jászberényi Vasas sakkozók részére I. osztályra minősítő há­zibajnokságot rendezett. Bajnok: Bujdosó 9, 2. Kocsis 9, 3. Kocs- már 8.5, 4. Nyika 8, 5. id. Hor­váth 7, 6. Puskás 7 pont. ☆ Balogh látván, a Szolnoki MÁV felnőtt birkózója a hét vé­gén Budapesten, a vasutas baj­nokságon lép szőnyegre. ☆ A S05. Fi'SK serdülő ökölvívói szombaton és vasárnap Buda­pesten szerepelnek az 1970. évi országos egyéni bajnokságon. Három versenyző jogosult az indulásra: Kovács László, Daru­ka Sándor és Nádudvari Károly. ☆ A megyei sakk-szövetség 19— 20-án alapfoka versenybírói tan­folyamot rendez. A tanfolyam szombaton IS órakor kezdődik Szolnokon, az MTS Mátyás ki­rály u. 31. szám alatti székha­zában. * A Szolnoki TITUSZ NB It-es röplabdazoi a bajnokság befe­jezése után levezető edzéseket tartottak. Jelenleg pihen a csa­pat, az alapozás januárban kez­dődik. ☆ Befejeződött az 1970. évi me­gyei asztalitenisz csapatbajnok­ság. Végeredmény, férfiak: 1. Karc. SZSE 12 11 1 142: 62 22 2. Sz. Előre 12 9 3 135: 69 18 3. J-apáti Tsz 12 6 6 105: 99 12 4. Jb. Lehel I{ 12 6 6 96:108 1? 5. Mezőtúr II 12 5 7 85:119 10 6. Tűt. vasas 12 4 8 89:115 8 7. Szó. MÁV II 12 1 11 63:141 2 Tisza Cipő ki nem állások miatt törölve. i Nők 1. K. SZSE I 10 10 79:11 20 2. Szp. MÁV I 10 8 2 65:25 19 3. Mezőtúr 10 6 4 49:41 12 4. Szó. MÁV n 10 3 7 36:54 6 5. Karcag II 10 3 7 26:64 6 fi Tm. Vasas 12 4 8 89:115 8 Tisza Cipő ki törölve. nem állások miatt Váratlan fejlemények a megyei bajnokságban Nemrég közöltük, hogy a megyei I. osztályú labdarú­gó bajnokságban a Jászjá- kóhalma megóvta a Szol­noki MÁV II. ellen 1:0 arányban elvesztett mérkő­zést. Indok: a MÁV tarta­lékcsapatában szabályelle­nesen első csapatbeli játékos szerepelt. Az óvást szerdán este tár­gyalta az intéző bizottság. Az óvásnak helyt adtak. A mérkőzés eredményét meg­semmisítették és a 2 pontot 0:0 gólaránnyal Jász jákó­halma kapta. Az 1970—71. évi versenykiírás alapján a vétkes tartalékcsapat az el­ső szabálytalanság esetén a bajnokságból kizárandó, de az eredeti sorsolás szerint versenyen kívül játszhat. A MÁV az utóbbi döntést megfellebbezi. Ugyanakkora MÁV vesztegetési kísérlet­tel vádolja a jászjákóhal- maiakat. Kíváncsian várjuk az ügy folytatását. DOLGOZÓKAT ALKALMAZUNK A szolnoki postagarázs felvétel­re keres autószerelőket és gép­kocsivezetőket. Jelentkezni le­het: Szolnok, postagarázs, Ité- kasi út II. sz. Irodaház mellett. Telefon: 12—122. A szolnoki Tejipari Vállalat — azonnali belépéssel felvesz bér­es létszáingazdálkodét, valamint érettségizett katonaidőt letöltött férfit, normás-időelemző munka­körbe. Mindkét munkakör betöl­tésénél munkaügyi és időelem­zői képesítéssel rendelkezők előnyben. Jelentkezés szemé­lyesen önélertajzzal, Szolnok, Mártírok útja 13. szám. A Tisza Cipőgyár azounall fel­vételre keres nói-férfi szakmun­kásokat es segédmunkásokat, gyors- és gépírónőket, üzemi konyhára uagy gyakorlattal rendelkező férfi szakácsot. Éi> deklődtii lehet: Tisza Cipőgyár Martfű, személyzeti osztály. Szolnok megyei GFV Központi Javító Műhelye — felvesz Dutra rakodógép vezetőt. Két kőművest, három építőipari se­gédmunkást. Heti 44 órás mun­kahét. Külszolgálatos munka­kör. Bér megegyezés szerint. Je­lentkezési cím: Törökszentmik- lös, Bethlen Gábor u. 45—49. Takarító — eljáró — munkakör­be szolnoki női mtwKavállalót azonnal alkalmazunk, üvegérté­kesítő Vállalat. Szolnok, Vörös­hadsereg u. 32. Szolnoki Építő Javító ós Szol­gáltató Vállalat takarítónőt éa éjjeliőröket alkalmaz. Jelentkez­ni lehet: Szolnok, Kossuth tér. Irodaház. Kétműszakos fonodánk és sző- vődénk részére 15 évet betöltött női dolgozókat fejveszünk. Kel­lő gyakorlat és Szakmai tanfo­lyamok után, szakmunkás képe­sítést nyerhetnek. Felveszünk továbbá 16 évet betöltött pői és férfi segédmunkásokat. Érdeklő­dés és jelentkezés: Pamuttextil* művek Központi Gyára személy* zeti osztály. Budapest, %!• kér« Hauszmann A. u. 20. Nagykörűi általános iskola köz­gazdasági érettségizett gondno­kot keres. Jelentkezni lehet: az iskola igazgatóságán. ^ Kereskedelmi gyakorlattal ren­delkező üzieszerzőt alkalmaz a Papír Nagykereskedelmi Válla­lat. Szolnok, Beloiannisz u. 35. szám. APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN: TISZAFÖLDVARON, Darvas u. 36. szám szoba-kajiyhás nádas ház, Istállóval, 164 n-öl telekkel, azon­nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Szabó Péternénél a szomszédban lehet. SZOLNOK, Vágóhíd u. 30. sz. alatt ket­tőszoba. konyha, — mellékhelyiségekből éüó kertes házrész eladó. HA^OMSZOBÁS — Összkomfortos szö­vetkezeti lakásomat eladnám. Érdeklőd­ni: Szolnok, Gábor Áron tér 5. 1000 n-öi föld eladó. Szandaszőllős, Vö- rösmező úton. Ér­deklődni : Kiss Já­nos n- 31. GÉPJÁRMŰ: MEGKÍMÉLT álla­potban lévő 600-as Trabant eladó. Szol­nok, Tőr u 2. sz. 601-es Trabant el­adó. — Érdeklődni: Szolnok, Ék út 22, VEGYES: SZÖVETKEZETI la­kást magas áron — azonnal átveszek. — ..Kettőszobás előny­ben” jeligére a szol­noki hirdetőbe. BEÉPÍTHETŐ közel félhold szőlő-gyü­mölcsös azonnali fi­zetés mellett 13 OOQ Ft-ért eladó. Érdek­lődni: Szolnok, tele­fon: 14—482. ABÁS-VÉTEL: HÍZÓ eladó. Szol^ nők, Botond u. 27. EREDETI nyugatné­met Grundig négy­sávos autóm atik — magnetofon eladó. — Halász. Szolnok, Zrí­nyi u. 3/a. ... i ,l. i.. , . '!■-■ -j. 11 ■' \ OLAJKÁLYHA eladó, érdeklődni a kiadó­ban. Az 52. és az 1971. évi 1. játékhéten totószelvényével SZEMÉLYGÉPKOCSIT, lottószelvényével ÖRÖKLAKÁST, továbbá értékes vásárlási utalványokat NYERHET A RENDKÍVÜLI AJÁNDÉK, ILLETVE JütALOM- SORSOLÁSON. vállalatok Kéziszerszámgyár figyelemül OMEGA gyáregysége Budapest, XV, Labdarúgó u. 2—4. Telefon: 293—235 és 292—495. Még 1971, évre vállaljuk faipari, mezőgazdasági, élelmiszeripari, papíripari, vasipari gépkések kiváló minőségű gyártását Egyedi speciális rendeléseknek is készséggel teszünk eleget. %

Next

/
Thumbnails
Contents