Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-17 / 295. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. december IT. As MTS II. hongre»ssusa ssellemében Eredményes két év Szolnok sportmozgalmában Milyen mértékben fejlődött Szolnok város sport- mozgalma az elmúlt két év alatt? Hogyan sikerült végrehajtani az MTS II. kongresszusán, valamint a megyei és a városi konferencián hozott határozatokat, milyen tapasztalatok születtek és milyen további intézkedésekre van szükség? Erről tárgyalt hétfői ülésén az MTS Szolnok városi tanácsa. Átfogó feladatok Két évvel ezelőtt megjelölték azokat a feladatokat, amelyek a város sportszervezetei részére a munka alapját képezték. Így például a munkahelyi spartaki- ádba és az egyéb tömegsport versenyekbe minél több vállalatot, intézményt kell bevonni, a jelentkező igények alapján bővíteni a kötetlen sportolási formákat. Fejleszteni a verseny- sportot, a természetjárást. Á minőségi sport utánpótlásának elősegítése érdekében asztalitenisz, kézilabda, kosárlabda és sakk városi bajnokság szervezése szükséges. A szakszövetségek az általános és középiskolai sport fokozottabb segitése érdekében erősítsék kapcsolataikat az iskolai sportbizottságokkal, sportegyesületekkel. Kiemelten kell foglalkozni az atlétikával, az úszással, a vívással, a vízilabdával és általában a vízisportokkal. A szakszövetségekben, a szak- bizottságokban és az egyesületekben minél nagyobb mértékben érvényesüljön a kollektív vezetés. Segíteni a szakmai, erkölcsi és politikai nevelőmunkát a működő KISZ-csoportok megerősítésével. újak létrehozásával. Biztosítani a vezetők továbbképzését, a szakkáder utánpótlást, az agitációs és propaganda munka keretében sportpolitikai és sport- szakmai előadásokat szer- - vezni. Társadalmi összefogással saját erőből növelni a sportlétesítmények, kispályák számát, elkészíteni a tervet a város állami és társadalmi szerveivel való együttműködésre. Fejlődő tömegsport A tanácsülés a feladatok végrehajtását tárgyilagosan és kritikusan értékelte. Sokan vettek részt a KISZ- szel közösen lebonyolított VIT és felszabadulási jelvényszerző versenyeken. Jól dolgozik a tömegsportbizott- ság. Évenként több sportágban rendszeresen megrendezik az ünnepi versenyeket, vi llá m tornákat, amelyeken lehetőség nyílik a kevés létszámú üzemek dolgozóinak bevonására is.’ Némileg fejA BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT azonnali belépésre keres kőműves, — tetőfedő, — ács-állványozó, — szobafestő mázoló, — épületasztalos, — épületlakatos. — épületbádogos, — viz-gázszerelő. — központi fűtésszerelő, gépszerelő, — vasesztergályos, — vasbetonszerelő szakmunkásokat építőipari valamint betanított és segédmunkásokat FELVESZÜNK TOVÁBBÁ* szakmanélkűli férfi munkaerőket: vasúti pálya- javítási és építési munkára, női munkaerőket: pályatakarítási munkára. Bérezés: a kollektív szerződés szerint! Felvétel: Budapest. Vll., Kertész u. 16. számi plg működött a nők részére szervezett. egészségügyi torna, és nem hozott gyakorlati eredményt a munkahelyi testnevelés bevezetése sem. Szerény fejlődés tapasztalható a munkahelyi spar- takiádban, Évenként 6—7 sportágban rendezik meg. Két évvel ezelőtt 2658, ta- tavaly 2823 dolgozó vett részt. Gondot okozott, hogy a városi döntőt nem előzik meg a házi versenyek, s így nincs biztosítva az egymásra épülő versenyrendszer. Az egyesületek többsége a bázisszerv tömegsportjának a szervezését biztosítja. Jó példa erre a Ganz, a vegyiművek, a cukorgyár, a TI- TÁSZ és az Előre. Nem helyes viszont, hogy a sportegyesületi elnökségek a szakszervezettel és a KISZ- szel nem mindig egyeztetik az elképzeléseiket. Kedvéző- en fejlődött a szakszövetségek és az általános iskolai sporttanács kapcsolata, de nem mondható el ez már a középiskolák esetében. Évenként 20 válogatott lődött a természetjárás. Űj szakosztályok alakultak a gépjavítónál, a cukorgyárban és a 605. ITSK-nál. Vízi természetjárással bővült a Vörös Meteor szakosztályainak száma és remény van az állatforgalmi és a húsipari vállalat bekapcsolódására is. Az újonnan alakultak közül azonban a gépjavítóban és a cukorgyárban megszűnt a tevékenység. A kellő érdeklődés ellenére mindössze két-három hónaA versenysport fejlesztésére vonatkozó célkitűzésekből több megvalósult. Asztaliteniszben hat férfi csapat, kézilabdában pedig felnőtt, ifjúsági és serdülő korúak részére kétfordulós bajnokságot írtak ki. Sajnálatos viszont, hogy két év után csak serdülők részére rendeztek kézilabda bajnokságot. A kiemelt sportággal rendelkező egyesületek a szakmai munkát és az egyéb feladatokat az MTS megyei és városi tanácsa iránymutatásainak megfelelően végzik. Atlétikában, úszásban, kajak-kenuban kimagasló eredmények születtek. Évenként több mint 20 válogatott kerettagot adnak a MÄV, a Dózsa, az MTE és a VÍZIG szakosztályai. Evezésben és birkózásban is biztatóak. az eredmények, labdarúgásban viszont hanyatlás mutatkozik. Történt szerény előrelépés a szakmai, politikai, erkölcsi nevelő munkában, javult a testületi munka színvonala, a szakszövetségek vezetősége azonban nem megoldott. összességében megállapíthatjuk, hogy az elmúlt két év eredményekben gazdag volt. Megvalósultak a határozatok, érvényre jutottak a városi pártbizottság állásfoglalásai, s ha az egyesületek továbbra is fontosságuknak megfelelően végrehajtják a feladatokat, kihasználják a rendelkezésükre álló eszközöket, akkor a jövőben még gyorsabb ütemű lehet a fejlődés. A Néplap totó tipp je 1. Cagliari—Bologna 1 2. Catania—Roma x 1 3. Fiorentina—Foggia x 1 4. Inter.—Varese 1 5. Lazio—Sampdoria x 1 6. Napoli—Milan x 1 7. Verona—Torino 1 x 8. Bari—Catanzaro 1 9. Como—Atalanta x 1 10. Mantova—Brescia 1 x 11. Massese—Ternana x 2 12. Monza—Livorno x I 13. Reggina—Taranto 1 14. Perugia—Arezzo 1 . 15. Pisa—Cesena 1 16. Juventus—Lanerossi 1 3 ! Szolnoki Sütőipari Vállalat keres i» érettségizett női munkaerőt munkaügyi előadói munkakörre, valamint érettségizett férfit és gépírni tudó általános adminisztrátort. Fizetés megegyezés szerint, — 44 órás munkahét. — Jelentkezni lehet: munkaügyi osztály, Szolnok, Csarnok U. 4. « vállalatok Kéziszerszámgyár ügyelem,,, OMEGA gyáregysége Budapest, XV, Labdarúgó n. 2—4. Telefon: 293—235 és 292—495. Még 1971. évre válioljuk mezőgazdasági, élelmiszeripari, faipari, vasipari gépkések gyártását Egyedi speciális rendeléseknek is készséggel teszünk eleget. A kétpói Szabadság Tsz pályázatot hirdet sertéstenyésztői szakmunkás beiskolázására. — Munkahelyet új, modern sertéstelepen. tenyésztői és hizlalói munkakörben biztosítunk. Jelentkezési feltétel: 14—17 életév, VIII* ált. iskolai végzettség. A Tisza Cipőgyár azonnali felvételre keres női-férfi szakmunkásokat és segédmunkásokat, gyors* és gépirónöket, üzemi konyhára nagy gyakorlattal rendelkező férfi szakácsot. Érdeklődni lehet: Tisza Cipőgyár Martfű, személyzeti osztály. A szolnoki postagarázs felvételre keres autószerelőket és gépkocsivezetőket. Jelentkezni lehet: Szolnok, postagarázs, Ré- kasi út II. sz. Irodaház mellett. Telefon: 12—122. Tányokat 15 év felett fonó, szövő átképzésként, férfiakat festődébe és kikészitőbe betanított munkásként, valamint lakatost, villanyszerelőt, csőszerelőt, bádogost és tetőfedőt felveszünk. *~ Levélbeni jelentkezésre részletes tájékoztatást adunk. — (Jjpesti Gyapjúszövőgyár, Budapest, IV., Berni út U Szolnok megyei GFV Központi Javító Műhelye — felvesz Dutra rakodógép vezetőt. Két kőművest, három építőipari segédmunkást. Heti 44 órás munkahét. Külszolgálatos munkakör. Bér megegyezés szerint. Jelentkezési cím: Törökszentmik- tós, Bethlen Gábor n. —43. Szolnoki Építő Javító és Szolgáltató Vállalat takarítónőt és éjjeliőröket alkalmaz. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth tér. Irodaház. Gyors- és gépírónőt azonnal! belépéssel felveszünk. — Fizetés megegyezés szerint. — Szolnok, Ságvári krt. 6. MÉSZÖV. A szolnoki Tejipari Vállalat —■ azonnali belépéssel felvesz bér- és létszámgazdálkodót, valamint érettségizett katonaidőt letöltött férfit, normás-időelemző munkakörbe. Mindkét munkakör betöltésénél munkaügyi és ldőclcm- fcői képesítéssel rendelkezők előnyben. Jelentkezés személyesen önélcrtajzzal, Szolnok, Mártírok útja 13. szám. Takarító — eljáró — munkakörbe szolnoki női munkavállalót azonnal alkalmazunk. Uvegérté- kesítő Vállalat. Szolnok, Vöröshadsereg O. 32. APROHIRDETESEK INGATLAN: TISZAFÖLDVÄRON, Darvas u. 36. szám szoba-konyhás nádas ház, istállóval, 164 n-öl telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Szabó Réteménél a szomszédban lehet. ADAS V fc~1EL: 170 kg-os körüli hízók eladók. Szolnok, Április 4 út, IV. ép. KÉTJATÖS — nagy barna ruhásszekrény olcsón eladó. Szolnok, Kazinczy u. 1/a. NEM hullait a fenyőfája, ha a MÉIC 9. számú vetőmag boltjában több mint 100 féle cikkel együtt vásárolja meg fenyőfa tartóját. ÜJ állapotban lévő pianínó eladó. Szan- daszőllős, Kilián u. 6. 1/49.________________ KÉT db hasas sodrott ló eladó. Öcsöd, Táncsics u. 53. Bol- dizs&r Gábor. A JASZSZENTAND- RASI Haladás Mg. Termelőszövetkezet 100 q fűzfavesszőt eladásra felkínál 200 Ft q árban. Megtekinthető a telephelyen. Érdeklődés telefonon: Jászszentandrás 3. OLCSO áron eladó. 1 db B tenor szaxofon és 120-as tangóharmonika kifogástalan állapotban. — Karcag. Reggel u. 11. GÉPJÁRMŰ: MEGKÍMÉLT állapotban lévő 600-as Trabant eladó. Szolnok, Tőr u. 2. sz. FIAT 850-es világos* kék 38 ezerrel eladó. Dr. Krivácsy, Szol* nők, Beloiannisz u. 61. szám. Volskwagen 1300as előjegyzését átadnám. címet leadni kérem „Ez évben megkapható” jeligére a nyíregyházi hirdetőbe. LAKÁSCSERE: ELSÖEMELETIG elcserélném egyszoba összkomfortos gázos lakásomat, kettöszo- básért megegyezéssel. Érdeklődni: 16, szombaton 13, vasárnap 3 órától. Szolnok, Jósika u. 25. É em. 5.7 VEGYES: OROSZ korrepetálást vállalok. Szolnok, Ostor u. 14. sz. AZ ÁPRILIS 4. GÉPGYÁR KÜLSZERELÉSI GYÁREGYSÉGE felvételre keres ác§okaf, ál * ván y ozókat, he vésztőkét, csőszerelőket, betanított munkásokat és segédmunkásokat ▲ Jelentkezés a Szolnoki-. Papírgyárban dolgozó szerelési kirendeltségnél személyesen. Munkaidő: heti 44 óra. Minden héten szabad szombat. » VTVB szolnoki Útfenntartó •• uzei azonnali felvételre keres utéoít6 mérnököt és technikusokat, SZTK ügyintézőt. gors- és gépírót, kertészmérnököt, felsőfokú kertésztechn ikusokat I Jelentkezés személyesen vagy írásban. Szolnok, Bán u, 1 szám.