Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-17 / 295. szám

igy lapát földtől a védelmi „hadseregig Az árvíz védekezés ötéves terve ff Kádár János fogadta Francesco de Martinét Mindenfelől apadást jelen - tettek. Utoljára szállt fel a sárga PZL, hogy még egy­szer végigvigye a vízügyi igazgatóság szakembereit a gátak felett. Hegedűs Lajos ölében ott volt kiterítve a Zéman László, a Középti- szavidéki Vízügyi Igazgató­ság vízgazdálkodási főosz­tályvezetője szerint a gátak jól állták a próbát. — A töltések építése vala­mikor egy lapát földdel kez­dődött. Ahol kibuggyant a mederből a víz, dobtak elé egy kupacot. Aztán rakták, rakták a töltést elődeink és nem számoltak a talajmecha­nikai ismeretekkel. A gát köz­ben öregedett is: ismeretlen gyökerek korhadtak el ben­ne, rágcsálók alasűtjai szőt­ték át. meg át. Mindezt kí­vülről lehetetlen észrevenni. Az idei nagy árvíz megmu­tatta, hol a baj. — És hol volt a baj? — Szerencsére a töltések állékonysága — amikor a — Miként védik például Tószeg, Kungyalu, vagy Mart­fű biztonságát? — Az árvíz során bebizo­nyosodott, hogy azok a bizo­nyos magaspartok, amelvek erre lettek volna hivatottak, nem is olyan magasak. Az árvízvédelmi kiépítésre Tó­szeg térségében á negyedik ötéves tervben sor kerül. Ala­csonyabb azonban a magas- part Rákóczinífalu és Mart­fű, valamint Tószeg és Ti- szakécské között is. Ezek védelmi vonal térképe és pi­ros ceruzával jelölte azokat a pontokat, ahol a gát gyen­gébbnek bizonyult. Az árvíz óta eltelt egy fél év. Mi tör­tént a folyók mentén azóta? mentett oldalon is észlelni le­hetett a gyengeséget, — alig volt veszélyben. Tiszakürt, Tiszainoka és Tiszaug térsé­gében, — ahol ötven napig tartott a III. fokú készültség és a vízállás 14 centiméter­rel haladta meg az addig mért maximumot, — 2300 folyóméteren kellett szivár- gónadkát építeni, hogy a kö­vetkező ^vizeknél ne legyen baj. — Az idén több mint egy­millió forint értékben 1200 köbméter követ építettünk be ott a töltésbe, de jövőre to­vább folytatjuk a munkát é3 újabb milliót költünk a ti- szakürti szakaszra. Az egész védvonalon 1970-ben több mint 7 millió forintot, jövő­re pedig 15—16 millió forin­tot fordítunk felújításra. erősítése is megtörténik. — A negyedik ötéves terv feladata lesz a Tiszafüred és Kisköre közötti Tisza sza­kasz biztonságának növelése is. Ez a munka összefüggés­ben van a tározók kiépítésé­vel. A Körösnél kipótoljuk a magassági hiányokat, így Kungyalu biztonsága is meg­oldódik. — Bár a Zagyva előtt „le a kalappal”, olyan iól visel­kedett az árvíz során, azon­ban nem lehet megfeledkezni róla sem. Űjszász térségében — a 32-es út korszerűsítésé­vel párhuzamosan — erősít­jük a folyó Védelmi vonalát. — A negyedik ötéves terv­ben 25 millió forintot fordí­tunk a védelmi rendszer helyreállítására, de tulajdon­képpen a fenntartásra szánt összeg esy része is ezt a te­vékenységet segíti. Az árvíz- védelmet szolgálja a folyam­szabályozás is. És vizsgáztak az emberek — A vízügyi igazgatóság vizsgázott? A kérdésre He­gedűs Lajos vízügyi igazgató u szervezete miként adta meg a választ. — A jelenlegi technika mellett a szervezet jó. Ám az árvízvédekezésben is jön­nek a műszaki újdonságok, melyet a szervezet módosítá­sával követni kell. Az árvízi tapasztalatok alapján létre­hoztunk egy operatív védel­mi „hadsereget”-, amelynek feladata a 14 árvízvédelmi szakasz és a 12 belvízvédel­mi szakasz kiszolgálása. — Kicsit közérthetőbben: egy vállalat alapvető felada­ta a házépítés. Ahhoz azon­ban, hogy ezt a tevékenysé­gét jól ellássa, segédüzemek kellenek: szállítók, asztalo­sok, parkettázók. — Ez természetesen egy ke­ret, melyet a védekezés so­rán fel tudunk tölteni ide­gen erőkkel is. A védelmi szervezetünk tovább erősö­dött a-két új ‘vállalat __ a T jszamenti Regionális Vízmű és a Keletmagyarországi Vízügyi Tervező Vállalat — létrehozásával. Az árvízi védekezés során elsősorban rájuk számítunk. — pb —• Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára szerdán fogadta Fran­cesco De Martinót, az Olasz Köztársaság miniszterelnök­helyettesét, az Olasz Szocia­lista Párt elnökségének tag­ját, aki a kormány meghí-^ vására tartózkodik hazánk-* ban. A találkozó szívélyes lég- körberj zajlott le. Fock Jenő, a kormány el­nöke szerdán reggel hivata­lában fogadta Francesco De Martinót, az Olasz Köztársa­ság miniszterelnök helyet­tesét, aki a magyar kormány vendégeként tartózkodik ha­zánkban. A szívélyes eszmecserén részt vett Tímár Mátyás, a kormány elnökhelyettese, dr. Bényi József, Magyarország római nagykövete, L. Barat­Szerdán a Magyar Tudo­mányos Akadémián a Ma­gyar Szovjet Baráti Társa­ság, az Országos Béketanács és a Magyar Tudományos Akadémia rendezésében két­napos tudományos konferen­cia kezdődött Lenin születé­sének 100. évfordulója tisz­teletére. „Napjaink lenini békepolitikája” címmel. Az ünnepélyes megnyitá­son részt vett és áz elnök­ségben foglalt helyet F. J. Tyitov, a Szovjetunió ma­gyarországi nagykövete és P. N. Fedoszejev akadémi­kus, a Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaság elnöke, a tu­dományos tanácskozáson résztvevő baráti szovjet kül­döttség vezetője is. A konferenciát dr. Mihály- fi Ernő. a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke nyi­totta meg, majd Nemes De­zső akadémikus, az MSZMP Politikai Bizottságának Tag­ja, a Politikai Főiskola rek­tieri Di San Pietro, Olaszor­szág budapesti nagykövete és dr. Aldo Conte Marotta olasz meghatalmazott miniszter. A megbeszélésen szóba ke­rültek a két ország együtt­működésének időszerű kér­dései, tárgyaltak a gazdasá­gi kapcsolatok továbbfejlesz­tésének lehetőségeiről, esz­mecserét folytattak nemzet­közi kérdésekről, ezen belül az európai biztonsági érte­kezlet témájáról. A látogatás során De Martino az olasz kormány nevében meghívta Fock Je­nőt, hogy tegyen hivatalos látogatást Olaszországban és megújította Moro külügy­miniszter Péter Jánosnak szóló meghívását A meghí­vást köszönettel elfogadták, az időpontot később diplo­máciai úton rögzítik. tora tartott bevezető elő­adást a lenini békepolitiká­ról. Majd „A tudományos technikai forradalom a béke és a háború alternatívájá­ban” címmel Erdey-Grúz Ti­bor, az akadémia elnöke tartott telőadást. Ezután „Lenin 'jt kultúrá­ról és a humanizmusról” címmel Tolnai Gábor akadé­mikus tartott bevezető elő­adást A délelőtti plenáris Ülés P. N. Fedoszejev akadémi­kusnak „A lenini békeesz­mék és jelenkorunk" című előadásával fejeződött be.’ A szovjet delegáció vezető­jének tetszéssel fogadott elő­adása után Mihályű Ernő zá­rószavaival ért véget a tudo­mányos tanácskozás szerdai plenáris ülése. Délután a há­rom szekcióban vitatták meg a konferencia fő témáit. A csütörtöki plenáris záró­ülésen összegezik a szekció­ülések munkájának erdmé- nyeit. (MTI) A világ haladó közvéleménye támogatja a vietnami nép szabadságharcát A dél-vietnami nemzeti felszabadítási front megala­kulásának közelgő 10. évfor­dulója alkalmából Dinh Ba Thi, a Dél-Vietnami Köztár­saság budapesti nagykövete sajtótájékoztatót tartott Hl ngsúlyoztf.: a néptöir.egís általános felkelésének moz­galmából született dél-viet­nami- felszabadítási front a forradalom új szakaszát je­lentette. Az ellenség ellen folytatott elszánt harcuk eredményeként mintegy 850 ezer amerikai és csatlós tisz­tet és katonát, valamint 1 millió báb-katonát tettek ár­talmatlanná, 24 500 repülő­gépet, 30 000 tankot és pán­célkocsit semmisítettek meg és 4000 kisebb nagyobb ha­dihajót süllyesztettek el ez év júniusáig. Dél-Vietnaro területének 4/5-ét megtiszti- tctták az ellenségtől, s a la­kosság 3/4-e felszabadított területen éL A világ haladó közvélemé­nye támogatja a vietnami népet. Ezzel kapcsolatban őszinte köszönetét mondott azért a sokoldalú politikai, anyagi és erkölcsi támogatá­sért, amelyet a Magyar Szo­cialista Munkáspárt, a ma­gyar kormány és az egész testvéri magyar nép juttatott és juttat a szabadsá°áért küz. dő vietnami népnek. Elufarott Budapestről Nyikolaj Patolícsev Szerdán elutazott Magyar- országról Nyikolaj Patoli- csev, a Szovjetunió külke­reskedelmi minisztere, aki néhány napos budapesti tar­tózkodása során dr. Bíró Jó­zseffel aláírta a magyar— szovjet hosszúlejáratú áru- csereförgalmi és fizetési megállapodást, valamint az 1971. évi forgalmat szabályo­zó jegyzőkönyvet. r Újabb hivatlan vendégek Kambodzsá­ban — Sztrájk Olaszországban (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) Egy lapát földdel kezdődött Alacsony a magaspart is Kétnapos tudományos tanácskozás a Lenin-cen'otiárium alkalmából Dini Miéi i «MMMHaHMBRMMnaHaaVMnMMBHuak n I "I — ^ [ HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK. — HIRER - TUDÓSÍTÁSOK ] Nagygyűlés a DNFF megalakulásának évfordulója alkalmából A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front megala­kulásának 10. évfordulója al­kalmából Monoron, a Mező- gazdasági Gépjavító Vállalat telepén szerdán nagygyűlést rendezett a Hazafias Népfront Pest megyei bizottsága. A nagygyűlésen megjelent Dinh Ba Thi, a Dél-Vietnami Köz­társaság magyarországi nagy­követe, Chau Tho Thong, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság budapesti nagykö­vetségének első titkára "és a Dél-Vietnami Nemzeti Fel­szabadítási Front hazánkban tartózkodó küldöttsége Pham Thai Than-nak, a DNFF kie­let Nam Bo-i zónája állandó bizottsága tagjának vezetésé­vel. A nagygyűlésen Harmati Sándor, a Magyar Szolidari­tási Bizottság elnöke, az Or­szágos Béketanács alelnöke mondott beszédet. A nagy­gyűlésen felszólalt Dinh Ba Thi nagykövet. További együttműködés A Magyar Partizán Szövet­ség küldöttségének 'csehszlo­vákiai útjáról nyilatkozott az MTI munkatársának Úszta Gyula altábornagy, a szövet­ség főtitkára, a delegáció ve­zetője. — Szívélyes, baráti légkör­ben folytattunk tárgyalásokat a csehszlovák antifasiszta harcosok szövetségének veze­tőivel. A megbeszélések befe­jeztével megállapodást írtunk alá a két testvérszervezet to­vábbi együttműködéséről és a kapcsolatok kiszélesítéséről. Az erről szóló dokumentum egyebek közt hangsúlyozza: az antifasiszta harc esemé­nyeinek és tradícióinak sok­oldalú megismerése és meg­ismertetése méginkább ösz- szekapcsolja a magyar és a csehszlovák népet az imperia­lizmus ellen, a béke megvé­déséért folytatott küzdelem­ben. Ebből kiindulva egyebek között megállapodtak abban is. hogy szövetségünk rendel­kezésére bocsátja a csehszlo­vák szövetségnek, azokat a visszaemlékezéseket, amelyek a magyaroknak a csehszlová­kiai partizánharcokban tör­tént részvételére vonatkoznak. A csehszlovák antifasiszta harcosok szövetsége azt ‘ter­vezi, hogy hasonló visszaem­lékezéseket gyűjt olyan volt partizánparancsnokoktól akiknek egységeiben nagyobb számban harcoltak magyarok. Ezeket az írásokat megküldik szövetségünknek. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének ülése A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának Elnöksége szerdán ülést tartott. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke tájékoztatta az el­nökséget a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusá­ról. Hangsúlyozta, hogy a kongresszus állásfoglalása: megerősítették a párt szövet­ségi politikáját is. Ennek megfelelően a szocializmus teljes felépítésének követke­ző időszakában is nagy szük­ség van a Hazafias Népfront mozgalom munkájának erősí­tésére, politikai hatósugará­nak és gyakorlati tevékeny­ségének kiszélesitésére. A népfrontmozgalom politikai életünk állandó tényezőjévé vált, nagy segítséget jelent a pártnak, jó szolgálatot tesz közös ügyünknek, a szocializ­mus teljes felépítésének. Aczél György látogatása a XII. kerületben Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán ellátogatott a XII. ke­rületi pártbizottság székhazá­ba, ahol a pártvégrehajtó­bizottság tagjaival taiákozott. A % endéget dr. Tóth János el­ső titkár táiéknztaíta a kerü­let életéről. Ezután Aczél György a kerület! párt­állami és tömegszervezetek képviselőit kulturális életünk időszerű feladatairól tájékoz­tatta, s a résztvevők kérdései­re válaszolt. Megkezdődtek a magyar—kubai gazdasági tárgyalások Dr. Ajtai Miklós, a Minisz­tertanács elnökhelyettese szerdán a Parlamentben fo­gadta Carlos Rafael Rodri­guez államminisztert, a Ku­bai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága Titkárságá­nak tagját, s megkezdődtek a tárgyalások a két ország gaz­dasági és műszaki kapcsola­tairól. A tárgyaláson részt vett dr. Szálai Béla külkeres­kedelmi miniszterhelyettes. Herminio Garcia Lazo, kubai külkereskedelmi miniszter- helyettes, Floreal Choman Mediavilla, a Kubai Köztár­saság budapesti nagykövete és ott voltak a két delegáció szakértői. Elutazott az NDK felsőoktatási küldöttsége Szerdán elutazott az az NDK felsőoktatási küldöttség, amely Günter Bernhardt ál­lamtitkár vezetésével egy he­tet töltött hazánkban. A ven­dégek itt-tartózkodásuk során tárgyalásokat folytattak a két ország felsőoktatási együtt­működésének továbbfejlesz­téséről s ellátogattak több felsőoktatási intézménybe. Günter Bernhardt az NDK felsőoktatásának helyzetéről és a korszerűsítésről a veszp­rémi vegyipari egyetemen és a budapesti műszaki egyete­men tartott előadást. Ementáli sajt exportra Az ementáli sajtgyártásról közismert Zala megyei tej­ipari Vállalat szinte heten­ként fogadja a különböző külföldi kereskedelmi cégek képviselőit. A zalai tejet Ju­goszláviába és Olaszországba, sajtot és vajat pedig több európai országba szállítanak Zalaegerszegről. A vállalat fennállása óta ilyen nagyará­nyú exportot még nem bo­nyolítottak le, mint 1970-ben. A Zalaegerszegen készülő ementáli sajtnak kétharmadát exportálják ebben az évben.

Next

/
Thumbnails
Contents