Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-02 / 282. szám
1970. december 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s SZOT szálló a Rózsadombon A Középiile tépítő Vállalat befejezte a Rózsadombon épülő új SZOT Szálló külső burkolási munkáit. Üvegmozaikkal borították az épület homlokzatát. Megkezdték a belső szerelési munkákat, dolgoznak a festők cs a mázolok, készülnek a hideg és meleg padlók. A gyógyszálló körpresszójának tetején mini-színpadot és nézőteret létesítenek. A tervek szerint a jövő év első negyedében átadják a megrendelőknek az új létesítményt és az 1971 nyarától már fogadhatja a vendégeket az impozáns új létesítmény (MTI foto — Bara István felv. — KS) Hétköznapok sodrában Könyv Törökszentmiklós negyedszázados történetéről Jellem és osztályzat Az általános és középiskolák kapcsolatára JNenicsak a tettes A vállalati gépjármű nem társadalmi tulajdon? Akaratlanul is ez jut az ember eszébe ha arról hall, olvas, hogy innen, vagy onnan traktort, tehergépkocsit — vagy hova tovább — autóbuszt loptak. Az esetek többségében vagyis nemcsak a kocsikázni vágyó tettes a bűnös. Elősegíti a lopást az, hogy ezekkel a vagyont érő értékekkel nem törődnek eléggé. Nem ritka látvány a vezető lakása előtt az útszélén éjszakázó tehergépkocsi, Zetor. Ezek biztonsága még akkor sem lenne garantált, ha négykeréken gördülő páncélszekrények lennének. Legtöbbször azonban szó sincs páncélszekrényről. Az elhagyott jármüvek „álmát” rozzant zárak vigyázzák. A vállalatok jól őrzött gépjár- mütelephelye ideális parkírozóhely éjszakára. Mit keresnek hát a telephelyeken kívül a gépkocsik? A megyei rendőrfökapitány- ság közlekedésrendészeti osztályán elmondták, hogy alapos indok esetén haza viheti a vezetője jármüvét, ehhez azonban a vállalat igazgatójának írásos engedélye kell. — Bár ezt a lehetőséget rendelet biztosítja, a fegyelmet azonban ez sem lazíthatja fel. — sietett hozzátenni a közlekedésrendészet osztályvezetője. — A tapasztalatok szerint ugyanis a legtöbb esetben csak szóbeli engedélye van a „pilótának” arra, hogy gépjármüvével éjszaka otthon parkírozhasson. — Azonban az Írásos engedély sem minden. Ennek birtokában sem lehet az út szélére állítani a Zetort. a teherautót. Haza csak akkor viheti a vezetője járművét, ha az udvarára, vagy más biztonságos helyre áll vele. Az autóbuszok számára sincs mindenütt biztosítva a több százezer forintos értéknek kijáró védelem. Például Tiszasü- lyön, vagy Kőtelken a buszvezetők egyszerűen félreállnak az útról, az ajtót becsukják — jobb esetben kulcsra — és sorsára hagyják az Ikaruszt. Tószegen egy csuklósbuszt vezetett a közeli árokba egy éjszakai járókelő. November 6-án este Rákóczifalván „kötött el” egy jókedvű fiatalember autóbuszt. Míg Szolnokra ért a lopott járművel a közlekedési szabályok egész sorát sértette meg. Végül a Tiszahíd korlátja fogta meg a „botcsinálta” buszvezetőt. A kár sokezer forint. Ebből a pénzből hosszú ideig futotta volna egy éjjeliőrre, aki a község közepén parkírozó járműveket őrzi. Gyakori eset az is, amikor a mezőn dolgozgató traktoros nem a telephelyre áll be gépével, hanem baráti látogatásra, esetleg kocsmába indul azzal. Sajnos teheti, mert ezeket az elkalandozott járműveket általában senki sem keresi. E szabálytalanságok legtöbbször a rendőrségen, vagy a bíróságon érnek véget: megbüntetik azt, aki jogtalanul használta a gépjárművet. A jövőben azonban azokat is felelősségre kellene vonni, akik hanyag ellenőrzésükkel szinte elősegítik a szabálytalanságok elkövetését. . _ “ palágyi rí A kétszázötven éve fiatalon újratelepült Törökszentmiklós ismét hallat magáról. A jubileumi ünnepség- sorozat nemrégen fejeződött be — néhány rendezvénye túl nőtt a megyehatáron, általában minden programpont mentes volt a tartalmat és formát egyaránt értéktelení- tő provincializmustól — és a napokban kézhez kaptuk a város negyedszázados történetét tartalmazó kötetet, amelynek a Hétköznapok sodrában címet adták a szerzők. A könyv —írói Kerek Béla, Nagy Endre és Tóth Gyula, szerkesztő Kerek Béla — időrendileg négy főbb fejezetre tagozódik. Rövid áttekintést ad az ellenforradalom időszakáról (1920— 1944), amelynek gyászos emlékű helyi képviselője éppen Gömbös Gyula volt. A második rész Törökszentmiklós demokratikus átalakulását mutatja be (1945— 1948), leírják a szerzők, hogyan történt a város felszabadítása, az MKP helyi szervezetének megalakulása, a helyi népi szervek létrejötte, és azt, hogy a szovjet katonák milyen segítséget adtak a békés élet megindításához. A földreform helyi végrehaitását tárgyalja még ez a fejezet, a reakció támadását, majd a baloldali erők előretörését, a munkáshatalom létrejöttének történelmi eseményeit. A következő fejezetben Törökszentmiklós 1949—1960 közötti fejlődéstörténetét mutatják be a szerzők: a község várossá nyilvánítását, a szocialista iparosítás megkezdését. a mezőgazdaság szocialista átszervezésének folyamatát, a mezőgazdasági termelés alakulását és a kulturális helyzet változását. Nem lehet célunk rövid Megjelent a művelődés- ügyi miniszter rendelete a névadás és a házasságkötés társadalmi ünnepeinek, valamint a polgári gyászszertartás megszervezéséről. Az említett családi események lebonyolításáról a tanácsok igazgatási szerve, illetve osztályai mellett külön e célra lyai mellett külön e célra létrehozott iroda gondoskodik. Az érdekeltek díjtalanul vehetik igénybe a névadó, cikkünkben a város fejlődésmutatóinak részletes ismertetése — ezt maga a könyv adja —, de nem tudjuk megállni, hogy ne idézzünk egy megdöbbentő statisztikát, hogy érzékeltessük, milyen hatalmas fejlődésről nyújt krónikát ez a kötet. 1941-ben a község lakóinak 10,3 százaléka analfabéta volt; az elemi iskola négy osztályát a lakosság 27 százaléka, a hat osztályt 24 százaléka, a nyolc osztályt pedig 0,06 százaléka végezte el. Középiskolai végzettséggel az összlakosság 0,9 százaléka, főiskolai végzettséggel pedig 0,3 százaléka rendelkezett. Az utolsó, a legterjedelmesebb és legtartalmasabb fejezet a város 1961—1970 közötti történetét tárgyalja. Ez az időszak Törökszentmiklós fejlődésében a legszámottevőbb, a városiasodás felgyorsulásának évtizede, a fejezet meggyőző közgazdasági mutatókat közöl, az iparról és a mezőgazdaságról egyaránt. A lakosság általános és politikai műveltségét elemző részből csak egy-két tényadat: 1941-ig a község történetében csak 289 fő szerezte meg az érettségi bizonyítványt a gimnáziumban, míg az elmúlt 24 év alatt 1823-an érettségiztek a városban. Az 1952 óta működő mezőgazdasági technikum és szakközépiskola csaknem 1I0O kiképzett technikust adott a szocialista mezőgazdaságnak. A tanulmányt csaknem 100 fénvképes dokumentum egészíti ki. A városi tanács vb kiadásában megielent kötetet a debreceni Alföldi Nvomda igen szép kiállításban készítette el. — ti •" valamint a házasságkötés ünnepségeinek céljaira berendezett helyiséget, s az erre az alkalomra javasolt kulturális műsort — szavalatokat, köszöntőket, gépzenét — s uffvancsak díita- lan a hivatalos személv — az anvakönyvvezető — közreműködése. Hasonló, feltételek vonatkoznak a polgári gvászszertartás megtartása ra is. A rendelet 1971. január 1-én lép életbe. Háromszorosára növelt szolgáltatásokkal Új részleg s a tapétázóké Ez év első kilenc hónapjában háromszorosára növelte szolgáltatásait a szolnoki Építő Javító és Szolgáltató Vállalat. Mint Vincze Sándor igazgató elmondta, új szolgáltatási ágat is meghonosítottak: a tapétázást. Ügy kezdték, hogy két ügyesebb kezű szobafestőjüket felküld- ték Pestre egy ktsz-hez — amelyik csak ilyen munkát végez — tanulni. Az a kettő aztán itthon újabb kettőt tanított meg a szakmára, majd ismét újabbat... A tapétázás iránt ugyanis olyan nagy igények vannak Szolnokon, hogy a nyolc ember, aki ma már csak ezzel foglalkozik, nem tud eleget tenni a megrendeléseknek. Így aztán további szakértő kezek kellenek, s az eredetileg a vállalat szobafestő-részlegéhez tartozó tapétázók hamarosan önálló részleget alkotnak majd. Festő,. asztalos, kőműves, hideg-melegburkoló (csem- pézés, parkettázás), víz-, villanyszerelő, üvegező-képke- retező, bádogos és lakatos szakmákban végeznek a lakosság részére — a tapétázáson kívül — javító-szolgáltató munkát. Központjukban — Kossuth téri irodaház — és négy telephelyükön vesznek fel erre megrendeléseket. Ha teljesen leszűkítjük — az előírások szerinti értelemben — a vállalat szolgáltatásait, azok az összmunkának csak igen kis hányadát alkotják — még a háromszoros bővülést követően is. Ha viszont például az IKV megrendelésére, de kizárólag a lakosság javára végzett ilyen jellegű munkákat is — teljes joggal — ide számítjuk, akkor a javító, szolgáltató tevékenység köre - már 40 százalékot képvisel, s ez nem csekélység. Katona kiállítás Az Országos Hadtörténeti Múzeumban újabb érdekes kiállítás kapott helyet: csaknem 50 tablón több mint 300 fénykép és más anyag ismerteti a Varsói Szerződésben tömörült baráti hadseregek internacionalista és antifasiszta hagyományait, katonáinak egyenruháit, s a hadseregben rendszeresített kitüntetéseket, jelvényeket. A kiállítás születésétől napjainkig kíséri végig a szocialista közösség országainak hadseregeit, bemutatja fejlődésüket, felidézi a közös gyakorlatokat, tizenhét tabló foglalkozik a magyar néphadsereggel. A sxoctalista társadalom emberideálja: a sokoldalúan képzett dolgozó, aki egyéni boldogulását a közösség érdekeivel szinkronban valósítja meg. Nemcsak munkáját végzi el, de társadalmi tevékenységet is folytat. Mint mindent, ezt sem lehet elég korán kezdeni, s döntő szerepük van az iskoláknak. Nemcsak az általánosnak, de az egyre inkább teret hódító középfokú oktatásnak is. Általános iskolákban sokat fáradoznak a tanárok e jellemvonások elmélyítése és megszilárdítása érdekében. Úttörő foglalkozások, társadalmi vállalások, szakkörök segítik a nevelőket. Törés a gimnáziumokban következik be. Elkerült jeles, kitűnő tanulók térnek vissza iskolánkhoz: naponta 3—4, többször 5 órát is készülünk, hogy 4,3—4,8 át- lagúak legyenek. Egy jó képességű volt diáklányunk vallomása: „Naponta hat óránk van, utána ebéd, rövid pihenő, s újabb 3—5 óra tanulás végén zuhanunk az ágyba. Társadalmi munka? Kikapcsolódás? Vagy tartjuk a szintet — azaz tanulunk, — vagy közösségi tevékenységet folytatunk, aktívak leszünk, s 3,4—3,9-es tanulókká válunk. Természetesen nagyon jó eszűek mindenhol akadnak, de nekik is szükséges a 2—3 óra. Mivel én is el szeretnék jutni a főiskolára, jelenleg inkább a tanulást választom. S ez így megy általában az első két évben.” Ezek a tények. Több szempontból is szemlélhetjük őket. Először: talán az iskola nem elég színvonalas? Nem mondanám, hiszen járási szinten első, megyei átlagban is az élvonalban halad a kunhegyesi Kossuth. Esetleg nem készítjük elő eléggé gyermekeinket a gimnáziumba? Ez már valószínűbb. Sok a tanuló, osztályonként 38—46! Közülük tíz-tizenöt kerül középszintű iskolákba. Nemcsak velük, hanem a többiekkel is foglalkozni kell. A megoldás nyitja: még többet korrepetálni a tovább tanuló gyerekeket. És a másik oldal? A gimnáziumi nevelők egy része szívesen hárít mindent az általános iskolákra. Ezt se tudod? Ki tanított? Ugye ismerősek ezek a mondatok? Mivel a középiskolai nevelők módszerei, fe- leltetési normáik és szokásaik is inkább a 17—18 évesek értelmi szintjéhez igazodnak, nehezen ereszkednek le a sok helyről verbuvált, különböző alapkészségekkel érkezett elsősökhöz. Aki bírja marad — meg „különbí sem kötelező a gimnáziun érvvel útilaput kötnek se megszeppent elsős lába al Az is tény, ha áz első másodikos gyerekek ji akarnak haladni, kevés id( jük marad közösségi mur kát végezni. Csak a felsőb osztályokban válnak anj nyira rutinosokká — néh még ott sem —, hogy szaba idejük is több legyen. Ki esett egy, két, három é\ De nehéz ezek után má újra kezdeni, közös ideákéi- síkra szállni, főleg, ha a. eddigi eredményeket pon tosan az ellenkező magatartás eredményezte! Nem minden a bizonyítvány. Lehet valaki jelessel is jellem télén csirkefogó bizonyos pályákra alkalmatlan, s esetleg közepes, vágj jó végzettséggel nagyszerű vezető, mérnök, jó közösségi ember. Sajnos, ma még a jellem és a jegy nem egyforma súllyal esik latba. Mégis, mi a teendő? Az általános iskolák részéről az, jobban készítsék elő tanulóikat egy-egy komoly szintű tagozatos osztályhoz. Ha ott mindenki jeles és kitűnő — ami nem ritka —, már nehezebb kitűnni. Differenciált és csoportfoglalkozások, még magasabb szintű oktató-nevelő munka, szaktudás, és logkius gondolkodás legyen a jó, vagy jeles mögött. És a gimnáziumok? Jobban igazodjanak az elsős szinthez. Jegyekben és időben több lehetőséget biztosítsanak a kezdőknek. Ne legyen annyira tanáros jellegű egy-egy elsős óra, mint a harmadik vagy utolsó évfolyamban. Gondoljanak arra is. hogy a 14—16 éves gyerek is szeretne sportolni, többet szórakozni, s egyáltalán néha teljesen úgy viselkedni, mint egy igazi tizenéves. Sokan közülük az úttörő szervezetbe is szívesen visszajárnának, KISZ- különmunkát vállalnának, de a rostálás ,,jobb(?)” belátásra bírja őket. Nyerünk velük 3—4 tizedet, s veszítünk egy közösségi érzésű tanulót. Szállítsuk le a szintet? Semmi esetre sem. A technika és a kor fejlődése éppen az ellenkezőjét sugallja. Helyette inkább többször keressük fel egymást. Mit adtál? Mit várunk, Mi hiányzik? Mi a követelmény? Lehetnek a közeledés állomásai. Szóból ért az ember, jó szóból. Ennek nemcsak az általános és középiskola venné hasznát, de az egész társadalom, s közvetve mindenki. Itt az ideje, hogy ezt elkezdjük! Dr. Szabó Miklós Divatlevél a fővárosból Nekem, már akkor gyanús volt a dolog, amikor reggel a gyorsvonaton kinyitottam — egy derék katona hóna alatt, s két bárgyún üldögélő kamasz fölött — a Hétfői Híreket. A lap ötödik oldalán csiklandós címen akadt meg a szemem: „Beadták a derekukat... Mini, midi, maxi — És mibe kerül?” Hm, hm — morfondíroztam rögvest. Karácsony előtt minek kell idegesíteni az ember lányát? Különben is: itt, Szolnokon annyit röhögtem már az utcát jól felseprő gyermeklányokon. Hol van még a midi, pláne a maxi a mi szelíd kisvárosunktól? Amikor a körútra kiléptem, lábaim földbegyökereztek. Nemcsak azért, mert álltam ' Szolnoktól Pestig. Nem az állás miatt kaptam görcsöt. A midi, a maxi! Magyar vidék szelíd lelkű asszonyai, lányai! Ne menjetek a fővárosba mostanában! Ott a midi, sőt a maxi... „Mintegy” harminc körüli nőn láttam meg először a maxi kabátot. Enyhén pocakra simult, hátul hátúira, gerinccsontig hasítva. Elől két sor gomb és ménkű nagy rézkarika volt éke. Oldalvást néhány szürkére-száradt múlt heti eső, legalján néhány göndör rojt, bizonyítván, a szövet kiváló minőségét. A köpetkezö delnő — (élete delén, legalább negyven) midi kosztümben jött felém. A szép, sárszürke szoknya kicsit harang alakban ölelte át az izmos lábakat. Hátulról aligha fejtettem volna meg, miért húzott eme slampos slafrokhoz combközépig érő csizmát a hölgy. Elől azonban minden világos volt. A szoknya — földtől 30 centiméter — combközépig fel volt hasítva. Akkor kezdett szívtájékon is halogatni a fájdalom. Amikor egy tizenéves kistermetű bakfis jött, s húzott maga után a Nagykörúton egy piros maxi-maxit, kanárisárga rojtos sálat, s egy győztesen lengő-lobogó fekete, egy méter oda-vissza nadrágot, — jaj! Akkor álltam egy kirakat elé, s megállapítottam, hogy kimentem a divatból. Eleddig finom ivü térdkalácsom durván vigyorgott a kabátom alól, — gyalázat! — csizmám szárát végig szemérmetlenül mutogattam az utcának. Azt már el sem merem mondani, mi történt, amikor a divatbemutatón koromat meghazudtoló miniben leültem. Körülöttem a nők blúza ért addig, mint az én szoknyám. Jaj, de szégyelltem magam! Biztosan ezt vette észre néhány kedves, udvarias fiatalember. Együttérzőn mellém, sőt: szembe ültek. S milyen kedveseket mondtak, nahát! — só — Segítség a családi ünnepekhez
