Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-07 / 262. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. november 7. D. Mitkov és M. Romanov; Október Somoskői Lajost LENINHEZ Kegyesebb ma már a kő, a szó is, amelyet néha a szívünkre dobnak, és ízesilőbb már a só is, amit az asztalunkra hoznak. Kevesebb talán az altató is, amit haragunk italába lopnak, s tán őszintébb már a szó is, amely minket tart újra jobbnak. ,„és mégis hányszor kellenél még, mint mérce, súly, vagy emberérték..., hogy igazabbak legyenek a gondok. Lenin! Szavadba bújnak mind ragyogni, maguk kis vágyát eldadogni: tiszták, csak ösztönösek, s demagógok. ugyonnrj ezüstsávos vörös nadrágban állt a fánál. A 2. dandár parancsnoka az imént esett el. A hadseregparancsnok Kolesznyi- kovot nevezte ki helyébe. Egy órával ezelőtt Kolesz- nyikov ezredparancsnok volt. Az újdonsült dandárparancsnokot odarendelték Bu- gyonnijhoz. A hadseregparancsnok állva várta a fa mellett. Kolesznyikov Alma- zovval. a politikai biztosával érkezett. — Szorongat bennünket a nyomorult — mondta a hadseregparancsnok vakító mosolyával. — Vagy győzünk, vagy megdöglünk. Másképpen nem lehet. Megértetted? — Megértettem — válaszolt Kolesznyikov és szeme kidülledt. — Ha pedig megfutamodsz, golyót kapsz — szólt hadseregparancsnok és mosolyogva fordította tekintetét a különleges osztály parancsnoka felé. — Igenis — szólalt meg a különleges osztály parancsnoka. — Gördülj, Kerék, (Kolesz- nyikov=kerekes) kiáltott félénken az egyik kozák a sorból. Bugyonnij gyorsan megperdült a sarkán és tisztelgett az új dandárparancsnoknak. Az pedig ellenzőjéhez emelte ifjasan rózsaszín öt szétterpesztett ujját, s verejtékezve megindult a felszántott mezsgyén. A lovak ott vártak rá, alig száz ölnyire. Lehorgasztott fővel haladt, kínos lassúsággal emelgette hosszú, gacsos lábát. A bíborvörös. természetfeletti esthajnalpir végig ömlött alakján. S a szétterülő földön, a pucéron sárgálló feltúrt mezőkön hirtelen nem. láttunk egyebet, mint Kolesznyikov keskeny hátát, tíimbálódzó karját és szürke sisakos lehorgasztott fejét. A küldönc elővezette lovát. Nyeregbe pattant és dandárjához ügetett anélkül, hogy hátrafordult volna. A lovasszázadok a Brodiba vezető országúinál várták. A szélben sóhajszerű „Hurrák'’ foszlányai jutottak el hozzánk. Szememhez emeltem a távcsövem és megpillantottam a dandárparancsnokot. sűrű porfelhőben forgolódott a lován. — Kolesznyikov támadásba vitte a dandárt — jelentette a megfigyelő a fa tetejéről, a fejünk felett. — Jól van — válaszolta Hugyonnij, rágyújtott és lehunyta szemét. A „Hurrá” elhalt. Az ágyúzás elfulladt. Egy eltévedt srapnel pukkadt szét az erdő felett. S meghallottuk a néma, nagy Icaszabolást. — Lelkemre való legény — szólalt meg a hadseregparancsnok és felállt. — Keresi a dicsőséget. Feltehető — kiránt bennünket. Bugyonnij kérte a lovát és megindult az ütközet színhelyére. A törzs nyomába eredt. Kolesznyikovot még aznap este sikerült meglátnom, egy órával azután, hogy megsemmisítette az ellenséget. Dandárja élén lovagolt magányosan, fakó ménjén bóbiskolva. Jobb keze felkötve csüngött. Mögötte tíz lépéssel egy lovas kozák vitte a lobogó zászlót. Az 1. század lomha vontatottsággal énekelt egy trágár nótát. A porlepte dandár végeláthatatla- nul vonult, mint a vásárra induló paraszt-szekerek sora. Valahol az oszlop végén pihegtek a fáradt rezesbandák. Azon az estén Kolesznyikov tartásából értettem meg a tatár khánok uralkodó közönyét, ráismertem benne a híres Knyiga, az önfejű Pavlicsenkó és a lebilincselő Szavickij tanítványára. (Fordította; Wessely László) ISZAC BABEL: A dandárparancsnok Demény Ottót Munka voltál (Leninről) Az erő nem egy fölemelt kéz nem csak eszmék nem is a jelszavak s nem a szakállad volt a lényeged megfontoltság ' taktika indulat és lehetetlen hogy ne értsék • munka voltál tevékenység iram a forradalom nem egy pillanat de te tudtad azt a pillanatot melyben a tettnek döntő súlya van és lehetetlen hogy ne tudnák mi állt mi bukott emberségeden lövetni s reménykedve tudni hogy a kínból a jövő megterem POSZOHIN ÁLMAI Üveg- és betonruhába öltözik az ősi Moszkva Ruganyos járású, szálfa termetű ember Mihail Poszohin, Moszkva főépítésze. I-Ialkszavúnak, szerénynek ismeri mindenki a környezetében, pedig ő bámulatos energiával építi saját emlékműveit Moszkvában, s .násutt a világon. Fontos hivatal, a moszkvai városi tanács várostervezési főigazgatóságának vezetője, tizenegy- ezer dolgozó munkájának Irányítója, de nem ez tette ismertté a nevét, hanem különleges tervezői tehetségének sok-sok világszerte megcsodált alkotása: a Felkelés léri magasépület, a Kreml Kongresszusi palotája, a Kalinyin sugárút új üveg- és neton épületei, a KGST-pa- lota Moszkvában, s a világ- kiállítás szovjet pavilonjai Montreáíban és Oszakában. S mint mondják a kollégái, ezek csak a főbb munkák, amelyek az ő tervei szerint, az ő közvetlen irányításával készültek. Most ismét nagy munkát fejezett be: elkészült Moszkva nagyszabású új általános rendezési terve, amely a következő évtizedek szovjet világvárosát vetíti elénk. Szőkébb csoportjával, kollégáival együtt évek óta dolgozott ezen az egész könyvtár- polcot megtöltő, súlyra is tisztes mennyiséget kitevő tervkolosszuson. A sokadik változat az, amelyikre most azt mondja: kész. De szavain érezni: a várostervező sosincs kész. Mihail Poszohin mindig az újat, a merészet keresi, most korunk legújabb divatja szerint üveg- és betonruhába öltözteti Dolgoru- kij ősi városát, ezt a fiatal óriást, Moszkvát. Évenként félmillió moszkvai költözik új lakásba — Valamikor, még csak ! ét-három évtizeddel ezelőtt is, — mondja a főépítész — a tiszta, csillagfényes estéken a Lenin-hegyről, ahol most a Lomonoszov egyetem karcsú tornyai hasítanak a felhőbe, jól lehetett látni a város határait. Ma már van egy másik magas pont is Moszkvában, az Osztanki- nói televíziós-torony, amelynek tetejéről még szebb látványt kelt a város. De bármilyen jó is az idő, bármi- íven jó is a szemünk, még a többszáz méter magas TV- toronyból sem látni el ma már Moszkva határáig. Ahol a horizont lebukik, ott is hunyorgó villanyfények jelzik: még az is Moszkva. Évente 120 ezer lakás épül a városban, januártól decemberig mintegy félmillió moszkvai költözik új, vagy a réginél tágasabb lakásba. Nagyságát tekintve Moszkva ma már egy kisebb ország. Másfélezer üzeme és hétmillió lakosa van. A város, amelyet a Kreml vörös csipkefalai határoltak egykor. óriásra nőtt. Most. északtól délre- negyven, nyugatról keletre harminc kilométert kell menni, hogy elérjük a város határát. Nyolcvanhétezer hektár a területe, több mint New Yorké, háromszor akkora, mint Londoné és kilencszer akkora, mint Párizsé. Mór nem nőhet tovább Ennek az óriásnak a terveit készíti, jövendő fényeit gyújtja rajzasztalán Mihail Poszohin és tervezőgárdája. Milyen lesz a város az ő álmaik szerint? A főépítész azt mondja, nem akarják mammutvárossá duzzasztani Moszkvát. Szigorú következetességgel törekszenek arra, hogy lehetőleg ne lépje túl a város a mostani határvonalat, a 109 kilométer hosszú autókörpályát, s a természetes szaporulaton kívül lehetőleg ne növekedjék Moszkva lélekszáma. Ezért az Iparfejlesztésben — mert nem mondtak le a célkitűzésről, hogy Moszkva a legfejlettebb iparral rendelkező szovjet város legyen — elsősorban a műszaki rekonstrukciót, az automatizálást tartják legfontosabb feladatnak. csak azokat az iparágakat feilesZtik. amelvek nem igényelnek nagy mennyiségű vizet, fűtőanyagot és villanyáramot. s nem ronriák a város levegőiét. tisztaságát A iövő Moszkvaiénak a precíziós műszergyártás a rá- dióelektron'ka. a kevés anyagot, nagy szakértelmet és sok munkát kivánó iparágak lesznek a sajátos ipari névjegyei. Ezeken kivül csak a helyi szükségleteket kielégítő, szolgáltató ágazatok fejlesztését engedik, a többi iparvállalatot fokozatosan kitelepítik majd a városból. Az ipari főiskolák, kutató intézetek közül is csak azok maradhatnak Moszkvában, amelyek kapcsolódnak a város sajátos ipari arculatához. A legszükségesebb igényeket kielégítették A tömeges lakásépítés útkereső időszakának tartják azt a másfél évtizedet, ami az első ilyen lakótelepek — a híres délnyugati városrész — megjelenése óta eltelt. Akkor másodrendű volt a külső, s elsőrendű feladat, hogy egészséges, kellemes, kényelmes otthonokba költöztessék a zsúfoltan, rossz körülmények között lakó embereket. A hatalmas vállalkozásnak megvan az eredménye; Moszkvában ma már nincs pincelakás, mint a világ oly sok nagyvárosában, az egészségügyi és szociális szempontból legszükségesebb igényeket kielégítették. Ám a lakáskérdés még Moszkvában is nagyon elevenen társadalmi gond. Csakhogy a lakást kérők között ma már mind többen vannak a ..második”, a ..harmadik” igénvlők: azok, akik egvszer már kaptak lakást évekkel ezelőtt, de most tágasabbra, kényelmesebbre szeretnék cserélni. A várostervező most már lélegzethez jut. Többet adhat már nemcsak a kényelemnek, hanem a szemnek is: változatosabb, mozgalmasabb városképre törekszenek. Poszohin és munkatársai nagy energiával dolgoznak a lakásépítés ipari módszereinek további tökéletesítésén. Mert a házgyárakról, az előregyártott elemekről nem mondhatnak le, a lakásépítés jelenlegi ütemét tartani akarják. Már formálódik a megoldás: nem egyedi típustervek, hanem tipizált alkatrészcsaládok felhasználásával szinte márklin-szerűen építik majd az új házakat, amelyeknek csak az építőeleme lesz tipizált, a ház külső formáia azonban olyan változatos és gazdag, amit csak a tervező fantáziája megenged. Szakítottak a négv-öt emeletes — most már alacsonynak számító — lakóházak építésével is: a jövő Moszkva iában az új lakóépületek 85 százaléka 8— 15 emeletes lesz. az épületek 15 százaléka pedig 15 emeletnél magasabb. Ugyanakkor azonban nem zsúfolták tele az utcákat toronvházak- kal. csak oda építenek, ahol emeli a város kénét, s nem hat nyomasztóan az itt élő. vagy megforduló emberekre. Amerre Majakovszkij muta’ Sok öreg kiszolgált épületet fokozatosan lebontanak Moszkva szívében. Arra azohban vigyáznak hogy az építészeti értékek, a szellem építőkövekbe foglalt kincsei hibátlanul megmaradjanak, sőt a nagyarányú rekonstrukciós munkák után eredeti díszükben . pompázzanak. Sok ilyen értékes épültt, műemlék azonban „rossz helyen” áll, akadályozza a kanyargós utak kiegyenesíté- sét, megszélesitését. Ezért, ahogy a főépítész mondja* most ismét foglalkozni kezdenek a házak átgörgetésé- nek gondolatával, mint annakidején a Gorkij utcán tették. Ismét verbuválják az akkori „nagyüzemi” házgör- getések munkásait, irányító szakembereit. Az egyik tervező-irodát megbízták, hogy új, hatalmas erejű görgetőapparátusokat, gépeket szerkesszen. Az egyik átgörgetésre kiszemelt ház a Prága étterem épületmonstruma az Arbat téren. Mellette már szabaddá tették a szomszédos telkeket, s a moszkvaiak kíváncsian várják, gurul, vagy nem gurul a Prága. Mert még nem dőlt el véglegesen a sorsa. A görgetés ugyanis nem olcsó mulatság, csaknem annviba kerül, mint egy hasonló új ház felépítése. Mégis inkább Pörgetnek majd, mint rombolnak és újat építenek — mondják sokan —, mert hiába építenék meg még egyszer hasonmását, ugyanaz lenne és mégis más. Majakovszkij távolba néző, messzire mutató szobra látszik Mihail Poszohin szobájából, a város kontúrjai, amelyek az ő rajzpapírján alakulnak, formálódnak. Szathmáhi Gábor
