Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-06 / 261. szám
1970. november 6. SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP Régészeti és néprajzi kiállítás Kunszentmártonban Az Országos Múzeumi Hónap keretében rendezték Kunszentmártonban „A kerámia története az őskortól napjainkig” c. kiállítást, a kunszentmártoni járási tanács vb művelődésügyi osztálya, a kunszentmártoni nagyközségi tanács vb és a szolnoki Damjanich János Múzeum rendezésében. Az ideiglenes kamarakiál- lítás két részből áll. Az első — régészeti rész — megismerteti a látogatókat az edényművesség kialakulásával és fejlődésével az újkő- kortól a középkorig bezárólag. Kézzel formált durva edények, korongon készült kerámiák, plasztikusan díszített, festett és mázas tálak, korsók, poharak háztartási edények és kultikus célt szolgáló művészi kivitelű kerámiák illusztrálják Kunszentmárton környékének régészeti múltját. A kiállítás második részében a Kunszentmárton környéltén gyűjtött néprajzi anyaggal ismerkedhet meg a látogató. A tárgyak nagyobb része a századfordulón és a XX. század első évtizedeiben készült A háztartásban használt edényeken kívül a kiállított díszkerámiák mutatják be Kunszentmárton paraszti és a múlt század vége felé erősen polgáriasodé ízlését. A kiállításban felállított konyharészlet természetes környezetében mutatja be a kanosokat, tálakat, fazekakat, tárolóedényeket. A díszes, írásos pálinkás bütykösök, komacsészék, csalikorsó a rendkívül változatos díszítőtechnikát és formagazdagságot illusztrálják. A néprajzi kiállítás betekintést nyújt Kunszent- mártón fazekasmentereinek munkájába is. A szegedi származású Fodor György és fia, Fodor Mihály, Bozsik Kálmán dísztányérjai, vázái, kancsói, korsói, virágcserepei mind a virágzó fazekasság bizonvítékai. Vaday Andrea muzeológus Pokoli tudósítás BODNÁR ERIKA . LENCZ GYÖRGY A ma esti tévéjáték, a Trenyov: Gimnazisták című regényéből készült tévéjáték főszereplői — szolnoki színészek. A mai televíziós bemutató jó alkalomnak kínálkozik, hogy most már jobban is megismerkedjünk velük. Színészházaspár a szolnoki Szigligeti Színházban; ahová, ahogy vallják, nem egyszerűen csak tagnak jöttek, hanem nagyszerű művészi feladatok sikeres megoldásának vágyával. És örömmel. Eddigi életútjuk a fővároshoz kötötte őket — ma sem szakadt meg a kapcsolatuk vele. Színészi pályafutásuk első állomása vidék: „néhány hónap telt el csupán, de máris szívünkhöz nőtt e mozgalmas, dinamikus életű Tisza parti város." Ma még csak egy szép négyszö- ket, a színház és a Magyar utcával bezárt négyszöget vették „birtokba”, de szeretnének valóban feloldódni a város szellemi, kulturális életének közegében is. Nem könnyű, sok a munka, a művészi feladat. Különösen a feleség foglalt. Kisebb szerepekben a közelmúltban többször is láthattuk különböző tévéjátékokban, legutóbb például az Eklézsia-megkövetésben á szolgálólányt alakította, de ezeken túl ott a film. Sándor Pál Sárika, drágám című filmjében női főszerep — éppen most forgatják a filmet, s talán még ebben az évszakban el is készül. A többrészes Kózsa Sándor című televíziós filmben szintén szerepel. „Szerepek, szerepek. szerepek — ez minden álmom. Lehetnek romantikusok is, hisz mindketten — Gyuri és én is romantikus lelkek vagyunk. Imádjuk Chopint és a romantikus zenét. Zene nélkül el sem tudnánk képzelni az életünket” — vallja szenvedéllyel Erika, a feleség. Szőke, törékeny alkat, de megjelenése határozott. Derűs vidám, ahogy a családi élet játékos drámáiról beszél. Mert ott is akad konfliktus. „Főképpen szerepekről vitatkozunk. Ilyenkor nincs pardon, kíméletlenek vagyunk. Kérlelhetetlen kritikusai egymásnak." Szeretnénk a számunkra is igazán bemutatkozásnak számító Szakonyi darabban, az Adáshibában minél tökéletesebbet nyújtani, elvégre szolnoki színpadon ez lesz az első nagy próbánk. A későbbi távlatokról szólva pedig szinte szemérmesen jegyzi meg a férj: „A nagy álmom Csehov. Csehovoi játszani: számomra a gyönyörűség lenne. A poézisét t- szeretem." Lencz György mint ifjú, lelkes poéta szerepel a szovjet darab szolnoki előadásában, verset olvas. Gyenge verset, de meglepően szépen. „Nagyon szeretem a verseket, természetesen a jő verseket. Otthon egymásnak is szívesen mondunk Adyt, József Attilát és Juhász Ferencet. Ez a mi családi játékunk, szórakozásunk. A versmondás. Szeretnénk, ha ha másoknak is elmondhatnánk kedvenc költeményeinket. Különösen fiatalok közé mennénk szívesen, klubokba is, ahová hívnak bennünket." Majd a villámbeszélgetés mintegy befejezése képpen Bodnár Erika még hozzáteszi: „Mi Szolnokon szeretnénk otthon érezni magunkat, jóllehet állandó lakásunk, Pest.” Húsz órakor, mint Irina és Pável jelennek meg a képernyőn. V. M. A finn-ugorok és más ázsiai népek őstörténetét kutató Török Sándor kecskeméti amatőr etimológus választ adott több tisztázatlan mitológiái kérdésre, így arra is, hogy miért ördög az ördög, s hogy milyen színű pokol- fajzatok vannak? Az akkori istenekkel kell kezdeni — magyarázza a fiatal kutató —, hogy megértsük e pokoli ügyeket, ősi belső-ázsiai szokás szerint az égtájakat színekkel jelölték. A rekonstruálható legrégebbi czínjelzés-rendszer az időszámításunk előtti 2000 körüli időből- származik. E népek égtáj-színek szerint „osztályozták”, helyezték el isteneiket, csakúgy, mint más népeket, valamint a különböző jogokat élvező csoportokat az anyajogú nagycsaládon belül. Főistenük mindig az előkelő északi fehér oldalon székelt. Az ugyancsak előkelőnek, kiváltságosnak számító nyugati vörös oldal a tűz — vagy napisten, a keleti kék oldal pedig az időjárás, szél, ég, levegő istenének helye volt. Az utóbbiról a finnugor mondavilág is azt tartja, hogy „kék hegy ormán kék palotában lakik”' s végül amelytől a legjobban rettegtek: a föld, a sötétség, a 2 alávetettek, az alvilág, a gonoszság istenét a déli fekete oldalra helyezték, képzelték el. Az északi népek például a tőlük délebbre lakókat mélységesen megvetették, mert azt tartották róluk, hogy az alvilág isteneinek szolgálatában állnak. Viszont a nagycsalád ülésrendjében a férfiak helye volt a déli fekete oldal. Innen hát az ördög fekete színe., Ám ez csak az anyajogú. illetve a vadászó-gyűjtögető társadalmakban volt így. Az apa jogú. társadalom kibontakozásával megváltozott az égtáj-szín jelzés szerinti addigi rangsorolás. A gonoszság fekete jelképe is átváltozott vörös-re; áttolódott a vörös oldalra, amely a nők helye volt a családban, s amely már megszűnt előkelőnek lenni. Annál érdekesebb, hogy később, a keresztény mitológiában mégis a letűnt „fekete ördög” került jobban előtérbe. Egyes kisebb népcsoportoknál viszont nem a fekete és nem is á vörös, hanem a fehér volt a gonoszság, az ördög színe, ami azzal magyarázható, hogy e népek égtájokba való beállása éltéit az előbbitől. Például a malabári szigetlakók fehér ördögére már Marco Polo, a híres világutazó is felfigyelt, de nem adott rá magyarázatot. Tiszántúli tsz elnökök Jászboldogházán A Debrecen Pallag-pusztai szövetkezeti vezetőképző tanfolyam huszonkilenc hallgatója a jászboldogházi Aranykalász Termelőszövetkezet gazdálkodását tanulmányozta november 4-én. Huszonhét elnök és két elnökhelyettes, Borsod, Szabolcs, Hajdú-Bihar, Szolnok megye közös gazdaságaiból volt kíváncsi a sokat hallott szövetkezetre. Megtekintették a szarvasmarhatenyésztő telepet és a fellendülőben lévő lótenyészetet. A tapasztalatcserén részt vettek a szolnoki tsz szövetség képviselői is, s körükben élénk vita zajlott le a szövetkezeteket foglalkoztató gondokról. A Jászboldogházán látottak egyébként egyértelműen megnyerték a látogatók tetszését. Jobb munkakörülmények Az utolsó simítások a torontáli szőnyegen. Már új otthonában működik a békésszentandrási Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezet öcsödS részlege. A több mint 300 ezer forint költséggel épített új műhely- csarnokban az eddiginél jobb körülmények között dolgoznak a szövőnők. Figyelő szemek kísérik a sebesen „száguldó” szálakat. Munkásőrök a Volánnál A Munkásőrség Országos Parancsnoksága és a Volán Tröszt közötti megállapodás értelmében megyénkben is segítettek a munkásőrök az őszi szállítási munkákban. Két csoportban, összesen harminchármán, egy-egy hónapig dolgoztak a Volán 7. számú vállalatánál. A munkát tegnap befejezték, búcsúztatásukon Kerekes Ferenc, a vállalat igazgatója köszönetét fejezte ki a munkásőröknek. Szombaton este tartja nyitó előadását a Madách Színház új stúdió-színpada. A „Négyszemközti Színpad elnevezés joggal illeti meg, hiszen 80 személyes nézőtere eleve biztosítja az intimitást. Az első bemutatón „Magyar játékszín” címmel két egyfelvonásost állítanak színpadra: A bicikli csomagtartóján jobbra-balra csúszkált a pla- kátköteg. öreg, rozzant gép volt. Egyik pedálja hiányzott, már csak a tengelye volt meg, fényes a sok taposástól. Az út lejtős volt és népiden. A mező zöld, és virágos tarka. Kopott fehér ingemen szikrázott a nap és nyomában verejték csörgedezett hátam árkában. Az öreg tragacs minden gödröt százszorosán érzett. Pedig az út lépten nyomon tele volt gödörrel. Még a tankok és járművek áradata törte fel, a háború utolsó futamában. Egy nagyobb huppanót nem tudtam kikerülni, mert elméláztam és amikor észrevettem, már késő volt. Elszakadt a spárga és a csomagtartóról lecsúszott valamennyi plakát. — Na, jól nézek ki! — és káromkodtam. Nekitámasztottam biciklimet az útmenti eperfának, aztán rakosgatni kezdtem a plakátot egymásra. Elkeserített a küszködés, mert a szakadt spárga már nem érte keresztül a plákát- köteget. Nadrágom egyik zsebét hasogattam csíkokra, megfontam kétrétűén, s hozzákötöttem a madzaghoz. Sikerült. Vidáman tekertem tovább a pedált és dúdoltam együtt a madárcsicsergéssel. Ügy kerekeztem, mint aki se lát, se hall, .mert körülöttem fa, rét, s még a rázós út is mind egyszerre énekelt. Csak azt vettem észre, hogy motorbicikli futott el mellettem és nyomában papírlapok röppentek szét. Leugrottam a gépről s felvettem közülük egyet. „Szavazz a hatos listára” Végig szaladtam a röpcédulán. A motor pótüléséről visszanézett az ismeretlen férfi, és mosolygott. Ügy figyelt, mintha elismerést várt volna,. Elnevettem magam, és kajánul a jól ismert karjelzéssel integettem neki. Magam is megrémültem ettől, de már késő volt. Megfordultak a motorosok. Erősen taposni kezdtem a pedált. A, félelem görcsösen rángatta lábamat. Úgy éreztem magam, mint egyszer álmomban, amikor . mene-, külni akartam az üldöző elől, de minél jobban erőltettem a futást, annál lassabban haladtam. A motor megelőzött, és keresztbe állt az út közepén. Fülemben, torkomban, agyamban éreztem szivem minden ütését. Sehol egy teremtett lélek. Mindenütt csak a tarka mező. Éppen olyan, mint a plakátokon, amelyek a csomagtartómon rázódnák és csúszkálnak. Ki akartam kerülni a motort, mintha mi sem történt volna. Jobbra fordítottam a kormányt, lementem az árok szélére. — Állj csak meg komám! — szólt rám a vezető, és mindketten elém léptek. A süketet tettem. Tovább kerekeztem. A sokszínű mező villámlott és elsötétedett. Lábam rángatta a hajtókart. Az egyik férfi elkapta a csomagtartóm. Szinte úgy szédültem le a bicikliről. — Mi baj van, öcskös? — kiálltott az az ember, aki az imént a hátsó ülésen ült, s akinek visszaintegettem. Dermedten álltam, s jobban kínlódtam, mint a kalitkába zárt madár. Nem jött hang kiszáradt torkomra. — Hozzád beszélek, hé! — S a másik férfi megfogta biciklim kormányát, és úgy nézett velem farkasszemet. Álltam a nézését. Ettől valahogy megbátorodtam. — Nem kaptam el tekintetemet, egyenesen a szemébe meredtem szótlanul. — Mi bajod — kérdezte ismét. Még mindig nem válaszoltam, csak szemmel mondtam valamit. — Mit mutattál az előbb? •— Ha nem tudná, nem kérdezné — feleltem a félelemtől határozottan. Némaság csengett fülemben. Az idegen férfi elengedte biciklim kormányát. Aztán kikapta szemét a tekintetemből. — Na csak azért! — mondta lejjebb engedve a hangját. — Ha bajod van szólj, elintézhetjük. Aztán megfordították a motort, néhány pillanatig berregtették és elindultak. Nyeregbe ültem én is, és hajtottam tovább. Remegésem nem akart szűnni, csak ahogy torkomban csillapult szívverésem úgy tértem magamhoz. Beértem a faluba. Az ismerős udvarra fordultam és leugrottam a gépről. Ekkor már jött a házból a párttitkár. Kezet szorítottunk. — Szabadság, Takács elv- társ. Mit hozott? — kérdezte. — Plakátokat — mondtam. Azt üzeni Dóczi elvtárs, jó magasra ragasszák, hogy ne tudják letépni. — Csak bízza ide, elvtárs. Egy pohár vizet kértem. Mohón kiittam, mint a lázas beteg. Minden korty után éreztem, mennyire csillapít. Lábamból kiállt a remegés. Indultam. A párttitkár mégeauszer utánam köszönt. — Szabadság, Takács elvtárs! Mentem a következő falu felé. A madarak dala újra nyoé momba szegült. _ „ Volt egyszer egy bicikli
