Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-25 / 276. szám
1970. november 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Egy orvosi előadás ürügyén Munkásnők a járműjavítóban A szolnoki járműjavító nő- dolgozói részére a napokban szervezett először ismeretterjesztő, egészségügyi előadást ■ szakszervezeti bizottság. A kétszáznál több lány és asz- •zony közül mindössze tizennégyen jelentek meg. — Semmi esetre sem a nők érdektelensége volt az ok — mondta Varga Erzsébet, a szakszervezeti bizottság nőfelelőse. — Sokkal inkább az, hogy üzemünkben nem egy-egy ismeretterjesztő — Az üzem százhatvan fizikai munkakörben foglalkoztatott nődolgozójának milyenek a tisztálkodási lehetőségei? A személykocsi osztály kocsimosó szocialista brigádjának vezetőjével, Országh Ferencnével beszélgettünk • erről. — Tulajdonképpen semmi 'panaszra nem lehet okunk, mégsem vagyunk elégedettek. A gyönyörű új szociális létesítményünk női zuhanyozójában tizenegyen vagy ti- zenketten fürödhetnek egyszerre. Ha az ember nem ér jfel az elsők között, egy, Kovács parancsot adott, hogy Farkas őrnagyot azonnal értesítsék és rohant a helyszínre. Útközben felszedett két erdésznek álcázott rendőrt. Mire odaértek a kollégiumi őr a bejárat előtt állt. A lányt a társalgóban fektették le. Már kijött hozzá az orvos is.-r A kollégium legszebb lánya... — mondta a portás. — A Saci? — kérdezte Kovács. — Igen... Tetszik ismerni? Zsoldosék a folyosón várták. — Gratulálunk hadnagy úr — mondta Zsoldos. — örülök, hogy elfogták a sza- tírt. Méghozzá bravúros nyomozással... Kovács, ha indulataira hallgat, szájon vágja. De úgylátszik még győzte cérnával, bár érezte, hogy nem soká bírja. Nem szólt egy szót sem. Végre az orvos szólt, hogy bejöhetnek. — A fejen kemény tárggyal okozott zúzott seb. Nem veszélyes. Miután komplikációktól és főleg az idegrendszeri következményektől tartani lehet, kórházba szállíttatom. — Kihallgathatom ? — Kíméletesen, kérem... Most adtam neki egy nyugtató injekciót. előadás keretében foglalkozunk a nők egészségügyi helyzetével, hanem minden nap. A nyolcórás üzemorvosi rendelés keretében naponta két-'két órás nőgyógyászati, sebészeti, fogászati, belgyógyászati és röntgen szakorvosi rendelésünk van. Az üzemorvos pedig rendelési idején túl, gyakran végigjárja a munkahelyeket és helyben válaszol a különböző kérdésekre, tanácsokat ad. mésfél órába is beletelik, míg rákerül a sor. Ki tudja, ezt kivárni, amikor valamennyien sietünk haza? Igaz, zuhanyozó más osztályokon is van, de a zsúfoltság ott sem kisebb. — A másik panaszunk pedig az — veszi át a szót az egyik brigádtag, Mák Lajos- né, — hogy nagyon magasra tették a fürdőt. A harmadik emeletre az idősebbek, meg a terhesanyák ugyancsak meggondolják, felkapaszkodjanak-e? Szinte mindegyik szakszervezeti ülésen kértük, költöztessenek le minket az első emeletre, a férfiak helyére. 6,50—6,.70-et is — mondja a legfiatalabb brigádtag, Farkas Regina. Én Abonyból járok be, mert megéri. Hat hónap alatt már kétszer kaptam 200—200 forint jutalmat. — Jól el is látnak minket, még fogkrémet, fogkefét, tejet, cukrot és teát is kapunk, de a cipővel állandóan bajban vagyunk.. A nehéz férfi bakancsot nem bírja a lábunk, a női pedig, amelyet két év kihordásra adnak, fél év alatt tönkre megy. Nem győzzük talpaltatni. Nem újkeletű panaszunk ez, csak valahogy mindig elsikkad. A védőruhát mihelyt meghibásodik, kicserélik, a cipőt nem. Felülvizsgálhatnák ezt az intézkedést — tolmácsolja a brigád kérését Kalmár Ignácné. — Azon az egészségügyi előadáson biztosan hasznos dolgokat mondott az orvos. Ha lesz időnk, a legközeleb- bire mi is elmegyünk. De ha okosabbak is leszünk, a gondunk csak a régi marad, mert a rossz cipőben ugyanúgy fázik a lábunk. Varga Erzsébet míg a gyárkapuig kísért, ezt mondta: — Az asszonyoknak igazuk van, hiszen az üzemorvos nem tudja orvosolni az összes munkából adódó panaszukat. Arra, hogy többen kapjanak védőételt, meleg pufajkát, hogy gyakrabban cseréljék az elhasznált bakancsokat, s hogy változtassanak a fürdők elhelyezésén, ő is és én is javaslatot tehetünk. Intézkedni a vállalat gazdasági vezetői tudnak. Horváth Mária Űj gépek, új9 meg új Jeladatok A szerény kis ünnepség majd minden résztvevőjének őszül a haja, vagy teljesen fehér. Férfiak mind, ezelőtt húsz, vagy tizenöt évvel a férfiembereket kérték, választották meg erre a munkára. Kitartó, fizikailag és szellemileg is sokat követelő megbízatás volt az, s most is * annak tisztelik. — Amikor húsz évvel ezelőtt szóltak nekem — mondja az egyik emlékező, hogy ez lesz a társadalmi munkám, s vállaljam csak el, bíznak hozzá, — magam azt sem tudtam, eszik, vagy isszák-e? Nem is látott bennünket akkor sem, s még néhány év, vagy akár egy évtized múlva sem szívesen sok vezető. Olykor még mostanában is előfordul, hogy nem veszik jó néven a figyelmeztető, óvó szót. Dehát húsz év alatt sok keserves baj közepette mi már megtanultuk, hogy dolgozni kell. Az emberekért. __ Három hete történt. Hazamegyek egy este a munkából, hát sír az asszony. Mondom, hogy mi baj, de csak sír, s egy levelet mutat. A munkahelyemről, a bizottságtól írták. Az asz- szonynak. Köszöntötték őt, s megírták neki, hogy én két évtizede már fontos társadalmi munkát végzek. Ne haragudjék hát. ha sokszor későn megyek haza. A munkatársaim érdekében van ez. Értsem meg olyan jól, ahogyan eddig. — Szégyellem, de a saját példámmal mondom el, milyen nagy dolog az a mi hivatásunk. A jómúltkorában velem is történt egy kis baj. Akkor gondolkoztam sokat: jobban oda kellene figyelni a munkásra. Észrevenni kis bajait, s addig segíteni, míg meg nem történik a nagy! — Már nagyon megöregedtem, de szeretnék még húsz évig dolgozni. Egyre jobban megértenek már — dolgozók, vezetők. És mégis egyre többet kell tennünk, hiszen a technika mér- földes méretekben fejlődik. Mindig új meg új gépek, berendezések. Üj meg új feladatok.^ Kedden a szakszervezetek megyei tanácsának székházában ünnepélyesen megemlékeztek a szakszervezeti munkavédelem huszadik évfordulójáról. 1950 telén határozott úgy a kormány, hogy e fontos munkát a szakszervezetek kezébe adja. A megjelenteket — azt a tizennyolc munkavédelmi felügyelőt, akik 20—15 éve dolgoznak e szép társadalmi munkakörben! oklevéllel jutalmazták. i — sj — Zöldi szónokolt: — Rosszul tájékoztatják a sajtót. Itt tenni kell valamit. Ambrus úr leszállt a közel- keleti kérdésről. Most még Terebesi is elismerte, hogy formában van. — Világos ez, kérem. Az igazi tettes valaki olyan, akit kínos lenne leleplezni. Keresnek hát egy madarat, egy nimolistát, akire rávarrják a dolgot. — Uraim! Én kinyomoztam, hogy ez a Borzák nem is lehetett a tettes — mondta Zöldi, aki ezúttal eddigi fenntartásait félretéve Ambrus úr asztalához telepedett. — Az ipse kórházban volt. — De hol van Kerekes? — Kérdezte valaki. — Felhívom! Tegnap adott egy nyilatkozatot, hogy a Népfront bizottság köszönetét fejezi ki a rendőrségnek. Gratulálok neki — mondta Zöldi, aki mindig irigyelte Gergely bácsi népszerűségét. — Kerekes Gergelyt kérem... Kézcsókom! Gergely bácsi? Kiváló századot, szakaszt, és rajt avattaK a laktanyában. A parancsnok egymás után olvasta a neveket: ...Nagy Pál, Fehér Zoltán, Sárfalvi Péter... Összesen huszonhármán álltak ki az alegység elé... „Önöket a honvédelmi miniszter elvtárs a néphadsereg kiváló katonája címmel tüntette ki”..* hallották Németh Károly főtiszt hangját. Huszonhármán vették át a jelvényt, pedig huszonnégy név hangzott el. Kovács András tizedes hiányzott. Amikor vége volt az ün- sepségnek nyolc katona nevében Fehér Zoltán kért kimenőt. A városba mentek, a kórházba. Ott feküdt Kovács tizedes betegen, ott adták át neki a szép jelvényt. Nem tarthattam velük, idő sem volt a kérdezősködésre. Egy hónappal később viszont sikerült találkoznom a beteggel. A parancsnok szobájában beszélgettünk. Kovács tizedes egy éve vonult be, a jászsági tanyavilágból. Eleinte félszeg, magába zárkózott volt de társai vitték magukkal és hamarosan a legjobbak közé tartozott. Órákig a v'zes lövészárokban — Fogékony, jő szellemű fiatal. Mindig segítőkész* nincs az a feladat, amelyet meg ne oldana — jellemezte röviden a parancsnok a szőkehajú tizedest. — Rajparancsnoknak tettük meg. — Hogyan került a kórházba? — Egy kis meghűlés, semmiség volt az egész — szabadkozott Kovács. A parancsnok azonban más véleményen volt* — Néhány napos eső zavarta meg a vizsgákat, többek között a lövészetet is. Kezdte a történetet a parancsnok. ...A rajban akadt két katona, akiknek nem sikerült — Rosszul van — hallotta Kerekesné hangját. — Amikor meghallotta, hogy mi történt, kapott egy szívrohamot. Tudtam én, hogy ez lesz /a vége... De bocsánat, most jött az orvos... — Mi van? Beolvastál neki — kérdezte Terebesi a visszatérő Zöldit. — Az öreg szívrohamot kapott. Lillácska, ezúttal seszínű hajával felsírt a kávégép mögött. Mindenki meghallotta. Lillácskának jól jött ez a hír. Ez a sírás már régen kikívánkozott belőle. Reggel hívta Karcsit az egyetemen. Visszaüzent, hogy nem hajlandó a telefonhoz jönni. Pedig Lillácska most tényleg ártatlan volt. Este tízkor otthagyta Zita társaságát, hogy otthon legyen, ha netán Karcsi keresi, ha mégis eljönne. Zöldi felment Kovácshoz. — Drága, sógorom, ugye nem várod meg, amíg kidoblak? — kérdezte Kovács, mert rokoni minőségben a a szintet elérni. — Kovács minden szabad idejét rájuk áldozta. Kimenője helyett a lőtérre ment velük, gyakoroltatta a célzást. Kovács állandóan ott feküdt a tüzelőállásban, s a katonák váltották egymást. Az eső közben nem akart elállni. Befolyt a tizedes alá, áztatta felülről. Vizsga lázrózsásan — Tizedes elvtárs, csináljuk mi ezt magunktól is. Álljon fel, mert megfázik — mondogatták a katonák. A tizedes csak bólintott és kérte a következőt Aztán eljött a vizsga, — számadás napja. Kovácsnak alig lehetett hallani a hangját. berekedt. A gyengélkedőre küldték, de visszatért a lövészetre. — Néhány tablettát adtak — mutatta mosolyogva a gyógyszert. A raj kiváló lett. A szóbelire másnap került sor. Utolsónak ment rajából. Bíztatta, segítette társait még az ajtó előtt is. Végül ő következett. Lángolt az arca, amikor belépett. Mozgása lezseré bb volt a szokottnál. De aztán megemberelte magát és a kérdésekre adott válaszai kiválóak voltak. — Alezredes elvtárs kérek engedélyt távozni — állt fel, de a hátraarc már nem sikerült. Elvágódott. Azonnal orvost hívtak és a kórházba szállították... Köztük volt a helyem — Ezért hiányzott az ünnepségről. Súlyos tüdőgyulladást kapott. A gyengélkedőn csalt, a lázmérőt nem tette a hóna alá. Ez volt első fegyelmezetlensége a katonaságnál. Nem is marad büntetlenül — mondta szigorúan a parancsnok, majd egy papírlapot tolt elém, rajta egy kis szöveg: szakaszparancsnok lesz. Persze csak ha teljesen rendben lesz. — ml — szolgálati szabályzat sem tiltotta meg a gorombáskodást. — Megyek... Csak azt akarom mondani, hogy kicsináltátok az öreget. — Kicsodát? — Gergely bácsit. Amikor meghallotta, hogy mi történt, infarktust kapott. — Azonnal odamegyek — ugrott fel Farkas. Kovács követte. — Kérem szépen az urakat... Hagyják békén ezt az embert — sírt Kerekesné — Ennek ez lesz a halála. Negyvenöt év óta csinálom mellette. 'Néha már azokat az asszonyokat is irigyeltem, akinek szoknya után kajtat az ura... ' — Mi baj van, azt tessék mondani. — Az orvos szerint semmi komoly. Csak egy kis szívidegesség. De én nem hiszem. Ha látták volna. Mintha az ő lányával történt volna... — Jobbulást kívánunk neki. Tessék megmondani, hogy Farkas őrnagy volt itt... — Kicsoda? Na várj csak! — harsant az öreg hangja és megjelent az ajtóban. — Atyus... Feküdnöd kell... Nem szabad felizgatnod magad... — Hagyjál, anyus... Mondd fiam, miért csaptatok be? Nem bíztok bennem? Húsz éve nem tudom elhitetni veletek, hogy hozzátok húzok? Csak azért, mert értelmiségi voltam? Ma már hülyébb vagyok, mint egy segédmunkás... Ha netán ez lenne a baj... Kitegyem nektek a lejkemet? — Mindent megmagyarázok Gergely bácsi... — mondta Farkas és elfordult. Nem nézett vissza úgy szólt hátra: — De most sietnünk kell. Ha felkel, mindenképpen jöjjön be hozzánk... (Folytatjuk) Itt gyorsabban kopik a cipő ' A takarítóhők erős, savas, lúgos anyagokkal dolgoznak. Védőkesztyűvel és gumicsizmával mindnyájukat ellátják, védőételt azonban a 20 brigádtag közül csak heten ■kapnak. Igazságtalannak ér- ífcik ezt az elosztást. ' A nehéz fizikai munkát •végző kerékpucolók tizenhármán vannak. Brigádjuk öt éve nyerte el a szocialista címet. Az asszonyok fele már négy, öt, hat éve dolgozik a hqlygn. A vagonokról leége- tilc, majd drótkefével szedik de a rozsdát. Inkább jó tüdőt, mint nagy fizikai erőkifejtést igényel ez a tevékenység. Állandóan rozsdapor felhőben dolgoznak. Nem nőknek való munka, tudják ezt a vezetők is, meg ők is. Mégis vállalják, sőt sok belépő kifejezetten ebbe a brigádba kéri magát. Olyanok is, akiket később más, könnyebb munkára elhelyeznek, gyenge fizikumuk miatt. — A jó keresetért vállaljuk. A régieknek 8,20—7,50 forint az órabére, az. új belépőknek megadják 6 ŐSZ FERENC t <o> <Ö> ÜYokXoZ 13. Saci kábultan ült egy fotelben. \ — El tudja mondani, hogy mi történt? — Sétáltam a kertben... Egyszerre előttem termett valaki. Lefogott. Durva szavakat mondott! Sikoltani akartam... Felemelte a kezét, úgy láttam, egy kő volt benne... Azt mondta: „csak ezt érdeműtek” és ütött. Aztán nem tudom mi történt... — Milyen volt az arca? " Fiatal? Nem ismerte? — Fiatal ember volt... Vad volt az arca... Nem tudom, rémlik, mintha láttam vdl- na valahol... Talán itt, az egyetemen. — Lehet, hogy egyetemista? — Lehet... Az első éveseket alig ismerem... Megjött a mentő. Kovács kirohant az orvoshoz: — Feltétlenül szükséges, hogy elvigyék? Ügy látom a seb nem veszélyes... Talán a társai körében jobb lenne... Saci meglátta a mentőket: — Nem... Ne vigyenek el... — sikoltott. — Nyugodjon meg... Nem is akartuk... Kovács miután Sacit lefektették és megszervezték mellette az ügyeletet, behívta Zsoldost és néhány társát a társalgóba. — Holnap alkalmat kell, keresni, hogy Ildikó mindenkit végignézhessen. Az lenne jó, ha Saci is olyan állapotban lenne... — A rektorral kell megbeszélni. Délelőtt felsorakoztatjuk az egész társaságot. Nemsokára • megérkezett Farkas őrnagy is. Átvette a nyomozás irányítását. Kovács félrehívta Zsoldost: — Hol van Ildikó? — Elküldtem lefeküdni. Nagyon kiborította a dolog. Kapott egy sevenál injekciót... — Lehetséges, hogy ez nem a mi szatírunk? — kérdezte Farkas. — Mindenesetre szokatlanul viselkedett. Az orvos szerint semmi nyom nem mutat arra, hogy erőszakot akár csak meg is kísérelt volna... Bízzunk benne, hogy délelőttre olyan állapotban lesz, hogy részt tud venni a vizsgálatban. Saci reggel pihenten és nyugodtan ébredt. Vállalta a feladatot. Ildikó is előkerült. Az udvaron felsorakoztatták az egyetem hallgatóit. A terepet a rendőrök körülfogták, ha netán valaki menekülni próbálna. Évfolyamonként és osztályonként létszámellenőrzést tartottak, beadták a hiányzók névsorát. Aztán elvonultak Saci és Ildikó előtt. • A kísérlet eredménytelen maradt. Egyik lány sem ismerte fel támadóját. Délután végig járták a helybéli hiányzókat. Semmi. — Ezekután nincs értelme, hogy maga visszamenjen az egyetemre.".. — mondta Kovács Ildikónak. — Engedje meg, hogy egy napig még ott legyek — kérte a lány. — Ahogy akarja... Délben értek a városba. Ahogy az emberek a rendőrautóba néztek, abból teljesen világos volt, hogy már mindent tudnak. A Levendulában újra telt ház volt Magasra tették a suhanyt Á kiváló cím ára
