Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-19 / 271. szám
1970. november 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kilencvenezer gépkocsi Mérlegen a MERCUR munkája Csepel egyik nagy vállalatának, a MERCUR személy- gépkocsi értékesítő vállalatnak a tevékenységét vizsgálta szerdai ülésén a XXI. kerületi párt-végrehajtóbizottság. Megállapították, hogy a kétségtelen előrehaladás ellenére, a legutóbbi években a személygépkocsi ellátásban változatlanul zavarok tapasztalhatók. A növekvő igényeket nem tudják kielégíteni, jóllehet az utóbbi két-három évben a vállalat mintegy 90 ezer gépkocsit adott el. Az áruforgalom fejlődését jól szemlélteti, hogy 1968-ban 20 640 gépkocsi talált gazdára, ebben az évben várhatóan körülbelül 43 700-at értékesítenek. A vállalat tehát 2—3 év alatt több, mint kétszeresére növelte az értékesítést. A negyedik ötéves terv időszakában a gépkocsiellátás valamelyest javul majd, azonban számolni kell azzal, hogy néhány típusban még 1975-ben sem tudják majd. az igényeket — sem meny- nyiségben. sem választékban kielégíteni. Az utóbbi egy-két évben egyébként erőteljesen növekedett a használt személygépkocsik forgalma is. 1968-ban nem egészen kétezret adtak el, ebben az évben több mint ötezer használt személygépkocsit értékesítenek. Tájékozódott a párt-végrehajtóbizottság a MERCUR vállalat fejlesztési lehetőségeiről is. A negyedik ötéves terv programjában szerepel egyebek között a csepeli üzem rekonstrukciója, s ennek során a kapacitást évi 35—40 ezer gépkocsi forgalmazására méretezik. Debrecenben és Győrben — 1973 végéig — cgy-egy új személygépkocsi telepet hoznak létre. Tervezik továbbá öt autószalon felépítését: Budapesten, a Martinelli téren már megkezdődött az alapozás, Győrött, Miskolcon. Debrecenben és Zalaegeszegen pedig hamarosan hozzálátnak az építkezéshez. Ezenkívül a használt személygépkocsiforgalom lebonyolítására vidéken több telephelyet, illetve kirendeltséget létesítenek. Levél Isztambulba — Budapesten nemrégiben megrendezett török napok alkalmából elismerést keltett a szekszárdi Balogh Adóm Múzeum török eredetű művészeti emlékeinek és a Tolna megyei törökös motívu- mú kerámiáknak a berriuta- '. tása. Az ünnepélyes megnyitón résztvevő dr. Mészáros Gyula, a szekszárdi múzeum igazgatója meghívta Ismail Soysalt, a Török Köztársaság budapesti nagykövetét és a török kolónia tagjait aszekszárd-palánki egykori török erőd helyének nyomkereső próbaásatására. Az ebből az alkalomból folytatott baráti beszélgetésen felmerült a tudományos kapcsolatok felvételének lehetősége az isz- tambyjji archeológiái, mit zeum és a szekszárdi múzeum között. A szekszárdi múzeum már el is küldte a két múzeum közötti együttműködést szorgalmazó első levelét Isztambulba. ADÁSHIBA A Szigligeti Színház bemutatója Az Adáshiba sikere valósággal végigsöpört az országon. Még fél év sem telt el az ősbemutató óta, és már csaknem valamennyi vidéki színházunk bemutatta, vagy készül a bemutatóra. Még a legigénytelenebb, olcsó sikerre pályázó zenés darabok sem dicsekedhetnek ilyen szériával... Mi a titka ennek a páratlan népszerűségnek? Mivel magyarázható ez a kirobbanó siker? Nehéz rá válaszolni. Nem azért nehéz, mert a darab értékei vitathatók, éppen ellenkezőleg. Azért, mert vitathatatlanok. Szakonyi Károly műve komédia. Rendkívül mulatságos, fergetes komédia, amelyben megtalálható a humor szinte valamennyi válfaja: az elnéző mosolytól a halk kuncogáson át a harsány kacagásig. Csak egyvalami hiányzik. Az a bizonyos „kikapcsolódást” jelentő, semmitmondó, tartalmatlan nevetés. Ebben a darabban sohasem csak valamin, vagy valakin nevetünk, hanem valamiért, vagy valami ellen. A szerző így határozza meg a történés idejét: történik napjainkban, sajnos. És ezzel nemcsak az időt határozta meg, hanem figuráinak helyét is napjaink társadalmában. Vagy inkább a társadalom perifériáján. Mert annak ellenére, hogy a Bódog család tagjai — elnézést a közhelyfordulatért — hasznos és megbecsült tagjai az emberi közösségnek, mégis csak e közösség perifériáján élnek. A Bódog család — „boldog” család. Mintacsalád. Minden együtt van itt, ami a kiegyensúlyozott, szép családi életnek falvédőkön ábrázolt követelménye, ami a köznapi boldogsághoz meg- Jííyán^tikt;. családi' otthon, születésnapi vacsora — méghozzá halvacsora a patinás, családi ebédlőasztalnál — finom kadarka, s a televízióban izgalmas krimi. Gyermekeivel törődő, gondos atya, szüleikkel törődő, gondos gyermekek, szóval minden. Csak éppenséggel tartalom nincs mögötte. Az apa, aki életreszóló emléket akar nyújtani fiának azzal, hogy a tizennyolcadik születésnapján cigarettával kínálja meg, nem hajlandó tudomásul venni, hogy a születésnap, amit ünnepelnek, már a tizenkilencedik. És azt sem hajlandó meghallani, hogy elvált asszony-lányát kitették a munkahelyéről, hiszen ezt a munkahelyet ő szerezte neki. A szerető testvérek is csak addig érdeklődnek egymás problémái iránt, amíg a pletykálkodás izgalma hajtja őket: a valódi problémákra, valódi érzelmekre már nem kiváncsiak. Mint ahogy a televízióban is csak azt nézik, kimeredő szemekkel, ami jelentéktelen, az ember apoteózisára, a -Holdra lépő első űrhajós lábnyomaira csak a kisebbik fiú, a világ dolgai iránt még érzékeny Imrus kiváncsi. Le is hordják érte. Hogy tarthatja fontosabbnak az effélét az ünnepi puncstortánál...! Szakonyi Károly egy életforma, egy életvitel, egy magatartás szatíráját rajzolja meg, de miközben kíméletlenül, vitriolos tollal boncolja szét a jelenséget, még arra is képes, hogy szeretettel ábrázolja e jelenségek hordozóját, az embert. Mert, hiszen figurái egyenként sajnálatra, sőt szere- tetreméltóak, csak az az élet gyűlöletes, amelyben élnek: az emberi kapcsolatokat külső formaságokra redukáló, a valóság fényeivel és az emberi kapcsolatok valóságával szemben egyaránt közömbös vegetáció. A darab első részében felvázolt Bódog család teljesen kihűlt, tartalmatlan érzelmi élete, egymással párhuzamos, de még a végtelenben sem találkozó-szövegei, az együtt, és egymástól mégis‘fényévnyi távolságra élő családtagok minden közlést nélkülöző párbeszédei alapján a néző így sóhajt fel a szünetben: ezeken az embereken már csak a csoda segíthet! Azután a második rész még tovább lép, bebizonyítva, rajtuk már a csoda sem segít. Illetve: a csoda nem segít. Mert történnek csodák is az Adáshiba második részében: Krisztosz, azaz Ember- fi, Imrus hívására leszáll albérleti szobájából a képernyő elé, szivarvágót varázsol a semmiből, borrá változtatja a vizet, s azt mondja bénának: ’kelj fel és járj. A szivarvágót használják, a bort megisszák, a béna fel is pattan tolószékéből, csak éppen nem ér rá odafigyelni. Általában senki sem ér rá odafigyelni. A TV miatt nem érnek rá; a TV-ben krir mi megy. De amikor Ember- fi egy kézmozdulattal leállítja az adást, akkor sem figyelnek. Akkor azért nem, mert nem megy a krimi a TV-ben. Ezeken az embereken a csoda sem segíthet. A Csoda — nem segíthet. A szép eszmék, a távoli igazságok hajótörést szenvednek a közöny szirtjén, mielőtt révbe juthatnának. Szakonyi színpadán a csodák hétköznapi, szinte természetes dolgok; az érzéktelenség, a világ csodái iránt mutatott közöny az, ami már-már csoda. Ebből a csaknem misztikussá növelt, ad abszurdum fokozott közegből csak kitörni lehet. Megváltás nincs; ezt a közeget nem a szépen szóló eszmék, hanem az ellene lázadó emberek tudják csak megváltoztatni. A szolnoki Szigligeti Színház Bor József rendezésében mutatta be a darabot. A rendező igyekezett elkerülni azokat a csapdákat, amelyeket e mű komédia jellege rejt magában, nehogy a szatirikus él csorbításával épp azoknak, Bódogéknak szerezzen kelemes színházi estét, akikről szól a darab. De túlzásba vitte ezt a tartózkodást. Annyira-félt a komédiától, a poentírozástól, hogy ennek következtében az első részben csaknem szétesik az előadás. A tempó lassú, az egyes jelenetek túlontúl részletezőek, s a von- tatottság megöli a frappáns fordulatokat. A második részben már sokkal jobb produkciót láthattunk. A jelenetek frissebben peregnek, de egyensúlyukat nem mindig találta meg a rendező. Vanda és Krisztosz párjeleneténél például csaknem felbillen a színpad, mert nem tudott a többiek mozgásával vagy szavaival megfelelő kontrasztot állítani. Az elvileg feltétlenül helyes koncepció így azután csak részben bontakozhatott ki az előadásból. A családfő Bódog alakját Verebes Károly keltette életre, finoman, visszafogottan, minden olcsó hatástól mentesen, és ugyanakkor ■számtalan egyéni ízzel, apró színészi ötletei gazdagította a figurát. Hegedűs Ágnes Bódogné szerepében a világtól tudatosan elzárkózó, de már saját szűk világába is belefásult asszony jelleméből elsősorban a gyermekein majomszeretettel csüngő, és valós tulajdonságaik iránt épp ezért érzéktelen, elvakult anya vonásait hangsúlyozta; ebben az irányban fejlesztette tovább a szerepet. Igen jó alakítást nyújtott Bodnár Erika, Vanda meg- formálója. Egyszerre tudott sajnálatraméltóan emberi és tartalmatlan ösztönlény is lenni; egy típusról, a környezete ellen lázadó nőről, aki a kitörés egyetlen lehetőségét asszonyvoltában találja meg, talán még többet sikerült elmondania, mint amit az író a leírt szövegben megfogalmazott. Döncit, a fölényes szakbarbárt Huszár László meggyőző színészi eszközökkel formálta meg, Bókái Mária Saci szerepében azonban alatta maradt lehetőségeinek. Imrus alakját Lene György hitelesen állította elénk: érzékeltetni tudta az eszmék iránt fogékony, szent célokra, hitre vágyó fiú érzékenységét, kamaszból felnőtté érlelődő indulatait. Emberfi megformálója, ifj. Ujlaky László, elsősorban mértéktartásával és kitűnő stílusórzékével hívta fel magára a figyelmet. Tornai Miklós a díszletben, a bútorok és dísztárgyak hangulatában sikerrel fogalmazta meg az együttélő generációk külsőségeiben változó, de lényegében azonos ízlésvilágát. Csík István ŐSZ FERENC: . : <Q> <0V.’ ÜYokXoZ Gyenge vigasz volt Farkas őrnagynak, hogy az előző este az állomáson a szatír helyett elfogtak egy vagonfosztogató bandát. Még azon a délelőttön bejött Zakariás Ildikó. Kovács hadnagyot kereste: Be kell vallanom valamit... Emlékszik, én visszavontam a feljelentést, mert féltem, hogy az a német fiú otthagy. — És most? — Én hagytam ott Ez sem jobb, mint a másik, legfeljebb más eszközökkel dolgozik — mondta keserűen a láhy. — Nos, én akkor nem mondtam el valamit, mert nagyon féltem az ügyben részt venni. Én ezt a fickót már láttam. Ügy érzem, hogy az egyetem környékén találkoztam vele. — Ha újra látná, megismerné? — Biztosan... — Holnaptól az egyetemre fog járni — szólt közbe Farkas. — Majd este Zsoldo- séknál megbeszéljük. — És a gyárban mi lesz? «— Ne aggódjon. izmikor a lány elmenti Farkas kicsit elégedetten állapította meg: — Szorul a hurok. — Hála istennek — csúszott ki Kovács száján. — Elnézést, anyámtól rám ragadt. — Semmi baj.. Eddig nekünk úgysem sok közünk volt hozzá. Ügylátszik a véletlen nekünk dolgozik. Ha idealista lennék, ezt a véletlent nevezném istennek. Délben Kerekes Gergély bácsi jelentkezett: — Gyerekek — lépett be köszönés nélkül — a Népfront a kezébe vette az ügyet. Tegnap este rendkívüli bizottsági ülést hívtunk össze. Hoztunk egy határozatot. — Halljuk! — Mondta Farkas. — Kihirdetjük a rendkívüli állapotot. Este hét után női személy nem léphet csak férfi kíséretében az utcára. — Ez aztán túlzás — mondta Kovács. — Várd ki a végét. Továbbiakban a Népfront aktívák őrséget vállalnak a kiserdőben, Negyven nyugdíjast szerveztünk be eddig, őe még fognak jelentkezni. — Nézd, Gergely bácsi, — szólalt meg Farkas. — Túl sokan leszünk. Segítenek a munkásőrök, az egyetemisták is szerveztek egy brigádot... Kerekes szeme felcsillant: — Csodálatos! Látod, fiam, mire képes a mi városunk?! — Ti ne tegyetek semmit. A kijárási tilalom elrendelése nem a Népfront, hanem a Belügyminisztérium hatásköre, és semmi szükség nincs rá. — Hogyhogy ne tegyünk semmit? Pont minket akartok kihagyni? — Gondolod, hogy a szatír- üldözés a Népfront profilja? — Egy ilyen társadalmi akciót csak mi szervezhetünk. — Rendben van. Ti szervezitek. Este vegyél részt az eligazításon. De csak te egyedül — mondta beleegye- zően Farkas. — Az elnökségben — tette hozzá Kovács. De addig nem teszel semmit. — Értelek, fiam. Ott leszek — húzta ki magát az öreg. Egyenesen a Levendulába ment. — Kézcsókom, Lillácska... Haj, ha magát látom, szinte szeretném, hogy én legyek a szatír. Istenúgyse megvárnám este... — így is megvárhat, Gergely bácsi — kuncogott Lillácska, ki pillanatnyilag éjfekete hajat viselt. A presszógép előtt egv fiatal ember állt. Jóképű, izmos fiú volt. Lillácskával beszélgetett. — Félek, hogy egy ilyen stramm fiúval nem vehetem fel a versenyt — mondta az öreg. — Áh, ez egy máié. Itt áll és néz, mint a kuka. Savó van ennek az ereiben... — Ejnye, fiatalember. Ha rám ilyen koromban egy hölgy ezt mondta volna, ott helyben bizonyítok. — Hallja. Karcsika? — provokált a lány. — Csak ne nagyon tessék biztatni. — mondta csendesen a fiú. — Maga egyetemista? — kérdezte Gergely bácsi. — Csak ott dolgozom — felelt a fiú. — Szép szál legény vagy, öcsém, isten éltessen — veregette hátba az öreg. — És te nem veszel részt a szatír akcióban? — Nem hívtak... jük meg a haditervet... Köztünk a helyed! — és ünnepélyesen kezet fogott vele. — Köszönöm szépen — mondta a fiú és elment. — Látja, Gergely bácsi,, ilyen ez az élet. Naponta száz férfi tesz itt nekem tisztességtelen és kevésbé tisztességtelen ajánlatot. Ennek a srácnak csak egyszer kellene mondania. Ez meg nem mondja — panaszkodott Lillácska, még mindig feketén. — Na majd én beszélek a fejével — ígérte Gergely bácsi. Aztán leült Zöldi asztalához és hivatalosan nyilatkozott neki. Egész délután izgatott volt a város. Mindenki az esti — Hát én hívlak... Este gyere el a városi tanács kultúrtermébe. Ha valaki megkérdezi, mit akarsz, mond, hogy én hívtalak. Ott leszek az elnökségben. Ma beszél-; haditanácsról beszélt. Egyetlen szabad telefonvonalat nem lehetett kapni. Ki-ki összeköttetést keresett, hogy bejuthasson az akcióba, résztvevőnek. Senki sem szerep tett volna kimaradni a dologból, mely most már visz- szavonhatatlanul és kitörölhetetlenül beíródott a város történelmébe. Kovácsot délutánra elengedte Farkas, hadd szellőztesse ki a fejét. A Levendula előtt találkozott Ildikóval. Beszélgetni kezdtek. Majd Kovács azt ajánlotta, hogy menjenek sétálni az egyetem felé, hátha találkoznak a szatírral. — Jó lesz az, ha magával látnak? — kérdezte a lány. — Igaza van... De sajnálom... — Én is... — mondta halkan Ildikó. Azért kitalálták, hogy a konspiráció kedvéért olyan helyen kell sétálni, ahol nem látják őket sokan. Ez a hely pedig az erdő — Hogy elrohant az idő — mondta a lány néhány óra múlva a hadnagynak. — Magával nagyon jól lehet beszélgetni. Mintha nem is lenne rendőr... — Miért? A rendőrök milyenek? Szigorúak, hivatalosak és hidegek. — Szolgálatban..; — Hát maga most nem azért sétált velem, hogy kihallgasson ? — Nem... — Hanem? Mint férfi a nővel? — Képzelje! — Akkor is furcsa ember maga. Én még nem sétáltam négy órát egy férfivel kettesben. hogy ne akart volna megcsókolni... — Kár. hogy kiértünk az erdőből... — mondta Kovács, kissé múlván, de a lány számára nagyon megnyerőén..! (Folytatjuk)
