Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-13 / 240. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 13. A VÖRÖS MEKONG Laosz népe október 12- én ünnepelte hazája függetlenségének évfordulóját. Ebből az alkalomból közlünk részleteket Madealine Ril'faux francia űjságírónőnek a párizsi 1’ Humanitében megjelent riportsorozatából. I. Papok A gyerek testét csíkos kéziszőttes szoknya borította. Már járni és beszélni kezdett. Szokatlannak tűnt jelenléte a hazafias erők harci akcióból visszatért katonáinak táborában. „Teljesen magára hagyva, éhesen, egy fa odvábán találtunk rá. Ebbe a szoknyába csavarva feküdt ott, — magyarázta az egyik katona. — Az amerikaiak elkergették a parasztokat a falvakból. Egy lélek sem maradt ott. Az anyja valószínűleg már nem tudta magával vinni a gyereket”. A parancsnokság gépkocsiján elvittük a csatame- zóhöz legközelebb eső, barlangban meghúzódó faluba, s a hadsereg nevében a Frontbizottság gondjaira bíztuk. ☆ Amikor elbúcsúzott a katonáktól, a gyerek sirva fakadt. Belekapaszkodott a köpenyükbe, kabátjukba és ordított, mintha másodszor is szüleitől szakítanák el. Figyelmét egy pillanatra elterelte az ajándék: nádból font kalitkában kék-fehér-piros madár ugrándozott, egyike ' annak a sok-sok ezer vad madárnak, amelyek a laoszi erdőket benépesítették a B— 52-es bombázók megjelenése előtt. Egy életben maradt madár, egy elveszített gyermek... S hirtelen rádöbbentünk, hogy a felszaggatott dzsungelek fölött, ahol az emberek a győzelemért képesek beásni A magyar történészek szerepléséről Elutazott Budapestről A. A. Guber akadémikus, nemzetközi történész szövetség "elnöke, aki résztvett a bizottság budapesti értekezletén. A professzor elutazása előtt nyilatkozott az MTI munkatársának. A nemrég Moszkvában tartott 13. Nemzetközi Történész Kongresszus tapasztalatairól elmondta: — A szocialista országok tudósai nagy szerepet játszódtak a kongresszuson. A 81 referátumból 28-at tartottak. — A magyar történészek derekasan kivették részüket a kongresszus munkájából, számos fontos referátumot tartottak. A magyar történet- tudománynak különösen kiemelkedő megnyilatkozása volt a tanácskozáson a fasizmusról készített referátum, amely nagy segítséget nyújtott ahhoz, hogy lényeges előrehaladást tegyünk e iontos probléma megvitatásában. — Ami vegyesbizottságunk munkáját illeti, örömmel állapíthatom meg, hogy a magyar és a szovjet történészek kapcsolatai, együttműködése igen gyümölcsözőnek bizonyult, máris több a nemzetközi tudomány számára is jelentős eredményt hozott. Az is szóbakerült a tanácskozáson, hogy tegyük lehetővé a magyar régészek szovjetunióbeli kutatását. Ennek is minden realitása megvan, így az egyszerű kutatócserén túl ezen a téren is megvalósulhat kutatóink közvetlen tudományos együttműködése — fejezte be nyilatkozatát A. A. Guber. magukat a földbe, a természet szörnyű csendje honol: az állatok elpusztultak vagy elhagyták a környéket. „Hosszú évekig éltem Vi- entiané-ban, — mondja a fiatalabb pap. —Szégyellem, de bevallom, akkoriban betudtak csapni az amerikaiak. Egészen 1966-ig nagyon keveset tudtam hazám ellen elkövetett agressziójukról. Az Egyesült Államok kormányának hosszú ideig sikerült nálunk — ahogy a bűnügyi regényekben írják — „tökéletes bűntényeket” elkövetnie. Vientiané-ban egy hamis béke és a dollárok teremtette hazug jólét körülményei között sokan még csak nem is sejtik, milyen drámák játszódnak le a falvakban, hogyan koncentrálják a parasztokat a „jóléti falvakba” és a „gyűjtőpontokra”, a katonai támaszpontok körül a Mekong mentén, ahol az amerikaiak megerősített ag- ressziós vonalukat építették ki, repülőterekkel, stratégiai utakkal. Mindezt Thaifölddel egyetértésben... Sokáig még a bombázások puszta tényét is tagadták, egészen addig, amíg Nixon- nak be kellett ismernie, hogy „Laoszban széleskörű légiháború folyik”. Vientiané- ban a háború távoli dolognak tűnt számomra”. „Jó ideig úgy voltam, — mintha beoltottak volna felháborodás ellen, — folytatja a másik buddhista szerzetes, Szaleum. — Az amerikaiak még a vallási felekezetek iskoláiban is hazugságáradattal árasztottak el bennünket arról, amit ők a „Laosz elleni észak-vietnami agressziónak” hívtak. És csak fokozatosan, célozgatva kezdtek beszélni a saját indokínai katonai beavatkozásaikról — Azért tették ezt, hogy hozzászoktassanak bennünket a gondolathoz, hogy helyeseljük az agressziót... ■ 1970. október 10-én véget ért a gyarmati uralom a Fidzsi—szigeteken, függetlenné válik a melanéziai, mikronéziai és polinéziai szigetvilág határvonalán fekvő szigetcsoport. Az ország 1874-ben lett brit birtok, miután az európai telepesek támogatásával Fidzsi királyává kikiláltott Thakombau törzsfőnök állama nem biztosította a kapitalizálódáshoz szükséges légkört. A több mint 300 sziget és számtalan atol közül csak 100 az állandóan lakott. Az ország területének 87 százalékát két sziget, a nagyobb Vitti Levu (magyar jelentése Nagy Fidzsi) és a kisebb Va- nua Levu (Nagy Föld) adja. A vulkáni eredetű szigetek trópusi éghajlata — a 16— 32° C között ingadozó havi középhőmérséklet és a főleg novembertől áprilisig tartó esős évszakban lehulló, a szélfelöli (DK) lejtőkön 6500 mm-t is elérő évi csapadék — kedvező volt a cukornád meghonosítására, amely jelenleg is az ország fő terméke. (1967-ben 320 ezer tonnás cukortermelése az export 59 százalékát adta.) Az ültetvények (cukornád, kókusz, banán, rizs) megművelésére — mivel a fidzsi lakosságot nem sikerült az árutermelésbe bekapcsolni — 1879 és 1917 között 63 ezer indiai munkást szerződtettek. Ezek 2/3 része végleg megtelepedet itt, mivel pedig évi természetes szaporodásuk (38,5 ezrelék) az 1960- as években magasabb az őslakókénál (28,2 ezrelék) a II. világháború óta a legnagyobb népcsoportot alkotják. (Jelenleg a lakosság 50 százaléka indiai, 41 százaléka fidzsi-szigeti melanéz, 9 százaléka pedig angol, ausztrál, új-zélandi és kínai.) Az indiaiak nagyobb része a két sziget a cukornád ültetvényein és a városokban él. A gazdasági életben betöltött Végül azután túlságosan messzire merészkedtek vallási szervezeteink ügyeibe való beavatkozásukkal. Kinyílt a szemünk... Hogy elkerüljem a letartóztatást, a felszabadított zónában tanítottam, amikor az amerikaiak a múlt nyáron elfoglalták a Rizsesköcsög síkságot, s megkezdték a B—52-esek bevetését. Átéltem, — meséli a bonc — a megsemmisítő szőnyegbombázásokat, amikor a levegőből a legkülönfélébb pusztító eszközöket szórták le: ananász formájú golyósbombákat, levélformájú bombákat, amelyek beleolvadnak a növény-környezetbe, s robbannak, mihelyt gyanútlanul rálép az ember, mágneses bombákat és az úgynevezett „pókokat”, melyek hosszú zsinórt húznak maguk után, minek már az érintése is ' elegendő ahhoz, hogy a bomba száz és száz halálthozó szilánkra robbanjon szét. Voltak ott szög- bombák is, az ezek okozta sebeket igen nehéz gyógyítani. Ezt én nagyon jól tudom, mert én is foglalkozom egy kicsit az orvostudománnyal... S ne feledje, hogy ott vannak még a „közönséges” napalm és a foszforbombák is... Ha a Front nem foganatosított volna időben megfelelő intézkedéseket, mi maradt volna most lakosságunkból?” (A Rizsesköcsög Síkság harcosai elmondták nekem, hogy az amerikaiak által ledobott hatalmas mennyiségű mágneses bomba, egy ideig korlátozta mozgásukat. Azután a felderítőknek jutott az eszükbe, úgy kellene megtisztítani az utat a hadsereg előtt, hogy lövedék-hüvelyeket szórnak maguk elé. A fém érintésére a bombák felrobbantak.) szerepük felülmúlja számarányukat: egyaránt megtalálható az ültetvényeken, iparban, szolgáltatásokban és a kereskedelemben, övék a helyi eredetű banktőke 90 százaléka. Velük szemben a bennszülött lakosság a felföldeket és a kisebb szigeteket lakja. Nagyobb részük a törzsi földközösségben saját szükségletre batátát, manió- kát, tárót, jamszgyökeret termeszt, halászattal, gyöngyhalászattal foglalkozik. A fejlődő országok csoportjába tartozó Fidzsi-szigetek (az egy főre számított nemzeti összterméke 290 dollár volt 1969-ben) gazdasági élete monokulturális mezőgazdaságra — a cukornád mellett jelentősebb terméke csupán az exportból 8 százalékkal részesedő kókuszdió — és ennek termékeit feldolgozó iparra támaszkodik. Jelentős a Viti Levu szigeten az angol Associated Mining által folytatott arany bányászat (az export 7 százaléka) és az 1967 végén japán válSophia Lorent kirabolták A hírügynökségek, nem ötvenezer, hanem 600 ezer dollár értékű ékszerről beszélnek. A vakmerő akció lefolyása a következőképpen rekonstruálható : Vasárnap reggel negyed nyolc órakor, amikor a New York-i Luxusszállodát környező utcák úgyszólván teljesen néptelenek voltak, öt jólöltözött férfi lépett be az épületbe és a portástól követelte, hogy adja át nekik Sophia Loren lakosztályának és a szálloda széfjének kulcsait. Amikor a portás ezt megtagadta, az úriember külsejű „vendégek” megkötözték őt, a támadók egyike bezárta a hotel kapuját, míg a másik négy liften felment Sophia Lorennek,. az épület 22. emeletén lévő lakosztályába. Udvariasan kopogtattak és a művésznő ajtót nyitó titkárnőjének azt mondták, hogy szerelők. Csak miután mind a négyen már a szobában voltak, rántottak revorvert és követelték, hogy a titkárnő adja elő Loren ékszereit. Amikor az megtagadta a követelés teljesítését, leütötték. Közben Sophia Loren, aki a másik szobában mindezt végighallgatta, bezárkózott. A banditák azonban betörték az ajtót. Egyikük a művésznőt hajánál fogva rángatva követelte, hogy azonnal adja elő az ékszereit. Loren azt - álaszolta, hogy legtöbb ékszerét Európában hagyta. A rablók ekkor azzal fenyegetőztek, hogy ha nem kapnak ékszereket, a színésznő 22 hónapos kisfiának esik bántódása. Ez az „érv” hatott, s Sophia most már az egyik szekrényből sorban szedte elő az értékesebbnél értékesebb ékszereket. lalatok által megkezdett rézbányászat A nemzetközi munkamegosztásban való egyoldalú részvétele következtében külkereskedelmi mérlege erősen passzív. Legfontosabb exportpiaca Nagy- Britannia (41 %) USA (14 %) Ausztrália (12 %). Ugyan ezekből az országokból származnak az importált iparcikkek, élelmiszerek és kő- olajtermékek. A gazdasági függetlenné válást megnehezíti az is, hogy az ország gazdasági életének 80 százalékát az angol-ausztrál érdekeltségű Colonial Sugar Refining Co. ellenőrzi. A gyarmatosítók pedig az utóbbi években, mint nemzeti kisebbséget akarják szembeállítani a még mindig kapitalizmus előtti társadalomban élő, ezáltal gazdasági és politikai szempontból háttérbe szorult őslakosságot a többségben lévő és a kapitalista árutermelést folytató, függetlenségre törekvő indiaiakkal. — TERRA — Munkaterápia — szívbetegeknek Az orvosok egyre gyakrabban alkalmazzák a fizikai munkát és a mozgás különböző ellenőrzött formáit a szívbetegségek és érbetegségek gyógyítására. A kérdés egyik szakértője, Vladimir Haviar pozsonyi orvos azt állítja, hogy még a legkönnyebb fizikai munka is javítja, serkenti a vérkeringést, aminek nagy jelentősége van a koszorúérmegbetegedések kifejlődésének megakadályozásában. Ugyanígy az optimizmus, az élet derűs szemlélete is igen nagy szerepet játszik a szív- betegségek megelőzésében és gyógyításában. Fotó-előhívás — napfényben A fényképezés és a sötétkamra kezdettől fogva elválaszthatatlan fogalom volt egymástól. Úgy látszik azonban, hogy ennek az eljárásnak befellegzett. Egy francia fotocégnek sikerült fénykép előhívást napfényben végezni. Ráadásul még egy erős fényű villanylámpa lényeges szerepet tölt be az új eljárásnál. A fotópapírt lehelet vékony cink-oxiddal és egy diazosol nevű vegyszerrel vonják be. Amikor a fény- érzékeny papírra helyezik a negatívot és megvilágítják ultraviola fénnyel, a diazosol megfeketedik és pontos levonatat ad a papíron. Ezután a fényérzékeny papírt közönséges villanylámpával megvilágítják és a diazosol, amely a negatív sötét foltjai alatt változatlan maradt, vegyül a cinkoxid-réteggel és a negatívról kitűnő fényképet ad. Hatásos sugárzásmérő készülék A Zágrábban működő Jugoszláv Atomkutató Intézet munkatársai igen hatásos mérőkészüléket szerkesztettek az atomsugárzás fokának mérésére. A készüléknek nagy jelentősége van a polgári lakosság védelme szempontjából. Az atomsugárzás fokát jelző készülékek gyártásával különböző országokban már 1950 óta foglalkoznak. Eddig azonban csak olyan rendkívül bonyolult és költséges műszereket szerkesztettek, amelyek nagyteljesítményű villamosenergiaforrást igényeltek. E készülékeket csak a szakemberek tudják kezelni és e szakemberek is állandó ellenőrzésre szorulnak. Az új jugoszláv műszer sokkal egyszerűbb és olcsóbb, ezért minden esélye megvan arra, hogy sorozatban is gyártsák. A mérő- készülékek sorozatgyártása rövidesen megindul. A polgári lakosság szempontjából azért nagy jelentőségű ez a műszer, mivel elejét veheti a pániknak: azonnal kimutatja, ha valakit egészségre ártalmas sugárzás ért. A készülék a külső sugárzás fokát is jelzi és így tájékoztat arról, mikor lehet az óvóhelyet elhagyni. A mérőkészülék felhasználható minden olyan esetben, ahol az embert halálveszély érheti, minthogy a sugárzást 800 r-ig méri. Alkalmazható az atomreaktoroknál dolgozó szakemberek számára felállított védőberendezések kiegészítő részeként is. Szovjet tudósok és mérnökök műve az „M—222” nevű új elektronikus számítógép. A nagy automatizált vezérlési rendszerekben az analóg numerikus komplexumok műveleteinek elvégzésére szolgál. Az új elektronikus számítógép a jelenleg létező többi géptípustól eltérően teljesen univerzális. Egy sor berendezés egészíti ki: fényszámláló, leíró, operatív információ tároló és mások. A gépbe percenként 700 lyukkártyát táplálnak be. Memóriaegységének befogadó- képessége további egységek beépítésével 40 millió információra növelhető. A leíró készülék sebessége 53 760 jel percenként. Az „M—222” számítógépek első sorozatai már elkészültek. A világ legnagyobb dokkja A „Micubiszi Dzukogio” japán társaság bejelentette, hogy Nagaszakiban felépíti a világ legnagyobb dokkját. A Kiodo Cuszin ügynökség közlése szerint e dokk 970 méter hosszú, 100 méter széles és 14,5 méter mély lesz. A dokkban 1 millió 200 000 tonna vízkiszorítású hajókat szándékoznak építeni. Az ügynökség értesülése szerint 1974-ig elkészítik a dokk alapjait Kojaki sziget (Nagaszaki prefektura) körzetében. Tömeges autóvezető kiképzés Világszerte óriási mértékben növekszik a gépkocsik, száma és ez a körülmény mindenütt felveti az autóvezetők kiképzésének mind súlyosabb problémáját. Olyan sok a jelentkező, hogy sok országban az autóvezető iskolák nem győzik a kiképzést. A kiképzés meggyorsítására az ETNA cég kutatói most kidolgoztak egy automatizált rendszert... Szélesvásznú mozihelyiségben, komputer gépek felhasználásával egyidejűleg 20—25 ember kiképzése folyik. A különféle gépék és készülékek állandóan ellenőrzik a leendő jogosítvány-tulajdonosok minden reagálását. Az ország igazi gazdáinak tiszteletére Karcak Ziulkowski lengyel származású amerikai állampolgár már harminc éve fáradhatatlanul faragja öt fia segítségével a Dél-Dakota állam hegyvidékén egy óriási sziklából Vadölőnék, az észak-amerikai indiánok egykori legendás hírű vezérének hatalmas méretű szobrát. „A benszülött amerikaiak — mondta Ziulkowski —. gyilkolták az indiánokat. Én bevándorolt vagyok és elsőnek igyekszem emlékművet emelni e föld igazi gazdáinak.” A Vadölő feje ugyanolyan méretű lesz. mint a szintén Dél-Dakotában készült világhírű Washington óriásszobor feje. Sültkrumpli zsír nélkül A zsírban sült krumli ízletes étel és sokan szeretik. Sajnos azonban mindenki nem fogyaszthatja, mert a máj és gyomorbajosoknak árt a zsír. A holland élelmiszeripar kutatói most ez utóbbiak segítségére siettek. Olyan szert állítottak elő, amelynek segítségével ugyanúgy lehet sütni a krumplit, mintha zsírban sülne. A zaffs néven kereskedelmi forgalomba hozott anyagot szójababból vonták ki és sem szaga, sem íze nincs. Sokáig eltartható és a benne sült krumpli, sőt hús, főzelékféle és a hal is kitűnő ízű. A Ságvári Endre Megyei Műve’niiési Központ „REPÜLJ PÁVA-kört" szervez a népzenét szerető, népdalénekléssel foglalkozó nők és férfiak részére. Érdekes programom, stúdió-szerű foglalkozások. A részvétel díjtalan. Jelentkezés a Művelődési Központ 13. sz. irodájában, vagy telefonon. 13—070. (Folytatjuk) f Újabb független állam Óceániában ■w „Mindenes” számítógép HIRDETMÉNY