Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-11 / 239. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 11. Nyílt levél Mezőgazdasági Gép javító Vállalat Monor A panaszos levelek egész sorát hozza a posta. Írnak a reumás, asztmás betegek, nincs gőz a szolnoki gőzfürdőben. Panaszkodnak a Szigligeti Színház művészei, hogy megfáznak az öltözőkben. Mérgelődnek a nézők — és prüsszögnek — mert hideg Van a nézőtéren. Fáztak a kisgyerekek a Szigligeti úti bölcsődében, amíg nagy hirtelen kályhákat, hősugárzókat nem kerítettek. A panaszok a Tisza Szálló-i gyógyfürdő kazánházának építéséhez kapcsolódnak. A színház, a bölcsőde stb. innen kapja a fűtését, pontosabban: innen kapná. Néhány napja kellemes az idő, ez igaz, de sajnos ez csak átmeneti, talán már a jövő hét közepén hideg szelek fújnak, s ki tudja, néhány hét múlva már havaseső is eshet. Önök 1969. február 28-án kivitelezési szerződést kötöttek a Szolnok megyei beruházási vállalattal a Tisza Szálló gyógyfürdő kazánházának teljes rekonstrukciójára, majdcsak ötmillió forint összegű munkára. Vállalták, hogy 1970. november 30-ig a teljes munkát elvégzik, ugyanitt a szerződésben meghatározták, hogy 1969. október 15-ig a kazánt fűthető állapotba hozzák, hogy a gőzszolgáltatás — a színház, bölcsőde fűtése — ettől az időponttól kezdve zavartalan legyen. önök mindezt kötbérezés terhe mellett vállalták. Az elmúlt év májusában megkezdték a munkát. Kiderült, a tennivalók számottevőbbek, mint az előre megállapították. önök akkor kéthónapos többletmunkát jelentettek be. Időben felismerték, hogy 1969 októberére nem tudják elvégezni a részbeni rekonstrukciót, és a működtető Szolnok megyei Víz-, Csatorna és Fürdő Vállalat közbenjárására ideiglenes kazánt helyeztek el. Ez a kazán a múlt év október 20-tól csökkentett kapacitással működött is. Hangsúlyozzuk, ideiglenes jelleggel. Üj határidőt kértek, jegyzőkönyvileg vállalták, hogy 1969. december 31-ig megteremtik a végleges kazán működésének feltételeit. ígéretüket nem teljesítették. Az új kazán nem működött, ellenben új határidőt kértek: ez 1970. február 2-a volt. Nem teljesítették... Megint határidő-módosítást jelentettek be: 1970. március 31-re meg lesz a kazán. Nem teljesítették Ezután azt ígérték, hogy 1970. május 30-ra működik majd a kazán. Nem működött ... 1970. június 9-én a beruházási vállalat illetékesei elmentek az Önök monori központjába. A sürgetőknek azt az ígéretet tették, hogy 1970. július 15-re átadják működtetésre a kisebbik kazánt, a nagyobbikat pedig 1970 augusztus 31-re állítják munkába. ígéretüket nem teljesítették ... Az új ígéret szeptember 30. volt. ígéret maradt. Egy szeptemberi jegyzőkönyv tanúsítása szerint — jelen van Önök részéről az illetékes főmérnök, az üzemvezető és a termelési osztályvezető — tudomásul veszik az igényt, hogy egy ideiglenes kazánnal segítenek a bajokon és a gőzszolgáltatást október 10-ig megindítják. Egy kis kitérő, hogy minden érthető legyen az olvasók előtt; a tavaly télen működtetett ideiglenes kazánt az idén már nem lehet használni, egyrészt mert a kazánbiztos csak négy hónapig engedélyezte a működtetését, másrészt ezt a szerkezetet a nagy kazán rekonstrukciója közben nem lehet működtetni. Tegnap október 10-e volt... Önök ezt az ígéretüket sem bírták teljesíteni. Az ideiglenes kazán, amelyet majd az udvaron kell működtetni, még nincs a helyszínen. Ellenben alkalmam volt végignézni azt a hatalmas iratcsomót — dehogy csomó ez már, egész irattár — amely a kazánház építésével, pontosabban az állandó határidő módosításokkal foglalkozik. Ezek alapján írtam önökhöz nyílt levelünket. Egy kis túlzással: ha meggyújtanánk ezt a papírrengeteget, a Mágnás Miska közönsége — ez a Szirmai-operett van a színház műsorán — egyszer csak megmelegedne mellette. De félre a humorral, mert nagy a tét. Mi lesz, ha hidegre fordul az idő? Becsukjuk a színházat, a bölcsődét, a város egyetlen valamire való szállodáját és reprezentatív éttermét. Nagyon nagy az Önök felelőssége! A levelemben felhasznált tényanyagot a működtető vállalat főmérnökétől kaptam, adatszerűségének pontosságát nem vonom kétségbe. Ha önök mégis kifogásolják a levél valamelyik kitételét, módjukban áll levelükben véleményüket kifejteni. Az lenne persze a legcélszerűbb, ha a kazánház működésének hírét jelentenék be végre a nagyközönségnek. Ügy hiszem, akkor teszek jót mindenkinek, ha levelem zárásakor búcsúzásként eredményes munkát kívánok Önöknek. Tiszai Lajos Tereferélnek a buzsáki lányok Az Ermitázs remekei Budapesten E. Manet: Madame Guillemet arcképe (1880) A Múzeumi Hónap kiemelkedő eseménye a leningrádi Ermitázs legszebb rajzainak kiállítása a Szépművészeti Múzeumban. A két nemzetközi rangú intézmény baráti kapcsolatának nem ez az első példája. Tavaly francia mesterek remekeit kaptuk bemutatásra, s cserébe a méltán világhírű spanyol gyűjteményünket ismerhették meg a leningrádi- ak. Ez a mostani is cserekiállítás. A Szovjetunióból elsősorban olyan művészek grafikáit küldték tárlatunkra, akik egyáltalán nincsenek, vagy csak hiányosan a mi kollekciónkban. Mint például, a korái olasz mesterek, vagy Rubens. Viszonzásul majd modern rajzgyűjteményünk válogatását kapják tőlünk, amiben ők, — bár modern festmény-anyaguk hasonlíthatatlanul gazdagabb a miénknél, — szegényebbek nálunk. A kiállítás 120 lapjának mintegy harmada olasz mesterek alkotása. Köztük olyan ritkaságok, mint Tizian Ámort hegedűvel ábrázoló tollrajza, Tintoretto szenvedélyes vonalú akt-tanulmánya, az első európai Művészeti Akadémia egyik megalapítójának, Annibele Car- raccinak életteljes Fiú feje, vagy a mennyezetkép-festés utolsó nagy mesterének, Tie- polonak szép Madonna-képe. A német művészet virágkorát a „német Leonardo”, Albrecht Dürer két műve képviseli a legszebben. A németalföldi mesterek grafikái köziil kiválik Rembrandt három és Rubens négy lapja. Az utóbbinak különösen örülünk, mert a nagy fla- mand mestertől múzeumunk csupán egy másodrangú rajzot őriz. A leningrádi lapok közt látható remek tanulmánya egy antik görög Nagy Sándor-márványfejről és egy unikumnak számító színes tájképe. Különösen gazdag a francia anyag. A francia reneszánsz udvari festőjének, Francois Clouet-nak IX. Henrik királyról készített színes rajza tanulmány a híres portréhoz. A 17. századot a „Napkirály”, XIV. Lajos ké- gyence, Charles Lebrun és a harmincéves háború borzalmairól döbbenetes rézkarcok sorozatát készítő Jacques Callot képviseli, valamint az antik szellem hazájába, Itáliába szakadt két francia mester, Nicolas Poussin és Claude Lorrain. Az antik és a reneszánsz hagyományát őrző, főúri barokkot a hanyatlás kora követi. A 18. század a késői feudalizmus kora; a királyi kurtizánok, Madame Pompadour asszony élvhajhászó világa, amelyet kérlelhetetlen szükségszerűséggel dönt majd romba a Nagy Francia Forradalom. Ennek a talmi csil- logású világnak is megvoltak a kiemelkedő művészei; a pi- perkőc, parókás-púderes gavallérokat és ledér, krinolin- szoknyás dámákat festő Antonie Watteau és a műveiben már a felvilágosodás eszméit kifejező J. B. Greuze. (Ezidőben, 1768-ban alapozzák meg az Ermitázs immár. 200 éves grafikai gyűjteményét). Greuze művészete vezet át a 19. századba, amelynek első stílusa a klasszicizmus, vezető mestere pedig J. A. Ingres. Egyik műve Voltaire híres ülő szobrát örökíti meg, a másik, szűkszavúan realista rajz pedig talán Lucien Bonaparte leányát, Letíciát ábrázolja. A higgadt, „anti- kos” harmóniára törekvő klasszicizmust végletes ellentéte, a szenvedélyes romantika váltja fel. Zászlóbontó nagymestere, Delacroix, egy pompás oroszlántanulmánnyal szerepel a kiállításon, a késői romantika érzelmes német piktora, a drezdai C. D. Friedrich pedig „Felkelő hold” című grafikájával, amely egykor a Téli Palota dísze volt. A lázadó romantikát újra lehiggadás: a modern realizmus követi. Ezt az irányzatot szemlélteti a parasztok sanyarú életét együttérzéssel ábrázoló barbizoni mester, Francois Millet illusztrációja és a Don Quijote metszeteiről híres Gustave Doré-nak a londoni szegénynegyedet megörökítő lapja. Az utolsó száz év mesterei közül kiválik az impresszionizmus angol előfutárának, J. Whistler-nek a tengeri tája és a stílus francia elindítójának, Edouard Manet-nak bájos női feje. Századunk modern művészetét kiválóan képviseli a „Vadak” festőcsoport merész újítójának, Henri Matisse-nak három finom vonalú rajza, amelyeket az idén ajándékozott az Er- mitázsnak a mester orosz élettársa, L. N. Gyelektorsz- kája. Az utóbbiakat első ízben itt a budapesti kiállításon láthatja a közönség. A két intézmény vezetői rendszeressé kívánják tenni a hasonló csere-kiállításokat. Tárgyalások folynak a modem szovjet és magyar művészek alkotásainak cseréjéről is, ami a két múzeumnak éppúgy hasznára válna, mint a művészet-szerető közönségnek. Artner Tivadar Két perc nyelvművelés OKTOBER (A név eredete és magyar megfelelői) A naptári év tizedik hónapjának a neve latin eredetű. A latin octo (nyolc) számnév tovább képzett alakja töltött be nyelvi szerepet a mensis October, (nyolcadik hó) jelzős szerkezetében. A számbeli eltolódás magyarázó oka: a régi rómaiak Július Caesarig márciustól kezdve számították a hónapok sorát. A régi magyar naptárakban olvashatjuk, s a nép nyelvében még ma is hallhatjuk a következő magyar elnevezéseket: Mindszent hava, öszhó, Tizedhó, s mivel „a Nap a Scorpió jegyébe lép”, az égi jegyről Skorpió havának is nevezték ezt a hónapot. A nyelvújító, magyarító buzgalom is ki akarta iktatni a latin október hangsort. ilyen neveket ajánlottak helyette: Borvetö hó. Mustos hó, Mustonos, Ködös hó. A német Weinmond, Pressmond elnevezések tükörszavaként, ritkábban találkozhatunk a régi magyarok leveleinek keltezésében a Borhó és a Sotolnos nevekkel is. Ez utóbbi hangsor a szőlő sajtolására, tájszólással sutulásra, sutulására utal. Különben ez a hónap a magyar szőlősgazdák számára is igen jelentős időszak volt. Az 1300-as években kiadott kalendáriumok külön is közük, hogy „egész októberben szüreti juristitiumot (törvényszünetet) rendeltek el”. A legtöbb szőlőtermelő vidéken október 28. volt a szüret kezdetének határ napja. Erre vonatkozik ez a régi szólás is: „Akár haszon, akár kár, Simon Juda a határ”. Azt tartották, hogy a Simon Júdás napja (október 28.) előtt szűrt mustból erőtlen, zagyváit, csavicka bor lesz. A nép ajkáról lejegyzett, s októberre vonatkozó rigmus sem véletlenül a szürettel van kapcsolatban: Hogyha hold-újságkor tiszta időnk vagyon. Biztos lehetsz róla, szép szüret lesz nagyon. Simon Júdás napja „előhozza a hideget” is, a népi tapasztalat szerint. Erre figyelmeztet példamutató tömörséggel az a régi szólásunk: Itt van immár Simon Judás — Jaj teneked pőregatyás! Dr. Bakos József Az ipari szövetkezetek tanulói a városligeti kiállításon A szakmunkás tanulók október 20-án a városligeti Petőfi csarnokban nyíló nagyszabású jubileumi kiállításán 1100 négyzetméternyi terület kaptak a kisipari szövetkezetek fiataljai. Majdnem 800 különféle mestermunkával, makettel, modellel jelentkeznek. A ruházati szakma tanulói magukvarrta ruhákból rendeznek divatbemutatót. A férfi- és női és gyermekfodrász tanulók kívánságra megszépítik a látogatókat, alkalmi fodrász-szalonjukban. Az órások ktsz tanműhelyének fiataljai pedig helyszíni órajavítást vállalnak. Filmvetítéssel, pályaválasztási tanácsadással, alkalmassági vizsgálatokkal egybekötve szakmai napokat rendeznek, a vasipari, építőipari, a közlekedési és hírközlő-, valamint a könnyűipari szakmák. Október 24-én az ÖKISZ és a SZÖVOSZ valamint a MÉM önálló szövetkezeti napot rendez; ^ A különböző műsoros estefk meghívóin, falragaszain újra és újra megjelenik a bűvös, sokat mondónak szánt csalogató, rendszerint jó nagy betűkkel: „FŐVÁROSI MŰVÉSZEK FELLÉPTÉVEL.. Hitelrontás, közönség ámítás ez a javából, ködösítés is, nem utolsósorban a főváros, kontra vidék szemlélet tipikus megnyilvánulása. Ha azt írjuk: fellép Berek Kati, Men- sáros László, Mádi Szabó Gábor — és sorjázhatnám színművészetünk kiválóságait — a figyelemfelkeltő jelzőre nincs szükség. A név vonzó garancia, hogy igazi művészi élményt kapunk. De ha azt írjuk a meghívóra, hogy fellép Czikória Elek fővárosi művész, kétféle hatást érhetünk el. Vagy sikerül a fővárosi jelzővel megtéveszteni a tájékozatlanabb embereket, vagy pedig hiába a jelző — amely művészi rangra próbál utalni, — mert a közreműködő Czikória Elek névtelensége, vagy éppen már megismert álművészete taszítja a közönséget. Marad tehát egy jó. közép utas, és sok mindent sejtető megoldás: csak annyit írnak a meghívóra, hogy „fővárosi” és ki-ki gondoljon arra, akire akar, mindenki reménykedjék, hogy hátha a Berek Kati, vagy a Mensá- ros, vagy a Básti jön... S Czikória Elek jön, Sejpi Annamária Magdalénával... Mi lehet egy-egy ilyen nesze semmi, „hol a gázsi, vágjuk zsebbe” műsornak a következménye? Előszöris: a közönség jórésze bosszankodik, hogy nem kapott semmit, másodszor — és ez már a rosszabb eset — a művészi igényességben szolídab- ban állók elfogadják a hallottakat, látottakat, — hiszen amit a fővárosi művészek „csinálnak”, az nem lehet „utolsó”. Pedig lehet! Magyarán: ízlésrontás történhet. Mindezeken túlmenően takar ám ez a szemlélet egy régi magyar betegséget is, amit a máskor nagyon is logikus nyelv így fogalmazott meg: „Senki sem próféta a maga hazájában. Butaság ez, le kellene végre számolnunk ezzel a hamis szólammal; jobban meg kellene becsülnünk saját értékeinket. Nem lehet kérdéses, hogy mennyivel többet adhat nekünk egy Hegedűs Ágnes —, aki nem fővárosi, de szolnoki művész — Thália kosarából, mint egy messziről jött — tisztelet a kivételnek — harmadvonalú komédiás, a szemfényvesztő módon odabiggyesztett jelzővel. Mennyivel több a mi Gácsi Miskánk művészete, mint az országot el-elözönlő giccshadak, álpróféták semmit érő bóvli tengere. — TI — Vigyázat, mázolva!
